A STOMFAY-CSALÁD
A STOMFAY-CSALÁD
(Színmű 3 felv. Írta Csiky Gergely. Először adatott a Nemzeti Színházban okt. 20-án.)
Csiky Gergely egyetlen produktív színműírónk. Egyetlen és mindekkoráig jobb mindazoknál, kik nagynéha egy-egy darabot elindítanak a közönség elé. S mégis valóságos sport »ráutazni« (hogy Kapucineria házi nyelvét használjam) a sajtóban, hol az úgynevezett kritikusok, a színházi referensek egy része abban hivalkodik, miképp találjon minél több hibát s miképp »pogonyítsanak« agyon (ez is a házi nyelvből) egy érdemes művet. Mert nagy erényesség vagyon abban, hogy minél hosszabb referádát adjanak be a szerkesztőnek, hát még abban, hogy minél élesebb szemmel és vékonyabb boncoló késsel ékeskedőknek tartassanak; a férfias bátorságnak is az lévén jele, ha valaki minél nagyobbat mer ütni s pedig minél hatalmasabb emberen.
Az ismeretlen nevű szerzők fércelményeit persze nem kell levágni, mert ez Kapucineriában egyáltalában nem tartatik virtuscselekedetnek, hanem jeles író jeles művének menni neki, ez Kapucineriában nagy dicsőség. Ami nagyon rossz, azt magától is észreveszi a közönség, hanem ami nagyon jó – arról már meg kell magyarázni, miért rossz.
Ezek az urak, mikor végighallgatnak egy darabot, behunyják a szemeiket, órákig töprenkednek s köszörülik eszüket a hibák keresésében. Mert nemcsak a darab minőségéről van itt szó, ez csak másodrendű dolog, hanem tulajdonképpen egymás között folyik a verseny, hogy ki tud nagyobbat mondani s ki tudja ügyesebben szétszedni. Ez nekik olyan mulatságos dolog, mintha preferánszoznának egymással, hogy melyik csinál több ütést a maga kártyájával.
Hanem persze az a szerencse, hogy »hozom«-ra megy az egész. Az ő megjegyzéseik, argumentumaik csupán »spielmark«-ok, amelyek csak köztük járnak, s a publikum éppen nem fogadja el készpénznek.
Jókai Mórról már húsz év óta írják, hogy nem tud regényt írni, de csak mégis megmaradt Jókai Mór. Nos, hát Csiky Gergely is mindig csak Csiky Gergely. Darabjainak bármilyen sűrűn következnek is, első előadása mindig esemény, színházba jutni protekció, végignézni csemegézés.
A Stomfay-család egy nagyzoló familia Felsőmagyarországon (ahonnan már elhozta nekünk szerző a pompás Poprádi urat).
A rokonok egész légiója, tarkábbnál tarkább alakok jönnek Budapestre, midőn a gazdag Stomfay Ákos képviselő haldoklik. A rokonok tarkábbnál tarkább alakok, kik egyszerű megjelenésükkel is hatnak már, mert egészen tőrülmetszettek.
A Stomfay-család szegénye, gazdagja, nagyra van a Stomfay vérrel, még a szegény Stomfay Kázmér (Vizvári) is ki azonnal leköszön adóvégrehajtói hivataláról, mihelyt Ákos halálában az örökség reménye felcsillog. Legbüszkébb azonban a familia a család bárónéjára, Bertára (Molnárné), kit Héthársy báró vett nőül s ki a haldokló Ákos testvére. A báróné a legokosabb ember a familiában, mint ahogy ő maga is mondja, s egyszersmind a színművek szokásos jó szelleme, ki rendesen minden lében kanál, s mindent okosra, jóra igazít.
Míg a doktorok (nagyon jó alak köztük Ujházi) kimondják, hogy a gazdag Stomfay Ákos menthetlenül odavan, s míg rokonok krokodilus-könnyekkel siránkoznak a haldokló fölött, addig a báróné ráveszi Stomfay Ákost nehezen és meglehetősen lélektanilag törve össze gőgjét, hogy Keresztes Ágnest (kissé gyengén személyesítette Felekiné), kitől Stomfaynak törvénytelen leánya van, vegye nőül az utolsó órában s ezáltal törvényesítse leányát.
Míg ezeket főzi a báróné, a rokonokat be nem eresztve, azok azon hitben vannak, hogy végrendelet készül, s midőn pláne a papot is látják bemenni a beteghez, a végóra közeledtét várják.
A báróné kis vártatva kilép:
– Megtörtént! – mondja.
– Meghalt? – kérdik tompán.
– Dehogy! Megházasodott.
Eddig az első felvonás.
Az ember azt hinné, hogy tovább már folytatni sem lehet a darabot. Egy kis életkép végződött be, teli szelíd mosolyra fakasztó ötletekkel, s szívesen csatlakozik azokhoz, akik háromszor hívják ki a szerzőt zajos tapsokkal.
Az első felvonásból egy szálat hoz át a szerző a másodikba, s arra épít egy ezzel szerves összefüggésben álló új darabot, bámulatos ügyességgel hozva át összes alakjait, mégpedig úgy, hogy habár tulajdonképpen sokszor fölöslegesek is, sohasem látszanak azoknak.
Az első felvonásban ugyanis a Stomfayak egyik sógorának, Lipóczy kataszteri igazgatónak (kit látható kedvteléssel nézett egy alsó páholyból Szapáry Gyula) fia, Barnabás (Halmi) a gőgös és jómódú özvegy Stomfayné Vilmos fiával (Nádayval) jövén, megösmerkednek útközben Stomfay Ákos még akkor törvénytelen leányával Margittal (Csillag Teréz) anélkül, hogy tudnák, ki. Egy vonaton utaztak Pestre, mivel a báróné a leányt és anyját szintén elhozatta. Az úton Barnabás beleszeret a leányba s hebehurgyán azonnal megkéri, a leány azonban a méltóságteljes Vilmost szereti meg. Vilmos azonban fumigálja az alsórendű leány szerelmét. A viszonyok változtával, a léha, üresfejű és üresszívű Vilmos is változik s a leányt hajlandó elvenni, de az anyát szégyenli, s ebből támad a két felvonásra való bonyodalom. Azt kívánja Stomfay Ákostól, váljon el nejétől előbb.
Az anya megtudja, hogy leánya boldogságának ő áll útjában s elhagyja a házat örökre.
A leány azonban értesül Vilmos szívtelenségéről, megutálja s anyját követeli. A jó bárónő megint helyreigazít mindent, s Margit, a jószívű bohó Barnabásé lesz, a harmadik felvonásban, – ki hiába kérte meg őt azelőtt egy gyönyörűen írt mesteri jelenetben, mely a darab fénypontja. Igaz, az is sokat tesz, hogy a Halmi kezében volt.
Az idő előhaladottsága és térszűke miatt szinte lehetetlen ma a darabról részletesebb véleményt mondani. Csak a legteljesebb siker konstatálására szorítkozunk. A közönség folytonos derültséggel kísérte az élénkebb helyeket, az érzékenyebbeket pedig megkönnyezte, a szereplőket nyílt jelenetekben is tapsolta s szerzőt zajosan hítta ki minden felvonás után. A darabnak kétségkívül vannak egyes kisebb hiányai; némely jelenet nagyon is el van nyújtva, némely alak túlerősen karikírozva, de egészben véve a mai siker a »Proletárok« fényes sikere mellé helyezhető. Halmi, Náday és Feleki kitűnően játszottak. Az eredménydús estének érdeméből az oroszlánrész azonban mégis a Csillag Terézé, ki a harmadik felvonás szép végső jelenetét hatásosan emelte érvényre.
