A KASZINÓTUL – A BELEZNAY-KERTIG!
A KASZINÓTUL – A BELEZNAY-KERTIG!
Ha ez se egy epigramma, hát akkor semmi se az! Több mint epigramma, mert ez egy program, sőt még talán ennél is több: teljesen élethű fotográfia.
Valamelyik nap csendesen ballagtam a Sugár-úton, midőn a sok között egy hirdetés vonta magára figyelmemet a kapitányság aláírásával. Hja, mert az mindig esemény, ha a kapitányság valamilyen életjelt ad magáról, ha ilyen alakban is.
A hirdetésen ott állott, hogy valakinek elveszett a tárcája, a kaszinótul a Beleznay-kertig, a becsületes megtaláló s. a. t.
Tehát a kaszinótul a Beleznay kertig? Kell-e még tovább is találgatni, ki vesztette el a tárcáját? Nem elég világos-e ez?
Senki soha még ilyen röviden tömören nem jellemezte a mi mágnásaink pályafutását.
Bámulatos, hogy nem burjánozhatik fel fővárosunkban semminemű ízléstelenség, hogy azt ne a mágnások kapnák fel. A Beleznay-kert német Volkssängerei, komédiásai, clownjai azok akik a magyar főurakat mulattatják. A nemzeti művészet s az irodalom iránt közönyösek ők. Ami jó van a magyar társadalomban, ami szép, nemes felszínre vergődik nagy küzdelmekkel, mert nálunk annak, ami szép és hasznos, nagy akadályokon keresztül kell utat törnie, annak mind a főuraknak mint kasztnak közreműködése nélkül kellett életre lépnie.
Lassan-lassan kezd kiesni a talaj a főrendiek lába alól, természetesen mindig leszámítva egyeseket, de akik ha dolgozni akarnak, legelőbb is kénytelenek kilépni a saját körükből, s vagy egy, vagy más elemhez csatlakozni, aszerint aminő célokat akarnak szolgálni, s annak élén küzdeni aztán, – mert saját körükben, saját osztályukban a komoly munka teljesen lehetetlen.
Elszomorító jel ez. Ha valaki Magyarország hanyatlásának történetét le akarná írni, az igazán csinálhatna egy fejezetet, amelyben ecsetelve nagy veszteségeinket, hanyatlásunkat, a nemzeti önérzet, becsvágy, energia elenyésztét, felkiálthatna, hogy majdnem mindenünk a kaszinótul a Beleznay-kertig vezető úton lett oda. Éspedig így odalett, hogy hiába lenne figyelmeztetni rá a becsületes megtalálót. Nem hozza már azt vissza többé senki…
A büszke családi címerek, melyek ott ragyogtak hajdan a pajzsokon s melyeket még most is látunk elvétve az asztalkendőkön és az inasok gombjain, az oroszlányok, griffek, sasok, medvék mind átváltoztak – kék macskának.
A »Kék macska« ma már a generális címer, az orgiák, a kiélt sanszonett-énekesnők, a frivol couplettek hajléka.
Közmondás az, hogy ahol húsz tót megtelepszik, ott mindjárt pálinkamérést kell nyitni. Még inkább áll ez a mágnásokra nézve, kiknek »Beleznay kert«, »Kék macska« és »Neue Welt« nélkül lehetetlen megegzisztálniok.
Azon néhány toaszton kívül, melyeket Károlyi István elmondott, s ama nem kis mérvű befolyást nem számítva, mit a kaszinó nagy urai a balett-táncosnék és színházi énekesnők szerződtetésére gyakoroltak, Magyarország főurainak ez az egyetlenegy testülete semminemű életjelt nem adott magáról a legközelebbi múltban, midőn összes társadalmi osztályaink serényen nyüzsögtek a számtalan fölvetődő kérdések körül, mik egyenkint tényezői voltak a mai átalakulásnak.
Azt lehetne kérdezni, ha az ember nagyon elkeseredne, mi lesz az országból, melynek ilyenek a főurai?
De mi nem ezt kérdezzük, mi már túl vagyunk ezen. Ez az ország megszokta már, hogy az ő főurai nem az övéi, hogy azok nem lendítenek semmit a haza sorsán, megszokta olyan elemeknek tekinteni, akikre nem számolhat, akik itt laknak, itt mulatnak, itt táplálkoznak, itt fizetik az adót is, de nem éreznek, nem gondolkoznak velünk, s nem sokkal különbek, mint az átfutó idegenek.
Eszünkbe sem jutnak többé ott, ahol munkálkodni kell. Megszoktuk a magunk vállait tartani oda, ahol a legterhesebb kötelességek vannak. Ha mégis néha jön egy mágnás, aki szintén dolgozni akar, megörülünk neki, megéljenezzük, talán éppen azért, mert váratlanul jött, nem számítottunk a közreműködésére, s egész rendén találjuk, hogy a többiek csak nézzék a munkát, hiszen az is szép, hogy ez az egy dolgozik.
Ne azt kérdezzük, hát mi lesz belőlünk s nélkülök, mi már megszoktuk magunk lenni, hanem arra vagyok én kíváncsi, hogy vajon mi lesz őbelőlük?
Mert az az út a kaszinótul a Beleznay-kertig igen mulatságos út, csakhogy nagyon dísztelen, s mert felette költséges, felette rövid ideig is tart.
