64. sz., október 12. HAHÓ!
64. sz., október 12.
HAHÓ!
HAHÓ!
Nagy dolog esett. A kitűnően szerkesztett Honba egy gyönge közlemény csúszott be tegnapelőtt »Apróságok« cím alatt. Ez apróságok báró Bánhidy Bélának a »Szeged Napló«-ban megjelent cikkével foglalkoznak – persze nagyjában. Amint a »Hon« szokott.
Ez apróságok különben már külalakra nézve is egészen speciálisok, melyekben az irodalom minden válfaja egyesül, – oly unalmasak, mint valami közgazdászati cikk és oly naivak, mint a szilasbalhási sírvers, hogy:
»Itt nyugszik Tóth Pál
Hat élő gyermekével.«
Hat élő gyermekével.«
*
Hát bizony a »Hon« valamennyi gyermekével együtt abban nyugszik meg, hogy báró Bánhidy Bélának azt a vádját, hogy a kormánypárti lapok Széll Kálmánt támadják, vissza kell utasítani.
Vissza is utasítja azzal az állítással, hogy »ez nem igaz«.
Hja persze! Könnyű azt mondani a Honnak, hogy nem igaz ez vagy az, hanem először kerítsen is magának előbb publikumot, aki elhiggye, mert a »Hon« sokszor mondta már »nem igaz«-nak azt, ami igaz volt.
A Hon szabadkozik, hogy az ő hasábjain Széllről egy szó sem fordult elő.
De hát istenem, hisz éppen maga a »Hon« szerkesztősége az, amely sohasem tudja, mi van a »Hon« hasábjain…
*
Az »apróságok« érdemes közlőjének megmagyarázhatjuk, ha nem restelli egy provinciális laptól a felvilágosítást, hogy vannak hírlapi támadások, melyek akkor is azok maradnak, ha azokban össze nem teremtettézik az embernek az öregapját, hanem valamely dolgát úgy adják elő »tárgyilagosan«, hogy az kisebbítésére szolgáljon.
Ami ez ellenzéki élősdi hírlapírókra mondott megjegyzéseket illeti – azok találók. Közelről vannak fotografírozva. A »Hon«-i tükörből.
*
A »Hon« büszke rá, hogy tizenhat éve híve Tisza Kálmánnak.
Nem irígyeljük.
Mégpedig azért, mert a »Hon« nehány sorral lejjebb arra is büszke, hogy ő nem népszerű.
Neki nem kell népszerűség és nem áhítozik, aszongya, utána, mint mi itt Szögeden, Pesten és Bécsben.
Hja, annak megvan a maga oka. Nem nagy önmegtagadás kell fel nem ülni az olyan kocsira, mely különben sem veszi fel az embert.
A Hon csak hadd kiáltsa a népszerűségnek büszkén, hogy: »Rózsi, megvetlek.«
Mi értjük a Hon megvetését.
*
Miután az érdekes napilap így kibeszéli magát, végezetül azzal fenyeget meg, hogy bezzeg ha valami jó fog származni Bosznia elfoglalásából, azt majd akkor (dacára annak, hogy jelenleg Tiszáékat szidjuk érte) magunknak fogjuk tulajdonítani.
Hogy a »Hon« nyugodtan aludjék babérjain, ezennel kijelentjük, hogy a Bosznia elfoglalásából származott jók mind az ő érdemei lesznek. Abból mi sohasem vindikálunk semmit.
Mert a »Hon« büszke rá, hogy Tisza Kálmánnak a híve.
S bizonyára Tisza is büszke a Honra – mely mindenben, még regényében is a Tisza-érát festi.
»Szabadság a hó alatt.«
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
…Hanem ’iszen elseperheti még ezt a havat a széll.
