Süveg. Kalap. Kalpag. Bretra. Csákós süveg.
Süveg. Kalap. Kalpag. Bretra. Csákós süveg.
A süveg általános neve volt a fövegnek, akármilyen anyagból készült is, akár szőrből és nemezből, akár kelméből, bársonyból, selyemből, posztóból, akár pedig vadbőrből, nyusztból, vadmacskából vagy petymegből, közönséges s aztán fekete és fehér rókából, farkasból meg báránybőrből, míg kalap alatt csak könnyebbfajta s azért inkább csak nyáron hordott szőr föveget értették, a mi különben úgy a XVI., mint a XVII. században eléggé el volt terjedve. A hasonló anyagból készült könnyű nyári süvegtől főleg a karimája különböztette meg a kalapot; a süveg karimája a keleti népek évezredes szokása szerint fel volt hajtva úgy, hogy az arczot alig védte a nap sugarai ellen, míg a kalap vagy csak elől vagy köröskörül el volt látva kiálló peremmel. (V. ö. 49. 1. 54. 8. XXII. 5. XXX. 1.) Ritkábban jön elő a kalpag név. Berényi György ingóságainak 1656-ki leltára német kalpagról beszél, maga az elnevezés ugyan törökös, vagy legalább is keleti és délszlávos jellegű fövegre utal s nyilván kelméből készült könnyebb fajta alacsony süveget értettek alatta, melynek karimája oldalt jobbról is, balról is fel volt hasítva (XVII. 11. 51. 2.) úgy, hogy tetszés szerint akár elől, akár hátul le lehetett hajtani. Báthory István lengyel király kortársainál Erdélyben, Felső-Magyarországban és Lengyelországban az a kalpagforma volt nagyon elterjedve, melynek széle elől volt ernyőszerüleg lehajtva s hogy keményebben álljon, talán bőrt is varrtak alája. (XVIII. 9. 10. 59. 3.) Ennek lehetett egyik változata az 1595-ben említett árnyéksüveg, a mely tehát nyilván ernyővel volt ellátva. A spanyolos bretra (biretum, barette) a XVI. század vége felé említtetik. A szőrből, kelméből készült kalapok, kalpagok és süvegek divatja a XVI. századra esik, mg a XVII. században inkább a prémes lengyel és kozák süvegeket kedvelték. Ezek közt a pompára valót nyusztos süvegnek nevezték, mely – mint Apor Péter után említettük – egy, két, három vagy négy sor nyusztfarkkal volt körülprémezve. A prémes süvegek teteje bársonyból vagy posztóból készült s vége több-kevésbbé lefelé konyult. A tulajdonképeni magyar süveg alatt –úgy látszik – nem értettek prémes süveget, rendesen fekete selyemből készült, az egyszerübb pedig fekete nemezből s a XVI. században s a XVII. század első felében alacsony hengeralaku, később pedig magas kúpalakú tetővel volt ellátva. Egyik neme volt a XVII. század vége felé emlegetett pozsonyi csákós süveg, melyről már föntebb szóltunk; ebből alakult a későbbi csákó. A jancsár süveg magas volt (V. ö. 58. 12.) s karimája ki volt varrva skófiummal, arany-, ezüst- fonállal, selyemmel. A cseh süveg bársonyból készült s pártás karimával volt ellátva és gyöngyökkel diszítve. Bónis Ferencz 1665-ki ingóságai közt szó van a cselebri süvegről is; a név törökös, tehát a jancsár süvegnek lehetett változata, a leltár szerint ezüst szin selyemposztóból készült és nyusztos volt. A süveget, kalapot, kalpagot tollakkal s ékköves boglárokkal díszítették. A tollak közt a legkeresettebb volt a fekete kócsag, mely a fejedelmi méltóságnak volt egyik megkülönböztető jelvénye, bár egyes főurak is hordták, azután a fehér kócsag, sas- és rárótoll, kerecsen- vagy kelecsentoll, fekete gém, fehér darutoll, a miért, mint Apor irja: «sok darvakat tartottanak fejedelem urak, főemberek udvarában és mivel az darvak többnyire szürkék, kiszedték a tollokat szép gyengén s fa olajat öntöttek az tollu tokjában s ismét helyre rakták az kiszedett tollakat, úgy fejéredtenek meg»; a strucctoll főleg a XVI. században divatozott, később már csak a kalap vagy kalapos süveg mellett hordták. A tolltok gyöngyös, skófiumos aranyból, ezüstből, karmazsinból készült; a strucctoll elé a XVII. században pántlika-rózsát tettek; az Apor említette medály ékkövekkel kirakott kerek vagy hosszukás boglár volt; a forgó előbb sas vagy griffkörömben végződő arany vagy aranyozott ezüst szárnyból állt; «egy griff köröm, a két szárnya ezüst és aranyas» már 1529-ben, Maghy Pál ingóságai közt előfordul, a tulajdonképeni forgó, hol a szárny szabadon mozgott egy rud körül, csak a XXVII. század második felében alakult meg.*
Zschile és Forrer: Der Sporn. 15. s köv. Radvánszky id. m. I. 99–100. Bethlen G. 1627. árszabása említi a «deli sarkantyút, ónost hosszat,» «felöltő sarkantyút,» «apró sarkantyút felszegezőt, ónost, taréjost, jót, igen szépet,» «aláb való fekete sarkantyút taréjost felszegezőt.» Tört. Tár. XVIII. 1871. 229. – «Az teörkes keöwes sarkanttjwt.» Geszty Ferencz végr. 1595. Radvánszky id. m. III. 146. – «Egy mereó ezeóst aranyazath sarkanttywt az veréb orrwth.» Bocskay István végr. 1595. U. o. III. 171. Süvegről l. Radvánszky id. m. I. 141–146. Boncz Ö. Turul. 1886. IV. k. 117., 122. és Arch. Ért. XIX. 1899. 101. s köv. l. – Berényi Gy. ing. 1656. Radvánszky id. m. II. 320. – «Vagyon egy rósa szin veres bársony nusztos lengyel süveg. Vagyon egy más fekete magyar süveg fekete selyemből csinált. Vagyon más czelebi ezüst szin selyem posztoból csinált süveg fekete terczem allyával bélelt nusztos.» Bónis Ferenc ing. 1665. Tört. Tár. 1886. 160. – Apor P. Metamorphosis. 346, 348. l. medályról, daru s egyéb tollról, 344, 346, 347. – A jancsár süveget l. Thököly I. iratiban Monum Hung. Hist. Script. XXIV. k. 239. l. Bónis F. ingóságai Füzérvárában 165. «Három szál fejér igen szép kelecsén toll s hozzá hármas gyöngyös tolltok.» «Strucztollak elében való pántlika rósa, azon egy arany toglár, gyöngyös,» «Uri ráró tollaknak való scofium aranyból ezüstből csinált tolltok.» «Sastollnak való scofiumos veres karmazsin tolltok.» Tört. Tár. 1886. 160–161. – Maghy Pál ing. 1529. Radvánszky id. m. II. 4.
