VII. AZ UTOLSÓ ÉVEK.
VII.
AZ UTOLSÓ ÉVEK.
AZ UTOLSÓ ÉVEK.
31. RÉSZLETEK ZAY-UGRÓCZBÓL.
Zay belefárad a hosszas szolgálatba. – Zay positiója az 1568-ki társadalomban. – Viszonya Verancsicshoz. – Ugróczi otthona; felmentése. – Felesége betegeskedése, halála. – Kassai dolgok. – Másodszor nősül. – Csöndélet, halála, temetése. – Zay önmagáról. – Utóhangok.
Oly hosszú küzdésbe belefáradt a buzgó és serény főkapitány, mint királya nevezni szokta. «Bár a hatalmas isten énnekem ne adta volna érnem szerelmes leányom halálát; mert én arra való bánatomban és keserüségemben félszeg ember vagyok» írja vejének. Az 1566-diki török hadjárat már nem azt a kalandos szellemű, erélyes főkapitányt találta Kassán, a milyen Zay valaha volt. Most már nem csak az ország dolgai, de még a saját ügyei is elfárasztják. Péter fia nélkül mozdulni sem tud. Háromszor is kéri elbocsáttatását a kassai terhes szolgálat alól. Miksa anyjának ezen fényes érdemekben megőszült szolgáját nem ereszti, szüksége van rá; «várja meg a csendesebb időket», ezzel marasztja. Nem nélkülözheti tanácsát az ilyen hű embernek. Hogy megengesztelje, megmaraszsza, minden jóval biztatja, még hátralékos főkapitányi díjait is kifizetteti és abaujmegyei Boldogkő várát igéri neki. Maradt. A szigeti ostrom és János Zsigmond tokaji diversiója idején Zay is megtette kötelességét, résen állott s a mennyire tőle telt, teljesítette azt, a mit Schwendinek kellett volna tenni: szervezte az ellenállást. Csakhogy a főkapitány már nem bírta a terhet. Negyven esztendei szakadatlan katonai szolgálat megviselte, szemevilága megromlott, bántja a köszvény. Haza vágyódik. Leveleinek hangján átcsillámlik a vágy, mennyivel inkább szeretné Ugróczon családja körében csöndben eltölteni azt a pár évet, a mit a sors számára még meghagyott. Szeretné látni sólymait, az ugróczi fenyveseket, hol a szarvas és bölény bőven tenyészik, szeretne kürtöseivel a rengetegben vadászni. Idegessé teszi a kassai városi tanács huzavonája, boszussá a zsoldos had, mely senkinek sem engedelmeskedik. Megutálta az embereket, kik az ellenség győzelmén örülnek, hogy új pártváltoztatással ujabb adományt nyerjenek. Zsémbel még a királyra is. Új nemzedék nőtt fel körülötte s mint minden öreg, érdemes ember, kétszeresen érzi keserüségét annak a tapasztalatnak, hogy az ő ideje már lejárt. Már kéréseit sem teljesítik olyan gyorsan, mint az öreg Ferdinánd idejében, a ki szerette; egy-egy pörös ügye évekig húzódik, a prókátorok és conventek temérdek pénzt nyelnek el, s ha új adományra vágyódik, tizen huszan, érdemetlenek kelnek föl ellene. Miksa «az ő ifju királya» megváltozott; az is elvesztette bizalmát az emberek iránt, besugásokra hallgat. Alig van egy-két ember, kihez még szíve s a kegyelet vonzza. Csak a Verancsics iránt érzett barátság melegíti fel fásulni indult kedélyét. Buzgóan levelez vele, nem röstell nagy fáradsággal «pogány pénzeket»* kerítni kedves barátjának, viszont Verancsics is megőrzi szívében Zay iránt való szeretetét. Midőn 1567-ben második konstantinápolyi útjára indul «kegyelettel emlékezik vissza az együtt töltött időre s végtelenül sajnálja, hogy most nem mehetnek együtt».* Bizonyos ideális vonás van a kettőjök közti barátságban, mely az élet alkonyán kiengesztel azzal a kapzsi XVI. századbeli vagyonszerzővel, aki királyának ezt írja: «Legyen bőkezű és kegyes, jutalmazza meg negyven évi szolgálatáért, ha nem teszi, élte végén kénytelen lesz örökös könnyeket hullatni, hogy oly sok szép időt elvesztegetett».* Mert az öreg már türelmetlenkedik, hogy ő aki folyton a császár pártján állott, most egy hitvány kis várért esztendeig kénytelen várakozni s hánytorgatni érdemeit. Adósai iránt zordonabb lesz, hitelezőit várakoztatja s ha rajta üthet az erdélyieken, vagy a törökön, öleti, vágatja őket. Török foglyokkal egész kereskedést űz. A temesvári és budai pasákkal üzleti összeköttetésben áll s rendesen ő neki van több török foglya, mint amazoknak keresztyén. Mi több, valamennyi elfogott török rabnak ő az ágense. Kérdjük most, nem annak a végzetnek boszuló keze működik-e akkor, midőn évekkel később két vitéz deli fia Zay András és Zay Lőrincz hosszú ideig sinylődik török rabságban, viselve a súlyos lánczot atyjuk vétségeért?
Csal. lev. Missiles. 1565. decz. 17.: «Továbbá a pogány pénzek szerzése felől értem azt, mit nagyságod ír: bizony ha énnekem volna örömest oda küldeném, de mostan nincsen: vala ugyan alkalmasan énnálam, de mind elajándékoztam; ide az mi földünkön nem találják, hanem Erdélyben, ott is szűk és drága, az ezüstöt két annyin örömest elveszik a mit érne, és az aranyat háromannyin». CSÁKY Pál levele.
VERANCSICS munkái. V. kötet. 2. l.
Bécsi titkos levéltár. 1567 febr. 8. Hungarica.
Otthonában: Ugróczon is rosszúl folyt a gazdálkodás. Szegény felesége töri, zúzza magát, temérdek baja van a megyével és rakonczátlan szolgáival; már is betegeskedik. A jobbágyság is azt hánytorgatja, hogy ha urok sokáig nem jő haza, bíz ők világgá mennek. A gyermekek már felnőttek, de ki gondoskodik majd a lányokrúl? Zay mindenkép szabadulni akar Kassáról; de 1568 folyamában még mindig ott marasztja Miksa. Schwendivel ugyan jó barátságban élnek, de a svájczi már megunta Magyarországot s maga is el-elkivánkozik, az apró-cseprő bajokat pedig mind Zayra bízza, kit Kassán egy ideig még az is visszatart, hogy számos követelését nem hajthatja be. Mielőtt hazamenne, különféle vásárlásokat akar tenni. Felesége azonközben rendre panaszkodik, hogy tisztjei csalják, s belső cselédjei már a pohárszékben lévő holmit is lopogatják. Sem a bilincsverés, sem a kínzás, jelesül a vizbebuktatás és a csigárahúzás, melyet tolvajoknál alkalmaztak, nem pótolta Zay távollétét. Végre ütött a szabadulás órája. Karácsony havának harmadik napján jött a nagypecsétes királyi parancs, mely Zay Ferenczet hű szolgálatai kegyes elismerésével fölmenti a kassai kapitányság alól. Zay egyenesen Bécsbe siet, hogy azután családjához térjen vissza. Nagy öröm van Ugróczon. Tudván, hogy Zay Pozsonyba is elmegy részt veendő a diéta tárgyalásaiban, két hintót, két kocsit, társzekereket küldenek a rég nem látott családfő elibe. Zay meg akarta várni a diéta végét és török vérlovakból gyönyörű négyes fogatot s hintót állított össze a pápai nuntius számára. De nem várhatta meg a gyűlés eloszlását. Egymásután jött a staféta Ugróczról azzal a szomorú hírrel, hogy a nagyasszony beteg.
32. FÖLDSZINTI SZOBA ZAY-UGRÓCZON.
ZAY PODHRAGY. A KÁPOLNA BELSEJE.
Szegény Zaynét a nagy fáradság, a sok boszuság és a gyorsan fejlődő kór leverte lábáról. A szomszéd asszonyok összesereglének, találgatván mi baj emészti? Bossányi Kristófné asszonyon egy csalhatatlan szert próbált: nyúlbőrt meleg vizben megázatván, meglágyított; azután mézet meleg tejben egybekavarván, erre reá cseppentette s úgy tette a nagyasszony fájós mellére. De ez sem használa. Zay már csak haldokló feleségét láthatá. Alig fordult újra az esztendő: a Garay-nemzetség utolsó sarjának koporsója fölött felfordították az aranykígyós czímert. Zay Ferencz özvegygyé lett, árvákká gyermekei s még árvábbakká az a sok ezer tót jobbágy «ez a különben oly rideg, kedélytelen faj», mely jóltevőjét siratta a jóságos, türelmes földesasszonyban. Egyike volt azon nőknek, kiket mindenki szeretett, ki senkinek rosszat nem tett s az életet sok rosz oldaláról ismervén, másokkal nem érezteté keservét.*
Oratio funebralis occasione mortis III. D. B. Garay, M. D. Zay uxor. Csal. lev. kézirat.
Zay nem ért rá a busúlásra. Sokkal inkább a nyilvánosság embere, semhogy leverje ez amúgy sem váratlan csapást. A XVI. század magyarja, ki alig talált hazája földjén egy talpalatnyi helyet, hol teljes nyugodtsággal lehajthatta volna fejét, inkább megbarátkozott a halál eszméjével, mint a későbbi civilisatio embere.
33. FÖLDSZINTI SZOBA A ZAY-UGRÓCZI VÁRBAN.
A Zay Ferencz-féle kedély, az «Isten adta, Isten elvette» eszmében növekedett fel, az mérsékelte jó-, vigasztalta balsorsában. Nem is engedték szomorkodni. Péter fia levette atyja válláról a gazdaság terhének egy részét, a pénzbeli ügyeket is ő végzi, László, Miksa udvaránál van nemes úrfiakkal, világot látni. A leányok közűl már csak egy van otthon, Borbála, az is jegyben jár Petróczy Miklóssal. Az öreg Zayt, alig hogy megsiratta hitvesét, máris hivták Kassára. Rueber az új főkapitány nem tudott boldogúlni. Nem ismerte a viszonyokat, s német voltáért sem látták jó szívvel. Ferencz úr azonban Bécsbe ment igazítani peres ügyeit, onnan az országgyűlésre indúl, hol fontos dolgok vannak készülőben.
Bécsben súgnak-búgnak egy összeesküvésről, már az év elején rebesgetik, hogy nehány előkelő úr János Zsigmonddal czimborál Miksa ellen. Rueber Dobó Istvánt az egri hőst és Balassa Imrét egy áruló sugdosásai s koholt levél alapján gyanusítá az erdélyiekkel czimborálással, erre kellett neki Zay, ki az erdélyi dolgok minden csínját bínját ismerte. Csakhogy Zay nem ment el, mert haragudott Rueberre, a ki a Zay bérelte dézmát a kapitányság részére lefoglalta. Péter fiát küldte maga helyett, ki az összeesküvésről csak később értesűlt. Ekkép Zay az egész Dobó-féle merényletbe nem volt beavatva, s csak akkor tud felőle, mikor októberben elfogják Dobóékat. Dobó emlékezteti régi «szerelmes pajtásságukra» s ártatlanságának kiderítése érdekében pozsonyi fogságából novemberben közbenjárásra szólítja fel.* Megtette, de nem hallgattak rá.
Csal. lev. M.
Míg Pozsonyban ily váratlan dolgok történtek, Zay Ugróczon tartózkodott a «szegény puszta házban».* Megunta árvaságát a nagy várban, honnan gyermekei csaknem mind kiszállingóztak. Feleségre vágyott. Hamar választott. Szeme egyik elhunyt barátjának szép özvegyén akadt meg: Báthory Andrásnén. Báthoryné erdélyi nemes családból való, Mindszenthy Katain, s férje első feleségénél Thurzó Annánál volt «udvari fráj», házi kisasszony, a mint ma neveznék. Zay még Kassán ismerte. Az özvegység közelébb hozza őket s az egybekelés hamar megvolt. Október 23-án már megülték a lakodalmat, a gyászév miatt nagy csöndben. Péter – úgy látszik – nem vette jó néven ezt a hamaros menyegzőt, mert el sem ment arra: atyja gyöngéden szemére is veti. Az új menyecske különben nagyon előrelátó, s házassági szerződésben az esetre, ha Zay uram előbb találna meghalni, javaiban való szabad rendelkezését fentartja s özvegységére tisztes eltartást köttet ki.* Nem volt különben semmi baj, mert Péter nagyon megszerette mostoháját s atyja halála után is híven gondját viselte.*
U. o. 13.
Családi levéltár.
A szép özvegy azután még kétszer ment férjhez: Bánffy Lászlóhoz s Balassa Andráshoz, megannyi öreg úrhoz.
Urával Katalin asszony jól élt. Nemsokára Borbála leányuk lakodalma is megtörtént, de ez már trombitások és hegedüsök muzsikája mellett.
34. A ZAY-UGRÓCZI KASTÉLY ÉS TEMPLOM.
Csöndességben éltek így közel esztendeig. Egy kis fiacskájuk született: Miklós. Ferencz úr olykor vadászgatott s igazította jószágai dolgát, javítgatott, szépítgetett várán. Királya, magányában sem feledkezik meg róla, fölkeresi levelével s érdemeiért László fiát tünteti ki, a hol csak szerét teheti. A csöndélet nem tartott sokáig. Betegség fogta el a fáradt vitézt. 1570 október havában kitört rajta a nehéz kór. 10-én éjfélután három órakor kiadta lelkét, felesége s Péter fiának karjai közt.*
Családi levéltár. Végóráiról jegyzéket fia Péter vezetett, közölve Régi Magyar Nyelvemlékek Tára. II. 220. l.
Kiterítették fényes ravatalra. A képirók megfestették czímereit, a lovagtermet bevonták feketével. Az ugróczi várőrség éjjel nappal őrizte a drága tetemet. Eljött a környék apraja nagyja megbámúlni a díszes öltözetben fekvő, kezében keresztet tartó, halott zászlós urat. Testét bécsi doktorok bebalzsamozták. Temetésén jelen volt fél Magyarország, királya sajnálta, családja megsiratta, barátjai szomorkodtak s irígyelték vagyonát, de igazában senki sem siratta meg, mint a hű Luka János, huszár bajtársa a saxoniai harczokban, a ki igazán szerette.*
Csal. lev. Missiles. okt. 28.
*
Végig kísértük Zay Ferenczet bölcsőjétől, mely az alsó Duna vidékén ringott, koporsójáig, melyet a Kárpát völgye fogadott ölébe. Magasztaltuk benne a jó katonát, elismertük elvhűségét, megmagyaráztuk emelkedését, tartozunk-e még egy epitaphiummal? Nincs rá szükség. Megírta ő maga, nem kell ahoz magyarázat, párhuzam, mentegetés, phrasis. Az embert ismerjük meg belőle, a ki élt s küzdött.
Ekképen szól önmagáról:
«az én jószágom és marhám nem ősömtűl, sem atyámtúl, sem anyámtúl nem maradott, mert azt mind török bírja, hanem enszolgálatommal leltem».*
1569. Csal. lev. F.
S ezzel lebocsáthatjuk tetemeit a kripta mélyébe, melynek ajtaja okt. 29-ik napján zárúlt be föltöte.
*
A zay-ugróczi völgyben van egy szelid lejtésű halom. Azon áll a római katholikus templom szerény épűlete, a háttérben örökzöld fenyves díszlik, köröskörűl erdős hegyeken akad meg a szem.
A templom mellett áll a kripta, mely a Zay-nemzetség halottait őrzi.
A völgyben gyárak füstje kavarog, fürész és kalapács hangos munkája hallszik. A régi vár düledezik, a régi kor lakói közűl csak a vércsék és sasok maradtak hozzá hívek.
Zay Ferencz a «serény bajnok» ki mindezt megszerezte, nyugodtan álmodhatja örök álmát. A miért ő harczolt a maga hite szerint: az «ország megmaradásáért», az mindeddig sértetlen. Utódjai a munka harczát vívják ugyanazért a czélért…
35. ZAY LŐRINCZ RABLÁNCZA, MELYET STAMBULBAN VISELT.
Az utolsó fejezetet diszesítő képeket Dörre a helyszínén vette fel.
Ez utóbbiak Dörre rajzai után.
