XXVII.
XXVII.
Széchenyi többszöri felszólalásai. Első Hazai Takarékpénztár. Minimum. Kamat kamatja. Eredmények. Deák követjelentése. Amnestia. Deáknak ad elsőbbséget.
AMI Széchenyinek közvetlen részvételét illeti az országgyűlés vitatkozásaiban, a már közlött töredékeket még a következőkkel kell kiegészítenünk.
Felszólalt, hosszabb rövidebb indokolással: Sérelmi ügyben (szólásszabadság, Ráday, nyilvánosság stb.), többnyire mérséklőleg vagy 5-ször, kormányfelelősség mellett 3-szor (jul. 2. mintegy politikai hitvallását adva elő), vallásszabadság s viszonosság érdekében (reversalisok, hatheti oktatás ellen stb. mindig határozott szabadelvű irányban 8-szor, vízszabályozási kérdésben 4-szer, vasut (jobb és balparti) érdekében 3-szor, országgyűlés rendezése s városok szavazata dolgában 2–2-szer, egyéb anyagi érdekekhez (hitel, telekkönyv, hid, urbér, mezei rendőrség stb.) vagy 10-szer, s még különböző alkalmakkor (ujonczok, indigenák, stb.) nehányszor, mindössze, a hivatalos Naplók szerint, vagy 36-szor, mely szám azonban, saját feljegyzései szerint, kevesebbre ütne ki. Megelégedve ritkán volt önmagával, legkevésbbé akkor, ha a közönség tapsaival találkozott. Szerette, saját nézeteit, terveit másoknak súgni fülökbe, s mintegy kölcsön adni (suggerálni); viszont mások mondásait, mint eredetileg sajátjait irigység nélkül, sőt örömmel vette tudomásul. Ez annál sürűbben eshetett meg nála, mert közéletünkben alig merült fel reformeszme, melyet szóval vagy írásban egy s más alkalommal ő ne hozott volna szőnyegre először, vagy legalább nagyobb nyomatékkal. Viszont bármily kezdeményt, akár szellemi, akár anyagi haladás terén, legbuzgóbb hívei s a nagy közönség, addig szárnyra bocsátani nem mertek, míg Széchenyivel nem közölték s ő legalább a nevét nem adta hozzá. Ilyenek közt a legnevezetesebb volt az Első Hazai Takarékpénztár, mely 1839-ben Pest megye pártfogása alatt jött létre s a derék Fáy András nevét halhatatlanítá; az első igazgatóság tagjai közt azonban szivesen helyet foglalt, s Fáy Andrást különben is mindig barátságával tünteté ki. Ellenben a Minimum, mely által Széchenyi a kisebb nemesi birtoknak feloszthatatlanságával ez osztály jövőjét, főleg magyarság szempontjából akarta biztosítni, kezdetben meleg viszhangra talált ugyan, a mennyiben a megyei választmány a minimális területet még meg is toldotta volna, de bővebb megfontolás után, a közgyülésen egészen elejtetett (april 16. 1839.). Ugyanily sorsban részesült a kamat kamatjáról tett indítványa.
A királyi előadások, melyekkel az országgyűlés nagy garral megnyittatott, mindössze három pontból állottak. Első: ujonczok állítása a magyar ezredek (nem: hadsereg) kiegészítéséhez. Második: katonaság elszállásolása és élelmezése, hivatkozással az országos küldöttség munkálatára. Harmadik: a Duna és egyéb vizek szabályozása. (Mi legalább e fontos tárgynak az országgyűlés illetékessége alá tartozását jelzé.) Ezekre aztán mintegy ráadásúl: a múlt országgyűlésről elmaradott sérelmekre és kivánatokra adandó kegyelmes királyi válaszok helyeztettek kilátásba; a azóta elkövetett újabb sérelmek, s az egész kormányválság, mely netán rendszerváltozásnak lett volna magyarázható, mély hallgatással mellőztetvén. Az elért eredmény, a végűl kihirdetett általános amnestia, s a szentesítés alá került ötvenöt törvényczikkely, ezek közt a Váltó-jogi codex, meglepő ellentétet képez e programm soványságához, s egy nevezetes adattal többet arra, hogy a kormány, bármenynyire bizalmatlan volt is az ellenzék iránt, nem tartotta magát (bármint óhajtá ezt elvben Metternich) a kezdeményezés, a vezérlés szerepére hivatottnak, s szivesen megosztá ennek minden dicsőségét (és felelősségét – ) az ellenzékkel.
Egybefoglalva az aránylag nem hosszú ideig tartott, de eredményekben gazdag országgyűlés viselt dolgait, ismét Deák Ferencz követjelentésére kell utalnunk, kinek azokban főrésze volt, s ki a haladás ügyét mindenkor az alkotmányos jogok megőrzése mellett tudta előbbre vinni. Tekintélye mindinkább növekedett, s barát és ellenség szivesen meghajolt előtte: első sorban maga Széchenyi.
A hozott törvények között legfontosabbak voltak (egyuttal az utolsók, melyek még magyar és latin szöveggel irattak, de az előbbi lévén a hiteles), pl. az örökváltság (VII. tczikk 9. §.) nem kényszerítő alapon ugyan, de szabad egyesség útján, a jobbágyok örökösödése, s egyéb jogviszonyaik (VIII.), a váltó (XV.) és csődtörvény (XXII.), melyek kiegészítése bankkal, hitelintézettel s az ősiség tágításával Széchenyinek rég ápolt, de egyelőre jámbor óhajtásai közé tartozott; a Duna s egyéb folyamok szabályozása (IV.), a választmányba Széchenyi is betétetvén; vizekről és csatornákról szóló tczikk (X.); a Pesti magyar szinházra, a nemesek szabad ajánlatakép megszavazott 450,000 frt (XLIV.), egy országos választmány felügyelete alatt; az állóhid iránt báró Szinával kötött egyesség egy fontos kiegészítése (tartalék alap s 87 év) és beczikkelyezése (XXXIX.); az izraelitáknak tett (bárcsak félkegyelmű) engedmények (XXX.); az országgyülési költségeknek, szokott jogfentartásokkal, a nemesség által viselése; (XLV.), egy országos választmány kiküldetése (igazságszolgáltatásunk legfontosabb, legelhanyagoltabb ágára) «a büntető és javító rendszer kidolgozására» Majláth országbiró elnöklete alatt, Deák Ferencznek buzgó részvételével (V.) stb. «Csekély az, mi eddig történt», mondá Deák, s ezt még inkább érezé Széchenyi, «és csak gyenge kezdet, de az első lépés már meg van téve, mert ismerjük, sőt mélyen érezzük törvényeink számos hiányát, s keblünkben élénk, nem mulékony ösztön támadott: pótolni a hiányt s javítva változtatni, a mit rossznak, károsnak ismerünk» stb.
93. DEÁK FERENCZ.
(Eybl 1842-iki kőnyomata után. Országos Képtár.
Május 1-én hirdettetett ki a nádor szóbeli, de naplóba igtatott kijelentése alapján az általános amnestia s azon hó 13-án záratott be, meglehetős jó hangulatban az országgyűlés: egyike azoknak, melyek aránylag rövid idő alatt, legtöbbet alkottak.
Széchenyi a bécsi magyar kormánynak látva bár jó szándékát, de a félrendszabályok közötti habozását is, másrészt félve mindig a hazafiak túlzásaitól, örökös kedélyhányattatásokban élt. Néha úgy rémlett előtte, mintha ő volna hivatva e zűrzavarba rendszert hozni be: volt oly pillanat, mikor azt hivé, hogy, ha családos ember nem volna, kezébe ragadhatná a kormány gyeplőjét, mert egészen gazdátlannak látta azt. ( «Car il n’en existe pas!» ) Majd Deákra veti sóvár tekintetét, benne helyezteti minden reményét. A mozgalmat, melynek Széchenyi volt megindítója, a kellő mederbe vezetni, a túlbuzgók rombolásaitól megóvni Deák lesz hivatva, s ő örömest nyujtja át neki saját érdemkoszorúját.
Az országgyűlés utolsó napjai egyikén, szép májusi időben, sokáig sétálgatnak együtt a pozsonyi kies ligetben s hosszasan beszélgetnek a haza jelene s közel jövőjéről. Deák egyetért vele, miszerint most nem kell agitatio: ő maga s elvbarátai azon lesznek, hogy a követjelentések mérsékelt szelleműek legyenek s túlságokra alkalmat ne szolgáltassanak. Mást forralt, mint látni fogjuk, Kossuth.
Széchenyi ez utóbbit még nem emlegeti; de megbotránkozik a fogságból kiszabadult Lovassy fölléptén, ki a törvényszentesítés napján úgy mutatta be magát Pozsonyban, mintha ő mentette volna meg a hazát. Kiktől Széchenyi fél, azok Balogh, Somssics, de leginkább Batthyány Lajos, kit, ha az agitatio terére lép, bizonynyal legveszélyesebbnek tartott. «Il veut faire son chemin d’ambition.» Végre is megnyugszik a helyzetben «Deák lesz a mi vezérünk, a mi centrumunk,» – így kiált fel hallgatag Naplójában, – «félre minden irigységgel, hazámfiai! Adjuk neki az elsőbbséget.»
GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN NAPLÓJÁNAK EGY LAPJA.
(A M. T. Akadémia birtokában.)
Sokszor ismétlé s még sokkal nyomatékosabban ez óhajtás kifejezését. Látni fogjuk, hogy sikeretlenűl.
