V.
V.
Tervei meghiúsítására Ferdinánd új követeket küld Lengyelországba. Ezekkel Izabella Piotrkówon, majd királyi öcscse és anyja részvételével Kockón tárgyal, s utána külön követeket küld maga is Bécsbe. János Zsigmond neveltetése, s az erdélyiek bízalma iránta. Merényletet követnek el ellene Varsóban, a mivel Ferdinándot vádolják. Ezért Haydenreich Erazmus jön újból a lengyel királyi udvarba, de hidegen fogadják. Annál szívesebben látta Izabella a porta követségét, mely visszatérésre sarkalta. Castaldo Alfonz újabb két küldetése Varsóban és Izabellánál: Piotrkówon és Wiśniczen, honnan királynénk (1555 február havában) Sanokra vonúl egész udvarával.
KARÁCSONY napjára értek Ferdinánd követei Varsóba, Bona királynéhoz, majd bemutatkozván Knyszinben a lengyel királynál,* ismét bekopogtattak hozzá. A király rendeletéből Uchanski Jakab chelmi püspök és Krzycki Albert dobrzini praefectus vezette őket az öreg királynéhoz.* Tőle aztán a biztosok Piotrkówra mentek Izabellához, a ki őket 1554 január 29-ikén fogadta és ámítgatta. Sírva méltatlankodott Ferdinánd fölött, a ki mai napig sem teljesíté ígéreteit, s most még azzal gyanusítja, hogy a törökkel s a magyarországi fölkelőkkel folytat üzelmeket. «Jól tudja ő, milyenek a magyarok – mondotta volna – esze ágában sincs, hogy közéjök visszatérjen, még ha elveszítené is mindenét, pénzét, a herczegségeket, vagy akár szemevilágát!» Ám jól ismeri ő a törököt is, a ki az ő és fia nevében akar magának Magyarországon hódítani. Petrovicscsal sincs semmi köze, mert ha akarna, nélküle is «olyat tudna tenni, a mi nagyobb hullámokat verne fel, mint a Petrovith forradalma». Új szerződést Izabella nem kíván, «mert ha asszony is, királyi vérből származik, méltóságát szeme előtt viseli s ő teljesíteni szokta, a mit ígér», csak teljesítse ígéretét a király is, «ne csak leveleket írogasson, mert az van már neki egy egész skatulával».* Izabella a második audienczián is el tudta hitetni a követekkel, hogy Magyarországba nem vágyódik vissza, s hogy ott minden tudtán kívül és beleegyezése nélkül történt. Pedig ekkor már újabb követei is a portán voltak! Ezek hárman (kettő Izabellától és egy Petrovicstól) január 8-ikán érkeztek meg Konstantinápolyba, honnan ötödnapra Mahmud dragománnal Kis-Ázsiába mentek a szultánhoz. Kérték, engedje át a királynénak Lippa, Solymos, Csanád, Csállya, Fenlak, Nagylak és Szolnok birtokát, s rendelje el a budai és temesvári basáknak, hogy segítsen Petrovicsnak visszafoglalni Erdélyt. Velük ment (magyar ruhában) a franczia király követe is, kinek az volt a megbízatása, hogy támogassa Izabella ügyét a portán s megakadályozza, hogy a fia és Ferdinánd leánya közt tervezett házasság létrejöjjön.*
Ennél kevés időt töltöttek, mert (Doctor Sabinus levele szerint) 1554 január 13-ikán már nem voltak Knyszinben; Hipler-Zakrewski, Stanislai Hosii epistolae, (Krakó, 1886.) I. k. 399. l.
Két jelentésüket e napról a krakói kéziratból közölte Teodor Wierzbowski Uchańsciana, I. k. (Varsó, 1884.) 6–15. l. Zsigmond Ágost útasítása a két követhez ugyanott, a II. k. 35–38. l.
Dr. Szádeczky Lajos, Izabella és János Zsigmond Lengyelországban, 1552–1556. (Budapest, 1888.) 16–18. lapján, a bécsi állami levéltár Filiale-osztálya 282. sz. másolati kötete adatai és jelentései nyomán.
Verancsics és Zay jelentése Ferdinándhoz Konstantinápolyból, 1554 január 17-ikén; Verancsics összes munkái, III. k. 174–176. l.
)
Konstantinápoly a XVI-ik században (379. l.) Forlani, Cittŕ del mondo cz. munkájából van véve.
De azért Izabella megnyugtató szavai daczára sem akarta kiadni a kívánt nyilatkozatot, a míg Ferdinánd meg nem fizeti adósságát és ígéreteit be nem váltja. Egyáltalán tárgyalni sem akart az osztrák biztosokkal, és igaz, hogy fiával együtt beteges, sápadt volt,* hanem királyi öcscse rábeszélésére mégis belenyugodott, hogy megjelenjék a királylyal és anyjával tervezett kockói összejövetelen.* Kedvetlenül, de szemkápráztató pompával, 280 főnyi kíséretével indult útnak. A megállapodások szerint egy közbeeső állomáson találkozott anyjával (kinek udvartartásához 350 ember és 380 ló tartozott) és február utolsó napján együtt vonultak be a kis lithván városba. Hanem maga a király késett, s márczius 6-ikáig kellett reá várakozni, míg hozzáfoghattak a tárgyalásokhoz, melyek harmadnapig folytak – eredménytelenül. A király a lengyel rendek és anyja jelenlétében adta elő nővérének Ferdinánd ajánlatait és kívánságait, de hasztalan fáradozott meggyőzni őt arról, hogy azok az adott viszonyok közt elfogadhatók. «Hát – felelé Izabella – mit teljesített Ferdinánd ígéretei közül? De bár csak szegény özvegy vagyok, az Isten nem fog elhagyni. Parancsoljon Felséged velem, s a mit rendel, teljesíteni fogom». Erre fia is felszólalt: «Az élő Istenre kérem, ne kényszerítse Felséged anyámat ilyesmire, mert inkább koldulva keressük meg kenyerünket, mint ilyesmire ráálljunk».* S a jelenet nagyszerűsége úgy meghatotta a jelenvoltakat, hogy sokan a férfiak közül sírtak. Az alig tizennegyedfél éves János Zsigmond megnyerő alakja, érettsége és szinte férfias fellépése különben is feltünt az osztrák biztosoknak. Úgy otthon, mint lóháton mindíg magyar ruhában jár, magyar szolgája kevés van, de a jó Csákyt – úgymond – a királyné első titkárát és kanczellárját nem tudjuk elszakítani tőle; pedig ezen ugyan csak fáradoztak Ferdinánd megbízásából, a ki neki udvarában fényes állást ígért.* «Már most is, mint gyermek – írják tovább – nem egy jelét adja nagyratörekvésének. Gyakran mondogatja, hogy sajnálja elvesztett országát, szemrehányást tesz gyakorta anyjának, hogy kényszerítő ok nélkül kijött Erdélyből, és biztatja, hogy menjenek vissza. Kicsinylőleg beszél arról, a mit anyja az ő nevében tesz. Számításba kell tehát venni őt is (tanácsolják a lengyelek,) de csakis jó indulattal lehetne lekötelezni, mert fenyegetéstől nem hogy megrettenne, sőt inkább tettre serkentetnék».*
Uchański Przerembski János lengyel királyi vice-kanczellárnak február 5-ikéről; Wierzbowski, id. m. I. k. 22. l.
A lengyel követek jelentése Zsigmond Ágosthoz 1554 február 2-ikáról; ugyanott, 15–21. l.
A moldvai Sándor vajda közléséből: Erdélyi országggyűlési emlékek, I. k. 460. és 510. l.
Ezt maga Csáky írja Varsóból 1554 április 28-ról Nádasdyhoz intézett levelében; az orsz. levéltárban, a Nádasdy-féle íratok közt.
Szádeczky id. m. 26. l. a biztosok jelentése szavaival.
A sikertelen tárgyalások után a király Lublinba tért vissza az országgyűlésre, a két királyné pedig Varsóba, honnan követeket küldenek Bécsbe, részletesen felsorolván a kockói tárgyaláson összeírt követeléseket. S Izabellán kívül – ezuttal először – fia is sajátkezűleg aláírt külön levélben kéri Ferdinánd jóindulatát.*
János Zsigmond Varsóból, 1554 márczius 16-án Ferdinándhoz; eredetije, melynek aláírását közöljük, a bécsi állami levéltár Polonica osztályában.
A királyné egyelőre nem is akart távozni az udvarból, hová nemsokára, a húsvéti ünnepek után magyarországi vendégük is érkezett: Csáky Mihály testvére, István, a ki azért jött, hogy fivérét s mellette lévő fiait láthassa, kiknek nevelését a jó testvér magára vállalta.* Csak májusban mentek haza Piotrkówra, hogy aztán június végén ismét visszatérjenek a mozgalmasabb, élénk varsói udvarba.*
Csáky Mihály id. varsói leveléből.
Izabellának t. i. a lengyel király 1554 június havában egy szép ékszer-szekrényt küld Piotrkówra; Chmiel, id. m. 51. l.
117. János Zsigmond aláírása Varsóból.*
János Zsigmond aláírása (381. l.) Varsóból, 1554 márczius 16-ikán Ferdinándhoz intézett leveléről; a bécsi állami levéltár Polonica osztályában. Olvasása: Ioannes Sigismundus scripsit.
A magyar királyné lengyel követeinek Bécsben nem hittek, s csakugyan alig hogy azok hazaindultak, Ferdinánd egy a portáról érkezett királypárti erdélyi embertől bizonyosodott meg a felől, hogy Izabella és Petrovics ott 2–3 biztosa útján sürgeti a szultán támogatását, a ki esküvel fogadta, hogy Erdélyt János király fiának adja. Már az athnámét is kiállíttatta (április 7-ikén) István királynak, a mint a magyar királyfit a portán nevezték, meghagyván neki, hogy kirendelt seregei támogatásával mielőbb menjen haza Erdélybe,* melyet bejöveteléig Petrovics fog nevében kormányozni. A porta józan gondolkozásmódját s a bécsi udvar őszinteségében való kételkedését igen szépen jellemzi Ahmed vezérbasa válasza, melylyel Vég Jánost,* az erdélyi vajdák követét, (kire fönn czéloztunk,) hazabocsátotta. «János – mondá – ha az erdélyieknek annyi eszük volna, mint egy hét éves gyermeknek, maguknak kellene könyörögni azért, a mit a szultán önként ajánl, hogy saját vérükből adjon nekik királyt. Tudjátok meg, hogy ha ti mindnyájan kardra hányattok s országotok elpusztíttatik, a földnek mégis István lesz az ura. A szultán és mi mindnyájan csodálkozunk, hogy Ferdinánd király miért ellenzi az ő visszavitelét és uralmát, mikor leányát feleségül ígérte neki. Még neki kellene gondoskodni, hogy ne kóboroljon idegen országban, ... s ti fejedelem nélkül ne tengődjetek és kapkodjatok ide s tova.»*
Hurmuzaki, Documente, II. k. I. része 324. l. Az athname eredetije a budapesti egyetemi könyvtár kéziratai Eredeti levelek közt: 59. sz. a.
Ez 1554 január 23-ikán érkezett a portára és Kis-Ázsiában találkozott Izabella követeivel; Verancsics összes munkái, III. k. 193. l.
Szádeczky fordítása, id. m. 43. l.
118. Przerempski János aláírása.*
Przerembski János aláírása (382. l.) Ferdinándhoz Vilnáról, 1554 július 20-ikán írt leveléről; ugyanott. Olvasása: Ioannes Przerempskij R[egni] P[oloniae] vicecancellarius scripsit.
Vég személyesen tett jelentést követségéről Bécsben (1554 május 21-ikén), a hol most már szóba sem jött többé a 11,000 frt megfizetésének s az egyéb feltételek teljesítésének ügye, mit a lengyel királyi udvarnak is értésére adtak. E dologgal Haydenreich Erazmust bízták meg, a ki három heti úttal június 19-ikén ért Zsigmond Ágosthoz Vilnára. A király Ferdinánd követe előterjesztését Izabellához küldte Varsóba, s csak miután az ügy részleteiről (az udvarába hívott Csáky és Czikowski által) tájékoztatta magát, válaszolt a követnek, azt ajánlván, hogy jobb volna «a magyar királynét a szerződés teljesítésével kielégíteni, mintsem a halogatással elkeseríteni és arra kényszeríteni, a mitől eddig visszariadt?!» Így gondolkoztak a király főtanácsadói is, a kikkel Haydenreich érintkezett. Przerembski, a vice-kanczellár szerint, nem Izabellától kell tartani, «mint inkább a királyfitól, a kinek már pelyhedzik a bajusza s nagyon vágyik vissza régi hazájába». Radziwiłł herczeg pedig még a Boroszlóban fizetni ígért pénz kiutalását is ajánlta, «mert – úgymond – egy bolond oly követ dobhat a kútba, a melyet tíz okos is nehezen húzhat ki». Az is jó lenne, ha Ferdinánd a János Zsigmondnak feleségül ígért leányát nevelőben beküldené Izabella udvarába, «mert ez által a királyfi gondolata elvonatnék Erdélytől, s mikorra felnőne, úgy elfelejthetné, hogy egyedül jegyese foglalná el minden gondolatát; a mit ha látnának az erdélyiek, magától megszünnék minden mozgalom s a törököt is könnyebb volna onnan kiszorítani». Sokat fáradozott, s járt a királyné érdekében az eltelt félév alatt (még Sléziában is) Porembski krakói kanonok, Izabella egykori budai titkára is.*
Porembski Hoziushoz Krakóból, 1554 június 25-ikén; Hipler-Zakrzewski, id. m. 447. l.
119. Haydenreich Erazmus aláírása.*
Haydenreich Erazmus aláírása (383. l.) Varsóból, 1555 április 10-ikén Ferdinándhoz intézett jelentéséről; ugyanott. Olvasása: Erasmb Haydenreich mpr.
Vilnáról az osztrák követ Varsóba ment Bonához. Ez természetesen visszautasítá Ferdinánd vádjait és egész nyíltan kijelenté, hogy «a római király nem úgy bánt Izabellával, mint királynéval, vagy mint leányával, de mintha közönséges nemes asszony lett volna». Félős, hogy Erdély a töröké lesz, s Ferdinánd addig húzza-halasztgatja ígéretei beváltását, míg olyasmi történik, a mi neki nem fog tetszeni. Hisz a «a királyfi már-már kész ifjúvá fejlődött s önállóan kezd gondolkozni és vádolja anyját, hogy miért hozta ki őt abból a virágzó szép országból, ide, a hol szükséggel kell küzdeniök!» Teljesítse hát a római király a szerződések föltételeit, Bona maga hajlandó vele e tárgyban Olmützben találkozni, mert «gondolja meg ő Felsége, hova szokta vezetni a szegénység és a kétségbeesés az embereket» és emlékezzék arra a közmondásra, hogy «a ki az isteneket meg nem indíthatja, más módhoz folyamodik!»
Izabellához Haydenreichot óvatosságból nem engedték be, hanem a lengyel király mellé adott követe, Sirakowski János útján tárgyalt vele. Önérzetesen tiltakozott a római király gyanusításaival szemben, a ki hálával tartozhatik irányában, s a helyett még testvérét, a lengyel királyt is izgatja ellene. Inkább teljesítsék végre a szerződés pontjait, «mert olyanra találja elszánni magát, a mire eddig nem gondolt». Még most is hajlandó várni egy ideig, de ha továbbra is csak ígéretekkel tartják, «nem ő lesz az oka, ha olyat tesz, a mire a végszükség kényszeríti, mert látja, Istenre kell bíznia ügyét, hogy a legfőbb bíró legyen védője az ő özvegységének, ártatlanságának és fia árvaságának!»* Ügyes képmutatással állította, hogy a törökkel semmiféle összeköttetésben nincsen, pedig Izabella újabb követe május második felében ismét a portán járt, hogy hadi segélyt kérjen, és megjelentse, hogy fiát, Ferdinánd ösztönzésére, meg akarták mérgezni. Ez ugyan nem volt igaz, de érdekesen mutatja a közvélemény hangulatát, a mely Ferdinánd-ellenes volt, úgy hogy midőn két hónap mulva (július 18-ikán) csakugyan merényletet követnek el a varsói palotában János Zsigmond ellen, annak értelmi szerzőségével nyíltan őt vádolják. A merénylet különben abból állott, hogy éjfélutáni 1 és 2 óra közt belőttek a királyfi hálószobája ablakán oly szándékkal, hogy ha a zajra maga nézne ki, őt lőjjék le.*
Szádeczky, id. m. 47–52. l. szétszórva.
Ugyanott, 58. l.
E merénylet annyira felizgatta a szegény királynét, hogy rögtön csomagoltatott s harmadnapra visszaindult Piotrkówra, hol egyszerűen, de legalább anyagi gondoktól menten élhetett oppelni birtoka, s még inkább a krzepicei és a sanoki kapitányság jövedelméből, melyet neki a király újra biztosított.* Még izgatottabbá tette azonban a hír a bécsi udvart, honnan Haydenreichot (bár alig pihenhette ki első útja fáradalmait) augusztus közepén ismét visszaindították Lengyelországba. Megbízatása volt: tisztázni urát a lengyel udvari közfelfogással szemben a merényletben való részesség vádja alól. Csakhogy tulajdonképpen azért jött, hogy alkudozásokkal húzza ki a nyarat, mely Izabella visszavitelére legalkalmasabbnak kínálkozott, és kikémlelje az udvarában folyó üzelmek részleteit. Pénzt természetesen ezuttal sem küldtek az osztrák követtel, pedig már az (augusztus 9-iki) újabb határidő is eltelt, s így nem csoda, ha Izabella kifogyott türelméből s most már egész nyíltan lép fel. Piotrkówi régi szállásán egymást érik a követségek, melyek visszatérésre sarkalják.
Zsigmond Ágost Knyszinben 1553 november 8-ikán kelt hártyára írt adományozó oklevele Lubomirski Szaniszló számára, abból az alkalomból, hogy a sanoki várkapitány meghalt; hg. Lubomirski Tadeusz varsói családi levéltárában.
A havasalföldi vajda emberei, Petrovics és a porta követei egymásnak adják a kilincset, s igen érdekes, hogy ezek mind a lengyel király tudtával, sőt ajánlásával járnak hozzá. Legfényesebb volt a szultáné, kinek nevében Mahmud dragomán Kwyunchy Hamzával, a renegát magyar Eötves Péterrel* jött a királynéhoz. Egész udvara elibe lovagolt, s napokig tárgyaltak magyarul, latinul. Az alkudozások izgalmaitól kifáradva Izabella esténkint kikocsizott a közeli witówi kolostorba, s azután sietett jelentést tenni az eseményekről anyjának.* «Ebből a huzavonából nem következtethetek egyebet – írja neki augusztus 15-iki gyönyörű levelében – mint hogy ő Felsége az általam elvesztegetett időt magának akarja kamatoztatni. Látom, hogy a szerződéseket és ígéreteit soha sem fogja teljesíteni. Én tehát feladva minden abba helyezett reményt, ahhoz vagyok kénytelen nyúlni, a mitől eddig visszatartottam magamat. Megvárakoztattam a török, oláh és Petrovith követeit, a kik nemcsak buzdítanak és unszolnak, hanem kérve-kérnek, fogadjam el, a mit ők nekem és fiamnak önkényt ajánlanak, hogy siessek oda, a hol ők nagy sereggel várnak; minden készen van, csak az én akaratomat várják. Eddigelé nem feleltem nekik, vártam, hogy ő Felsége kielégít, de minthogy nem teszi: itt van az alkalom, hogy máskép segítsek magamon. Azt forgatom elmémben, hogy elmúlaszszam-e ezt a jó alkalmat, melyet nekem a sors kínál? Tovább már nem tűrhetek. Hogy eddig vártunk, lássa abból a római király iránta való engedelmességünket, de hogy addig várjak, a míg ő akarja, azt semmikép sem ígérhetem. Minthogy pedig a római király még most sem tűz ki határozott időt tartozásai teljesítésére, ilyen bizonytalan reménységgel nem lehetünk megelégedve, hanem Isten oltalmára bízzuk magunkat!»* Így ír Izabella a meghallgatott követségek biztatásainak hatása alatt, a mi neki erőt és kitartást adott a jövőhöz. Egész lelke keserűségét kiönté e levélben, melyet Bona királyné Ferdinándnak is megküldött, abban a hitben, hogy erre már lehetetlen lesz neki tovább vesztegelnie.
Nevét Verancsicstól tudjuk: Összes munkái, III. k. 256. l.
Augusztus 15-iki levele Hurmuzakinál: Documente XI. k. 51. l.
Szádeczky, id. m. 54–55 l.
Nem is vesztegelt, mert régi rendszeréhez híven egyre-másra küldözgette biztosait. Előbb Redern Frigyes embere járt Izabellánál s leskelődött udvarában. Tapasztalatai alapján meg is írta Redern a római királynak, hogy jó lesz kielégíteni a királynét, s megfizetni neki a pénzt kamatostól, mert különben el van határozva, hogy Sanokra mennek, hová már a tavasz óta készülnek.* A török követség is Izabellánál van még, a ki alig várja elmenetelét, mivel maga is távozni készült Piotrkówról. Ezt a királyné kamarása, Hannoldt Pál árúlta el,* kinek rosszúl esett látnia, hogy úrnője minden ügyét Csákyval és Ligenzával beszéli meg s udvarmestere előtt is sokat eltitkol.
Báthory András már 1554 márczius 5-ikén ír róla Ecsedről; Magyar levelestár I. k. 129. l.
Hannoldt Pál tudósítása Redernhez Piotrkówról, 1554 augusztus 27-ikéről; eredetije, melynek aláírását közöljük, a bécsi állami levéltár Polonica osztályában.
Redern távozása után nemsokára az öreg Haydenreich ügyeskedett a varsói udvarban, sikertelen. Tudva, hogy pénz nélkül jött, a lengyel király jó hat hétig nem fogadta, Izabellához meg nem is mert menni. Szánalmas volt az osztrák követ helyzete olyan környezetben, mely már teljesen tisztába jött Ferdinánd politikájával, s benne és embereiben nem bízott. Tehetetlenül kelle hallgatnia a szemrehányásokat s viselnie a szenátorok ellenszenvét. A kanczellár nyíltan bevallotta s hirdette, hogy Izabella azért hallgat a törökre, s készül fiával Magyarországba, mivel Ferdinánd nem tartá meg királyi ígéreteit, s ha őt most e szándékában megakadályozza, ellenségévé teszi magának – a törököt, kinek kegyetlenségét az egész világ ismeri; míg ha Izabellát békével hazaengedi, megnyeri vele a török barátságát, s így az a békére hajlandóbb lenne, a miben, ha élne, János király is igazat adna neki. A lengyel közvélemény egyáltalán országszerte Izabella és fia pártjára hajlott és lépten-nyomon megnyilvánult irántuk. «A királyfiról általános vélekedése az embereknek – írja urának végjelentésében Haydenreich – hogy atyai örökségéből kiűzetett, s mert Felséged nem segíti őket, részvéttel fordulnak feléjök». A magyar királyné és fia ügyét mindenfelé tárgyalták, még országgyűlésen is, és mikor a lengyel nemesek látták, hogy királyuknak Katalintól sem születik utóda, általánossá vált az óhaj, hogy «a király halála után Szapolyai János Zsigmondot választanák a lengyel trónra, mint lengyel vérből származott királyfit, sarját a dicső Jagiello dinasztiának, a melynek Zsigmond Ágost hetedik tagja, s a mely család iránt – mondák – a lengyelek nagy kegyelettel viseltettek».*
Szádeczky, id. m. 77–78. l.
120. Hannoldt Pál aláírása.*
Hannoldt Pál kamarás aláírása (387. l.) Piotrkówról, 1554 augusztus 27-én Redern Frigyeshez írt leveléről; ugyanott. Olvasása: Der Ung[arischen] Kün[iglichen] M[ajestäte]n Cammer Secretharius Paull Hannoldt von der Ligentz propria manu scripsit.
Annak hírére, hogy Izabella a magyar határ közelébe, Sanokra készül, s a beteges Haydenreich felváltására, Bécsből Castaldo Alfonzot indították útnak, hogy a királynét e szándékáról mindenféle ígérettel és fenyegetéssel lebeszélje. Az ifjú lovag, a ki már mult év őszén is járt Izabellánál, jól tudta, hogy az anyja tanácsa nélkül semmit sem tesz, s ezért egyenesen Bona királynéhoz utazott Varsóba. Meg is állapodott vele abban, hogy Izabella nem mozdul ki helyéről újév elejéig, ha akkorra megkapja követelését, és a követ gyorsan hazatér, hogy sürgesse a közeli terminusra való fizetést. Castaldo azonban nem bízott sem az anya-királyné, sem leánya megnyugtató szavaiban, de ámbár útja nagyon sietős volt, mindenáron akart vele találkozni, mert az országúton okvetlenül érintenie kellett tartózkodási helyét. Csakhogy a királyné Varsóban jelen volt udvarmestere ellenezte a látogatást. Ám nem gondolt úrnője szeszélyességére. Már csak egy mérföldnyire volt Piotrkówtól – írja az olasz – a mikor levelet kapott Izabellától, hogy jöjjön hozzá, mert sok mondanivalója lenne. «Annyit levélben is írhat, hogy ha tudta volna, hogy a római király ilyen keserves sorsra juttatja, inkább lábánál fogva húzatta volna ki magát Erdélyből, mintsem maga jószántából eltávozzon onnan».* Castaldo aggódva gondolt a sok szemrehányásra, melylyel Izabella Ferdinándot e találkozáson illetni fogja, s tovább ment. Ekkor utólérte titkára, s öt mérföldnyiről visszafordulva, másfél órát töltött Izabellánál, a ki ezúttal is tele volt panaszszal. De a magyar királyné tréfásan kezdte. «Őt a római király előtt – úgymond – a levegőben röpködő és zümmögő legyek keverték gyanúba.» Petrovicsról és a magyarokról azonban Castaldo olyan keserű szavakat ad szájába, melyeket Izabella sem az olasz iránti kedveskedésből, sem furfangból nem mondhatott. Azt felelte volna ugyanis, hogy «szeretné felakasztva látni Petrovithot, a ki nemrégiben egy magyar embert küldött hozzá, pedig neki nincs nagyobb kínja, mintha magyart lát; szeretné, ha a király vagy háromezeret felakasztatna közülök, a miért annyira elvetemültek!» S az olasz lovag rábeszélésére és anyja tanácsára Izabella csakugyan elhalasztá útazását, «bár az – mint 1554 deczember 3-ikán Bonának írja – nagy kárára történik, s bár nem hisz az újabb ígéretekben, mert jól tudja, hogy a római király addig semmit sem fog tenni, míg Vilnából a lengyel királytól feleletet nem kap, s abba beletelik nemcsak Három-királyok, hanem Gyertyaszentelő-Boldogasszony napja is és ő addig sétálgathat reggelenként a fagyban, este a hóban és éjjel virraszthat a részegektől való félelmében. Pedig jobban szeretné fia szabadságát, mint a százezer arany forintot, mert a mint a latin példabeszéd mondja: a szabadságot nem lehet megfizetni aranynyal.»*
Szádeczky, id. m. 70. l.
Szádeczky, id. m. 71–73. l. Izabella levele, Przezdziecki, Jagiellonki polskie V. k. 83. l.
Pár nappal Castaldo távozása után Grabowiecki titkár jelent meg, a lengyel királytól küldve, Izabella udvarában, hol már a nyáron is járt,* hogy – kedvezni akarván apósának, Ferdinándnak – rávegye, hogy Piotrkówon várja be a római király legújabb határidejét, az 1555-ik évi Vízkereszt napját. Izabella engedett királyi öcscsének, de nem állhatta meg, hogy a titkárnak ki ne tárja lelke keserűségét Ferdinánd politikájával szemben. «Minden cselekedetében szem előtt tartotta – úgymond – mi illik egy jó fejedelemnőhöz, egy keresztyén királynéhoz, s jutalma az lett, hogy csak hitegették... Kívánja a régebben körülírt kiváltságokat is fia számára az illető herczegségekben; ezt annál inkább méltányos megadnia Ferdinándnak, mert hisz János Zsigmond az ő fia is leend (t. i. ha a leányát elveszi), s a mi jót vele tesz, azt leányával is teendi, mert mindazt együtt fogják élvezni... De ha e végső kívánságunk sem teljesül, nem marad más hátra, mint Istenbe vetnünk minden további reményünket s könyhullatások között (a miben bőven van részünk mostan is) hozzá folyamodnunk segítségért! Mi nem leszünk okai, ha aztán valami feltett szándékunkon kívül talál történni!»*
Izabella Zsigmond Ágost királyhoz Piotrkówról, 1554 augusztus 12-én; a M. Tud. Akadémia történelmi bizottsága moszkvai másolatai közt.
Szádeczky, id. m. 73–75. l.
Mindenki tisztában volt vele, hová czéloz a királyné azzal a «valami»-vel, kivált, mikor hírét vették Bécsben, hogy a franczia király követének szolgája 1555 újév napjára Izabellához ért Piotrkówra, hol (már a nyár óta) állandóan mellette volt Mahmud dragomán is.* Ezért alig ért haza Castaldo Alfonz, lóhalálában küldték újra vissza, úgy hogy január közepén, a lengyelek nagy ámulatára, újból Varsóban volt. Izabella olasz udvariassággal levélben üdvözölte, hogy szerencsésen visszatért az udvarból, de azért jövetelének, kémkedésének nem örült. Még kevésbbé anyja, Bona királyné, a ki különböző ürügy alatt három hétig tartotta magánál, mialatt tanácsára leánya sietve elhagyhatta piotrkówi lakását. A szegény királyné boldog volt, hogy végre kimozdulhatott, s legalább nyomást gyakorolhatott Ferdinándra, kinek nem tudta megbocsátani azt, a mit a mult év őszén felőle írt a lengyel királynak, hogy – mint azt az ifjú Castaldonak azon a bizonyos találkán elpanaszolta – azért nem teljesítheti ígéreteit, «mert hűtelen és ellensége, s hogy be kellene őt zárni valamelyik várba s meg nem engedni, hogy Lengyelországból kimehessen!»* Most már valahára (január hó utolsó napjain) útban volt Magyarország felé, de a hogy ennek híre ment Varsóba, Castaldo búcsúvétlen otthagyta a várost, s utána iramodott Izabellának, a kit harmadnapra utólérve, együtt ment vele Wiśniczre, mely Krakótól 5–6 s a Szepességtől is alig 7 mértföldnyire fekszik. Az özvegy királynét meglepte az olasz lovag váratlan látogatása, de most, hogy már közel érezte magát czéljához, nyíltan és fitymálva beszélt vele szándékáról. Farsangolni jött ide, s azután Sanokra költözködik, hisz Ferdinánd még követelésének kamatját se fizeti. Ne is fizessen semmit, mert többet ér neki fia szabadsága a pénznél, a mit úgy is kaphat a franczia királytól is, csak kinyújtsa utána a kezét.
Haydenreich jelentése Augsburgból 1555 január 15-ikéről: Hurmuzaki, Documente, XI. k. 53. l.
Szádeczky, id. m. 72. l.
Hasonlóan bántak Izabella udvarában Rakovszki Györgygyel, a ki azért jött, hogy Ferdinánd nevében kikérdezze a királynét a fia elleni merénylet felől. Izabella ugyan azt felelte neki, «hogy ő sokkal felségesebben gondolkodik Ferdinánd nagylelkűségéről, mint sem egy semmirekellő embernek szavára oly nagy álnokságot tenne fel felőle... sőt azt még a különben könnyen hívő köznép közül is kevesen hiszik». Csakhogy azért, mikor engedélyével Wielunra ment, még csak beszélni sem engedték a magyar fogolylyal,* holott ő az igazságot akarta kideríteni. Egy hónappal előbb meg az öreg Haydenreich fordult vissza harmadszor Lengyelországba, de Krakóban annyi sok rossz hírt hallott Izabella udvarából, hogy meg sem látogatta, hanem sietett tovább a lengyel király felé, hogy nővére «gonosz» szándékait idejében megakadályozhassák.
Budai, Polgári lexikon, III. k. 148. l. Rakovszki jelentése és Izabella válasza alapján; Pray, Epistolae, III. k. 44–60. l.
E közben a királyné még február havában újra felkerekedett és – fenyegetőzéséhez képest – csakugyan Sanokra, a királyi fivérétől harmadéve kapott várba tette át lakását, a mi még közelebb, alig 4–5 mérföldnyire van a zempléni magyar határhoz. Húshagyóra ért ide. A sors gúnyja úgy akarta, hogy ép aznap érkezzék az osztrák követ Vilnára, hol az átköltözködés hírét olyan ügyesen titkolták előtte, hogy ő arról éppen egy hónappal később tett jelentést urának. Annál kevésbbé titkolództak a bécsi királyi kanczelláriát izgató hírekkel. Így értesül Haydenreich a vilnai udvarban arról, hogy Izabellánál nem maga a franczia követ, csak annak megbízottja járt, felajánlva ura nevében fia számára II. Henrik három leánya (Erzsébet, Claudia és Margit) egyikét, egy 50,000 koronás jövedelmű franczia tartománynyal együtt, azonkívül pénzt ígér a Habsburgok elleni küzdelem folytatására, s jutalmat Petrovicsnak.
Izabellát kellemesen lepte meg ez az ajánlat, de elfogadását akkorra halasztá, mikorra majd maga a franczia követ is megjön Havasalföldéről.*
Haydenreich jelentése Ferdinándhoz, Vilnáról, 1555 január 15-ike után; Hurmuzaki, Documente XI. k. 54. l.
