33. sz., február 2.
33. sz., február 2.
Mégis legboldogabb párt a konzervativek. Nem kellett soká törni a fejüket, hogy a képviselőválasztásokon alakítandó bizottságba kit válasszanak be, ki közülök a legmegbízhatóbb.
A minap tartott értekezleten egyhangúlag kimondták, hogy az egész párt végrehajtó bizottsággá alakul.
*
Meg is alakult. És most már megvan a sajt, de hol a macska? Hol a párt? Egy végrehajtó bizottság, mely semmi párthoz nem tartozik, hogyan fog vajon zöld ágra vergődni?
Úgy ne járjanak, mint ahogy a bizottság egyik tekintélyes része, t. i. Apponyi Albert gróf járt 1876-ban.
Írt ugyanis ebben az esztendőben egy lelkesítő röpiratot a nemzethez e címmel: Kire szavazzunk? Kiosztogatott belőle vagy négyezer példányt, és a nemzet szavazott derűre-borúra mindenkire, csak éppen magára a grófra nem szavazott senki.
Csakis aztán választották már be, mikor elfeljtették, hogy mi van a röpiratában.
*
Ha van valami a világon, ami a konzervativ pártot, melynek múltja bénítólag hat jövőjére, mely a parlamentben nem bír konszolidált állásponttal, s a parlamenten kívül nem bír népszerűséggel, ha mondom mégis lehet valami, ami diadalra segíti, az egyedül orgánumának, a Kelet Népé-nek szelíd engedelmessége és naivitása.
Higgyék meg önök, uraim, ez a páratlan naivitás, ez az engedelmesség hódít az önök részére
*
És ez az engedelmesség bámulatos
Ecclesia praecedit! tartja a Kelet Népe és hódol a püspököknek.
Mikor Schlauch Lőrinc szatmári püspök nemrég a főrendiház jogügyi bizottságában mint meghívott szakértő kimondta, hogy a halál törültessék el!, a Kelet Népe megrezzent s így szólott magában:
Nincs többé tehát halál: eltörültetik. Most már mi is halhatatlanok leszünk.
S kiadta az újdondásznak az instrukciót, miszerint ezentúl halálhíreket nem fog a lap közölni.
A nagyszívű Haynald érseket mélyen meghatotta a vak engedelmesség e világtörténelmileg nevezetes példája.
Amit Zsigmond király ki nem vihetett a konstanci zsinaton, midőn latin beszédében rosszul kiejtett szavainak helyreigazítóit ezzel hurrogatta le: Parancsolom, hogy ezután “hanc schismam” mondassék azt tökéletesen kivitte Lőrinc püspök a Kelet Népé-vel szemben.
És ez érzékenyítette el Haynaldot.
Haynald nagyon jól tudja, hogy a vallás isteni tanai könyörületet prédikálnak a bűnösök ellen: hiszen ennek a szelíd vallásnak a papja ő, s nem vérszopó hiéna, ki az isten képére teremtett ember életére tör, s mégis dacára, hogy a vallástalanok egy része ki akarta mondani, miszerint az ötödik parancsolat ne ölj! a bíráknak is szól, az égi ige szelíd hirdetője úgy vélekedett (persze a Kelet Népé-t akarván kimenteni zavarából) mint szakértő a jogügyi bizottságban, hogy: a canon-jog éppen nem perhorrescálja sehol a halálbüntetést.
E perctől kezdve a Kelet Népe egyszerre felszabadulván békói alul, ismét közli a halálhíreket.
Mégpedig naponkint rendszerint ötöt.
*
Hogy miért ötöt? Ezen törte fejét sok ideig a fővárosi statisztikusok tömege. Ez volt azon csodálatos rejtély, mely a tudomány zűrzavarában mint sötét, megvilágíthatlan folt feketedék; megpróbálták a különböző elméletek kaptafájára húzni, nem ment. Miért öt halott naponként? Miért nem hét, vagy miért nem négy? Hol kezdődik és hol végződik azon határ, melyet a Kelet Népe tekintetbe vesz a halottak közlésénél, hogy mindig öt? Bámulatosnak látszék ez még inkább azért, mert az általános statisztikai adatok egyre a halálozások változását mutatják.
És nem is jött volna soha rá senki, ha magok a konzervatív lap munkatársai nem magyarázták volna meg az okot.
A Kelet Népe ugyanis elegánsan kíván lenni szerkesztve, s a választékos kifejezések kedvelője.
Minthogy tehát öt választékos kifejezés van a halál megírására, nevezetesen: meghalt, kimúlt, elszenderült, elnyugodott az úrban és kiadta lelkét csak öt halálhírt hozhat egyszerre.
Íme, milyen egyszerű néha a legnagyobb rejtélyek megoldása.
