KI HITTE VOLNA CSIKY GERGELYRŐL?

Teljes szövegű keresés

KI HITTE VOLNA CSIKY GERGELYRŐL?
Sohasem hittem volna, hogy a »Proletárok« koszorús írója olyan nagy politikus s olyan nagy ellensége a kormánynak.
Mióta »Mukányi«-t megírta, azóta Tiszának majdnem lehetetlen volt fogni érdemrendekkel és címadományozásokkal korteseket. Kénytelen a rendjeleket érdemes embereknek osztogatni ki. Így jutott hozzá Paulay is. Mukányi nem akar lenni senki sem. Pedig a Mukányiak háta mögül kormányoztatnék az ország… legalább ez a parlamenti felfogás és úzus.
De hát ez még mind nem volt semmi. A Mukányiakat még ki nem irthatta a »Mukányi« egészen. Hanem a »Cifra nyomorúság«, az felköltötte az éhes oroszlányokat.
Mióta ezt a darabot előadták, azóta a szegény öreg Pauler nem tud aludni.
A tisztviselők »minorum gentiuma«, melyet Csiky olyan bravúrral hozott a színpadra, amint meglátta magát a festett deszkákon, kezdte magát megösmerni.
Csak ez a szikra kellett, hogy a lázadási zászló kitűzessék.
S most – mint a kőnyomatú lap írja – egy egész szervezett légió zúg és zajong, nem egy csapatban, de hatban is.
A bírósági végrehajtók emlékiratot adtak be, hogy vagy törülje el egészen a miniszter azt az állást, vagy pedig javítsa meg valahogy, mert egy tisztességes ember arra nem pályázhat vagy ha ráfanyalodik: vagy tolvajjá, vagy sikkasztóvá kell lennie előbb-utóbb. Az írnokok 700 és 800 frt-ra kívánják fizetésüket felemeltetni.
Hát még a diurnisták? Ezek a szegény párák. Ezek is a jövőre gondolnak. Kérvényeznek, küldöttségeznek. Ezeknek is jobb sors kell.
Pauler alig győzi őket elfogadni és csillapítani, mert máris követelő kezd lenni a modor, mellyel ez az áramlat, ez a létért való jogos küzdelem megindult nemcsak a fővárosban, hanem folyton nagyobb-nagyobb arányokat öltve Nagykanizsán, Debrecenben, Szatmártt és több helyen.
És az igazságügyminiszter még azt sem meri megkérdezni, hogy »micsoda hang ez?« – mert itt is azt felelhetnék, hogy »hivatalos hang«.
Az a hang amelyik a legtompább, hanem azért mégis a legmélyebb, az a hang, amelyik a legrémletesebben kong, mert üres gyomrokból jön.
…Pauler úr mély gondolatokban méri miniszteri termein: mint segítsen a szegény hivatalnokokon?
– Lehetetlen, lehetetlen.
És mégis kell. Mert az éhes emberekkel nem lehet tréfálni. Kormányozni csak jóllakott emberekkel lehet.
Könnyű megoldási probléma volna ez, hanem az a baj, hogy ha a hivatalnokok jóllaknak, a nép marad nagyon éhesen.
S az éhes nép aztán meg találja enni a minisztereket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem