»AZ ARANY EMBER« ALAKJAI
»AZ ARANY EMBER« ALAKJAI
Föltesszük, hogy az olvasó ismeri »Az arany ember«-t. Vagy az egyiket, vagy a másikat, vagy a regényt, vagy a drámát.
Sőt van egy harmadik is, a »legaranyabb ember«. Az, aki a két arany embert írta: Jókai Mór.
Mert Levetinczy-Timár Mihály uram (akit Nagy Imre ábrázol rokonszenvesen) csak a derék Csorbadzsitól kapott aranyokból csinál még több aranyat, de Jókai Mór tolla alatt minden arannyá változik át.
Úgy tett éppen, mint a most Budapesten időző híres bűvész, Herrman professzor, aki egy galambot kettészakít – s két egész eleven galamb lesz az egyből.
Így lett a regényből egy dráma és egy regény.
Melyik a jobb? Bizonyosan a regény, mert ott Jókai a leíró képességével brillírozhat. Hol vegyen Podmaniczky Frigyes olyan gyönyörű »Senki szigeté«-t, aminőt Jókai fantáziája teremtett? S vajon van-e a Nemzeti Színház kelléktárában olyan kedves csacsogó kis Dódi, aminő a regényben?
És végre is, itt csak alakok beszélnek, igaz, azt, amit Jókai ad a szájukba, – de mit ér, ha ő maga közbe nem szólhat?
Hanem hiszen megesik az néha, hogy veszteséggel is jár valami nyereség. Mert olyan ügyes Noémit, aminő Márkus Emília, s olyan csinos, becsületes arcú Timár Mihályt, mint Nagy Imre, ki lehet talán Jókainak gondolni, de az olvasó nehezen bírja utána képzelni…
A mese nem változott lényegesen; a szálak egészen úgy fonódnak, s majdnem úgy is bonyolódnak ki, mint a regényben.
Timár Mihály a meghalt Csorbadzsi pénzét átveszi, s leányát, a márvány-hideg Timeát (helyes kis török kisasszony lett Fáy Szerenából), a haldokló kívánságához képest elviszi rokonához, a komáromi rác Brázovicshoz. Biz abból itt a drámában sem lett becsületesebb ember. Botrány, milyen cudarul bánik a jámbor Fabula urammal, akibe annyi komáromi humort tud belekeverni Ujházy. Hanem hát az akkor volt! Ma már a hét gyerekkel megáldott szegény polgár nem is annyira mulatságos, mint inkább szánandó.
Rosszul bánnak a szegény Timeával, kivált a gonosz Zsófi asszony, akiből olyan pompás komáromi nemzetes asszonyt
faragott Szathmáryné, hogy maga Jókai is élénken fölkiáltott: »Ejnye, erre az asszonyra emlékszem valahonnan!« De rosszul bánt vele a kegyetlen szívű Szacsvayné is… (bocsánat, Athaliát akartam mondani), szóval Brázovics egész famíliája, pedig Timea szelíd, nemes jellemű leány volt, csak egy kicsit ostoba, amiért bele tudott szeretni abba a léha Kadisa nevű katonatisztbe. (Jó ízlés a piktortól, hogy kihagyta innen őkelmét.)
Minthogy azonban Kadisa Athaliát akarta elvenni, dacára szerelmének, hozzáment hálából a pártját fogó, gazdag Timárhoz, ki minden vagyonát a lábához tette.
Hát nem is lett volna ebből rossz házasság, ha a »Senki szigete« nincs, s a »Senki szigeté-«n ott nincs a szép Noémi, aki a nagy szeretetével elvonta az arany embert az ő hideg feleségétől, a Timeától.
De a meséből még úgysem kerekednék nagyobb bonyodalom, ha az öreg Brázovics tönkre nem jut, és meg nem üti a guta. (Minek is adják ezt a szerepet olyan vérmes embernek, mint Szigeti Imre? )
Kadisa persze most már nem veszi el Brázovics leányát, ki a féltékenység kígyószemeivel őrzi Timeát, nehogy viszonyt kezdjen Kadisával, azalatt meg Timár uram a kereskedés ürügye alatt boldogan éli világát Noémival, meg a kis Dódival.
Azaz boldogan élné, ha itt nem volna az az alávaló Krisztyán Tódor, egy csavargó gazember. (Fogadni mernék, hogy az a köpönyeg is lopott jószág rajta, amely olyan korhelyesen fekszi meg a Náday vállát.) Ez megtudja a Timár titkát, fenyegeti, üldözi, pénzét elcsalja, egyszer a ruháit is magára szedi, de szerencsére éppen akkor belefullad a Balatonba.
Mikor tavaszra kifogják a halászok, a ruháról azt hiszik, Timár volt, nagy tisztességben eltemetik. (Azóta sem volt olyan nagy harangozás Komáromban!) Timea férjhez megy Kadisához, Athalia meg akarja gyilkolni, de rajta csípik. Timár pedig csendesen elfeledve él kedves Noémijével a »Senki szigeté«-n.
Tele van tarkábbnál tarkább alakokkal a darab, s azok mind mulattatók és kedves ismerőseivé váltak csakhamar a közönségnek.
A régi Komárom elevenül meg. A költő szülővárosa. Szinte odaképzeljük őt magát is. Valószínűleg együtt járt iskolába Fabula uram gyerekeivel.
Akkor lehetett ott a napi pletyka padján ez a kedves szép történet, ahol a gonosz emberek mind rosszul járnak, s a jó emberek mind boldoggá lesznek.
Bár így lenne örökkön-örökké a valóságban is.
