A SZEGEDI FŐISPÁN SÜRGÖNYE
A SZEGEDI FŐISPÁN SÜRGÖNYE
– Hah… ismét egy főispán! – gondolja az olvasó. – Mennyit költött? Mit írt? Ki lopta el a levelét?
Nem, uraim, a szegedi főispán nem írt semmi könnyelműt, nem lopták el a levelét – no, hogy nem költött-e a választáson? Azt ha én állítom is, úgyse hiszi el Herman Ottó.
Azt, hogy ilyen veszélyes időben belekerül (ezennel) az emlegetett főispánok közé, mindenesetre szintén egy levél okozá, de azt nem Kállay főispán írta a miniszternek, hanem a miniszter írta a főispánnak, tudatva vele, hogy Szeged megkapja májusra a vasúti üzletvezetőséget.
Ezzel Szeged egyik vágya teljesült. S hogy Szeged megkapta az impozáns hivatalt, az Kállay érdeme.
Kállay Albertről el van terjedve a hír, hogy a legjobb főispán az országban.
A kormánykörökben azért tartják jó főispánnak, mert azt hiszik, hogy Szegeden szeretik. Szegeden pedig azért, mert azt hiszik, hogy a kormánykörökben szeretik.
Irigykedve emlegetik a többi főispánok, kiknek otthon mérges ellenzékekkel kell marakodniok, és azért még sincsenek velük megelégedve a kormánykörök.
Pedig nincs okuk irigykedni. Mert könnyebb elviselni a haragos dikciókat, mint az örökös panaszt. A panaszt, mely ott lebeg minden arcon, minden szóban, a közgyűlésekben, a társaságokban, a házak ablakaiban, a boltok ajtajaiban, ahol még a cipők is panaszosan nyikorognak az utcákon.
Nehéz ott élni, ahol tíz esetben kilencszer így válaszolnak e kérdésére:
– Mi újság, kedves öregem?
– Köszönöm szíves kérdését, egzekválnak holnapután.
Nagy dolog hetvenezer adós emberrel elhitetni, hogy nekik most tulajdonképpen kitűnően megy a dolguk, semmi bajuk sincs. Pedig Kállaynak ezt kell tenni.
Az még hagyján, mikor csak a közgyűlésen hangzanak a panaszok, vagy az újságokban, vagy bizalmas értekezleteken. Hanem mikor bekopog a panasz a főispáni szoba ajtaján, egy gyászruhás hölgy, akinek meghalt férje, egy elkeseredett iparos, aki a kormánypárt szekerét tolta, egy éhenhaló családapa, aki azelőtt tokás polgár volt; akkor bezzeg keserű a szegedi főispánság. Ezeket nem lehet megnyugtatni azzal, hogy az országgyűlésen most nem kedvező a hangulat Szeged iránt.
Kivált az asszonysírással van megakadva a főispán úr. Mert ezzel egyáltalán nem lehet beszélni. Az asszonyi könnyekben minden benn van: esdeklés, panasz, polémia, harag, átok. Akármit feleljen az ember, a könnyekben az argumentum feloldódik, mint a só a vízben és csak keserűbbé válnak.
És hiába, legtöbbször nem lehet segíteni a könnyeken, bár a főispán gavallér ember, akinek van érzéke a szemek és szájak beszéde iránt, kivált ha azok szépek.
Nem ritkák a »kényes jelenetek« sem.
Egyszer egy fiatal hölgyet kellett elutasítani kérelmével. Ez kényelmetlen dolog. Sebet verni udvariasan, csalódás tüskéit osztani kénytelen-kelletlen.
A menyecske azonban harcias hajlamokban sem volt az utolsó.
Nagyot dobbantott lábával a tükörsima padozatra, kezeit csipőjére rakta, s úgy lépett kigyulladt arcával a főispán elé, mint egy amazon.
Ami következett, előrelátható. A fellobbant hölgyecske alaposan lehordta őméltóságát, pittegve-pattogva, egyszerre kiadva mindazt, ami a szívén volt.
A főispán nyugodt flegmával engedte elvonulni feje fölött a vihart. Egy izom se rándult meg a szokatlan jelenet alatt arcán. S csak azután tett megjegyzést az »előtte szóló« szavaira, lekötelező udvariassággal, ekképp:
– Ilyen szép asszonynak nem áll jól a harag.
A hölgy le volt fegyverezve. Szótlan távozott. Többé nem is mutatta magát.
Pedig Kállayban van szív. Mert van benne humor. Ez a kettő együtt jár. Csak a száraz emberek a szívtelenek.
A következő kis eset is azt bizonyítja, hogy a szegedi főispánban ki van fejlődve a jó kortes mellett a humorista is. (Ha a Talliánokban is ki lenne fejlődve ez az utóbbi a jó kortes mellett, akkor nem érné őket somogyi eset. A humorista játszva siklik át mindenen. Afölött egy külön gondviselés őrködik. Először is a saját nagyobb furfangja.)
Nem nagyon régen a főispán úr a fővárosba utazott Szegedről. (Okos főispán így írja a somogyi leveleket.) Az unalom elűzésére útközben ő és útitársa piketírozni kezdtek, s folyt a játszma változó szerencsével.
Félegyházán beszállt az első osztályú kupéba egy huszárkapitány, egy jóképű alak, aki azonnal érdeklődni kezdett a játszma iránt. Eleinte csak mint csöndes szemlélő szerepelt, szemeivel mohón követte a színek járását, s csakhamar dühös gibiccé alakult át a főispán háta mögött.
A kapitány szívvel-lélekkel gibickedett. Ha szép színek jártak, elégedetten dörzsölte kezeit.
– Nagy ütközet – konstatálta.
Ha ellenben rosszul járt a kártya, dühösen harapdálta ajkait, egészen elszontyolodott és csüggedten mondogatta:
– Nagy vereség!
Kecskemétnél a másik partner már háromezer point-nal volt előnyben. A kapitány vígasztalhatlan volt. Elvesztette minden reményét a játszma iránt, le volt hangolva, mintha az ő bőrére ment volna a játék úgy, hogy végül a főispánnak kellett bátorítani.
Ceglédnél a főispán partnere már ötezer point-nal volt előnyben. A kapitánynak itt ki kellett szállnia. Előbb bemutatta magát.
– Kerék János huszárkapitány vagyok. Sajnálom, hogy ilyen rossz kártyajárást hoztam.
– Hiszen majd megjavul az – szólt a főispán.
– De ötezer point! Ötezer!
– Pestig behozzuk.
– Nem lehet azt már Párizsig se behozni – sóhajtott a kapitány, leszállva a vonatról.
A kártyajárás az út további folyamán csakugyan megjavult. Kőbányánál már a főispán volt nagy fórban úgy, hogy mire a vonat berobogott a Váci úti pályaudvarba, a győzelem teljes volt.
Amint kiszálltak, a főispán bement a pályaházi távirdába és a következő sürgönyt adta föl:
»Kerék János huszárkapitány úrnak Cegléden.
Behoztuk. Ötezer point-nal előnyben. Nagy diadal!«
Behoztuk. Ötezer point-nal előnyben. Nagy diadal!«
———————————————————
Aki azt se tudta elviselni a lelkén, hogy a gibice sokáig bizonytalanságban maradjon a parti sorsa fölött, képzelhetni, mint sietett tudatni a szegediekkel a miniszter levelét az üzletvezetőség dolgában.
Azóta Szegeden nagy az öröm… gyűlésezés… a lapok cikkeznek… a polgárok meszeltetik a szobákat az új vasúti lakók számára…
Csak egy bökkenő van a dologban. Kállay ugyanis nemcsak Szeged, hanem Szabadka főispánja is, amely város bírta mostanig az üzletvezetőséget.
Amit tehát megszerzett Szegednek, azt a másik városától vették el.
Hogy fogja ezt elviselni a lelkén? Mivel kárpótolja Szabadkát?
Alighanem avval, hogy Szabadka pedig visszakapja – Horváth Móricot…
A Horváth Móric dolgán kívül egyébbel most úgyse törődnek a szabadkaiak.
