Főkötő. Homlokelő. Hajnyomtató. Fejkendő. Fátyol. Süveg. Párta. Koronka.
Főkötő. Homlokelő. Hajnyomtató. Fejkendő. Fátyol. Süveg. Párta. Koronka.
A fejet az asszonyok szabadabban hagyták, mint a XVI. században, a mikor kendővel s fedeles és homlokelős főkötővel egészen beburkolták. A főkötő, melyet a XVII. században selyemből, aranynyal, ezüsttel vegyesen vagy tiszta vont arany és ezüst fonálból készítettek s gazdagon diszítettek gyöngyökkel, apró vörös klárisokkal, ékköves arany boglárokkal és rózsákkal, a harminczas-negyvenes évek felé egészen megszabadult a homlokelőtől és fedéltől s a XVII. század derekától kezdve már csak a kontyot födték vele. (V. ö. 63. 2.). Volt paraszt reczefőkötő (XXIV. 7.), német divatú pántlikás és csipkés, olaszos reczecsipkés s a század vége felé a «Coiffure ŕ la Fontanges» szerint készült franczia főkötő. (V. ö. XXVII. 3, 7. XXIX. 5, 14.). A homlokelő vagy fedélelő, a mit patyolatból készítettek, csipkével vagy selyemmel s magyar és török varrással, skófiummal, boglárokkal diszítettek, Erdélyben, a puritán Lorántffy Zsuzsána fejedelemasszony befolyása alatt még akkor is fenmaradt (L. XXV. 4.), a mikor Magyarországban már kiment a divatból. (V. ö. XXIV. 7.). Az átmenetet a főkötő szélének valamely szines kelmével való beszegésében ismerhetjük fel. (L. XXVI. 11.). A hajnyomtatóról 1618–42 közt van szó; úgy látszik, Felső-Magyarországban volt divatja; boglárokkal s gyöngyökkel megrakott pántlikából állt, melylyel a hajat a homlokhoz s a fejtetőhöz szorították. (XXVI. 5.). Fejrevaló kendőt rendesen patyolatból hordtak; széle köröskörül lánczformán volt kilyukgatva vagy csipkével körülszegve, s aranynyal, selyemmel volt kivarrva. A menyecskék fején mint Apor írja, fátyol volt, mit bogláros kapocscsal vagy köves hajtűvel tűztek fel, azt lebocsátották s mint uszályt vonszolták maguk után (V. ö. 67. 1–2.). A leányok ugyancsak Apor szerint a nyakukon hordtak hosszú fekete fátyolt, azt a mellükön ékköves gyűrűben keresztül fogták s két felől lebocsátották s a csipőn tűvel megerősítették. A süvegek közt igen divatos volt a gyöngypártás fekete bársony cseh süveg, melyet a XVII. század elejétől kezdve a végégig megtalálunk a leltárakban. Az erdélyi asszonyok Apor szerint nyusztos és nyestes kozák süveget hordtak. A karimás nyári vagy árnyék és kalapos női süvegek a XVII. század dereka felé kimentek a divatból. A leányok pártát vagy koronát viseltek. A párta bársonynyal vagy más drágább kelmével bevont s szőrrel vagy bőrrel kitöltött karika, melyet gyöngyökkel, drágaköves boglárokkal, arany pillangókkal, zománczos rózsákkal díszítettek. Legszokottabb volt a gyöngyös párta. Volt keskenyebb és szélesebb; a keskeny pártán egysoros volt az ékítmény, a széles pedig öt-hat sorossal is el volt látva, oly módon, hogy közbül voltak az ékkövek, zománczos boglárokkal vegyesen, alul s fölül pedig 2–2 sor gyöngy. A XVII. század dereka felé, a fürtökbe fodorított hajviselet idejében kezd feltünni az előpárta (XXII. 10. XXV. 9.) s viselték a franczia divatú tornyos hajhoz is. (XXVII. 10. XXIX. 3.) Ez már alig különbözött a koronától vagy koronkától, csakhogy az utóbbit, mint Apor mondja, kevéssé a fejtető alatt a nyakszirten fölül hátul hordták. A koronka halcsontból volt szőrrel erősen összekötve csúposan s gyöngygyel, meg klárissal volt megrakva. Divatban volt még, mint Apor is írja, hogy a leányok hajukba strucztollat tűztek (XXIX. 3.), így a b. Esterházy Ilona után maradt ingóságok közt az 1651-ki leltár említ egy vörös és egy testszínű strucztollat; a hajat kétfelől –gömbölydeden készített vassal megfodorították s kétfelől lebocsátották, itt-ott gyöngyöt is fonván bele. Különösen kedvelte a gyöngyös hajékítést Zrinyi Ilona, úgy hogy asszonykorában is gyöngygyel fonta át haját. (XXIX. 6.)
