III.
III.
Kis Miklós mint könyvnyomtató és corrector. Előtanulmányai. Orthographiai elvei. A tudós könyvnyomtató. Orthographiájának alkalmazása. Újításainak ellenségei. Kis mint könyvcensor. Páriz «Ars Heraldicá»-ja. Halotti oratio Bethlen Elek felett. A «Monodia Apafiana.» Javítások a Catechismusban. Szatmári Pap János. A correctorok botlásai. Az «öreg» Catechismus. Verbőczi «Tripartitum»-a. Molnár Gergely latin nyelvtana. Kis átdolgozása. ABCkiadása. Páriz biztatása. A «Morum praecepta» javítása. Az «Asszonyokról» szóló kiadványa. Kalendárium. Halotti oratiója Bethlen Elek felett. «Siralmas panasz»-a Kolozsvár égéséről. A kortársak kritikája. Ellenségek és jóakarók.
Misztótfalusi Kis Miklós sohasem tekintette magát egyszerű könyvnyomtatónak. Magasabb czélt tűzött maga elé s szemei előtt ideál gyanánt a Froben, Estienne és Plantin példája lebegett, a kik nem csak gondosan és hibátlanul igyekeztek mindent nyomtatni, hanem tudósok is voltak s alaposan értették azt a nyelvet, a melyen nyomtattak.*
Mentség 77.
Kis Miklós is, midőn a biblia javításához fogott, mindjárt meggyőződött arról, hogy nem megy semmire, ha előbb a magyar nyelv törvényeit nem tanulmányozza s hogy következetes orthographia ezek ismerete nélkül nem is lehetséges. Tanulmányozás közben meglepetve látta, hogy Pázmány Pétert, Szenczi Molnárt, Geleji Katonát, Medgyesi Pált és Apáczai Csérit, a kik a tiszta és igazi magyarságra műveikben példát adtak, részint nyelvtant is írtak, rég elfelejtették s alig követi valaki.* Sokáig habozott nyomukba lépjen-e vagy haladjon a tévelygő tömeggel, mivel egy ember a megrögzött hibák kiirtására úgy is hiába vállalkozik. Eszébe ötlött, hogy e bajon gyökeresen csak úgy lehetne segíteni, ha a könyvnyomtatók tanulmányoznák ezek műveit s nyelvtani szabályaikat szem előtt tartanák s orthographiájukat nyomtatványaikban, különösen azokban, melyek közkézen forognak, következetesen alkalmaznák. Az ilyen vállalkozásnak, szerinte, csakhamar meglenne a kívánt eredménye, mert a magyar ember szentnek tartja a nyomtatott betűt s azt hiszi, hogy a mi ki van nyomtatva, jól át van gondolva s helyesen is van írva; eszükbe se jut, hogy a szerzők rohanó tollal írnak s irásközben keresztül-kasul gázolnak a helyesírás törvényein, csak arra ügyelve, hogy a mit írnak, meg lehessen érteni. Így aztán gondatlan stílusuk, következetlen orthographiájuk az olvasók elméjébe vésődnek, a kik akaratlanul is követőik lesznek. A könyvnyomtatónak tehát nyelvtant kellene előbb tanulni. Jó typographus csak jó orthographus lehet. De mert – úgymond – kényelmesebbnek tartják, hogy a járt úton haladjanak tovább, ezért ment füstbe Pázmány és a többi derék írók jó igyekezete.*
Apologia Bibliorum. (Claudiop. 1697.) III. része: «Ratiocinatio de orthographia» 1., 2. számozatlan lap. TOLDY F. A régi m. nyelvészek (Pest, 1866.) 608, 609.
Apologia bibliorum III. rész. 2. lap. TOLDY F. id. m. 609.
Misztótfalusi Kis így elmélkedve a biblia javítása közben, már ekkor feltette magában, hogy ha «a végzet könyvnyomtatásra utalja», élete feladatának első sorban e helyesírási elvek következetes keresztülvitelét tekinti. Amsterdamban jó alkalom nyilt arra, hogy ezeket begyakorolja, sőt magától is rájött több dologra, a miket forrásaiban nem látott, egyre, másra pedig correctorsegédei is figyelmeztették.* Midőn haza érkezett s a könyvnyomtatáshoz hozzáfogott, csakugyan megkezdte azok alkalmazását. Pataki István, Pápai Páriz és más régi pártfogói örömmel üdvözölték, midőn ez újítását meghallották s kitartásra buzdították.* Sőt az első azt is mondta, hogy a mit elébb nyomtattak, mindazt nem kár volna egy rakásba hordani s elégetvén, újra kinyomtatni: annyira tele vannak hibákkal.*
U. o.
Mentség 73.
U. o. 78.
Misztótfalusi Kis mindvégig megmaradt azon az úton, a melyre lépett. Hivatást érzett e munkára s kedvvel és buzgósággal folytatta ezt, habár két annyi dolga volt vele és sokszor éjjel is javítania kellett, hogy szedői a nyomtatással fenn ne akadjanak.* Merész vállalkozás volt ez is, mint a biblia kinyomtatása, de nem csüggedt el s kilencz év alatt mintegy negyven magyar munka jelent meg az ő javitásaival. Minden újabb kiadványa örömmel töltötte el, mint annak bizonysága, hogy nem egyszerű mesterember* s hogy hazafias szolgálatot teljesít munkájával s a minden egyes kiadott műnél a szerző érdeméből egy részre jogosan tarthat számot.
Mentség 52. 73. 79.
U. o. 73.
42. BARANYI «VIATICUM SPIRITUALE» CZÍMŰ MŰVÉNEK DÍSZCZÍMLAPJA.
(Misztótfalusi Kis Miklós kiadása.)
Ily irányú munkálkodása sokaknál rossz vért szült, a kik rosszalásukat nem is titkolták el. Szinte hihetetlenül hangzik, hogy a kolozsvári tanári karban is voltak olyan elfogult emberek, mint Szathmár-Némethi Sámuel,* több theologiai mű szerzője, a ki Kis Miklós vállalkozására nem átallotta ezt mondani: «A mivel a mi atyáink megérték és a miben születtek és hóltak meg, csak abban maradjunk mi».* Mások azt mondták reá, hogy az ő orthographiája csak olyan, hogy írják, de nem olvassák.*
Nevét művein így írja. Családi neve tulajdonkép «Soós Szabó» lett volna.
U. o. 96, 99. Kis azt írja erről: «… ez szinte ollyan, mint mikor a magyarok a keresztény hitről a pogány hitre visszakivánkoztanak».
U. o. 96.
Voltak olyanok is, a kik azt hozták föl újítása ellen, hogy a gyermeket bajos e szerint tanítani s az ilyeneket: «adjad»,«áldjad» csak a kassai gyermek tudja kimondani, a hol így beszélnek «adi, mondi».*
Mentség 95.
Szathmár-Némethi egy ízben szemrehányást tett neki, hogy miért írja e szót: ,szólok’ egy ,l’-el, holott kettővel kellene,* máskor pedig visszaigazította a Kis által már végig javított szöveget.* Kisünk önérzetét mindez sértette, de szándékától el nem térítette. Különben is voltak felvilágosodott emberek, a kik pártját fogták, mint Pápai Páriz, a ki egyszer tanuja lévén a Szathmár-Némethi megrovásának, azt felelte neki: «Jól teszi bizony azt, hogy curiosus az affélékben»!* Egyszersmind nagy elégtételül és megnyugvásul szolgált neki az is, hogy orthographiája mindinkább hódított s azt más könyvnyomtatók is elfogadták.*
U. o. 71.
U. o.
U. o. 71.
U. o. 96.
Kis figyelme nemcsak a magyar, hanem a latin művekre is kiterjedt, itt is épen olyan gondos és következetes volt, úgy, hogy segédei a Voss «Rhetoricá»-jának nyomtatása közben meg is jegyezték, hogy vagy annak correctora tanult tőle, vagy ő attól, de egy nyomon járnak a helyesírásban.*
U. o. 78. (E mű 1696-ban jelent meg.) SZABÓ K. Régi M K. II 1832. sz.
De a helyesírásnál sem állapodott meg. Figyelmet fordított a tartalomra is. Nem az az ember volt, a ki ki tudott volna valamit nyomtatni, a minek hibás voltáról meg volt győződve. És sokoldalú képzettségénél fogva nagyon sok hibát vett észre kortársai, a hivatásszerű írók nyomtatás végett hozzá vitt munkáiban. Ha valami hibát észrevett, figyelmeztette reá az írót vagy maga kijavította. E szerint nem csak corrector volt, hanem revisor és censor is egy személyben. És e tekintetben ritkította párját, mert a külföld nagy és tudományos könyvnyomtatói és könyvkiadói is csak az oly műveket ellenőrizték, melyek szerzőit ők bizták meg valamely munka megírásával vagy sajtó alá rendezésével. Valóban csak Kis Miklós ideális ügybuzgósága lehetett arra képes, hogy jó szántából ilyen munkára vállalkozzék, mely által megint csak több ellenséget, mint jó barátot szerzett magának.
43. A «COMPILATAE CONSTITUTIONES» CZÍMLAPJA.
(Misztótfalusi Kis Miklós kiadása.)*
A «Compilatae Constitutiones», Huszti «Paraditsom kertetske», Ember Pál «Gárizim és Ébál», az «Erdélyi Féniks» czímlapjai a budapesti egyetemi könyvtár példányairól készültek. Ember Pál műve Kis nyomdájának egyik utolsó terméke és szembetűnően mutatja azt a hanyatlást, mely a tulajdonos hosszas betegsége miatt csakhamar bekövetkezett.
Midőn Pápai Páriznak «Ars Heraldica»* czímű művét nyomtatta, egy helyen ezt találta benne: «XI. Incze pápa, ki most Rómában uralkodik». E pápa volt az, a ki Kis Miklóstól még Amsterdamban betűket rendelt, tehát Kis jól tudta, hogy azóta kétszer is volt pápaváltozás s kijavította azt «tizenkettedik Inczé»-re; egyéb hibákat is vett észre, hol pedig egy szükséges szó maradt el: kijavította és betoldta; úgy gondolkozott, hogy bármily tudós a szerző, írásközben, «vagy egy szolgálónak közbeszólása miatt vagy más ok miatt» kimaradhatott egy vagy más szó, eshetett valami hiba.*
Megjelent 1695. SZABÓ K. RMK. 1797. sz. a.
Mentség 71, 72. V. ö. Ars her. 23. l.
A Bethlen Elek felett tartott halotti orátió czíme eredetileg így volt: «Az Úri nemzettel és azt virtusokkal nyomozó». Kis észrevette, hogy így nincs értelme s egy szó betoldásával így igazította ki: «Úri nemzettel fénlő s azt virtusokkal nyomozó» stb. *
Igazság koronája 1697, L. Irodalomtört. Közl. 1895. 334. l. V. ö. Mentség 71.
A «Monodia Apafiana»* nyomtatása közben «a melyek – úgymond – elég rendes versek voltak» megizente a szerzőnek, hogy micsoda hibákat fedezett fel benne s az nemcsak köszönettel vette figyelmeztetését, hanem ezt is írta neki: «Bezzeg az ilyen typographust szeretem én».*
U. o. PÁPAI PÁRIZ e műve a «Tristium levamina impetrata» (1694) czím alatt jelent meg. SZABÓ K. Régi M. K. II. 1776. sz.
Mentség 71.
De nem minden szerző volt olyan, mint Pápai Páriz Ferencz. Szatmári Pap János* kolozsvári lelkész, mikor elmondta neki, hogy a heidelbergi Katechismusban,* melyet ki akar nyomtatni, minő nagy hibákat fedezett föl pl. mindjárt az első kérdésnél: «Micsoda teneked életedben és halálodban egyetlenegy fő vígasztalásod?» a feleletből elmaradt a legfontosabb szó: «lelkestől» azt pedig, hogy ilyen hibásan adja ki, nem veheti lelkiismeretére, a tudós pap azt felelte neki: «Soha sem kellene affélékkel bébelődni, ha roszszúl volnának is a locusok s egyebek, csak tanulná affelől a gyermek: hiszen osztán, ha felnő, észrevészi, hogy nem úgy vagyon ez vagy amaz és osztán jól megtanulja.» Illyen emberekkel csakugyan nehéz volt boldogulni s szellemesen jegyezte meg Kis, hogy ez csak olyan, mintha valaki a gyermeket arra tanítaná, hogy a hattyú fekete s a holló fehér, hiszen ha felnő, észreveszi, hogy nem úgy van és igazán megtudja.*
Egy művében előnevét «Szakmári»-nak írja.
Misztótfalusi Kis «Lőcsei Katechesis»-nek nevezi, a lőcsei kiadás után. Mentség 77.
Mentség 77.
Más alkalommal, akkortájban, mikor Szatmári Pap Jánost Désről Kolozsvárra hozták papnak, a templom után a tanárokkal együtt Kis Miklós is bement Szathmár-Némethi Mihály lakására, hogy ott várják meg, míg Pap, a kin a sor volt, végez az istentisztelet után szokásos katechizálással. Ennek végeztével Pap is oda ment s kaczagva mutatja a Kis Katechesist: «Tótfalusi uram – úgymond – itt is egy correctiót tött a Kis Katechezisben». Elhagyott t. i. egy helyen egy «nem» tagadószót, a hol felesleges volt. Kis Miklós túlérzékeny és önérzetes lelkét e megjegyzés nagyon sértette s azzal vágott vissza: «Nem lehet oly concilium, mely előtt meg nem disputálom, ha szükség, azt a matériát kegyelmeddel».* Ilyen összetűzései gyakran voltak s ha élesen megrótták olyan javításokért, melyeket, mint itt is, a maga által sajtó alá rendezett művekben tett, nem csuda, ha még kíméletlenebbül bántak el vele azon szerzők, a kiknek hiúságát igazításai által megsértette s ha merényletnek* minősítették eljárását, midőn Kaposinak Bethlen Elek halálára írt munkájába egy szót beszúrt, hogy az értelem világosabb legyen;* ha szemére vetették, hogy meghamisítja a szöveget s elfordítja értelmét.*
U. o. 75.
«Ausum».
Mentség 79.
U. o. 71.
Kist mindez nem tántorította el. Javításai védelmére felhozta, hogy ha olykor-olykor egy-egy hibát elkövetne is, még ezért nem hagyja abba a javítgatást, mert helyesebbnek tartja kilenczvenkilencz hibát kijavítani és egyet elkövetni, mint megfordítva, t. i. benne hagyni az észrevett hibákat.* «Még a négylábú is botlik». A Blaeu latin bibliáját a leghibátlanabbnak tartják, mégis Csécsi János egy pár száz hibát fedezett föl benne a biblia javítása közben; Athiás minden hibáért egy aranyat igért, a mit héber bibliájában találnak s Angliában egy zsidó azt mondta róla, hogy csak ő maga négyszázat vett észre.*
Mentség 79.
U. o.
Kis nemcsak kartársai műveit adta ki, hanem maga is számos jeles régibb munkát rendezett sajtó alá. Ugyanaz a gond s mindenre kiterjedő figyelem jellemzi e nyomtatványokat is. A kiadást mindeniknél beható tanulmányozás előzte meg.
Midőn a nagy vagy «öreg» Catechismust akarta kiadni, minden még kapható magyar kiadáson kivül megszerezte a Szenczi Kertész Ábrahám váradi és szebeni latin kiadását is* s gondosan összevetve a Janson-féle amsterdami kiadással, rájött, hogy a bibliai idézeteknél Szenczi Kertész mindenben ezt követte. Még itt sem állapodott meg s Jansonban se bízva, e kiadást is összevetette és másokkal is összehasonlíttatta a bibliával s így mintegy ötven hibát fedezett föl s arra a tapasztalatra jutott, hogy vagy százötven év óta, a mikor t. i. e Catechismus először megjelent, senki se törődött az összevetéssel, hanem szolgailag utána nyomtatták, a mi által mindig több-több hiba csúszott be. Hogy fáradságos munkájának mások is hasznát vegyék, amsterdami* könyvnyomtató ismerőseinek is megírta, hogy ha e művét újra nyomtatják akár latin nyelven, akár fordításban: a Janson-féle kiadást ne kövessék, mielőtt ki nem javították.*
L. SZABÓ K. Régi M. K. II. 565, 654. 785. 1088. sz.
Ő ugyan általánosságban csak Belgiumot ír, de Janson hazájára Amsterdamra kell gondolnunk.
Mentség 80.
Verbőczi «Tripartitum»-át* latin és magyar nyelven újra ki akarván adni, előbb a kormánytanács tagjait* felszólította, hogy vizsgálják át s javítsák ki a fordítás hibáit, a miről panaszkodnak azok, a kiknek kezén forog: de azt a feleletet kapta, hogy a «bóldogtalan» idő miatt nem érnek most reá.
Megjelent 1698. l. SZABÓ K. RMK. I. 1529. és RMK. II. 1924. sz.
«Proponáltam volt az országnak. Mentség 76.
44. VERBÖCZI «TRIPARTITUM»-ÁNAK CZÍMLAPJA.
(Misztótfalusi Kis Miklós kiadása.)
Hozzáfogott tehát maga s kijavította legalább a nagyobb hibákat. Egy helyen azt látta, hogy a latin szövegnek nincs megfelelő magyar fordítása, máshol pedig hogy a latin szöveg hibás: megnézte más kiadásokban is s bár azokban is úgy találta, de kijavította, mert máskülönben nem lett volna értelme.*
Álljon itt az erről szóló rész, mely fogalmat nyujt javításai természetéről: «Interim (megvallom) nem állhattam, hogy a’ vastagát ne corrigályam a’ Deák Textusban-is. Mellyben néhol (a’ Typographus miatt-é, mi miatt-é) becsúsztak vólt holmi errorok, p. o. Tit. 28. P. 3. Nec hoc praetermittendum est: egy tsep Magyar fordítása-is nintsen ennek. Eod. Tit. szólván a’ Nemes ember, vagy akarki ádósáról (így), meg-beszélli, mint bánhatik véle, és mint fogtathatja-meg; azonban mikor azt kellene mondani, hogy kenyérrel és vizzel azt táplálni tartozik;. így mondja: Sed pane et aqua interim sibi providere debet. T. i. creditor. Melly azt tenné, hogy magát vizzel és kenyérrel táplálni tartozik, nem a’ foglyot. Ibid. alább a’ van: Liberum admittere tenetur. Holott az értelme ezt jelenti, ‘s a’ Magyarja-is, hogy dimittere kell. Nézem a’ más exemplarban, mondok talán tsak itt van úgy, és így tsak Typograficus error; hát másutt-is úgy van. Azért nem mehetvén végére, kitől és miformán esett, hogy pedig vétek, abban nem kételkedvén; úgy kellett corrigálnom. Így Tit. 27. Iuramentum reponere. Holott a’ sensus és a’ Magyar fordítás-is mutatja, hogy deponere kellene, jóllehet én minden editiokban, mellyek kezemnél vannak, úgy látom. Tit. 29. P. 3. in ipso Titulo: Quomodo res mobiles rusticorum inter se, filios ac filias dividuntur? A’ Magyar fordítás pedig, és a’ dolog-is mutatja, hogy nem kell ott se. Mért minekutánna meghal a’ paraszt ember, hogy-hogy osztatná a’ maga jószágát maga, fiai és leányai között? Tit. 30, ejusd. P. 3. Ha a’ Nemes embernek jobbágy szolgája meghal, ki tegye magájévá, a’ mije vagyon. Azt mondja, hogy a’ Nemes ember elébb cunctos creditores suos contentos debet reddere. Úgy pedig a’ maga adósságit kellene lefizetnie, hanem ejus kell a suos helyett, Item: et debita sua persolvere tenetur. Pro ipsius debita. Ezt tsak a’ mediocris Syntaxisták-is tudják. És mi szükség; többet előhordanom? Akárki visgálja-meg, ha nem jobban vagyon-é a’ mint ki-jött, mint az előtt vólt?» Mentség 76, 77.
Épen ilyen nagy gondot fordított a Molnár Gergely-féle latin nyelvtan kiadására. Tudta, hogy az ily javítás, illetőleg átdolgozás nem az ő feladata lenne s megpróbálta, hátha mások vállalkoznának reá. Egy gyűlés alkalmával, midőn a papok és főurak együttvoltak, előhozta ezt a dolgot s azt javasolta, hogy a református főiskolák* közösen határozzák el, hogy melyek legyenek az iskolai tankönyvek; ne használjanak minden iskolában másat, mert így csak kevés példányban levén rá szükség, a könyvnyomtatónak a nyomdaköltség se térül vissza belőle, ha pedig sokat nyomtatna, rajta vesznek a példányok vagy pénze sokáig hever bennük.* Például felhozta, hogy milyen szükség lenne elsőben is a Molnár latin nyelvtanára nézve határozni, melynek elterjedt kiadásai sok hibákkal teljesek. Eszméjét a gyűlésben helyeselték, de a kiknek a munkát végezniök kellett volna, semmit sem tettek.*
Mentség 74. lapján három ref. collegiumot emlit.
Mentség 88, 74.
U. o. 74. Szathmár-Némethi Sámuel pedig meg is neheztelt Kisre a miatt, hogy tudta nélkül hozta elő ez ügyet. U. o. 88.
Egy ideig várta az ígéret teljesítését, de mikor látta, hogy nem is gondolnak rá, hozzáfogott ő maga.
45. HUSZTI «PARADICSOM KERTETSKE» CZ. MŰVÉNEK CZÍMLAPJA.
Még segédtanító és fogarasi rektor korából, mikor a latin nyelvtant tanította, maradtak fent jegyzetei; már ekkor gondolkozott rajta, hogyan lehetne e nyelvet sikeresen tanítani. Ide vonatkozó gondolatait most a Grammatica kiadásában alkalmazta. Kihagyta a szükségtelen bővítéseket, melyekkel az eredeti kiadást idők folytán szükségtelenül szaporították* s másokat tett helyettük. E munkájára később is önérzettel hivatkozott «Merem mondani – úgymond – hogy soha accuratább (grammatica) a református magyarok kezekben nem volt.» Bővítve adta ki az Abc-t vagy Synopsist,* számtalan sok hibától «tisztította ki» az Alsted Henrik által írt «Rudimenta linguae latinae»-t, s pótlékot is írt hozzá, melyet előzetesen megmutatott Pápai Páriznak, a ki azt felelte reá: «Merni kell valamit e hazában»;* ugyanezt tette a Corder «Centuriá»-jával is.*
V. ö. SZENCZI MOLNÁR Naplója 147. lap. BOD szerint legalább száz kiadást ért.
Mentség 74.
Mentség 72, 74.
U. o. 74.
Az átvizsgálás, mint a tapasztalat megtanította reá, egy műnél sem volt felesleges. Egy ízben el akarván hazulról menni, segédének nyomtatás végett átadta a «Morum praeceptá»-t: mivel «e’ – úgymond – tudós ember munkája, nem szükség corrigálnom és nincs mit corrigálnom». Míg oda járt, az alatt segédei mást csináltak s haza érkezve, nem állhatta meg, hogy ezt is át ne nézze. «Szerencsémre nékem, – beszéli később ő maga – hát olyan vastag vétkek vannak benne, melyeket csak a gyermek is, a ki jó poéta volna, észrevenne és megnevetne.»*
Példákat sorol fel: Mentség 72. lap.
Imádságokkal bővítve adta ki a «Tárház kulcsá»-t, melyek egy részét maga csinálta, más részét más művekből szedte.*
Mentség 74.
Az «Asszonyokról» szóló kiadványában is sokat változtatott az eredetin. E műben, melynek első része az asszonyokban kivető dolgokról, második az asszonyoknak tisztekről, a harmadik a jó gazdasszonyokról vagy azoknak dicséretekről szól, kevésnek találta azt a dicséretet, a mely a jó asszonyokról szól s bővítette egynehány strófával; az első résznek a czímét is megváltoztatta, mely eredetileg így hangzott: «Első rend a dühös ebtől származott» (t. i. asszony).*
U. o. 81, 82.
A Kalendáriumba, melyet évente ki szokott adni, rövid erkölcsi szabályokat írt versben stb.*
U. o. 82.
* * *
46. A «COMICO-TRAGOEDIA» CZÍMLAPJA.
(Misztótfalusi Kis Miklós kiadása.)*
A «Comico-Tragoedia» unicum az «Erdélyi Muzeum» könyvtárában; ugyanezen könyvtár példányáról reproducáltattuk a Kapusi «Memoriale Hebraicum» czímü művének czímlapját.
A Pápai Páriz «Igazság koronája» czímű, Bethlen Elek halálára írt emlékverse mellett, «hogy a könyvecske teljesebb lenne», kiadta egy «Halotti oratió»-ját, melyet «hajdan e hazában egy néminémű halotti alkalmatosságra készített»,* de ezzel is csak a papokat haragította magára,* annál is inkább, mert egy főúr olyan hizelgően nyilatkozott róla, hogy az is aligha nem a Pápai Páriz munkája, mert majd rendesebb, mint az egész keresdi actio.*
M. Könyvszemle 1882. 92. l. Az itt említett példányokon kívül egy czímlap nélküli példánya a debreczeni ev. ref. főiskola könyvtárában, egy teljes példánya báró Radvánszky Béla könyvtárában van. Jegyzetekkel kiadtuk az Irodalomtört. közlemények 1895. évi folyamában és külön is «Halotti emlékvers Bethlen Elek fölött» czímen. V. ö. U. o. 1898. évf. 377. l.
Mentség 83. l.
T. i. a halotti szertartáson mondott összes beszédek, versek. U. o.
Csakhamar ezután írta másik verses munkáját a kolozsvári tűzvészről.
Az 1697-ik évben május 6-ik napján ebéd tájban tűz ütött ki Kolozsváron, mely a széltől élesztve, gyorsan harapózott tovább a nagyobbrészt faházakból álló város utczáin s nagy részét porrá tette: leégett az óvár egy része, a piaczi templom, a torony, a collegium s számos főúri palota. Tűzben állott az az utcza is, hol a Kis Miklós háza és nyomdája feküdt, de ezeket a tűz, szerencsére, kikerülte, bár mellettük és mögöttük hat lépésnyire a házak tűztengerben álltak.*
Mentség 84. l.
A rettentő pusztítást a közvetlen szemlélet hatása alatt Kis megénekelte «Siralmas panasz Istennek Kolosváron fekvő nagy haragjáról» czímen, hogy «a következő nemzetség is tudhassa».* A költeménynek, melyben a tűzvész leírása csak kevés helyet foglal el, alapgondolata az, hogy Isten e veszedelmet büntetésül bocsátotta a népre a sok bűnökért, az ártatlan vérontásért, irigységért, piperés öltözetért, tánczért és részegségért, egyszersmind figyelmeztetésül a megtérésre. Ilyen büntetés volt már előbb, hogy a hegyek nem hoztak szőlőtermést, innen van a hideg és szárazság, cserebogár, sáska és ezért ül nyakukon az ellenség tábora:
Kiadta Gyalui Farkas Kolozsvár 1892. «Tótfalusi Kiss Miklós Siralmas-panasz-a» czímen, két hasonmással. Megjegyezzük, hogy Kistől több latin és magyar üdvözlő-vers is maradt fenn.
47. A «SIRALMAS PANASZ» CZÍMLAPJA.*
A «Siralmas panasz» czímlapja és kezdő sorai a kolozsvári unitarius főiskola példányáról készült.
Oh melly régen hogy vár.
Az Isten, hogyha már
Megeszmélnéd magadat.
E végre régólta
Sokféle ostora
Tőle reád származott,
Mellyekkel inteni,
Tégedet feddeni
Büneidről láttatott.
Az Isten, hogyha már
Megeszmélnéd magadat.
E végre régólta
Sokféle ostora
Tőle reád származott,
Mellyekkel inteni,
Tégedet feddeni
Büneidről láttatott.
Mind hiába. Majd miként Jerusalem pusztulásakor, Kolozsváron is megjósolta egy ember a közelgő veszedelmet, de ez sem használt s ekkor
Tüzzel jöve reád,
Kolozsvár és hozzád
Ez ostorával nyúla.
Minekutána már
Egy néhány nagy csapás
Te néked nem használa.
Olthatatlan tüzet,
Láng, füst fergeteget
Kolozsvár és hozzád
Ez ostorával nyúla.
Minekutána már
Egy néhány nagy csapás
Te néked nem használa.
Olthatatlan tüzet,
Láng, füst fergeteget
| Utzáidon gyulaszta. |
S ezután leírja a tűz pusztítását, a tolvajok garázdálkodását, a lakosok kétségbeesését s a tűztől letarolt város képét, mely már-már Sodomához és Gomorához hasonló lett volna, ha Isten nem parancsolt volna a lángnak, hogy szünjék meg, A tűz megszünt, de Isten haragja még ezután sem múlt el s újabb ostort készített. Szélvész, zivatar rontja össze a házakat, aszály pusztítja el a határt, majd megnyílik az ég s az Isten
«Harczol már mennykővel,
Csattogó dörgéssel
Nyilait ugyan szórja.
Csattogó dörgéssel
Nyilait ugyan szórja.
Félő, hogy e pusztítás csak a közelgő romlás «sengéje», azért újból inti az embereket, hogy térjenek meg s engeszteljék meg Istent az ő «Könyörgő éneké»-vel, melyet ez alkalomra szerzett.
Tárgyának időszerűsége, leírásainak hűsége és elevensége, verselésének lendületessége oly népszerűvé tették e költeményt, hogy a nép széltére «dudolta» azt s a méltóságos asszonyok is úgy tudták, mint a Miatyánkot.
Ilyen költemények írása, mely a népet bűnbánatra inti, a papok kötelessége lett volna s ezek csakugyan úgy fogták föl a dolgot, hogy Kis megint az ő dolgukba ártotta magát s megrótták érte. Azt mondták rá, hogy nem szabad olyat írni, hogy az Isten az idegen nemzeteket fejünkre ültette, vagy hogy ostorul bocsátotta a népre, mert az ilyen megjegyzéseknek aztán olyan következményei vannak, mint pl. az ő versének volt, hogy t. i. midőn egy «szüle» dudolta, a német katona felrugta érette.*
Mentség 83. l. Kis Miklós azt mondja, hogy a német katona azért rugta fel a dudolót, mert a vers e helyét: «Némelly tolvajkodik, Ha mit kaphat magájé» így módosította «Német tólvajkodik».
48. A «SIRALMAS PANASZ» KEZDŐ SORAI.
Misztótfalusi Kisnek e sokoldalú és sikeres működését némelyek, mint Pataki, Pápai Páriz örömmel nézték és tovább haladásra buzdították, de többen voltak olyanok, kik irigységből, roszakaratból, vagy félreértésből nyiltan elítélték azt. Különösen a kolozsvári papok és tanárok voltak ilyenek. Érezték, hogy a mit Misztótfalusi Kis tesz, első sorban az ő kötelességük lett volna s az utókor előtt ez a mulasztás nekik szolgál szégyenükre.
Ha azon megjegyzéseket s rosszaló nyilatkozatokat olvassuk, melyeket azok műveire tettek s melyeket Kis Miklós följegyzett lelke könnyebbülésére, meg kell vallanunk, hogy nincs köztük olyan, mely alapos és számba vehető volna.
Fentebb láttuk, mit mondott Szatmári Pap János a Katechesisről. A Kalendáriumban levő verseiről azt mondták, hogy nem oda való. «Ha – úgymond – ethicát akarnak írni, legyen ethica, a kalendáriumban egyébnek vagyon helye.»* Az Asszonyokról szóló nyomtatványáról azt mondták, hogy az asszonyok, különösen egy méltóságos asszony, megütköztek rajta: és pedig nem csak tartalmán, hanem írásmódján is.* De e megjegyzéseknél jobban sértette a Szathmár-Némethi Sámuel megszégyenítő eljárása, a ki egy iskolai vizsgálat alkalmával, melyen Kis Miklós is ott volt, megpirongatta a tanulót, a ki a Kis által javított tankönyv szerint felelt s bosszankodva azt követelte, hogy feleljen a régi kiadás szerint.*
Mentség 82.
U. o. 82.
U. o. 74.
Ugyanez a tanár egyszer azt is megmondta neki, hogy nem szereti a tudós typographust.*
Könyvnyomtató.
Kis Miklós érzékeny lelke méltán elkeseredhetett e méltatlan bánásmód miatt.
«Én nem vallom magamat tudós embernek» – írja nemes önérzettel, eljárása védelmére, mintegy az utókor igazolására hivatkozva – csak azt mondom: műveim, melyeket készítek, bizonyságot tesznek én rólam. A mi kicsiny talentumot Isten adott, nem akarom elásni. Ha úgy van (t. i. a mint Szathmár-Némethi mondja) hát ama derék embereket, Frobenius, Stephanos, Plantinos damnálni* kell, mint alávaló typographusokat, hogy ezt merték cselekedni, hogy nem csak accurate et nitide* igyekeztek mindent nyomtatni, hanem magok is könyveket bocsátottak, ki deák, ki görög nyelven? Én ha el nem érem azokat, iparkodni utánok nem tartom véteknek.»*
Kárhoztatni.
Gondosan és hibátlanul.
Mentség 77.
49. EMBER PÁL «GÁRIZIM ÉS ÉBÁL» CZ. MŰVÉNEK CZÍMLAPJA.
(Misztótfalusi Kis Miklós kiadása.)
Büszkén hivatkozik pártfogóira s azokra, a kik folyton biztatták, Pápai Párizra, Désire, Hortira, a kik működése áldásos voltát első sorban abban találták, hogy tisztítsa ki a hibákat, melyek a szerzők és könyvnyomtatók gondatlansága vagy tudatlansága miatt annyira felszaporodtak a könyvekben. Czáfolják meg elébb ezeket, a kiknek tanácsát követte.*
U. o. 73.
Ellenségei méltatlan bánásmódjának okát is megmondja. Azt akarnák, hogy mindenben tőlük függjön és semmit hírük nélkül ki ne nyomtasson.* De hevesen tiltakozik ez ellen. Nem mesterember, nem «hitván vasmíves»:* hiszen épen ócsárolt művei által eléggé bebizonyította, hogy van olyan tudományos képzettsége, mint bármelyik papnak vagy tanárnak.
U. o. 65.
U. o. 97.
Így ismerték félre hazafias törekvését és buzgóságát irigyei és roszakarói. Végzete volt, hogy ezek száma nem apadt, hanem idővel mindinkább szaporodott.
