III. | Magyar Történeti Életrajzok

III.

Heltai «Cancionalé»-jának irodalomtörténeti jelentősége. – Temesvári János deák krónikája a tatárjárásról. – Forrása. – Szerzője. – Életrajzi adatai. – Valkai András «Bánk Bánnak historia»-ja. – Forrása. – «Az magyar királyoknak eredetekről.» – Jellemzése. – Forrása. – Valkai életrajzi adatai. – Csanádi Demeter krónikája «II. János életé»-ről. – Gosárvári Mátyás hun-krónikája «Az régi magyaroknak első bejövésekről.» – Forrása.

A XVI. század sokoldalú könyvnyomtatója és papja, a mese- és egyházi irodalom művelője, Heltai Gáspár, a magyar történet iránt is meleg érdeklődéssel viseltetett. Ezt nemcsak azzal mutatta meg, hogy «Chronicá»-t írt a magyaroknak dolgairól, vagy hogy a históriás énekírásba is belekontárkodott, hanem sokkal inkább azzal, hogy 1574-ben «Cancionale»-t, azaz «Historiás Énekes Könyv»-et is szerkesztett «a Magyari Királyokról és egyéb szép lött dolgokról», melyek «gyönyörüségesek olvasásra és hallgatásra.»* Hasonló kötetbe akarta foglalni a bibliai epika nevezetesebb alkotásait,* de ebben a halál megakadályozta. Ebbe a gyüjteménybe felvette Tinódi énekeinek nagyobb részét, Nagy Bánkai és Görcsöni munkáit, Valkai Bánk bánját és két más művét.

Bibl. leírása Szabó K. Régi m. könyvt. I. 112. sz. (m) (a) (e. m.) Pesti Ráday-könyvt. Mv. Tel..-kvt. Kol. unit. coll. sz.-keresztúri unit. coll. stb.

A Cancionale ajánlásában: «Vóltam e’ szándékba, hogy ki nyomtatnám a’ Bibliabeli szent historiáknac szép énekit.»

Első helyre tette Temesvári János művét: «A Béla Királyról, mint jöttenek be a tatárok és elpusztították mind egész Magyarországot».* Elmondja ebben a versszerző, hogy a tatárok, midőn a készületlen magyar sereg elvesztette a csatát, elözönlötték az országot és sorra megadásra kényszerítették a városokat és várakat. Csak Esztergom, Székesfehérvár és Szent Márton klastroma tudott ellenállani. Elbeszéli a király pecsétjével üzött csalárdságot s a Várad ostrománál követett cselt; e városnak és Esztergomnak ostrománál időz hosszasabban. Azután arról is megemlékezik, hogy a tatárok elvonulása után sem szünt meg Isten ostorozása: döghalál pusztította a kevés megmaradottakat. A keresztyén tanulja meg ebből, hogy kerülnie kell a bűnt s hallgatni Isten igéjét, mert

Különlenyomat a Heltai Cancionalejából Tinódi Zsigmond-krónikájával együtt: Kol. 1574. (a) (m).

Isten boszszut állott tudod a Sidókon,
Nagy sokszor ím az Magyarokon.

Ilyen boszúállás most újabban a törökök pusztítása, mely kevés híján felér a tatárpusztítással; de a jobbulást t. i. az egyetértést s a vallásosságot azért csak nem veszi észre.

Az utolsó versszak szerint

Themesvári János Deák öszveszedé,
Deák Chronikából versekbe rendelé,
Dézsen* lakásában beszörzé énekbe,
Ezerötszázhetven és egy esztendőben.

Nem Desz, mint Szabó K. (RMK. I. 59. l.) írja, a kit az irásjegyek hasonlósága tévesztett meg, t. i. f3 = sz, f) = zs.

Az itt említett deák krónika Bonfini történeti műve, melyet nyomon követ az események előadásában, csupán itt-ott nyilvánul némi önállóság az összefoglalásában és kihagyásokban, némi eredetiség a közbeiktatott feddésben és példálózásban.

A szerző 1575-től 1584-ig Belső-Szolnokmegye főjegyzője volt s egyúttal 1584. augusztus tájban Dés város jegyzőjének is megválasztották, 1588–90-ig városi esküdt, 1593–4-ben pedig főbíró volt. Ekkor úgy látszik leköszönt a bíróságról, mert ez év május 20-án más viseli e tisztet. Ezután úgy látszik prókátorkodott s még 1606-ban is szerepel neve egy sikeresen védett perben.*

Lukinich Imre: Adalékok Temesvári János deák életéhez. EPhközl. 1905. 902–3. U. a. Temesvári János deák életéhez. EPhk. 1909. 643–4. l.

Bonfini művének egy másik érdekes fejezetét Valkai András szedte versbe. E regényes történeti mű «gyakor olvasásában» neki tünt fel először, hogy ott a II. rész 7. könyvében önálló feldolgozásra is alkalmas regényes esemény adatik elő. Érdeme, hogy ezt észrevette, nagyobb mint az, hogy ez elbeszélést versekbe foglalta. Talán azt is érdeméül tulajdoníthatjuk, hogy tárgyától nem csapong el s a szerencse változásának s a szerelem nagy hatalmának rajzolásával csak kevés időre szakítja félbe az elbeszélés fonalát. 1567-ben* készítette ezt a művét: «Az Nagyságos Bánk Bánnak historiá»-ját.*

«Az hévhónak szent szent Jakab ünnepben», azaz júl. 25-én.

Az első ismert kiadás Debr. 1574-ben jelent meg, ezt tekinthetjük a Valkai hiteles szövegének (a). Másodszor több változtatással (pl. az írási év is 1573-ra van vátoztatva) Heltai «Cancionale»-jában Kol. 1574. jelent meg, itt czíme: HISTORIAS |ENEC, AZ NA =|gy vr Bankbanrol, Mi =| képpen az András Ki | rálnac feleségét meg | oelte az oe nagy vétke | ért. | . . . 3. kiad. Kl. 1580. Nagy Bánkai művével együtt jelent meg «Kęt szép Historia» czimmel (m) (a) (e. m.) Mv. Tel. 4. kiad. Debr. 1580. (Brit. Mus.) Ujra kiadta Heinrich Gusztáv az 1574. kol. kiadás után, a debreczeni 1574-iki és a Kol. 1580. kiadás eltéréseivel. Abafi: Figyelő V. köt. 1878. 127–133. l.

Sok szép dolgok vannak – úgymond – a krónikákban, egy ilyent akar most elmondani a tiszta életről. Másod András király örömmel vállalkozott 1201-ben a szent hadra, azaz keresztes hadjáratra. Elútazása előtt országra gondját, feleségét, gyermekeit Bánk bánra bízta. Gertrud királyné vígasztalására eljött az öccse, ugyancsak ezért volt a királyné mellett a Bánk neje is. A királyné öccse szerelemre gyúladt Bák bánné asszony iránt s nénje segítségével a palota egy «rejtekházában» a bánné «jámborsága megromla virágában». Sírva vallotta meg urának, hogy «nem méltó többé megölelésére, sőt méltó megölésére.» Bánk megharagvék, de vígasztalta feleségét és kijelentette, hogy meghal a királyné asszony érette. Másodnapon az udvarhoz menve, szembe juta a királynéval s levágta azt. Véres tőrét az udvar népének mutatva, «csendes beszéddel» azt mondja, hogy társáért állott boszút s reggel elindul a király után, hogy fejére törvényt kérjen. Az udvar népe lecsendesedett s Bánk Konstantinápolyban csakugyan felkereste a királyt, a kinek e hirre «színében semmi változás nem lőn», sőt hazaküldte őt, hogy csak kormányozzon tovább s majd ha visszajő, törvényt lát felette. A király visszatérése után Bánk nem feledkezett el erről* s mikor a király épen feleségét említette, Bánk megismételte kérését. A királylátás Bánk bán szabadulása lőn. Ezután ajánlja a tiszta életet és a fejedelemhez való hívséget. Az utolsó versszakban azt mondja, hogy nevét sem itt, sem a versfejekben nem jelentette ki, de «Valkón megtalálják Kalotaszegben» s ebből csakugyan ki is találták, hogy Valkainak hívják a szerzőt.

Igy az 1574. debr. kiadásában; a kolozsváriban «A Bánk-bán elfeledkezék erről» Heinrich id. kiad. 131. és 133. l.

Valkai ezenkívül egy másik regényes elbeszélést is átültetett Bonfiniből t. i. Aldoinus longobardus királyról és fiáról Albiunusról, de ez a világhistóriás énekek közé tartozik, miként «Hadriadenus»-a, V. Károly hadakozása Barbarossa ellen és «A nagy János pap császárnak igen nagy császári birodalma» cz. művei is.

98. VALKAI «AZ MAGYAR KIRÁLYOKNAK EREDETEKRŐL» CZ. MŰVÉNEK CZÍMLAPJA.*

Köblös Zoltán könyvtári tisztviselő szívességéből közöljük.

De a magyar históriás énekek számát gyarapítja: «Az Magyar Királyoknak eredetekről és nemzetségekről… az első Ádámtól fogva az Felséges második János királyig» czímű nagyobb munkája, melylyel azon a hiányon akart segíteni, hogy nem volt még eddig egy összefoglaló magyar verses történet, habár egyik-másik énekszerző műve bevezetésében végigtekintett is az egész nemzeti multon.* 1567-ben, novemberben «Borkóstoló Márton püspök hetébe» írta ezt a «szép historiá»-t az erdélyi Kalotaszegen. János Zsigmondnak ajánlotta azt, a versfőkben pedig az ő genealogiájának nevezi, ezzel elárulván, hogy az ő kedvéért vállalkozott e különös családfa összeállítására. Harminczegy fejezetre osztja fel művét, melyből a két utolsót János Zsigmondnak és apjának, a többit őseiknek szenteli. Előbb a teremtés történetét mondja el, azután az első emberpár bukásával, Noé ágazatjával, a Babel tornyával és Nimroddal foglalkozik: ennek fiától Himortól* azaz Hunortól vezeti le származását. A második fejezet Attila fiai: (Csaba és Aladár) sorsát beszéli el, azután felsorolja Csaba ivadékait Almus fiáig Árpádig s innen tovább egész Szent Istvánig. A III–XXIX. fejezetben a többi királyok történetét adja elő röviden, rendszerint minden királynak egy-egy fejezetet szentelve. János Zsigmond családfáját az utolsó fejezetben anyai ágon viszi fel Toxunig, a Geysa apjáig. Úgy a genealogiájában, mint a történeti kivonatban Bonfinira támaszkodik, de egyes helyek azt mutatják, hogy Turóczi és Székely István krónikáját is ismerte. János Zsigmond történetében pedig Tinódit is használta, sőt az ő János király fiáról írt krónikájából idézi is e két sort:

Sebestyén Gyula «A magyar honfoglalás mondái» cz. művében (II. köt. 269. l.) abból, hogy Battyáni Orbánnak 1547 körül készült 32. psalmusa felett az 1594-iki bártfai énekeskönyvben nótául ez áll: «Árpád vala fő az kapitánságban», azt következteti, hogy «a magyarok bejövetele és honfoglalása a XVI. első felében más versszerzőket is foglalkoztatott», de az «így kezdődő históriás ének és ennek közismert dallama elveszett, de a ránk maradt kezdősorból pontosan megállapítható, hogy tartalma, sőt forrása is közös volt Csáthi Demeter énekével.» Erre megjegyezzük, hogy a nótáúl választott sor Görcsöni Ambrus Mátyás-krónikájának kezdősora, s mivel Battyáni már 1547-ben meghalt, a nótát az énekgyüjtemény összeállítója írhatta felibe, a mi nem volt szokatlan ebben a korban.

A többi nevek is sokszor el vannak rontva. L. Sebestyén Gy. id. műve II. köt. 270–1. l.

Vaj Magyarok mely bolondok tü vattok,
Magyar fejedelmet ki nem uraltok,

mely az ő felfogásának olyannyira megfelelt. Száraz krónika különben a Valkai munkája, mely csak akkor lesz némileg élénkebb, midőn János Zsigmondhoz ér, bár eredeti felfogást vagy ismeretlen adatokat itt sem találunk. A németek iránt engesztelhetetlen gyűlöletet érez. A német királyok csak kárára voltak szerinte a magyar nemzetnek. Ilyen volt a «hitván» Péter, Othó, ki bejött és szégyenére visszatért földébe, Sigmond, ki alatt az ország megkevesedett, Német Albért, kinek semmi nemzete magyar nem lőn, Német László, a ki Budát nagy Machometnek hagyta. Ilyen volt Ferdinánd is, ez

Szembe nem mére víni az császárral,
Mint egyéb királyok víttak pogánynyal,
De gondolá inkább használ futással,
Országunkat hagyá ő pusztasággal.

99. JÁNOS ZSIGMOND NÉVALÁÍRÁSA.*

János Zsigmond névaláírása. Varsóban 1554. márczius 16-án Ferdinándhoz intézett leveléről közöljük, mely jelenleg a bécsi állami levéltárban őriztetik. Olv.: Ioannes Sigismundus s[crip] | [i]t.

De a magyarokkal szemben sem sokkal kiméletesebb. A magyarnak szép híre van az árultatás miatt, pártolkodás miatt veszté el az országot s az Isten most is a kétfele való szakadásért ostorozza. Más helyen, mikor elbeszéli, hogy a török császár «rajta könyörületébe» ültette be székébe János királyt, felszólítja a magyarokat, lássák be, hogy a pogánynál is alábbvalók, mert elhagyták koronás királyukat.

100. BÁTHORI ÉS GÁLFI JÁNOS PECSÉTEI.*

Báthori és Gálfi János pecsétei. A M. Nemz. Múzeumi levéltárban őrzött 1581. június 28-iki levelükről K. Sebestyén József rajzolta.

Valkai életéről nagyon keveset tudunk. Abból, hogy 1567-től 1573-ig minden művét Valkón, Kalotaszegen írta,* következtethetjük, hogy a magyarvalkói és gyulai Valkai családból származott s élete Valkón «Kalota havasa tövében» folyt le. Kiadott műveivel Csáki Mihály, Békés Gáspár, Báthori István és Kocsardi Gálfi János kegyét kereste s talán ezekkel valami összeköttetésben is volt. A Békéshez írt ajánlás e szavaiból: «… Valkai András szolgálatát ajánlja és szerencsés dolgainak kedvező sikert kér számára az Atyaistentől, az ő egyetlen Fia, az emberi nemzetség megváltója által, élj boldogul az igaz hitben és emlékezzél meg rólam.» Szabó Károly szerint bizonyos, hogy unitarius volt, mert itt az unitarius Békes igaz hitét említi, nekünk úgy tetszik, hogy az ajánlás szavai e magyarázatnak inkább ellene, mint mellette szólanak.* Rettegi György kézirati feljegyzését, hogy tabulae assessor, vagyis a fejedelmi ítélőszéknek tagja volt, elfogadhatónak tartjuk és arra sincs szükség, hogy más Valkainak tegyük meg azt, a ki 1575-ben Báthori tanácsában Békés felett ítélkezett.*

Az 1579-ben készült «Aldoiunus»-nak nem mondja meg szereztetési helyét, de valószínűen ezt is ott írta.

Szabó K. RMK. I. 94. sz. V. ö. Egy. Phil. Közl. 1886. 549. l. Benkő a Transsylvania II. kötetében (348. l.) reformátusnak, Aranyos-Rákosi Székely Sándor, Az Unitaria vallástört. (Kol. 1839. 120. l.) unitariusnak tartja s Binder is (id. h.) ezt fogadja el. Megállapítani nem tudjuk, hogy az 1536-ban Krakkóban tanult Valkay Kelemen, kinek Szilády Á. egy énekét is közli 1545-ből (RMKT. II. 271–4, 470–1. l.) és a hasonló nevű gyulai bíró (1559.) valamint az 1567-ben Fejérdről megszökött jobbágyait visszakövetelő Valkay Miklós, ki még 1579-ben is szerepel, s 1587-ben budai Bordély János által elsiratott ugyancsak Walkai Miklós, és Cserényi Györgyné Valkay Klára ebből a családból származtak-e? Karácsonyi J. Békés vármegye mon. I. k. 150, 195. Beke A., A Kolosmonostori konvent levéltára. Bp. 1897. 474. 5. 6. 84. 7. és 426. sz. Apponyi, Hung. I. 333. l. Irod. Közl. 1891. 257. old.

Binder id. értekezésében (Priester Johannes) 549–550. l.

101. BÉKÉS GÁSPÁR NÉVALÁÍRÁSA.*

Békés Gáspár névaláírása. A M. N. Múzeumi levéltárban őrzött 1574. máj. 27-én kelt leveléről közöljük. Olvasása: Berkes Gaspar m[anu] p[ro]p[ri]a.

Valkain kívül egy másik író is foglalkozott János Zsigmonddal, t. i. Csanádi Demeter fejedelmi titkár, a ki «II. János Magyarország választott királya életé»-t «scitha nyelven siralmas módon» énekelte meg* «Tordán létébe» 1571-ben, vagyis mindjárt a fejedelem halála után. A közönségesen ismert dolgokat foglalja versekbe és művének sem tartalma, sem előadásmódja, sem verselése nem érdemel különösebb figyelmet. Az Isten által igazgatott szerencse forgandóságára s az eleve elrendelésre példa a «jó János király» élete,

A mű czíme: Vita Joannis Secvndi Electi Hvngari<s> Regis Scithico sermone a Demetrio Chanadi eiusdem Principis Secretario miserabiliter decantata. H. és év n. (Debr.) 1571 körül (a). A Szabó által RMK I. 89. sz. a. felvett kolozsvári kiadás tévedés, mert u. a., mint a debreczeni (a). Debr. 1577 (egy példányát sem ismerjük). Debr. 1582. (szatmári pki könyvt.) Kol. 1582. (ismeretlen). Újabb kiadása nincs.

FRÁTER GYÖRGY.
(A Magyar Történeti Képcsarnokban.)*

Kinek halálát szánom, kérlek, ne bánjátok,
Vitéz fejedelmünk volt, mindnyájan tudjátok.

Csudálkozik azon, hogy van, a ki gonoszt mondhat felőle. Élete a szerencsétlenségek lánczolata: már születése «keresztes had volt»; atyja meghalt, a német reá támadt, a török császár pedig úgy vette oltalmába, mint a farkas a bárányt. Anyjának egy szolgája, Fráter György elárulta s a vendég Lengyelországba bujdostatta. Öt év mulva visszatért ugyan «a szegin árva gyermek», de ezután is mind holtáig nagy kereszt alatt élt. Bárha korulás (betegség) kínozta s két erős császár között volt országlása, birodalmában mégis mindvégig volt maradása, mert okos és bátor volt. A szerencse élete végén sem szolgált neki, mert akkor lett világból kimulása, mikor leánymátkáját akarta elhozni. Végül elmondja, hogy a régi bölcsek hogyan ábrázolák a Szerencsét és Istent oltalmát kéri a pogányok s minden lelki és testi gonosz ellenség ellen.

102. JÁNOS ZSIGMOND CZÍMERE.*

János Zsigmond czímere. Verbőczi «Tripartitum Opus»-ának 1565-iki debreczeni magyar fordításából közöljük, a M. Nemz. Múzeumi könyvtár példányáról.

Valkai magyar genealogiájában, czéljának megfelelően röviden bánik a hunok történetével: ezen a hiányon Gosárvári Mátyás hunyadi harminczados* egy külön kun-krónikával óhajtott segíteni, melynek ezt a czímet adta: «Az régi Magyaroknak első* bejövésekről való historia, Attilával miképpen telepedtenek le Scambriában..» 1579-ben adta ki Kolozsváron s a versfejekben ifjabb somlyói Báthori Istvánnak ajánlotta.*

Az írás idejét nem mondja meg, neve is csak a versfejekből jő ki (Mathias Gosarvari Tricesimator Hvniadiensis fecit hanc historiam etc.

T. i. a második Árpád alatt történt.

A kolozsvári 1579-iki kiad. megvan a Muz. Akad. Erd. M. Mv. Teleki-kvt.-ban. 2. kiad. Sicz [Német-Schützen] Vas m. 1592. E kiadásból nem maradt fent példány. Szabó: RMKT. I. 154. és 265. sz. Irod. Közl. 1892. 255–6. l.

A régi magyarok alatt miként Heltai a krónikájában, ő is a hunokat érti, s ezek történetét mondja el egész Attila haláláig s a hun birodalomnak fiai alatt felbomlásáig. Azzal kezdi énekét, hogy a magyar nép még mielőtt a szántást, kapálást nem ismerte, csak vadászásból élt. Egy szarvas űzése közben az alánok «drága jó zsiros» földére akadtak s erre kijövén Scithiából elfoglalták azt. Ezután hat hadnagyot és egy ítélőmestert választottak maguknak. Nagy erejükben elhitték magukat és hódító hadjáratra indultak. Igy jutottak el Pannoniába. Herman «gottus» király meghalt, mielőtt ellenök állhatott volna. Marcin, Pannonia fejedelme, Deitrich németországi főkapitányt hívta segítségül s míg együtt tanácskoztak a viadal dolgáról, a magyarok «Buda mellett ellene Scambriának» átusztak a Dunán s nagy pusztítást vittek végbe az ellenség soraiban. A róma had boszút állott rajtok és újabb öldöklő harczot indított, melyben a magyaroknak Czeva [Keve] hadnagya is elesett. «Szép koporsót nekie építének, Márvány kőoszlopot hasára tőnek.» Azután Tholnára [Tulln] Bécs ország felé mentek. De Marcin újabb viadalt kezdett: ekkor találták el egy nyíllal Deitrich homlokát, a ki ezután a nyílnak vasát hordozta homlokában s «a magyarok innét nevezték illy szóban Halhatatlan Deitrichnek vastagságban». A magyarok győztek, de ismét elvesztették két hadnagyukat: Belát s Kadiczát, kit Kaiász [Kajászó] völgyében Czeva mellé temettek. Ekkor (401) megnyugodtak.

103. KOLOZSVÁR CZÍMERE.*

Kolozsvár czímere. A «Ritus explorandae veritatis. Kolozsvár, 1550.» cz. műből vettük.

A második részben áttér a «magyarok fejedelmének», «jó» Attilának* – «főherczegségére»: elmondja fejedelemmé választását, jellemzi őt és népét, szól Marcianus császár ellen viselt hadáról, Buda megöléséről, a miért «ő maga nevére várost nevezé», a «nagy lator Attila császár» hadi fortélyáról, Veronai Deitrich álnok tanácsáról és nagy német- és francziaországi hadjáratáról a remetével való találkozásig, kinek jóslatánál hosszasabban időz. A III. részt főképen a katalauni ütközetnek szenteli. A IV. részből Aquileja ostroma emelkedik ki, melynek közeli végét az eszterág költözéséből érti meg; Rómától visszatéríti a pápa könyörgése. Az V. részben elveszi a bactriai kírály leányát Mikoczot s a menyegzőjén «örömében sok duzskát kezde innya» s «a nagy sok vér» «megfulasztá aluttában», a mi miatt «magyarok lőnek nagy keserűségben». A VI. és utolsó rész csak röviden mondja el Csaba és Aladár testvéri viszályát s Csabának Görögországba vonulását. A visszamaradt «magyarokat» gepidák verték le s a hadból megmaradt 3000 ember Erdélybe jött és itt

Mindig Attilá-t ír.

Magyar nyelvet rólok tagadták vala,
Székely nevet magoknak adtak vala.

A históriára hivatkozva még megemlíti, hogy a mostani székelyek ezek utódai, ezért vannak a «magyaroktól külömb rendben foglalva», sőt még «erkölcsből is magyartól külen vadnak».* Azután az öt székely vármegye megnevezésével zárja be énekét.

A m. vannak.

Gosárvári is olyan gyenge verselő, mint Valkai, de még kevesebb az önállósága és eredetisége. Forrása Heltai «Chronica»-ja, mely Bonfini művének szabad átdolgozása s abból, hogy az 1575-ben jelent meg, következik hogy Gosárvári 1575–9 között írta a maga verses hun-krónikáját. Heltai műve mellett Turóczi krónikáját is használta.*

Sebestyén: A magyar honfoglalás mondái II. köt. (Bp. 1905.) 271. l. Gosárvári előtt már számos önálló Attila-életrajz jelent meg latin nyelven, melyek közül csak a Philippus Callimachusét és Juvencus Caelius Calanusét emeljük ki. Oláh Miklós «Atila»-ja két évvel később adatott ki. (L. Ballagi A., Atila-bibliographiáját Irod. Közl. 1892. évf. Az Atilára von. gazdag irodalomból itt csak Thierry Amadénak magyar fordításban is megjelent tört. műveire utalunk. A monda történetére vonatkozó kutatásokból Riedl, Heinrich, Petz Gedeon, Sebestyén, de különösen Bleyer Jakabnak «A magyar hun-monda germán elemei, (Bpest, 1906.) cz. értekezését emeljük ki. Itt a korábbi kutatások eredményét is összegezve találjuk.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem