V.
V.
A király jóakarata Rákóczira nézve most annál nagyobb jelentőségű volt, mert a török támadás veszélye megujult. A budai basa a portáról parancsot kapott, hogy Bethlen Istvánt az erdélyi fejedelemség birtokába vezesse be.
Pázmány aggódni kezdett. Féltette Rákóczit, tudván, hogy ez alattvalóinak lelkes támogatására egyátalán nem számithat. « A töröknek támadása Erdély ellen bizonyosnak látszik; – irja a bécsi kormány élén álló Leopold főherczegnek – Isten tudja, mi lesz vége. Félek, hogy a fejedelmet saját alattvalói elárulták.»* Nem mulasztotta el, bátorítani, jó tanácsaival támogatni a szorongatott fejedelmet. «Kegyelmed meg ne ijedjen; mert Isten az, a ki a pogány ellen megsegíti a keresztyéneket… Ha látja kegyelmed, hogy nem bir velök és, kit Isten ne adjon, valakik az erdélyiek közöl elállanának, Váradba assecurálja kegyelmed magát… Majd eljő a tél és idő adatik mindenre. Lám Basta egynehányszor kijött Erdélyből és meg bement. Nem kell uram a keresztyénségnek ilyen szép bástyáját, mint Erdély, pogánynak hagyni. Nem kell arra szoktatni senkit, hogy csak beszaladjon a törökhöz és mindjárt vajda legyen. »*
1636 szeptember 25. A bécsi állami levéltárban.
1636 október 6. Az Erdélyi Muzeum könyvtárában.
Mivel félni lehetett, hogy a török Magyarország ellen is háborút indít; október elején a királyi kormány élénk tevékenységet kezd kifejteni. A megyék és hajduk fölhívattak, hogy haladéktalanul fölkeljenek. Háromezer német Magyarországba indíttatott. A kassai főkapitány fölhívatott, ne gátolja Rákóczi hadgyüjtését Magyarországban, ellenben akadályozza meg, hogy a király alattvalói a fejedelem ellen támadjanak, vagy a törökhöz csatlakozzanak.
Ezalatt Rákóczi követe október közepén megjelent Regensburgban, hol II. Ferdinánd ez időszerint tartózkodott, és a király által szivélyesen fogadtatott. A fejedelem kívánataira – Pázmány javaslatai nyomán – több magyar. főur és nemesember engedélyt nyert a fejedelem szolgálatába állhatni, de úgy, hogy csapataikat zajtalanul vezessék a fejedelmi táborba, és hogy ezt a király inkább tűrni, mint jóváhagyni látszassék; minélfogva az illetőknek elbocsáttatásukat, nem a király, hanem Pázmány hozza tudomásukra.*
PÁZMÁNY fölterjesztésének Regensburgban készült kivonata, a király oldala mellett levő tanácsosok véleménye és a királyi resolutio az Országos Levéltárban. A királynak október 18-án a fejedelemhez intézett válasza; PÁZMÁNYnak szóló utasítása; a felsőmegyékhez, Homonnaihoz és Sennyey Sándorhoz intézett leiratai a prímási levéltárban. PÁZMÁNYnak a királyhoz október 12-én és 16-án intézett levelei a bécsi állami levéltárban.
Mig a király a veszély elhárításáról gondoskodott, ez akkor már tényleg bekövetkezett, sőt váratlanul el is háríttatot.
Szeptember végső napjaiban a portáról rendelet érkezett, mely az erdélyi rendeket fölszólítá, hogy Bethlen Istvánt ismerjék el fejedelmöknek. Rákóczi elég bátor volt fogságba vetni a csauszt, ki e rendeletet hozta. Mire a Gyuláig nyomult budai basa ellen indult. Október 6-án ütközetre került a dolog, mely eldöntetlen maradt; de egy vitéz hajdú hadnagy merész támadása következtében, a törökök futva hagyták el táborukat és a győzelem előnyét a fejedelemnek engedték. Egy másik kísérlet Lippa felé Erdélybe nyomulni, nem volt szerencsésebb. A budai basa egyik hadosztálya Pankotánál megveretett. Erre békeajánlatokat tett Rákóczinak, ki azokat készségesen fölkarolta. De Bethlen István föltételei most is elfogadhatlanok voltak; miért is Rákóczi a háború megujulásától tartva, szüntelenül segélyt sürgetett a királynál.
Pázmány öröme, mikor a történtek felől értesűlt, határtalan volt. « Tegnap előtt estve vettem – írja Pálffi István grófnak október 20-án – az erdélyi fejedelem levelét, melyben ő kegyelme maga kezével írja azt a nagy nyereséget, melyet Isten ő szent felsége a keresztyéneknek adott. Im kegyelmednek szóról szóra megküldöttem. Bizony dolog, nem említem a keresztyénségben, hogy ily kevés számú magyarság, nem lévén német had velök, ilyen nagy szerencsésen járt volna. Hálákat kell adnunk Istennek, hogy azt a fölfuvalkodott kevély pogányságot igy megszégyenítette. »*
Eredetije a Pálffy grófok pozsonyi levéltárában.
És most kétszeres buzgalommal folytatta jó szolgálatait Rákóczi érdekében, és az ő javaslatára, Leopold főherczeg a portánál a budai basa elmozdítását sürgette. Rákóczit intette ugyan, hogy a törökkel kössön békét; azonban a mennyiben azok elfogadhatatlan föltételeket követelnének, kilátásba helyezte a király nyilt segítségét. «Ha oly szokatlan és képtelen dolgokat kívánna a török kegyelmedtől, mely nemcsak a kegyelmed becsületét sértegetné, hanem a keresztyénségnek is kárára lenne, arra kegyelmed ne hagyja magát vinni, mert ő felsége kész arra, hogy kegyelmedet megsegítse.»*
1636 november 29. Az Erdélyi Muzeumban.
Pázmány komolyan vette ezen biztatást; akarta is, hogy ne maradjon üres szó. November 28-án pozsonyi palotájában értekezletet tartottak a magyar tanácsosok. Javasolta hogy követ küldessék a budai basához, azon határozott nyilatkozattal, hogy a fejedelem elűzését a király nem fogja tűrni.* De a prímás jóakaratú buzgalma ez alkalommal már fölösleges volt. Rákóczi deczember 4-én egyességre lépett Bethlennel és a törökkel.
Az értekezlet jegyzőkönyve M. Canc. levt. Érdekes, hogy Esterházi ez alkalommal is ellenzéket képezett Pázmánynyal szemben. A mely álláspontját 1636 november 26-án intézett levelében is kifejezve találjuk. A prímási levéltárban.
Néhány héttel utóbb (1637 február 15-én) II. Ferdinandot elragadta a halál. Pázmány élénk fájdalmat érezett ezen gyászeset fölött, mely uralkodójától fosztá meg, kivel két évtizednél tovább jó- és balszerencsében a legbensőbb, mondhatnók baráti viszonyban állott, kinek bizalmát és tiszteletét teljes mértékben bírva , egyházi és politikai eredményeit nagy részben köszönheté. Hűségét és hódolatát az uj uralkodónak is fölajánlotta. «Kettő vígasztal – irja III. Ferdinandnak; – azon meggyőződés, hogy az elhunyt császár szent életének jutalmát az örök életben elnyerte, és az, hogy felséged a koronákkal az atyai erényeket is örökölte. Nem szűnöm meg Istenhez buzgón imádkozni, hogy felségedet mennyei áldásaival áraszsza el, és a kereszténység megbékítésére dicsőséggel környezze. Én agg korom s betegségem miatt képtelen vagyok felségednek szolgálni; a mi azonban erőmtől telik, szivesen, hűségesen és állhatatosan megteszem; nem is fog buzgalmam és őszinteségem csekélyebb lenni, mint a melylyel a dicső emlékezetű II. Ferdinándnak szolgáltam. » És azonnal javaslatokat terjesztett elő, a teendőkre nézve, melyek a kormány átvétele alkalmával fölmerültek.*
1636 fobruár 27. Az Országos Levéltárban.
Pázmány élte végső napjait arra használta, hogy az új király és Rákóczi között szíves viszonyt hozzon létre. A fejedelmet figyelmeztette, hogy mielőbb követség által üdvözölje az új uralkodót és azt igyekezzék megnyerni.* Miután pedig nyugtalanító hírek érkeztek felőle az udvarhoz, sietett a királyt megnyugtatni.*
1636 február 23. MILLER II. 209 l.
1636 márczius 9. Az országos Levéltárban.
Pázmány legutolsó levele Rákóczihoz van intézve. Figyelmezteti a fenyegető hírekre, melyek a portáról érkeztek és gondos őrködésre inti.*
1637 márczius 11. MILLER II. 210 l.
Ezen levelet Pázmány csak nyolcz nappal élte túl. Benne Rákóczi őszinte jóakarót, hatalmas támaszt vesztett. És mikor halála után a bécsi udvarnál érdekeit elhanyagolták, bizalmas közléseit elárulták, többször jött ajkaira és tolla alá a panasz: «Szegény Cardinál urunkkal egynehány esztendeig tartottunk confidentiát; de bezzeg ez nem történt!»*
1637 július 14. Úsz Istvánnak Az Országos Levéltárban
41. RÁKOCZI ÉRME.
