ELSŐ KÖNYV. | Magyar Történeti Életrajzok

ELSŐ KÖNYV.

2. V. ISTVÁN KIRÁLY 1270-BEN KELT OKLEVELÉNEK ELSŐ SORAI.

V. István halála (1272. aug. 1.). – Lázadás az özvegy királyné és pártja ellen. A levert lázadók Ottokár cseh királyhoz menekülnek, a menekült Egyed pozsonyi ispán Pozsony várát Ottokárnak adja át. – A 10 éves László koronáztatása (1272 szept. elején). – Az V. István trónraléptekor Ottokárhoz szökött Németujvári Henrik visszatér, IV. Béla unokáját, Béla macsói herczeget, a Nyúlak szigetén összevagdalja. – Ottokár az ország széleit dulatja. – X. Gergely pápa közbenjárása a béke érdekében sikeretlen. – A magyarok betörnek Morvába és Stiriába (1273 febr.). – Ottokár Győrt elfoglalja, Nyitrát földúlja. – Győr visszafoglalása a gyermek király szeme láttára. Németujvári Henrik győzedelme Laa vára alatt. – Ottokár újabb betörése, Pozsony, Nagy-Szombat, Mozsony, Óvár, Szombathely, Sopron elfoglalása, Detrekő vívása. – A magyar hadak győzedelmei Sopron vármegyében. – Habsburgi Rudolf római királylyá választatása 1273 szept. 30.). – Ottokár hadait Magyarországról visszavonja. – Belzavarok és kormányváltozások. – A gyermek király és anyja párthívei meghasonlása, a kúnok fölkelése a király ellen, Erzsébet anyakirályné fogsága Turócz várában. – A pártok kibékülése (1273 végén). – IV. László súlyos betegen fekszik a Nyúlak szigetén, Gellért orvos meggyógyítja (1274 jun.). – A király Zólyomban vadászik (1274 aug.). – Joakhim tárnokmester s Németujvári Henrik lázadása a király öcscse Endre érdekében. – A fövenyi és bökén-somlyai ütközet, melyben Henrik bán elesik (1274 szept. végén): – A király hadjárata a hűtlenek ellen, Szalonak ostroma (1274 decz.). – Hadjárat Veszprémben, Zalában (1275). – II. Károly siciliai király beavatkozása a dalmát zavarokba. – Ottokár törekvése IV. Lászlóval szövetkezni; ideiglenes békekötés (1275). – Mois mester, Ugrin s társaik lázadása Fövenynél (1275 aug.). – IV. László hadjárata a Dunántúl a hűtlenek ellen (1276 jan. – mart.). – A veszprémi székesegyházat Péter nádor földulja. – Az egyezkedés Ottokár és IV. László közt meghiusúl. – Habsburgi Rudolf egyessége IV. Lászlóval, leányának eljegyeztetése a király öcscsével Endrével (1276). – A szászok a gyulafehérvári egyházat fölégetik (1277 febr.). – Trau viszálya Spalatóval és Sebenigóval. – Habsburgi Rudolf és IV. László egyessége (1277 jul.). – Személyes összejövetelök Haimburgban (1277 nov.). – IV. László Németujvári Henrik hűtlen fiai ellen táborozik; ezeket kegyelmébe fogadja (1277 decz.). – Miklós választott esztergomi érsek választását a pápa megsemmisíti (1278). – Endre tótországi herczeg halála után a tótországi herczegséget rövid ideig Velenczei Endre bírja (1278 máj.). – Az ország belzavarai. – A horvátok lázadása, Joakhim bán halála (1278). – Rudolf IV. László segélyével Ottokárt a Morva mezején legyőzi és elejti (1278 aug, 26,)

MAGYARORSZÁG trónja V. ISTVÁN 1270 augusztus 1-én történt kora halálával elsőszülött fiára a tíz éves Lászlóra szállott.* A rögtön kitört forradalom azonban a gyermekkirály trónfoglalását egy ideig kétségessé tette. Az a párt ugyanis, mely IV. Béla halála után V. István által háttérbe szorítva ennek halálos ellenségéhez II. Ottokár cseh királyhoz szított, élén a hatalmas Aba nemzetség tagjával Fintával, Dávid fiával, IV. Béla egykori nádorával, s rokonaival Egyed tárnokmesterrel és pozsonyi főispánnal s Gergely vasi főispánnal, mindjárt V. István halála után kisérletet tett özvegyének a kún Erzsébetnek s kiskorú fiának megbuktatására. A lázadók, miután sikerült Székes-Fehérvártt a koronázás előtt a gyermek Lászlót hatalmukba keríteni , fegyverrel törtek be az anyakirályné lakába is, hol Domokos, Csák Péter fia, az özvegy királyné hű udvarbírája, ennek védelme közben leveretve csaknem halálos sebeket kapott.* A királyné hívei azonban, Miklós erdélyi vajda, Móricz fia, vezérlete alatt, ki IV. Béla leányának Sabinának Mois nádortól született leányát Erzsébetet tartotta nőül,* ezen palotaforradalmat leküzdötték s a fogoly Lászlót megszabadították,* mely alkalommal a királyné párthívei Filep esztergomi érseknek is tetemes kárt okoztak.*

Tíz évesnek írja őt ekkor az Anna les Austrić egykorú bécsi folytatója, PERTZnél Monumenta Germanić Historica. Seriptores. IX. köt. 704. l. – IV. Béla 1263-ban adományozta Domokos zempléni főispánnak, V. István pohárnokmesterének, unokája László születésének örömhíréért a magtalanúl elhalt Hippolit összes birtokát. FEJÉR, Cod. Dipl. Regni Hung. Tom. IV. Vol. III. 138. l. – V. István ifjabb király ugyancsak 1263-ban neje tárnokmestere Aladár részére kelt adománylevelében említi, hogy kevéssel azelőtt öt falut adományozott neki első szülött fia László születésének örömhíréért. WENZEL, Árpádkori új Okmánytár VIII. köt. 68. l. – Ezen adatok egybevetése után László születését 1262-re határozhatjuk.

Erzsébet anyakirályné adománylevele, melylyel Domokosnak ezen érdeméért a Valkó vármegyei Hagymást adományozta, 1273. nap nélkül. FEJÉR V. 11. 231. l.

Lásd e rokonságra nézve IV. Lászlónak 1281. január 2-dikán kelt leveleit. FEJÉR V. III. 78., VII. III. 88. és X. IV. 858. l.

Maga mondja IV. László 1274. febr. 23-dikán kelt levelében, hogy őt, midőn Finta nádor által el volt fogva, Miklós vajda, Móricz mester fia, szabadította meg, FEJÉR V. II. 425, és X. IV. 860. 1. – Az igaz, hogy Fejér, ki tévedve állítja, hogy ezen levél eredetije a Radvánszky család levéltárában van, azt mindkét helyen 1278-ra közli, de bizonyos, hogy az évszám közlésében kézzel fogható tévedést követett el. Az oklevél záradékában ugyanis az országnagyok közt találjuk az 1276. végén elhalt Benedek választott esztergomi érseket, Henrik tótországi bánt, ki már 1274. szeptember 30-dikán nem volt életben, Pál veszprémi püspököt és cancellariust, ki 1275 elején halt el, s így bizonyosnak vehetjük, hogy ez a levél 1274-diki február 23-dikán kelt, mely évvel az országnagyok névsora (Dénes nádor stb.) teljesen talál.

Ezen károk megtérítése fejében Erzsébet anyakirályné később Filep szentszéki követ előtt az esztergomi érsekség részére 400 ezüst márka fizetésére kötelezte magát; minthogy azonban szavát nem váltotta be, fia László király, anyja lelkét terhelni nem akarva, ezen kártérítés fejében adományozta az esztergomi érsekségnek a Komárom vármegyei Szakálost, 1285. aug. 22-én. KNAUZ, Monumenta Ecclesiae Strigoniensis. II. 204. l.

3. V. ISTVÁN KIRÁLY KETTŐS PECSÉTJÉNEK ELŐLAPJA EGY 1272. MÁRCZIUS 31-ÉN KELT OKLEVELÉRŐL.

4. V. ISTVÁN KIRÁLY KETTŐS PECSÉTJÉNEK HÁTLAPJA EGY 1272. MÁRCZIUS 31-ÉN KELT OKLEVELÉRŐL.

5. V. ISTVÁN KIRÁLY 1265-DIKI OKLEVELÉNEK ELSŐ SORAI.

A forrásokban semmi nyomát sem találjuk, kinek érdekében történt ez a forradalom; abból a körülményből azonban, hogy a megbukott pártütők közzül Egyed tárnokmester testvérével Gergelylyel II. Ottokár cseh király udvarába menekült s ott szives fogadtatásra talált, bizvást következtethetjük, hogy a lázadók a kún Erzsébet és fia háttérbe szorításával az ifjú Béla macsói herczeget, Rasztiszláv macsói herczeg és IV. Béla leánya Anna fiát, Ottokár neje Kunigunda testvérét, törekedtek volna a trónra emelni, ki László megbuktatása után mint legközelebbi rokon igényt tarthatott a koronához, sőt egy osztrák krónika szerint szándékozott is ezen igényét érvényre juttatni. *

Sororius suus (Stephani V.) de Mathsa, volens sibi regnum indebite usurpare, ab Ungaris occisus miserabiliter occubuit, írja 1272-re a Chronicon Lambacense PERTZnél e. h. IX. 561. l.

Ily baljóslatú előzmények után történt a gyermek László megkoronáztatása Székes-Fehérvártt, atyja halála után több mint négy héttel, szeptember legelső napjaiban.*

KNAUZ, Kortan. 528. I. László koronáztatásának napját valószinüleg szept. 3-dikára, éppen arra a napra helyezi, melyen év nélkül, de kétségtelenűl 1272-ben kelt levelében megkoronáztatásáról Trau városát értesítette. – Hogy László, számba nem véve a gyermek III. Lászlót, Imre fiát, ki tettleg nem uralkodott, magát III-dik Lászlónak nevezte, bizonyítják 1276-diki és 1283-diki oklevelein használt függő pecsétjei, melyeket rajzban közöl PRAY, Syntagma de sigillis. Tab. VI. – Így nevezték őt kortársai is, példáúl neje Izabella 1289-ben és az esztergomi káptalan 1285. és 1292-ben kelt leveleikben.

A kormányt a gyermekkirály nevében az özvegy anyakirályné, a kún Erzsébet, s kegyencze Joakhim tótországi bán, Habsburgi Rudolf buzgó párthíve, ugyanaz a Joakhim vezette, kí az által, hogy V. István kissebbik fiát Endrét elrabolva Németországba vitte, a fia megmentéseért a szerb földről a legforróbb nyárban sebes nyargalvást Budára sietett V. István hirtelen halálának okozója volt.* Joakhim úr jellemét és kormányzási elveit pedig nagyon is élénk világításban mutatja föl az a parancsa, melyet a gyermekkirály nevében, mindjárt annak koronáztatása után, szeptember 3-dikán Trau városához intézett. A gyermekkirály e levelében, tudatva hogy koronáztatása megtörtént, keményen megparancsolja a város tanácsának, hogy hozzá s kedvelt bánjához Joakhimhoz hű legyen, «mert tudjátok meg, hogy bár most gyermekkorban vagyunk is, mindazáltal Isten segedelmével van hatalmunk, hogy az ellenünk fölkelőket hatalmasan megzabolázzuk. Azért, ha valami hűtlenség támadna szíveitekben, kezünktől sem vízen sem szárazon nem fogtok megmenekülni».*

Mult és jelen századbeli történetíróink őt mindnyájan Pektári Joakhimnak nevezik; de én ezen családi nevet, melynek semmi alapját nem találtam, nem tartom elfogadhatónak: mert Pektár nevű helység nem létezik s a Pektári név sem egykorú forrásokban sem oklevelekben nem fordúl elő. – Én Joakhimot, néhai István bán fiát, testvéreivel Istvánnal és Lászlóval (Ladislaus- vagy Radislaussal), a német eredetű Guthkeled nemzetség tagjának tartom, mely hazánkban a XIII. században szélesen el volt ágazva s terjedelmes jószágokat birt. IV. László ugyanis 1279-ben kelt levelében, melylyel Hodos, Bereczk, György és Benedek testvéreknek, a Guthkeled nemzetségből származott Báthori, Várdai, Szakolyi családok őseinek, adományozta Ábránt, Bátort és Kis-Bátort, mint egyik magtalanul elhalt rokonuk birtokát, Joakhim mestert mint ezen testvérek rokonát (cognatus) említi. WENZEL. IV. 177.

Datum Albae in quindenis S. Stephani regis. Év n. (1272). FEJÉR, V. 11. 37. l. – Ezen parancsot Trau tanácsa, mely még augusztus 31-én azt határozta, hogy az általa kiadandó oklevelekbe e szavak irandók: Regno Ungarić vacante, szept. 18-án vette, s annak értelmében hódoló követeit föl is küldötte a királyi udvarba. LUCIUS, De regno Dalmatić et Croatić. 288. l.

6. V. ISTVÁN KIRÁLY 1270-DIKI OKLEVELÉNEK ELSŐ SORAI.

Ha Joakhim bán ellenséges érzelemmel viseltetett II. Ottokár cseh király ellen, abban bizonyosan osztozott vele a büszke anyakirályné Erzsébet is, ki nem felejthette, hogy őt és ifjú férjét V. Istvánt 1260-ban Ottokár fosztotta meg a stiriai herczegség birtokától.* Ennek következtében V. István halála után feszült viszonynak kellett keletkezni a magyar és cseh királyi udvar közt. Ezen feszültség pedig csak növekedett az által, hogy Ottokár a hozzá menekült Egyed mestert és öcscsét Gergelyt, az V. Istvánnal 1271-ben kötött békeszerződés világos megsértésével, nem csak szívesen fogadta, hanem Laa, Neuenburg, Stockerau és Kreuzenstein 2000 ezüst márkát jövedelmező birtokával is megadományozta, az áruló főúr által kezére játszott pozsonyi végvárat pedig néhány szomszédos erősséggel együtt birtokába vette és fölszerelte.*

Erzsébetet, ki magát egy 1273-diki oklevelen függő pecsétjén a kúnok fejedelme leányának (Imperatoris Cumanorum filia) czímezi, több történetirónk, mint Desericzky, Pray, Budai Ferencz, Fessler s legújabban Gyárfás, az 1241-ben meggyilkolt Köteny (Kuthen) kún fejedelem leányának állítják; ezt az állítást azonban pusztán az említett czímmel teljességgel nem tartom igazolhatónak. Az egykorú Rogerius világosan írja, hogy IV. Béla a nép által a tatárokkal való egyetértéssel gyanusított Kötenyt nejével, fiaival, leányaival s némely főembereivel együtt őrizet alá vettette s őt a felbőszült nép családjával együtt (cum suis) gyilkolta le. Rogerii Carmen miserabile. ENDLICHERnél Monum. Arpadiana. 265. és 270. l.

1272-re Annalium Austr. Continuatio Vindobonensis PERTZnél IX. 704. l.

Az a kitüntető kegy, melylyel a cseh király a menekült Egyed mestert elhalmozta, Németujvári Henriket, IV. Béla egykori nádorát, V. István és párthívei s különösen Egyed halálos ellenségét, irigységgel és bosszúsággal töltötte el. A hiuságában és büszkeségében magát mélyen sértve érző Henrik, Ottokár udvarát s a Leuchtenberg családból való nejét is oda hagyva, azonnal Magyarországra sietett, hogy szolgálatát a cseh király ellen a magyar királyi udvarnak fölajánlja. A hatalmas főurat az anyakirályné és udvara kitüntető szivességgel fogadta s az ország zászlósurai közé emelte.*

Henrik legelsőben 1272. dec. 2-án tűnik föl mint uzorai és sói bán. WENZEL IX. 4. l. – E méltóságot viseli folyvást 1273 május 12-ig, mikor már mint tótországi bán van említve. WENZEL, XII. 79. l.

A királyi udvar a koronázás után egy ideig Székes-Fehérvártt tartózkodott, azután Budára vonult, s az őszi hónapokban gyakran mulatott a Nyúlak szigetén, hol a IV. Béla által alapított s egyik leánya a szent hírben állott Margit által nevezetessé lett zárdában az ország legelőkelőbb családjainak tagjai közt mint apáczákat találjuk a király nénjét Erzsébetet, s IV. Béla egyik unokáját, Béla macsói herczeg testvérét, Margitot.*

IV. László 1272. szept. 7-én még Székes-Fehérvártt adott ki két oklevelet. Hazai Okmánytár. IV. 52. l. és WENZEL IX. 5. l. – Ezentúl egy pár hónapig számos oklevele kelt Budán, de szept. 19-én és november 21-én kelt okleveleit a Nyúlak szigetén adta ki. WENZEL IX. 6. l. és FEJÉR VII. IV, 145. l.

Ily alkalommal történt, hogy a királyi udvar kegyében álló Németujvári Henrik az ifjú macsói herczeget Bélát a király ellen forralt árulás vádjával illette, s az erre következett heves szóvita közben kardot rántva úgy összevagdalta, hogy teste darabjait testvére Margit s unokahúga Erzsébet apáczák alig birták összeszedni, kit is aztán nagy siralom közt temettek el az ottani monostorban.*

1272-re Annales Steronis Altahenses FREHERnél Script. rer. Austr. Ed. 3-a. 558 l. – Az Annales Austrić bécsi folytatója szerint Béla herczeget Henrik tanácsára és segélyével ölték meg a magyarok PERTZnél IX. köt. 704. l. – Bélát «quidam Comites Ungarić» gyilkolták meg, az Annales Salisburgenses szerint PERTZnél e. h. IX. 799. l.

Sógorának megöletése a legkedvezőbb ürügyűl szolgált Ottokárnak, hogy a gyermekkirály kormánya alatt gyengének vélt Magyarországot, mely ellen a háborút már akkor elhatározta, midőn a szökevény Egyed kezéből Pozsony várát és vidékét kezébe vette, haddal támadja meg. Ottokár az V. Istvánnal kötött békét e gyilkosság által fölbontottnak hirdette, a magyar udvartól a béke érdekében hozzá küldött követséget üres kézzel utasította vissza, parancsot adott a magvar határszélek dúlására, s nagy készületeket tett a Magyarország ellen saját vezérlete alatt indítandó támadó háborúra.*

1272-re Annales Stcronis Altahenses, e. h.

A Magyarországot fenyegető veszély elhárítására a szent szék megtette a közbenjárási kisérletet. X. Gergely pápa, hivatkozva az V. István és Ottokár közt kötött s a szent szék által megerősített békeszerződés érvényességére, mely ellen a kiskorú magyar király mit sem vétett, szívére kötötte a cseh királynak, hogy tekintse rokona László király és neje Izabella kiskorúságát, s követve a szent szék tanácsát tartózkodjék Magyarország megtámadásától, mert «nem volna dicsőséges dolog egy fönséges királynak az árva ellen támadni s ily gyengekorú gyermek ellen hadakozni.* Ottokár azonban, ki még ekkor abban a reményben ringatta magát, hogy a német birodalom választó fejedelmeinek többsége őt fogja a császári trónra emelni, hallani sem akart a tervezett bosszuló hadjárat abba hagyásáról.

THEINER, Monumenta Historica Hungariam sacrram illurstrantia. I. 306. l. – Ugyanekkor a pápa intő levelet küldött László királynak, hogy az egyház szabadságait, jogait s az egyházi személyeket oltalmazza, hozzá és nejéhez hű, békeszerető bölcs tanácsosokat tartson; az ország főpapjainak és főurainak pedig meghagyta, hogy egymással ne viszálkodjanak, a királyt és nejét tiszteljék s tanácscsal és tettel híven támogassák. U. ott 304. 305. l. – Fölhívta Károly siciliai királyt is, hogy a veje László király és Ottokár közt kitörendő háborút igyekezzék megakadályozni. FEJÉR, V. II. 134. l.

A magyar kormány az ország határszéleinek háborgatására azzal felelt, hogy Ottokár hadjáratát megelőzve, télvíz idején 1273 februárius első napjaiban, Csák Máté tótországi bán vezérlete alatt magyar és kún csapatokat küldött egyfelől Stiria és Karinthia, másfelől Ausztria és Morvaország dulására, melyek ezen tartományok egy részét tűzzel vassal pusztították s nagy zsákmánynyal és 20,000 fogolylyal tértek vissza az országba.*

Ezen támadás idejét 1273. Gyertyaszentelő Boldog Asszony napja (febr. 2.) utánra határozza az Annales Steronis Altahenses. FREHERnél e. h. 1. 558. l. – A kúnok és magyarok Karinthiába egy hónap alatt kétszer törtek be s onnan 20000 foglyot, más csapat pedig Morvából is sokat hurczolt el, az osztrák évkönyvek bécsi folytatója szerint PERTZnél IX. 704. l. – Herbord a Buzád nemzetségből Máté bánnal Stiriában és Karinthiában harczolt és győzött. IV. László 1273. junius 2-án kelt adománylevele. Győri tört. füzetek. II. 302. I. – IV. László 1273. julius 6-án a Ják nemzetségbeli Csépán részére kelt adománylevelében, ki Fürstenfeld vára alatt egy stiriai lovagot elejtett, említi, hogy midőn V. István halála után Ottokár az ország határait dúlta, Máté bánt, Omodé vasi, János zalai s Miklós szanai főispánokat küldte Stiria ellen. WENZEL XII. 73. l. – Fürstenfeld vára alatt Máté bánnal, Dénes főispánnal és Henrik bán fiával János (= Iván) főispánnal együtt vitézkedtek Gergely fiai: Olivér, Herbord és Tamás, kik közzűl az utolsó el is esett. IV. László 1273-ban uralkodása 2-dik évében, nap nélkűl (szept. 1. után) kelt adománylevele. WENZEL IX. 27. l.

Ezen pusztítás megtorlására mintegy 1000 főnyi osztrák nemes tavasz nyiltával az országba törvén Győrt váratlanúl megrohanta és megvivta, a vár kapitányát a Száh nemzetségbeli Jób pécsi püspököt több nemessel együtt vasba verve Ausztriába hurczoltatta.* Győr várából aztán a németetek a szomszéd Veszprém és Vas vármegyére törtek s Körmend városát is bevették és fölégették.*

Az osztrák évkönyvek bécsi és klosterneuburgi folytatói. PERTZnél IX, 704. 729. és 744. l.

IV. László 1274 nap nélkül (szept. 1. után) kelt levelében említi, hogy János, Konrád comes fia, midőn a németek Győr várából kitörtek s Hánta falura ütöttek, ellenök embereivel, kik közül hárman elestek, vitézűl harczolt, és 15 magyar foglyot szabadított meg. WENZEL IX. 109. l. – Körmend (Gurmens) fölégetését s kirablását említi a klosterneuburgi krónika PERTZnél IX. 744. l.

Alig hogy a magyar és kún hadak Stiriába és Morvába betörtek, Egyed mester, ki árulását megbánva hazája ellen harczolni nem akart, midőn még mint menekült fél évet sem töltött Ottokár birodalmában, ottani urodalmait oda hagyva 1273 tavaszán visszatért az országba, a pozsonyi végvárat ismét kezére keritette s magyar és kún fegyveresekkel rakta meg.* A megtért főurat a magyar kormány szívesen fogadta s a macsói és boszniai bánsággal jutalmazta.*

Chron. Claustroneoburgense. PERTZnél IX. 744. l.

Egyed mester, kit Szalay és Horváth Mihály Budaméri családnévvel említ, mint macsói és boszniai bán legelsőben IV. László 1273. máj. 12-én kelt levelében tűnik föl. WENZEL IX. 79. l., s mint ilyen igen számos királyi oklevél záradékában szerepel 1273-ban. – 1274. utolsó s 1275. első hónapjaiban Egyed a tárnokmesteri méltóságot, testvére Gergely pedig 1273. és 1274-ben a vasi főispánságot viselte.

Győr visszafoglalására a magyar kormány először Joakhim tárnokmestert küldte, Gergely mester vasi, Németujvári Iván soproni s Dedalus zalai főispánokkal, azután pedig az ország derék hadával, mely előtt a királyi zászlót Polyán, Rikolf fia, a Berzevicziek őse lobogtatta,* a gyermekkirály személyesen ment a vár vívására, melynek bevétele szeme láttára junius vége felé már megtörtént.*

IV. László 1278. oct. 10. Polyán részére kelt adománylevele. KUBUNYI, Árpádkovi Okmánytár. 101. l.

IV. László 1273. jun. 21-én nemessé tesz két győri várjobbágyot, kik szemeláttára hágtak föl a győri vár falára és sebeket kaptak. FEJÉR, VII. II. 73. l., hol azonban ezen oklevél, mely az országnagyok névsorának bizonysága szerint csak 1273-ban kelhetett, hibásan van közölve 1279-re. – 1274. aug. 4-én a sitkei nemesek részére adott levelében mondja a király, hogy Győr vívására először Joakhim tárnokmestert küldte, azután pedig személyesen ment. WENZEL. IX. 63. l. – 1273. jun. 24-én kelt levelében említi a Győr ostromára küldött Gergely, Iván és Dedalus főispánokat. WENZEL, XII. 83. l. – 1273. jul. 5-én a Ják nemzetségbeli Baksa és rokonai, a sitkei nemesek, részére kelt adománylevelében Győr visszavételéről már mint megtörténtről emlékezik. FEJÉR. VII. III. 72. l. – László király számos oklevelében említi, hogy jelen volt Győr vívásánál.

Nem sokára azután, hogy Győr az osztrákok kezére került, némely osztrák és morva urak 1273 május havában mintegy 2000 főnyi sereggel a Morva folyón áttörve Nyitráig hatottak, a várost bevették és fölégették, a várat, honnan a püspök és kanonokok elmenekültek, megvivták, a székes-egyházba menekült férfiakat és nőket legyilkolták, s még a csecsszopóknak sem kegyelmeztek, kiket az emberi érzésből kivetkezett csehek lábaiknál fogva csapkodtak az egyház kőoszlopaihoz; a fölgyújtott városban és egyházban rabolt gazdag zsákmánynyal és foglyaikkal osztán bántatlanúl vonultak vissza hazájokba.*

Az osztrák krónika bécsi és klosterneuburgi folytatói, PERTZnél, IX. 704. 711. és 744. l. – Ezen betörés alkalmával András, Ivánka fia, a Forgácsok őse, fiaival együtt Gímeskő várát a csehek ellen megvédelmezte, IV. László 1275-diki levele. FEJÉR, V. II. 232. l.

A magyar kormány a béke érdekében követséget küldött ugyan Ottokárhoz, de a kölcsönös támadások s az ezek által fölidézett bosszúvágy miatt ezen kisérlet eredményre nem vezethetett.* Ottokár az általa személyesen megnyitandó magyarországi hadjáratra Sz. Jakab napjára (julius 25-re) Laa vára alá parancsolta táborba szállani birodalma hadait; Erzsébet anyakirályné azonban az ország tanácsával korán megtette az intézkedést a cseh király támadásának megelőzésére. S Németujvári Henrik bán 30000 magyar és kún lovassal a Morva folyón átkelvén, Ottokárt, mielőtt hadait teljes számmal összegyűjthette volna, meglepte, seregét egy ütközetben, melyben Ottokár veje Dürrenholtz Ulrik is elesett, megverte, s Laa környékét, melynek várában keresett a cseh király menedéket, két napig kiméletlenűl dúlta és rabolta; harmadnap azonban, minthogy e közben Ottokár serege 60000 emberre szaporodott, a túlnyomó erő elől a gyermekkirálylyal együtt, ki az ország hadaival ezen táborozásban is részt vett, sietve visszahuzódott.*

Henricus de Isernia az Ottokár magyarországi hadjáratáról írt tudósításában azzal vádolja a magyarokat, hogy csalárdúl megszegték a fegyverszünetet, melyet egy minorita barát a magyar király nevében kötött volt. FEJÉR, V. II. 68. l. – Az osztrák krónika klosterneuburgi folytatója szerint e. h. a magyarok régi megszokott csalárdságukkal lepték meg Ottokár Laa alatt gyülekező táborát.

Az osztrák krónika bécsi folytatója. PERTZnél, IX. 705. l. – Ugyanannak klosterneuburgi folytatója U. ott. 745. l., ki a magyar sereg számát 40,000 lovasra teszi. – «Cum nos cum totali mole exercitus nostri contra insultum Regis Bohemie . . . apud castrum Marhayk (Marchegg) castra metati fuissemus» mond maga László 1276. augusztus 18-án kelt levelében. WENZEL, IX. 148. l. – V. István halála után, – mondja a király György mester, a Sóvári Sós család őse, részére 1288. (szept. 1. előtt) kelt levelében, – midőn Ottokár országunkat megtámadta és végvárainkat elfoglalta, «nosque vnacum Baronibus ac regni nostri nobilibus contra eundem regem procedentes iuxta fluvium Morva» György mestert, Simon fiát, küldtük előre a cseh király seregét kikémlelni, György Laa vára alatt vitézül harczolt s három fogoly vitézt hozott hozzánk. FEJÉR, V. III. 393. l. – Laa vára alatt, «in quo Othocarus... se receperat vix fuge medio liberatus», vitézkedett a Guthkeled nemzetség egyik tagja, zegi Benedek fia Apa. IV. László levele 1274. febr. 16. WENZEL, IX. 51. l. – «Cum Rex Bohemorum ante faciem exercitus nostri... fuga deuectns se ad castrum Loa recepisset.» IV. László 1275. szept. 27-én kelt adománylevele Boriról, a Bori család őse, Miklós részére. FEJÉR V. II. 267. l.

Ottokár a visszavonuló magyar sereg nyomában a Morva vizén átkelvén, a háborút magyar területre tette át s hódítva nyomult elő a Vág vonaláig. Egész augusztus havában Pozsony vármegyében táborozva Pozsony várát, melyet Egyed mester bírt, és Szentgyörgyöt a bécsi és bécsujhelyi polgárok ostromgépeivel megvívatta, Nagyszombatot, Stomfát, néhány más erősséggel együtt bevette, a meghódított várakat és városokat mint hűbéreket osztrák nemeseknek adományozgatta.* Azután a Dunán Rottensteinnál Dévénynyel szemben veretett hídon hadait átszállítván, Magyar-Óvárt ostrommal megvette s a Rábáig nyomult, hol természetes fiát Miklóst ötven vitézzel együtt lovaggá ütötte. Innen Sopron vármegyének fordulva a Fertő mellett több erősséget elfoglalt, Sopront pedig ostromgépekkel vívatva mind addig szorongatta, míg a polgárok, fiaikat kezesekül adva, a várost föl nem adták, melyet aztán az osztrák városok kiváltságaival adományozott meg. Ezen kilencz hétig tartott táborozás után Ottokár, a mint azt a megdöbbentő tudósítást vette, hogy a német birodalom választó fejedelmei versenytársát Habsburgi Rudolfot Frankfurtban szeptember 30-dikán római királylyá választották, és igy tisztán állott előtte, hogy a német birodalomtól elfoglalt tartományaiért élethalálharczra kell készülnie, a hadjáratot azonnal félbe szakította, s néhány határszéli vár: Dévény, Pordány, Feketeváros és Szent-Margaréta leromboltatása után october havában hadait az országból kivezette.*

Az Annales Austrić bécsi és klosterneuburgi folytatói. PERTZnél, IX. 705. és 744. l. – Has. Henricus de Isernia tudósítását. FEJÉR, V. II. 68. l.

Ugyanazok e. h. és Annales Mellicenses, PERTZnél, IX. 510. l. – Ezek ellenében az Annales Austrić 14 hétre teszi Ottokár magyarországi táborozását PEZnél, e. h. I. 713. l. és PERTznél IX. 652. l. – IV. László 1277. január 17-én kelt levelében, az ország nagyjai s különösen Németújvári Miklós nádor tanácsára, Sopron város polgárai közzé sorolja a lővéri íjászok másik felét is, kiknek egyik felét már IV. Béla és V. István a soproni vár oltalmára rendelte és polgári jogokkal adományozta meg, különösen azon érdemökért, hogy nem gondolva fiaikkal, kiket kénytelenek voltak Ottokárnak kezesekűl adni, a várat neki sértetlenűl visszaadták. FEJÉR, V. II. 375 l.

A cseh király táborozásáról hazai okleveleinkben több érdekes adatot találunk, melyekről az Ottokárt dicsőítő egykorú osztrák krónikák szóval sem emlékeznek. Oklevelekből tudjuk, hogy Mihály, Budmér fia, ujvári várnagy, Ujvárt (a mai Holicsot) a cseh király hadai ellen, melyek az ország más határszéli várait elfoglalták, bámulatos vitézséggel megvédte s a király számára megtartotta,* s hogy hasonlóan megvédték Gimes várát János mester nyitrai esperest és rokonai, a Forgácsok ősei,* Csejte várát birtokosai Pongrácz és Péter, Kázmér fiai,* Kabold várát Sopronban Jakab és László szergényi nemesek, kiknek testvére Csenke a vár alatt vívott ütközetben esett el.* Okleveles bizonyságunk van továbbá arról, hogy a gyermek László személyesen jelen volt Nagy-Szombat megvívásánál,* melynek visszafoglalására Rolánd nádort, Joakhim tárnokmestert és Egyed mestert küldötte.* Igy tudjuk azt is, hogy Szombathely várát a királyi hadak visszafoglalták.* De értesítést nyerünk egyes ütközetekről is, melyekben a magyar hadak a cseh király seregével diadalmasan küzdöttek. Igy például Ottokár Sopronban dúló serege fölött Belöd, Belöd fia, az Osl nemzetségből, a Bád vizénél fényes győzedelmet nyert;* Németujvári Iván, Henrik bán fia, akkor soproni főispán, kit a király a soproni határszél védelmére küldött, a cseh király seregét megverte s megszalasztotta, mely alkalommal Benedek, a Pécz nemzetség tagja, több csehet elejtett s egy előkelő vitézt elfogott; ugyancsak Iván szerencsésen harczolt Ottokár hadainak egy részével Peresztegnél, azután Lósnál is, hol a csehek főseregét legyőzte.*

IV. László 1273. (sept. 1. előtt) kelt levele. WENZEL. XII. 101. l.

IV. László levele 1276 (szept. 1. előtt). FEJÉR, V. II., 343. l.

IV. László levele 1276. (szept. 1. előtt). WENZEL, IV. 74. l.

IV. László levele 1278. (szept. 1. előtt). FEJÉR, V. II. 428. l. és WENZEL. IX. 199. l.

Cum ad recuperandam dictam civitatem nostram (Tyrnensem) vnacum quibusdam baronibus et regni nostri nobilibus accessimus, mond IV. László 1283. május. 25-én kelt levelében, melylyel Péter tótországi bánnak, Benedek fiának, ki Nagyszombat ostroma alkalmával egy nyíllövés által két fogát vesztette, Goricza várát adományozta. WENZEL, XII. 386. l.

IV. László 1274. febr. 22-én kelt levele. Győri tört. füzetek. III. 107. l.

Ezen vár visszafoglalása közben Szegi Ivánka, Joakhim fia, súlyos sebet kapott. IV. László 1275. dec. 10-én kelt levele. FEJÉR, V. II. 273. l. – Ugyanakkor megsebesűlt Péter bán, Benedek fia is. IV. László 1281. ápril. 24-én kelt levele. WENZEL, XII. 329, l. – Szombathely visszafoglalására a király Joakhim tárnokmestert küldte, 1274. augusztus 4-én kelt levele szerint: WENZEL, IX: 63. l. és Hazai Okmányt. III. 20. l.

IV. László levele 1276. n. n. FEJÉR, VII. II. 50. l.

IV. László 1274 (szept. 1. előtt) kelt levele a Pécz nemzetségből való Benedek részére, ki Iván soproni főispánnal a peresztegi ütközetben is vitézűl harczolt, a lósi döntő csatában pedig az olmüczi püspök hadnagyát legyőzte. Hazai Okmányt. I. 60. l. – Németújvári Iván győzedelmét említi a király 1279. (szept. 1. előtt) kelt levelében is. FEJÉR, V. II. 493. 1. – A Pécz nemzetségbeli Gergely bán győzedelmét Ottokár serege fölött, ki Győr vára bevétele után az országba betört s azt dúlni akarta, említi a király 1283. (szept. 1. előtt) kelt levelében, mely szerint Gergely bán a király némely híveivel Ottokárt megszalasztotta, s diadala jeléűl néhány német vitézt foglyúl vitt hozzá. FEJÉR. V. III. 157. l.

Ottokár magyarországi hadjáratának utolsó jelenete gyanánt tünik föl okleveleinkben Detrekő vár ostroma, mely alatt az ország hadai Dénes bán, Joakhim tárnokmester, Egyed mester és más zászlós urak vezérlete alatt az ostromló cseh sereget legyőzték, több cseh főurat elejtettek s Ottokár nyolcz országnagyját ejtették fogságba.*

Detrekő ostromáról s a cseh hadak vereségéről, mely mindig az Ottokár elleni táborozás legutolsó részletéűl van említve, IV. László számos oklevelében emlékezik, példáúl 1274. febr. 16. WENZEL, IX., 51. l., 1274. ápril 16. Hazai Okmt. VIII. 174. l., 1274. május 31. WENZEL, IX. 58. l., 1274. aug. 4. U. ott. 63. l. és Hazai Okmt. III. 20. l., 1274. szept. 25. WENZEL, XII. 90. l.; 1274. (szept. 1. előtt) FEJÉR, VII. IV. 49. l. FEJÉR, V. II. 114. l. Hazai Okmt. I. 60, l., 1274. (szept. 1. után). WENZEL, IV. 39. l.

Magyarország a cseh király visszavonulása után megszabadult a külső ellenség háborgatásától és pusztításától, de annál keservesebben érezte a meghasonlás és féktelenkedés átkát, mely a gyermekkirály erőtlen kormánya alatt az önérdekeiket hajhászó, egymás megbuktatására törekvő főurak folytonos versengése következtében az országra nehezedett. A koronázás előtt kitört lázongást a királyi udvar hívei az ország szívében szerencsésen elfojtották ugyan: de a zavargás hullámai a határszéleken annál magosabbra emelkedtek. Rolánd, Márk fia, rokonaival Miklóssal és Gergővel, a Borsa nemzetségből való Pál fiaival, kezet fogva féktelenkedett a Szepességen és a tiszántúli vármegyékben. A király Batizt, Márk fiát, a Mariási család ősét, küldötte a Rolánd által bitorolt szepesi királyi vár visszafoglalására, ki is azt addig szorongatta, míg Kunigundának, IV. Béla leányának, Boleszláv krakkai herczeg nejének közbenjárásával a lázadó főurat a vár föladására bírhatta.* A tengerparton a koronához hű Trau ellen Sebenigo, mely Trau sérelmére magának Pál mester esztergomi kanonok személyében külön püspököt választott, és Spalato, mely Traunak némely IV. Béla által adományozott birtokait fegyverrel törekedett elfoglalni, Brebiri Pál tengermelléki bán által is támogatva nyilt háborút folytatott, s a király kormánya hasztalan intette a bánt és a két várost, hogy a hű Traut ne háborgassák, a város polgárait pedig csak szép szavakkal biztathatta, hogy a király, bár eddig a háború miatt nem mehetett hozzájok, nem sokára küld olyan embert, a ki őket Pál bán és a szomszéd városok ellen meg fogja oltalmazni.* Lithon havaselföldi vajda, a király trónra léptével kitört zavarokat fölhasználva, testvéreivel a szörényi bánság egy részét elfoglalta s a királyi kincstárt illető jövedelmek beszolgáltatását megtagadta; miért aztán a király megbizásából György, Simon fia, haddal vonult ellene, legyőzte és elejtette, testvérét Barbátot pedig foglyúl vitte a király elébe. *

IV. László Batiz részére 1275. ápr. 3-án kelt adománylevele. FEJÉR, V. II. 238. 1. – Midőn a király parancsára Jakab mester szepesi kanonok a lázadóktól a szepesi várat visszakövetelte, Gergő és Loránd fogságba vetették s mind addig sanyargatták, míg testvéreit kezesekűl adva, magát 100 márkával ki nem váltotta. IV. László 1278. szept 28-án kelt levele. WENZEL, IX. 376. l. – Csák Péter fia Mihály Erdő-Csokonyára s más Somogy és Fehér vármegyei falvaira vonatkozó leveleit akkor vesztetté el, midőn falvait és egyházait Joakhim, néhai István bán fia, Miklós és Gergő, néhai Pál fiai, Rolánd, Márk fia, és czinkos társaik földúlták, IV. László 1275. jul. 13-án kelt levele szerint FEJÉR, V. II. 248. l.; a mi csak akkor történhetett, midőn Joakhim 1273. május havában egy ideig az udvar kegyéből kiesett s a tárnokmesteri méltóságot elvesztette. – Van nyoma, hogy a hűtlen Rolánd bizonyos jószágát a király 1273-ban egy monostornak adományozta. TIMON, Epitome. 79. l., s annál feltűnőbb, hogy már 1274. junius 16-án Rolánd mestert mint szepesi főispánt a király szolgálatában találjuk. WAGNER, Analecta Scepusii. I. 107. l.

IV. László év nélkül, de kétségtelenül 1273-ban, aug. 10- és 12-dikén kelt levelei Spalatóhoz, Trauhoz és Pál bánhoz. WENZEL, IX. 567–569. l.

IV. László 1285-ben György részére kelt adománylevele. WENZEL, XII. 434 és 438. 1.

7. ERDÉLY VÁRA.

A királyi udvarban ezen zavargásokkal egy időben az ország nagyjainak a hatalomért és befolyásért váló folytonos versengését, az egymást rég gyülölő családok elkeseredett küzdelmét szemlélhetjük; minek következtében a nádor László koronáztatása után egy év alatt hatszor változott.* Joakhim tótországi bán már 1272. deczember 2-án Ernye helyébe a tárnokmesteri hivatalra emelkedett, honnan az ellenpártnak 1273. május havában sikerült őt, de csak rövid időre, leszorítni.* Németujvári Henrik uzorai és sói bán Joakhim buktával nyeri el a tótországi bánságot;* az ország többi főméltóságaiban is a változások feltűnően gyakoriak.

Ez idő alatt három ízben legtovább viselte a nádorságot V. István kedvelt híve és nádora a Rátóth nemzetségbeli Rolánd, kit kétszer, 1272. nov. 27-től dec. 1-ig és 1273. május 12-től 29-ig, Hédervári Lőrincz, Kemény fia váltott föl. Lőrincz után 1273. junius 2-án Csák Mátét, Péter testvérét, találjuk a nádori széken, melyre junius 21-én ismét Rolánd kerül vissza s bírja a nádorságot okt. 26-ig.

Joakhim 1273. május 12-től e hónap végéig kelt oklevelekben mint tárnokmester az ország zászlós urai közt nem szerepel, de már junius 2-án visszanyerte elvesztett állását. Győri tört. füzetek. II. 302. l. – IV. László Csák Péter, Máté mester fia, részére 1273. május 23-án kelt adománylevelében irja, hogy midőn trónra jutott, Pétert irigyei gonosz árulkodással megfosztották az asztalnokmesteri méltóságtól, melyre atyja V. István emelte volt, s az udvartól elűzték; de ő azért hű maradt, s midőn mások, kiket érdemök fölött fölmagasztaltunk, föllázadtak, ő nemes lélekkel tűrte sérelmeit s nem lett hűtelenné. «Midőn tehát nem nagy idő múltával megszabadúltunk azok kezéből, kik bennünket rosszúl kormányoztak, őt udvarunkba visszahívtuk». WENZEL, IV. 23. és IX. 12. – Bizonyosnak tartom, hogy e szavak a tárnokmesterségtől megfosztott Joakhimra és pártfeleire vonatkoznak.

Henrik úr a bánságban, melyet azután haláláig majdnem másfél esztendeig viselt, 1273. május 12-én tűnik föl. FEJÉR. V. II. 87, l. és WENZEL, XII. 79. l.

A kormány vezetésére ez időben az özvegy anyakirályné a kún Erzsébet gyakorolt legnagyobb befolyást, mint kitetszik László király uralkodása első évében kelt adományleveleiből, melyek nagy részét édes anyja akaratjából és tetszéséből s az ország nagyjai tanácsából állította ki.* Még 1273. szept. 29-dikén is fönállott a jó viszony a királyi gyermek és anyja, illetőleg ezek párthívei között.* De csakhamar az után, hogy Ottokár hadai az országból kitakarodtak, 1273. october havában az ország főurainak egymás elleni torzsalkodása nyilt lázadássá fajult a gyermekkirály uralkodása ellen,* miután a versengő főurak botrányos meghasonlást és nehéz belharczokat idéztek elő a király és anyja s ezek párthívei közt.* Ezen belháborúban a kúnok, kik kevéssel azelőtt az Ottokár elleni hadjáratban a király zászlaja alatt híven szolgáltak,* Hédervári Lőrincz egykori nádorral és kúnok birájával az anyakirályné pártjához csatlakozva harczoltak a király és hívei elleni.* A pártharczok dühöngése közben történt az a hallatlan botrány, hogy András, Jákó fia, a Kaplyon nemzetség tagja, a gróf Sztárayak őse, a korona tekintélyének porba tiprásával a kiskorú királyt buzogányával megverte; miért aztán az ország nagyjai őt mint hűtlent számkivetésre s jószágai elkoboztatására itélték;* más felől pedig a király hívei az anyakirálynét fogságba vetvén Túrócz várában András, Ivánka fia, a Forgácsok őse őrizete alatt tartották.* E fogság azonban nem lehetett tartós, mert a királyné már 1273. deczember 3-dikán, a pártok közt már ekkor létre jött kiegyezés következtében visszanyerte szabadságát.* A pártos főurak ugyanis, különösen Hédervári Lőrincz egykori nádor közbenjárására, ki ellenségei által legyőzetve kénytelen volt a királyné pártjához csatlakozni, kibékültek egymással, s bizonyos föltételek alatt, melyekre mind két fél hívei esküt tettek, a királyt és anyját is kibékítették, kik kölcsönösen kötelezték magokat a belháború alatt elfoglalt jószágok visszaadására.*

1272. nov. 27., dec. 1., 1273. január 9. 10, 12. FEJÉR, V. II. 49. 50. 71. és 119. l., WENZEL, IX, 10. l.

Ez nap adja vissza a király István mester beregi és pataki főispánnak, László sárosi főispánnak és Dénes mesternek, Tekös fiainak, ősi jószágaikat, melyeket kormányra léptekor ellenségeik sugalmazására elkoboztatott; minthogy édes anyjától és országa nagyjaitól ártatlanságukról meggyőződött. FEJÉR, V. IV. 121. l.

IV. László Budán 1273. oct. 9-én kelt levelével adományozza János mester gömöri esperestnek, a későbbi kalocsai érseknek, Izdegejt (Özdögét) és Újfalut Nyitra vármegyében, melyeket a hűtlen és felségsértő Petenyétől koboztatott el. FEJÉR,V. II. 122. l. és KNAUZ, Monum. Eecl. Strigon. II. 25. l. – 1273. okt. 17-én adományozza a felségsértő Ugrin mester, Pós fia, esztergomi palotáját Walter budai birónak. FEJÉR; V. II. 106. l., VII. V. 369. l. és KNAUZ e. h. 25. l.

«Cum humani generis perspicax inimicus . . . nedum inter Barones regni Hungarie necis seminarium et bellum intestinum . . . verum et inter nos ab una parte et dominam Reginam matrem nostram serenissimam ex altera disscidium scandalo non vacuum et grauium guerrarum materiam suscitasset.» IV. László levele 1274. január. 23. FEJÉR, V. II. 148. l., VII. V. 391. l.. és WENZEL, XII. 98, l.

I. Károly siciliai király Rómából 1273. junius 8-dikán nagyságos Albret (Alpra) és más kún urakhoz intézett levelében dicsérettel emeli ki, hogy valamint néhai István királynak híven szolgáltak, úgy fia és örököse, az ő veje, László király ellenségei ellen is hatalmasan küzdenek, teljesítve kötelességöket, melyre «nationis identitas vos astringit». Monumenta Hung. Hist. Diplomatiai emlékek az Anjou-korból. I. 34. l. hol ezen oklevél kézzelfogható hibával van 1272-re közölve 1273. helyett.

1273. (szept: 1. után) ad a király kiváltságlevelet két Komárom vármegyei falura főlovászmesterének Mihálynak, Imre fiának, ki unokatestvérével , Miklóssal együtt az ő parancsára a háji Szent-Lőrincz monostorát a kúnok támadása ellen emberei s rokonai halálával megvédelmezte. Hazai Okmt, VI. 190. l. – 1274. márcz. 28-án adományozza Dersnek és Demeternek, Hont fiainak, a hűtlen Móricz Drágos nevű faluját, ki az egykor hűtlen kúnokhoz csatlakozva ellene föllázadt. WENZEL, IX. 54. l.

IV. László 1274. febr. 23-án adományozza hívének Miklós erdélyi vajdának, Móricz fiának, az Andrástól, Jákó fiától, elkobzott szamosmelléki birtokokat, Jákó várát (a mai Aranyos-Medgyest) a hozzá tartozó jószágokkal. FEJÉR, V. II. 426. l. és X. IV. 860. l. – Ezen oklevelet, melyben a gyermekkirály keservesen panaszkodik a rajta elkövetett szégyenletes eset miatt, Fejér mindkét helyen tévedve közölte 1278-ra 1274 helyett, mint az ország nagyjainak az oklevél záradékában közlött névsorából már föntebb bebizonyítottam. – Hogy ezen palotabotrány nem történhetett elébb a király és anyja közt 1273. utolsó hónapjaiban kitört meghasonlásnál, bizonyosnak tarthatjuk abból; hogy László 1273-ban (szept. 1. előtt) kelt levelében, melylyel András ungi és Jákó zemplini főispánoknak Jákó fiainak adományozza a Zemplin vármegyei Sztárát és Perecsét, ezen testvéreket mint kedvelt híveit említi. Hazai Okmánytár. VI. 192. l.

Maga mondja Erzsébet anyakirályné Székes-Fehérvártt, 1274. julius 2-án kelt levelében, hogy midőn némely országnagyok hűtlensége miatt Túrócz várában mint fogoly András, Ivánka fia, őrizete alatt volt, az neki hű szolgálatokat tett, nevezetesen nagy szorúltságában 100 márkát adott kölcsön, miért Vásárfalu királynéi birtokkal adományozta meg. FEJÉR, V. II. 217. 1., mely adományt László is megerősített. U. ott 218. l. – FEJÉR e vár nevét hibásan adja, «castrum Turul»-nak, valamint épen ily hibásan említi a túróczi Sz. Ágoston rendi monostort «de Turul» és «de Thurul». név alatt, IV. I. 524. és 448. l.: mert Turul vár valamint turuli prépostság nem létezett, s Detricus mint «Prepositus de Turul.» 1278-ban kétségtelenűl hibásan van említve túróczi prépost helyett. WENZELnéI, IV. 100. és 175. l. – Ennél fogva GYÁRFÁS ISTVÁN, ki Erzsébet királyné ezen fogságát összezavarja annak fiával együtt később 1274-ben történt budai elfogatásával, alaptalanul vitatja, hogy Turul vára a Buda közelében fekvő mai Török Bálint falunál létezett volna. A jász-kúnok tört. II. köt. 314. l.

Ezen nap adományozta Erzsébet anyakirályné Bőst és Árpást Győr vármegyében Lothárdnak, Amadé fiának. FEJÉR, V. II. 191. l., mely adományát fia László is megerősítette. U. ott 196. l.

IV. László 1274. január 23-án kelt levele, melylyel Lőrincznek, Kemény fiának, ezen érdeméért Trencsin vármegyei vágújhelyi birtokát, melyet tőle, midőn anyjához pártolt, elvett és a pannonhalmi apátságnak adományozott, ezen adománylevelét megsemmisítve, visszaadta. FEJÉR, V. II. 148. l., VII. V. 39. l. és WENZEL, XII. 98. l.

Hogy e korban a pártoskodó főurakkal a féktelenkedésben némely egyháznagyok is versenyeztek, adatokkal lehet igazolni. Az egyházi fegyelem annyira meglazult s a vallásos élet annyira hanyatlott, hogy X. Gergely pápa szükségesnek látta meghagyni Jób pécsi és Timotheus zágrábi püspököknek, hogy az általa hirdetett zsinat előtt tartsanak a papság és nép erkölcsei fölött szoros vizsgálatot s annak eredményét még a zsinat előtt hat hónappal terjeszszék föl hozzá, figyelmeztetvén azonban biztosait, ugy járjanak el tisztökben, hogy a nyomozás által senkit meg ne becstelenítsenek vagy botrányt ne idézzenek elő.* Lampert egri püspök a hatvani apátság egyik egyházát hatalmasúl elfoglalta s annak birtokaiban dézmát szedetett, és midőn az apát IV. Kelemen pápa kiváltságlevelét, melyre jogai védelme végett hivatkozott, előtte másolatban fölmutatta, azzal meg nem elégedve az eredetit követelte, s midőn a király az eredetit egyik káplánja által előtte bemutatta, azt erőszakosan elvette és visszaadását megtagadta.* Hasonló botrányos eljárás történt az esztergomi érseki szék betöltésénél. Midőn ugyanis az érsekség Filep halálával 1272. végén megürült, Erzsébet anyakirályné a kanonokokat ijesztgetéssel, fenyegetéssel kényszerítette, hogy kegyenczét Miklós gyulafehérvári prépostot, László erdélyi vajda fiát, válaszszák meg. Sikerült is Miklósnak, ki a székesegyházba választásra összegyűlt kanonokokat ott egy egész nap étlen szomjan zárva tartotta, annyit kivinni, hogy azok egy része szavazatát rá adta, de a másik rész a kényszerítéssel is daczolva V. István alcancellárja Benedek aradi prépost választásához ragaszkodott. A versengő feleket aztán a szent szék a maga törvényszéke elé idézte, de sem egyik sem másik megválasztatását nem erősítette meg.*

1273. márcz. II. FEJÉR, V. II. 66. l.

IV. László 1273. márcz. 10-én kelt levele, melyben ezen sérelem orvoslására a szentszék intézkedését kéri. FEJÉR, V. II. 82. l.

Miklós mint választott esztergomi érsek és cancellár szerepel az 1273. márczius 6-tól május 28-dikáig kelt királyi oklevelek záradékaiban; 1273. juniustól 1274. febr. 22-dikéig az érsekséget a királyi oklevelek üresnek hirdetik, miből kitetszik, hogy Miklósnak a szentszék által kárhoztatott erőszakos választását a király kormánya is érvénytelennek ismerte el; 1274. febr. 24-től az 1276-dik év vége felé történt haláláig az oklevelekben Benedek előbb aradi később budai prépostot találjuk mint választott esztergomi érseket, ki azonban megerősíttetését a szent széknél sikeretlenűl szorgalmazta.

Könnyen elgondolhatjuk, hogy a királyi udvarban a hatalomra vágyó özvegy királyné és környezete örökös cselszövényei, az egymás megbuktatására törekvő főurak elkeseredett viszálkodása s ennek következtében az országban eláradt pártharczok és féktelenkedések nem gyakorolhattak üdvös hatást a csak névvel uralkodó kiskorú László jellemének fejlesztésére, s nem csudálhatjuk, ha az a nevelés, melyet a királyi gyermek az udvar romlott légkörében kaphatott, őt nem az uralkodói erények, hanem a könnyelműség ingoványaiba vezette, s utóbb mint felnőtt ifjút a szilaj szenvedélyek örvényébe taszította.

Az özvegy királyné és fia közt 1273. vége felé létre jött kiegyezés után félesztendőnél tovább szünetelni látjuk a pártok harczait, melyekről az előbb kelt oklevelek oly gyakran emlékeznek. A pártok, mintegy kimerülve a hoszszas küzdelemben, pihenőt tartottak, hogy nem sokára annál nagyobb erővel és elkeseredéssel vívjanak meg a kormányra gyakorlandó befolyásért és hatalomért.

A szinlelt nyugalom ezen napjaiban történt, hogy a 12 éves László, ki 1274. tavaszán Esztergomban megfordulván, Benedek választott érsek kérelmére érseksége és káptalana, valamint a budai káptalan és a nyúlszigeti apáczazárda részére több rendbeli adománylevelet állított ki,* olyan súlyos betegségbe esett, hogy alig lehetett remény életben maradásához.

«Midőn országunk némely ügyeiben Kakatfalván (a mai Párkányon) átmentünk,» mond IV. László 1274. (szept. 1. előtt) kelt levelében, az esztergomi káptalan panaszt emelt, hogy négy vásárolt faluja birtokában a szomszédok háborgatják; miért is e falvak birtokára királyi megegyezését adja. KNAUZ, Monum. Eccl. Strigon. II. 30. l. – Több adományait 1274. (szept. 1. előtt) lásd U. ott 28. 30. 31. l. és FEJÉR, VII. II. 222. l.

«Mikoron Szent Margit asszon halála után és Béla királ halála után megholt volna Béla királ fia István királ, – mond Szent Margit magyar legendája, – és országlana István királ fia, ifjú László királ, ez névvel nevezett másod Szent László királ után,* mikoron ez ifjú László királ volna tizenhárom esztendős,* esék nagy és nehéz kórságokban sok napokban, és ez után esék oly nagy főfájdalomban, hogy lőn önnen magának és okosságának kivűle, ugy hogy nagy jeles orvos doctorok, kik ez királlal bánnak vala, kétségben esének ez királnak életiről. Ott állnak vala Magyarországnak fő jobbágyi és nemesi, ott vala Anna asszon, német herczegnek felesége, mely Anna asszon vala ifjú László királ atyjának István királnak huga,* ott vala Erzsébet aszszon, Moises nádor ispán felesége,* és Mátyus bán, ki vala erdélyi herczeg és vala László királnak mestere és őrizője,* ott vala az ő dajkája es Margit asszon, Pedikai Medus urnak leánya. Ezek mind siratják vala nagy keserű siralommal ez ifjú László királt, és némikoron ragadják veszik vala László királnak ujját és megszorétják vala, hogy ha érzenéje, de semmit nem érez vala benne. Tahát látván, hogy ez királ közelétene halálra, kezdének könyergeni ez feljűl megmondott urak és asszonyok Szent Margit asszonnak, hogy ne hadnája meghalni az ő atyjafiának fiát, magyeri királt, és elköldénlek Erzsébet asszonhoz István királ leányához az klastromban, hol fekszik Szent Margit asszonnak teste, hogy ő nekik küldenéje Szent Margit asszonnak vélomát, féketőjét, kit viselt ez Szent szűz éltében és kinek alatta kibocsáttá az ő bódog lelkét. Ez ifjú László királ fekszik vala az időben a klastromnak mellette »* A legenda szerint aztán Erzsébet «László királnak nénje» elküldé két dominicanus baráttól Szűz Margit fátyolfejkötőjét, melylyel Anna aszszony a beteg király fejét betakará, ki is azonnal verejtékezni, eszmélni és érezni kezde, miután pedig teljesen fölgyógyúlt, gyalog zarándok módjára járula szűz Margit koporsójához, «és elmene nagy örömmel mind ő teljes udvarával».

Tehát III. László, mint kortársai is nevezték.

A király ezen betegsége okleveles bizonyság szerint 1274, nyarán történt, mikor 12 éves körűl lehetett.

Anna, IV. Béla leánya, Rasztizláv macsói herczeg özvegye, kinek egyik leánya Margit ekkor a Nyúlak szigetében apácza volt, később pedig, midőn a király nénje Erzsébet férjhez menvén a zárdát oda hagyta, helyette az apáczák fejedelemasszonya lett.

Moises nádor neje oklevelek szerint Sabina IV. Béla egyik leánya volt, ki mint özvegy csakugyan ezen apáczazárdába vonult. Ennek leánya Erzsébet Miklós erdélyi vajda felesége volt.

Csák Máté erdélyi vajda s később hét ízben nádor, testvére volt Csák Péternek, a később hírhedtté lett trencsini Csák Máté atyjának.

PRAY, Vita S. Elisabethae viduae necnon B. Maargarethare Virginis. 345. 346 l. – László királynak 1274. junius havában kelt egyetlen egy oklevelét sem találtam, míg ezen év többi hónapjairól számos oklevele maradt fönn. Ebből következtetve valószínűnek tartom, hogy éppen ezen hónapban feküdt súlyos betegen.

A legenda, mint látjuk, a király fölgyógyúlását egyedűl Sz. Margit csudatevő érdemének tulajdonítja, de maga László, ki föllábadozása után julius 19-én Esztergomban időzött,* egész augusztus havát pedig Zólyomban vadászaton töltötte,* gyógyúlását Isten segélye mellett orvosa Gellért mester fáradozásának köszöni, kit ez érdeméért adományozott meg a Zágráb mellett fekvő Tornova nevű várfölddel.*

Ezen nap év nélkül, de bizonyosan 1274-ben, kelt egy parancsa Esztergomból Dénes nádorhoz, ki a nádorságot 1273. decz. 19-től 1274. szept. 25-ig viselte. Hazai Okmt. V. 50. l.

Zólyomban, «ubi venacionis solacium exerceri consueuit , mond László év nélkül (1274-ben) aug. 6-dikán kelt levelében, Hazai Oklevéltár. 71. l., igen számos levele kelt 1274. aug. 6-dikától szeptember 2-dikáig.

László adománylevele orvosa Gellért részére kelt Lipcsén, Zólyom vármegyében, év nélkűl, aug. 15-dikén. WENZEL, XII. 113. l., Dénes tótországi bánhoz intézett beigtatási parancsa kelt Szalonak vára alatt, év nélkűl, deczember 1-én. U. ott 114. l. – Hogy ezen levelek kétségtelenül 1274-ben voltak kiadva, kitetszik Dénes bánnak 1274-ben nap nélkűl kelt beigtatási jelentéséből. TKALCSICS, Monnumenta Eccl. Zagrabiensis. I. 174. l. – A megtörtént beigtatás után a kiváltságlevelet a király Gellért orvosnak Tornovára 1275. márcz. 14-én állította ki. WENZEL, XII, 115. l.

Szokásban voltak e korban az arany bulla értelmében évenként Sz. István király napján Székes-Fehérvártt a király vagy nádor elnöklete alatt tartott tömeges országgyűlések, illetőleg országos törvényszékek. Ily gyűlésen állította ki Dénes nádor 1274. augusztus 19-én a tihanyi apátság részére kelt levelét, melylyel ezen apátságot a régi magyar királyoktól nyert összes jószágai birtokába visszahelyezi, megemlítvén, hogy László király a pannonhalmi, pécsváradi, szekszárdi, tihanyi s a többi apáturak kérelmére a monostoroknak a tatárjárás óta akar a király akar bárki más által elfoglalt összes jószágait, a maga és szüléi lelki üdvéért, visszaadatni parancsolta, ő pedig e parancs értelmében a tihanyi monostor jószágait András apáttal vármegyénként följárta, s a birtokjog iránt tett törvényes vizsgálat után a király nevében s birói hatalmánál fogva az apátságnak visszaadta.* Aligha csalódom, ha a király ez intézkedésében, mely az egyházi javakat bitorló hatalmas urak önző érdekeivel a legélesebb ellentétben állt, keresem a főurak ezután rögtön kitört lázadásának kulcsát, melynek czélja volt Lászlót megbuktatni s helyébe öcscsét Endrét emelni, kinek nevében a bitorlók kicsapongásaikat tovább is szabadon üzhetni reménylették.

WENZEL, IX. 85. l. – Csak kivonatban közli FEJÉR, VII. II. 30. l.

A lázadás élén Joakhim tárnokmester s Németujvári Henrik tótországi bán állott fiaival, kik a forradalom zászlaját a hatalmukba kerített s a Drávántúlra hurczolt Endre herczeg nevében lobogtatták.* A király és udvara a lázadás hirére Budára sietett, hol őt anyjával együtt Henrik bán és lázadó társai elfogták s rövid ideig fogságban tartottá.* Az udvar hívei azonban, kiknek élén a Németujváriak régi halálos ellensége, V. István rendíthetetlen híve s több döntő ütközetben diadalmas vezére Csák Péter állt, a fogoly királyt csakhamar megszabadították, ki is már szeptember 30-án a lázadókkal vívott ütközetben személyesen jelen volt. A döntő ütközet Székes-Fehérvártól délre Föveny falu körül, a mai fövenyi pusztán, hol a Fehérvárra gyűlt rendek fegyveres tömege szabad ég alatt szokott táborozni,* és az attól nyugotra alig egy óra távolra eső Bökén-Somló nevű hegy aljában, a mai somlai pusztán, a pártháborúk szokott dühével folyt, s Csák Péter győzedelmével, ki a viadal közben maga is arczán sebet kapott, és a pártütők teljes leveretésével végződött. Németujvári Henrik, Csák Péter által elejtve, gyalázatosán végezte árúlással teljes életét, szerepe folytatását vele együtt harczolt fiaira, Ivánra, Miklósra és Henrikre hagyva, kik hirhedt atyjok nyomdokait híven követve nevöket évtizedeken át rettegetté s átkos emlékezetűvé tették.* Joakhim az ütközetből szerencsésen menekülvén, egy ideig mint kegyvesztett félre vonultan élt az udvartól, hol a tárnokmesteri hivatalban őt Egyed mester váltotta föl, de esztendő sem telt bele, hogy előbbi hivatalába magát ujra föl bírta küzdeni.*

László király 1274-ben nap nélkűl uralkodása 3-dik évében (szept. 1. után) kelt levelében Lőrincznek, Péter fiának, adományozza a fölségsértő Joakhim Málcza nevű birtokát és tartozandóságait, melyek «per infidelitatem et crimen lese maiestatis, quam et quod Magister Jovachinus in traducendo Ducem Andream fratrem nostrum carissimum in nostram et regni nostri iniuriam» követett el, szállottak a koronára. FEJÉR, V. II. 206. l. – Ugyancsak 1274-ben (szeptember 1. után de bizonyosan még szept. 30. előtt) kelt levelével adományozza az okoli nemeseknek a Pozsony vármegyei Simberget és Csürlét, melyeket IV. Béla idejében Henrik bán akkori pozsonyi ispán tőlök jogtalanul elfoglalt, később V. István Henriktől, midőn az országból mint hűtelen kiszökött, elkobzott, utóbb azonban Henrik bán, midőn visszatérve tőle kegyelmet nyert, ismét visszafoglalt, s melyeket ő «a prefato Henrico bano, qui ablato fratre nostro Duce Andrea et infidelitatem committendo se tvanstulit ultra Drawam» ujra elkoboztatott. WENZEL, IV. 39. l. – 1274. decz. 2-án kelt levelében Henrik bánról már mint halottról s fiairól és párthíveiről úgy emlékezik, minta kik «Ducem Andream fratrem nostrem carissimum rapere et exercitum ducere contra Coronam Regiam, ac hastam dirigere contra personam nostram non sunt veriti.» WENZEL, XII. III. l. – II. Ottokár egy később (1276-ban) kelt levele szerint Joakhim, tudva hogy a választott római király Rudolf az ő legnagyobb ellensége, Endrét az ifju magyar királyt árúló módra azért rabolta el, hogy Rudolf leányával jegyeztesse el, miért Rudolftól egy tartományt kért magának, melyet törvényesen és jogosan ő a cseh király bír. FEJÉR, V. II. 318, 319. l.

«Quando nos et domina Regina mater nostra charissima per Henricum Banum et alios sibi adherentes, Corone Regie utique infideles detenti fuimus apud Budam», mond IV. László 1274. decz. 31-én kelt levelében, melylyel megerősítve Csák Péter részére 1273. május 23-án Szenicze faluról kelt adománylevelét, ezen helységet, melyet utóbb, midőn Pétert irigyei az udvarból elüldözték, Henrik bán fiának Ivánnak, akkor soproni főispánnak, adományozott volt, ezen adományát visszavonva és megsemmisítve, örök érvényesen Csák Péternek és maradékainak adományozza, utódait is átok alatt kötelezve. WENZEL, IV. 36. és IX. 73. l. – Hogy itt nem lehet a királynak koronázása előtt 1272-ben történt fogságára gondolni, már csak abból is bizonyos, hogy akkor még Henrik úr mint menekűlt Csehországban tartózkodott.

Éppen így jött szokásba, hogy a Budára hirdetett országgyűlések a Rákos mezején, az erdélyi nemesség Tordán tartott gyűlései pedig a Keresztes mezején sátoroztak, minthogy az említett városok falai közt a lóháton s fegyveresen összegyűlt főrendek és nemesek nagy tömege el nem férhetett.

Az ütközetet, melyben Henrik bán elesett, Föveny falu környékére (circa villam Fuen) helyezi maga a király Csák Péter részére 1274. deczember 31-dikén kelt s közelebb említett adománylevelében, «ubi idem Herricus Banus per sepe dictum magistrum Petrum in prelio victus vitam finiuit ignominiose in infidelitate manifesta». WENZELnél, e. h. – Egy másik, mindjárt az ütközet után 1274. szept. 30-án az Aba nemzetségbeli Lőrincz, Péter fia, részére kelt adománylevelében a király azon ütközetet, melyben Henrik bán elesett, a Bökén-Somló hegy alatt saját jelenlétében vívottnak mondja, e szavakkal: «in conflictu, quem cum Henrico Joachino et aliis eorum sequacibus, Regni nostri infidelibus, qui collectis suis complicibus, vexillis eleuatis contra Coronam Regiam ausu temerario venire attemptauerunt, pugnaturi apud montem Bukensomla vocatum habuimus, in quo quidem conflictu idem Henricus, primipilarius exercitus eorundem infidelium, morte miserabili per nostros fideles extitit interemptus.» WENZEL, XII. 88. l. – E két oklevelet egybevetve bizonyosnak tartom, hogy az ütközet, melyben Henrik bán életét vesztette, a mai fövenyi puszta és a Somló hegy közt terülő mezőn folyt le. – Említi a fövenyi ütközetet, melyben a Herricus banus cum quibusdam suis fautoribus leuatis uexillis cum multitudine armatorum in fuen contra nostram maiestatem insurrexit» IV. László 1279-ben János comes, Izsip fia, részére kelt adománylevelében is. Hazai Okmánytár. III, 28. l.

Joakhim a lázadás után csak 1275. április 3-dikán tűnik föl ismét az országnagyok sorában, mint csak pilisi főispán, FEJÉR, V. II. 238. l.; de már 1275. junius 17-én s később kelt királyi oklevelek záradékaiban ismét mint tárnokmester szerepel. WENZEL, IX. 114. l – Érdekes látnunk, hogy a lázadás leverése előtt alig néhány nappal szeptember 25-dikén két királyi kiváltságlevél záradékában az országnagyok közt Henrik még mindig mint egész Tótország bánja, Joakhim pedig mint tárnokmester van említve. WENZEL, XII. 90. l. és Hazai Okmt. VI. 199. l.

8. SZALONAK VÁRA.

A fövenyi győzedelem után a király a megvert lázadók, nevezetesen az elesett Henrik bán fiai üldözésére indult hadaival, melyek a veszprémi püspökség jószágain átvonulva azokban rablással, dúlással és égetéssel tömérdek kárt okoztak.* A hadjárat hónapokon át huzódott; december 1-én a király a Németujváriak szalonaki vára alatt táborozott;* itt kelt másnap az a levele, melylyel a fölségsértésbe esett Vas vármegyei királyi ijászok földjét, kik néhai Henrik bánnal és fiaival ellene fegyvert fogtak, hívének Herránd barsi és semptei főispánnak, neje étekfogó mesterének adományozta.* E hadjárat alatt, de még a fövenyi ütközet előtt adományozta a Kádár hűtlen fiaitól elkobzott Csehit Vas vármegyében hívének Jakabnak, Osl bán fiának, az Ostfiak ősének,* a Tótországban Ottokár cseh király által építtetett Szamobor várát pedig Iván ispánnak, Iriszló fiának, hi ezen várat nagy fáradsággal, költséggel és emberei vére omlásával visszafoglalta.* Az uj év első napjait László király a zsiliz-szentjakabi monostor mellett táborozva töltötte,* s csak 1275. február elején tért vissza Buda várába.* Mily eredménye lett ezen hadjáratnak, arról az egykorú források nem adnak értesítést, de hogy az ország fegyelmezetlen hadai, – melyek fizetésére a király, kincstára szorultsága miatt, Pál veszprémi püspök halála után, 1275. elején, kénytelen volt a veszprémi egyház kincstárából 15 márka arany port és egy 500 márkára becsült, drágakövekkel kirakott királyi övet elvenni s katonái zsoldjára fordítani,* – a hatalmas Németujváriakat nem birták megalázni, biztosan következtethetjük abból, hogy a hadjárat után egy pár hónap múlva Miklóst és Ivánt néhai atyjok méltóságában, a tótországi bánságban, 1275. junius – szeptember havában pedig Miklóst már a nádori széken találjuk;* míg hozzájok méltó testvérök Péter, mint az 1275. elején elhalt Pál püspök utódja, a veszprémi püspökségre emelkedett.*

Ezen károk némi megtérítésére adományozott a király a püspökségnek Veszprém külvárosában és Alsó-Örsön számos várjobbágyi és királyi udvarnoki telket, 1275. (szept. 1. előtt). WENZEL., IV. 53. l.

Datum sub castro Zolonouk év nélkül (1274.) decz. 1-én kelt már említett parancsa Dénes tótországi bánhoz, hogy orvosát Gellért mestert iktassa be Tornova birtokába, WENZEL, XII. 114. l. kinek beigtatásáról Dénes bán a királynak még 1274. végén jelentést tett. TKALCSICS, e. h. I. 174. l.

1274. IV. Nonas Dec. (decz. 2.) WENZEL. XII. III. l. – Ezen levél záradékában hibásan van számítva a király uralkodásának második éve harmadik helyett.

Hazai Okmt. VI. 124. 1. – Hogy itt ezen oklevél hibásan van 1275-re közölve 1274. helyett, bizonyos abból, hogy záradékában Henrik bán, ki már 1274. szept. 30-án nem volt életben, mint egész Tótország bánja van említve.

1274. uralkodása 3-dik évében (szept. 1. után). FEJÉR, VII. V. 589. l. – Ugyanezen oklevelet hibásan közli 1284-re FEJÉR, VII. II. 106. l.

1275. újév napján apud Sanctum Jacobum, ugyanaz nap és január 2-án apud monasterium Beati Jacobi Apostoli apud Zelez, kelt IV. László három rendbeli kiváltságlevele. FEJÉR, V. II. 439. l., WENZEL, IX. 124. és IV. 52. l.

1275. febr. 8-án Budán menti föl a király Aladár mester néhány Abauj vármegyei faluját a főispán biráskodása alól. WENZEL, IX. 124. l.

Ezért adományozta a veszprémi egyháznak a Zala vármegyei Szerénte földét, 1275. szept. 22-én. FEJÉR, V. II. 265. l.

1275. ápril 30-án már Iván és Miklós tótországi bánok, FEJÉR, V. II. 238. l.; junius 4-én már csak Iván a bán, U. ott 243. l., Miklós pedig 1275. junius 17 – szept. 27. közt a nádorságban ül.

Pál veszprémi püspök 1275. január 2-án még életben volt, FEJÉR, V. II. 295. l.; márczius végén és április elején a püspökség üres, de már junius 4. és 17-én Péter mint választott, július 11-én és utóbb pedig mint választott és megerősített veszprémi püspök van említve a királyi oklevelek záradékaiban. WENZEL, XII. 115. l., FEJÉR, V. II. 238. és 243. l., WENZEL, IX. 114. és 137. l., FEJÉR, V. II, 252. l.

Az ország ezen belháborgásai közben mennyire lehanyatlott a korona tekintélye a dalmát tengerparton, bizonyítja az a szövetségi szerződés, melyet I. Károly siciliai király, László ipa, Spalatóval és Sebenicóval az almissai kalózok és pártfogóik a brebiri grófok ellen közösen folytatandó háború ügyében 1274. szept. 4-én kötött, oly kikötéssel azonban, hogy a városokra nézve ezen szerződés ne legyen kötelező, ha az a magyar királynak nem tetszenék; s ez esetben Károly király se legyen a városok iránt semmire sem kötelezve; a városok pedig, mihelyt őt értesítendik, hogy ezen szövetséget a magyar király nem helyeselte, azonnal tartozzanak neki visszaadni a szerződés szerint részökre kölcsön adott hadi hajókat.* Bár a magyar korona alattvalóival egy külföldi hatalom által a magyar kormány tudta és megegyezése nélkül kötött ezen szövetkezés több pontja a korona felségi jogainak világos sérelmére szolgált, még sem találjuk nyomát, hogy az ország belviszályai miatt tehetetlenségre kárhoztatott királyi udvar, saját tekintélye és jogköre föntartásával, dalmát alattvalóit ezen külföldi szövetkezéstől eltiltotta volna.

WENZEL, IX. 108. 1. és XII. 120. l. – Hibásan közölve 1275-re 1274. helyett FEJÉRnél V. II. 281. l.

Ottokár cseh király állása e közben Habsburgi Rudolf római királylyal szemben, kit a választó fejedelmek oly czélzattal emeltek a trónra, hogy a cseh király által bitorolt tartományokat Ausztriát, Stiriát, Karinthiát a birodalomhoz visszafoglalja, mind feszültebbé vált. Ottokárt az 1274-ben Nürnbergben tartott birodalmi gyűlés a Würzburgba 1275. január 23-ra hirdetett birodalmi törvényszék elé idézte, hogy adjon számot, mily jogon foglalta el a német birodalom tartományait, s miért mulasztotta el magát hübéri joggal bírt saját országában, a cseh korona tartományaiban, az új német király által törvényesen megerősíttetni. S minthogy Ottokár a birodalmi törvényszék előtt nem jelent meg, az Augsburgban 1275. május havában összeült birodalmi gyűlés őt a birodalom ellenségének nyilatkoztatta, s minden méltóságától és birtokától, a cseh koronától is megfosztottnak kiáltotta ki.

Ily körülmények közt Ottokár, miután az egy ideig Rudolfot római királynak elismerni nem akaró de később az által megnyert pápa pártfogására sem számíthatott, a magyar királyi udvarral való szövetkezésben igyekezett magának támaszt keresni. Kérésére, hihetőleg már 1274-ben, járt is nála magyar követség, melylyel szándékait és föltételeit közölte. Utóbb a szövetkezés ügyében Dénes győri püspök is megfordult udvarában, ki ugy nyilatkozott, hogy a magyar király kész őt atyjának fogadni és kivánságait teljesiteni, s ez által Ottokár az egyesség föltételeit a magyar királylyal ujra közölte.* Az alkudozás eredménye 1275-ben csakugyan ideiglenes békeszerződés lett,* melyet a magyar követek Ottokár udvarában, azután pedig László király és országa nagyjai Budán ünnepélyes esküvel erősítettek meg.* Ezen alkudozás folyama alatt a cseh király érdekében párthíve Henrik bajor herczeg, IV. Béla leánya az ekkor már elhalt Erzsébet férje s így az egyezkedő felek rokona, működött mint közbenjáró; kit azonban Rudolf a legkomolyabban letiltott, hogy többé ez ügybe ne avatkozzék, mert különben a maga és birodalma nyilt ellenségének fogja tekinteni.* S minthogy a magyar államügyekre a döntő befolyást az 1275. közepén a tárnokmesteri székre vissza került Joakhim, Rudolf érdekeinek buzgó pártolója, gyakorolta, ennek segélyével csakugyan sikerült Rudolfnak, mint alább látni fogjuk, az Ottokárral kötött ideiglenes egyességet fölbontatni, s László királyt és országát a cseh király ellen tervezett háborúra szövetséges társúl megnyerni.

Ottokár levele Lászlóhoz év nélkül (1275.) FEJÉR, V. II. 280. l.

Pax inter Ungaros et Bohemos pro tempore reformatur, írja 1295-re az Annales Salisburgenses PERTZnél IX. 801. l.

Ottokár levele év n. (1276) V. István leányához (Dragutin szerb fejedelem nejéhez Katalinhoz). FEJÉR, V. II. 317. l.

Év n. (1275). FEJÉR, VII. II. 42. l.

1275-ben a Szent István napján Székes-Fehérvártt tartott országgyűlés alkalmával megújulni látjuk azt a jelenetet, melyet egy évvel azelőtt a fövenyi mezőn a pártütő Joakhim s Németujvári Henrik és fiai idéztek elő. Most a lázadás zászlaját a király kormánya ellen Mois mester, Mois egykori nádor fia, anyjáról a király vérrokona, és a Csák nemzetség egyik tagja, Ugrin, Pós fia, az Ujlaki család őse, tűzte ki, kik hihetőleg a királyi hatalmat bitorló Joakhim tárnokmester és a Németujvári testvérek, Miklós nádor és Iván tótországi bán, megbuktatására törekedtek.* Hogy ezen lázadás nagy mérvet öltött, s az országban ekkor a pártoskodó urak és nemesek sok rablást és öldöklést követtek el, igazolja az osztrák évkönyvek klosterneuburgi egykorú folytatója,* de bizonyítja az ország zászlós urainak ezen év utolsó hónapjaiban feltünő gyakran történt változása is.*

«Cum pridie Magister Mois, Vgrinus et complices eorundem . . . contra nos et nostros in Frowen (helyesen Feowen) presumtuose eleuato vexillo irruere voluissent» mond a király 1275. szeptember 27-dikén, uralkodása negyedik évében, kelt levelében, melylyel a Hont vármegyei Borit Miklósnak, Márton fiának, adományozza, ki ez alkalommal, mint az országnagyok később jelentették, a korona védelmében hű szolgálatokat tett. FEJÉR, V. II. 268. l. – Ugyanez évre vélem helyezhetőnek IV. László év n. augusztus 24-én Zólyomban kelt levelét, melylyel a Mois mestertől és Simontól, Salamon fiától, ki «erecto vexillo vnacum magistro Mois contra nos procedere presumsit» elkobzott három falut Belusnak, Belus fiának, adományozta, Ezen levelet FEJÉR háromszor is közli, helyesen év n. V. III. 512. l. és VII. V. 459 l. s hibásan 1284-re téve V. III. 240. l. – Mois mint a királyné tárnokmestere, Ugrin pedig mint szörényi bán s később főlovászmester szerepel az országnagyok közt az 1274-ben és 1275 első felében kelt oklevelekben. S hogy a korona hatalma és tekintélye mennyire nem bírta sújtani a lázongó főurakat, kiket csak magos állások adományozásával lehetett a királynak lekötelezni s ideig óráig megnyerni, következtethetjük abból, hogy a pártütő Ugrint már 1275. utolsó hónapjaiban mint országbirót, deczemberben mint erdélyi vajdát, társát Moist pedig mint somogyi főispánt találjuk az ország zászlós urai közt.

«1275. In Vngaria multa spolia et occisiones nobilium vicissim sunt commissau. PERTZ-nél IX. 744. l. – Ezen dúlások közben juttatták csaknem végromlásra a Buzád nemzetségbeli Csák bán fiai a rajki monostort Zala vármegyében, melynek pártfogói jogát azután átadták rokonuknak Mihálynak, Trisztán comes fiának, 1275, nap nélkül. FEJÉR, V. II. 299. l.

1275. szept. 27-én még Németújvári Miklós a nádor, kinek helyét azután 1276. augusztus 9-ig Csák Péter, Henrik bán és fiai halálos ellensége foglalja el. – 1275 utolsó hónapjaiban Iván sem tótországi bán, Joakhim sem tárnokmester; ama helyett a bánságot Tamás, a tárnokmesteri hivatalt pedig Joakhim helyett Csák Máté, Péter nádor testvére, viseli. – 1276. augusztus 9-én már ismét Miklós a nádor, testvére Iván, ki már ez év elején visszanyerte a bánságot, ekkor tárnokmester, Joakhim pedig az előbbi tárnokmester, tótországi bán. FEJÉR, V. II. 334., és KNAUZ e. h. u. 57. l.

Különösen a dunántúli vármegyékben áradt el a féktelenség, melynek zabolázására a 13 éves király az ország hadaival hónapokon át táborozott, a hűtlen lázadókkal ütközeteket is vívott,* melyek eredményéről azonban részletes adatok nem maradtak fönn. Csak azt tudjuk, hogy a király 1276. január 8. Istvándon Zalában, január 20 és febr. 3. Lábodon Somogyban, febr. 9-én Örsön, febr. 26. Vaskán a Dráva mellett, márcz. 21. Szent-Keresztnél a Vértesben, márcz 22. Táton Esztergom vármegyében táborozott, azon hó 26-dikán Buda várában volt,* a husvét innepét pedig, mely ez évben április 5-dikére esett, a váradi székes-egyházban Szent László sírjánál ájtatoskodva ülte meg.*

1276, február 9-én Örsön adományozza a király Péternek, Illyés fiának, a Bars vármegyei Szencse nevű várföldet, azon vitézi érdeméért, melyet «maxime in presenti guerra et conflictu, quem habuimus contra nostros infideles», szeme láttára s az ország összes zászlós urai színe előtt bizonyított. FEJÉR, V. II. 331. l.

Istvándon (in Stephand) 1276. jan. 8. ad a király levelet Benedek és Récse fiainak Csürle és Simberg nevű ősi birtokaikra, melyeket előbbi kiváltságlevele szerint Henrik bán hűtelen fiaitól elvett és nekik visszaadott volt. WENZEL, IV. 73. l. éz KNAUZ, e. h. II. 55. l. – Lábodon év n. (1276.) január 20-án ad parancsot Iván tótországi bánnak, hogy adja vissza orvosának Gellértnek tormovai birtokát, s abban, a mint megigére, védelmezze. TKALCSICS, e. h. I. 100. l.; ugyanonnan ugyanaz nap és febr. 3-án kelt két rendbeli adománylevele nénje Erzsébet apácza s illetőleg a nyúlszigeti kolostor részére. WENZEL, IX. 548. l. – Vaskán febr. 6-án ad újabb parancsot Iván bánnak, hogy nem tekintve a zágrábi vár szükségét, hanem az ő szükségét minden birtoknál, aranynál s ezüstnél többre becsülve, adja vissza Gellért orvosnak tormovai birtokát. TKALCSICS, e. h. 182. l. – Szent-Keresztnél márcz. 21-én (1276) ad a veszprémvölgyi apáczák népeinek birói mentességet. Hazai Oklevéltár 74. l. – Táton 1276. márczius 22-én újította meg a Szencsére Péternek, Illyés fiának, adott adománylevelét. FEJÉR. V. II. 332. l. – 1276. márcz. 26-án Budán adta Csépán ungi várjobbágynak királyi megegyezését, hogy Csepel nevű birtokát eladhassa. WENZEL, XII. 172. l.

Váradon 1276. husvét vasárnapján adományozta a váradi püspökségnek Szőlős falut az abban lakó királyi udvarnokokkal együtt, megengedvén Lodomér püspöknek, hogy ezen udvarnokok közzűl néhányat fegyverrel szolgáló egyházi nemesei közzé sorozhasson. FEJÉR, V. II. 333 l.

Az ország megzavart nyugalmát helyreállítani, a kölcsönös dúlásokat, melyekben a hatalmas urak családi érdeke és magán bosszúja vitte a főszerepet, megszüntetni, a kiskorú király gyenge kormányának nem lehetett elég ereje; minek legnagyobb bizonysága, hogy alig néhány hónap mulva a király dunántuli hadjárata után, 1276. nyarán történt a veszprémi dúsgazdag egyháznak és a mellette Sz. István korában alapított s utóbb virágzó egyetemmé fejlődött főiskolának oly vad kegyetlenséggel végrehajtott kirablása és porrá égetése, melyhez fogható az oligarchia II. Endrétől Róbert Károly koráig száz esztendőnél tovább tartott garázdálkodásának legviharosabb éveiben is csak ritkán fordult elő. E Kún László korában is hallatlan botrányt pedig éppen az ország legfőbb birája, Csák Péter nádor követte el, ki a Németujváriak iránti családi bosszúból Péter püspök fényes egyházát teljesen kiraboltatta, a prépostokat, esperesteket, kanonokokat és papokat ruháikból kifosztva barbár módra meztelenül lovakhoz köttetve meghurczoltatta, az egyházban az oltár mögött a kanonokok, papok és szolgáik közzül 68 személyt legyilkoltatott, az egyház levéltárában a kiváltságleveleket széttépette, a káptalan pecsétjét összetörette, és az igy kirabolt egy házat és egyetemet porrá égettette; minek következtében az egyházban egy egész esztendőn át szünetelt az isteni tisztelet, a mi még a tatárjárás idejében sem történt.*

Veszprém földúlását legelőször IV. László 1276. augusztus 3-án Pál veszprémi prépost részére kelt levelében említi. Hazai Okmt. IV. 55. l. – Az egyháznak a gonosz üldözők egyházi ékszerekben, öltönyökben és kincsekben 50,000 márka kárt tettek; a sekrestyében 3000 márka értékű könyvek s a régi királyok és hívek megbecsűlhetetlen értékű drága ajándékai vesztek el; Pál prépost egy maga kincsekben 3000 márka. könyvekben 1000 márka kárt vallott, a káptalan 15 jogtudor tagja pedig könyveiben s a királyoktól követségben való jártokért kapott ajándékokban 10,000 márka értéknél többet vesztett el, mond a király 1276-ban, uralkodása negyedik évében (szept. 1. előtt) kelt levelében, melylyel az egyház kárának némi pótlására annak a Zala vármegyei Merenyét adományozza, s melyben az elrabolt egyházi ékszerek is részletesen föl vannak sorolva. FEJÉR, VII. II. 46. l. – 1276. november 17-én kelt levelében, melylyel a foki vám egy részét adományozza a veszprémi egyháznak, említi a király a Sz, István kora óta Veszprémben virágzott s a párizsival vetekedett egyetem porrá égetését. FEJÉR, V. II. 347. l. – A földúlt egyház javára, Péter püspök érdeméért, állítja vissza a király a veszprémi püspöknek, mint a királyné koronázójának és cancellárjának járó, de egy idő óta feledésbe ment 500 márkányi évi fizetését, neje Izabella és az országnagyok megegyezésével, 1276. (szept. 1. előtt). FEJÉR, V. II. 337. l. – Legrészletesebben leírja László király a veszprémi egyház saját szemeivel látott siralmas állapotját, az annak kirablására vonatkozó adatokkal együtt 1277. (szept. 1. után) kelt levelében, melylyel a Maroson Szalánkamenbe szállított só jövedelmét az országgyűlés megegyezésével a veszprémi káptalannak adományozza. FEJÉR, IX. VII. 692. l. – Már 1276. szept. 3-án említi püspöksége pusztúlt állapotját maga Péter püspök abban a levelében, melylyel egyházmegyéje két faluját a hasonlóan végromlásra jutott esztergomi érsekséggel a tihanyi egyházért elcseréli. FEJÉR, V. II. 367. l. és KNAUZ. e. h. II. 59. l. – A veszprémi káptalan, elveszett pecsétje helyett, a király parancsára, már 1276-ban új pecsétet készíttetett és használt. Hazai Okmt. I. 68. l. – Veszprém földúlatásáról IV. László 1283. november 28-án kelt adománylevelében úgy emlékezik, mint a mely az ő gyermek korában a tyrannus országnagyok által történt. WENZEL, IV. 255. l. – Hogy a rablást Péter nádor követte el, világosan mondja a király 1281. május 3-án kelt levelében, melyben a székes-fehérvári káptalannak megparancsolja, hogy a veszprémi káptalan részére szolgáltassa ki azt az egykor általa kiállított kiváltságlevelet, melynek egyik példánya Veszprémben «in vastu et spolio Petri Palatini» elveszett, de a melynek második eredeti példányát szokás szerint saját levéltárában őrizi. WENZEL, IX. 299. l. és Hazai Okmt. IV. 61. l.

Ezen rabló hadjárat alátt tömérdek kárt vallott a veszprémvölgyi apáczazárda is, mely a király és országnagyok táborozásai miatt végképen elszegényedett,* valamint a hántai monostor is, mely a belháborukban, a németek berohanásai miatt, de különösen a veszprémi egyház földúlásakor iszonyú kárt vallott.* A belháború által leginkább sujtott Dunántúl nyomorát még az is növelte, hogy az osztrákok ezen zavarokat fölhasználva, az országba betörtek és a határszéleket pusztították.* Bizonyosnak tarthatjuk, hogy a veszprémi rablásért fosztotta meg a király Csák Pétert az általa ekkor majdnem egy évig viselt nádorságtól,* midőn egyszersmid intézkedéseket is tett az országban elhatalmasodott rablók és gonosztévők megbüntetésére.*

Ezért engedi el a király örökre ezen zárda négy falujának minden királyi szedővedőjét, 1276. (szept. 1. előtt). FEJÉR, V. II. 328. l. – Ugyancsak 1276. (szept. 1. előtt) írja át s adja ki kiváltságlevél alakban azt a Szent-Keresztnél 1276. márczius 21-én kelt levelét, melylyel ezen zárda népeit a királyi udvar bíráján kivül minden más biró hatósága alól fölmentette. Hazai Oklevéltár 75. l.

Ezen kárai pótlására adja a király e monostornak Ecsi és Bajcs falukat 1277. (szept. 1. előtt), FEJÉR, V. II. 378. és 381. l.

IV. László 1276-ban nap nélkűl kelt levelében mondja, hogy Belöd, Belöd fia, az Osl nemzetségből «nuper dum Theotonici in regno nostro deuastaciones facerent», egy előkelő német vitézt foglyúl ejtett. FEJÉR, VII. II. 50. l.

1276. aug. 9-én már a nádorságot Németújvári Miklós, a Csákok régi ellensége, viseli; ugyanekkor testvére Iván tárnokmester, Joakhim tótországi bán, a letett nádor testvére Csák Máté pedig erdélyi vajda. FEJÉR, V. II. 334 l. és KNAUZ, e. h. II. 57. l.

Gergely bán somogyi főispán a király és országnagyok rendelete értelmében Somogy vármegyében közgyűlést tartván, birótársaival együtt elkoboztatta Miklós és István Bár nevű faluját, kik Gergelynek, Iháros fiának, 125 márka kárt okoztak. 1276. aug. 17. FEJÉR, V. II. 366. l.

Habsburgi Rudolf és Ottokár közt, kiknek párthívei Stiriában és Karinthiában már 1275-ben harczokat folytattak egymással, a háború, mely a cseh király és birodalma sorsa fölött döntendő volt, csak idő kérdése lehetett. Éppen ezért Ottokár érezve helyzete nehéz voltát mindent elkövetett, hogy a Lászlóval 1275-ben megkötött ideiglenes egyességet állandó szövetséggé alakítsa át; és igy Magyarország hadseregét is latba vethesse a német birodalommal vívandó döntő háborúban. Egy ideig kecsegtethette is magát e reménységgel. Ki volt ugyanis tűzve a nap és hely, melyen a magyar és cseh királynak személyesen kellett volna találkozni, hogy a végleges szövetségi szerződést megkössék, s Ottokár László ipát Károly siciliai királyt is fölkérte, hogy az egyezkedésben személyesen vagy követei által vegyen részt.

De másfelől Rudolf római király sem volt tétlen, hogy a magyar királyi udvar szövetségét megnyerje, s e törekvésében buzgó támogatóra talált a királyi udvar legbefolyásosabb tanácsadójában Joakhim bánban, ki mint régebben, úgy most is a német és magyar király kölcsönös szövetségének legbiztosabb zálogáúl tekintette a László király öcscse, Endre tótországi herczeg eljegyeztetését Rudolf leányával Clementiával, mely családi összeköttetés az Ottokárt szívből gyűlölő s emellett nagyravágyó anyakirálynénak, Erzsébetnek már régebben is titkos ohajtását képezte. Ilyen befolyások bírták rá Lászlót, hogy Meinhard tiroli grófot, leányági rokonát, fölkérje, hogy mivel országának az ő kiskorúságában megsértett jogait most már serdűltebb korában az ország belzavarainak lecsillapodtával vissza akarja vívni, legyen közbenjáró, hogy Rudolf leánya, ha van, jegyeztessék el öcscsének, Endrének. Írt magának Rudolfnak is ez ügyben, tudatva, hogy rokoni összeköttetésbe kíván vele lépni, s öcscsének a még nyolczadik évében járó Endre tótországi herczegnek főként Rudolf leányával, vagy pedig fia, leánya vagy leánytestvérei leányával leendő eljegyeztetését forrón óhajtja, s kérte, hogy hallgassa meg szivesen ez ügyben megbizottját Meinhard tiroli grófot és András pécsi olvasó kanonokot, kit az ország nagyjai tanácsából az eljegyzési szerződés megkötésére teljesen meghatalmazott követéül küld hozzá.*

IV. László levelei Meinhardhoz és Rudolfhoz s követi megbizó levele, mind év nélkül. FEJÉR, VII. II. 43. 44. l. és WENZEL, IV. 42. 43. l. – Ezen leveleket valamint Fejér, Úgy PALACZKY is Ueber Formelbücher. 319. l. helyesen határozza 1276-ra, ellenben WENZEL e. h. 1274-re helyezi. – Föltünő, hogy ezen levelek szerint László király nem tudta, van-é Rudolfnak leánya, míg anyja Erzsébet erről biztos tudomással bírt; mert, mint Rudolf hozzá intézett válaszából kitetszik, kissebbik fia Endre számára egyenesen Rudolf leánya kezét kérte.

Rudolf szivesen fogadta a magyar udvar ezen föllépését, s az özvegy királynénak adott válaszában köszönetét fejezte ki a hozzá intézett üdvözletért, biztosította őt; hogy néhai férje iránt táplált őszinte barátsága annak halálával nem enyészett el, s hogy szivén fekszik a szóba hozott rokoni összeköttetés: mivel azonban e fontos dologban országnagyjai tanácsát meg kell hallgatnia, igérte, hogy azokkal minél elébb értekezni fog, hogy ezen ügy mindkét fél óhajtása szerint közös tisztességökre és javokra intéztessék el.* Nem sokára ezután Lászlóhoz intézett levelében, melyben az eljegyzésről mint már megtörténtről szól, biztosítja a magyar királyt, kit öcscsével mint húsából való húst, csontjából való csontot atyai szeretettel ölel keblére, hogy legforróbb vágya őt üldözője dühös zsarnokságától megmenteni és ősi öröksége határait gyarapítni. Mert neki annyira szivén fekszik a fönséges és híres Magyarország régi dicsőségének helyreállítása és üldözőjének megalázása, hogy sem személyét, sem vagyonát nem kíméli, csakhogy annak büszke dölyfét diadalmas sasaival megtörje. «Im Isten kegyelmével, – így végzi levelét, – indulunk ellene hadainkkal, hogy fönhéjázását letéve, tanulja meg, milyen nehéz az ösztön ellen rugódozni. Nosza tehát fejedelem, övezd föl magadat az őseidtől örökölt vitézség erejével, mert bízunk Isten segélyében, hogy minden szerencsésen fog sikerülni, midőn ez igaz ügyben az igazságért lángoló fejedelem alatt fogsz harczolni.* Ugyanakkor Magyarország rendeihez küldött levelében magasztaló szavakkal emelve ki a hű ragaszkodást, melylyel legkedvesebb fiaihoz László királyhoz és öcscséhez Endréhez viseltetnek, igéri, hogy ezen hűségöket nem annyira szavakkal, mint tettekkel kívánja meghálálni, s mint különös ajándékot kéri tőlök, hogy ha a római birodalomban vagy udvarában vannak oly kitüntetések, melyekben lelkök gyönyörködik, azok elnyeréséért bizodalommal folyamodjanak hozzá, ki Magyarország régi dicsőségének helyreállítását s üldözőjének megalázását szivén hordozza. *

Év n. (1276.) WENZEL, IV. 44. l.

ÉV n. (1276.) FEJÉR; V. II. 320. l. – Ez a levél, mint tartalma s hangja bizonyítja, csak 1276 nyarán kelhetett, midőn Rudolf Ottokár ellen Ausztriába betörni készült.

Év n. (1276). FEJÉR, V. II. 322. 1.

Rudolf ezen eszélyes, tapintatos eljárása nem tévesztette el hatását a magyar királyi udvarra, mely az Ottokárral kötött ideiglenes egyesség fölbontásait elhatározva, készséggel hajlandó lett a Rudolf által ajánlott véd- és daczszövetség elfogadására. A magyar udvar, hogy az Ottokárral tervezett összejövetelt meghiusítsa, az eddigi megállapodás megváltoztatásával azt követelte, hogy az összejövetel kitűzött napján és helyén mindkét fél fegyveres erővel jelenjék meg a békeszerződés tárgyalására, s minthogy e föltételt Ottokár határozottan visszautasította, czélját el is érte, a mennyiben az összejövetelről és így a kibékülésről többé szó sem lehetett. Világos ez Ottokárnak László egyik leánytestvéréhez, valószínűleg Katalinhoz, Dragutin szerb fejedelem nejéhez intézett leveléből, melyben a békeszerződés megakadályozását egyenesen a gyermek László fölött uralkodó Joakhim fondorkodásának tulajdonítja. Ő, mint írja, a László magyar királylyal kötött egyességet lelkiismeretesen meg kivánja tartani, az összejövetelre vonatkozó határozatot is a béke végleges megkötése végett készséggel óhajtotta volna végrehajtani: de mivel már az intézkedés egész terve megváltozott, az öszszejövetelre többé nem akar megjelenni. Azon ugyanis a megállapodás szerint fegyver nélkűl kellett volna megjelenniök, a magyar király pedig Joakhim hitszegő sugalmazására fegyveres összejövetelt követel. Kikelvén azután Joakhim ellen, ki sem a királyhoz, sem az országhoz soha hű nem volt, a kinek hűtlensége miatt veszett el egykor atyátok István király,* midőn lóhalálában nyargalt Joakhim által elrabolt fia visszaszerzésére, ki V. István halála után fiai László és Endre közt vérengző belháborút idézett elő, most pedig annyira uralkodik László király fölött, hogy az az ő akaratja ellen semmit sem mer tenni, kinyilatkoztatja, hogy a magyar követek által előtte s utóbb Budán az országnagyok által tett eskü megszegésével sürgetett fegyveres összejövetelben részt nem fog venni. Nem vádolja állhatatlanságáért a királyt, ki mint kiskorú nem önálló, hanem azon gazok akaratjához kénytelen alkalmaztatni magát, kik őt kezökben tartják s kiknek gonosz tanácsát balgatagúl követi. Sérelműl hozza föl, hogy a magyar király az ő pártütő alattvalóit országába befogadta, míg ő az ily hűtleneket, kik pártfogásáért könyörögtek, hogy az egyesség ellen ne vétsen, visszautasította. Ajánlja ennélfogva rokonának, hogy se maga, se testvérei ne menjenek el az összejövetelre, hova ő sem küldi el sem nejét, sem kiskorú fiát, kit a fegyverek zaja közt könnyen veszély érhetne: mert a magyar király Joakhim kormánya alatt áll, ki neki halálos ellensége s a királyt alattomosan az ő megrontására ösztönzi. Joakhim volt az, ki tudva, hogy Rudolf gróf, ki magát választott római királynak nevezi, az ő legnagyobb ellensége, Endrét az ifjabb magyar királyt áruló módon elrabolván, Rudolf leányával akarta egybeházasítani, s ezért magának egy oly tartományt kért, melyet törvényesen és jogosan ő bír. Ha a magyar király, – így végzi levelét, – a ti kezetekben, vagy más rokona, vagy valamely Magyarországhoz hű férfiú kezében volna, nem vonakodnék vele összejönni, de míg a hitetlen Joakhim hatalmában van, nem akar vele értekezni; hanem igenis megjelenik a kitűzött hely szinén hatalmas sereggel, de nem egyezkedni, hanem hogy tartományait minden támadás ellen férfiasan megvédelmezze. Ha azonban a magyar királynak tetszenék az összejövetelt elhalasztani, úgy, hogy azon Károly siciliai király, vagy fia Károly, vagy legalább tanácsosai jelen lehessenek, vagy pedig azt kivánná, hogy a határidőre tanácsosaik jőjenek össze értekezni és végezni, úgy, hogy mind ő mind a magyar király országaikban maradjanak, szivesen beleegyeznék, de fegyveres összejövetelt semmi esetre sem fogad el.*

E szavakból: «felicis memorie olim rex Stephanus pater vester» bizonyos, hogy ez a levél . István egyik leányához volt intézve, és így tévedt HORVÁTH MIHÁLY, Magyarország tört. II. köt. 94. l, midőn Fejér ellenében, ki e levelet Katalinhoz a szerb fejedelem nejéhez, IV. László testvéréhez, intézettnek mondja, valószínűbbnek tartja, hogy az Erzsébethez, IV. Béla leányához, Henrik bajor herczeg nejéhez szólott. Ezt annyival kevesbbé tartom elfogadhatónak, mert magának Henriknek a bíbornokokhoz írt leveléből tudjuk, hogy neje már 1275-ben nem volt életben. FEJÉR, V. II. 289. l.

Év n. (1276). FEJÉR, V. II. 315. l.

A tervezett összejövetel e szerint, melytől Ottokár a béke végleges megkötését reménylette, örökre elmaradt; bár a cseh király által megnyert I. Károly siciliai király, kinek közbenjárására Ottokár, mint látjuk, nagy súlyt fektetett, úgy 1276. április 22-én Rómában, mint öt hónappal később szept. 24-én Viterboban kelt leveleiben igéretet tett Ottokárnak, hogy az összejövetelre teljes hatalommal ellátandó követeit el fogja küldeni* s azok részére a magyar országnagyokhoz intézett megbízó levelét szept. 25-én csakugyan ki is állította. *

Károly király levele Ottokárhoz 1276. ápr. 22-ről, melyben tudatja, hogy személyesen meg nem jelenhetvén, két egyházi s egy világi tanácsosát fogja a béke tárgyalására küldeni. FEJÉR, V. II. 311. l. és kivonatban WENZELnél Diplomatiai emlékek I. 40. l. – Később szept. 24-én kelt nyilt levelében két püspököt és egy világi urat bízott meg, hogy helyette az egyezkedésben teljes fölhatalmazással részt vegyenek. FEJÉR, V. II. és WENZEL e. h. I. 50. l.

2 WENZEL, e. h. I. 52. l. – Ezen Viterbóban szept, 25-én az ötödik indictióban kelt levelet, valamint Károlynak ugyanott egy nappal elébb kiállitott s föntebb említett levelét is, Wenzel tévedve határozza és közli 1277-re, minthogy az indictio ötödik éve 1276. szept. 24-én kezdődött.

A magyar szövetségre e szerint Rudolf biztosan számíthatva 1276. nyarán megtámadta s hódolatra kényszerítette Ottokár párthívét, Henrik bajor herczeget, azután hadaival Passaun át Ausztriába nyomúlt, hol Ensburg, Tuln és több kisebb város hódolva tárt kaput előtte, majd Klosterneuburgot ostrommal megvette, október 18-án pedig Bécs alá szállott s a várost öt hétig a legszorosabb ostromzár alatt tartotta;* mialatt László király magyar és kún hadaival segítségére készen állva, az osztrák határszélen táborozott.* Ottokár, ki a Dunától éjszakra Laa és Klosterneuburg közt foglalt hadaival állást, miután Ausztriából, Stiriából, Karinthiából párthíveitől segélyt nem kaphatott, s Csehországban is fenyegetve érezte magát a pártütő főurak lázongásai által, kénytelen volt belátni, hogy a német birodalom és Magyarország egyesűlt erejével megküzdeni nem bírhat, s ha ütközetre kerűl a dolog, ügye menthetetlenűl elveszett. Azért biztosait, Brunó olmüczi püspököt és Ottó brandenburgi őrgrófot, alkudozás végett Rudolf táborába küldte, kik is Rudolf biztosaival, Berchthold würzburgi püspökkel és Lajos bajor herczeggel, a békét nov. 21-én rá nézve igen súlyos föltételek alatt megkötötték. A Rudolf által bécsi táborában november 26-án megerősített szerződés értelmében Ottokár lemondott a birodalom általa 26 esztendő óta bírt összes tartományairól, Ausztriáról, Stiriáról, Karinthiáról, a vend őrgrófságról, Egerről és Portenauról, Rudolf pedig megerősítette őt Csehország, Morva és tartozandóságaik birtokában, melyeket maga és elődei a birodalomtól hűbéres joggal bírtak, az ellene hozott itéleteket, átkokat s egyházi tilalmakat pedig visszavonta. A béke nagyobb biztosítására Ottokár leánya Kunigunda, Rudolf fiának Hartmannak, Rudolf leánya, Juta pedig Ottokár fiának Venczelnek, kölcsönösen 40,000 márka jegyajándékkal, eljegyeztetett. A békébe a magyar király és alattvalói is befoglaltattak, oly föltétellel, hogy Ottokár és emberei mindazokat a várakat, városokat és helységeket, melyeket Magyarországtól elfoglaltak, valamint a magyar király és emberei is, a mit a cseh koronától foglaltak, azonnal adják vissza, állítsák helyre a két ország között a régi határokat, s ha valamelyik fél ezen egyesség ellen vétne, az ellen, mint békebontó ellen Rudolf köteles legyen a megsértett félnek segítségére kelni.* Bár a békeszerződésben nincs megemlítve, Ottokár azt is megigérte, hogy visszaadja Lászlónak mindazokat a roppant értékű ősi családi kincseket, melyeket egykor IV. Béla halála után leánya Anna, a macsói herczeg özvegye, Csehországba vitt és neki mint vejének átadott.*

Anualium Anstrić continuntio Vindobonensis. PERTZ-nél IX. 708. l.

Ipse etiam Ladislaus Ungarorum Rex usque ad metas Austrie in subsidium Regis Romanorum cum ingenti exercitu Comanorum et Ungarorum venisset, írja az osztrák évkönyvek bécsi folytatója 1276-ra PERTZnél e. h.

Eredetije a bécsi cs. levéltárban. FEJÉR, VII, V. 418. és PERTZ, Monumenta rerum Germ. Leges. II. 407. l.

Promittens Rex Boemie memorato regi Ungarie omnes thesauros reddere, quos aliquando amita ipsius regis Ladislavi Anna regina de Mazowe asportaverat eique tradiderat, videlicet duas coronas aureas et sceptra regalia, ac precio sissimam amphoram auream, nobilissimisque gemmis undique adornatam, mire pulchritudinis, et alia quamplura clenodia aurea, que a tempore regis Ungarie Attile et ab aliis successoribus suis usque nunc in Ungaria fuerant conservata. Annalium Austrić Contin. Vindob. PERTZ-nél IX. l. 708. l.

A dalmát tengerparton e közben a korona tekintélyének semmibe vételével évek óta tartó zavargás szakadatlanúl folyt. A magyar kormány, a helyett, hogy erővel vagy eszélylyel a tengerparti városok viszályát lecsendesiteni törekedett volna, még olajat öntött a tűzre, midőn a Spalatót és Sebenigót pártoló brebiri grófok ösztönzésére a gyermekkirálylyal visszavonatta és érvénytelennek hirdettette IV. Béla kiváltságlevelét, melylyel a Spalató által jogos birtokának vitatott Ostrach nevű földet Traunak adományozta.* A koronához hű Trau tanácsa ez intézkedésben nem nyugodott meg, hanem 1276. január 13-án Romanus barsi esperest és Fulcus mester által, kiket Benedek választott esztergomi érsek saját ügyében küldött a szent székhez, s kik az ellenök intézett cselvetéseket Segnában és Zárában nagy bajjal kikerűlve Trauba tértek s ott várakoztak hajóra, folyamodást intézett Benedek érsekhez, hogy Istent és igazságát s a maga tisztességét tekintve, védje a város igaz ügyét az országnagyok és a király előtt, ki, mint legújabban a spalatóiak hiresztelik, de a mit hinni nem lehet, a nagyatyja, atyja és maga által Trau részére kiadott kiváltságleveleket az ügy megvizsgálása nélkűl hazug sugalmazásra visszavonta.* De maga a város tanácsa is fölküldte ez ügyben a királyi udvarba püspökét Columbanust, ki már a múlt évben is járt a királynál, s általa ügyét Benedek választott esztergomi érsek pártfogásába ajánlotta.* Ezen küldetésnek azonban nem lett sikere, mint kitetszik Miklós dalmát és horvát bánnak a királyhoz intézett jelentéséből. E szerint ugyanis a bán, ki Trau állandó hűségét kiemelve e várost a király védelmére méltónak elismeri, a hely szinén megjelenve, megkisértette az egyfelől Trau, másfelől Spalato és Sebenigo közt évek óta elkeseredéssel folyt viszályt békésen elintézni: de mivel a két utóbbi város, az összes horvát főurakkal kezet fogva, Traut megtámadni és lerombolni készűlt, ha csak az bele nem egyezik, hogy Sebenigónak, mely emberi emlékezet óta mindig a traui püspök hatósága alatt állott, külön püspöke legyen, s vissza nem adja a IV. Béla és V. István által egykor Spalato megegyezésével Traunak adományozott birtokokat, s mivel továbbá a támadók az általa a király nevében kiadott parancsokat és tilalmakat semmibe vették, ő pedig csekély kiséretével a város végromlására törőknek ellenszegűlni nem merészkedhetett, kénytelen volt Traunak megparancsolni, hogy ellenségei minden kivánatát teljesítse. Minthogy azonban a trauiak készebbeknek nyilatkoztak városuk leromboltatására, mint kiváltságleveleik megsemmisítésére, végre sem tehetett egyebet, mint hogy nem az igazságot, hanem az ellenség hatalmát tekintve Traut akaratja ellen is engedelmességre kényszerítette. S miután mindezt, a mint mentegetőzve írja, nem jószántából, hanem kénytelenségből tette, fölkéri a királyt, hogy ezen ügyben tetszése szerint intézkedjék.* Bizonyosan az országban éppen akkor dühöngött belháború volt az oka, hogy a kormány a hű Trau védelmére nem gondolhatott, mely végre is magára hagyatva kénytelen volt 1277. junius vége felé Spalatóval, a közbenjáró Károly siciliai király iránti tekintetből, 2000 ezüst márka büntetés terhe alatt, melynek fele László királyt, másik fele a szerződést megtartó félt illesse, a következő julius havára fegyverszünetre lépni* és a Spalato által követelt birtokokat, azokról szóló kiváltságleveleit érvénytelennek nyilatkoztatva, átengedni. *

IV. László visszavonó levele 1275. (szept. 1. után). FEJÉR, VII., IV. 164. l. és teljesebben V., II. 259. l. – Még ezen levél kelte előtt 1275-ben utasította Miklós dalmát és horvát bán a két versengő várost, miután a feleket kihallgatta, Trau kiváltságleveleit megtekintette, s érvényeseknek elismerte, hogy ügyöket a király törvényszéke előtt folytassák. FEJÉR, VII. IV. 163. l.

FEJÉR, VII., IV. 169. l.

1276. FEJÉR, V., II. 356. l.

Év n. (1276.) FEJÉR, VII., IV. 171. l.

FEJÉR, VII., IV. 173. l.

Ezen egyességet, melyet György brebiri gróf s Sebenigó podestája és két zárai polgár mint békebirák Spalatóban 1277. május 20-dikán, Trauban pedig május 21-én kötöttek meg egy felől a spalatói érsek, káptalan és városi közönség, más felől Trau podestája Brebiri Mladin, káptalana és városi közönsége közt, Spalato tanácsa a magyar király iránti tekintetből, 2000 ezüst márka büntetés terhe alatt, melynek fele a szerződést megtartó felet, másik fele a két városért kezeskedő Zára városát illesse, 1277. junius 30-án erősítette meg s állította ki ünnepélyesen. FEJÉR VII., V. 175. l. és WENZEL IX. 223. l.

Az egykor hatalmas büszke Ottokár mélyen érezte megaláztatása szégyenét, melyet a bécsi béke súlyos föltételei elfogadásával magára vont, s mihelyt a fenyegető veszélyt feje fölül elvonúlva látta, teljességgel nem gondolt a szerződés föltételeinek lelkiismeretes megtartására, melyeket csak kénytelenségből fogadott el, hogy nehéz helyzetéből menekülhessen, hanem neje, a büszke magyar királyleány, Kunigunda szemrehányásai által is bosszúra ingereltetve,* minden alkalmat megragadt, hogy Rudolf ellen háborút idézzen föl s így bosszúszomját kielégíthesse; a német birodalomban titkos alkudozásokat folytatott Rudolf ellenségeivel, László királynak az elfoglalt várakat s városokat, a családi kincseket nem adta vissza, az osztrákok nála lévő kezeseit és foglyait nem bocsátotta szabadon; miért viszont Rudolf is megtagadta tőle azokat az osztrák urodalmakat, melyeket leánya menyasszonyi ajándéka fejében neki kötelezett volt. A feszültség és surlódás a két király és párthívei közt minden nap erősebb lett, annyira, hogy mindjárt a következett egész télen át az osztrákok Morvába s a csehek Ausztriába csapkodva folyvást dúlták és égették egymás jószágait.* A kitört viszálynak a két király biztosai Brunó olmüczi püspök és Fridrik nürnbergi várnagy, mint békebirák újabb békeszerződéssel igyekeztek véget vetni, melyet Rudolf is, Ottokár is Bécsben 1277. május 6-dikán szentesített, s melybe László király és öcscse is újra be volt foglalva.*

Regina quoque Boemie coniunx sua frequenter eum increpans, quod predictas terras resignauerat, írja az osztrák évkönyvek bécsi folytatója PERTZnél IX. 709. 1. – Hasonl. Continuator Cosmć Pragensis. U. ott. 191. l.

Annales Austrić. PERTZnél IX. 710. l.

FEJÉR, VII., II. 59. l. – Az Ottokár által kiállított példány a bécsi cs. levéltárban. FEJÉR, VII., V. 426. l. és PERTZ-nél e. h. Leges II. köt. 415. l.

Nagyon jól tudta azonban Rudolf, hogy Ottokárral szemben a szerződések erejébe mennyire nem bízhatik, s hogy uralmát a tőle visszaszerzett tartományokban csak fegyvere túlsúlyával tarthatja fön. Azért legfőbb törekvését arra fordította, hogy a magyar udvarral fönálló jó viszonyát minél szorosabbra fűzze, és így magának a kétségtelenül kitörendő háborúban Magyarország döntő segélyét előre biztositsa; s hogy czélját annál biztosabban elérje, most már maga sürgette az újabb szorosabb szövetkezést és leányának Endre herczeggel való eljegyeztetését. László királynak ez ügyben Bécsbe küldött követei: Lodomér váradi s Timotheus zágrábi püspökök, Rolánd bán, Aladár, a királyné tárnokmestere s nógrádi főispán, Demeter székesfehérvári prépost s alcancellár és János budai prépost, azt a szövetségi szerződést, melyet Rudolf Bécsben 1277. julius 5-én állított ki, készséggel elfogadták s esküvel erősítették, hogy László király ezen szerződés lényegben teljesen egyező példányát, a mint Rudolf is tette, maga és országnagyjai pecsétjeivel ki fogja állítani, s annak megtartására magát országa nagyjaival együtt esküvel fogja kötelezni. Ezen szerződés szerint Rudolf László királylyal egyességet, barátságot, rokonságot kötött, oly föltétellel, hogy egymást tanácscsal és tettel kölcsönösen segítsék; kötelezte magát, s erre a magyar követek kivánsága szerint elsőszülött fiával Alberttel, rokonaival és országa nagyjaival, a maga és jelenlévő neje lelki üdvére ünnepélyes esküt is tétetett, hogy eljegyzett leányát Clementiát a kitűzendő határidőre Endre herczeghez nőül fogja adni, mire viszont László és országa nagyjai is kötelesek legyenek esküt tenni, kikötvén azonban, hogy az ő követei Endre herczeget megtekinthessék, és az eljegyzés csak úgy maradjon érvényes, ha benne föltűnő fogyatkozás nem találtatik; ígérte; hogy megtartja Ottokár ellen Lászlóval eddig kötött minden szerződését, és a magyar követekkel együtt ünnepélyes követséget fog Ottokárhoz küldeni s őt meginti, hogy magyarországi foglalásait adja vissza s az okozott károkat térítse meg; ígérte továbbá, hogy a cseh király és emberei által elfoglalt várakat és városokat, valamint azokat is, melyeket az ő uralkodása idejében az osztrákok, stájerek és karantánok foglaltak el, ő pedig még vissza nem adott, saját fáradságával és költségével vissza fogja szerezni, úgy azonban, hogy ha szükség leend, őt ebben a magyar király is köteles legyén segíteni, és a régi magyar határokat ezen tartományok felé a két birodalom által kiküldendő biztosok állítsák helyre; ígérte azt is, hogy a magyar király hűtlen alattvalóit nem fogja befogadni, mire viszont a magyar király is kötelezve legyen, s hogy a határszéleken a gonosztevőket meg fogja zabolázni, miben a két uralkodó egymást kölcsönösen tartozzék segítni; végre ismételten ígérte, hogy a magyar alattvalók kereskedelmi szabadságát tartományaiban a rendes vám lefizetése mellett biztosítja.*

Eredetije a bécsi csász. levéltárban. FEJÉR, V., II. 388. l. – Hogy a kereskedők szabad közlekedésére Rudolf és László közt már előbb is volt szerződés kötve, kétségtelen Lászlónak Pest mellett a nagy szigeten (a Csepel szigetén) 1277. május 23-án kelt parancsából, melyben hivatkozva a Rudolffal kötött egyességre, a főispánoknak tisztök vesztése, a nemeseknek pedig jószágaik elkoboztatása terhe alatt meghagyja, hogy a német birodalombeli kereskedőktől a régi törvényes harminczadon és vámon kivűl semmit ne merjenek venni, s azokat a nagyatyja és atyja idejében élvezett szabadságaikban tartsák meg. FEJÉR, V., II. 387. l. – A Rudolf és László közt már előbb is fönnállott jó viszony bizonyságául szolgál a Rudolf 1277. márczius 19-én Bécsben kelt parancsa, melyben hiveit súlyos haragja terhe alatt letiltja, hogy a különös pártfogásába vett borsmonostrai apátságot háborgatni és károsítani ne merjék. FEJÉR, V., II. 422. és WENZEL, IV. 88. l.

Ezen szerződés értelmében Rudolf csakugyan végrehajtotta leánya Clementia eljegyeztetését Endre herczeggel, még pedig a pápa megegyezésével,* s László panaszára, hogy országa némely várait Rudolf hívei még folyvást elfoglalva tartják, Istenre hivatkozva, hogy ő az egyesség és rokoni összeköttetés értelmében mindig szívesen kész kívánatait teljesítni, tudatta, hogy ő Ottokárt is, másokat is, kik ezen várakat kezökben tartják, már rég fölszólította, s azok készeknek is nyilatkoztak a biztosokúl kiküldendő magyar országnagyokkal ez ügyben jog és igazság szerint járni el; ajánlotta ennélfogva Lászlónak, hogy a határszélekre küldjön alkalmas biztosokat, kik az ő biztosaival egyetértve intézhessék el a várak letartóztatóival a vitás kérdéseket.* Rudolf egy Lászlóhoz ekkortájban intézett másik levelében örömét nyilatkoztatva ki a fölött, hogy az iszonyú vihar, mely közte és öcscse, az ő leánya jegyese közt kitört, lecsendesedett s a megtörtént kibékülés után országa békének örvend,* csudálkozását fejezi ki, hogy követei, kiket leánya házasságának végrehajtása ügyében udvarába küldött, ott oly hosszasan időznek s kéri, hogy azokat minél elébb végválaszszal bocsássa vissza. Tudatja egyszersmind, hogy Ottokár az ő híveit Ausztriában iszonyúan üldözi, s fölkéri Lászlót, hogy míg ő birodalma hatalmával egyik oldalról támad, más oldalról üssön ellenségeire, hogy így azok üllő és pöröly közzé szorúljanak; mert így nem csak országa ősi határait fogja visszaszerezhetni, hanem birodalmát is terjesztheti; kéri végre, hogy szándékát erre nézve vele azonnal tudassa.*

Egy névtelen püspök Rudolfhoz intézett levelében örömének ad kifejezést ezen a birodalomra üdvös rokoni összeköttetés fölött. Év n. (1277.) WENZEL, IV. 89. l., hol ezen levél 1276-ra van határozva.

Év n. (1277.) WENZEL, IV. 85. l.

Ezen testvéri viszályról ez időben más forrásban emlékezetet nem találunk.

Év n. (1277.) FEJÉR, VII., II. 65. l.

A római és cseh király megújult viszályát egy újabb egyesség lett volna hivatva megszüntetni, melyet Ottokár Prágában 1277. szept. 12-én írt alá, belefoglalva más rokonaival együtt Lászlót, Magyarország fönséges királyát is:* de Ottokár most sem gondolt komolyan a szerződés föltételei teljesítésére, nevezetesen folyvást vonakodott a napa által Prágába vitt magyar királyi családi kincseket visszaadni, azt vitatva, hogy azokat a gyermek László teljeskorúságáig senki méltóbban és hívebben nem őrizheti, mint ő, kit a magyar királyi családhoz közel rokonság köt.*

FEJÉR, V., II. 65. és VII., V. 431. l. – PERTZ. e. h. Leges. n. 419. l.

Annalium Austrić Contin. Vindob. PERTZnél IX. 709. l.

Rudolfnak lehetetlen volt meg nem győződni, hogy a közte és Ottokár közt fönforgó hatalmi kérdést csak fegyverrel lehet megoldani; azért fölszólította Lászlót, hivatkozva a köztök fönnálló atyai s fiúi viszonyra és egyességre, hogy, miután elérkezett az idő, hogy az ellenök egyiránt incselkedő cseh királyon bosszújokat tölthessék, azonnal siessen országa határszélére, hogy a közös ellenségök ellen intézendő közös eljárás ügyében értekezzenek.* A Haimburg alatt november 11-én megtartott összejövetelen Rudolf Lászlót ünnepélyesen fiává fogadta, vele Ottokár ellen véd- és daczszövetséget kötött, s midőn visszatért, Bruckig kisérte és ott fényesen megvendégelte. *

Év n. (1277.) FEJÉR, V., II. 320. l. és WENZEL, IV. 87. l.

Annalium Austrić Contin. Vindob. PERTZnél IX. 709. l. – Rudolf egy névtelenhez intézett levelében tudatja, hogy minap a magyar királylyal összejövén az egymással azelőtt kötött szerződéseket eskü helyett kézadással megerősítették, s egy értelemmel elhatározták, hogy egymást a cseh király ellen híven segítik és egymás tudta nélkül vele nem értekeznek s meg nem békélnek, FEJÉR, V., II. 454 l.

Hogy Rudolf már ekkor megnyerte a cseh király ellen László ipát, Károly siciliai királyt is, ki még a múlt évben kész volt volna követeit az Ottokár és László közt tervezett összejövetelre elküldeni, kitetszik Károly intézkedéseiből, melyeket a veje segélyére Bursano Jakab vezérlete alatt Magyarországba küldendő zsoldosai elszállítása és ellátása ügyében 1277. augusztus és szeptember havában tett.*

WENZEL, Diplom. emlékek. I. 41–41. l.

A belzavarok, melyek a múlt évben Veszprém földúlásakor tetőpontra hágtak s melyek László korában csaknem szakadatlanúl tartottak, ez évben sem szűntek meg, sőt Erdélyben a gyulafehérvári egyház kirablása és fölégetése alkalmával a féktelen bosszú vad dühe oly vérlázító jelenetekben tombolta ki magát, melyek Péter nádor Veszprémben elkövetett kegyetlenségén is túlcsapongtak. A szászok ugyanis; kik valamint politikai tekintetben az erdélyi vajdák hatóságától függetlenűl, saját törvényeikkel élve, külön területet alkottak, úgy egyházi tekintetben is a szebeni prépostság alatt az erdélyi püspöktől teljes függetlenséget törekedtek magok számára kivívni, az erélyes Péter püspökkel, ki egyházi hatóságát rájok is ki akarta terjeszteni, összeütközésbe jöttek. A viszály folyvást mérgesedett, s midőn Péter püspök kanonokjaival egyetértve a vizaknai gerébet Alárdot kivégeztette, lázadássá fajúlt. A szászok ekkor a megölt Alárd fia, Gyán (János) vezérlete alatt fegyvert ragadva Gyula-Fehérvárt 1277. Reminiscere vasárnapján, február a 21-én, megrohanták és elfoglalták, a székesegyházat a többi egyházakkal együtt fölgyújtották s az azokba menekült népet mintegy 2000 férfit és nőt, négy kanonokkal s számos pappal együtt oda égették, a város magyar lakosait, a kiket csak kézre keríthettek, leöldökölték, az egyházi kincseket, ereklyéket, kereszteket, kelyheket, papi öltözeteket és ékszereket elrabolták s megszentségtelenítették, az egyház könyveit és levéltárát földúlták, kiváltságleveleit szétszaggatták.*

A gyula-fehérvári káptalan tanúvallatása szerint, melynek rövid kivonatát közli FEJÉR, VII., IV. 173. l. – Éppen így van leirva ezen dúlás a kiátkozási itéletlevélben is, melyről mindjárt bővebben lesz szó.

László király ezen iszonyú rombolás után, mely a város környékét is pusztává tette, mintegy három hónap mulva a Rákos mezején az ország főpapjaival, főuraival, nemeseivel és kúnjaival országgyűlést tartván; a rendekkel egyetértve elhatározta, hogy a királyi, egyházi és nemesi jószágokat senki elfoglalni ne merje, a kik az ország békéjét megzavarni, királyi vagy egyházi jószágokat elfoglalni merészkednének, és az okozott károkért kellő elégtételt nem adnának, átok alá vettessenek, s ellenök mint az ország dögleletes ellenségei ellen úgy a király, mint az ország összes főrendei, nemesei és kúnjai fölkelni kötelesek legyenek; mely végzés megtartására mind a király, mind a rendek ünnepélyes esküvel kötélezték magokat. Ezen végzés értelmében hirdette ki aztán Budán május 30-dikán a magyar főpapság Vizaknai Gyán és bűntársai az erdélyi szászok ellen a kiátkozási ítéletet, melynek szoros végrehajtását az erdélyi papságnak mindaddig kötelességévé tette, míg a kiátkozottak teljes elégtételt nem adnak s így a föloldozás kegyelmében nem részesűlnek.*

Datum Bude in quindenis Pentecostes, in convocatione domini Regis Hungarie generali. Év nélkül. FEJÉR, VII., IV. 219. l., Jos. Com. KEMÉNY, Notitia Capituli Albensis I. 97. l. és magából a gyulafehérvári káptalan magán levéltárában lévő eredetiből közölve Teutsch és Firnhaber által, Urkundenbuch zur Gesch. Siebenbürgens. I. 171. l. – Gróf Kemény József ezen oklevél keltét tévedve határozta 1291-re; követi őt e tévedésben Fejér, ki az oklevél föntebb közölt keltének szavai után Kemény hitelére önkényesen veti oda az évszámot «A.M.CC.XCI.», minek az eredetiben nyoma sincs; tévedtek az Urkundenbuch kiadói is, midőn ez év nélkül közlött oklevél keltének évét szintén Kemény hitelére 1291-re, napját pedig junius 24-re határozták. Kétségtelen ez abból, hogy az ezen levelet kiállító főpapok sorában találjuk Filep váczi püspököt, a királyné udvari cancellárját, Lodomér váradi, Timotheus zágrábi püspököt, kik 1291-ben ezen egyházi méltóságokat nem viselték, s kik közül Lodomér már 1279-ben az esztergomi érseki széken ült. Ez a levél a föntebbiek szerint csak 1277-ben kelhetett, mely évben a pünkösd quindenája május 30-dikára esett. – Hogy éppen ezen nap László király a Rákos mezei országgyűlésen időzött, bizonyítja a nyúlszigeti apáczazárda részére kiállított adománylevele, melynek kelte: «Datum. iuxta Racus in quindenis Pentecostes A. D. 1277.» WENZEL, IX. 177. l.

9. IV. LÁSZLÓ KIRÁLY OKLEVELE ELŐSORAI.

A rákosi végzés értelmében intézett aztán László király a kiátkozott lázadó szászok ellen hadjáratot, melynek vezérletét Miklós választott esztergomi érsekre, a csatatéren inkább otthonos, mint egyházias szellemű főpapra bízta,* s melyben maga a serdülő korban álló király is személyesen részt vett.* A táborozás eredményéről nem maradtak ránk részletes adatok, s csak annyit tudunk bizonyosan, hogy a kiátkozott szászok a püspökség és káptalan tömérdek kárát soha meg nem térítették. A földúlt gyulafehérvári székesegyház tiz esztendőnél tovább hevert romjaiban, s csak azután tett intézkedéseket Péter püspök, hogy azt saját költségén helyre állíttassa.*

1284. január 1-én adományozta László király Rafainnak a kún Alpra hűtlen fiaitól elkobzott Komárom vármegyei Mocs helységet, egyéb hadi érdemei mellett megemlítvén azt is, hogy egyik testvére László, a Pál fia Miklós és testvérei által elfoglalt és az ő parancsára Miklós választott esztergomi érsek által megvívott Adorján vára alatt, másik testvére Miklós pedig abban az ütközetben esett el, melyet az ő parancsára Miklós választott érsek Erdélyben Alárd fia Gyán ellen vívott. FEJÉR, V., III. 258. l.

1282. junius 19-én nemesített meg László király több borsodi várjobbágyot, kik Ottokár ellen a Morva mezején vitézül harczoltak, s kiknek Elek nevű rokona abban a háborúban, melyet az ellene föllázadt szászok ellen folytatott, szemeláttára vitézűl harczolva esett el. WENZEL, IX. 330. l.

1287. november 1-én kelt Péter püspök szerződése János kőfaragó mesterrel, az egyház falai és tornya helyreállítására. Urkundenbuch zur Gesch. Siebenbürgens, I. 139. l. – A fedél helyreállítására pedig csak 1291. május 31-én kötött szerződést a püspök néhány ácsmesterrel. U. ott. 170. l. – A szászok által okozott romlás némi kárpótlására adományozta a király a gyula-fehérvári káptalannak a tordai sóaknát, s mentette föl a káptalan elpusztított jószágaira telepedendő népeket minden királyi szedővedő alól, 1278. (szept. 1. előtt). SZEREDAI, Notitia Capit. Albensis 9. l. és Urkundenbuch. I. 113. l. – Ugyancsak kárai némi pótlására adományozta a székesegyháznak a gyula-fehérvári királyi vendégeknek a szászok által teljesen elpusztitott birtokait is, 1278. nap nélkül. FEJÉR, VII., II. 66. l. és Urkundenbuch, I. 115.

Az országban eláradt zavargásokat nem kis mértékben elősegítette az esztergomi érsekség elárvult állapotja. Benedek választott érseknek 1276 vége felé történt elhalálozása után ugyanis a káptalan Péter veszprémi püspököt, a Németujváriak testvérét, választotta meg; ezzel szemben azonban Miklós gyulafehérvári prépost is föntartotta igényét, ki jóllehet 1273-ban erőszakosan kicsikart választatását a szentszék soha helybe nem hagyta, már Benedek életében is megkisértette az érsekség kormányát erőszakosan kezéhez ragadni, annak halála után pedig, bízva a király és udvara kegyébe, melybe magát be tudta hizelegni, ismét választott érseknek czímezte és czímeztette magát. Az érsekség vita alatt álló kérdését, mely a szentszék törvényszéke előtt már X. Gergely pápa és utódai, az 1276-ban elhalt V. Incze és V. Adorján idejében is tárgyalás alatt állt, az új pápa, XXI. János, ismét vizsgálat tárgyává tette, 1277. márczius 13-án kelt levelével meghagyván Lodomér váradi püspöknek, hogy Miklós gyulafehérvári prépostot idézze meg, hogy az idézés napjától számítandó két hónap alatt személyesen jelenjék meg a szentszék előtt; mely ügyét vizsgálat alá vévén, ha meg nem jelennék is, döntő ítéletet fog hozni.* A tárgyalás azonban XXI. János pápa nem sokára ezután május 25-én történt halála miatt, kinek utódjává III. Miklós csak 1277. november 25-én választatott meg, ismét haladékot szenvedett. Miklós prépost, ezen kedvező körülményt fölhasználva, rábirta a királyt, hogy őt az érsekségbe visszahelyezte s egyszersmind esztergomi örökös főispánná és cancellárjává kinevezte.* Miklóst azonban versenytársa, Péter veszprémi püspök sürgetésére III. Miklós pápa, ügye végítélettel leendő ellátása végett, 1278. április 25-dikére személyes megjelenésre újra maga elébe idézte. S miután az alatt az ürügy alatt, hogy a magyar és cseh király kibékítése ügyében kell fáradoznia, és az ország belháborúi miatt a rámai utat élete veszélyeztetése nélkül meg nem tehetné, maga nem jelent meg, hanem csak két ügyvivőjét küldte a szentszékhez, azok előterjesztéseit pedig a szentszék nyomatékosoknak s elfogadhatóknak nem találta, a pápa 1278. junius 1-én meghozta a végítéletet, melylyel a versenytársa által nyilvános rablással, gyújtogatással és emberöléssel vádolt, tudomány dolgában pedig tűrhetetlenül gyenge Miklós prépost választatását, ki midőn a törvényesen választott Benedek érsekkel versengett, magát az egyház kormányára vakmerően föltolta, a neki engedelmeskedni nem akaró s nem is tartozó kanonokokat házaikból erőszakkal kihányatta, vagyonukat elraboltatta, a káptalan pecsétjét erőhatalommal elvette és az egyház jószágait tetszése szerint elvesztegette, megsemmisítette s neki ez ügyben örökös hallgatást parancsolt. Azonban a pápa Péter veszprémi püspök választatását sem ítélte helybenhagyhatónak, hanem az érseki szék betöltése iránt az intézkedést magának tartotta fönn, előre semmisnek nyilatkoztatva mindent, a mit ez ítélete ellen bárki bármily tekintélynél fogva tenni merészelne.* Miklós prépost ezen végítélet által az érsekséget jog szerint elvesztette, s ezt László király sem vonta többé kétségbe; a mennyiben ezután kedvelt hívét, Miklós mestert csak választott fehérvári prépostnak és alcancellárjának czímezte,* az esztergomi érsekséget pedig üresedésben lévőnek írta.*

THEINER, Monumenta Hung. I. 322. l. – FEJÉR, ki V. II. 423. l. ezen levelet csak rövid kivonatban közli, világos tévedést követ el, midőn a már ekkor elhalt Benedek választott érseket idézteti Rómába s őt fehérvári prépostnak és a királyi udvar alcancellárjának czímezi.

Miklós IV. Lászlónak 1277. november 10-én kelt levelében már választott esztergomi érseknek van czímezve. FEJÉR, V., II. 408. l. és KNAUZ, e. h. m. 76. l. Mint egyszersmind cancellárt és esztergomi örökös főispánt is említi őt, 1277. (szept. 1. után), Hazai Okmtár VI. 227. l., valamint 1278. január 3-án kelt levelében is. U. ott. IV. 57. l.

THEINER, e. h. I. 324. l. és utána WENZEL, IV. 103–109. l.

1278. (szept. 1. után). WENZEL, IV. 98. l.

Metropolitana Sede Strigoniensis Ecclesie vacante. 1279. jan. 30. WENZEL, XII. 350. l. és 1279. marcz. 13. FEJÉR, V., II. 492. l.

A haimburgi összejövetel után a 15 éves László, a Rudolffal kötött rokoni szövetkezésbe bízva, az országa belviszonyainak átalakítása iránt tett megállapodások értelmében, magát törvényes korra jutottnak hirdette s a kormányt saját kezébe vette.* Visszatérő utjában Sopronban megállapodván, a várost szabadságaiban megerősítette, s a polgárokat, hogy romladozott várukat kijavíthassák, különféle kedvezményekben és adományokban részesítette.* November 27-én seregével Kedhelynél Sopron vármegyében táborozott s onnan hadait a Németujváriak kőszegi vára alá vezette,* kik mint Ottokár párthívei annak érdekében zavargásokat támasztottak és így hűtlenség bűnébe estek.* Kőszeg alól Vas vármegyébe nyomúlt előre s deczember 20-dikán Karakónál állott, hol Henrik bán hűtlen fiait ismételten kegyelmébe fogadta, és szolgájoknak Doroszló mesternek, a Rumy család ősének, egy tornyot adományozott.* Innen visszafordulván, átvonúlt Veszprémen, hol a székesegyház iszonyú romlását megtekintette,* a karácsonyt a zirczi apátságban ünnepelte* s csak az új év első napjaiban érkezett vissza Budára.*

«Cum adepto Regni nostri pleno gubernaculo domino concedente in etatem legitimam pervenissemus, habita unione pacis cum serenissimo principe domino Rodolfo rege Romanorum karissimo affine nostro» mond a király 1277. (szept. 1. után) kelt levelében, melylyel Losonczot Miklóstól és Farkastól s rokonaiktól, kiknek arra mint ősi örökségökre levelet adott volt, minthogy az országgyűlésen arról értesült, hogy azt az említettek ősei II. Endre nejének megöléséért mint felségsértők vesztették el, elveszi és néhai Dénes nádor fiainak, Dénesnek és Miklósnak, a Losonczi gróf és báró Bánfiak őseinek, visszaadja. Hazai okmt. VII. 164. l. – «Ad regni nostri gubernacula feliciter pervenimus» mondja 1278. nap nélkűl kelt levelében is, melylyel némely magtalanúl elhalt nemesek pomázi birtokát, melyet az ő gyermek korában az ország nagyjai szokásuk szerint elfoglalva bitoroltak, nénjének Erzsébet apácza fejedelemasszonynak, illetőleg a nyúlszigeti apáczazárdának adományozza. FEJÉR, V., II. 445. l.

«Nobis pro reformatione regni nostri ad dominum Rudolphum regem Romanorum accedentibus, et inter alia negocia regni nostri ad ipsum castrum nostrum Supron diuertentibus, consideratisque antiquis operum consumtionibus et fracturis in eodem castro nostro Supron» mond 1277. (szept. 1. után) kelt adománylevelében. FEJÉR, V., II. 397. l. – A Rudolf iránti tekintetből, az ő ajánlatára és kérésére, adta vissza László Biebersteini Ottónak azt a Bártfa vidékén fekvő 9 falut, melyeket V. Istvántól nyert volt adományban, 1277. (szept. 1. után). WENZEL, IX. 166. l. – Rudolf azonban nem volt ily tekintettel a vele szövetkezett Magyarország érdekei iránt, midőn 1277. deczember 1-én Bécs-Ujhelyen kelt levelében ezen város polgárait letiltotta, hogy ezen túl Magyarországon szőlőt ne vegyenek s ne ültessenek, és a városba magyar bort, kivéve azt a mi az általok most birt magyarországi szőlőkben terem, be ne vigyenek. FEJÉR, VII., II. 53. l.

«Cum versus castrum filiorum Henrici Kuzyg uocatum accessimus, habito colloquio cum Rodolfo rege Romanorum, et in uilla Kedhel descensum cum exercitu nostro fecissemus», mond IV. László 1277. nov 27-én a Kedhely melletti borsmonostrai apátság részére kelt levelében. WENZEL, IV. 77, l. és Hazai Okmt. V. 57. l.

Bizvást következtethetjük ezt abból, hogy 1277. szept. 1. után a nádorságból Németujvári Miklós kiesett s helyét rövid ideig Dénes foglalta el. FEJÉR, V. II. 405. l. és Hazai Okmt. VI. 225. l.. azután pedig nov 10-től fogva az év végéig s tovább is Csák Péter, a Németujváriak halálos ellensége, ül a nádori széken. FEJÉR, V., II. 408. l. és KNAUZ, II. 76. l., Hazai Okmt. VII., II. 166. l. – Ezen levelekben már Iván sincs az ország zászlós urai sorában.

Hazai Okmt. VII. 164. l.

IV. László adománylevele a földúlt veszprémi egyház részére 1277. (szept. 1. után). FEJÉR, IX., VII. 692. l.

Zirczen kelt 1277. decz. 26-án két levele. FEJÉR, V., II. 57. l. és Hazai Oklevéltár 78. l.

1278. január 3-án Budán állítja ki bizonyság-levelét arról, hogy Miklós választott esztergomi érsek és cancellár s testvére Gyula mester, László vajda fiai, Tóti nevű Somogy vármegyei szerzett birtokukat Hippolit esztergomi kanonoknak és testvéreinek adományozták. Hazai Okmt. IV. 57. l.

Bár a hűségökben megbizhatatlan Németujvári testvérek 1277. végéi a királynak színleg újra hódoltak, maradt még az országban elég hatalmaskodó főúr, kik a korona tekintélyével mit sem gondolva, megszokott garázdálkodásaikat folyvást űzték, kiknek megzabolázása a fiatal királynak elég gondot adhatott s híveinek nem kis fáradságába kerűlt. Loránd, Márk fia, szepesi ispán, ugyanaz, a ki a koronázás előtt kitört lázadásban is részes volt, nem csak a Szepességet és Gölniczbányát, hanem a Tiszán túl a Nyírséget is egész Erdélyig hatalmába kerítvén, dúlta és rabolta. Ellene a király parancsára György mester, Simon fia, a sóvá i Sós család őse, vezérlete alatt, Finta mester és az ország több zászlós urai keltek föl dandáraikkal s egy ütközetben el is ejtették.* Halála után szerepét rokona Gergő folytatta, kitől az adorjáni királyi várat László parancsára Miklós választott érsek ostrommal foglalta vissza s kit később ugyancsak György mester győzött le és vitt foglyúl a király elébe.* A rabló főurat aztán László, ki bizonyosan azért tartózkodott 1278. május és junius havában Temesvártt és Csanádon,* hogy ezen lázadás leverésére kedvelt hívei a kúnok segítségét is igénybe vegye, a Váradon Bihar; Békés, Zaránd, Szabolcs, Szathmár, Kraszna és Közép-Szolnok vármegyék rendeivel tartott közgyűlésen némely czinkos társaival együtt halállra ítélte és lefejeztette.* Ezen tiszántúli zavarok alatt a hatalmas urak milyen kicsapongásokra vetemedtek, kitetszik Lodomér váradi püspöknek a királyhoz intézett jelentéséből, mely szerint Péter, Dorog fia, a dúsgazdag Guthkeled nemzetség tagja, saját nemzetsége ősi egyedi monostorát, melynek pártfogósága fölött rokonaival viszályba keveredett, földig romboltatta s köveiből magának a közel Diószegen erősített tornyot építtetett *

Rolánd elestét, ki 1277. aug. 22-én kelt levele szerint a szepesi ispánságot viselte, FEJÉR, IV., II. 414. l., említi a király György mester részére 1285. január 8-án kelt adománylevelében, FEJÉR V., III. 274, l. és WENZEL, XII. 434., 438. l., a hol Gergő kivégeztetéséről is szól. Minthogy pedig Rolánd ezen oklevél szerint Gergő lefejeztetése előtt esett el, Gergő kivégeztetése pedig 1278. közepe táján már megtörtént, Rolánd lázongását és halálát ezen év első hónapjaira kell határoznunk. – Bizonyosan a Rolánd zavargásaira való tekintetből ujította meg a király a szepesi káptalan részére még IV. Béla által adott engedélyt, hogy Szepesben Marczel várát fölépíthesse, «quamquam, – mint a kort jellemzőleg megjegyzi, – particularium castellorum plura dispendia quam commoda nostris temporibus cognoscantur.» 1278. (szept. 1. előtt). FEJÉR, V., II. 440. l.

IV. László 1285. január kelt s legközelebb idézett levele e. h.

IV. László 1278. május 8-án Temesvártt erősíti meg Korpona város szabadalmait, FEJÉR, V., II. 442. l.; junius 19-én pedig Csanádon fogadja kegyelmébe Istvánt, István bán fiát, Joakhim testvérét. U. ott. 447. l.

IV. László többször idézett 1285-diki adománylevele e. h. – Hogy a király jelen volt a váradi gyűlésen, melyben Gergőt és társait halálra itéltette, bizonyos 1279. január 30-án kelt leveléből, melylyel a hűtlenségéért lefejeztetett Kónyi Tamás Bihar vármegyei birtokát Orosit, azért a bűnéért, hogy Pál fiaival, Miklós vajdával és Gergővel, tartva rabolt és azok Derspalotája nevü várából a Borsa nemzetségbeli Tamásnak és rokonainak birtokaikban 300 márka kárt tett, Tamásnak és rokonainak adományozza, s melyben a 16 éves király magáról azt mondja, hogy felnőtt korra jutván, országa kormányát teljes joggal átvette. WENZEL, XII. 251. l. – Már elébb 1278. (szept. 1. után) kelt levelében is emlékezik a király Gergő kivégeztetéséről. WENZEL, IX. 196. l.; szól arról 1278. (szept. 1. után) kelt levelében is, melylyel Móricznak és Andrásnak, Lodomér váradi püspök tisztjeinek, visszaadja a lefejezett Gergő által bitorolt birtokukat Mező-Tarcsát. – Ezen váradi gyűlést 1278. őszére véli határozandónak BUNYITAI, Az egyedi monostor tört. 12. l.; minthogy azonban László király az Ottokár elleni hadjáratra készűlve már 1278. julius 17-én Győrött, augusztus 7-én pedig Pozsonynál táborozott, és a hadjáratból csak szeptemberben tért vissza, szept 1. előtt pedig már Gergő ki volt végezve: bizonyosnak tarthatjuk, hogy a váradi gyűlésnek ez év közepe táján már le kellett folyni.

Év n. (de valószinűleg 1278-ban kelve). Hazai Okmt. VII. 170. l. T Ezen Péternek, Dorog fiának, s testvéreinek, kik a Morva mezején Ottokár ellen vitézül harczoltak, adta vissza László király néhány nap mulva az említett ütközet után, 1278. szeptember 1-én, bizonyos ősi birtokukat, mellet a tatárjárás óta elvesztettek, s melyet a hűtlen Pál és fiai, Miklós vajda, István és a lefejezett Gergő tartottak bitorúl elfoglalva. WENZEL, IX. 196. l.

10. ADORJÁN VÁRA.

11. ADORJÁN VÁRA.

A koronára nézve még veszedelmesebb lázadás ütött ki ez év elején a drávántúli részekben, hol a horvátok éppen Joakhim bán testvérei Radiszló és István vezérlete alatt föllázadtak s a drávántúli vármegyék dúlására sok német zsoldost is fogadtak. A király ezen lázadás leverésére Joakhim bánt küldte, ki rokonaival a Guthkeled nemzetségbeli Hodos, Bereczk, György és Benedek testvérekkel, a Szakolyiak, Várdaiak és Báthoriak őseivel, valamint Péter bánnal, Benedek fiával együtt a lázadók fölött véres ütközetben győzedelmeskedett ugyan, de maga is a csatatéren vesztette életét.* Gyaníthatjuk, bár erre nézve adataink nincsenek, hogy ezen horvát lázadás a tótországi herczegség kérdésével, illetőleg Velenczei Endrének, László férfiágon egyetlenegy élő rokonának, bejövetelével volt összeköttetésben. Az ugyanis bizonyos, hogy a király kiskorú öcscsének, Endre herczegnek elhalálozása után Velenczei Endre, mint a király legközelebbi férfirokona és trónörököse, a tótországi herczegséget a törvényes erejűvé vált ősi szokás szerint magának követelte s azt 1278. első felében rövid ideig bírta is;* de az is éppen oly kétségtelen, hogy ez új állásában, aligha nem László és udvara féltékenysége miatt, nagyon is rövid ideig tarthatta fönn magát. Tótországi herczegségének egyedüli emléke az az egyetlen egy oklevél, melyet ezen czímmel magyarországi területen állított ki; ebből pedig bizvást következtethetjük, hogy a drávántúli fölkelés leveretésével az ő ügye is hajótörést szenvedett, s így kénytelen lett visszavonúlni velenczei magánéletébe.* Van nyoma, hogy ezen horvátországi lázadás elfojtásában a király ipa Károly siciliai király is közreműködött, ki a lázadás egyik vezérének Istvánnak, István bán fiának, István nevű kiskorú fiát, egy másik főúr, Farkas, Miklós nevű fiával, kiket Magyarországról visszatért zsoldosai kapitánya Bursano Jakab vitt hozzá túszokúl, Trani várában őriztette, s a tengermelléki Bielográd vára megvívására 200 lovast 400 lóval és 120 kézijas gyalogot küldött.*

Hogy ezen ütközet az 1278-dik év első felében történt, kétségtelen a királynak 1278. junius 19-én Csanádon kelt leveléből, melylyel ezen lázadás egyik fejét Istvánt, néhai István bán fiát, eskü alatt, királyi szavára s az ország egyházi és világi nagyjai hitére kegyelmébe viszszafogadja, örökös és szerzett birtokaiban, azon 5 faluban is, melyet testvére Joakhim királyi adományból bírt, megerősíti, s neki az országbirói méltóságot és a mosoni főispánságot évenként 1000 márka fizetéssel adományozza, nénje Erzsébet és országnagyjai szine előtt királyi hitére fogadván, hogy ezen intézkedéseit vissza nem vonja, míg őt hasonló vagy nagyobb méltóságra nem emeli, ha csak István ezentúl főbenjáró kihágásokra nem vetemedik, és méltóságaitól még nem fosztja, ha hozzá és a koronához hűségét megtartja, FEJÉR, V. II. 447 l. – A hűtlen István és Radiszló (László) ellen vívott ütközetben, melyben Joakhim mester elesett, rokonai közzül Hodos bal kezét vesztette, Bereczk pedig a német zsoldosoktól három súlyos sebet kapott, és mind ketten fogságba jutottak, melyből azonban nem sokára megszabadultak, mert már néhány hónappal azután a morvamezei ütközetben két másik testvérökkel együtt vitézűl harczoltak; miért is a király őket magtalanúl elhalt rokonuk Ábrán, Bátor és Kis-Bátord nevű helységeivel adományozta meg, 1279. (szept. 1. előtt). WENZEL, IV, 177. l. – A föllázadt horvátok és drávántúliak legyőzésében szerzett érdemeiért adta vissza a király Péter bánnak s általa testvérének Keménynek, Benedek fiainak, egy Dráván túl fekvő ősi birtokukat. 1281. (szept. 1. előtt). WENZEL., IX. 293. l. – Hogy néhai Joakkim tótországi bánt az ellene föllázadt horvátok leverésére küldte, mondja a király 1283. május 25-én kelt levelében, melylyel Péter akkori tótországi bánnak egyebek közt a horvát lázadás legyőzésében is szerzett érdemeiért Goricza várát adományozza. WENZEL, XII. 386. l. – Hogy Joakhim nem volt hűtelen, hanem éppen a koronához való hűségéért ölték meg ellenségei, bizonyítja a király 1280. június 27-én Budán kelt levelével, melyben mind azon leveleit, melyeket Joakhim testvérei, Radiszló és István, tőle hamisan és tudta nélkül csaltak ki, megsemmisíti. FEJÉR, V. III. 20. l. és VII. II. 82. l. – Ezen levél keltét WENZEL, IX. 444 l. indokolatlanul változtatja 1286-ra.

Bizonyos ez Endre tót-horvát-dalmátországi herczegnek 1278. május 27-én Kedhidán Zalában kelt leveléből, melylyel a veszprémi káptalan Somogy, Veszprém és lala vármegyei népeit ezen vármegyék birói hatósága alól fölmentette, s melyet később mint magyar király megerősítve újra kiadott. FEJÉR, V. II. 171. l.Ezen levél értelmében rendelkezett egy pár hét mulva Németújvári Iván, a herczeg akkori tárnokmestere s Zala vármegye főispánja, 1278. június 12-én. U. ott 472. l. – Mikor halt el a király öcscse a gyermek Endre, Tótország herczege, pontosan nem lehet meghatározni; haláláról legelsőben Rudolf római királynak Lászlóhoz 1278-ban nem sokára a morvamezei diadal után írt levelében találunk emlékezetet, e szavakkal: «licet dilectus nobis quondam N. illustris, filiae nostrae sponsus, ut dicitur, cursu pro dolor nimis praecipiti viam transierit brevis vitae» FEJÉR, V. II. 456. l.: de minthogy bizonyosnak vehetjük, hogy Velenczei Endre csak a király öcscse Endre herczeg halála után követelhette s foglalhatta el a tótországi herczegséget, biztosan állíthatjuk, hogy a király öcscse Endre halálának 1278. május 27. előtt jóval, valószinűleg ezen év elején kellett történni.

Az osztrák évkönyvek egykorú bécsi folytatója szerint Velenczei Endre (Andreas marchio de Aeste Lombardus quidam) 1290-ben jött másodszor be Magyarországba, «prius ab Ungaris repulsus et fugatus» PERTZnél IX. 716. l.

Károly 1278. aug. 22-kén rendelkezett, hogy István, István fia, két szolgájával mint kezes Manfredoniából Trani várába szállíttassék és ott gondos őrizet alatt tartassék. WENZEL, Diplom. Emlékek I. 59. l. – Több mint esztendő múlva parancsolt a tranii várnagynak, hogy gondoskodjék a betegeskedő két magyar gyermek, István és Miklós orvosoltatásáról s lássa el őket a szükséges költséggel. U. ott. 63. l. – Bielográd ostromára vonatkozó év nélküli levelének rövid kivonatát 1278-ra közli FEJÉR, V. II. 452. l.

Alig csilapultak le ezen belzavarok, midőn a Rudólffal kötött véd- és daczszövetség értelmében az ország haderejét a cseh király elleni háború vette igénybe. Ottokár ugyanis megaláztatását nem szívelhetve, s szövetségesei a lengyel és sziléziai fejedelmek; a pénzzel megvesztegetett Henrik bajor herczeg s más vele tartó német fejedelmek, valamint a titkon hozzá szító bécsi polgárság támogatásába bizakodva, komolyan el volt határozva, hogy fölidézze és megharczolja a döntő harczot, s már 1278. pünkösdkor támadólag lépett föl, Ausztriába berontván több várat és várost megvívott;* mialatt az Ottokár titkos párthíve Paltram bécsi polgár által fölizgatott Németujvári Iván az ausztriai és stiriai határszéléket tűzzel vassal pusztította.*

Rudolf tudósítása a morvamezei győzedelemről III. Miklós pápához év n. (1278). FEJÉR, V. II. 458. l.

Annales Salisburgenses. PERTZnél IX. 802. l.

A megtámadott Rudolf, kit a német birodalmi rendek nagyon is gyengén támogattak, nehéz helyzetében Bécsből László királyhoz folyamodott, s őt a köztök fönnálló rokoni és baráti összeköttetésre hivatkozva fölszólította, hogy köteleztetése szerint siessen segedelmére, addig is, hozzá küldött követei által, kiktől az ügy állásáról bővebb értesítést nyerhet, tudassa vele minél hamarabb elhatározását.* A fiatal László készséggel ragadta meg az alkalmat, hogy a sérelmekért, melyeket atyja, anyja s ő maga mint gyermek a cseh királytól szenvedett, méltó bosszút állhasson. Fölhívására az ország derék hada tömegesen gyűlt a népszerű hadjáratra a Székes-Fehérvártt kitűzött zászlók alá. László Székes-Fehérvárról megindulván, már julius 17-én Győr alatt állott,* augusztus 6-dikán Pozsonynál táborozott,* Rudolfhoz, ki seregét a Dunán Haimburgnál átszállítva augusztus 14-én Marcheggnél ütötte föl táborát s ott a magyarok jövetelét és László segélyét; mint az Istenét oly epedve várja vala, még az nap csatlakozott 40,000 magyar és 16,000 kún lovasból álló seregével.*

Év n. (1278). FEJÉR, V. II. 453 l.

Itt és ez nap adományozott ifjabb Haslauer Ottónak Rudolf közbenjárására némely magyarországi jószágokat és jövedelmeket, melyeket elébb az ő adományából a magtalanúl elhalt Roraui Konrád birt, adta pedig német joggal (iure Theutonico), úgy a mint Ausztriában birja más hűbéres jószágait. FEJÉR, VII. II. 68. l.

FEJÉR, V. II. 502. l.

KÉZAI, Chron. Hung. ENDLICHERnél Monum. Hung. Arpadiana 121. l. – A magyar és a kún hadak számát, 30,000-re teszi a Chronicon Claustroneoburgense PERTZnél, IX. 745 l., 40,000-re a Chronicon Colmariense PERTZnél, XVII. 249. l. – Egy névtelen tudósító szerint, ki a cseh király hadainak számát bizonyosan helytelenűl teszi alig 10,000 emberre, László 40,000 magyarral és 16,000 kúnnal csatlakozott Rudolfhoz. WENZEL, IV. 170 l. – Marcheggen táborozott László még aug. 23-án is, FEJÉR, V. II. 38. l., hol ezen oklevél kelte kézzelfoghatólag hibásan van 1272-re közölve 1278. helyett.

AZ IGLAUI CODEX (CHRONICON AULAE REGIAE) ELSŐ LAPJA.

László azonnal előre indított György mester, Simon fia, vezérlete alatt 8,000 magyar és kún lovast Ottokár tábora kikémlelésére, ki ekkor Laa ostromával vesztegette idejét. György úr emberűl megfelelt föladatának, 2000 előszáguldozó kún lovassal Ottokár táborát kikémleltetvén, azt hadaival két napig folyvást zaklatta, melyek a csatározásokban több cseh vitézt levágtak és számos foglyot ejtettek. Harmadnap Ottokár a támadást visszavervén, augusztus 19-én megindult Rudolf tábora felé; másnap a Morva mezejére szállt és Stillfried vára táján a Weidenbach mellett ütötte föl táborát, hol hat napig pihenve seregét összpontosította.* Augusztus 25-én a Marcheggtől előnyomuló német és magyar sereg Ottokár táborától alig fél német mértföldre szállott táborba, honnan a cseh király sátrait be lehetett látni.* Az előcsatározás azonnal megkezdődött, melyben a száguldozó kúnok mintegy 200 lengyelt és szászt fogtak el, s estvére a táborba visszatérve Rudolfnak 100 levágott lengyel fővel kedveskedtek.*

Chron. Claustroneoburgense és Annales Salisburgenses e. h. – A Laa alatti kémszemléről emlékezik László király is 1285-diki többször idézett adománylevelében, mely szerint György mester ez alkalommal a cseh király egy csapatát megverte s három előkelő cseh foglyot vitt neki ajándékba. FEJÉR, V. III. 274. l. és WENZEL. XII, 434. l.

Rudolf tudósítása III. Miklós pápához, FEJÉR, V. II. 458. l. és Annales Salisb. e. h.

HORNECK, Chron. Austr. Rhythmicum 141. fej. PEZnél Script. rer. Austr. III. 143. l.

Másnap péntek napon folyt le a döntő ütközet, melyben a csehek és szövetségeseik Prága! Prága! a németek és magyarok, sőt még a pogány kúnok is Christus Christus! jelszót hangoztatva, egyenlő hévvel és bosszúvágygyal törtek egymásra.* A német-magyar sereg jobb szárnyát, mely az aránylag csekély számú birodalmi hadakból, az ausztriai, stiriai s karinthiai dandárokból állott, maga Rudolf, a két erős magyar hadosztályból alakított balszárnyat pedig, mely előtt a királyi zászlót Rajnáld, a Bastech nemzetség tagja, a Rozgonyiak őse lobogtatta, Csák Máté nádor vezette; a kúnok, míg az ütközet folyt, mindkét oldalon előre nyargalva, az ellenség táborát bekeríteni törekedtek. Az elkeseredett viadal közben maga Rudolf is agyonszúrt lovával együtt földre terűlt, de hívei segélyére sietve megmentették; életveszélyben forgott a magyarok vezére Máté nádor is, kit midőn az ellenség nyergéből kivetett, Dénes, Péter fia, az Osl nemzetségből vére omlásával védett meg a haláltól,* Omodé, a későbbi nádor pedig jobb keze mutató újját vesztette el.*

Az osztrák évkönyvek bécsi folytatói. PERTznél, IX. 709. és 731. l.

Ezért adományozta neki László király 1279. (szept 1. előtt) a hűtlen Péter egykori soproni várnagytól elkobzott Dágot, kit, minthogy a koronához hű három soproni polgárt megöletett, Máté nádor 1279. febr. 5-én halálra ítélt és kivégeztetett. FEJÉR, V. II. 561 l. és WENZEL, IX. 233. l. – Máté nádor testvére Péter után 1278. július elejétől 1279. végéig, e korban szokatlanúl hosszas ideig, viselte a nádorságot.

III. Endre 1290-ben kelt levele, melylyel Omodé nádort a László által neki adományozott Ung vármegye birtokában megerősíti. WENZEL, XII. 496. l.

Hosszasan tartott makacs küzdelem után, a mint a túlnyomó számú magyar lovasság támadása az ellenséget hátrálásra kényszerítette, a cseh tartaléksereg pedig a kétes hűségű Milota vezérlete alatt a csatatért körülszárnyalt könnyű kún lovasság nyílzáporát ki nem állhatva megfutamodott s magával ragadta a Morvából a csatatérre vonuló pihent zászlóaljakat is, a győzedelem estve felé Rudolf részére dőlt, ki a visszavonuló ellenség ellen, a tartalék hadat is harczba vive, erős oldaltámadást intézett. Ottokár a csatarend fölbomlása s az utóhad megszaladása után ügyét veszve látván, most már nem a győzedelemért, nem élete s koronája megmentéséért, hanem csak a dicső halálért küzdött, mindaddig, mig tizenhét sebbel borítva földre nem rogyott, hol a haldoklónak két osztrák nemes, Emmerbergi Schenck Berthold és Mährenbergi Siegfried adta meg a kegyelemdöfést. A magyar és kún lovasság a szétvert ellenséget oly hévvel üldözte, hogy a Weidenbachtól Dürnkrutig és Jedenspeigenig terjedő csatatért 14,000 halottal borította, a menekülni akarók egy részét pedig a Morva folyóba szorította; miközben a száguldozó kúnok és magyarok Ottokár sátrát is kirabolták s a gazdag zsákmány mellett sok előkelő nemessel együtt a cseh király törvénytelen fiát Miklóst is foglyúl ejtették.*

A csata részleteire nézve fő források az Annalium Austrić Contin. Vindob. és az Annales Salisb. PERTZnél, IX. 709. 710. és 803. 804. l., Chron. Colmariense U. ott. XVII. 250. 251. l., HORNECK, Chron. Rhythmicum. PEZnél III, 153. s köv. ll., KÉZAI e. h. 121. 122. l. – A cseh országnagyok s Ottokár fia fogságát említi László is 1279. (szept 1. előtt) Wenzel és László, az Irinyiek ősei, részére kelt adománylevelében. FEJÉR, V. II. 500. l.

12. OTTOKÁR HALÁLA.

Még azon éjjel ólálkodó kún csapatok riasztották föl Rudolf pihenő táborát, ki nem csekély aggodalomban lehetett a miatt, hogy a zsákmány fölött kitört egyenetlenség veszedelmes meghasonlást fog támasztani az eddig közösen működött német hadak és a többszörte számosabb magyarok közt. Ennek lehet tulajdonítni, hogy a német és magyar hadak külön irányban nyomultak előre s már másnap Rudolf Feldsberghez, László Laa alá szállott táborával.* A magyarok és kúnok ekkor Morvába is beütve a Thaja mellékét dúlták és zsákmányolták s Csehországon keresztűl szándékoztak volná haza vonúlni: Rudolf azonban, hogy Morvát és Csehországot a pusztító hadjárattól megkimélje, rábirta Lászlót, hogy a részére átengedett gazdag zsákmánynyal és foglyokkal haza vonúljon.*

Augusztus 27-én feldsbergi táborából tudósította Rudolf a velenczei dogét a magyar király segítségével Ottokáron nyert győzedelméről. FEJÉR, V. III. 460. l. és WENZEL, IV. 165. l. – Ugyanaz nap László Laa vára alatt adja megegyezését Pálnak, Gyapol, fiának, a Bogáth-Radván nemzetség tagjának, hogy jószágairól szabadon tehessen végrendeletet. FEJÉR, V. II. 463. l.

Az osztrák évkönyvek klosterneuburgi folytatója. PERTZnél IX. 745. l. – Annales Salisburgenses. U. ott. 804. l. – HORNECK, Chron. Rythm. e. h. 159. l.

A morvamezei diadalt magyar és kún fegyverek döntötték el, ez biztosította Rudolfot az Ottokár által folyvást fenyegetett Ausztria, Stiria, Karinthia fölötti uralomban, ez vetette meg a Habsburg ház fényes jövendőjének alapját. Rudolf nem is volt fukar a hatalmas segélyért a hálálkodásban, melyet, mint irja, szóval vagy tollal méltóan kifejezni nem bírhat; biztosította Lászlót, kinek ügyét úgy tekinti mint sajátját, fölbonthatatlan szövetségéről s fölkérte, hogy hozzá küldött követével értekezve küldjön hozzá viszont követséget, tudassa vele óhajtásait, melyekhez ő kész szívvel fogja magát alkalmaztatni.* Magyarországnak azonban a fiatal király oldala mellett nem voltak államférfiai, kik az ország érdekét szívökön viselve annak javára a kedvező alkalmat fölhasználni akarták volna is, bírták volna is, és a legválságosabb helyzetban Rudolfnak nyújtott döntő segélyért tőle a régtől fogva vitás határok szabályozásánál úgy Ausztria, mint különösen Stiria felé olyan engedményeket követeltek volna, melyeket Rudolf, a nélkül, hogy a legkomolyabb perczekben ünnepélyesen tett fogadásait meg ne szegje s így a rá nézve tovább is előnyös szövetség fölbomlására okot ne adjon, meg nem tagadhatott volna.*

Év n. (1278). FEJÉR, V. II. 457. l.

Még a hadjárat megindítása előtt László egyik kamarása (aligha nem Joakhim) részére bizonyos birtok adományozását kérte Rudolftól, ki válaszában úgy nyilatkozott, hogy mivel az Ottokár által elfoglalt tartományokhoz ő maga is, némely hozzá hű fejedelmek is jogot tartanak, kérelmét most nem teljesítheti, bár kész dicsősége növelésére mindent szivesen megtenni, a mit csak mások jogai sérelme nélkül megtehet. Év n. FEJÉR, V. II. 452. l. – Annyi szivességet csakugyan meg is tett, hogy László kérelmére, IV. Béla leánya Margit szentté tétele ügyében a pápához folyamodást intézett. Év nélkül (1278). WENZEL, IV. I66. l., és a László által székes-fehérvári préposttá kinevezett János budai prépost és alcancellár megerősítését a pápánál kérelmezte. Év n. (1278). U. ott 168. l.

RUDOLF KIRÁLY ARCZKÉPE.

Magyarország a diadal dicsőségén s azon az örömön kívül, hogy a IV. Béla idejében 1260-ban ugyancsak a Morva vize mellett vallott vereséget s azóta szenvedett sérelmeit véresen megtorolta, megelégedett a csatatéren szerzett gazdag zsákmánynyal, a rabszíjra fűzött sok ezer hadi fogolylyal, az ellenségtől nyert zászlókkal és czímeres paizsokkal, melyeket László, mint a magyar fegyverek dicsőségének örök időkre szánt emlékeit, a székesfehérvári egyház falaira függesztetett.* Az osztrák évkönyvek egykorú bécsi folytatója emlékezetre méltónak tartotta följegyezni, hogy a fiatal magyar király, a mint diadalmas hadaival haza vonult, parancsot adott, hogy Ottokár halálának napját évenként egész országban mindenütt örömünneppel, zenével és tánczczal üljék meg.* A nemzeti ünnep örömujongásai közt azonban úgy a királynak mint udvarának eszébe sem jutott a jövőre gondolni; mint ha senki sem sejtette volna, hogy a magyar vérrel kivívott győzedelem hasznát csak a Bécsbe diadallal bevonult Rudolf és utódai fogják aratni.

KÉZAI e. h. 122. l.

Annalium Aaistrić Contin. Vindob. PERTZnél IX. 710. l.

13. SÁNDOR ORSZÁGBIRÓ PECSÉTJE 1272-IKI OKIRATÁRÓL.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem