LEVÉL A SZERKESZTŐSÉG ÖSSZES TAGJAIHOZ
LEVÉL A SZERKESZTŐSÉG ÖSSZES TAGJAIHOZ
Kedves barátim!
Hát mi az ördögöt csináltok ti velem az újságunk mai számában? Melyitek írta azt a fatális »szerkesztői üzenetet«? Mit vétettem én nektek, hogy minden kihallgatás nélkül rögtönösen száműztök a magyarok közül? Vagy a hatodik nagyhatalom területén mindég statárium van?
Azt üzenitek valamelyik olvasónknak, aki amint kiveszem, a tótok kiirtását vette célba, hogy ne bántsa őket, jó faj az, mennyi derék embert adott már a magyarnak, példának okáért Barosst, Simort, Mikszáthot…
Köszönöm alássan. De ne dicsérjetek, kérlek, olyan nagyon!
Azt még csak beismerem a kedvetekért, hogy derék ember vagyok, de a tótságot, azt csak hadd ismerje be Simor János.
Én tiltakozom ellene.
De miből is merítettétek? Miféle gyanú-okaitok lehetnek ellenem?
Hiszen nagy észlelők és pszichológusok kétséget kizárólag megállapították már, miről lehet a tótra ráismerni:
Hogy sárgarépát hord a dohányzacskójában. (Látjátok, nekem dohányzacskóm sincs.)
Hogy a fürhéces kocsira bal lábbal lép fel (azt már nem mondhatom, hogy bal lábam nincs, de a követválasztási eredményből nyilvánvaló, hogy a jobb lábammal léptem fel a fürhéces kocsira.)
Hogy a tarokkpartiban, ahol két tót van, kritikus pillanatokban, fontos kiadások idején, okvetlenül tótra fordítják a beszédet.
Hivatkozom tisztelt barátom Krajtsik Ferencre, akivel sokszor játszottam már tarokkot, hogy megszólítottam-e valaha tótul – akármilyen veszedelemben volt is a pagátom?
Nem szólíthattam, mert nem is tudok tótul.
De ti magyarok lévén, hátha éppen arra alapítjátok a tót voltomat, hogy tótul nem tudok. (A magyaroknál a »nem tudás« nem argumentum.)
Igen, de svédül sem tudok. Hát mért nem vesztek svédnek?
A nevem vezetett volna benneteket erre a hitre?
No, az meg éppen lehetetlenség. Hiszen nemrégen sütötte ki az én tisztelt barátom Gáll József, hogy oláh vagyok, mert a »Mik« –kicsit jelent, a »szát« pedig falut.
Én ebbe is belenyugodtam, legalább közel járok ebben az oláh köntösben Kisfaludyhoz.
De hogy miért hány-vet engem a világ a nemzetiségek közt, majd ide, majd oda lökve tetszés szerint, azt igazán nem értem, az egy speciális malőr!
Jókai azt szokta mondani:
– Ide vigyázz, te »góbé«! (Erre a névre is hallgatok a székely voltomnál fogva.)
Tibád Antal, aki igazi góbé, messziről kiáltja rám az utcán:
– Hová mégy, te palóc?
Szontagh Pál, aki igazi palóc, azzal szokott fogadni:
– Hogy vagy, te barkó?
Látom már én azt, hogy engem sehová be nem vesznek. Hanem, hogy ti méritek rám, kedves barátim, a legérzékenyebb csapást, ti, akik jól tudjátok, hogy semmiféle eleven nyelvet nem tudok a magyaron kívül – és azzal kompromittáltok az olvasó világ előtt, hogy tót vagyok, azt már apprehendálom tőletek.
Erre okvetetlen »dementi« kell. Nem hagyhatom, beláthatjátok, magamon száradni.
Adjátok ki tehát ezt a levelemet valahol hátul a lapban, hadd lássa a publikum, hogy én is dühbe tudok jönni.
Igaz barátotok
Scarron
