I.
I.
37. KOLOZSVÁR A XVII. SZÁZADBAN.*
Kolozsvár XVII. századi képe egykorú eredeti metszet reproductiója.
Erdélyi állapotok a tizenhetedik század végén. Apafi halála. A nép elszegényedése. Az erkölcsök sülyedése. Kis megérkezése Magyarországba. Kassán. Debreczenben. Könyveit vásárra bocsátja. Árszabása. Teleki pártfogása. Jövőre vonatkozó tervei.
A TIZENHETEDIK század végén Erdély egy nagybeteghez hasonlított. Beteg volt testben, beteg lélekben. Egymásután dőltek ki azok is, a kiknek támogatásával talán még lábra kelhetett volna s nem volt, a ki azok üres helyét méltóan betöltse. Előbb elhalt Apafi (1690. ápr. 15.), a ki egy pár év óta szinte élőhalott volt s nem sokára követte (aug. 21.) Teleki, a nagy államférfiú, Apafinak feje, ha gondolkozni, keze, ha tenni kellett, a ki nélkül az semmit nem tett, de a ki sokat tett a fejedelem nélkül, a kinek szellemi és tettereje az egész ország gyengeségét sokáig feledtette. A kik helyükre jöttek, vagy tehetetlenek voltak vagy csak a maguk hasznával, bajával törődtek…
Ellenségei figyelmét nem kerülte el nagy betegsége: meg sem várták míg a gyámol kidől, sem azt, míg a beteg csendesen kimúlik, hanem jóelőre siettek lefoglalni s magukhoz ragadni meglevő javait.
Kolonics rendszerét, melylyel Maggarország erejét megtörte s népét koldussá tette, most már Erdélyre is minden tartózkodás nélkül, ridegen alkalmazták. Mindenekelőtt katonaság szállotta meg: a legalkalmasabb út és mód a lakosság kiélésére, a kiknek számát, hogy e kiélés még rohamosabban történjék, folyton szaporították.
Ettől kezdve itt is az «idegen» lett az úr s az ország kormányzója és az országgyűlések csak eszközül szolgáltak akaratának teljesítésére.
Rengeteg adót vetettek ki: olyant, a milyet virágzó iparú és kereskedelmű ország is megsinlett volna, a mely tömegesen juttatta koldusbotra a lakosság közép és alsó osztályát. A főurak kevésbbé érezték ennek súlyát. A hol lehetett, kibújtak alóla, vagy adószedőnek csaptak föl s a mit vesztettek a réven, megtérült nekik a vámon.
Az elszegényedéssel lépést tartott az erkölcsök sűlyedése: gőg, szívtelenség, kapzsiság fent, gyűlölet, irigység, bizalmatlanság alant; lett az emberek jellemvonása.
*
Ilyen volt Erdély, mikor Misztótfalusi Kis oda kívánkozott, ily szomorú állapot uralkodott ott, akkor, a midőn ő amsterdami állapotokról álmadozott…
De térjünk vissza hozzá oda, a hol elhagytuk.
Kis, a mint Magyarországba megérkezett, egy ideig Kassán telepedett meg könyveivel. A hosszú útazás alatt teljesen kifogyott pénzéből s nem volt egyebe, mint könyve; mint mondja, úgy volt, mint Tantalus, kinek orra előtt függött az alma s még sem ehetett belőle: Pénzérő «jószága» volt elég, de nem tehette pénzzé, a mikor szüksége lett volna reá vagy legalább nem annyit, a mennyit kellett volna.*
Mentség 86.
Első dolga az volt tehát, hogy könyveit értékesítse. Kassa után Debreczenre gondolt, a melynek vásáraira az egész Alföld összesereglett, melynek kálvinista népe, városi tanácsa messze híres volt vallási buzgóságáról. Azonkivül Kis már külföldön hallotta, hogy mennyire buzgólkodnak egy új biblia kiadása ügyében, hogy a könyvnyomtatót saját költségükön Amsterdamba küldték tanulni, hogy a bibliához betűket is onnan hozattak stb.* Méltán föltehetté tehát, hogy az ő «aranyos» bibliáinak és zsoltárainak is meg fognak örülni s a mint megérkezik, elkapkodják. Úgy a mint honfitársai, a magyar deákok, külföldön biztatták Csak vigye haza nyomtatott könyveit, majd meglátja, esztendeig sem tartanak, mindjárt mind «diripiálják».*
Mentség 42.
Elkapkodják. U. o. 86.
Június elején érkezett meg Debreczenbe tömérdek «jószágával». Vele volt Okolicsányi Pál és a maros-vásárhelyi pap. A mint megpihent, első dolga volt, hogy árúit vásárra bocsássa. Régi jó szándéka szerint, mely még Amsterdamban fogamzott meg lelkében, hogy t. i. «elbővíti» és olyan olcsóvá teszi a könyveket, mint «Salamon az ezüstöt Jeruzsálemben»: kevésre szabta könyvei árát. A diszkötésű zsoltárt tíz susztákra vagyis húsz garasra, a közönségest 75 pénzre, az aranyos Új-Testamentumot két forintra tartotta, holott az előtt ennek tizenkét forint, az Új-Testamentumnak egy arany volt az ára. Papnak, tanítónak még olcsóbb árat szabott.* Így is nagy összeg pénz, harminczezer forint jött volna be könyveiből, ha mind eladhatta volna. De reményeiben itt is megcsalatkozott. Hiába tartotta olcsón árúit, még olcsóbban kívánták. «Mert ez a nemzet – úgymond – semminek limitált* árához nem szokván, nem állhatja, hogy mégis el ne kunyoráljon benne. Úgy, hogy, ha a bibliát két pénzen tartanám, mégis a magyar egy pénzen kérné.»* Csak legalább így is tömegesen vették volna! De e nyomorult időben – így panaszkodik tovább Kis Miklósunk – a szegény ember örült, ha a portiónak szerét tehette és egyébnek, a mi nélkül nem lehet s felejti a könyvet, mely nélkül, gondolja, ellehet. A szegény emberek egy darabig nézegetvén szép könyveit, letették s ott hagyták. «Majd úgymond – a vásárba mégyek és ha pénzem marad, visszajövök s megveszem ezt vagy amazt», de azután színüket sem látta többé.* Olyan rossz vásárja volt, hogy alig kapott több pénzt, mint a mennyi élelmükre szükséges volt. «Tótfalusi uram – így szól a tudósítás, melyet Okolicsáni Bethlen Miklósnak küldött – nagy bajjal innét-onnét szerezgetvén valami kevés költséget, azzal vagyunk».*
U. o. 7.
Szabott.
Mentség 7.
Misztótfalusi Kis saját szavai. Mentség 51.
Okolicsáni két levelét, (a másikat Telekihez intézve) mely mindkettő 1690 junius 6-án Debreczenben kelt, a maros-vásárhelyi Teleki-levéltárból közölte KONCZ J. Prot. Közl. 1890. 323. l.
Ez újabb csalódása után egyetlen bizadalmát most már csak Teleki Mihályba, régi pártfogójába vetette, azért innen Erdély felé vette útját, hogy őt fölkeresse.
E pártfogójában nem is csalatkozott. Bár nagy és fontos ügyek, országos események nagyon lekötötték figyelmét s lefoglalták idejét, a mióta Apafi halálával nyakába szakadt az ország igazgatásának gondja, de azért szakított időt e derék látogatójának is, a ki kegyeltje volt, a mióta aranyos zsoltárát meglátta s kikérdezte a jövőre vonatkozó terveiről. Azt ajánlotta neki, hogy telepedjen Nagy-Enyedre vagy még inkább Maros-Vásárhelyre, hogy nyomdája kezeügyében legyen. Azután megkérdezte, hogy hát ő hol gondolja legalkalmasabb helyét a könyvnyomda felállításának?
– Legjobb, úgy látom, – válaszolta Kis – Kolozsvárott, mert a ki mind a két hazának akar használni, annak közhelyett kell lenni, nem egyik országnak valamely szegletében. Annyival is inkább, mert Erdélyben nincs papír s azt Felső-Magyarországból kellvén hozatni, jobb ahhoz minél közelebb esni. Azonkivül könyvnyomtatónak és betűöntőnek mesterségéhez sokféle eszközre van szüksége s azt hiszi, hogy azokat még legjobban megszerezheti Kolozsváron, mivel ott még leginkább virágzik a kereskedés, azért nevezték el kis Bécsnek is s ha netalán Bécsbe szorulna, onnan is könnyebben rendelhet a folyvást járó-kelő kereskedők által.
38. KASSA LÁTKÉPE.
Cserna Károly eredeti rajza.
Teleki egytől-egyig helyesnek és fontosnak tartotta a felhozott okokat s azt felelte rá: «Valahol kegyelmednek tetszik, senki abba nem parancsol kegyelmednek».*
Mentség 29, 30.
Egyszersmind, hogy czélja elérésében anyagilag is segítse s Kolozsvárra útazását lehetővé tegye, száz bibliát vásárolt tőle, darabonként öt forintjával.*
U. o.
Misztótfalusi Kis ekként a Teleki hathatós pártfogásából a jövőre újból reményt merítve, Kolozsvárott letelepedett.
