VI.
VI.
A bécsi katonai élet. Jósika Samu párbajkalandja. Jósika az udvari őrszolgálatban, Jósika önképzése és olvasmányai. Szórakozások. Jósika és Raimund Ferdinánd. A bécsi szinház Jósika korában.
JÓSIKA Bécsben, midőn a hadjárat fáradalmait kipihente, ismét a régi életet folytatta. Maga a katonai szolgálat békében is elég fáradságos volt, a becsvágyók e fáradságot még fokozták is. Reggel négy órakor kelt s kiment a simmeringi mezőre hadigyakorlatra, azután onnan gyalog tért haza. Máskor kilovagolt a környékbe vagy otthon vívógyakorlatot tartott barátjaival. Egy párbaja is volt, valami «semmiségért» összeveszett egy tiszttársával, kardot rántottak s ott mindjárt a szobában éjféltájban egy szál gyertya mellett egymásra rohantak. Hasztalanul tanácsolta gróf Erdődy János, hogy halaszszák holnapra. A heves vagdalkozás közepette az ablakmélyedésbe szorultak s Jósika ellenfelének két ujját vágta meg, az pedig szeme körül ejtett sebet rajta, hogy a vér szemét elborította. A párbajsegéd – Erdődy – még ekkor is csak nagynehezen tudta egymástól szétválasztani őket.* Indulatossága és hirtelen haragja csaknem életveszedelembe sodorta.*
Jósika ezt Emlékiratában III. köt. 61. kk. ll. ott beszéli el, mikor Erdélyből visszatért s útra akart kelni, hogy ezrede után induljon, de akkor alig történhetett meg, el se utazhatott volna, valószínűen jóval előbb vagy később történt, de – mint már említettük – Jósika az események előadásában az időrendet nem tartja fontosnak.
Milyen szeles ifjú volt, az is mutatja, hogy egyszer öt tiszttársával otthoni ebédet rendezve, a szemközti kávéházból hozattak ételt s mikor oda mint házigazda át akart szaladni, egy fiaker elütötte.
Hasonló párbajhős volt Samu nevű öcscse is, ki néhány évvel fiatalabb volt nála* s zászlós volt* ugyanabban az ezredben, mint bátyja s már a franczia hadjáratot is végigküzdötte. Hirtelen haragra lobbanó s még bátyjánál is heveskedőbb volt* s egymásután két párbajba is keveredett. A párbaj után ellenfele csakhamar meghalt s halálát kapcsolatba hozták a párbajjal s azt rebesgették, hogy haditörvényszék elé állítják. Récsey ezredes, míg a kedélyek lecsillapodnak, a párbajsegéddel Bája nevű tiszttársával együtt mindkettőt szobafogságra ítélte. A két könnyelmű ifjú a kéményen keresztül megszökött a kaszárnyából s egymástól elszakadva, Jósika Samu Würzburgba* báró Zobelhez szökött. Két levelet hagyott hátra, egyet az ezredesnek, melyben a katonai rangjáról lemond, a másikban röviden elbúcsúzott öcscsétől.
Emlékirata egy helyén (III. 126. l.) három évvel mondja magánál fiatalabbnak, másutt azt mondja, hogy az még pólyában nyugodott, mikor ő ötéves volt. A kolozsvári piarista lyceum Névkönyve («Informatio») az 1809/10-ik tanév első semesterében, a mikor Imre nevű bátyjával a III. gramm. osztályba járt, 12 évesnek, a II. semesterben 13 évesnek mondja, érdemfokozatát «prima cum nota eminentiae»-nek minősítvén, mint Miklósét. Itt járják Imre nevű testvérével a többi osztályokat is egész a physicusi vagy II. philosophiai évig (1813/4) s a convictusi jegyzőkönyv szerint mindketten convictorok voltak.
Az Emlékirat (III. 126. l.) hadnagynak mondja, de az apa (keletnélküli) «Informatio»-ja sz., melyet akkor írt, mikor halála után Apor Lázár 2000 forint contractusos adósságért perelte, csak zászlós volt. A leg kiseb(b)ik fiam Josika Samuel igen ifju korában katonának menvén, abban az esztendőben a’ Kolorédo Régimentyében Zá(s)zlotartoságra lépet(t). De vége lévén a’ háborunak, az én akaratomon kívül Quietált minden Rang nélkül ‘s egy darabig oda koborolván semmi nélkül haza jött, látván hogy a’ Militarénál elő menetelt néki nem szerezhet(t)em (azt elhagyván) M: Wásárhelyre küldöttem maga kívánságára: ‘a Királyi Táblához a’ hol egy Periodus alatt volt; … Én ötett(!) az háztól illendően el botsátottam Magyar és Német köntösökkel, elegedendő Fejérnemükkel, Ágyniműkkel, Arany Órával, Egy ezüst és Atzél Kard(d)al, egy szóval minden(n)el, a’ mi egy jo eredetű Ifjunak szükséges, hogy akár mely Társaságban előál(l)hasson … Végrendeletében is keserüen emlékezik meg róla.
Ezredese sehogy sem volt megelégedve vele. 1817. július 28-ikán Bécsből írja az apának: Megvallom hogy sajnálva – de már nem tudom (mit) tsinályak az kissebb Fiaddal, mert sem Büntetés sem Barátságos intés (nem ha)sznál – a miolta sza(…) 11-szer volt (…) … Kérlek hogy magad irj nékie (...) úgy hogy valami foganatya légyen: mert én ha magában nem tér továbbá az Regimentben nem tarthatom – másokra nézve – mindent elkövetvén, a mit tsak lehetet(t) de mintha szánszándikkal nékem Boszuságomra tselekedni – … A vízfoltos eredeti (a zárójelben kipontozott helyek olvashatatlanok) a br. Jósika hitbiz. lltárban.
Récsey 1817 november 18-iki levele szerint (Jósika hitbiz. llt.).
Képzelhetni az ezredes haragját, a ki mintegy felelősséget vállalt fellebbvalói és az apa előtt az ezredbe általa felvett két Jósika fiúért. Azonnal levelet írt az apának, melynek hangján még megérzik írója ingerültsége.
«Kedves Barátom! Samunak ide zárt levele leggnagyobb (így) bizonysága lehet, hogy mit lehetet(t) tőlle várni. Nem elég, hogy maga ezt a hal(l)hatatlan és minden törvény ellen való dolgot cselekedte, hanem még azt az meggondolatlanságot Bájával is közlette, mert ő is arestomban lévén, reája vette ezen gyalázatos cselekedetére. Hogy az gyalázat nagyobb ne légyen, mind az kettőnek az quietálását ma béadom, mert külömben az törvény szerint képzelheted, hogy mi lehetne az következése. Megvallom, Barátom, hogy szinte beteg vagyok szégyelletemben, azért ha haza érkezik, arra kérlek, hogy vissza ne kűld(d), mert külömben csak engemet hozol uj bajban és nevedet az világ eleiben. Azért nincs más mód, hanem ot(t)hon tartani. Én eleget sajnállom, de nem tehetek rólla.
«Két holnapi czulagja még itten vagyon, abból az adósságait, a mennyire ér, fizetni fogom, de ez bizonyosan nem lészen elég, mert csak a mit most tudok is már sokkalt (így) többre megyen. Magának tudni kelletik, hogy kinek és miért adós, azért írasd fel és küld(d) fel, mert külömben az ide való hunczfutak mingyárt az Császárhoz recur(r)álnak. – Kérlek tudósits mihelyt megérkezik, hogy légyek leggalább azzal a megnyugovással, hogy fel nem fogták. Barátságodban ajánlva maradtam igaz barátod Rétsey mp.
52. RÉCSEY EZREDES LEVELE ID. JÓSIKA MIKLÓSHOZ.
«Mind azon által küldd) fel az engedelmet azaz testimonium(ot), hogy az te engedelmeddel történik, mert külömben nem fogják bévenni, minthogy még nem majoren(nis.)*»
Kelte: Vienn den I.ten Septem(bris) 1817. Külczím: A Monsieur Monsieur le Baron Niclas de Josika Chambellan actuel de Sa Maj. L’Imp. et Roy. per Bude Grosvardain a Clausenbourg. Más kéz írásával: Oberst Rétsey v. Colloredo Mansfeld Rétsey czímeres vörösviaszpecsétjével ellátott eredeti a br. Jósika hitb. lltárban.
Miklós, a mint a neki czímzett levelet megkapta, azonnal az ezredeshez sietett, a ki nagy felindulásában nem akarta neki elhinni, hogy nem volt a szökési tervbe előre beavatva. Azután megjött a báró Zobel levele is, melyben száz aranyat kért a Samu költségeinek fedezésére. Az apa ezt azonnal megküldte. Jósika már azt hitte, hogy testvére hazautazott, de egy novemberi estén, mikor épen hazulról el akart menni, egy kopott öltözetű vándor, félszemén fekete kötelékkel, köszöntött be hozzá. Katonaszökevény öcscse volt. Vagy két napig magánál tartotta s azután egyik lova árán utiköltséget szerezve, hazaküldötte, egyszersmind jelentette ezredesének, ez pedig az apának*
Kelet: Vienn den 18-ten Novemb(ris) 817. Külczím mint az előbbin, Rétsey vörösviaszpecsétjével. A szakadozott eredeti a br. Jósika hitbiz. lltárban.
«Kedves Barátom! Tegnap csak belépik Miklós hozzám azzal az hírrel, hogy Samu itten vagyon. Képzelheted, hogy mily sensatiót okozhatot(t) nekem azon hír – egy elszököt(t) Tisztet itten tudni. – Én it(t) azonnal az itten keresztül marsírozó Benyovszky Regimentyiből való Kapitány(nak) Farkasnak utánna küldöttem Miklós által, hogy Branyicskáig magával bévinné, nehogy megint az úton valami meggondol(at)lanságot cselekednék, azért tégy oly rendelést, hogy az Tiszted által vévén az Kapitánytól, az reája teendő költséget megfordítsa. Én 100 ftot adtam Miklósnak, hanem ebből nékie meg kelletik fizetni az postát a meddig eléri az Kapitányt. A mint hallom Vürzburgban Baro Czobeltől 60 aranyat kapot(t), ezt nékem Miklós mondotta, mert én vele nem beszéllettem, hanem most irtam oda és azt tartom, hogy nem sokára megtudom …»
A hevesvérű ifjú szerencsésen hazaérkezett s néhány év mulva csakugyan párbajnak lett áldozata. Jósika Miklós ezután ismét megszokott foglalkozásához és szórakozásához tért vissza.
53. MÁRIA LUDOVIKA KIRÁLYNÉ SZOBRA.
Jósika az udvarhoz többször ki volt őrszolgálatra rendelve, úgy hogy már Ferencz császár is név szerint ismerte s néhányszor meg is szólította. Egy más udvari élménye volt, hogy egyszer a császárné a kamarások szobáján épen akkor ment keresztül, mikor Jósika egy tükör előtt gyönyörködött karcsú termetében s önkénytelenül elmosolyodott rá.*
Emlékir. III. 12. l.
Szabadon maradt üres idejében önképzését tovább folytatta. Ujra hozzáfogott a spanyol nyelv gyakorlásához s eredetiben elolvasta «Don Quijote»-t és spanyol fordításban Lesage «Gil Blas» ját. Sőt az angol nyelvből is vett leczkéket, de a huszadik óránál abba hagyta.*
U. o. III. 140–1. l.
54. RAIMUND FERDINÁND.
Mint olyan ifjú, a ki keresi a tehetségének megfelelő teret, melynek szentelje üres idejét és még nem találta meg, rajzórákat vett Kunicke Adolf litografustól és történeti festőtől, a ki ekkor tűnt föl Bécsben, mint a litografia tökéletesítője s később nagy «Duna-látképei»-ről (1822–8) vált híressé. Lavater és Gall tanítványa volt s egy ily tárgyú mű illusztrálását is elvállalta. Jósikára az akkor feltünt, nagy zajt csapott s szinte csalhatatlannak tartott emberismereti módszer nagy hatással volt.*
Emlékir. id. h.
Egyik legkedveltebb szórakozása a regényolvasás volt, s e tekintetben nem is volt nagyon válogatós, mindazt elolvasván, a mit az Armbruster kölcsönkönyvtárából vagy barátaitól és ismerőseitől megkaphatott. Elolvasta Madame Staëlnek, a «Delphine» és «Corinne» szerzőjének, és Cottin Máriának ekkor népszerű regényeit.* Radecliffe Anna angol írónő műveit franczia fordításban olvasta,* sőt oly elavult regényektől sem riadt vissza, mint Madelaine de Scudéry tízkötetes «Artamenes, vagy a nagy Cyrus»-a (1649–58) és az ugyanolyan terjedelmű «Clélia» ja (1656–60), melyet «kulcs»-csal kellett olvasni, hogy politikai vonatkozásait megérthesse, ilyen politikai kulcsos regény volt olvasmányai közt a Barclay «Argenis»-e, melynek magyarul ekkor már kétféle fordítása is közkézen forgott, s a melyet Dugonics is követett «Etelká»-jában; Honoré d’Urfé «Astrée» cz. pásztorregényét (1610–27) is több másod- és harmadrendű regénynyel együtt «elszállásolta emlékezetében».*
Cottin leghíresebb műve: Élisabeth ou les exilés de Sibérie (Paris 1806).
«A sicilian romance» (1790), «The romance of the forest» (1791) Mysteries of Udolfo (1794) stb.
Emlékir. II. 185–6. l.
55. RAIMUND FERDINÁND NÉVALÁÍRÁSA.*
Raimund Ferdinánd névaláírása. (109. l.) Olv. Ferd.[inand] Raimund.
El nem mulasztotta volna a kamarai bálokat vagy a hernalsi leánynevelőintézet bálját, hol rendesen jól mulatott, el kellett mennie, mert kirendelték őket hivatalos tánczosoknak a rokkant tisztek leányainak báljára. Bál után a közelben fekvő «Lothringer» sörházba tértek be, az írók, színészek, kritikusok vendéglőjébe, a hová egyébkor is eljárogatott.* Itt több nevezetesebb bécsi íróval és színészszel megismerkedett. Valószínűen Raimund Ferdinánddal, a híres bécsi színészszel és színműíróval is itt ismerkedett meg. Egyszer az utczán, a mint fáradtan ballagva szembe jött vele, meg is szólította: «Jó estét Raimund úr, honnan jő, egészen kifáradtnak látszik?» – «Hogy ne lenne az ember fáradt, ha egész nap ül és költ», volt rá a válasz.* Ezt az ismeretséget arra is felhasználta, hogy irodalmi kísérleteit, három «keserves» drámáját, elvigye hozzá s megkérdezze róla véleményét. Raimund megdicsérte a darabjaiban kifejezésre jutott nemes érzéseket, de azt is hozzá tette, hogy: azok egy batkát sem érnek. «Lássa ön, – úgymond – egy van darabjában, mi nekem nagyon feltűnt, a leleményesség, önből jó regényíró lehetne, de arra még igen fiatal.» Jósika meghajolt a bírálat előtt, s mint ifjúsági bűneit később Szurdukon elégette a színdarabokat, melyeknek czímeit sem tudjuk.*
Emlékir. III. 8., 9., 47. l.
U. o. 8. l. Raimund életr. Castle Eduardtól: Lebensbeschreibung Raimunds. Leipzig (Hesse) 1903. Fürst, Rud. Ferdinand Raimund. (Bühne u. Welt. m. Jahrg. I. Halbj. 89–100. l.) A művei a magyar drámairodalomra is hatottak. V ö. Nicolini E. Az érzelmes tündérjáték. Raimund hatása a m. drámairodalomra. Bp. 1912. és Baciu J. Raimund F. drámáinak tündérvilága. Bp. 1910.
Emlékir. III. 140. l. A szurduki könyvtárban van két, idegen kézzel írt német dráma, mely Jósika tulajdona volt, mint az elé kötött lapra írt jegyzetei mutatják. A családi hagyomány Jósika művének tartja, de véleményem szerint alaptalanul. Az egyiknek czíme: Der Schwarze von der Höhle bei Lehusco. Schauspiel in IV Akten. || Personen. Don Gonsalvo Vice König der Insel H. Gr. Manfredini, sein Vertrauter. Eugenia, Altariva: Lorenzo’s Kinder. Xudi genan(n)t der Erremit von Naib. Der Schwarze von der Höhle bey Lihusco (így); Ancelso, Figueras Europaeer, des Schwarzen Vertraute Bellaria Mohr. Eirt Gefangener. Judu, Barto Pedro In Gonsalvos Diensten, Vertraute des Schwarzen. Gäste und Vermum(m)te. Kezdete: I. Act. 1. Scene. Die Bühne stellt weite finstere Höhle vor … Ein Boot landet, Bellaria in Rüstung, Barto, Juan vermummt … Bellaria. Seyd ihre alle beysammen? Barto. Alle, keiner fehlt! Bellaria Barto und Juan bleiben hier, stb. – A másiknak nincs czímlapja és játszószemélyek jegyzéke. Ez is négy felvonásból áll, mint az előbbi. I. Act. I. Scene. Zimmer in Gothischen Stiele (így) … Aglaja (in schwarzen groben Tuch gekleidet, bleich entstellt, eine Lampe in Hand …) Wenn rings umher die Wolken sich zusammenziehen, und in der schwarzen Bogen Wand, die Blizze leuchtend kreuzen, wenn die Donner rollen … Da winget alles in ruhigen Schlafe sich, nur Aglaja schlafet nicht … II. Scene. Adelaid. Aglaja. Aglaja: (hart) wer stöhrt (így) in meiner stillen Andacht mich? Adelaid. Ich bin es Aglaja, ungerufen wagt’ ich es zu kommen, … der Vater ist in der Halle unten, wo der Ahnen ernste Bilder stehen, der Kaplan liest ihm vor aus alten Jahrbüchern, was der Francen tapfere Männer in dunkler Vorzeit thaten, …» stb.
Ez időben a színház vonzotta őt különösebben, a mi talán kapcsolatban van drámaírói kísérleteivel is. Ilynemű hajlamait árulja el az a műkedvelő előadás is, melyet a franczia hadjárat alatt Ybbsben (Ips) rendezett, tiszttársaival együtt előadva Kotzebuenak «A német kisvárosiak» (Die deutschen Kleinstädter) czímű négyfelvonásos vígjátékát. Jósika magának tartotta meg benne a Sperling helyettesinspector szerepét.* Különösen az udvari színházat látogatta szorgalmasan, hol Iffland, Kotzebue, Weissenthurm művei voltak ekkortájban műsoron. Látta Müllnerr Adolfnak «A vétek» (Die Schuld) czímű sorstragédiáját, melyet Katona is fordított. Calderon «Az élet álom» (Das Leben ein Traum), Grillparzer «Ősanya» cz. drámáját (Ahnfrau), melyet 1817-ben adtak először, Weidmann «Aubigny Klementiná»-ját, Shakespeare «Hamlet»-jét, «Lear király»-át, «Macbet»-jét s Goethe és Schiller több darabját; Rossini, Weber és Mozart operáit. A színészek, színésznők és énekesnők közül az öreg Lange, Heurteur, Korn és felesége, Koberweinné és Adamberger kisasszony, Körner Tivadar menyasszonya művészetét dicséri, ez utóbbi színésznőt legszebbnek, legkedvesebbnek s legfeddhetlenebbnek mondja.*
Emlékir. III. 93. l.
Emlékir. II. 215–6, III. 135 – 8. l.
56. ADAMBERGER ANTONIA SZINÉSZNŐ.
Olykor el-ellátogatott az ismerős családokhoz is, hol a vígkedélyű és művelt fiatal báró és kamarás, a ki a mellett daliás kapitány is volt, szívesen látott vendég volt. Nem egy leánynak zavarta meg álmait, ki vele kapcsolatban szőtte jövőre vonatkozó titkos terveit. Udvarolgatott is jobbra-balra még a hernalsi nevelőintézet kisasszonyainak, színésznőknek és tánczosnőknek is, de arra – önvallomása szerint – mindig vigyázott, hogy magát le ne kösse. A szabadságvesztésnek ez az óvatosan került «veszedelme» olyan oldalról lepte meg, a honnan nem is sejtette.
57. HADI TROFEUMOK.*
Hadi trofeumok. (112. l.) Joh. Sporschil «Feldzug der Oesterreicher in Illyrien und Italien». (Braunschweig, 1844.) czímü művéből.
