II.
II.
Idősb báró Jósika Miklós, az író apja. Neveltetése. Gazdálkodása. Felesége gróf Lázár Eleonóra. Gyermekei. Jósika Miklós születése. A családi birtokok. Jósika gyermekkora. Anyjának betegeskedése, halála. Jósika nagyanyjánál, báró Bornemisza Anna Máriánál. Jósika nevelői: Wicht abbé; Lenoir Dubignon; Holsmay. Jósika neveltetése a nagyanyai házban. Nevelői jellemzése. Jósika és apja. Testvérei. Idősb báró Jósika Miklós jellemzése. A kolozsvári élet. Gróf Bánffy György estélye. Bornemisza Anna Mária halála.
IDÖSB Jósika Miklós kilenczéves gyermek volt, midőn apját (1776) elvesztette. Anyja, Bornemisza Anna Mária, a legszebb korában, fiatalon, harminczhárom éves korában maradt özvegyen s ritka önfeláldozással egész életét egyetlen gyermeke nevelésének szentelte. Hét éven át (1779/80–1785/6) a kolozsvári r. kath. lyceumba járatta s egyszersmind beadta a convictusba is, azonkívül nevelőt is tartott mellette, pl. pár évig Gull piarista tanár is nevelője volt* s latinul, németül* annyira megtanult, hogy mindkét nyelven beszélni és írni is tudott. Nevelése főleg arra irányult, hogy fia minél előbb meg tudjon állni a maga lábán és hogy jó gazda legyen, kire a családi birtok kezelését nyugodtan rá lehet bízni. Számítása fényesen be is vált: ha Jósika István a családi vagyon megalapítója, az idők során elidegenített, elhanyagolt birtokokat ez az utóda szedte újra rendbe. Már huszonkét éves korában megjelenik a gyulafehérvári káptalan előtt s bejelenti ellenmondását* a gerendi csere ügyében, melyet szerinte a kanczellár fiai cseréltek el a Kemény Boldizsár gyermekeivel; megtámadja apjának testvéreivel tett birtokosztozását stb. Majd leánynézőbe ment Meggyesfalvára özvegy gróf Lázár Antalné kastélyába s (1789) feleségül vitte haza onnan a tizennyolcz éves Eleonórát. Az ifjú asszony bájos volt fehér arczával, fekete fürtjeivel, kedves szemeivel, finom kis kezével s mindenkit lebilincselő okosságával, nyájasságával s derült kedélyével. A mellett gyenge, törékeny, férjéhez odaadással simuló, ki előtt semmiben sem volt nagyobb tekintély, mint hitvese; az erélyes, kissé nyers, szilárd akaratú s már gyermekkorától fogva maga lábán járni szerető Jósikának épen ellentéte. Neki ilyen feleség kellett s házasságuk valóban boldog is lett volna, ha a gyenge asszony betegeskedése derüjét gyakran meg nem zavarta, korai halála kíméletlenül meg nem semmisítette volna.
A kolozsvári piarista gymn. «LIBER Continens Nomina, et Historias Convictorum Claudiopoli Anno 1: 7: 0: 3:» cz. kéziratában, rendesen a «Convictores Iae Mensae» közt fordul elő a neve. A kéziratot Rietly K. igazgató úr szívességéből használtuk. Emlékir. I. 100–1. l.
1777 július 15-én Nagyszebenből nagyanyjához gr. Bethlen Miklósné, szül. gr. Csáky Katalinhoz írt német levele a Jósika-Albumban 83.
Az érdekes contradictionalis okirat a br. Jósika-hitbiz. lltárban.
A tízévi házasság alatt* hét gyermekük, a korán elhalt Zsigmond, Rozália, a szintén zsenge korban elhúnyt Kata, Miklós, Imre, Zsuzsánna és Samu született.
Tiz évig és négy hónapig. A férj gyászjelentésében hibásan áll 8 év. V. ö. Emlékir. l. 13, 30.
9. MAGYARFENES LÁTKÉPE.
Költőnk Jósika Miklós Imre Farkas 1794 április 28-ikán született* a tordai Jósika-házban.* A gyermekkor emlékei, évei azonban nem e történeti nevezetességű városhoz, hanem más családi birtokokhoz, főleg Ó-Feneshez és Bilakhoz fűződnek.*
Keresztszülei br. Kemény Farkas és Torma Éva grófnő voltak. Azt a téves adatot, hogy 1796-ban született volna, már írónk megczáfolta, de kétségtelen bizonyíték ellene keresztlevele. V. ö. Szaák L. B. Jósika M. élete és m. (Bp. 1891. 2., 361. l.)
Valószinűen ezt a házat azon a telken emelték, melyet szántófölddel, kaszálóréttel és szőlővel együtt 1715 november 6-án vett meg Zalányi Sámuel Dobay Pétertől és nejétől s úgy a mint vette t. i. száz forintért 1717 április 25-én átadta Jósika Imrének. A szerződés szerint: eladja «Nemes Thorda vármegyében Torda városában a Piaczutczában napkelet felől való szeren, egyfelől Nemzetes Szaniszló Sigmond Uram, más felöl Nemes Székely István Uramé kő Kegyelmek házörökségek felé, kőházokat az utcza felől való első részen feleudvarával hozzátartozandó szántó földeivel, kaszáló rétjeivel és ugyan az tordai határban Aranyos Mál nevű szőlőhegyben levő puszta szőlőjökkel együtt …» (br. Jósika-hitbiz. lltárban.)
Emlékir. I. 22. 11. 54.
Ó-Fenes, Kolozsvártól nem messze, regényes fekvésű vidéken fekszik, hátterében messze húzódó hegylánczolattal, közvetlen közelben a Csicsal nevű csúcscsal, távolabb havasokkal és tölgyes erdejével, a létai várrommal, alatta a Jára vizével. Messze kiterjedésű kertben feküdt a kastély, mely ódon várra, vagy a tekintettől ridegen elzárkozó zárdára emlékeztetett, pedig nem volt olyan rideg halastavával és kertjében «mindenféle ültetett sok különbféle gyümölcsfáival» s műbarlangjával, melyről patak zuhogott alá.*
U. o. II. 5. és id. Jósika M. végrendeletében. Most Magyar-Fenes. V. ö. Egy magyar család stb. I. 3. kiad. (1897) 98. l.
Balak, Beszterczéhez közel, volt különösen kedvelt tartózkodási helye a családnak, mely gyakran volt zajos a vendégektől. Az ott levő «gyönyörüséges szép épületet» is a fiatal gazda emeltette, felszerelve tiszti házakkal, konyha-, sütő-, mosóházzal, hintószínnel és huszonnégy lóra való istállóval.*
Végrendelet.
Branyicskát is ő hozta rendbe, mely a Hora-lázadás alatt sokat szenvedett, régi Martinuzzi-kastélya is akkor pusztult el, – most főleg gazdasági épületekkel, tiszti házakkal és szőlőültetvénynyel egészítette ki.*
U. o.
Mihálczfalván, Küküllő megyében, szintén boldog gyermekévek teltek el. Az itteni udvarház és kertje helyén régen temető volt s a környék népe szinte kifogyhatatlan volt a legkülönfélébb kísérteties történetek mesélésében. Az apa ide ritkán látogatott el, bármennyire járt is kedvében Benkő nevű udvarbírája.*
Emlékir. I. 145–6, 148. Ha mégis ellátogatott, rendesen «Domine Benkő, beütött a mennykő» szavakkal köszöntött be.
A Szamos mellett Szurdukon (Szolnok-Doboka vármegye) is emeltetett a fáradhatatlan gazda egy új épületet. Az őrmezei és Rákóczihegy között festői fekvésű völgyben fekszik a Jósika-kastély, közel hozzá a magas sziklatető, hol II. Rákóczi Ferencz Csáky Istvánnal a zsibói csata napján (1705 november 11-ikén) ebédelt.* Itt a Csákyakról, a korábbi birtokosokról regélt a nép sokat. Ezekkel még koránt sincs kimerítve a Jósika-birtokok száma, ilyenek még Szamosfalva, Aranyos-Lóna, Csehtelke stb., de ezek, az utóbbit kivéve, keveset szerepelnek írónk életében. Állítólag maga a tulajdonos se ismerte minden birtokát s a létai várromot látva, prefektusától kérdezte meg, hogy kinek a tulajdona s csodálkozott, mikor az övének mondotta.*
Emlékir. II. 7. V. ö. Végrendelet. Márki S. II. Rákóczi F. I. köt. 468. l. Kádár J. Szolnok-Doboka vármegye mon. V. köt. (Deés 1903) 519–20. l.
Emlékir, II. 6.
10. A TORDAI FEJEDELMI KURIA KAPUJA.
A gyermek Miklós anyját alig ismerte, hiszen ötéves mult, mikor elvesztette s alig emlékezhetett vissza rá. Emlékezett egy vigano-divatú vadgalambszínű ruhájára, melyben elragadó volt; hogy czifra ruhát csináltatott számára, nehéz rózsaszínbrokát, elöl kerekre kivágott, kék rókaprémes, ezüstzsinóros mentét, vadalmaszínű mellénynyel és ezüstpaszomántos nadrággal, melyeket sarkantyús csizma és fekete selyem csákó egészített ki. Ezt kellett felvennie, ha vendégek voltak s félrecsapott csákóját mindig helyreigazította. A szász cselédektől a szász dialektust is elsajátította, a vendégek előtt e nyelven kellett szavalnia. Arra is vissza tudott emlékezni, hogy egyízben anyja mentette meg életét, mikor a torkán akadt halszálkától már-már kékülni kezdett.
11. RÉSZLET A MAGYARFENESI JÓSIKA-KASTÉLYBÓL. I.
Anyja napjai ekkor már meg voltak számlálva. Már Miklós születése előtt is betegeskedett,* Imre fia születése még inkább megviselte. Az utolsó négy év lassú hervadás volt:* gyenge szervezete a tüdőbajjal nem tudott megküzdeni, anyjához kívánkozott Meggyesfalvára s annak karjai között (1799 szeptember 29-ikén) lehelte ki lelkét.*
Férje 1792 május 21-én Mihálczfalván kelt levelében: «Az Feleségem csókolja Nagyságod kezeit s ugyan betegen fekszik.» (Br. Jósika hitbiz. lltár.)
L. a Gyászjelentést.
Közöljük itt a gyászjelentést, mely életrajzi értékkel bir, eltérve a mostani chablonos gyászlapoktól. «OH melly fzomorú foglalatofságra véfzem kezemben iró tollamat! de a közönséges fzokás, és azon reménység, hogy fzomorú efetemet máfoknak panafzólván, az által keferüségemben némünémü enyhüléft nyerhetek, kénfzerit olly fájdalmamnak ki-jelentésére, mellynek nagyságát ha minden képzelhetné, bizonyofon ollyanra nem találnék, ki abban réfzt nem venne. Mi is lehet annál kefervefebb, mint egy ollyan meg-válás, a’ millyent forfom véllem éreztet? Két egymáshoz hív barát, tsak ha kevés napokra-is egymáftol el-válik, melly nagy búba kerül, kiki vélheti, a’ ki tud jó barát lenni. Hát még az örökös meg-válás mi kinos következéft nem vonfzhat maga után? Nagy értelmü fzó: Jó barát! ’s ezen a’ meg-romlott világon ritka dolog. Én voltam ollyan fzerencsés, a’ki ditsekedhettem egy jó barátnál többel, a’ töllem meg-vált, nemtfak Feleségem, hanem igaz barátom is lévén, örömeimben réfzt vévö, kedvetlenségeimben vigafztalom, minden kedvét, minden igyekezetét kedvem’ keresésére, öt apró gyermekeinknek apolgatáfokra, azoknak jól neveléfekre, az házi bajoknak leg-jobb renddel, ‘s móddal való igazgatáfokra forditván. Maga kedveltetéfe nem tfak engem hoditott-el, de minden Felebaráttyit-is, úgyannyira, hogy egy fem vólna ollyan a’ ki ismérvén ne betsülte vólna. A’ Közönséges társaságban fzelid, nagyobbhoz és kifsebbhez magát nyájofon alkalmaztató. Egy fzóval: egy tökélletes Afzfzony. Illyen vólt az a’ társ Gróff SZÁRHEGYI LÁZÁR ELEONORA, a’kitől meg-fofztott az emberiségnek pufztitója a’ kegyetlen halál, midön véle tfak tíz efztendöket, és négy hólnapokat óllyan bóldogul el-töltöttem vóllna, hogy azok tfak annyi fzerentsés napoknak tettzenének, ha közben közben jövő nyavalyái bóldogságomat meg-nem zavarták vólna. Ezen jó Afzfzony az egéfséggel kevefet ditfekedhetett, kivált négy efztendöktöl fogva, a’benne lappangó fzáraztó nyavallya, lafsanként érelte, óránként gyengülö teftét az el-hervadáfra. Két hólnapok előtt ágyban ejtvén, ezen moft el-tölt Szent-Mihály Havának 29-dik napján: életének 28-dik esztendejében dél-után négy és öt óra között Megyes-falván az Édes Annya lakó jofzágában (minekutánna az illendő fzentségekkel való éléfsel, Teremtöjéhez vezetö virtufsaival már el-kéfzitett úttyát egéfz bizodalmofsá tette vólna,) meg-fzünt lenni! Oda vagyon már, ‘s Maros-Vásárhellyen a’ Tifztelendő fzorofsabb renden lévő Szent Ferentz Fiainál levö temetkezö bóltban várja bóldog fel-támadásának óráját. El-hagyott engemet, három Fiu és két léány árváit, febeimnek mint annyi újjitóit, midön látom az utánna esdeklö két nagyóbbnak firását, ha tekintem az három kifsebbnek olly fzorgalmatos és igaz Anya el-vefztéséböl réájok háromolható hijánofságokat. El-hagyta ötet egy formán és ahoz hafonlithatatlanul fzeretö édes Annyát, Méltóságos Tsitso-Kereszturi TORMA ÉVA Afzfzonyt, Gróff Szárhegyi Néhai LÁZÁR ANTAL Ur Özvegyét, és Anyoffát, Káfzoni L. Bároniffa BORNEMISZA ANNA MARIA Afzfzonyt Méltóságos Brányitskai Néhai L. Báró JO’SIKA IMRE Ur Özvegyét. Mindhárman kéfzek lettünk vólna életét a’ magunkéval fel-váltani, de a’ nagy Felségnek akarattya ellen nem rugodozhatunk, réánk mért bánatokkal kivánnya értésünkre adni, hogy bóldogabb tartományban várhattyuk az állandó bóldogságot. Azért irgalmafságára bízom életemet, ‘s öt gyermekeimnek pállya-futáfokat: ő az árváknak közönséges Attyok, hifzem hogy fzentséges kezeit róllok el-nem véfzi. Ezen benne való bizodalmom az egy vigafztaláfom! Mellyet midőn sérelmes fzível jelentek [Nagytságodnak] egyfzersmind egyenes indulattal kivánom-is: örizze és óltalmazza az Ur ISTEN [Nagytságodat, és fzerelmefseit minden hafonló és másféle kedvetlenségektöl, és vagyok állandóúl [Nagytságos Aszfzony Néném Nagytságodnak] [Bilak 10k Octobris 799.] méllyen meg-keferedett alázatos Szólgája. [engedelmes Attyafia] B. Josika Miklós m[anu]p[ro]pria.» Az Erd. Múzeumban őrzött példány a férj aláírásával van ellátva s gróf Gyulai Józsefnénak van czímezve. Megszólítása: «Méltóságos Groffné Nagyságos Aszszonyam Néném!» A zárójelbe tett szavak mind kézzel vannak beírva a nyomtatványba.
A fiatalon, huszonnyolcz éves korban elhúnyt jó feleség halála nemcsak a férjet borította gyászba, de még jobban sujtotta az öt apró gyermeket, kik közül a legidősebb (Rozália) hatéves volt. A két nagyanya még élt, mindkettő korán jutott özvegységre s mindkettő gyakorlott volt a gyermeknevelésben. Az apa köztük osztotta föl gyermekeit: Rozáliát, Miklóst és Samut saját anyja, özv. br. Jósika Imréné ófenesi nagyasszony, a két legkisebbet, Imrét és Zsuzsánnát Meggyesfalvára gr. Lázár Antalné gondjaira bízván.
A kis Miklós, ki ekkor ötéves gyermek volt, hamar beletalálta magát az új helyzetbe. Nagyanyja, ekkor már élemedett matróna, de jóltevő, vendégszerető és «vidám volt, még késő öregségében is». Valószínűen az ő házát mutatja be «Abafi»-ban, a Mikola-ház rajzában. «Akár falun – úgymond – akár városon mulatott ezen érdekes család, feltűnt körében azon egyszerű szíves emberszeretet, a fitogtatás nélküli vendégbecsülés, azon bájló mód, mely mindenkit kényelmes helyzetbe tud tenni, s kevés perczek alatt házinak, ismerősnek varázsolja a legidegenebbeket … Nem volt Erdélyben látogatottabb, szeretettebb, becsültebb háznép akkor, … s oly varázszsal bírt azon kedves elfogadó szellem, mely rajta elömlött, hogy kiki azt magáénak tekinté.» Az ófenesi kastély sokszor hangos volt a vendégektől s a kis Miklós később sem tudta feledni a híres Rozália-névnapokat, mikor zene s énekszó mellett a közeli s távoli rokonság, ismerősök, jó barátok összesereglettek a nagyasszony mostoha nőtestvére ünneplésére.* Miklós, az eleven eszű élénk gyermek, különösen kedvébe férkőzött, csakhamar ő lett a nagymama kényeztetett kedvencze. Ünnep és szórakozás mellett a nevelés komoly munkája is csakhamar megkezdődött. Nevelők jöttek a házhoz a fiúkhoz s nevelőnők a leányokhoz. Az első nevelő egy kegyetlen ember, csak kevés ideig volt mellettük,* ezt követte Mihálcz páter. Jósika írja «Abafi»-jában, hogy a Mikola-család háztartásához hozzátartozott egy tisztes, vidámtekintetű, nyájas, udvari lelkész: ilyen volt az ófenesi minorita udvari káplán «magas, vaskos, piros,» nem nagytudományú. de «tekintélyes kinézésű férfiú», a ki szintén nagyon szigorú, de egyébként nyájas, vidám ember volt. A szigoruságra szükség is volt, mert a két kényeztetett gyermek rendkívül eleven és pajkos volt, s ebben épen Miklós járt elől jó példával. Sokszor túljárt nevelője eszén, de néha rajtavesztett, mint pl. akkor, midőn apja szobájában kutatva, egy nem neki való képeskönyvre bukkant s Mihálcz páter megdöbbenésére azt nagy érdeklődéssel lapozgatta.*
Emlékir. I. 32.
Nevét nem árulja el, csak W …-nek írja Emlékir. I. 35.
U. o. 63.
12. RÉSZLET A MAGYARFENESI JÓSIKA-KASTÉLYBÓL. II.
Egy másik nevelője Wicht abbé volt: afféle várományos, szalonabbé, a milyen a forradalom előtt sok volt Francziaországban, a forradalom szele azután hozzánk is többet elsodort belőlök s itt főúri családokban rendesen mint franczia nyelvmesterek vagy nevelők nyertek alkalmazást. Ilyen volt ez az abbé is, ki csak rövid ideig tudta a Jósika-fiúk pajkosságát kiállani s Brassóba ment papnak. Vele történt meg, hogy pajkos tanítványa egyszer éjjelre rozsolisos palaczkját tentásüveggel cserélte ki s a belőle gyanutlanul kortyintó tentás szájjal szidta a csínytevőt.*
Emlékir. I. 61–2.
A franczia menekültek más fajához tartozott, – szintén sok került belőle külföldre és Magyarországba, úgyhogy szinte színpadi és regényalakká vált – a Wicht nevelőutóda, Lenoir Dubignon, baron d’Armand ezredes, anyai ágon állítólag Napoleon rokona, ki dicsekedett vele, hogy részt vett az egyiptomi hadjáratban is. Szabadkőmíves volt, mire szintén nagyon büszke volt, egyébként igen nagymüveltségü ember, a ki szép szóval többre ment tanítványaival, mint elődei a nyírvesszővel és túlszigorral. Az apa előtt főként mint katona volt nagy tekintély. Utóda Holsmay zászlótartó lett, a ki talán kövérsége miatt hagyta ott a katonaságot, a ki latinul, németül, francziául, olaszul és angolul is tudott s mint nevelő is megállta helyét s azt a helyes oktatási elvet alkalmazta, hogy növendékei olvasmányaiban fokozat és rendszer legyen, kevésbbé szerencsés elve volt bizonyos mnemotechnikai gyakorlat az olvasottak megőrzésére. Később br. Jósika Jánosnál, sőt volt növendéke gyermekei mellett is nevelősködött.*
Ez utóbbit Jósika Emlékiratában nem említi, de Kállay Leóhoz írt leveleiben többször van szó róla, ebből tudjuk, hogy különösen Kállay Leóval nem tudott megférni. Emlékir. I. 66.
Természetesen a tanítás mellett a sportot és testi ügyességet sem hanyagolták el. Az apának nevelési elvében benne volt a testedzés is; hidegről vagy melegről nem volt szabad panaszolkodniok; ezt az elvét néha talán túlságba is vitte, de az a czél lebegett előtte, hogy gyermekei ne legyenek puha, kényes üvegházi növények.* Miklósunk már hatéves korában jól megülte «Csak annyi» nevű egérszőrű kis lovát.* Sőt, midőn de Bach és a Price-testvérek híres műlovasok Kolozsvárra is lerándultak, leczkét is vett az egyik Pricetól, a műlovaglást is elsajátította egy fogáson kívül, t. i. hátulról a ló hátára ugorva jobb lábbal félkört alakítani a nyereg fölött s földre ugrani.*
Emlékir. I. 57.
U. o. I. 36.
U. o. II. 29. A műlovaglás főbb figurái ma is megvannak a szurduki kastélyban berámázott fali képekben.
13. A MAGYARFENESI JÓSIKA-KASTÉLY.
Miklós gyorsfelfogású gyermek volt s a mint leczkéjét megtanulta, sietett a szabad levegőre s csikorgó télen, a hóban hempergett, hólabdázott,* vagy testvérével lovagolt. Bizonyos túlzással úgy jellemzi magát, hogy nála garázdább és vásottabb gyermek nem volt talán széles e világon s ha eszébe jut az a sok csíny, melyet elkövetett, az a tömérdek bors, melyet tanítói s nevelői orra alá tört, szinte bámulja, hogy elevenen négyfelé nem fürészelték. Olyan volt – szintén saját jellemzése szerint – mint egy örök perpetuum mobile, nem volt pillanatnyi nyugalma, mindig valamin törte a fejét, fúrt, faragott, gunyhót épített, embert, lovat, ebet kifárasztott, de gyöngédtelen és kíméletlen azért sohase volt.*
U. o. I. 57.
U. o. I. 55–56. l.
Később, midőn szemlét tart nevelői felett, tapasztalataiból azt az igazságot szűri le, nyilván azért, mert több rossz mint jó nevelője volt, hogy «nem üres szó, hanem valóság, minő csodásan menekül ki némely gyermek annyi hitvány s annyi kontár kezekből, melyek úgyszólván mindent elkövetnek, hogy az emberből tökéletesen haszontalan lényt növeljenek». Jellemének alakulását nem is ezeknek, hanem atyja nevelési szigorának köszönhette.*
U. o. I. 34–35.
Öröm- és ünnepnap volt az egyik vagy másik nagyanyai házban, mikor az apa meglátogatta gyermekeit. Ilyenkor maga köré gyüjtötte őket s játszott vagy beszélgetett, tréfált és ingerkedett velük, kikérdezte őket, hogy lássa, mennyire haladtak. Rozália, a legidősebb, volt a kedvencze, vidám, jókedvű gyermek, de ha megharagították, ő sem maradt adós, a mellett éleseszü és házias, Miklósunknak is legjobb pajtása.* Zsuzsánna nem oly szép és szeretetreméltó, hevesebb, ítéleteiben élesebb volt mint Rozália. Imre nagyot hallott, állítólag mivel dajkája elejtette, heveskedő, kalandos természetű, de éleseszű, ki gyorsan meg tudott felelni atyja ingerkedéseire.* Samu magas növésű, szép gyermek, bátor volt, egész a vakmerőségig. Nem csoda, ha az apának öröme telt gyermekeiben.
A testvérek rajzában az Emlékiratot követjük. I. 40, kk. 49. kk. Érdekes egybevetni a Jósika végrendeletében levő jellemzéssel és «A csehek» Nankelreuternéjával.
Emlékir. I. 51.
IDŐSB BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓSNÉ.
(Az eredeti olajfestmény báró Jósika Sámuel szurduki kastélyában.)*
Idősb báró Jósika Miklósné (33. l.) a báró Jósika Sámuel szurduki kastélyában őrzött eredeti olajfestmény után.
1801-ben az öt gyermeket mélyen érintő változás történt a Jósika-családban. Az egyik nagyanya, özvegy gróf Lázár Antalné, a ki Imre és Zsuzsánna nevelését vállalta magára, július 27-ikén meghalt* s most mind az öt gyermek Jósika Imréné házába került s az apa egyszerre s még gyakrabban időzhetett körükben.
Az idősb Lázár József aláírásával ellátott gyászjelentés az Erd. Muzeum gyűjteményében. Kelte: Medgyesfalván Szent Jakab Havának 27-dik Napján 1801. Közöljük belőle a következő életrajzi vonatkozású részletet: «Setét Homállyba borittá a’ Felséges Ur Iften az én életemnek eddig elöttem fénylett valóságos Vezér Csillagát, és abban való hányattatáfomnak bölts Kormányozóját, midőn drága emlékezetü édes Afzfzony Anyámat Néhai Szárhegyi Groff Lázár Antal Ur Özvegyét Csicso Kerefzturi TORMA ÉVA Afzfzony ö Nagyságát, ‘a moftan follyó efztendöben ezen Hólnapnak 27-kén délelötti 10 órakor, minekutánna Kerefztényi Valláfunknak az Örökkévalóság úttyára kéfzittö Szentségeiben réfzesült vólna, hat Hólnapokig tartott fullyos Nyavallyája által okozott fzenvedéfei után a’ mindenkor egyenlő, ritka, ‘s különös, jó, igaz Anyai példaadássokkal folytatott gyáfzos és igen terhes Özvegységének 26-dik efztendejében, ez Arnyék Világból, hogy érdemeinek Jutalmát venné, a’ Halhatatlanság Orfzágába által költöztette.» Torma Éva számos gazdasági levele az Erdélyi N. Muzeum Jósika-levéltárában, mely főleg Fenesre vonatkozó gazdasági stb. számadásokat, okiratokat foglal magában.
14. BÁRÓ JÓSIKA SAMU GYERMEKKORI ARCZKÉPE.*
Báró Jósika Samu gyermekkori arczképe. (33. l.) Eredeti felvétel a szurduki Jósika-kastélyban őrzött olajfestményről.
Idősb Jósika Miklós ekkor volt legszebb korában a harminczas éveiben, ellenmondás nélkül az első gavallér Erdélyben,* kitünő lovas, ki rendesen lóháton utazta be egymástól messze fekvő birtokait. Daliás ember volt, fekete mentében és dolmányban, ezüst övvel, négysoros dióbél arany mentelánczczal, közepén aquamarinnal s török karddal oldalán; választékos öltözékeiről különben egész Erdélyben híres volt.* A politikai küzdelmekben ugyan nem igen vett részt,* de hazája és a külföld eseményeit élénk figyelemmel kísérte. Valamikor heves, elégedetlenkedő politikai felfogásáért síkra szálló, sőt forradalmi érzelmű, a ki a Marseillaise fordításához is hozzáfogott s 1794-ben a Kościuszko-féle népfölkelés hírére Lengyelországba akart utazni, hogy a fölkelőkkel együtt harczoljon,* később mint annyi más ifjú forradalmár, ő is beletörődött a változhatatlanba s azt tartotta, hogy a létező kormányforma a legjobb. A társas életben élénk részt vett. Kolozsváron ez időben télen vége hossza nem volt a mulatságoknak, táncznak, estélyeknek, álarczos meneteknek és egyéb szórakozásoknak.* Jósika ezekről ritkán maradt el, sőt sokszor ő volt a vezető és hangadó. A díszszánkázás alkalmával szánja előtt lóháton vörös egyenruhába bujtatott czigányzenekara muzsikált, utánok aranypaszomántos sötétkék mentében és vörös nadrágban, csákósan két huszárral, az első szánban, melyet négy szép ló húzott, Jósika ült egy kolozsvári szépséggel. Szánkázás után vacsora, táncz, mulatság.* Mint szép embernek, eleven eszű, elmés társalgónak a nők körül is szerencséje volt, kártyázni is szeretett, állítólag jól játszotta az ombre-t, kevesebb szerencsével a fárót.*
Jósika M. levele Szurduk. 1833 szept. 25. Kállay Leóhoz. (br. Jósika-hitb. llt.)
Fia leírása Emlékir. I, 97–98.
Legalább ennek nyomát nem találtam, a hitbiz. levéltárban van egy nevére szóló királyi meghívó az 1794 november 14-iki országgyülésre.
Emlékir. l. 12.
Érdekes feljegyzés van az ez időbeli mulatozásról a kolozsvári piarista-rendház Naplójában, a «Historia domus»-ban.
Emlékir. I. 137.
U. o. 97.
15. KOŚCIUSZKO TÁDÉ.
16. KOLOZSVÁR LÁTKÉPE.
17. GRÓF BÁNFFY GYÖRGYNÉ.*
Gróf Bánffy Györgyné arczképe. (36. l.) Eredeti felvétel a szurduki Jósika-kastélyban őrzött olajfestményről. A kép felírása: G. Bánfy Györgyné | G. Palm Josefa | 1795.
Az apa, a ki a társaságot annyira szerette, bevezette abba gyermekeit is, hogy korán otthonosan érezzék magukat benne. Miklósunk hálásan ismeri el, hogy ennek köszönheti azt, hogy nem ismerte a parquett-lázt, az ügyetlen félénkséget.*
U. o. 87.
Különösen megragadta és még később is foglalkoztatta emlékezetét Bánffy Györgynek egy ilyen estélye. A kormányzó szinte fejedelmi háztartást vitt Kolozsváron, cselédsége ragyogott az arany zsinórzattól, hatlovas hintóban járt s kikocsizás alkalmával titkárjával felolvastatott.* Estélyein együtt lehetett látni Erdély összes előkelőségeit, szép asszonyait és leányait, egyházi és tudományos tekintélyeit, korabeli festői divat szerint öltözve, mely foglalkozás, egyéniség és ízlés szerint sokféle változatot mutatott. Az estély középpontja természetesen maga az erdélyi kis napkirály és családja volt: velenczei tükröktől és csillároktól ragyogó, vörös selyemdamaszttal kárpitozott termében, melyet családi képek díszítettek, hajporosan, czopffal és parókával, oldalán az elmaradhatatlan gyíklesővel, fogadta vendégeit nejével, szül. gróf Palm Jozefával, a magyarosan öltözött, de magyarul keveset tudó oroszos arczú, kisorrú és kislábú büszke asszonykával, a ki termete kicsinységét az akkor divatos magas hajékkel akarta megnöveszteni. A franczia etiquette megtestesülése és erdélyi divatkirályné.
Emlékir. 87.
18. FORTINI KÁROLY NÉVALÁÍRÁSA.*
Fortini Károly névaláírása. (37. l.) Az a kolozsvári piarista főgymnasiumi könyvtárban őrzött «Informationes de Scholastica Juventute in Lyceo Claudiopolitanae frequentante … Semestri Altero Anni 1804/5 confectae» czímü kézirati kötetből vétetett. Olv. Car.[olus] Fortini mp. | J[uris] n: [aturalis] p: [ublici] u: [ngarici] g: [eneralis] et | civ[ilis] Prof[essor] quoad studia.
A minden kicsinysége mellett is tekintélyes kormányzóné büszkeségét szép családja: négy daliás ifjú és két gyönyörű leány fokozta. Az estélyen valósággal cerclet tartottak: mindenkihez egy-egy nyájas kérdést vagy szót intézve. Egymás után kerülnek sorra a modorával, ruházkodásával, sőt társalgásával is francziát játszó gróf Bethlen Farkas, a magyarosan öltözött báró Naláczy József és a művelt különczködő István, gróf Bethlen Gergely, a borotvált arczú báró Kemény Farkas, a piperkőcz mágnás, a ki fehér- és rózsaszínűre festette arczát, sőt ereit is festette, hogy annál kékvérübbnek lássék; épen ellentéte a férfias, barna gróf Kemény Farkas. Ott volt csíkmindszenti Mártonfi József, a székelyszármazású erdélyi püspök is teljes díszben: violaszín bársony frakkban aranylánczosan és mellényben, bársony térdnadrágban, vörös harisnyában és aranycsatos czipőben; szintén feltűnő alak volt dr. Fortini Károly lyceumi jogtanár, csaknem földig érő czopfjával, németszabású frakkban, térdnadrágban fehér harisnyákkal, latinul társalogva idősb báró Jósika Miklóssal.* Egy franczia abbé sem hiányzott, hogy annál könnyebben keltse azt a látszatot, hogy ha nem a napkirály, de egy párisi herczeg tart fogadóestélyt. A gyermek Miklós szinte elvegyült a társaságban s felesleges hangsúlyozni, hogy e ragyogó, színes környezet mennyire hatott reá s mily hasznát vette a későbbi regényíró, hogy már zsenge gyermekkorában megfigyelhette a főúri életet a maga külön világával, szokásaival és erkölcseivel, fényűzései és kedvtelései közepette.
Egy magyar család stb. I köt. 3. kiad. 97. l.
19. A GRÓF BÁNFFY-PALOTA KOLOZSVÁRON.
A vidám, gondtalan családot 1803-ban újabb gyászeset rebbentette szét. Az év elején a Jósika-nagymama betegeskedni kezdett s háromheti betegség után február 6-ikán éjjel hatvan éves korában, Szurdukon elhúnyt.* Annyira váratlanul jött e halál, hogy fia is, a kit a betegség válságos fordulatáról azonnal értesítettek, már csak a temetésére érkezett meg.
Az Erd. Muzeum gyüjteményében kétféle gyászjelentése van, egyik b. Jósika Miklós névaláírásával: A’ meg-engefztelhetetlen halál, melly az alkotás fzépségit el-enyéfzteti, a Terméfzet rendeit fel-zavarja, a’ leg-fzentebb fzentségeknek köteleit el-fzaggattya, és a’ leg-fzebb érzékenyfégü indúlatoknak költsönös érezhetöit a’ firba temeti: Ezen pufztitó halál igen fulyos tsapáft erefztett fzívemre, a’ midön Néhai édes Anyámat Branyitskai Báró JOSIKA IMRÉNÉT, fzületett Káfzoni BORNEMISZA ANNA MÁRIÁT ő Nagyságát a’ fólyó efztendő böjt elö havának hatodik napján Szurdoki házában három hetekig tartó fulyos nyavalyája után, példáfon folytatott életének 60-dik esztendejében az örökké valóságba által tette. Mentöl méltóbb tifzteletet, igazabb fzeretetet érdemlö édes Anyát vefztettem-el benne, annál fájdalmafabb keferüfég martzangolya fzívemet, mellyet kedves hiv tárfamnak élete virágjában karjaim közül való ki-ragadtatáfa, azonkivül-is a’ búnak epefztésével terhelvén, moft a’midön a’ keresztyéni, és felebaráti fzeretetnek gyakorlásában olly példáfon foglalatoskodó édes Anyámban a’ fiui fzeretetnek, tifzteletnek örömei ketsegtettek, akkor; ó fájdalom! örökre elenyéfzék az, a’ ki lételemnek fövebb öröme vólt; nints-is a’ mi ilyetén fulyos tsapásnak, illy keservet okozó vefzteségemnek epefztéfeit türhetövé tenné tsak a’ Vallás fzentsége, és a’ meg-máfólhatatlan Mennyei végezés, – E’ légyen tehát epett fzívemnek enyhitéfe. Azon Mennyei felség pedig, a’ki az Alkotásnak megmáfolhatatlan törvényeket fzabott a’ [Méltoságos Báró] Urat, … … ily sulyos tsapáfoknak terheitöl hogy meg-mentse a’ midön kivánnám vagyok [a’ Mltsgs’ Báró Ur[nak] meg-fzomorodott alázatos fzolgája Kolosvár | 15k Marty 803. B. Josika Miklos,] a külczím: Méltoságos L. Báró, és Jánosi Abbás’ All-Torjai Apor Joseff Urnak, alázatoson és ßomoruán Kolosvár. A másik gyászkeretes jelentés, aláírás nélkül: SZOMORU JELENTÉS! Méltóságos Káfzoni L. Báró Bornemifza ANNA MÁRIA! Néhai Méltóságos Branyitskai L. B. JOSIKA IMBRE Urnak vólt Özvegye! Minekutánna gondos özvegységében 26 Efztendöket Méltóságos Uri Házának, ugy-mint egygyetlen egy kedves Fiának, nevendék öt árva Onokáinak gyönyörüségére, boldogitására; M. Uri Véreinek, Barátinak fzép difzére, édes örömére; ügyefogyott embertárfainak gyámolitására élt; életének 60-dik efztendeit töltvén, 1803-dik efztendöben, Februarius 6-ikán éjjeli 11 órakor; a’ felvett Szentségeknek eröfségében, példás kerefztény életének jutalmára, az örök bóldogságban által költöztetett. Kinek-is meg-hűlt Tetemei ezen Hólnap 15-dikén reggeli 9-órakor a’ Piatzi Nagy Templomban tartandó fzokott Requiem, és Predikátio után mindgyárt a’ TT. PP. Minoriták belsö-Középuttzai Templomának sir-Bóltyába Édes Annyának néhai Nagy Méltóságú Kerefztfzegi Groff Csáki Katalinnak Hamvai mellé, végképpen fognak eltétetni: mellyekre hogy a’ Méltóságok ugy, mint minden más érdemes renden lévök utóljára meg-jelenni méltóztassanak, ne terheltefsenek, igen fzomorúán kérettetnek.
A kilenczéves Miklóst e veszteség mélyen megrendítette. Ugy érezte, hogy «ezen angyali jóságú nőnek halálával egy kő mozdult ki élte alapjából» s később is föl-fölújul képzeletében a szurduki ravatalon fekvő szelíd arczú matróna képe.*
Emlékir. I. 33.
