A T. HÁZBÓL [nov. 20.]
A T. HÁZBÓL [nov. 20.]
A karzaton szép zsidó lányok ültek selymesen, bársonyosan. A földszinten fiatal képviselők tűnődő arccal hallgatták a jámbor Literatyt, közbe-közbe egymással suttogva értekezvén lejárt váltóik prolongálása tárgyában…
S Literaty ezalatt a házasságot ajánlotta a zsidók és keresztények között!
Hát hogyne hullna jó talajra az előadó indokolása?
A Pulszkyakból az egyetlen Pulszky, aki még nem házas (ti. Ferenc), ott ült makacsul a folyosón, egész udvart gyűjtve maga körül, mert az öregúr még folyton érdekes ember, akit jó meghallgatni mindenkinek, de nem jó neki szót fogadni.
Valaki meg is szólította az öreget ma gúnyosan az utóbbi polémiákra célozva:
– Mikor láttad, Feri bácsi, utoljára »Az ember tragédiájá«-t?
– Hiszen most a ti kezetekben van! Értem ti. a házasságot.
Az ember tragédiája nemcsak Pulszkyt, de gróf Hunyady Lászlót is tragikusan komikus színbe helyezte.
Hunyadytól kérdezték a kaszinóban:
– Hol voltál, Laci?
– A színházban.
– Mit adtak?
– Mit is csak? Richtig! Valami nógrádi földbirtokosnak a darabját.
– Pedig jó darab az egészen – véli Beöthy Ákos –, csak az eszkimó helyett kellett volna egy képviselőt szerepeltetni, aki így sóhajt fel Tiszához: »Add, hogy kevesebb mameluk és több szinekúra legyen!«
A folyosókon ott járt-kelt Kriszt fenyítő-törvényszéki elnök, nagy feltűnést keltve, hogy kit akar ez most innen elvinni?… Mintha a keselyű csapna le a kis csirkékre.
Egy pillanatra bekukkant Haynald bíbornok is, hogy lehet-e már elvenni zsidó leányokat?
De bizony még nem lehet: még csak a levesnél vagyunk, azazhogy még csak terítenek. Holnap lesz, ami lesz. Göndöcs, Miehl, Roszival.
Nem ismertem még olyan embert, aki valaha figyelmesen végighallgatott volna egy előadót, mert az analóg lenne az olyan lapolvasóval, aki a hirdetési oldalt is áttanulmányozza.
Ma sem csalódtam emberismeretemben.
Literaty a falaknak beszélt. Hanem a falak bele nem szóltak. A szélsőbal ellenben kiadta összes készletben levő közbeszólásait: »Ohó! Hm! Nem úgy van!«
A lélekölő unalmat Mocsáry interpellációja szegte be némi pirossal.
A Philippovich ügyében interpellált, hogy hát csakugyan akarja-e Tisza, s hogy mi az, amiért Philippovich nem akarja?
– Hogy Philippovich nem akarja – dünnyögi egy engondolkozású kormánypárti –, abban lesz a Tisza mentsége arra, hogy ő akarja.
Ahogy van, úgy van, de az az egy bizonyos hogy ezzel az ülést véget ért.
S ennek mindenki jobban örült, mint a Philippovich tárgyalásoknak.
