Az angol követség eredménytelensége. – Kakas hazatérte és bánata felesége halála miatt. – Lemondása az udvarban viselt állásáról. – Kolozsvári másik háza, melyben a fejedelmek szállni szoktak. – A kolozsvári 1594-iki véres országgyűlés.
Széltől hajtva, vágytól kergetve sietett Kakas vissza hazájába, semmit se látva és élvezve az útból, melyen a hajó hordta s a postaszekér vitte. Jó szóval és ajándékkal hajszolta embereit, hogy minél jobban igyekezzenek s így alig két hónapi úttal, egy hétre húsvét után érkezett meg Kolozsvárra, hol már halottnak hitték. De éppen csak hogy feleségét és anyját keblére ölelhette, mert másnap (április 19-ikén) már sietett Fejérvárra, hogy a fejedelemnek útjáról jelentést tegyen. Érdeklődést színlelve hallgatta meg, figyelt tapasztalataira és olvasta az angol udvarból hozott leveleket, holott ekkor már Báthory Zsigmond erősen eltökélte magát, hogy szakíta törökkel, bármint hitegette is portára küldött követeivel. Suttogtak is erről eleget az udvarban s a józanabbakkal maga Kakas is aggodalommal szemlélte, mily veszedelmes befolyást gyakorolnak idegen papok és barátok, jezsuiták és német követek az ifjú fejedelemre, ámbár az ország érdeke és régi hagyománya a törökkel való jó viszony ápolását kivánta. Ép azért nem értette, miért kellett neki akkora útat és költséget tennie, ha a békés egyezséget úgy sem akarták őszintén. Fájt most látnia, hogy egész küldetésének csak az volt czélja, hogy a porta haragját csillapítsa s a szultánnal elhitesse, hogy Erdély fejedelme továbbra is hűséges alattvalója akar maradni. S annyi kiállott veszedelem és szenvedés után bántotta a tudat, hogy lelkiismeretesen teljesített angolországi követségének semmiféle reális eredménye nem volt. Hiszen Erzsébet királyné meghagyta ugyan Bartonnak, hogy Rudolf német császár s magyar király és a szultán közt békét közvetítsen, de mivel erre a feladatra a császártól külön felhatalmazást nem kapott, saját felelősségére nem tehetett semmit, s mire tehetett volna valamit, már javában folyt Magyarországon a háború. Pedig az angolok őszintén buzgólkodtak az elvállalt nemes dologban. Igy május közepén a portáról is érkezett Fejérvárra egy angol követ, Angliai Pál tizedmagával, hogy Báthoryval tárgyaljon, s nem rajta múlt, hogy ő se végezhetett vele semmit, a királyné óhajtása daczára.
KAKAS ISTVÁN KOLOZSVÁRI «KANDALLÓS» HÁZÁNAK UDVARFELŐLI (DÉLI) OLDALA
17. BÁTHORY ZSIGMOND ARCZKÉPE.
Ez az angol követ hazatérőben Kolozsvártt is megállapodott, hová épen akkor a toscanai nagyfejedelemnek is érkezett egy főembere Firenzeből. Mellette is Kakas uram forgolódott, buzgólkodott, hogy otthonosan érezze magát. Vele volt ebéden, sőt a misén is, melyet Carillo atya, a fejedelem gyóntatója mondott Darabos János házánál, mivel ekkor a katholikusoknak a városon templomuk nem volt, s a jezsuiták kitiltása óta papjuk is csak a monostori kolostorban lakhatott. Ide járt ki Kakas István is, mint buzgó katholikus, imádkozni, fohászkodni, minthogy felesége nagyon sokat betegeskedett. Az uráért való aggodalom, a hosszú vágy és sóvárgás verte le a derék hitvest lábáról s hiába volt anyósának vigasztalása, ápolása, mire Kakas angliai útjából végre hazaért, állapotát gyógyíthatatlannak találta. Pünkösdre már templomba se mehetett, úgy hogy ura állandóan mellette tartózkodott s hetekig feléje se ment a fejérvári udvarnak, honnan egyre-másra hívták. Hű felesége napról napra jobban senyvedt, sorvadt s nem segített rajta többé sem a javasasszonyok erősítő itala, sem az orvosok rendelése. Kín volt nézni szenvedését, fájdalmát, mitől a jóságos halál julius 7-ikén végezetre megváltá. Nagy volt a Kakas-család bánata, mely a férjet lesújtá, különösen hogy a halottat a városban dúló ragadós nyavalyák miatt még aznap el kellett temetni, s ki se teríthették hosszabb időre, mint azt nemesembereknél szokták. A részvét megnyilatkozása így még általánosabbá vált városszerte, mert az elhunytat mindenki szerette, becsülte. Sírjánál Enyedi György unitárius superintendens, Erdélyország ékesszavú hitszónoka tartott fölötte gyászbeszédet, melyben híveinek a feltámadásról és halhatatlanságról elmélkedett. Alapigéül Szent Pál e mondását választá: Nem akarom penig, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek az elaludtak felől s a beszéd úgy meghatott mindenkit, hogy nem maradt hallgatója, a ki ne könnyezett volna.
Élete párjának elvesztése Kakas eddigi életmódjában is változást idézett elő. Állandóan Kolozsvártt óhajtott maradni, hogy öregedő anyja mellett lehessen. Ezért már Fejérvárra sem igen járogatott, sőt okul adván felesége betegségét, még halála előtt lemondott assessori tisztjéről, illetőleg kikötötte, hogy csak a főszékülésekre megy el (milyeneket négyet, hatot tartottak évente), hogy a felebbezési perek tárgyalásán a fejedelemnek és törvényszéknek segíthessen. Ámde visszavonulásának igazi oka az volt, hogy a míg odajárt Angliába, az udvar egészen átalakult. Új szokásokat és erkölcsöket talált benne, a tanult, komoly emberek helyén pedig képmutató, nyegle olaszokat, a mi untatta és undorította.
Változott viszonyai közepette jól esett Kakasnak kipihennie külföldi útja törődését és családi fájdalmát. Nyugalmában csupán az országos események zaja zavarta meg néha-néha. Ilyen volt mindjárt az úgynevezett kolozsvári véres országgyűlés, melynek előkészületei épp az anyja piaczi házában folytak le, tehát úgyszólván szemei előtt.
Ez a ház (mint már szó esett róla) a Kismester-útcza sarkán állott és az öreg Kakas Andrásné lakott benne, de úgy, hogy midőn a fejedelem Kolozsvárra jött, meghúzódott valamely hátsó szobájába vagy jóelőre átköltözködött vejéhez, fiához, hogy a nagy-vendég megérkezéséig a sáfárgazda illően berendezhesse, télen pedig kifüttethesse. Mellette találjuk, egészen be a Kis-mester-útczába nyúlva a Viczeyék házát, melyet Viczey Máté épen csak az elmult tavaszon örökölt vala az egykori Viczey Antal főbírótól. Míg a Monostor-útcza szögletéig húzódott az unitárius egyház régi plébánosi épülete. Kakasnéval átellenben a Kismester-útcza másik oldalára sarkallott veje: Eötvös András háza, tágas nagy szobáival, melyek azonban «csak fejedelem szükségére állanak» egész éven át üresen, oly alkalmakra, midőn nagyobb kisérettel érkezik (s tisztán csak Kakasnénál nem fér el) mivel maga Eötvös uram másik piaczi házában lakott. Utána következett a vén Baráth Jánosné háza, s tőszomszédságában végül egész a Széna-útcza sarkáig Kakas István ama háza, melyben házasodásáig legénykorában lakott, s melyet még apja vett volt Szécsi György örököseitől.
Ez az öt-hat ház tehát betöltöte az egész piacz nyugati oldalát, melyen ma sincs több hét háznál. S jellemző, hogy összeházasodás folytán úgyszólván egy kézben, egy atyafiság tulajdonán maradt az egész sor, mert hisz az egyik Viczey-lány, Anna is egy Baráthoz ment feleségül.
E ház-sorban Kakas Andrásnéé volt a legkisebb, de a fejedelem mégis ezt szerette leginkább, mert a kapu fölött egyenes összeköttetésben állott Eötvös uram szomszédos nagyobb házával, melyben kisérete lakott. Ezért később a városbiróval «világosságnak okáért» ablakot is vágatott a grádicsfeljárathoz, sőt a többi ablakot is nagyobbították. Mindenesetre volt valami kedvessége, varázsa, sőt az az előnye is, hogy útczai ablakából lehetett látni a templomba járókat; különben nem ragaszkodtak volna hozzá a fejedelmek annyi előszeretettel, immár több mint húsz év óta.
18. KOLOZSVÁRI ÓNKANCSÓ. (1594.)
Most is ide szállott Báthory Zsigmond, mint rendesen, midőn kiséretével (augusztus 8-ikán) Kővárból megjött. S a mint az országgyűlés két hét múlva «a kisebbik templomban» megnyilt, ide hozák fel a rendek üzeneteit és kérelmét, hogy a fejedelem maradjon meg továbbra is a török hűségén, mert «Lajos király veszedelmétől fogván – úgymond – Isten után az török nyugodalma alatt voltunk, az elenink pedig megpróbálták volt az nímet segítséget, de miérthogy látták elégtelenségét, ismét az török alá adták magokat», mivel ezt találták legjobbnak az ország megmaradására. Csakhogy az elszakadás ügyét immár sokkal inkább előkészítették: pápai követek és papok, az ország igazi érdekeit nem ismerő császáriak és más idegenek, meg a kiszemelt áldozatok állására, vagyonára áhítozó önző tanácsosok, semhogy a fejedelem kérlelésének engedett, a józan ész szavára hallgatott, vagy tekintetbe vette volna Erdély hagyományos politikáját, mely a török fenhatóságát lealázónak nem nézte, s valami nagy hátrányát nem is érezte. Igy aztán az lett a vége a mozgalomnak, hogy az elszakadás fő-ellenzőit a fejedelem Geszthy Ferencz »találmánya» szerint augusztus 28-ikán, vasárnapon, a reggeli predikáczió után saját szállásán álnokul elfogatta, s harmadnapra ötüket a város főterén le is fejeztette. Virradat előtt kora hajnalban ment végbe a mészárlás, s mire a félrevezetett fejedelem felébredt, szegény tanácsurai már nem éltek. Igy csupán a megfélemlített népnek mondhatott lakása ablakából könnyezve beszédet. De bánata késői vala s hiába igyekezett megnyugtatni háborgó lelkiismeretét azzal, hogy az egésznek Geszthy és Bocskay értelmi szerzői, s «adjanak ők okot róla Isten előtt», a történelem őt magát tevé felelőssé az oktalan vérpazarlásért. Mindössze az lehet mentsége, hogy – miként magát kifejezte – életveszélyben forgó helyzete «kínszeríté reá», hogy «olyan severitással kellett a dologban procedálnia». Holott életét nem fenyegette veszély, s egész aggodalma csak megfélemlítés következménye volt, emberi vonás lévén különben is, hogy vitéz és kegyetlen férfiak gyakran igen félénkek.