I. »AZ UTOLSÓ LEVÉL«
I. »AZ UTOLSÓ LEVÉL«
Az »utolsó levél« kivált a szerelmeseknél sok bajt szokott okozni, s többnyire keserű visszaemlékezések forrása. Victorien Sardou vígjátékot írt ebből a drámai elementumból, amelyet már mi jobb előadásokból is ösmerünk – Sardou szerencséjére.
De a tegnapi előadás sem mondható abszolúte rossznak. Siposné, Dobozi Lina asszony és Halmai, kiknél a főszerepek voltak, derekasan játszottak, különösen jó szalon-színésznek mutatta be magát Halmay, ügyesen mozgott, hangja rokonszenves, nem túloz s nem halványít.
Az első és második fölvonás között nem tudni, mennyi idő folyik el, mert a színlapon nincs fölírva, annyi azonban bizonyos, hogy vagy sok idő folyik el, vagy igen kevés, talán egy félnap, ami valószínűbb azért, mert a szobrocska alul kivett levelet okvetlenül mindjárt kutatja Siposné és Kutasi Janka.
Ha sok idő folyik el a két fölvonás között, hogyan lehet az, hogy mind Siposné, mind Kutasi Janka az első fölvonásbeli toalettben jönnek a színpadra a második fölvonásban? Ha pedig kevés idő folyik el, akkor az a különösség áll be, hogy Halmay úr, ki az imént porcelán öltözetben vizitelt, tehát forró nyári időben, már rövid idő múlva zimankós téli időben a kandalló tüzénél didereg téli rokkban. Franciaországban sok csuda esik meg, de ilyen hamar mégsem következik talán a nyár után a tél.
A tanúság [!] ebből az, hogy jobban kell az öltözködésre vigyázni: mert az sokat árt vagy használ az illúziónál.
*
Kutasi Janka egészen szép Clarisse volt, s ma is csak az tűnt ki, hogy tehetséges színésznő, akihez sok jó reményt köthetünk. Se modorosság nincs benne, sem álpátosz, hanem mérséklet vonul át játékán, ami a lehető legjobb jel, csak a hangjának lenne több hajlékonysága, mint ahogy a Siposnéénak van, ki mestere a modulációknak. A társalgási szerepekben főleg ez az az eszköz, amivel hódítani lehet. Olyannak kell lenni a hangnak, mint a zongorának, mely minden érzés kifejezésére külön billentyűből rezdül.
Makó a megtestesülése ennek a – hiánynak. Őbenne minden ingrediencia megvan, ami a művészethez kell, még alakítani is tud, csak a hangja szerencsétlen, mindig ugyanaz.
Ma is kitűnően volt maszkírozva. Úgy nézett ki ő maga is, mint egy cserebogár.
Mit szóljunk Szelesről?
Petúr bán közepütt kiborotváltatta a szakállát, s beleöltözött a Monsieur Vanhove ruháiba.
