A T. HÁZBÓL [okt. 13.]
A T. HÁZBÓL [okt. 13.]
Rövid ülés volt. Hanem mert most már megint sokáig nem találkozom az olvasóval e rovatban, hát nem megyek el úgy szó nélkül. Tudom én, mi az illedelem.
Csikorgó zúzmarás tél lesz, mire mi összejövünk; most pedig még csak übercíher korszak van. A delegáció november 17-én tér vissza, s én is akkor kezdem újra írni az itthon való viselkedésüket.
Hogy én mit csinálok itt őnélkülük, azt nem tudom, de hogy ők mit csinálnak ott én nélkülem, azt akár előre is megmondhatom.
Megszavaznak nehány milliót a Molochnak, s megesznek nehány ebédet Kálnokynál és Kállaynál. De az előbbi »nehány« sokkal több lesz.
A bécsi urakat ma választották meg rendkívüli tapintattal.
Viszik Szerb Gyurit (még sose látta Bécset), s ha már Gyurit viszik, nehogy cimborája nélkül őgyelegjen abban az idegen nagy városban, kénytelenek elvinni Szlávy Olivért. Missics János a szakálla miatt megy (legyen valami nemzeti látvány), Berzeviczy gyenge a német nyelvben, hadd gyakorolja ott magát egy kicsit, Harkányi Frigyes ellenkezőleg azért menesztetik, mert pompásan beszél németül. Gróf Andrássy Tivadar nevelésének végképpeni befejezéséhez még csak ez kívántatik. Apponyi azért megy, hogy ne látszassék olyan magosnak a Szt. István tornya. Pulszky Guszti meg azért, hogy ne csodálják nagyon Móricz Pált. Tisza Lajoson kitűnően áll a frakk. Sváb Károly arra való, hogyha valaki Wahrmannal akar ott találkozni, hozzá utasíthassák. Éber abból az októl kell, hogy ha Karátsonyi Guidó eltalál a padban aludni, legyen aki felköltse.
De hát mindezek az indokok elég nemesek, bölcsek és nem okoztak keserűséget senkinek.
Csak egyet ne tett volna a tiszteletre méltó többség, mely szokás szerint négy embernek ad helyet soraiban a habarékpártból is.
Mert így okoskodott a többség.
»– Szűk, rossz esztendő van, urak. Gazdálkodjunk meg egy embert!
– Hogyhogy?
– Hát úgy, hogy itt van ez a derék báró Bánhidy Béla. Ez már hazaáruló lett, ti. belépett a kormánypártba, de még nem lépett ki az egyesült ellenzékből. Tegyük magunkat úgy, mintha még habaréknak tartanók s válasszuk be Apponyi, Szilágyi, Pulszky mellé a negyediknek.
– Az bizony jó lesz: csináljunk magunknak egy kis parlamenti diadalt a köpönyeg alatt.
– Igen, igen, csinálunk magunknak egy kis házi mulatságot.«
Meg is csinálták. Bánhidy Bélát bejelölték delegátusnak.
A báró nem vette észre, hogy már is kezdik kihasználni az új pártfelek, hanem Apponyiék észrevették a kedélyes csínyt, s nagy dünnyögések és fenyegető szemöldök-mozgatások között kivonultak a teremből.
– Mi nem szavazunk!
– Bánjuk is mi; itt vannak már a horvátok: majd szavaznak azok.
S valóban ma már ott voltak a horvát urak. Polonyi dühös szemekkel méregette őket. »Mennyi Ötforintovics!« – sziszegé.
A habarékpártiak a folyosókon zajongtak. De nem ez volt a nap egyedüli eseménye. Az antiszemita párt megalakulása adta a legnagyobb anyagot a diskurzusokhoz.
Maga Apponyi Albert is előkereste magának Simonyi Ivánt. Meg is találta a »Ház« médiumán.
– Ugyan, mond meg hát Iván, hányan vagytok?
– Négyen már volnánk.
– Megalakultatok?
– Meg.
– Aztán hogy lesz az, édes fiam? Két elnök csak jut, meg két jegyző, de hát a többi?
– No bizony, hát ti hogy vagytok? – felelé Iván, idegesen sodorva a bajuszát. – Hiszen nálatok is csupa generálisok vannak.
– Igaz, igaz, édes fiam, Iván – mondá Apponyi –, de nálatok meg csupa gemeinerek vannak!
Erre aztán Iván hátat fordított Apponyinak, s olyan sietve futott ki a Házból, hogy talán meg sem állt Zalaegerszegig.
