IV.
IV.
Széchényi jószágai egy részét átadja fiainak. A családi vagyon mérlege 1800-ban. Az új szerzemények. Az 1814-iki állapot. A senioratus felállításának eszméje. Újabb tervek a családi vagyon biztosítására. A három majorátus. Végleges megállapodás. A majorátusokhoz nem tartozó javak felosztása a három fiú között. Az 1814-iki osztálylevél. A fiúk köszönő irata és kötelezvénye.
Széchényi Ferencz azt az időpontot, a mikor legifjabb fia a világtörténelmi nevezetességű hadjáratból hazatér, arra készült felhasználni, hogy jószágainak egy részét fiainak adja át.
Soha nem szűnő érdeklődéssel és buzgósággal vezette gazdasági ügyeit, a melyeknek intézésében szerencsés volt olyan főtisztek szolgálatával élhetni, kik lelkiismeretességükkel és szakavatottságukkal teljes bizalmát érdemelték meg, és a kik irányában – mint látni fogjuk – végrendeletében megható módon rótta le háláját.
A gazdaság felszerelésében előnyös szerzeményekre kínálkozó alkalmak felhasználásában készsége a merészséggel volt határos. Tanúskodik erről a vagyonmérleg, a melyet neki az 1800-ik év végén, pontosan vitt számadásai alapján, bemutattak.
E szerint az adósságok és terhek 2,085.990 forintra rúgtak, vagyis 1775 óta, a mikor a vagyont átvette, 873,353 forinttal szaporodtak. De ezzel szemben a szerzemények, követelések és felszerelések értéke 1,501.972 forintot képviselt; így tehát a mérleg huszonöt év alatt 628,619 forinttal javult.
A következő években (1803–1812) sem szűnt meg Széchényi Ferencz új szerzeményekkel gyarapítani vagyonát. Pesten és Budán házak vásárlására és építésére 153,894, birtokok (Apáti, Buzsák, Lölle, Olad, Pereszteg) vásárlására 706,468 forintot adott ki.
Az 1814-ben készíttetett kimutatás szerint 1775 óta birtokai gyarapítására, javítására és közczélokra tett kiadásai 3,826.699 forintot tettek ki. Ebből az összegből jószágok vásárlására és kiváltására 1,207.532 forint, építkezésekre 1,745.649 forint, csatornázási, árkolási, erdőírtási és szabályozási munkálatokra 263,852 forint, országos közszükségekre (hadi segély, közfelkelés) 321,162 forint, az országnak fölajánlott könyvtár megszerzésére és a katalogusok kinyomatására 160,000 forint esik.
E közben – mint maga írja – folytonosan foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy «gyermekei javát, egyúttal pedig családja díszét és fönmaradását mily módon biztosíthatná legczélszerűbben»?
Az 1807-ik év nyarán arra határozta el magát, hogy birtokai egy részéből «szerény mérvű» senioratust, vagyis olyan hitbizományt alapít, a melynek haszonélvezete mindenkor a család legidősebb tagját illeti meg.
A királyi jóváhagyás kieszközlése végett benyujtott folyamodásában a birtokokat nem nevezi meg, mert azokat, – úgymond – a melyeket e czélra kijelölt, «új szerzeményekkel gyarapítani és egymással kapcsolatba hozni szándékozik».
Kijelenti, hogy ezen seniorátus felállításával a kincstárra nem háramlik sérelem, mivel nem királyi adomány útján a családra szállott, hanem magánosoktól szerzett és így szabad rendelkezésre álló jószágról van szó, a melyet a királyi jóváhagyás által az adományos jószágok természetével ruháztatván föl, a fiág kihalta esetén a kincstár birtokába jutnak.
Kérésének támogatása végett azon szolgálatokra utal, a miket elődei és ő maga is az uralkodóháznak tettek.
A magyar udvari kanczellária, mely ezt az ügyet július 24-iki ülésében tárgyalta, a seniorátus megalapítására kijelölt birtokok megnevezését kívánta.*
A családi levéltárban, I. 5. I. 1. jelzés alatt.
Azonban Széchényi ennek a követelésnek nem felelt meg; mert a seniorátus létesítésének tervét elejtette. A család jövőjének biztosítására más módot keresett. Abban állapodott meg, hogy három fia számára három majorátust alapít.
Mindazáltal birtokainak csak kis részét szándékozott így megkötni; ellenben túlnyomó részüket fiai között felosztva, szabad rendelkezésükre kivánta hagyni.
Az első majorátusnak Ivány falut, a cséri majort és az azt körülvevő úgynevezett nagy erdőt, a másodiknak Balaton-Hidvég, Balaton-Magyarád, Egerfölde falvakat és a kolomi pusztát, a harmadiknak Felső- és Alsó-Segesd falvakat szánta.
Az volt szándéka, hogy az egyik ág fiágának kihalta után a majorátus a másodikkal, illetőleg a harmadikkal kapcsoltassék össze; mind a három fiág kihalta után pedig a majorátusok az utolsó majoresco elsőszülött leányának elsőszülött fiára szálljanak, azon kötelezettséggel, hogy atyja neve mellé a Széchényi nevet legyen köteles fölvenni.
113. A HORPÁCSI KASTÉLY.*
A horpácsi kastély képét (321. 1.) Richter Aurél a helyszínén felvett fénykép utána rajzolta.
Ilyen formában folyamodott az 1812-ik év nyarán a királyi megerősítésért.
Az ez ügyben az udvari kanczelláriánál, az udvari kamaránál és a királyi jogügyek igazgatóságánál megindult tárgyalások folyamán, a jogi kérdések tisztázása mellett, a királyi megerősítésért járó díj megállapítása is szőnyegre jutott. A gyakorlat e tekintetben az volt, hogy a majorátusi jószágok becsértékének másfél százaléka fizettetett.
Ezen a czímen Széchényi önként felajánlott tizenkétezer forintot. «Olyan időkben élünk» – írja az udvari kamarának – «a mikor a jó polgárok, ő felsége hű alattvalói, mind nagyobb és nagyobb áldozatokat kötelesek a haza oltárára felajánlani. Miként ekkorig mindenkor bebizonyítottam alattvalói hűségemet, ezt ezentúl is bebizonyítani óhajtván, most erőmet meghaladó ajánlatot nem tehetek.«*
1813 június 25-ikén kelt levele a családi levéltárban, I. 5. I. 6. jelzés alatt.
A magyar udvari kamara 1814 tavaszán mind az ügy érdemében, mind a felajánlott összeg elfogadása tekintetében kedvező fölterjesztést tett.*
1814 április 19. U. ott, 8. sz. alatt.
Azonban a bécsi udvari kamara szükségesnek látta annak igazolását, hogy az 1677-ben kiállított királyi adománylevél alapján kapott jószágokba Széchényi György érsek szabályszerűen bevezettetett.*
1814 május 20-ikán, u. ott, 11. sz. alatt.
Valószínűleg azért, mert az igazoló okiratok feltalálhatók nem voltak, Széchényi a majorátusokhoz kijelölt birtokok tekintetében elhatározását megváltoztatta és 1814 november 1-jén egészen új előterjesztést tett.
Eszerint az első majorátusnak szánta Sopron megyében Ivány falut, a cséri pusztát, az ötödfélezer hold kiterjedésű nagy erdőt és két soproni házat; a másodiknak Zala megyében Pölöske, Bak, Tüttös, Naprádfa falvakat, két pusztát és a kanizsai házat; a harmadiknak Somogy megyében Felső- és Alsó-Segesd falvakat, egy pusztát és a pesti papnevelő-intézettel szemközt levő házat.
A föltételek egyikében a majorátusokból kizárta a papokat, szerzeteseket, elmebetegeket, továbbá azokat, a kik a katholikus vallástól elpártolnak, végre azokat is, kik nem katholikus vagy nem «régi nemes családból» származó nővel lépnek házasságra.*
Ugyanott, 13. sz. alatt.
Ezen alkalommal Széchényi hajlandónak nyilatkozott a kincstár részére felajánlott összeget 15,000 forintra fölemelni.*
Ezen összeget 1815 aug. 18-ikán fizette le ügynöke kezeihez. U. ott, 21. sz. alatt.
Most már nehézségek nem merültek többé föl. Ferencz király 1815 szeptember 7-ikén Párisban írta alá a megerősítő okiratot.*
Ugyanott, 23. sz. alatt.
Széchényi Ferencz egyébiránt abban állapodott meg, hogy a tervezett majorátusok birtokait élethossziglan a saját kezelésében tartja meg, ellenben többi birtokait fiai között azonnal felosztja és nekik tényleg átadja.
Miként minden tettében magasabb erkölcsi és elvi szempontok lebegtek szemei előtt, úgy ezen utóbbi szándékát is ilyenek irányították. Ezeket érdekesen fejtegeti ő maga:
«Mivel több szomorú példák e mostani világban, arra mutatnak naponkint, hogy a fiúk, kik atyjok éltében a reájok utóbb esendő értéknek mennyiségét nem tudják, annak fejében vagy szám és határ nélkül költenének, vagy ha azt nyilván tenni nem merészelnék, alattomos és annál inkább terhes adósságokba esnének, és ez által midőn atyjok halála történik, jó híreknek és neveknek elvesztegetésével vagy koldusságra jutnának, vagy pedig takarékos és becsületeket fentartó testvéreiknek terhekre és károkra lennének a jószágoknak felosztása alkalmatosságával; ugyanazért, ámbátor mindezekre nézve kedves fiaimat nem félteném, ismervén azoknak nemes gondolkozásokat és becsületek fentartására törekedő indulatjokat: mégis részszerint, hogy őket értékjeknek valóságos ismeretségébe és tudásába jókorán helyheztethessem, részszerint, hogy éltemben még kiláthassam és tapasztalhassam, fiaim közől melyik légyen az, a ki tovább is nemes, de takarékos élete, jövedelmeinek gyarapítása és reászállandó ősi adósságoknak lefizetése által leginkább találná meg gyermekeim kedvekért áldozott sok izbeli fáradozásaimat és megérdemelné, hogy (fentartván ez által önnön maga és atyjának is becsületes s jó nevét) megjutalmaztassék még holtom után keresményeimnek azon részével is, a melyeket a nékik általadottakon felül szabad dispositiómra fentartottam: jószágaimat ... osztottam fel közöttük.»
A felső vidéki, a csokonyai és marczali uradalmak, a zala- és vasmegyei jószágokkal voltak felosztás alá kerülendők.
Ezeknek évi jövedelmét 351,686 forint összegben számította ki. Ezen számításnál nem a tényleges rendkívűl magas gabonaárakat, hanem azokat, a melyek a rendes pénzviszonyok között érhetők, számíttotta; továbbá csak a főbb jövedelmi forrásokat vette tekintetbe. A fentebb kimutatott összegből a vetőmag és a conventiók értékét levonván, 283,393 forintot állapított meg tiszta jövedelem gyanánt, melyet az ősi adósságok törlesztésével és a kamatok fizetésével terhelt meg; oly módon, hogy a három fiú együttesen az első három évben 180,000, a következő három évben 170,000, majd három éven át 160,000, végre azután, az adósság teljes törlesztéseig, évenkint 150,000 forintot fog fizetni. Eszerint a minimalis tiszta jövedelem, a melyre egy-egy fiú számíthatott, 34,464 1/3 forintra volt előirányozva.
A jószágoknak három csoportba osztásánál azon volt, hogy a kiszámított tiszta jövedelem egyenlő legyen és – mint maga írja – «minden fiú mindennémű beneficiumokban, a mennyire csak lehetett, részes legyen, és a hol azon quantitás és qualitás ki nem telhetett, az más beneficium által kipótoltassék», e mellett pedig a jószágoknak apróbb részekre való feldarabolása elkerültessék.
Lajosnak osztályrészül jutott a horpácsi kastélylyal: Horpács, Gógánfa, Kövesd, Pereszteg, Vejke, a nagy erdőből ezer hold, egy soproni major, Nagy-Kutas, Egenföld, Hidvég, a nemeskéri birtokrész, Egervár, Boldogasszonyfa, Gösfa, Dénesfa, az oszkói és ujlaki birtokrészek, Somogyvár Váraljával és a buzsáki birtokrészek, Kőröshegy, Gyúgy, Pusztaszemes, Juth, Maros, Homok, Szentgyörgy, Szulok, Kálmáncsa, Tóth-Szent-György és Mereny.
Pálnak az apáthi kastélylyal: Lövő, Ujkér, a nagy erdőből kétezer hold, egy soproni major, Apáthi, Olád, Nagy- és Kis-Seé, Magyaród, a kolomi puszta, Marczali, Kis-Bize, Gadány, Táska, Látrány, Lölle, Lábod, Bolhó, Heresznye;
)
Istvánnak a czenki kastélylyal: Nagy- és Kis-Czenk, Bors, Hidegség, Homok, Hegykő, a nagy erdőből kétezerkétszáz hold, Szentgyörgyvár, a mándi puszta, Zala-Szent-László, Sénye, Csokonya, Tarnócza, Györgyös, a kútfői puszták, Komlósd, Szentes, Péterhida, Barcs a drávai erdővel, Darány, az aranyosi puszta, Visonta, Rinya-Ujlak, Gyékényes és Zákány.
Az osztályra vonatkozó megállapodások Czenken 1814. évi augusztus 31-ikén hiteles okiratba foglaltattak, melyet a szülők és a három fiú aláírásukkal és pecséteikkel láttak el.
Másnap azután a három fiú még egy külön köszönő és kötelező iratot állított ki, mely így hangzik:
«Minekutánna kegyes atyánk tsupán hozzánk szüntelen viseltető kegyességéből tegnapi napon, azaz 1814-dik esztendőnek augusztus holnapnak 31-dik napján, még éltében megosztott és ezen alább irott napon még azon különös kegyelmességgel és leereszkedéssel is mi hozzánk gyermekeihez lett volna, hogy azt (a mire az atyák soha sem kötelessek, tudniillik ősi jószágaik kormányozásáról számot adni), mégis e mai napon meg tette volna; hogy tehát mi is ezen ritka példán kegyelmét némüképpen meg hálálhassuk:
Köszönnyük először kegyes atyánknak érettünk tett szüntelen való fáradozásait és iparkodásait, mellyek által nem tsak hogy ősrűl reá maradt és egy millióm és két száz ezer forintokból álló adósságokat azon változó és terhes üdők alatt nem szaporította volna, mellyekben éltt, hanem hogy atyai értékjét, némely jószágoknak purizatioja, többeknek a veszedelmes pöröktől lett megszabadíttása, uyaknak acquisitioja és mind ezeknek ki mérése, regulatioja, számossabb bozótok és motsárok ki száríttása, irtások ki fizetése, szükséges épületek fel építése, minden gazdaságbéli szereknek, marháknak szaporíttása, és az egész gazdaságnak jobb s hasznossabb karba lett helyheztetése által annyira gyarapította volna, hogy midőn akkori időben a reá jutott atyai jószágok a fenn említett ősi adósságoknak securitására is tsak szüntelen való iparkodással és takarékossággal lehettenek elégségessek (a mint az elé mutatott irások bizonyították), most nyoltzszor annyi biztosságba és bátorságba hozattak légyen.
)
Köszönnyük másodszor, hogy leány testvéreink között örökké fenn tartandó egyesség kedvéért, azokat is kegyes atyánk nemes ki házosíttások után mint öreg atyai és anyai, sőtt maga keresménybéli ingó és ingatlan értéke után törvényessen reájok esendő jussok iránt egy és egy százezer forintokról szólló obligatorialissával ki elégétette.
Köszönnyük harmadszor, hogy ámbátor acquisitioinak nagy részét már tegnap közöttünk az ősi jószágokkal egyetemben fel osztotta volna, mégis familiánknak utóbbi boldogságára, díszére és fentartására némelly részét még majoratusoknak fel állíttására szánta légyen.
Köszönnyük utóllyára, hogy mivel még magunknak a gazdálkodásnak tudománnyáról és kormányozásáról elegendő creditumunk nem lehet, kegyes atyánk magának ugyan nagy terhével, de nékünk annál nagyobb könnyebbségünkre a fenn emlétett ősi adósságoknak lassankint léendő ki fizetését és az azoktól esendő intereseknek rendes le szolgáltatását magára vállalta; holta után pedig (mellyet a jó Isten késő üdőre hallaszon) kegyes anyánkra bizta, olly formán, hogy mink, mint ezeknek feiben, mint kegyes szülőinknek érdemes és characterjekhez illendő kitartásokra kiki közüllünk e következendő fizetésekre köteleztessék, tudniillik: a három első esztendőkben 1815-diki junius 15-ikétől számlálván, 1818-diki juniusnak 15-dik napjáig hatvan ezer forintokat, öszvösen egy száz nyolczvanezer forintokat; a három következő esztendőkben, 1821-iki junius 15-dikéig mindegyike 56,666 forintokat és 40 krajczárokat, vagy mind a három öszvössen egy száz hetven ezer forintokat, az azután következő három esztendőkben, 1824-dikig kiki 53,333 forintokat és 20 krajczárokat, vagy öszvössen egy százhatvan ezer forintokat; az azután következő esztendőkben pedig 50,000 forintokat, vagyis öszvössen mind a három egy száz öttven ezer forintokat, és pedig mindenkor fertályonkint négy ízben, junius, september, december és martius 15-dikén fizetni köteleztessünk mind addig, miglen az adósságok le nem fizettettek vagy köztünk fel nem osztatnak.
Alázatos köszönettel vévén tehát ezen tsupán hasznunkra tzélzó intézetét kegyes atyánknak, arra kötelezzük magunkat ezen irásunknak erejével, hogy mi ezen fenn kitett summákat nem tsak az ott ki szabott terminusokban okvetetlen, hanem még azon környülállásokban is a pénznek egész valóságában fizetni fogjuk, habár a most follyó vagy utóbb talán béhozandó pénzeket némelly és akármelly változás érné, vagy mi reánk akármelly titulus alatt királyi vagy országbéli adózások és más efféle terhek esnének, meg lévén abban győződve, hogy az illetén esetekben (mellyekben kegyes szülőink úgy is számtalanul voltak és vélünk soha mégis meg nem éreztették) kötelességünk mint őket bátorságos nyugodalomba helyheztetni, mint pedig creditumunkat fenn tartani.
Végtére fogadjuk kegyes szüleinknek nemes szavunkra, hogy mivel ők még éltekben a jószágoknak kezünkre lett botsátása által tellyes bizodalmokat hozzánk még a világ előtt is ki mutatták volna, mi is ezen bizodalmat nemes, de takarékos és rendes gazdálkodással meg érdemleni és még annál is inkább erősíteni fogjuk.»
