IV.
IV.
«Eger viadaljáról való ének.» – «Egri historiának summája.» – Tinódi Egerben. – Folyamodása nemességért. – Nemeslevele. – I. Ferdinánd és Tinódi. – Zsámboki Tinódi-fordítása a király számára. – Oláh Miklós. – Török Bálint fiai. – «Enyingi Terek János vitézsége.» – Tinódi bibliai historiája «Jónás prófétáról.» – Tinódi Bonyhán. – Bethlen Farkas. – «Az udvarbírákról és kulcsárokról.»
Tinódinak legterjedelmesebb műve az «Eger vár viadaljáról való ének», melyet 1553-ban június és augusztus közt Kassán «egy föstös szobában» szerzett «nagy betegös voltában». Ez a betegség, mely, úgy látszik, mind gyakrabban szegődik hozzá társúl, nem szegte kedvét, mert mindjárt utána teszi:
Egör jó szerencséjén, víg voltában,
Vígan iszik szikszai jó borában.
Vígan iszik szikszai jó borában.
59. «EGERVÁR…» ELEJE TINÓDI «CHRONICÁ»-JÁBAN 1554. KIADÁSÁBAN.*
«Egervár…» eleje Tinódi «Chronicá»-ában 1554. kiadásában. A M. Nemz. Múzeum könyvtárának példányáról (100. lap).
Az ének négy részből áll s annyira részletes, hogy a vár leírásán kívül a védősereg vártáinak elosztását, sőt a hadnagyok névsorát is megtaláljuk benne.
Azzal kezdődik a mű, hogy hat olyan csoda történt, melyeknek a krónikában hasztalan keresnék a mását, ú. m. János király fiának országából bujdosása, Lippa visszanyerése, Fráter György halála, A szegedi veszedelem, Losonczi halála és a hatodik: Eger megtartása.
Legelőször Dobót, a főporkolábot vagy várkapitányt és Mecskeit, a másik porkolábot mutatja be a szerző, mint esküsznek föl a királynak és Oláh Miklós püspöknek a vár védelmére. Azután a vár leírása, mondhatnók rövid története következik, mielőtt tárgyára, az ostromra térne át.
Az ostromot már jóval megelőző a törökök Eger ellen készülődésének híre. Dobó érezte, hogy a vár, a védősereg csekély száma miatt sokáig nem bírja ki az ostromot és segítségért folyamodott a királyhoz, a püspökhöz, a szikszói gyűlésre pedig magát Mecskeit küldte, de csúfos választ kapott:
Vár tartásra ha elegek nem voltatok,
Mire egri tisztben ti maradtatok?
Azért ha az konczával jól laktatok,
Az levét es reá ti megigyátok!
Mire egri tisztben ti maradtatok?
Azért ha az konczával jól laktatok,
Az levét es reá ti megigyátok!
Dobó ezt hallva, «nyelvét harapá»: «Elég válasz» ő magában azt mondá s el van szánva társaival együtt a várat mindhalálig védelmezni. A megadásra felszólító levél hozóját tömlöczbe vetik s a levél felét vele megetetik, másik felét tűzbe vetik; az áruló Hegedős Istvánt a vár piaczán felakasztják. Mert
im mely nagy kár, veszödelöm lész vala,
Egy hegedős miá Egör vész vala.
Egy hegedős miá Egör vész vala.
Háromszor intézett a török derék ostromot a vár ellen, mind a hármat hősiesen visszaverték. A védelem munkájából a férfiak mellett a nők is kivették részüket: köveket hordottak a bástyára, a hősöknek «szép asszony-feleségök», valamint
egy szép leán, hitvöse Zoltainak, …
Éjjel-nappal Istenhöz fohászkodnak…
Úristentől kik meghallgattatának.
Éjjel-nappal Istenhöz fohászkodnak…
Úristentől kik meghallgattatának.
a török megszégyenülve felhagyott az ostrommal s elvonult a vár alól.*
Eger ostromát megénekelte még Csabai [Chiabai] Mátyás: «Encomium arcis Agriae… Vitebergae 1556» czímű művében. Szilády szerint valószínűen ismerte Tinódi művét. Tinódival összevetette és kiadta Bodola Gyula: Dobó István a magyar költészetben. Kolozsvár, 1908. cz. értekezésében. 20–23., 69–87. l. Összehasonlítás után nem találta nyomát annak, hogy Csabai használta volna Tinódi énekét. Tinódi műve alapján írja le Eger ostromát Schesaeus, Ruinae Pannon. libr. IV. (Az egész IV. könyv.) Későbbi feldolgozás Vörösmarty «Eger» cz. eposa stb.
60. OLÁH MIKLÓS ARCZKÉPE.*
Oláh Miklós arczképe. Hübhschmann Donát fametszete a «Catholicae Ac Christianae Religionis praecipua quaedam capita…Viennae Austr. 1560.» cz. műben, a M. N. Múzeumi könyvtár példányáról. Felírata: EFFIGIES R(everendissimi): D(omini): NICOLAI OLAHI ARCHIEPI(scopi): ET COMI= | TIS PERPETVI STRIGONIEN(sis) PRIMATIS | LEGATI NATI AC SVMMI SECRETARII ET CANCELLARII REGII | IN HVNGARIA E(t) C(etera) ANNO AETATIS SVAE LXVII. A fej felett: TV ES SPES, REFVGIVM ET PROTECTOR MEVS D(omi)NE DEVS. A czímer fölírata: INSIGNIA EIVSDEM DOMINI STRIGONI- | ENSIS. E(t) C(etera) 1560. Ugyanazon évben egy másik bécsi nyomtatványban Lautensock metszésében is megjelent Oláh M. arczképe.
Az Eger vár viadalja négy énekével hosszú volt egyszeri olvasásra, még kevésbbé volt alkalmas arra, hogy az énekmondó az egészet egyfolytában végig énekelje, azért határozta el Tinódi magát arra, hogy kivonatot készít belőle. Ezért írta meg az Egri historiának summáját (1553):
itt rövid szóval csak summájában,
Hogy ne légyetök restök hallásában.
Hogy ne légyetök restök hallásában.
Ez a rövidítés abból áll, hogy elhagyja a mű bevezetését: a csudákat és a leírásokat, az egyes vitézek felsorolását, az ostrom leírását, vagyis az olyan részeket, a melyek csakugyan unalmassá tették a krónikát. Nagyobb betoldás vagy lényeges javítás nincs e később készült «summá»-ban.*
Gondosan összevetette a két szöveget egymással Bodola Gyula: Dobó István a magyar költészetben 13–15. l., felsorolja a benne talált néhány lényegtelen változtatást és betoldást s ezzel megczáfolja Toldy azon állítását, hogy kiegészíti a nagy krónikát oly adatokkal, melyek hihetőleg később jutottak tudomására.
Az «Eger vár viadalja» a vár erődítéseinek oly részletes és pontos leírását adja, hogy kétségtelenűl vagy többízben megfordult már Tinódi előbb is abban, hogy huzamosabb ideig tartózkodott ott, a végett, hogy azt alaposan megismerhesse. Sőt az ostrom részletei, a védők számának, nevének, szerepének s vitézi tetteinek pontos ismerete azt a feltevést is megokolttá teszi, hogy az ostrom után látogatott el Tinódi Egerbe. Erre mutat az 586–9. verssorokban kifejezett vallomása is:
Vala Kulcsár Imre, ki jó borral tarta,
Sáfár István eleven csukával tarta,
Benedők kovács lovamat megpatkolta,
Szakács Balázs igaz aggeből tarta.
Sáfár István eleven csukával tarta,
Benedők kovács lovamat megpatkolta,
Szakács Balázs igaz aggeből tarta.
Leírása és elbeszélése hitelességét történetíróink azonnal felismerték, s mindig Tinódi marad az egri ostrom főkrónikása.*
Lásd Zsámboki, Forgách F. és Istvánffy tört. műveit s az újabbak közűl: Gyárfás István: «Dobó István Egerben» cz. akad. ért. (Bp., 1879.) és Nagy Béni: Eger ostroma 1552-ben Békefi-emlékkönyv. Budapest 1912.
Az egri historia írása után csakhamar, valószínűen Nádasdy vagy más hatalmas pártfogója biztatására egy czímertervezetet készíttetett Tinódi s azt az itt következő folyamodványnyal együtt felküldte Bécsbe:
«Könyörgök Felségednek igen alázatosan, méltóztassék Felséged egyéb jótéteményei között ezt a czímert nemességgel egyetemben nekem s összes örököseimnek kegyelmesen adományozni. Ezt Felségednek minden hívséggel mindig életemnek végeig tehetségemhez képest megszolgálni igyekezem. Kegyes választ várok Felségedtől. Felségednek alázatos alattvalója Thynodi Sebestyén deák.»
A folyamodványra kedvező válasz érkezett: Ferdinánd Tinódinak és gyermekeinek nemességet adományozott s ezzel a kért nemesi czímer használatát is megengedte.
61. TINÓDI «EGER VÁR»-ÁNAK DALLAMA BARTALUS I. ÁTÍRÁSÁBAN.*
Tinódi «Eger vár»-ának dallama Bartalus I. átírásában. A Beöthy–-Badics «Magyar irodalom történeté»-ből (I. köt. 3. kiad. 29. l.) vettük át.
Ferdinánd stb. – így szól a nemeslevél – Neked hívünknek, nemes Thynodi Sebestyén deáknak üdvöt és bőséges kegyelmünket. Őseinket, a legdicsőbb fejedelmeket, különösen azon dolgokban utánozzuk örömest, a melyek nyilvánvalóan használnak és a melyek alattvalóink lelkét az erények után törekvésre szokták gerjeszteni. Mivel pedig semmi sincs, a mit a jól nevelt emberek ezen emberi társaságban inkább kívánnak, mint a dicsőséget és a tisztességet s azért méltán önnönmagáért törekszik mindenki, hogy fejedelme iránt minél hívségesebbnek és készségesebbnek mutathassa magát, a honnan végre fáradozásainak méltó jutalmát nyerhesse. És miként a jóságos Isten különféleképen szokta adományait szétosztani a halandók közt, úgy hogy némelyek a tanácsban, mások a fegyverforgatásban, sokan míves munkák elmés szerkesztésében, némelyek az elme derékségében, vagy a beszédben, vagy jelesen elvégzett s örök emlékezetűl fenmaradó dolgokban tűnnek ki: hogy így az adományok különfélekép szétosztása által az emberi társaság jobban és szebben megtartassék: Neked pedig, Sebestyén, megengedte a természet teremtője Isten, hogy az éneklés mesterségében s historiáknak magyar nyelven ritmusokba való ékes foglalásával múld felül a többi korod- és állapotodbeli embereket, és hogy úgy értjük, hogy te ugyan tisztességes és semmiképpen nem szégyelhető szülőktől származtál, de olyanoktól, kik a polgári állapotból nem emelkedtek ki, sem a nemesség fényére nem jutottak el, nem akartuk, hogy Te és követőid a tisztességre ösztökélő eszköznek híjával legyetek, kivált mivel megérdemelted, tehát tégedet és te éretted Farkas, Sándor, Károly, Margit és Judit fiaidat és leányaidat a nem nemes állapotból kiveszünk és Magyarország valódi nemeseinek rendjébe és számába királyi tekintélyünknél fogba befogadunk, beveszünk és besorozunk. És hogy ezen irántad való kegyességünk világosabb és mindenek előtt ismeretesebb lehessen: ezt a nemesi czímert adjuk neked és éretted előlnevezett ivadékodnak, összes örököseiteknek és utódaitoknak: a jobboldali részen vörös, baloldali részen pedig kék szín által megkülönböztetett paizsban, a vörös színben egy kék, meztelen kardot markolaton felűl fogó emberi kezet,* a paizs kék részében sárgaszínű lantot vagy kobozt; a paizsra szélyelfolyó és tarka sisaktakaró (orrjegy) helyheztetett, a honnan meztelen kardot markolaton felül megragadó kéz emelkedik ki, úgy, a mint ezek ennek a levélnek elején a festő kezével és mesterségével saját és megfelelő színekkel ábrázoltattak…*
A czímerben kar (brachium) van, de a mi a manus-t azért fordítottuk szószerint kéznek, hogy evvel is kiemeljük, hogy az első életrajzi adata is keze megsebesülését (cum sinistra manus gravi vulnere… cruciaretur) említi föl. V. ö. Szádeczky megjegyzését id. h.
Csak helyet hagytak számára, de, bizonyára költségkímélésből, az odarajzolás és kifestés elmaradt.
)
Eger vára a XVI. században. Dominico Zanti 1567-iki metszetéről. Felirata: AGRIA fortezza nel paesa di Ongheria, nel modo che al presente si trova, laquale č di grande importanzza, l’anno 1567. D(ome)n(i)co Zanti. Eredetije a Szépművészeti Múzeum metszetgyüjteményében.
A nemeslevél Bécsben, 1533 aug. 25-én kelt s különös jelentőséget az ad neki, hogy Tinódiban Ferdinánd az énekmondók rendét kívánta megtisztelni, éneklésért és magyar historiásének szerzésért emelvén őt nemesi rangra.
63. TINÓDI CZÍMERKÉRŐ FOLYAMODVÁNYA I. FERDINÁNDHOZ.*
Tinódi czímerkérő folyamodványa I. Ferdinándhoz. Az Ernst-Múzeum tulajdona. Olv.:
Sacratissime Regia Maiestas ac Domine | Domine mihi clementissime. | Supplico Sacratissimae Maiestati Vestrae humillime, dignetur Maiestas Vestra Sacratissima haec | armorum insisgnia vnacum nobilitate mihi et vniuersis hćredibus | meis, inter cćtera sua beneficia clementer conferre. Quod | omni fidelitate Maiestati Vestrae semper ad finem vsque vitć | meć, pro parte mea virili reseruire studebo. Gratiosum | responsum exspecto a Sacratissima Maiestate Vestra. Vestrae Sacratissimae Maiestatis
humilis subditus:
Sabastianus Litteratus
de Thynod.
de Thynod.
Kívűl: Supplicatio Sabasthiani Litterati de Thynod.
A két czímeralak is figyelemreméltó, különösen azért is, mert Tinódi maga választotta azokat magának s a kard által talán ifjúkori vitézkedését, de a koboz által mindenesetre jó és rossz sorsa hű osztályosát, éneke elválhatatlan kísérőjét akarta megtisztelni…*
A nemeslevél a Gidófalvi Csiszér-család leveles ládájából Marosvásárhelyen 1901 júl. 20-án került elő s először Szádeczky L. ismertette az Erdélyi Múzeum 1901. évf. 391. kk. lapjain s azután a nemeslevél és czímerkérő folyamodvány hasonmását közölte Schönherr Gyula a Turul 1902. évf. 91–93. lapjain.Mindkettő most az Ernst-múzeum tulajdona.
Minthogy ekkor még – tudomásunk szerint – énekei közül egy sem jelent meg nyomtatásban, valószínű, hogy az Erdéli historia első részét, melyet a versfőkben Ferdinándnak ajánlott,* kézírásban felküldte Bécsbe.
A versfők értelme: Sebastianus literatvs de Tinód lvtinista Casovie compillavit serenissimo domino domino Ferdinando autcrao (sic) natoo regi Hungarie donavit. Imsertetését l. alább.
Egy másik művéről, «Eger vár viadaljáról való ének»-éről ez szinte kétségtelenűl bizonyos. T. i. ezt Zsámboki rövidítve latinra fordította s a Dobóhoz intézett ajánlólevélben ezt mondja: «Midőn Tinodi Sebestyén ezt a magyar ritmusokban leírt historiát Ferdinánd királynak és másoknak kezéhez juttatta és a király látta annak ajánlását, latin nyelven is olvasni akarta. Ez a megbízás nekem adatott.» Az ajánlás Bécsben 1553 szept. 15-én kelt s ha ezt összevetjük a nemeslevél aláírásával (1553. aug. 25.) valószínűséggel következtethetjük, hogy a Tinódi művének fentemlített Bécsbe küldése a nemességért való folyamodással egy időben történhetett.
Zsámboki szerint «mások» is megkapták azt, nemcsak Ferdinánd: alig csalódunk, ha ezek között elsősorban Oláh Miklósra gondolunk, a kire nehezedett korábban, mint egri püspökre, Eger vár fentartásának gondja, a kit a viadal megéneklése már e miatt is érdekelhetett. Ezt Tinódi is jól tudta, azért éneke vége felé a király éltetése után («Isten lássa javával királyunkat, Ferdinánd királnak kegyelmes voltát»), mindjárt ezt is odateszi:
)
TINÓDI NEMESLEVELE.*
(1553. augusztus 25.)
Az Ernst-Múzeum tulajdona. Weinwurm reprodukcziója. Olv.:
FERDINANDVS DIVINA FAVENTE | clementia Romanorum, Hungarić, Bohemicć, Dalmatić, Croatić, Sclavonić, Romć, Seruić, Gallicić, Lodomerić, Comanić, Bulgarićque etc. Rex semper Augustus, | Infans Hispaniarum, Archidux Austrić, Dux Burgundić, Brabantić, Styrić, Carinthić, Carniolę, Marchio Morauić, Dux Lucemburgć, ac superioris et Inferioris | Silesić, Virtembergć et Thecć etc. Comes Habspurgi, Tyrolis, Ferretis, Kyburgi, Goritić, Landtgrauius Alsatić, Marchio Sacri Romani Imper˙, supra Anasum | Borgouić ac superioris et inferioris Lusatić, Dominus Marchić, Sclauonicę, Portus Naonis et Salinarum etc. Tibi fideli nostro Nobili Sebastiano Litterato de | Th˙nod, Salutem et gracić nostrć incrementum; Libenter maiores nostros Clarissimos Principes his potissimum rebus imitamur, quć publice prosunt, qućque ad virtutum | studia, subditorum nostrorum anima solent inflammare. Cum autem nihil sit, quod homines honeste educati, in hac humana societate magis appetant, quam laudem | et honores. Ac ideo merito pro se quisque enitatur, ut quam probatissimum, acceptissimumque principi suo exhibere se queat, vnde demum laborum suorum digna prćmia reportare | possit, Ac prout Deus optimus Maximus varie dona sua distribuere mortalibus solet, alijs quidem consilio, alijs armis, multis ingeniosa operum fabricatione, Nonnullis | vero ingenij dexteritate, uel in dicendo, uel in rebus pręclare gestis, ćternć memorię prodendis, excellere dat, ut sic uarie donis partitis societas humana rectius | pulchriusque conseruetur. Te vero Sebastiane arte canendi historiarumque lingua Hungarica in Rythmos eleganti compositione, author naturć Deus, reliquis tuć ćtatis | et conditionis hominibus prćtare concesserit, intelligamusque te honestis quidem et nequaquam poenitendis ortum parentibus, sed qui conditionem ciuilem egressi non | sint, neque ad Nobilitatis lucem peruenerint, Noluimus Tibi tuissque imitatoribus honorum stimulos deesse. Imprimis uti meritus es, te et propter te. Wolffgangum, | Alexandrum, Carolum, Margaretham et Judith filios et filias tuas, ex ignobili statu eximimus, in uerorumque Regni Hungarić Nobilium ordinem, et numerum Regia nostra authoritate cooptamus, recipimus et aggregamus. Utque hćc nostra in te benignitas illustrior, ac magis nota omnibus esse possit, hćc Nobilitatis insignia tibi, et per te soboli tuć prćfate, hćredibusque et posteritatibus vestris universis, damus. In Scuto dextra parte rubeo, sinistra uero ceruleo coloribus distincto, parte | rubea manum ceruleam hominis, frameam nudam supra manubrium comprehensam. In cerulea uero parte scuti, Lutinam siue testudinem Crocei coloris, Scuto | galea militaris diffusis lacinijs et variegatis imposita est, Vnde manus nudum gladium supra manubrium comprehensa eminet, Quemadmodum hćc in capite praesentium | literarum arte et manu pictoris, propriis et accomodatis coloribus sunt expressa. Annuentes et concedentes tibi Sebastiano, ac per te filijs et filiabus tuis prćfatis, hćredibusque et posteritatibus uestris uniuersis, ex nostra scientia | certa, et animo deliberato, ut tu filijque tui, atque hćredes et posteri vniuersi, prćtacta arma, seu Nobilitatis insignia, more aliorum Nobilium Regni nostri Hungarić armis vtentium, a modo imposterum, ubique in prćliis, hastiludijs, | torneamentis, Duellis, Monomachijs, ac alijs omnibus exercitijs Nobilitaribus et militaribus, Necnon sigillis, vexillis, cortinis, annulis, aulćis, domibus et generaliter in quarumlibet rerum et expeditionum generibus, | sub merę et sincere Nobilitatis titulo, quo te, tuosque pręnominatos filios et filias, ab vniuersis et singulis, cuiuscunque conditionis, dignitatis, status et pręeminentić homines existant, insignitos dici, nominari, teneri et reputari uolumus, ferre et gestare, omnibusque et singulis honoribus, gracijs, priuleg˙s, indultis, libertatibus, prćrogatiuis et immunitatibus, quibus cćteri ueri Nobiles, milites et militares homines praefati Regni nostri | Hungarić aut alij armis utentes, quomodolibet consuetudine uel Jure usi sunt et gauisi, uti frui et gaudere possis et ualeas, Imo aggregamus, annumeramus, adscribimus, damus, annuimus et concedimus, | In cuius rei memoriam, firmitatemque perpetuam has literas nostras secreto sigillo nostro, quo ut Rex Hungarić utimur, pendenti communitas, tibi prćfato Sebastiano, tuisque hćredibus et posteris vniuersis duximus dandas et | concedendas. Datum per manus Reverendissimi in Christo patris Domini Nicolai Olahi, Archi Episcopi Ecclesić Strigoniensis, eiusdem loci Comitis perpetui, primatis Hungarić, Legati nati, Summi et Secretarii et Cancellarij, | Compatris nostri syncere dilecti, In Ciuitate nostra Vienna Austrić, uigesima, quinta die Augusti. Anno Domini Millesimo Quingentesimo Quinquagesimo Tertio, Regnorum nostrorum Romani Vigesimo tertio, Aliorum vero Vigesimo Septimo. |
Ferdinandus m. p.
Nicolaus Olahus
Archi Episcopus Strigoniensis mpr.
Archi Episcopus Strigoniensis mpr.
Isten éltesse király udvarában
Oláh Miklós érsököt jó szándékban,
Sok szegény magyarnak táplálásában,
Ő felségénél minden jó szavában.
Oláh Miklós érsököt jó szándékban,
Sok szegény magyarnak táplálásában,
Ő felségénél minden jó szavában.
Tinódi nemeslevelét a királyon kívül Oláh Miklós esztergomi érsek írta alá mint kanczellár s talán közben is járt, hogy azt megkaphassa: egy «jó szava» a királynál elég volt erre.
64. ZSÁMBOKI (SAMBUCUS) JÁNOS ARCZKÉPE.*
Zsámboki (Sambucus) János arczképe. A Beöthy–Badics «Magyar irodalom történeté»-ből (I. köt. 3. kiad. 259. l.) vettük át. Felírata: IOANNES SAMBUCUS MED(icus) ET HISTORIC(us). A kép alatt lévő vignettán: Nascitur in Vngaria | an(no) 1531. | Obijt Viennae, an(no) 1593. Ez alatt: Excitat et sanos s(c)riptis Sambucus, et aegros | Restituit medica maximus arte manu. |
Tinódinak Török Bálint fogságba esése után éveken keresztűl az egy helyről más helyre vándorlás jutott osztályrészűl. Bolyongásai közben nem egyszer gondolt boldogan vissza arra az időre, mikor nyugodalmas otthona volt Szigetváron a Török-család barátságos környezetében. Azóta sok év telt el, Török Bálint fogságban sínylődött, felesége Debreczenben vonta meg magát s ott halt meg, haláláig abban reménykedve, hogy még meglátja férjét.
Két fia idővel emberré nevelkedett. Vitézségre, bátorságra nézve mindkettő méltó apjához. Az egyik, Ferencz, később mint kapitány olyan hírneves vitéz volt, hogy midőn Musztafa budai basát két vitéz társával bajvívásra hívta ki, az nem merte elfogadni.*
Takáts S.: A török-magyar bajviadalok. Bp., 1913. 41.
A kisebbik – János – még hamarabb tett szert vitézi hírnévre. Apa nélkül nővén fel, vad és szilaj katona volt, vadságának olyan jelét adva, hogy feleségét, Balassa Borbálát, szolgájával való házasságtörés gyanujába fogva, 1550-ben lefejeztette.*
Bornemissza P. id. mű 891. lev.
Tinódi, még mint gyermeket, egyik fia keresztapjának hívta meg, már ezért is többször emlegették nevét családjában s később mindenfelé kóborolván az országban, nem csuda, ha feltette magában, hogy egyszer Debreczent és abban a Török-kúriát is útjába ejti.
Erre kedvező alkalom kínálkozott, midőn a hír elhozta hozzá Török Jánosnak egy dévai hősi kalandját. Ő, a ki az apát megénekelte, a fiáról sem akart megfeledkezni s elment hozzá részletes adatokért.
Így jött létre az Enyingi Terek János vitézsége (1553) czímű historiás ének.
Elmondja ebben, hogy Török Bálintnak «szép házastársa… nem élhete sokat ez világban | Urán való szertelen bánatjában» s halála után fia, Török János, Izabella királyné udvarába állott, de elhagyta azt, midőn látta, hogy újra a török barátságát keresi, mivel apja haláláért holtig való gyűlöletet fogadott a török ellen.*
Így mondja Tinódi, de valószínűen fogságot akart írni, mivel akkor apja még élt, mikor Török János már a török kérlelhetetlen ellenségének mutatta magát.
Midőn meghallotta, hogy Feru aga kétszáz emberével beszállott Dévába, éj idején felkészült vitézeivel, Aga nevű lovára kapott s meglepte és felkonczolta a gyanútlan törököt. Maga Feru aga sem menekülhetett meg.
Tinódi az Erdéli historiában is megemlékszik Török János vitézségéről, atyja iránti hálából:
Mert jó híre-neve öröm énnéköm,
Atyja halálán keserög én lelköm.
Atyja halálán keserög én lelköm.
1553-ban írt egy bibliai historiát Jónás profétáról, mikor «Erdélbe való gondolkodásában», vagyis Erdélybe vivő útjában Debreczenben («Mező Debreczön puszta várassában») Enyingi Török Jánosnál megszállott. A hosszabb énekből csak tíz és fél versszak maradt fent,* mely a tanulságot foglalja magában, hogy a veszödelömben a keresztyénöket Isten megsegéli, csak úgy könyörögjenek hozzá, mint Jónás.*
A Lugossy-codex 30ab lapjain.
L. Szilády: RMKT. VI. k. 100–1. l. és 322–3. l.
65. IZABELLA NÉVALÁÍRÁSA.*
Izabella névaláírása. A M. Nemz. Múzeum levéltárában őrzött 1542. aug. 14-én kelt okleveléről való. Olv.: Ysabella regina.
Debreczenből Erdélybe ment Tinódi Bethlen Farkashoz, kinek udvarháza Bonyhán (Bohnya) a «Kis-Kököllő» mellett feküdt. Mi volt látogatásának czélja, nem tudjuk. Magáról Bethlenről is keveset tudunk.
Nádasdy Anna, Mayládné 1548-ban Fogarasból arról tudósítja testvérét, hogy leányát Bethlen Farkas feleségűl szeretné venni.
«…Bethlen Farkas azt is mondta, – így szól a levél, – hogy alig várnája az uram dolgát,* hogy elválnejék egy felé, mert hozhá egyebet nem veszen az mi leányuknál, ha nekin adjok, de ha ez nem leszen, soha senki nem leszen, jól lehet ő maga nem jelentette én nekem, de ravl (így!) tanácskoztak rá, hogy jó volna uramnak írnom róla, hogy nekin szereznejék, azért én írtam az dologról uramnak, Kd is lássa és kérem Kdet, írjon Kd nekem róla, mi tetszik Kdnek róla, jól lehet hogy gyermekke kora lehetne az én leányom, más az, hogy hallottam, hogy minden rút szépet szeret.»*
T. i. a még mindig konstantinápolyi fogságban sínylődő Maylád István dolga.
Nádasdy T. csal. level. 129. l. (A kiadók átírása szerint.)
Ennél a nemesembernél nem talált Tinódi szíves vendéglátást. Nem a gazda, hanem tisztjei voltak barátságtalanok iránta. Meg is énekelte őket egy, Az udvarbirákról és kulcsárokról czímű dorgáló, sőt megátkozó* költeményben. Bár tudja, hogy ezeken az átok sem fog, a ki őket átkozza, kopaszt borotvál. Megismerjük belőle a gonosz udvarbírákat, de magát a szegény vándorlantost is. És különösen e miatt becses ez a vers. Az udvarbírákat más írók se szeretik. Pl. Rimay a «fajdtalan udvar» leírásában a borivó hadnagyság s korcsmás kapitánysággal együtt ezeket is pellengérre állítja; Tinódi már a «sokféle részegösök» között is megemlékezett a «vén szakálú hopmesterökről», kik mikor «köppentnek», azaz jót nyelnek a borból, «ott csácsognak és mint lehet, tombolnak, szöknek», de a bonyhai udvarbírák és kulcsárok, a kik az úr híre nélkül neki «büdös bort» adtak, egészen kihozzák a béketűrésből s boszúságának szabad folyást engedve, semmit nem kíméli őket.
«Mert versszörzésemben átkomban lésznek.» (16. v. s.)
Bocsánatkéréssel kezdi a verset s azután nyíltan megmondja, hogy versszerzésében most átkában az udvarbírák és kulcsárok lesznek.*
Az udvarbírákról, kulcsárokról és hopmesterekről l. B. Radvánszky B. Magyar családélet I. köt. (1896) 430., 434–6., 441. l.
Mikor valamely úrhoz megy, – folytatja tovább, – az rendesen meghagyja nekik, hogy lovának bővön adjanak abrakot, de bal fülök felől bocsátják, vagyis elhallgatják, de azért a «regyistromba» beírják, mert magoknak lopják. Az ilyen «csalbírákat» néha ura a csaláson rajtakapja s «az mint ő akarja, nem úgy vendégli, mert szöme szőrében szoktak szaggatni».
66. A BONYHAI GRÓF BETHLEN-KASTÉLY.*
A Bonyhai gróf Bethlen-kastély. Gróf Bethlen Árpádné eredeti fényképfelvételeiről készültek.
Mennyivel helyesebben járnak el azok az udvarbírák, a kik épen ellenkezőleg az «úr híre nélkül» is jóval vannak hozzá és így öregbítik a gazda becsületét:
Oh mely dicséretös oly udvarbíró,
Ki mindenből urnak hívön takaró,
Az jámbor szolgáknak nem búcsúadó,
Sőt minden javával őket tápláló.
Ki mindenből urnak hívön takaró,
Az jámbor szolgáknak nem búcsúadó,
Sőt minden javával őket tápláló.
A másik bűne az udvarbíráknak és az akasztófára méltó kulcsároknak, hogy nem adnak a lantosnak jó bort. Így bánnak vele mostis Bonyhán, bor helyett boros vízzel tartják.
Noha volna néköm csak mast jó borom,
Fejem bátorodnék, hangos lenne szóm,
Köz bortul megszorúl, rozsdás én torkom,
– – – – – – – – – – – –.
Az boros víz nádat terömt orromban,*
Egészségöt nem ad néköm dolgomban,
Kössebbödik gégém az Krónikában,
Kiért udvarbírák esnek átkomban.
Fejem bátorodnék, hangos lenne szóm,
Köz bortul megszorúl, rozsdás én torkom,
– – – – – – – – – – – –.
Az boros víz nádat terömt orromban,*
Egészségöt nem ad néköm dolgomban,
Kössebbödik gégém az Krónikában,
Kiért udvarbírák esnek átkomban.
V. ö. Egri vár viadalja 1798–9. v. s. Mert ha terek csusz vala Egörvárba, Víztől nád terem vala ő orrába (t. i. Tinódinak).
A jó bortól szavát jobban tudja «rikkantatni», sőt «kevés betegségét» is feledi attól; azzal se gondol, ha gonoszt mondanak róla az udvarbírák, csak jó bort adjanak.
Az ilyenek rosszúl bánnak az udvartartás személyzetével is. A szegény ifjak fagyos étket kapnak s lőrét isznak rá, a szolgálóleányok sovány étket s reá boros vizet. Nem csuda aztán, ha az ifjak néha «levonszják körméről» az ilyen kulcsárt és megbüntetik.
A nagyidai kulcsár is olyan álnok, mint a bonyhai, nem ad neki jó bort s ha fiát borért küldi hozzá, szitokkal illeti.
Ennyi sok baja van egy szegény énekmondónak!
