POZSONYI SZÉPSÉG-TAPASZOK
POZSONYI SZÉPSÉG-TAPASZOK
A belügyminiszter csenget.
– Szólítsátok be Jekelfalussy urat!
Jekelfalussy belép.
– Parancsol excellenciád?
-- El fog ön menni Pozsonyba, azonnal, mint királyi biztos.
– Értem, kegyelmes uram.
– Itt van négy írás. Tegye be az úr a belső zsebébe. Meg vannak numerálva. A Nr. 1. kinevezése, azt elő fogja mutatni, a nr. 2. a statárium, ezt csak a végszükség esetén bontja fel.
– Hát a harmadik?
– A harmadik egy egészen üres lap. Amelyre a pozsonyiak hálafelirata jön, melyet majd énhozzám intéznek.
– Értem. Titkos instrukciókat nem méltóztatik adni?
– De igen, ne avatkozzék valami nagyon a dologba.
– Úgy? Hát a negyedik levél?
– Abban ön emiatt meg fog pirongattatni. De jól vigyázzon, nehogy ezt nyújtsa át a polgármesternek a Nr. 1. helyett. Mert nem szeretem, ha avatatlan szemek az erélyes kormányzás titkait kifürkészik.
*
Mikor Istóczy nemrég Pozsonyban járt, e szavakat intézte búcsúzásul az antiszemita hívekhez:
»Isten önökkel, uraim! Nyugodtan távozom városukból, mert meg vagyok győződve róla, hogy ügyünk jó kezekbe van letéve.«
(S itt Simonyi Ivánra mutatott.)
Az események igazat adtak Istóczynak. A jó kezek olyanok voltak, mint a melegágy, gyorsan megért bennük a gyenge plánta, ma már hullatja is leveleit.
*
Levelezőnk írja ezen érdekes közbekiáltást – mely a pozsonyi magyar-utcán hangzott, körbe kedélyesen tegnapelőtt éjjel:
Egy kisebb csoport kiáltá, egy zsidóház ablakait betörve (Vajon nem-e a környéken lakó üvegestótok rendezik ezt a heccet?):
– Adjátok elő Solymosi Esztert!…
…Meg a Wertheim kassza-kulcsokat – tette hozzá, egy praktikusabb antiszemita.
*
Hogy ím, tegnapelőtt ideérkezett a szegedi küldöttség a derék Treforthoz, amint leszálltak, aggodalmas arccal kerestek fel egy Szeged iránt érdeklődő fő korifeust s megkérdék:
– Nos, mi újság?
– Pompás újság! Pozsony meggondolta magát s most már Szeged mellett dolgozik.
Az ám – s pedig erősen.
*
Egy képviselő beszéli a következő esetet.
Simonyi Ivánra valaki kisütötte a klubban, hogy az öregapja zsidó volt, mire Simonyi dühösen hivatkozott arra, hogy már több száz esztendős nemesi családjának a hajtása.
Erre felállt az illető képviselő, akitől ma hallottuk azt a történetet s így szólt:
– Fogadjunk erre!
– Fogadjunk! – szólott Simonyi mérgesen.
– Öt kopek ellenében száz aranyat teszek, ha kimutatod az öregapád keresztlevelét.
Simonyi hazautazott – úgymond – a keresztelő levélért; sohase került vissza többé a »Ház«-ba.
De az öt kopeket talán mégis elküldte…
