I.
I.
A hatvani országgyűlés. Werbőczi beszéde. A köznemesség ingerültsége Szalkai prímás és Báthori nádor ellen. Báthori elmozdíttatása a nádori székből. Werbőczi megválasztása. Az országgyűlés végzései.
Az 1525-ik év június végén mintegy tizennégyezer nemes gyűlt össze Hatvanban. Werbőczi azon volt, hogy a tanácskozások nyugodt lefolyását biztosítsa; hiveiben a király iránt bizalmat igyekezett ébreszteni, a kit viszont üzeneteiben megnyugtatott az iránt, hogy ha a gyűlésben megjelenik, tiszteletteljes fogadtatásban részesül. Erőfeszítéseiben legbuzgóbb támasza: atyai barátja, Szobi Mihály volt.
Lajos király, mikor a köznemesség hatvan tagbál álló küldöttsége a gyűlésbe meghivta, kinyilatkoztatta, hogy meg fog jelenni. A pápa és a. lengyel király követei, számos főpap és világi úr kiséretében, július 3-ikán érkezett Hatvanba. A következő napon, a szabad ég alatt deszkakerítéssel körülvett mezőn tanácskozó nemesség körébe jött, melynek kívánatait Werbőczi két óráig tartó magyar beszédben adta elő.
Az ország veszélyes helyzetéről, az elhatalmasodott zavarokról, a bajok orvoslására tett sikertelen kisérletekről szólott. «Jól tudjuk – mondá egyebek között – hogy mindennek nem oka ő felsége, kinek kegyességét ismerjük; hanem okai az urak, kik az ország javával nem törődve, kielégíthetetlen birvágytól elvakítva, helytelen tanácscsal tévútra vezették a királyt. Ő felsége és az ország java egyaránt követeli, hogy azokat, kik neki hűtelenül szolgálnak, hivataluktól mozdítsa el és helyükbe hű hazafiakat rendeljen. Ha ezt megteszi, be fogjuk bizonyítani, hogy a magyar vitézség, mely hajdan rettegéssel töltötte el az ellenséget, még nem halt ki». Beszéde végén a nemességhez fordult azzal a kérdéssel, vajjon nézeteit és óhajtásait híven tolmácsolta-e? Zajos helyeslés volt a válasz.
Utána Szalkai László emelkedett föl és igazolni igyekezett, hogy mint kanczellár, hiven teljesítette állása kötelességeit. Ismételten sértő közbeszólások szakították félbe. Mikor pedig utána Báthori István nádor és Sárkány Ambrus országbíró szólaltak föl, hogy eljárásukat védelmezzék, beszédeik alatt magasan csapkodtak föl az indulatok hullámai.
Végre Ártándi Pál, a köznemesség egyik vezére, indítványnyal állott elő: «Ne várjunk, ne halogassunk semmit, holnap gyűljünk össze, válaszszunk új nádort és kérjük meg ő felségét, hogy erősítse meg». Az indítványt élénk helyesléssel fogadták. «Úgy, úgy kell – mondá egy más szónok – és ha valaki ellenkezik, mind fejenként haljon meg. Báthori István menjen ki, az országban visszavonást ne tegyen; ha nem akar menni, szállásán konczoljuk fel».
70. SZALKAI LÁSZLÓ NÉVALÁÍRÁSA.*
Szalkai László névaláírása a pápához 1524 nov. 23-án írt levelén a vatikáni levéltárban. Olvasása: Ladislaus archi(episcopus) Strigo(niensis) manu p(ro)p(ri)a.
A király ezen jelenetek néma tanúja volt és azzal a nyilatkozattal, hogy határozatát másnap tudatja, eltávozott.
A következő napon a király Szalaházi Tamás veszprémi püspököt és Drágfi János tárnokmestert azzal az izenettel küldé a gyűlésbe, hogy a törvényes formák mellőzésével hivatalától senkit sem foszthat meg; de azok ellen, a kik vádoltattak, vizsgálatot indít és a bűnösök irányában az igazság követelései szerint jár el. A köznemesség ebben nem nyugodott meg és a nádorválasztást azonnal meg akarta ejteni. Ezt Werbőczi akadályozta meg és indítványára követek küldettek a királyhoz, hogy fölhatalmazását kieszközöljék. Azzal a válaszszal tértek vissza, hogy a nádorválasztás ellen nincs kifogása.
Határtalan lelkesedés ragadta meg ekkor a gyülekezetet. A megválasztandó személyre nézve nem létezett véleménykülönbség. Zápolyai János most már a nádori méltóságra nem tartott igényt.
Egymásután több szónok kelt föl, hogy Werbőczit ajánlja. «Kit tehetnénk – mondá az egyik – kit választhatnánk jobbat és kegyelmesebbet, igazabbat és vigyázóbbat, kinek az ország és a közönség romlása inkább fájna, a ki az ország szabadságát és törvényét jobban tudná, mint Werbőczi uramat? Mi szükség nádorispánná mindig olyat tennünk, kinek még tanulni kell? Nem jobb olyant tennünk, ki mindent tud és mást taníthat? Válaszszunk valahára a mi tagunkból is, nemcsak mindig a régi nemzetségekből. Válaszszunk olyant, kinek a szegény nemes nyomorúsága fáj!»
A mikor a szónokok elhallgattak, Werbőczi közfelkiáltással nádorrá megválasztatott. Rögtön küldöttség ment a királyhoz, hogy a választás megerősítését kérje és azzal a feleletével tért vissza, hogy a választást helyesli, és másnap a gyülekezet színe előtt ünnepélyesen megerősíti.
Eközben a gyűlésbe hurczoltatott két nemes, kik egy Sibrik nevezetű úr szolgálatában állottak s azzal vádoltattak, hogy Werbőczi ellen orgyilkos merényletet terveztek. A tömeg föl akarta őket konczolni. Werbőczi mentette meg életüket, igérvén, hogy törvényszék elé állíttatja.
Július 5-ikén a király, az uraktól kísérve, a nemesség közé jött. Nevében Korlátkövi Péter, királyi főudvarmester közlé, hogy a választáshoz az urak hozzájárulnak és a király megerősítését adja.
Viharos éljenzés üdvözölte az új nádort, ki elérzékenyülve fejezte ki háláját a király kegyelméért, az urak jóindulatáért, a nemesség szeretetéért; azonban könyörgött, hogy a súlyos terhet ne hárítsák rá. «Neki – úgymond a magas méltóság betöltésére elég érdeme, kellő képessége nincs. Vegyék tekintetbe eddigi hű szolgálatait, ne kívánják romlását; mert ő a király és az ország várakozásának megfelelni nem bir.»
«Nem akarjuk! – kiálták pártfelei – mást sem ő felsége, sem az urak, sem az ország nem választanak. Ha tudnák, hogy kegyelmed nem elég rája, nem választanák kegyelmedet; ne vonja meg magát kegyelmed az ő felsége és az ország szolgálatától.»
71. WERBŐCZI NÁDORI ALÁÍRÁSA.*
Werbőczi nádori aláírása 1526 junius 27-én Kis-Szeben városához intézett leveléről a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában. Olvasása: St(ep)hanus de Werbewcz regni Hungarie servus etc(eteva).
A köznemesség kéréseit a jelenlevő urak támogatták. Végtére Werbőczi kinyilatkoztatta, hogy a király és az ország akaratának meghódol. Letette az esküt, a király és az urak kezet szorítottak vele és ő elfoglalta helyét a trón jobbján.
Ekkor előadta a köznemesség kívánatait, hogy a király nyolcz köznemes ülnököt vegyen föl tanácsába, a főpapokat és zászlósurakat banderiumaik kiállítására szorítsa, az egyházi tizedeket honvédelmi czélokra fordítsa, az országos hivatalokra olyanokat nevezzen, kik a haza védelméről és a fenyegető veszélyek elhárításáról hiven fognak gondoskodni; kanczellárrá Várdai Pál egri püspököt, országbíróvá Drágfi Jánost, horvát- és tótországi bánokká Frangepán Kristófot és Bodó Ferenczet nevezze ki. Kincstárnokká Szerencsés Imrét ajánlották, ugyanazt, ki egy év előtt a köznemesség gyűlöletének czélpontja volt, ma pedig kedvenczévé lett, mert az elkövetett sikkasztások fölfedezésére és új jövedelmi források nyitására ajánlkozott.
A király, szemben a félelmes tömeggel, nem vesztette el bátorságát. Azt válaszolta, hogy miként ő a rendek szabadságait tiszteletben tartja, tiszteljék ők is a korona jogait és az országos hivatalok betöltése tárgyában a rendelkezést bizzák rá. Az önérzetes szavak megtették a várt hatást.
Sokan a köznemesség köréből helyeslő nyilatkozatokat hallattak: «Cselekedjék tetszése szerint ő felsége, mi nem akarunk jogaiba avatkozni!»
Hasonlóképen, mikor a király folytatólag hangsúlyozta, hogy a koronázási esküvel az egyház jogainak védelmére lévén kötelezve, az egyházi tizedek lefoglalásához hozzájárulását nem adhatja: a köznemesség elejtette ezt a kívánságát.
Végre azon fölszólítására, hogy a gyűlés adót ajánljon meg, a köznemesség egy forintot vetett ki minden jobbágytelekre, olyképen, hogy három negyed része a királyt illesse; egy negyed része pedig az új nádornak jusson. Mindamellett Werbőczi az ajánlatot nem fogadta el, arról lemondott a királyné javára, a ki iránt – mint mondó – a nemesség hálával tartozik, mert ő volt az, a ki a királyt a hatvani gyűlésen való megjelenésre birta.
Az új nádor e szerint életének ezen nagy pillanatában az önzetlenség és önmegtagadás sugallatait hallgatta meg. Azonban ezt a nyilatkozatát, melylyel föltárta, hogy a királyt a királyné, ezt pedig ő nyerte meg a köznemesség kívánságának és elárulta, hogy néhány ezer forinttal a királynét még inkább lekötelezhetni reméli: ildomosnak, tapintatosnak tartani nem lehetett.
A király, a nemesség hódolatának tüntető nyilatkozataitól kisérve, távozott Hatvanból és tért vissza Budára. A gyűlés pedig, Werbőczi vezetése mellett, a végzemény formulázásához fogott. Ebbe fölvette a szent György napi országgyűlés határozatait. A lutheránusok ellen hozott végzéshez azt a toldalékot csatolta, hogy azoknak jószágait, kik máglyán végeztetnek ki, ha nemesek, a kincstár, ha jobbágyok, a földesúr foglalja le. A királyi tanácsot oly módon szervezte, hogy rendes tagjai: a nádor, az országbíró, a kanczellár, a kincstartó és a köznemesség köréből minden országgyűlésen választandó nyolcz ülnök; a főpapok és országnagyok az üléseken megjelenhetnek, a tanácskozásokban részt vehetnek, de szavazattal nem birnak. A köznemesség, mely ezzel a királyi tanácsban a túlsúlyt újból a maga részére biztosította, arról is gondoskodott, hogy a vármegyékben korlátozás nélkül foglalja el az uralkodó állást.
Egyik czikkely megállapítja, hogy a főispáni tisztre, a vármegye folyamodása alapján a nemesség előtt kedvelt egyént nevezzen a király. Egy másik a megyei kapitány tisztét szervezte, melynek betöltése a megyei nemesség szabad választásának tartatott fönn és hatáskörébe épen a legfontosabb teendők utaltattak, úgymint a hadi adó kivetése, behajtása és kezelése, zsoldosok fogadása és annak ellenőrzése, hogy a megye területén birtokos főpapok és urak honvédelmi kötelezettségeiket lelkiismeretesen teljesítsék.*
ID. m. 466–471.
A végzemény keretében foglalt s a királyhoz intézett kérelmek között van egy (XXXIX. cz.), a mely az 1521-iki országgyűlésen hűtlenségben elmarasztalt Hédervári Ferenczet, Nándorfehérvár elestének okozóját, a király kegyelmébe ajánlja, azzal a megokolással, hogy «ő felsége a többieknek, kik Nándorfehérvár és Szabács elestében részesek valának, már is megkegyelmezett». És pedig a rendek nemcsak azt kérik, hogy a király a bűnös bánt ezentúl «hivei sorába számítsa»; hanem azt is, hogy összes birtokait adassa neki vissza azoktól, kiknek eladományozta volt s a kik között éppen az udvari párt leggyűlöltebb tagjaival: Korlátkövi Péterrel és Sárkány Ambrussal találkoztunk.
Arról, vajjon ez a végzés mindjárt foganatosíttatott-e, nincs tudomásunk. Azonban tudjuk, hogy kevéssel utóbb, közvetlenül a mohácsi vész után, Hédervári Ferencz várainak és uradalmainak már békés birtokában volt. És tudjuk azt is, hogy 1531-ben alkotott végrendeletében Hédervári Ferencz a somogymegyei Lak várat, a tolnamegyei Tamási várat és a Moriban fekvő nemesi curiát a hozzájuk tartozó uradalmakkal együtt Werbőczinek hagyományozta, a kit a végrendelet egyik végrehajtójává is kijelölt;* sőt vele olyan egyességre lépett, melynek erejénél fogva egymást kölcsönösen testvérekül fogadták és egyik a másiknak magtalan halála esetén az örökösödést biztosította.*
Az 1531 deczember 13-ikán kelt végrendeletnek 1584-ik évi átirata a M. N. Múzeumban, a Bossányi-család levéltárában.
Erre utalnak János király 1538 márczius 24. és június 26-ikán Werbőczi javára kiállított adománylevelei a vörösvári levéltárban.
Vajjon ez az egyesség a hatvani végzésnek oka vagy okozata volt-e, el nem dönthetjük, hogy azzal összefüggésben állott, kétséget nem szenvedhet.
