291. sz. december 24. I. MÁTÉ EVANG. 10-IK RÉSZ, 7-IK VERS
291. sz. december 24.
I. MÁTÉ EVANG. 10-IK RÉSZ, 7-IK VERS
I. MÁTÉ EVANG. 10-IK RÉSZ, 7-IK VERS
Szól pedig az ekképpen: »Mindazok pedig jól cselekszenek vala, akik megnyugoszank a kevésben«, stb. stb.
Máté evangélista kedvéért hát isten neki megnyugszunk Peterdinében.
S ha elénekli, hogy:
»Én vagyok a szép Niniss.»
Mi hagyjuk rá:
»Igen, ön az asszonyom!«
Mi hagyjuk rá:
»Igen, ön az asszonyom!«
*
Nem minden kedély nélkül játszott, meg kell adni, s volt benne sok szeretetreméltóság és ügyesség. De ez csak előcsillámlott benne.
Ninissnek éppen olyan jól volt öltözve, mint amilyen rosszul előkelő követ nejének. A kettő között azonban nem bírt elég ellentétet vegyíteni modorába.
Egyszóval mondjuk el röviden, ami igaz. Peterdinében megvan az anyag arra nézve, hogy jól játszék, de vagy nem fordít kellő gondot szerepeire, vagy nincs elég erő benne az anyag fölött uralkodni, mert mai napság Szegeden is megkívánják, legalább a primadonnáktól, hogy azt amit játszanak, átértsék s erejükhöz képest kikerekítve nyújtsák a közönségnek, úgy, ahogy azt Beczkóiné és Somogyiné teszi, kik bizonyára mindenről amit tesznek, számot tudnának adni, miért teszik.
Mert egy szerepnek szerves egésznek kell lennie épp úgy, mint egy műnek. Ha a legszebb eszméket fűznénk is egymás után, logikai összefüggés nélkül nem volna semmi becsűk.
Peterdiné nagyon eltalált egyes részleteket, sőt voltak dolgai (mint a kánkán a második fölvonásbeli coupletben) amiket hasonlíthatatlanul szépen csinált.
*
Ennyi talán elég is, most Peterdinéről, lesz alkalmunk bővebben szólani róla egyébkor. E francia hóbortos darab (mert egyébnek nem nevezhető a »Niniss«) úgysem alkalmas arra, hogy valakinek erejét róla méregessük.
Rónaszéky pompásan játszott az első fölvonásban. Igazi főúri roue volt. Azontúl aztán kizökkent Veréb Jankónak.
A diplomata szerepét Makó játszotta keresztül. E derék vidéki színész csakhamar fejére nőtt a régi kedvenceknek.
Napról-napra több tért hódít a közönség rokonszenvében.
Alakító tehetsége, e ritkább tulajdon az, melyet mi is dicsérettel említünk föl.
