VI.
VI.
BÁTHORY GÁBOR ARCKÉPE
A «Conterfeit Kupferstich» rézmetszete után.
Báthory Gábor jellemzése. Weiss viszonya Báthory Gáborhoz. 1698–1610.
BÁTHORY Gábor tizenkilencz éves ifjú volt, midőn a rendek 1608 márczius 7-ikén a kolozsvári országgyűlésen fejedelemmé választották meg. Mint a somlyai és a már kihalt ecsedi Báthory-ágak fő örököse, fényes névvel óriás vagyont és nem közönséges nagyravágyást hozott azon fejedelmi székre, melyen már négy őse ült, s honnan egyik, családjának és nemzetének dísze, a lengyel királyi trónra emelkedett. Az ifjúkornak még csak küszöbén, ragyogó külsővel, hatalmas testtel, kiváló lelki tehetséget, fiatalkorához mérten valóban bámutalos ravaszságot párosított; de a tettvágyat és nemes ambitiót, mely lelkét áthatotta, elhomályosították a szenvedélyek, ellensúlyozta durva, zsarnokságra és erőszakra hajló jelleme, mely korlátokat nem ismerve, a társadalmi illem és a politikai eszélyesség törvényeit egyiránt lábbal taposta. Trónralépése nem közönséges trónváltozást jelentett. E fiatal, tettvágytól duzzadó, erőszaktól vissza nem riadó, szenvedélyes fejedelem nem járhatott azon úton, melyet Bocskay ritka politikai eszélyessége és Rákóczy Zsigmond tapasztalatok által megszilárdított józan, higgadt ítélete kijelölt. A fordulat, mely Erdélyre szerencsét nem hozott, a fejedelem bel- és külpolitikájában hamar bekövetkezett.
Báthory nagyravágyó lelke egy hatalmas erdélyi fejedelemségről ábrándozott, mely kiindulási pontját, szilárd alapját képezze további terveinek. A szerény fejedelmi hatalom, melylyel elődei és még oly híres utóda, mint Bethlen Gábor, is beérték, – vagy talán helyesebben, mibe a körűlmények kényszerítő nyomása alatt belenyugodtak, – a mintegy családi hagyományképen erőszakra hajló fiatal fejedelmet nem elégítette ki. Kezeit lépten nyomon megkötve érezte ez országnak mindenesetre sajátságos alkotmánya által, fejedelmi méltósága és oligarchiai büszkesége fellázadt az ellen, hogy vendég legyen saját országában, hogy kikötött feltételek mellett léphesse át fejedelemsége városainak kapúit. Kezdettől fogva el volt határozva, hogy széttöri e korlátokat, hogy felforgatja a három nemzet unióján alapuló alkotmányt, s Erdélyt egységes országgá teszi. E terv kivitele azonban forradalmi lépés volt, mely ellene zúdította alattvalóinak egy – ha számra nem is, de gazdagságra annál tekintélyesebb – részét: a szászokat.
Báthori Gábor aláirása.*
1608. máj. 17. (u. o.)
Szoros összefüggésben áll belpolitikájának ezen irányával külpolitikája. Mint a katholikus és a német párt látszólagos híve nyerte el a bécsi udvar pártfogását és szerezte meg a fejedelemséget, de szíve és esze egyiránt távol állott a katholicismustól és a bécsi udvartól. Katholikusnak született, de a protestáns hitben neveltetett fel; e vallás megtartására kötelezte őt adoptiv atyjának, ecsedi Báthory Istvánnak végrendelete, saját hajlama, hatalma fő támaszának, a hajdúságnak vallási buzgalma és az erdélyi rendek többségének protestáns hite. Mint a katholicismusnak, ép oly kevéssé volt őszinte híve a bécsi udvarnak. Fiatal kora mellett sem hiányzott benne a politikai éleslátás, annak felismerésére, hogy az Erdély fölött főuraságért küzdő két hatalom közűl nem tanácsos az osztrák házhoz csatlakozni, mely igényeivel Erdélyre mindeddig kudarczot szenvedett, s melynek erejét ekkor még a meghasonlás, a Rudolf és Mátyás között kitört viszály is zsibbasztotta. A töröktől – mely bár nagyon hanyatlott, de még ekkor tényleg az osztrák háznál hatalmasabb volt, – többet reménylhetett, és ő egy perczig sem habozott a portához csatlakozni. A porta támogatásával reménylte, hogy megvalósíthatja elődének, Báthory Zsigmondnak, törekvését: Moldva, Havasalföld és Erdély egyesítését, de nem oly czélra, mint Báthory Zsigmond, nem a török ellen, hanem, hogy e három ország alapját képezze további tervének, hatalmat adjon kezébe az egyik őse által már bírt lengyel koronának megszerzésére.* Első teendőjének tartotta tehát a két szomszéd fejedelemséget hatalma körébe vonni; leszámolni a havasalföldi vajdával, Radullal, kinek szolgálatkészségére és támogatására nem számíthatott. E ponton külügyi politikája ismét összeütközésbe jutott a szászok, nevezetesen Brassó érdekével.
MIKÓ FERENCZ i. h. 188. l.
Báthory bizalmatlansága Serbán Radullal szemben teljesen jogosult volt. A vajda mint fölemeltetését a prágai udvarnak köszönhette, úgy azután is szívvel, lélekkel a német párt híve maradott. Bocskay sikereinek hatása alatt látszólag elhagyta a német pártot s csatlakozott a diadalmas török párthoz; de összeköttetését a prágai udvarral fentartotta.* Kedvező körűlmények között az osztrák ház Erdélyt érintő terveiben az ő közreműködésére bizton számíthatott. A mily jól tudták ezt Bécsben, ép oly kevéssé lehetett az titok Báthory Gábor előtt, s a fiatal fejedelmet trónja megszilárdítása valamint messzeterjedő tervei egyiránt arra ösztönözték, hogy e veszedelmes szomszédot, ki már egyszer oly végzetteljesen nyúlt Erdély ügyeibe, ártalmatlanná tegye. A körűlmények erre 1608-ban, a fejedelem trónra lépése idején, egészen kedvezők voltak.
SZILÁGIY S.: Erdélyi országgyűlési emlékek, v. k. 570. l. Rudolf levele Radulhoz 1608 jan. 25.
A mily kedvelt ember volt Prágában a havasalföldi vajda, ép oly kevéssé kedvelték őt könnyen érthető okokból Konstantinápolyban, s Báthory jogosan számíthatott arra, hogy föllépését Radul ellen a portán rossz néven venni nem fogják. Az osztrák ház beleszólásától sem lehetett tartani; már ekkor nem volt titok a Rudolf és öcscse, Mátyás főherczeg, között kitört meghasonlás. A moldvai vajdák régi ellenszenve sem aludt ki; az új moldvai vajda, Konstantin, Jeremiás utódja, ép oly ellensége volt Radulnak, mint volt atyja Jeremiás, s Báthory kérdezősködésére azonnal felajánlotta közreműködését Radul megbuktatására. Erre ösztönözték a fejedelmet különben az Erdélyben tartózkodó, bujdosó havasalföldi bojárok is, részben trónkövetelők, mint Petrasko, a Mihály vajda fia, Kamarás Mihály, Stoikicza és mások.*
Weiss naplója i. h. 200. l.
Nem csoda, ha Báthory sietett a kedvező alkalmat felhasználni, s még meg sem érkezett a portától a megerősítés, midőn a Radul ügyének elintézését kezébe vette. Bármennyire meg volt azonban győződve, hogy Radul megbuktatását trónja megszilárdítása föltétlenűl követeli, mint új fejedelem nem akart ily fontos ügyben önhatalmúlag járni el. Magyarországon nevelkedve föl, nem ismerte közelebbről a havasalföldi és moldvai viszonyokat, s meghittebb tanácsosai e téren szintén kevés tapasztalattal dicsekedhettek. A fejedelem tehát azon emberhez fordúlt, kinél behatóbban akkor Erdélyben a havasalföldi viszonyokat senki sem ismerte, kinek véleménye már Bocskay alatt irányt adó volt: Weiss Mihályhoz.
Kendi István aláirása.*
Gyulafehérvár 1609 jan. 2. a brassai biróhoz (M. N. Múz. Torma gyűjt.)
1608 ápril 10-ikén Weiss levelet kapott az új kanczellártól, Kendy Istvántól, melyben ez értesítette, hogy a fejedelem Radult a vajdaságtól megfosztani s helyébe Kamarás Mihályt ültetni szándékozik, s egyszersmind felszólította, hogy véleményét ezen ügyben a fejedelemmel tudassa. E levél kellemetlenűl lepte meg a brassói senatort. Őt magát szoros barátság, Brassót szövetségi szerződés kötötte a havasalföldi vajdához és saját vonzalma, valamint a város kereskedelmi érdeke egyiránt ellentmondottak Radul megbuktatásának, ki az utolsó években a városnak jó és megbízható szomszédja volt. Weiss tehát válaszában a fejedelem tervét helytelenítette. Jobb a biztos béke, mint a reménylendő győzelem, – írta a fejedelemnek – és megfontolásra ajánlotta, hogy a havasalföldi vajda ravasz és a hadviselésben igen jártas férfiú, ki a hadviselés fő eszközével, a pénzzel, bőven rendelkezik.* Kétségtelen, hogy a város kereskedelmi érdekein és saját vonzalmán kívűl politikai megfontolás is sugalta a brassói senator válaszát. Az új fejedelem trónja még nem volt megszilárdulva, még nem lehetett bizonyosan tudni, minő állást foglalnak el a porta és a bécsi udvar Erdélylyel szemben s minden jövendő eshetőséggel szemben, nagy előny volt Brassó tőszomszédságában, Havasalföldön, oly uralkodó, kit érdek és hála egyiránt a város lekötelezettjévé tettek.
Weiss naplója i. h. 200. l.
A fejedelmet Weiss válasza nem ingatta meg elhatározásában, annyival kevésbé, mert Moldvából terve kivitelére nagyon kedvező híreket kapott. Ugyanakkor, midőn Weiss véleményét megkérdeztette, nagy titokban Piskoti Balázst Moldvába küldötte, hogy a Konstantin vajda véleményét a Radul ellen megindítandó vállalatra vonatkozólag kipuhatolja. A válasz innen másképen hangzott, mint Brassóból. A vajda nemcsak segítségét ígérte meg, hanem az Erdélyben tartózkodó havasalföldi trónkövetelőnek, Kamarás Mihálynak, 4000 forintot, lovat és más ajándékokat küldött át május 1-én.* E kedvező hír a fejedelmet még szilárdabbá tette elhatározásában és az ügyet május közepén a fejedelmi tanács elé terjesztette, melybe most, tekintve az ügy fontosságát, a tanácsurakon kívűl az ország fő embereit is meghívta. Meghívatott Weiss is, ki ezen alkalommal szóval is, mint már előbb írásban a Radul ellen megindítandó hadjáratot a leghatározottabban elítélte. Érvei, melyekkel véleményét támogatta, a tanácsurakra oly benyomást tettek, hogy hosszú vita után a meghívottak többsége a háború eszméjét elvetette. Bármennyire óhajtotta volna a fejedelem a kedvező pillanatot Radul megbuktatására felhasználni, nem tartotta tanácsosnak az ország közvéleményét képviselő gyűlekezet nézetével daczolni és beleegyezett, hogy a szomszéd vajda még egyszer felszólíttassék nyilatkozattételre: akar-e biztos és állandó békét, s barátságos érzületének bebizonyítására, mint előbb Bocskaynak, úgy most az új fejedelemnek hitlevelet adni. Ha e fölszólítást megtagadná, döntsön a kard. Az ultimatum átvitelével a fejedelem Imrefi Jánost, a fejedelmi tanács elnökét, Sarmasági Zsigmond tanácsurat, Gáspár János marosszéki királybírót és Weiss Mihályt bízta meg.
Weiss naplója i. h. 200. l.
Imrefi János aláírása.
1599. aug. 12. (Orsz levtár vegyes lev.)
A követek Radult az argysi kolostorban találták fel, s mint azt Weiss bizonyára előre látta, a kényes ügyet a legsimábban végezték el. A fenforgó körűlmények között, midőn az osztrák háztól semmi segélyt nem várhatott s minden oldalról nyílt vagy titkos ellenségek környezték, a legnagyobb politikai hiba lett volna Radultól, Báthoryval nyiltan szakítani. Az erdélyi követektől kért biztosítékot tehát készséggel megadta s május 31-én maga és bojárjai letették az esküt a szövetségi szerződésre. Ezután vendégeivel Tergovistbe ment át, honnan három napi vendégeskedés után a követeket gazdagon megajándékozva, bocsátotta haza. Úgy látszik azonban, ő is kikötötte Erdélyben tartózkodó vetélytársainak ártalmatlanná tételét, mert a követek hazatérése után nemsokára a bujdosó bojárok Fejérvártt elfogattak s később október 2-án a fejedelem őket Petrasko és Stoikicza kivételével Radul követeinek kiszolgáltatta.*
Weiss naplója i. h. 201. 202. l.
Weiss tehát elérte czélját: barátját, Brassó szövetségesét, megmentette a biztos bukástól, de azért Báthory bizalma a havasalföldi vajda hűségében nem lett szilárdabb, mint volt azelőtt. Egyelőre azonban a kényes ügy szerencsésen elintézettnek látszott, és a brassóiak nagy fénynyel fogadták a fejedelmet, midőn ez julius 9-én 700 főből álló kísérettel városukat ez ízben először meglátogatta. A fiatal fejedelem – bár kalvinista volt – épen nem volt puritán érzelmű és gondolkozású. Naponként folyt a lakoma és táncz, melyre a jókedvében demokrata fejedelem az előkelő polgárok nejeit és leányait is meghívta. A meghívást visszautasítani nem lehetett, habár a komoly senatoroknak a dolog nem tetszett, s Weiss nem is mulasztotta el naplójában följegyezni, hogy a fejedelem mulatozása nem nagyon jámbor és tisztességes volt.* Báthory nem mutatott semmi neheztelést a brassói senatorra, ki tervét Radul ellen oly erélyesen ellenezte; de ha e körűlmény idegenkedést is szűlt volna, eloszlatta azt Weiss augusztusban azon kellemes hírrel, melyet Jachya csausztól Konstantinápolyból kapott; hogy Bethlen Gábor a fejedelem megerősítését a portánál keresztűl vitte.*
I. h. 202. l.
Weiss naplója i. h. 202. l.
A havasalföldi ügyek elintézése után a moldvai ügyek következtek. Mogila Konstantin barátságáról az erdélyi fejedelem biztos lehetett mindaddig, míg Radullal szemben ellenséges állást foglalt, de miután az argysi kiegyezés az ellenséges viszonyt legalább látszólag megszüntette, szükségesnek látszott a moldvai vajda viszonyát Erdélyhez szabatosan meghatározni. Báthory, ki a kibékűlést Radullal csak fegyverszünetnek tekintette, nagy súlyt helyezett a Moldvával való jó viszonyra és sietett a moldvai vajdát – tekintettel a jövendőre – szoros szövetségre bírni. A szerződés 1608 novemberben köttetett meg a két állam között, véd- és daczszövetség alakjában. Mindkét fejedelem magok és alattvalóik nevében kölcsönös hűséget és barátságot esküdtek egymásnak. Támogatást is ígértek egymásnak bárki ellen is; anyagi és erkölcsi támogatást. Barátaiknak kölcsönösen barátai, ellenségeiknek ellenségei lesznek egész életökön keresztűl; egymást kölcsönösen hadsereggel segítik; mindennemű cselszövényt és veszedelmet, mely valamelyiköket fenyegetné, azonnal kölcsönösen tudatnak s vállvetve megsemmisíteni igyekeznek. Ugyanerre kötelezik kölcsönösen alattvalóikat is.*
Weiss naplója i. h. 204. l.
E szövetségi szerződés a brassóiaknak s általában a szászoknak sehogy sem tetszett. Hogy annak éle főképen Radul ellen irányúlt, az kétséget nem szenvedhet és azt Weiss meg a brassói tanács igen jól tudták. A fejedelem külpolitikája e ponton ismét összeütközésbe jutott a város separat érdekpolitikájával, melynek a szomszéd havasalföldi vajdával és pedig a város által több ízben lekötelezett Radullal, a szövetséges viszony fentartása irányeszméjét képezte. A mi Brassónál érdekpolitika, az a többi szász városoknál, nevezetesen Szebennél, hagyományos nemzeti politika volt: t. i. a nemzeti fejedelmekkel szemben a Bécshez és ennek szövetségeseihez való ragaszkodás. Már pedig Radul a bécsi udvar embere volt, s ellene magokat lekötni a szebeniek ép oly kevés hajlandóságot mutattak, mint a brassóiak. Ez volt az ok, miért a szászok a szerződést aláírni vonakodtak, s végre is csak «fölületesen» tették meg. Weiss, igaz, egyebet említ főok gyanánt, azt t. i., hogy a szászok szabad emberek s csak addig tartoznak hűséggel a fejedelemnek, míg ez a haza javát keresi.* Első tekintetre feltűnik, hogy ezen ok nem képezett nehézséget akkor, midőn kevéssel előbb a havasalföldi vajdával, Radullal, szemben kötötték le magokat a fejedelemmel együtt hűségre és barátságra; de hogy Weiss ezen alkalommal nem őszinte, nem nehéz belátni. Idézett nyilatkozatában különben megerősítését találjuk annak, hogy a szász nemzet soha sem volt hajlandó politikáját a fejedelem politikájával azonosítani; a fejedelem adott szava által magát lekötve nem érezte és így megtagadta az állam fejétől azon jogot, hogy az állam nevében, annak minden tagját kötelező szerződést köthessen. A szász érdekpolitika, mely az általános hazával vajmi keveset törődött, nyilvánúl ezen ellenkezésben is. Weiss és vele együtt a szász nemzet vezérférfiai szabad kezet kívántak maguknak fentartani azon fejedelemmel szemben, kiben bizalmuk már ekkor ingadozni kezdett.
Weiss naplója i. h. 203. l.
A moldvai vajdával kötött szerződés egyik pontja szerint Konstantin vajda tartozott az erdélyi fejedelemnek ajándékképen 8000 forintot fizetni. Mintegy kifejezése volt ez Erdély felsőségének a szomszéd ország fölött s Konstantin beleegyezett, mivel ellenséges viszonya az ő nála sokkal tehetségesebb és hatalmasabb Radul vajdával az erdélyi fejedelem barátságát és támogatását nemcsak kívánatossá, hanem nélkülözhetetlenné tette. Ígéretét azonban nem teljesítette, s ezen mulasztás a természeténél fogva pillanatnyi benyomások alatt álló indulatos fejedelmet annyira felbőszítette, hogy a szövetségi szerződés felbontását azonnal elhatározta. 1609 junius 14-ikén Weiss levelet kapott a fejedelemtől, azon parancscsal, hogy a szövetségi szerződést vigye vissza a moldvai vajdának; viszont kérje vissza a fejedelem és a rendek hitlevelét és a szövetséget a két állam között megszüntnek jelentse ki. Hogy e kellemetlen és épen nem megtisztelő küldetés Weissnak nem tetszett, könnyen érthető. E szövetségnek ő, annak megkötése idején határozott ellensége volt, s némi gúny rejlett abban, hogy a fejedelem most épen őt bízta meg a szövetség felmondásával. Meglehet azonban, hogy Báthory e küldetéssel Weissnak csakugyan kedveskedni akart, de a brassói senator körűltekintő, okos férfiú volt, ki e küldetésben személyére megtiszteltetést, városára pedig hasznot épen nem látott. Igyekezett is e terhet vállairól levetni, s megkísértette, levélben a fejedelmet szándéka megmásítására bírni. Hivatkozva a fejedelem határozatának méltánytalanságára, hogy oly csekély, Erdélyre oly könnyen nélkülözhető összegért az országot egy bekövetkezhető háború veszélyének teszi ki, kérte a fejedelmet, hogy parancsát vonja vissza, s addig is utazását elhalasztotta. Fölterjesztése azonban mitsem használt; Báthory megmaradt határozata mellett s másodszori erélyes parancsára Weiss, miután neheztelését a fejedelem ingatag politikájára egy epigrammban kiöntötte,* julius 2-án csakugyan elindúlt Brassóból.
Mutatványul a meglehetős hosszú epigrammból, mely Weiss naplójának a brassói ág. ev. gymnasium könyvtárában levő kéziratpéldányában olvasható, álljanak a következő sorok:
Aulae sed nostrae me vexat cura superbae,
Dum Moldavorum tecta subire jubet,
Mandat et ipsorum referam diplomata sancti
Nobiscum jacti foederis, alta sapit
Serio et ut repetam nostra, est indicere bellum hoc
Hinc peredunt animum cura dolorque meum.
Aulae sed nostrae me vexat cura superbae,
Dum Moldavorum tecta subire jubet,
Mandat et ipsorum referam diplomata sancti
Nobiscum jacti foederis, alta sapit
Serio et ut repetam nostra, est indicere bellum hoc
Hinc peredunt animum cura dolorque meum.
Az óvatos brassói senator a rábízott feladatot, mint gondolni lehet, a lehető legtapintatosabban igyekezett teljesíteni. Miután öt napi utazás után 7-én Jassyba érkezett, julius 10-ikén kihallgatást nyert s a vajda és tanácsosai előtt elmondotta megbízatását, a legenyhébb formában. De a vajda nem akart szakítani a fejedelemmel, talán nem is szándékosan mulasztotta volt el az ígért összeg megküldését, s úgy a Weiss által hozott hitlevél visszavételét, mint a fejedelem és a rendek nála levő hitlevelének visszaadását megtagadta. Weiss azonban megbízatását teljesíteni akarván, julius 14-ikén újra megjelent a vajda előtt s miután a vajdát figyelmeztette, hogy mit köszönhet a fejedelem jó akaratának, ki, midőn vetélytársai megbuktatására törtek, neki pártját fogta, ismételten kijelentette, hogy a fejedelem a vajda iránt magát lekötve nem érzi, habár a jó szomszédság fentartását a jövőre is ígéri. Ezzel a visszaküldött hitlevelet az asztalra letéve, távozott.*
Weiss naplója i. h. 206. l.
Hogy a vajda a jó viszonyt Erdélylyel megszakítani nem akarta s mulasztásának egyedűli oka – mint Weiss állítja – a pénzszükség lehetett, valószínűvé teszi azon körűlmény, hogy ugyanezen év novemberben moldvai követség érkezett Fejérvárra, mely a fejedelemnek a vajdától ajándékképen lovat, vadászebeket s az ígért 8000 forintból 2000 forintot hozott át. Az ajándékokat a fejedelem elfogadta, ellenben a pénzt visszautasította. Haragja a vajda ellen még ekkor sem volt lecsillapodva; mert a követség fejét, a vajda kincstárnokát, letartóztatta s egy ideig Fejérvárott tartotta, majd deczemben 27-ikén a brassói tanácshoz küldötte át őrizet végett s csak 1610 márczius 13-ikán bocsátotta szabadon. Weiss visszatérése után e kényes követségből a moldvai ügyben még kétszer értekezett a fejedelemmel és az ellentétek elsimításán, a fejedelem kiengesztelésén fáradozott; úgy látszik azonban, nem nagy sikerrel. Jó akaratát a moldvai vajda mindazáltal méltányolta s hálából 1610 január 7-ikén gazdag ajándékkal tisztelte meg.*
Weiss naplója i. h. 208. l.
Ez volt az utolsó fontos küldetés, melyet Weiss a fejedelem megbízásából teljesített. Még ez után is megjelent egy pár ízben az udvarnál, a fejedelem meghívására; de szolgálatát a keleti viszonyok rendezésénél többé igénybe nem vették. A fejedelem és a brassói senator nézetei sokkal erősebben eltértek, hogysem egy úton haladhattak volna. Báthory mély, el nem leplezett ellenszenve a szászok külön állása iránt, ellenséges politikája a bécsi udvar, de különösen a brassóiak előtt oly kedves Radul vajda iránt, Weiss Mihályt mindinkább elidegenítették a fejedelem személyétől, s őt minél tovább, annál élesebb ellenzéki állásra utasították. Naplójában csaknem napról-napra, lépésről-lépésre követhetjük, miként változik át a fejedelem iránt érzett rokonszenve előbb ellenszenvvé, azután fokonként engesztelhetetlen, halálos gyűlöletté. Szoros összefüggésben áll, helyesebben következménye volt ez a fejedelem kül- és belpolitikai törekvéseinek, melyek, mint fennebb kimutattuk, szükségképen összeütközésbe jutottak a szász nemzet separat-politikájával, első sorban pedig Brassó érdekeivel és rokonszenvével. De míg a fejedelemnek a moldvai és a havasalföldi ügyekben tanúsított magatartása Weissnak csak rosszalásával találkozott, addig a szászok kiváltságos állásának megsemmisítését czélzó kísérlete, a nemzete és a városa kiváltságait és szabadságát mindennél, még saját életénél is többre becsülő brassói senatort egyenesen a forradalom terére sodorta.
Weiss Mihály írása.*
Weiss Mihály irása Erasmus Rotterdamus Apophlegmatum libri octo (Antverpiae1540) czímű könyvének a brassói ág. ev. gymnasium könyvtárában őrzött példányából van véve.
Hogy Báthory Gábor a szászok iránt rokonszenvet soha sem érezett, hogy kiváltságaikban fejedelmi hatalmát a legnagyobb mérvben sértő és azt lealázó korlátokat látott, s hogy épen azért azokat lerombolni törekedett, az kétségtelen. Ő maga sem csinált titkot abból. Egy szász krónikás* beszéli, hogy midőn trónralépése után a tanácsurakkal első ízben ebédelt, azt kérdezte tőlök, hogy miért ostromolta volt János király Szeben városát? és ő maga megadta a választ is: «mert az szászok pénzben bővelkednek». Egy kis idő múlva pedig hozzátette: «osztán, urak, ha valaki Erdélyt bírni akarja, Szeben városának kulcsait vegye zsebébe és úgy bírja a szászokat, valamint akarja». Mire a később oly szerencsétlen véget ért Kornis Boldizsár a mellette ülő urakhoz fordulva ezt mondotta volna: «Urak, bizony ez a lator megemészti Erdélyt». Habár e jelenetet kétségkívűl megtörténtnek nem állíthatjuk, nincs is okunk azt kétségbe vonni; különösen ha Báthory későbbi nyilatkozataival és tetteivel egybevetjük. Midőn 1610 januárban Brassót másodízben látogatta meg, minden kíméletet a szászok iránt félretett, s míg katonái a városban garázdálkodtak, ő maga az asztalnál udvaronczaival együtt a szász senatorok jelenlétében csípős és épen nem hízelgő nyilatkozatokat tett a szászokról, nevezetesen azok bejöveteléről Erdélybe. Weiss, ki szintén a meghívottak között volt, nem állhatta meg, hogy az odadobott keztyűt föl ne vegye, s ellent mert mondani a fejedelemnek.
KRAUSS: Siebenbürgische Chronik. Fontes rerum Austriacarum. Ser. III. k. 6. lap.
A szászok régi szabadságaira hivatkozott, melyek a szász nemzet bejövetelét más színben tüntetik föl. A fejedelem, mint maga Weiss beszéli, zokon vette az ellentmondást, s fölkelve az asztaltól, véget vetett e jelenetnek, mely az ellenszenvet mindkét részről élesebbé tette, s a szászok rokonszenvét Báthory iránt, ha ugyan még tápláltak ily érzelmet, teljesen kiirtotta.*
Weiss naplója i. h. 216. l.
Kétségtelen, hogy a fejedelem ellenséges hangulatát a szászok iránt a tanácsurak nem mindnyájan osztották s törekvését: a három nemzet uniójának felbontását az egyik nemzet jogainak megsemmisítésével, Erdély függő helyzetében Bécs és Konstantinápoly között, az országra veszélyes, forradalmi lépésnek tekintették. Nem számítva Petky Jánost, ki később a fejedelem elleneinek sorába lépett, azon tanácsúrról, Bethlen Gáborról, ki mint államférfiú és hadvezér hazai történelmünk egyik legkimagaslóbb alakja, biztosan tudjuk, hogy Báthory politikájának ezen irányát nem helyeselte.* De a fejedelmeknek mindig vannak udvaronczaik, kik urok minden szavát és tettét megtapsolják, s Báthory ellenséges hangulata a szászok iránt, hamar átterjedt környezetére is. Már az 1609. májusban Kolozsvárott tartott országgyűlésen, midőn a szászokra a szokottnál nagyobb adót vetett ki és ezek ellentmondottak, oly nyilatkozatok voltak hallhatók, melyek a kiváltságaira féltékeny nemzetet nyugtalanságba ejtették s önérzetét mélyen sértették. Ők csak vendégek ez országban; mint koldusok jöttek be, hányták szemére a szász követeknek. Weiss, ki ez alkalommal is városának képviselője volt, e kifakadásokat nem feledte el, s mintegy sejtve a bekövetkezendő nehéz küzdelmet, polgártársai önérzetének és büszkeségének emelésére minden eszközt felhasznált. Midőn az 1609. év végén a városi tanács régi szokás szerint a százak tanácsa előtt megjelent s működésének megszünését bejelentve, a polgárokat új választásra hívta föl, Weiss tartotta a tanács nevében a beszédet, mely lelkesítő fölhívás volt a város polgáraihoz, hogy régi jogaikhoz és kiváltságaikhoz állhatatosan ragaszkodjanak. Felelve ama szemrehányásokra, mintha a szászok koldulták volna bejövetelöket, kora téves történelmi nézete szerint N. Károlyra vitte vissza a szász nemzet betelepítését s fölsorolta azon érdemeket, melyeken a szász nemzet kiváltságai nyugosznak, s polgártársait egyességre és e kiváltságok megőrzésére hívta föl.*
MIKÓ FERENCZ i. h. 192. l.
Weiss naplója i. h. 209. l.
A fejedelem és a szászok között kitört súrlódások következménye a szászok mindinkább érezhető elidegenedése lett az országos ügyektől; s ha a közös haza eszméje már eddig is csak homályosan élt lelkükben, úgy az ezután csaknem teljesen elenyészett. Mint a többi szász városok, úgy Brassó is 1610-től kezdve határozottan a fejedelem ellen fordúlt s engedelmeskedése még egyideig csak a körülmények óvatos számbavételének volt az eredménye. Még nem szakad el a fejedelemtől, mert retteg erejétől; de parancsainak már csak kénytelen kelletlen engedelmeskedik. Weiss – bár egy pár ízben még az udvarnál is megjelenik – ez időben már a fejedelem határozott ellensége.* Midőn 1610 julius végén a magyarországi ellenséges készűletekkel szemben Báthory a szászokat is hadi szerek küldésére szólította föl, s többek közt Brassótól összes tábori sátrainak elküldését kérte, Weiss a naplójában már ekkor Nerónak nevezett fejedelem kívánságainak határozott visszautasítását javasolta. Nem rajta múlt, hogy nem így történt, s hogy a senatorok többsége még nem látva tanácsosnak a nyílt ellenszegűlést, két sátor elküldését elhatározta.* Mindazáltal a brassóiak s általában a szászok kelletlen engedelmeskedése – a kért 100,000 frt kölcsön helyett 10,000 frt ajándékot; 200 szekér helyett 32 adtak – elég világos jele volt a fejedelem népszerűtlenségének és figyelmeztetés, hogy a fejedelem veszély idején a szászok áldozatkészségére és hűségére épen nem számíthat. Hogy a nyílt ellenszenv és a lappangó gyűlölet fölkelésben törjön ki, arról gondoskodtak a fejedelem külellenségei, a Báthory ellen alakult coalitio; s Báthorynak erőszakos, bár a körűlmények által némileg menthető elővigyázati rendszabálya: t. i. a szász nemzet fővárosának, Szebennek elfoglalása.
Midőn 1610 elején Báthory Brassóban mulatott. Weiss megbotránkozásának a fejedelem magaviselete fölött és egyúttal gyűlöletének a következő versben adott kifejezést:
Multa vorans et multa bibens mala multa locutus
Gabriel hic vere Sardanapalus erat.
Multa vorans et multa bibens mala multa locutus
Gabriel hic vere Sardanapalus erat.
Weiss naplója i. h. 216. l.
A brassói városbírói kard.*
A brassói városbirói kard a brassói városi levéltárban őrzött eredetiről készült fénykép után.
