6. sz., február 5. A VEZÉREK

Teljes szövegű keresés

6. sz., február 5.
A VEZÉREK
Jelenleg Sennyey Pál, Lónyai Menyhért és Tisza Kálmán a képviselőház vezérei. Az öreg Deák már leszorult a tettek mezejéről, s Irányi és Simonyi pártját még mindig nem lehet komolyan venni. E három férfiú szavait és nyilatkozatait leste legközelebb a nemzet a legnagyobb feszültséggel. Mit fognak mondani, hogy fognak nyilatkozni? Úgyszólván tőlük függött a nemzet sorsa.
Ma már mind a hárman nyilatkoztak.
Mind a három rosszallta a mai helyzetet: mind a három elítélte kisebb-nagyobb mértékben a mai kormányzatot, megegyezett abban, hogy azon változtatni kell. A vezérek megértették egymást s békülékenyeknek mutatkoztak. Úgy is illik, s mikor a haza veszélyben van, félre kell tenni a pártérdekeket, s közösen vállvetve támogatni. Tisza kinyilatkoztatta, hogy a közjogi egyezményt rosszallja ugyan, de egy időre elfogadja. Ezáltal közeledett a Deák-párthoz. Sennyey pedig szinte ünnepélyes nyilatkozatot tőn, hogy nincs szándéka az országot a provizórium sárga-fekete zászlója alá terelni (Sennyeit eddig e szándékkal gyanúsították), hanem ő is csupán alkotmányos úton tartja lehetőnek a haza megmentését. Ezáltal Sennyey is közeledett az alkotmányos forma embereihez. Nagy jelentőségű nyilatkozatok voltak ezek. Hazánk jövendője van e három ember kezébe letéve, fontos tehát minden szavuk s érdemes arra, hogy mérlegeljük és elgondolkozzunk felette. Lássuk tehát az eszközöket, melyekkel a hazát megmenteni reménylik, s lássuk, miben térnek el és miben egyeznek meg.
Lónyai a takarékosságot ajánlja, helytelenítvén a rendszert, s kárhoztatva a meggondolatlan beruházásokat, miket az eddigi kormányok derűre-borúra tettek. Szerinte is csak áldozatok útján menekülhetünk a hínárból, de ez áldozatok ne terjedjenek a végletekig, az adóképességet nem kimeríteni, hanem fokozni kell. A mostani terhes kölcsönök kifizetésére legokosabb mód az államjavak eladása: ezáltal legalább megszaporodik a tehetős és értelmes földbirtokosok száma. Mindenekfelett pedig hangoztatja az erős és hatalmas kormány szükségességét.
Sennyey is erős kormányt akar első esetben, de ez szerinte csak úgy érhető el, ha a közigazgatási hivatalok is kinevezés útján fognak betöltetni.
E pontban Tisza nem ért egyet: ő ezentúl is választani kívánja a közigazgatási tisztviselőket.
A többi pontban majdnem teljesen egyetértenek a vezérek, legfeljebb az eszközökben fordulhatna még elő némi eltérés. A szigorú takarékosság és a nemzet vagyonosítása azon irányelvek, miket egy úgy, mint a másik ajánlhat.
Majdnem bizonyosnak mondhatni, hogy a vezérek eme nagy fontosságú beszédei után közeledni fognak egymáshoz a pártok is.
Csak még a negyedik vezért kell megnyerni a kibékülés és összetartás művének, a negyedik vezért, kinek hatalmas keze szövi évek óta hazánk sorsát, gr. Andrássy Gyulát.
Amilyen jó hazafi, bizonyára ő sem fog vonakodni békejobbot nyújtani úgy Lónyaynak, mint Tiszának, ha a közügy úgy kívánja.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem