Főkötő. Fejre való. Kezkenő. Süveg. Párta. Fátyol és orczatakaró.
Főkötő. Fejre való. Kezkenő. Süveg. Párta. Fátyol és orczatakaró.
A főkötő a férjezett nőknek volt a viselete s a XVI. században hozzátartozott elől a patyolatból készült, gyöngyös homlokelő, hátul pedig az aranyos szélű vagy karéjú, kötött islógos végű s fűzés gyöngygyel, arany- és selyemhímmel, kivarrott képpel (mint p. oroszlánnal) díszített fedél, melylyel a fátyollal tűzött kontyot szorították le (54. 9. 57. 4. 5.). A főkötő gazdagon volt kiállítva; a XVI. és XVII. századbeli előkelő nők legjobban szerették a gyöngyös főkötőt; Horváth Ferencz hagyatékában 1570-ben száz öreg gyöngyszemmel rakott főkötő volt, a XVII. században pedig 6, 8, 900, sőt 1200 szem gyöngy is volt egy főkötőn. A gyöngyök közeit ékkövekkel, zafirral, rubinnal, smaragddal, türkiszszel, vagy selyemből csinált virágokkal, gyöngyös rózsákkal, arany boglárokkal töltötték ki, készítették vont aranyból vagy ezüstből, színes selyemből; a század vége felé a reczéből kötött parasztos főkötő is előfordúl (44. 4. 45. 6.), mely szintén gazdagon volt díszítve gyöngygyel, ékkővel, boglárral p. Károlyi Katának egy fehér recze főkötőjén 1595-ben 112 arany boglár volt, közte 40 ékköves. Természetesen sokkal egyszerűbb volt a polgárnők által viselt főkötő; a pozsonyi nők még a XVI. század második felében is a két századdal korábbi formához ragaszkodtak (57. 2.), melyen sem homlokelő nem volt, sem pedig fedél, hanem egész egyszerűen szegélyezve volt. A főkötő mellett az egész XVI. században divatos volt a selyem fejre való keszkenő vagy patyolat, melynek végeit egész az állig a nyak körül csavarták (57. 1.); széle «lánczos» vagy csipkés volt. A XVI. század utolsó tizedeiben találjuk a fekete vagy vörös bársonyból készített női süveg emlékét, melyet főleg télen viseltek, nyuszttal, petymettel s más vadbőrrel béleltek s gyöngygyel, ékköves és zománczos boglárokkal díszítettek; legelőbb 1579-ben Horváth G. ingóságainak leltárában fordúl elő «egy aranynyal tűzött bársony süveg, asszonyembernek való»; mivel pedig a süveg csak a fejtetőt takarta, a fejet még kendővel is bekötötték s úgy tették föl a süveget (57. 12.), vagy pedig a kontyot kis recze főkötőbe szorították (53. 5.). Nyáron zöld, vörös és más színű tafotából, atlaszból, selyemből készült árnyéksüveget viseltek, mely széles karimával volt ellátva (57. 11.) s aranyos zsinórzással, pártázatán gyöngygyel, arany boglárokkal díszítve, mellette fehér, fekete vagy vörös struccztol volt. Egyik változatát a XVI. század vége felé s a XVII. század első felében kalapos süveg-nek nevezték. A könnyű bretra (barret) előkelő hajadonoknál már a XVI. század derekán divatozott s megmaradt a század végéig (54. 5.); vörös vagy fekete bársonyból készítették s körületére drágaköves arany gyűrűket füztek. A hajadonok középen ketté választott, leeresztett hajat hordtak (54. 3.), melynek egyedüli ékessége a vont arany szélű, gyöngyös vagy bogláros párta volt; a pártát a XVI. század vége felé a hajból font vagy tiszta aranyból, ezüstből készített ágas koronka is helyettesítette, a mi már az Anjouk alatt is divatozott; az ágak száma legkevesebb hat volt, de Károlyi Kata hozományában 1595-ben 26 ágú is előfordúl s gyöngyös, gránátos rózsákkal, ékköves boglárokkal voltak az egyes ágak díszítve. Patyolatból készült orczatakarót és fátyolt, mely utóbbit bogláros kapocscsal vagy hajtűvel letűzve hárul lebocsátottak, asszonyok és hajadonok egyformán viseltek.
