XI.
XI.
Miksa császár 1519. jan. 12-én meghal, kevéssel utóbb Perényi nádor is. Tanácskozások a császárválasztásról. Szatmári Károly spanyol király jelöltségét támogatja. A nádorválasztás. Szatmári cselt vet Szapolyainak. A csel sikerül. Szatmári újból a gyámság érdekében fáradozik. Találkozást tervez Zsigmond és Lajos között.
Az 1519. év első hónapjait a császárválasztás s a nádori szék betöltésének izgalmai foglalták le.
Miksa császár január 12-ikén váratlanúl elhunyt. A haláleset híre egy hét múlva érkezett Budára, hol nagy mozgalmat idézett elő. Urak és nemesek abbahagyták a vitatkozást s csakhamar azt kezdték hangoztatni, hogy Miksa öröksége, a német-római császári korona a magyar királyt illeti, mert a bécsi ünnepségek alkalmával, 1515-ben, Miksa Lajost fiává fogadta, országaiban helytartójává rendelte s igéretet tett, hogy a választó fejedelmeknél kieszközli majdan császárrá választását. Nyilván figyelmen kívül hagyták, hogy Miksa igéretét nem vette komolyan és semmit sem tett beváltására; hogy utolsó éveiben éppen azon fáradozott, hogy koronáját unokája, Károly számára biztosítsa. Arra sem gondoltak, hogy a választó fejedelmek aligha fogják szavazatukat Magyarország gyermekkirályára adni akkor, mikor a császári trónért két dúsgazdag és hatalmas uralkodó, Károly spanyol s Ferencz franczia király kelt versenyre. Annyira hittek Lajos császárságának lehetőségében, hogy az Olaszországba készülő Werbőczi Istvánnak utasításúl adták, szólítsa fel a signoriát s X. Leó pápát Lajos jelöltségének támogatására. Holott tudhatták, hogy Velenczének a császárválasztásra befolyása egyáltalában nincs; a pápa pedig a franczia királylyal szövetségben áll s így kétségkivül ennek az igényeit fogja felkarolni. Éppen ezek miatt hiszszük, hogy ennek a tervnek nem Szatmári avagy Bakócz volt az értelmi szerzője.
72. WERBŐCZI NÉVALÁÍRÁSA.*
Werbőczi névaláírása (227. l.) a M. Nemz. Muzeum levéltárában őrzött leveléről.
Rövid idő alatt újabb esemény keltett figyelmet. Perényi Imre nádor február 5-én meghalt. Ezzel előtérbe tolult a nádorválasztás kérdése is. Két hét múlva pedig török követ érkezett Budára, három évi békét ajánlva és kérve. Ez utóbbi körülmény cselekvésre serkentett. Mert mielőtt a követnek határozott feleletet adtak volna, tudni akarták, hogy támadás esetén számíthat-e Magyarország a keresztény hatalmak támogatására. Werbőczi tehát útra kelt, hogy ez irányban első sorban Velenczében, azután Rómában* tájékozást szerezzen s egyben Lajos jelöltsége érdekében munkálkodjék.
Marino Sanutónál márcz. 21–26. feljegyzések. M. Tört. Tár, XXV. 127–131; Minio Márk velenczei követ jelentései Rómából ápr. 9. és 12-éről. U. o. 134.
Míg Werbőczi Olaszországban járt, Budán tovább folytak a tanácskozások a császárválasztásról. Márczius 11-ikén megérkezett a mainzi bíboros-érseknek, a német birodalom kanczellárjának a felhivása, hogy Lajos mint cseh király június 15-ikén jelenjék meg Frankfurtban a választásra, ha pedig ő maga nem mehetne, küldjön teljes hatalommal felruházott követeket. A kormánytanács az udvarral együtt a leghelyesebbnek tartotta, ha a felhivással szemben egyelőre várakozó álláspontra helyezkednek. Mert a két versenytárs mellett – mondották – legtöbb reménysége lehet Lajos királynak.*
Summa legationis Caroli ducis coram Sigismundo rege Poloniae, Schedius, id. m. III. 285.; Balbi levele Sidloviczkihoz Kovachich: Suppl. II. 431.
Azonban Szatmári, Bakócz s Brandenburgi György, kik jobban voltak tájékozva a németországi hangulatról s tudták, hogy Ferencz aranyai nem fognak győzedelmeskedni a nemzeti érzésen s a német választók francziát nem fognak császári trónjukra ültetni, egy bizalmas értekezleten abban állapodtak meg, hogy Lajos király Károlyra szavazzon, mint kinek a császársága a köztük fennálló rokonság révén is csak előnyös lehet Magyarországra.
Április elején Károly követei már Budán voltak. Az április 8-án tartott tanácsülésben – így rendelte ezt a bácsi gyűlés végzése – Cuspinianus, ő volt az egyik követ, előadta küldetése czélját s bemutatta Károlynak Lajoshoz intézett levelét. «Királyi szavunkra és hitünkre fogadjuk – írja Károly –, hogy ha felséged támogatásával ezt a méltóságot elnyertük, felséged ügyei védelmére és gyámolítására minden lehetőt meg fogunk tenni»...*
Károly levele kelt 1519. febr. 6-án. Marino Sanutónál id. h. 139.
73. V. KÁROLY CSÁSZÁR ARCZKÉPE.*
V. Károly császár arczképe (229. l.) a bécsi udv. könyvtárban őrzött miniature után.
A kormánytanács Cuspinianus előterjesztéseire pár nap múlva ezt a választ adta: «A boldog emlékezetű császári felség a bécsi összejövetelen Lajos királyt harmadik fiáúl fogadta, helytartóvá rendelte, számára a császári méltóság megszerzését kilátásba, helyezte, e czélból mind a saját, mind a választó fejedelmek támogatását igérte és mindezt okiratba foglalta. Ennek következtében a királyi felség ugyanazon igényekkel léphetne el, mint a katholikus király. Minthogy azonban a császári felség jónak látta a birodalomról másképen rendelkezni és a választó fejedelmekkel a katholikus felség érdekében tárgyalásokba bocsátkozni, a királyi felség testvéri érzelmei sugallatára hallgatva, nem akar a katholikus felség ellen fellépni, sőt a mennyiben hatalmában áll, az ő becsületét és tisztességét mozdítja elő, szavazatát ő rá adja. Elvárja viszont a királyi felség, hogy a katholikus felség a levelében foglalt igéretéhez képest, testvéri szeretetét iránta megőrzi, őt mint testvérét és sógorát támogatja. Egyúttal reméli, hogy abban az esetben, ha a katholikus királyt vetélytársai a római királyság elnyerésében megakadályoznák, a mit Isten távoztasson el, azon lesz, hogy inkább a királyi felség választassék meg római királylyá, mint akár a franczia király, akár a katholikus királynak más ellenfele.»
Cuspinianus s követtársa megnyugvással fogadták a választ. Örömüket azonban csakhamar megzavarta a franczia követ, Poncetus de Turre, egy tagadhatatlanúl ügyes diplomata, ki kevéssel utánok érkezett Budára, hogy Lajos király szavazatát ura, Ferencz király számára kérje.
Poncetus de Turre a kormánytanács előtt azon kezdte beszédét, hogy a franczia király fájdalommal értesült, hogy az ő legkedvesebb rokonának, Lajos királynak az országai állandó veszedelemnek s szakadatlan támadásoknak vannak kitéve a kereszténységnek legádázabb ellenségei, a törökök részéről. Ferencz király – így folytatta – már küldött is levelet a lengyel királyhoz, mint Lajos gyámjához, jelezvén, hogy kész vele s Lajos királylyal barátságot és szövetséget kötni országaiknak védelmére. S ez annál inkább dicséretére válik a franczia királynak, mert az ő országa a törököktől távol esik s mikor szövetségre kivánt lépni, csupán a magyar királyt, kihez rokoni kötelékek fűzik, óhajtotta a nehéz időkben megsegíteni s ugyanakkor az egész kereszténység ügyének szolgálatot tenni. De még mielőtt a lengyel királyhoz küldött követei visszatértek volna, meghalt a császár s a német birodalom több nagytekintélyű fejedelme felkereste, lásson utána, hogy római királylyá választassék. S bár Ferencz jól tudja, hogy ez a méltóság inkább terhes, mint kényelmes, inkább költséges, mint hasznos s meg van elégedve azokkal a javakkal, melyekkel az isteni jóság elhalmozta, de mégis meggondolván, hogy a törökök, a keresztény hitnek ezek a megátalkodott ellenségei, az egész kereszténység romlására törnek, meghajlott a fejedelmek óhaja előtt, nem nagyravágyásból avagy uralomvágyból, hanem hogy megvalósíthassa még ifjúkori vágyait, hogy erejét és hatalmát a keresztény név védelmére és felmagasztalására áldozza. Ha ez a terv sikerül, kétségtelen, hogy nem kevéssé fog hasznára válni Lajos királynak is, ki az ellenséghez közelebb, a veszedelem tőszomszédságában van. Mert mint császár könnyebben tarthatja fenn a békét is a keresztény fejedelmek között s hozhat létre köztük szövetséget és barátságot, hogy a kardot, melylyel eddig egymást pusztították, a hit ellenei ellen fordítsák. Ez, egyedül ez az ok és nem más sarkalja a császárság elfogadására. Ha tehát Ferencz már a császár halála előtt, menten minden kényszerítő körülménytől, kész volt Lajos király segítségére lenni, nehézség nélkül elgondolható, mit fog cselekedni, ha Lajos bizonyos módon lekötelezi. Az sem hagyható figyelmen kivül, hogy ha a szultán látni fogja, hogy olyant választottak császárrá, kinek nincs gazdagsága, sem fegyvere, még nagyobbakat fog merészelni a kereszténység ellen; míg ha úgy találja, hogy e méltóságra egy hadban gyakorlott, pénzben, katonaságban s hajóhadban bővelkedő fejedelem emeltetett, inkább arra fog gondolni, hogy a magáét megtartsa s nem hogy a másét megtámadja. Nem csekély érdeke tehát a keresztény világnak, hogy az választassék császárrá, ki őt nemcsak védelmezni képes, de elleneit megtámadni is kész. A franczia király – így végezte beszédét a követ – véleményét és akaratát azért tárta fel ily őszintén Lajos királynak, mint testvérének és vérrokonának, hogy ha a választáskor meggyőződik, hogy szavazatára szüksége van, ne kételkedjék azt reá adni, abban a biztos reményben és föltevésben, hogy az ő felmagasztalása hasznára és dicsőségére lesz Lajos királynak és országának is.*
A franczia követ beszéde Marino Sanutonál id. m. és h.
A kétségkivül ügyesen szőtt beszédnek nagy hatása volt a köznemesi ülnökökre, de nem volt az urakra, a kiktől végre is a döntés függött. A keresztény király – mondotta Szatmári az őt meglátogató velenczei követnek – nagy vágyakozást árúlt el a császárság után; a katholikus király – nem kevésbbé óhajtja azt. De a franczia király még sem lesz császár, mert köztudomású, hogy éveken át mit sem tett a kereszténységért, a spanyol király ellenben mindig fáradozott érdekében.* Ugyanígy nyilatkozott Bakócz Tamás is a velenczei követ előtt. Arra azonban gondja volt Szatmárinak, hogy ez a nyilatkozata ne jusson nyilvánosságra. Sőt nem átallotta azt a látszatot kelteni, hogy a franczia király jelöltségét készül támogatni.
«Il re Cristianissimo a monstrato gran cupidita, e il re Catholico la desidera summa mente» Szatmári szavai Bon Alajos Budán, 1519. május 5-iki jelentésében Marino Sanutónál id. h.
Ez a körülmény érthető zavarba hozta a spanyol király követeit. Zavaruk még növekedett, mikor megjelent Budán a cseh rendek küldötte is s erélyes hangon követelte, hogy miután Lajos mint cseh király van jogosítva a választásban való részvételre, a csehek határozzák meg, hogy szavazatát kire adja a jelöltek közül.
Ezek hatása alatt a követek nem mindennapi, de abban a korban nem éppen szokatlan lépésre vállalkoztak. Bizalmasan felszólították Lajos királyt, hogy ingadozó tanácsosainak küldőjük részéről pénzt ajánljon fel. Lajos úgy nyilatkozott, hogy ilyen eljárás nem egyeztethető össze királyi méltóságával. Az ellen azonban nincs kifogása, hogy a követek magok tegyenek a megvesztegetéssel kísérletet. A tanácsot tett követte. Cuspinianus felkereste a váczi püspököt, Szalkai Lászlót. Háromezer arany elegendő volt a megnyerésére. Szatmárit már Szalkaival együtt látogatta meg s itt ötezer aranyat ajánlott fel. Szatmári elfogadta azt s csupán annyi megjegyzése volt, hogy többet is megérdemelne, mert a franczia követ hajlandó volt tízezer aranyat vagy egy gazdag püspökséget megajánlani.
Így történt, hogy mikor Károly követei ismét megjelentek a kormánytanács előtt, teljesen megnyugtatták őket, hogy Lajos király szilárdan megmarad már kinyilvánított elhatározása mellett. Mikor pedig a csehek küldöttje hivatlanúl betört a tanácsba s választ kért minapi előterjesztésére, különben haladéktalanúl elutazik, a tanácsosok a német és cseh követekkel együtt Lajos elé járultak, hol is Szatmári ismételten kijelentette, hogy Lajos király megmarad igérete mellett, de hogy a cseheket is megnyugtassa az iránt, hogy kiváltságaikat sértetlenűl fenn akarja tartani, külön követet fog küldeni Csehországba.
74. SZALKAI LÁSZLÓ NÉVALÁÍRÁSA.*
Szalkai László névaláírása (233. l.) a vatikáni levéltárban levő leveléről (1524 nov. 23.).
Tíz nap mulva – május 1-ikén – a franczia követ is megkapta a választ, a mely így hangzott: A királyi felség hálásan fogadja a felséges franczia király jóindulatát, melylyel a köztük fennálló kölcsönös barátságot új frigygyel akarja megszilárdítani és a törökök ellen segítséget ajánl, a mire a keresztény királyt czíme is kötelezi. A mi a római király választásánál adandó szavazatot illeti, a királyi felségnek Csehország uraival és rendeivel kell ez ügyben tárgyalnia; a Csehország részéről a választásra küldendő követeket utasítani fogja, hogy ő felségének, mint testvérének és vérrokonának, a mennyire lehetséges, kedveskedni igyekezzenek és mindent tegyenek meg, a mit a királyi felség kára, országainak, különösen Csehországnak hátránya nélkül tenni lehet.
A német követek, miután biztosítást nyertek, hogy e szavak komoly tartalommal nem bírnak, már a következő napon távoztak Budáról.*
Cuspinianus s követtársa jelentései, Fraknói: Werbőczi István, 156. l.
Június 28-ikán Frankfurtban megtörtént a császárválasztás. A pálmát Károly vitte el. A választó fejedelmek – igaz, hogy némelyike drága áron – egyhangúan reá adták szavazatukat.* A magyar királyt Brandenburgi György képviselte.
Akadt a választó fejedelmek között olyan, ki ismételten változtatta meggyőződését, hogy szavazatát kamatoztassa.
A kormánytanács még e tárgyalások alatt, egyenes sérelmére a bácsi végzéseknek, a nélkül hogy megvárta volna Werbőczi visszatérését az olasz udvarokból, a törökkel megkötötte a békét három évre. Nyilvánvaló innen, hogy a vezérlő hatalom most is az urak kezében volt s a nemesi ülnökök, bár számuk egyszer akkora volt, mint a főrangúaké, képtelenek voltak az országgyűlés határozatainak érvényt szerezni.
Körülbelül ugyanebben az időben egy más vereség is érte ez ülnököket s így a nemzeti pártot s azzal együtt Szapolyai Jánost.
A Perényi halálával megüresedett nádori méltóságra a nemesek jelöltje Szapolyai volt. Az udvari párt azonban ellene mondott e jelölésnek, mert kétségtelennek látszott előtte, hogy ha Szapolyai János elnyeri a nádorságot, csaknem olyan hatalommal fog bírni, mintha régi terve, a kormányzóság valósult volna meg. Miért is azt hangoztatta, hogy míg a király nagykorúvá lesz, a nádori szék maradjon betöltetlenűl; a nádori teendők pedig egy alnádorra bizassanak, a mint ez Mátyás király idejében is előfordúlt.* E terv ellen viszont a nemesség tiltakozott hevesen, mert – mondotta – nagy különbség van Mátyás ideje s a jelen idők között, mikor a trónon egy tizenhárom éves gyermek ül. Az udvari párt erre, látva, hogy a nádorválasztás elől nem térhet ki, oda törekedett, hogy Szapolyai győzelmét megakadályozza.
Balbi levele Sidloviczkihoz, Kovachich: Suppl. II. 432.
75. BRANDENBURGI GYÖRGY ARCZKÉPE.*
Brandenburgi György arczképe (235. l.) a berlini kir. képtárban levő festményről készült.
E végből Szatmári, kinek nádorjelöltje Bátori István volt, egy nem minden leleményesség nélküli tervet eszelt ki. Reményt kell nyújtani – mondotta – Szapolyainak a nádorságra, ha ő ennek ellenében megigéri, hogy a nemességtől elvonja pártfogását, nevezetesen: ha segédkezet nyújt a kormánytanácsban ülő nemesek jogainak korlátozására.* Szapolyai nem sejtette a kelepczét s ráállt a feltételre. Márczius 8-ikán ő, valamint Bátori István temesi főispán, Frangepán Gergely kalocsai érsek, Várdai Ferencz erdélyi püspök és Szatmári szövetséget kötöttek egymás között névleg a király érdekeinek oltalmára, valójában a köznemesség befolyásának megtörésére.* Legalább így hitte ezt Szapolyai s hűséges barátja, Frangepán Gergely.
Balbira hivatkozva Szalay (III. 514.), Horváth Mihály (III. 338.) s mások úgy mondják, hogy Szatmári feltétele az volt, hogy Szapolyai közreműködik a köznemesi ülnököknek a kormánytanácsból való kizárására, minek következése lett volna, hogy a kormányzás a bácsi gyűlés előtti állapotba került volna vissza. De ilyen értelmet nem lehet adni Balbi szavainak. Mert a köznemesi ülnökök a bácsi gyűlés előtt is helyet foglaltak a kormánytanácsban. Tehát csakis annak a bácsi végzésnek hatályon kívül helyezéséről lehetett szó, mely minden ügyet a kormánytanácsban, s így a nemesi ülnökök jelenlétében is kivánt tárgyaltatni, tehát, mint mondottuk, a nemesi ülnökök jogainak korlátozásáról.
Kovachich: Vest. com. 502–503. A velenczei követ úgy tudja, hogy Ujlaki Lőrincz is jelölt volt a nádorságra. 1519. febr. 10. jelentés Budáról id. m. és h.
Mikor közeledett a nádorválasztást megejtendő országgyűlés napja, az udvari párt tetemes hadierőt gyűjtött össze Budára, nyilván azzal a czélzattal, hogy a nemességet megfélemlítse. Az országgyűlés május második felében nyilt meg a Rákoson. A nemesek itt voltak egybegyűlve, míg az urak Budán maradtak. Amazok hangosan követelték, hogy a király az urakkal együtt jelenjék meg köztük s ejtessék meg a nádorválasztás. A király ellenben felszólította őket, hogy fegyvereiket letéve, menjenek fel Budavárába, hogy ott az urakkal közösen tanácskozzanak. A nemesek e felhivásra rosszat sejtve, mintegy háromezren felfegyverkezve haladéktalanúl Budavára alá siettek s követelték, hogy az urak menjenek körükbe, különben erőszakosan fogják őket a Rákosra hurczolni. De mindez hiába való volt. Sőt Tomori Pál, Budavára hadnagya, a későbbi kalocsai érsek, a már a vár kapuját ostromló nemesekre ágyúkat süttetett, majd kitört a kapun, mire amazok hanyat-homlok menekültek.* És Szapolyai János mindezt tétlenűl nézte. A nemesek, látva elhagyatottságukat, megbízottakat hagyva hátra, hazamentek. Ezt várta az udvari párt. Most már kitűzte a nádorválasztás napját. Ha hihetünk egy szemtanunak, a választásban csak ötvenöten vettek részt. Az ötvenöt szavazatból Bátori István kapott huszonhatot, Szapolyai János tizenhetet.* A nádori méltóságot tehát Bátori nyerte el és így az udvari párt újból győzedelmeskedett, míg a nemesség s azzal együtt Szapolyai János ismételten vereséget szenvedett. Sőt Szapolyait más veszteség is érte. Elvesztette népszerűségét a nemesség előtt, mert az imént cserbenhagyta.* S hogy ezek így történtek, abban az oroszlánrész Szatmárit illeti, kiről éppen ez időtájt mondja egyik hive, hogy «tekintélyben napról-napra növekszik s mindeneknek szeme és lelke reá van irányozva».*
Dubravius: Hist. Boh. XXXIII. 307.; Act. Tom. V. 21.
Bon Alajos jelentése a signoriához, 1519. május 28-áról. Marino Savutónál, i. m, XXV. 146.
Summa legationis Balbi, Schedius: i. m. III. 288.
Balbi levele Sidloviczkihoz. Kovachich: Suppl. II. 435.
76. II. LAJOS KIRÁLY.*
II. Lajos király (237. l.) Ernst Lajos gyüjteményében levő metszetről.
Az udvari párt más úton is kisérletet tett, hogy hatalmát megszilárdítsa. A lengyel király gyámsága Lajos felett újból napirendre került. Ez ügyben Balbi Krakkóba küldetett. Hogy eddigelé nem sikerült a gyámságot elismertetni – így beszélt Balbi – a császár iránti ellenszenv okozta. Most a császár halálával ez az akadály elháríttatott s mi sem áll útjában a lengyel király gyámságának. Ha Szapolyai ellenkeznék is, ellenkezése súlylyal nem bírna, mert az urak ellenében semmit sem tehetne, annál inkább nem, mert a nemesség rokonszenve a vajda iránt nagyon is megcsökkent. Szükséges, hogy Zsigmond öcscsével Pozsonyban vagy más alkalmas helyen Morvában találkozzék. Könnyű a találkozásra ürügyet találni, hogy minden gyanú eleve elháríttassék.*
Summa legationis Balbi. Schedius: i. m. III. 288.
Ez eszme felvetője természetesen Szatmári volt s mellette főképen Brandenburgi György s Bornemisza János kivánták megvalósítását. Mindazok, a kik helyesen gondolkodnak – írja Balbi, miután névszerint megnevezte az említetteket – egyhangúan vallják, hogy Magyarország ügyeinek helyreállítására s csak valamelyes rendbe hozására is a lengyel király tekintélyére és kormányzására van szükség. A siker biztosítására a pápa is bevonandó volna a tervbe, úgy hogy követet küldene Budára, ki nevében kijelentené, hogy miután ő a nagy távolság miatt nem fordíthat annyi gondot Magyarországra, mint óhajtaná, a gyámi tisztet átruházza a lengyel királyra. Ugyanekkor felszólítaná Zsigmondot, hogy a gyámságot s az ország feletti védnökséget az ő nevében vállalja magára.*
Balbi levele Sidloviczkihoz. Kovachich: Suppl. II. 434.
Míg Balbi Krakkóban járt, Szatmári szülővárosát látogatta meg. Látogatását egy alapítványnyal örökítette meg, melyet a szent Erzsébet-egyházban misék és más ájtatosságok végzésére tett.*
Kassa város jegyzőkönyve, 221–222. 1519. szept. 5.
Mire visszatért Budára, Balbi is megjött küldetéséből. Zsigmond király örömmel járult az előadott tervhez s kész volt e végből Lajossal találkozni.* Ez a találkozás azonban a közel jövőben nem volt remélhető. Zsigmond még ebben az évben ismét háborút kezdett a német lovagrenddel;* a következő év első felében pedig Lajost foglalták el országa gondjai. Két ízben is tartott országgyűlést, február elején* és szent György napján, de mindannyiszor eredmény nélkül.* Sőt a februári gyűlésen olyan zajos jelenetek voltak, hogy csak Szatmári tekintélye volt képes lecsillapítani.* Pedig éppen az itt egybegyült rendek bizonyítják, mennyire helyén való volt a higgadt tanácskozás s eredményes munkálkodás, mikor kivánták, hogy az urak és vármegyék tartsák készen hadaikat nemcsak az ország védelmére, de azon számosak fékentartására is, kik nem tisztelik a jogot, nem akarnak törvény szerint élni, hatalmasul elhurczolják mások jobbágyait, gonoszul megrabolják birtokaikat.
Summa legationis Balbi. Schedius id. m. és h.
Tomiczki levele Szatmárihoz: Acta Tom. V. 248.
Pray: Epist. proc. I. 135. 136.
U. o.
«... la dieta fo sedata mediante cinque chiesie per l'autorita sua». Orio Lőrincz velenczei követ jelentése 1520. márcz. 18. Budáról. Marino Sanutónál, id. m. XXV. 165.
A nyár derekán végre úgy látszott, hogy a fejedelmek találkozása megtörténhetik. Lajos király Csehországba készülvén, Pozsonyban megállapodott. Ide várták Zsigmond királyt is. Őt azonban háborúja, bár szerencsésen harczolt, még mindig otthon tartotta s maga helyett Tanczini Andrást küldötte Pozsonyba. Nagy csalódással fogadta ezt Szatmári. »Óhajtva óhajtottuk – írta még Pozsonyból Zsigmondnak – hogy felséged vagy ne bonyolúlt volna ebbe a háborúba, vagy a győzelmet előbb aratta volna, hogy unokaöcscsét ölelhette s a találkozásból kölcsönösen hasznot meríthettek volna. Mert jóllehet, úgy értesültünk, hogy felséged dolgai eme hadjáratban napról-napra kedvezőbben alakulnak, mégis nehéz szivvel fogadjuk, hogy e hadjárat szolgált okul, hogy kiket a vérség s a szeretet szálai fűznek össze, ne találkozhassanak.« Fájdalmában csupán az vigasztalja, hogy a király képviseletével Tanczini Andrást bízta meg, kinek jeles tulajdonai reményt nyújtanak, hogy a tárgyalandó kérdések sikeresen oldassanak meg.* Ez a reménység azonban nem vált valóra.
Szatmári levele kelt Pozsonyban, 1520. aug. 10. Acta Tom. v. 250.
Így a gyámság kérdése továbbra is függőben maradt.
77. BÁTORI ISTVÁN NÉVALÁÍRÁSA.*
Bátori István névaláírása (240. l.) az Orsz. levéltárban levő leveléről.
