162. sz. július 22. A HIRADÓ RÖPPENTYŰI
162. sz. július 22.
A HIRADÓ RÖPPENTYŰI
A HIRADÓ RÖPPENTYŰI
A »Hiradó« különös mesterségre adta magát. Humorizál a röppentyűkben. Nehéz dolog az, tisztelt Hiradó kolléga, s nem mindenkinek illik. Hozván azt akképp a természet rendje, hogy a tenyeres-talpas vaskos dajka vedlett patkós csizmában döcögjön, s csak az úri kisasszony lépkedjen finom evelasztin cipőben.
A »Hiradó« e röppentyűiben mindenekelőtt azt a szerszámot emlegeti, amelyikhez nemigen szeret nyúlni, t.i. a kardot.
De dacára, hogy a kardot emlegeti, mégis szalonnától csepegő bicsakot nyit a zsidók, vagy mint az elmés röppentyű nevezi a »jakhecek« ellen.
Kár pedig a »Hiradónak« a kardot disszertálni. Nemes emberek fegyvere az! s azok nem használják azt a szemétdombon való turkálásra. Ott van a spanyol kardok fölirata:
»Ok nélkül ki ne ránts, becsülettel tégy a hüvelybe!«
*
Hát van nekünk valami bajunk a zsidókkal? És nincs nekünk elég dolgunk, mint zsidóhecceket arrangirozni.
A nem repülő röppentyűk költőjének az fáj, hogy hogyan fognak ezentúl Szegeden kóser földre házakat építeni, és így fohászkodik föl az egek urához: Ne vígy minket kísértetbe, Uram! mert pereputtyostól kiverjük a zsidókat!
Ez pedig bátor program a »Hiradó-tól.
Vajon betartja-e?
*
Románia szele csapkod ki a Hiradó soraiból. Gyűlöletszító pestises lég, itt, hol a szerencsétlenség keze által letarolt mezőn a kölcsönös szeretetnek és a békének kell lenni az első rügynek… az első fűszálnak, mely kikel, önként támad, s hímmel födi be lassankint a pusztulás nyomait.
Aztán meg impraktikus is volt a szörnyű fenyegetés! Amitől most már a szegény szegedi zsidók megijedve nyakra-főre sietni fognak kiköltözködni a városból.
Hanem bezzeg mit csinál majd a Hiradó a zsidók nélkül? nem lesz aki megvegye tőle jó pénzen gyapját.
Értem azt a gyapjút; amit nem ő nyír a vele bajoskodó birkákon, hanem amit azok nyírnak (nem őrajta) hanem innen-onnan őbele.
*
A röppentyűk költője továbbá áttér a Dáni adomakörre, s egyik munkatársunk (Kákay Aranyos) ellen kockáztat meg egy bádog elméskedést.
Legalább az akar lenni hanem véletlenül annyira homályos, hogy a Karácsonyi jutalmat bátran ki lehetne tűzni egy olyan egyéniség számára, aki ezt a viccet megérti.
Különben munkatársunk nem szorul arra, hogy idegen toll vagdalkozzék helyette ilyen szellemtelen ostobaságok ellen. Erre hát nem is reflektálunk; hanem egyszerűen figyelmeztetjük a szerző »K. H.« urat ki úgylátszik kezdő az irkálás mesterségében, hogy hagyja abba, sose lesz belőle nagy harang.
Ahelyett pedig, hogy az ellenséges indulatok tengerét fölzavarja maradjon inkább a tenger mellett csősznek.
Elég szép foglalkozás az is!
