A JELÖLTEK
A JELÖLTEK
Ez az az idő, amikor magasabb rang a jelölt, mint a képviselő. Mert vannak képviselők, akik utoljára vannak. Igaz, hogy jelöltek is vannak, akik sohase lesznek, de legalább a reménység hevíti kebleiket.
Érdekes hallani az egyes kifakadásokat, aperçuket a folyosókon. Kár, hogy nem az önök Scarronja írja le ezeket.
Mindamellett megpróbálok magam is följegyezni néhányat.
Egy Pest megyei képviselőtől kérdezik, aki mint lovagias párbaj-szekundáns szerzett országos nevet.
– Hallom, hogy föl sem lépsz többé.
– Nem én ebben a ciklusban.
– Nem akar talán a kerületed?
– Dehogy nem. Az egész kerület utánam jár.
– Nos, eszerint te nem akarsz?
– Dehogy nem! Én is akarok. De szándékosan keresek nekik idegen jelöltet erre a három évre, egy szegény frátert, csak találnék valahol alkalmasat.
– Nem értem.
– Pedig világos! Hadd koplalják ki magukat egy kicsit. Három év múlva aztán olcsóbbak lesznek velem szemben. Így, ahogy most van, meg nem bírom.
*
Egy tekintélyes tótvidéki képviselő megszólítja a folyosón Sporzon Ernőt:
– Egy panaszos levelet kaptam – mondja –, hogy ott Árvában egy képviselő járt, azzal ámította a népet, miszerint a kormány elengedi az adókat, ha őreá szavaznak. Nem tudod, kérlek, ki lehet az? Kormánypárti kisbirtokos, tótosan beszél…
– Az bizonyosan Zsámbokréty – mondja rá Sporzon nyomatékkal.
De a kutató korifeus még nem biztos benne, s amint átmegy a korridoron, ott éppen szembe jön rá Zsámbokréty:
– Megállj csak, kérlek alássan, egy szóra. Panaszos levelet kaptam egy képviselő ellen, aki rosszul viseli magát Árvában, de a nevét nem írják ki. Kormánypárti, kisbirtokos, tótosan beszél…
– Az bizonyosan Sporzon – mondja rá Zsámbokréty nyomatékkal.
*
Egy alföldi tiszta paraszt kerületbe egy fiatalembert küldött le a függetlenségi párt bizottsága, miután jelöltet kértek maguknak.
A jelöltke egy nappal előbb utazott le, mint ahogy a programbeszéd megtartását kitűzte. Az az egy nap arra volt jó, hogy addig kiösmerje a helyzetet, a hangulatot, s tanácskozzék a főemberekkel, mit mondjon, mit hallgasson el. Mindenütt a következő tanácsot kapta:
– Hát csak arra kérjük az urat, mondja ki a programbeszédjében hogy nem szereti a zsidót. A többi aztán mellékes. De ezt itt meg kell mondani, mert mi sem szeretjük.
– Értem – mondá a fiatalember és egy olyan antiszemita orációt vágott ki másnap, hogy szikrázott benne a gyűlölet, a hév és tűz.
A beszédet meghallgatták, meg is éljenezték itt-ott, szépen kikísérték a jelöltet a vasútra, és azután azt írták a pártnak, hogy »nagyon éretlen ember az még, sok bolondot összebeszél, küldjön nekik a párt más embert«.
A párt hát leküldött más embert. Annak is azt tanácsolták, mikor lejött:
– Tegye bele az úr a programbeszédjébe, hogy nem szereti a zsidót, az ott legyen, mert mi se szeretjük. Hanem azt előre megmondjuk, hogy többet aztán ne mondjon, mert a léha szószátyárságnak nem vagyunk emberei. Nem akarjuk mi, hogy a zsidót bántsa, hanem csak azt, hogy ne szeresse.
Ilyen a magyar antiszemitizmusa.
