V. KIRÁLYKERESÉS.
V.
KIRÁLYKERESÉS.
KIRÁLYKERESÉS.
BERCSÉNYI Rákóczinak azzal kívánt boldog husvétot, hogy növelje fejedelmi székét, érje meg méltóságos személyének magasabbra való helyezését:
Lássa meg a világ nem semminek lenni,
Kit az Isten szokott kezeire venni!*
Kit az Isten szokott kezeire venni!*
1708 aprilis 5. Arch. R. V. 599.
XIV. Lajos Rákóczit, a bajor választót, vagy valamely Bourbont, talán Berry herczeget szerette volna magyar királynak.* Az angol De Foë, a Robinson Crusoë írója, már 1704-ben sürgette, hogy Rákóczi legyen a magyar király.* Stepney ugyanakkor megírta Marlborough herczegnek, hogy ha Rákóczi magyar királynak akarná kikiáltatni magát, ezt a császári sereg meg nem akadályozhatná.* Kerestek benne ilyen hajlandóságot; mert hiszen erdélyi fejedelemmé iktatásakor a magyar király koronázási szertartását követte.* A török basák maguk, sőt előttük a magyar követek is rendesen csak erdélyi királynak nevezték őt.* Az orosz és a porosz udvarban akadtak,* a kik szerint az Ausztriai Ház kihaltával a magyar nemzet őt választaná meg királynak. A lengyel koronával Péter czár, sőt egy lengyel párt is fölékesíteni akarta; s itthon, a trónon ülő Rákóczira mutatva, Ráday Pál kanczellár intette a nemes ifjakat, hogy Istentől nagy mértékben ajándékozott királyi tulajdonságait csodálják.*
Vetésy 1707 május 23. Fiedler 1. 58. Stepney 1704 november 15. Simonyi, I. 561.
Századok, 1907. 269. (The English Historical Review 1907 januáriusi füzete nyomán).
«To be proclaimed King of Hungary.» 1704 július 29. Simonyi, I. 364.
Rákóczi eml. 207.
Századok, 1873. 546., 548.
Golovkin és Jablonszky. Arch R. VI. 719. Tört. Tár, 1882. 170.
1707 november 13. Rákóczi-tár, I. 62–3.
Az ónodi I. és a vásárhelyi III. t.-czikk kétségkívűl az állami függetlenség helyreállítását jelentette s a nemzeti királyság az európai egyensúly szempontjából is kívánatosnak látszott. Az abrenuncziácziót egyrészt abban a hitben mondották ki, hogy a míg Habsburg-királyuk lesz, senki sem fogja pártjukat; de ha király nélkűl lesznek, találkozik elég, a ki pártjukat és ügyöket fölfogja.* Ezt a helyzetet Rákóczi nem a maga dicsősége kielégítésére teremtette. Azt kívánta, hogy a bajor választót hívják meg a királyságra a franczia király közbenjárása mellett.* Kószahírnek bizonyúlt, hogy a koronát a svéd királynak is felajánlották volna, vagy hogy erre Ágost lengyel király is törekednék; de jellemző, hogy ezt maga József király is elhitte.* A mikor a szenátus 1707 februárius 24-ikén elvben kimondta a Habsburgok letételét, a külföldi udvarokhoz követeket küldött, hogy a királyságra annak nyujtson reménységet, a kit ezek a legalkalmasabbnak találnak.* Első sorban I. Frigyes porosz király egyetlen fiára, Frigyes Vilmos herczegre, és Miksa Emánuel bajor választófejedelemre gondoltak. Egyikre sem ezúttal először.
Károlyi ónéletírása, 490.
U.-o. Heigel, Historische Vorträge und Studien. 111. 89.
Medows 1708 márczius 3. és 7. Simonyi, III. 365–6. Bercsényi 1708 április 23. Arch. R. V. 640.
Századok, 1896. 19.
232. DE FOË DÁNIEL.
Rákóczi Ferencz nászutazása idejében családi ügyben fordúlt először Frigyes brandenburgi választóhoz.* Hét esztendő múlva Rákócziné őt mint már porosz királyt kérte ártatlan ura szabadon bocsátásának kieszközlésére;* s 1704 februárius 2-ikán Rákóczi Ráday Pált már mint követét ajánlotta a királynak.* Ráday és Okolicsányi Pál nemcsak a magyar protestánsok érdekében jártak a királynál. Kifejtették,* hogy Magyarország, ha helyreállítják, Ausztriának és Törökországnak egyaránt gátja lesz. Vallásszabadságról is csak a független Magyarországban lehet beszélni. Nagy dicsőség egy nemzetnek úgy visszaadni a szabadságát, ahogy a hollandok visszaadták Portugáliának, XII. Károly Lengyelországnak. A magyar szabadság visszaadására is itt a legjobb alkalom. A király ugyan a császár szövetségese, de kérik, szabadságharczuk ellen ne segítse a császárt, hanem mozdítsa elő, hogy kibékűljenek vele. Ha pedig Isten úgy akarná, hogy Magyarországnak más kormányformája legyen, védelmezze az országot abban az ősi jogában, hogy királyt szabadon választhasson; s ha az Ausztriai Ház fentartaná jogát Magyarországra, ellene szükség esetén az országot vegye pártfogásába s egy várható osztrák-török szövetség ellen fegyverrel is oltalmazza. Rákóczi tiltakozott* minden olyan föltevés ellen, hogy ő maga szövetkeznék a törökkel. Ügyét a berlini udvarnál Jablonsky Dániel Ernő udvari pap karolta föl a legmelegebben s ő nyerte meg a magyarok részére báró Fuchs Pál minisztert is, a ki azonban még halála (augusztus 7.) előtt pár nappal is a magyarok kibékítését sürgette.* Jablonsky szerint a porosz evangelikusoknak sem mehet jól a dolguk a birodalomban, ha a magyaroké rosszúl megy; de veszedelmet hoz rájuk, ha a magyarok ezentúl is a francziákban és a bajorokban bíznak.* Rákóczi valóban kérte a porosz király közbenjárását;* Ráday pedig megírta,* hogy a béke könnyű, ha a király jól bánik velök, különben elvesztheti a királyságot; mire Jablonsky megmagyarázta Ilgen Rüdiger porosz miniszternek,* hogy a magyarok 1687-ben csak az örökös királyság kimondása, vagy a fegyveres leigázás közt választhattak. A porosz király Printzen útján a hármasszövetség megkötését sürgetvén XII. Károlynál, a föltételek közé fölvette a magyar, pfalzi és sléziai protestánsok érdekeinek védelmét s több visszautasítás után azt a XII. Károlylyal kötött örök szövetségben is biztosította. Attól pedig csak Marlborough herczeg berlini látogatása tartotta vissza, hogy XIV. Lajossal védő- és daczszövetségre lépjen.
1694 október 10. Századok. 1898. 579.
1701 április 23. Tört. Tár, 1882. 149.
U.-o. Ráday és Okolicsányi április 24. Wartenberg gr. porosz minisztertől kértek útlevelet, mit május 3. a király egyenes parancsára meg is kaptak. Stepney már februárius 5-ikén beszélt a porosz király eshető közbenjárásáról. Simonyi, 1. 123–4., 130.
1704 májusában. U.-o. 149–150.
Ráday útján 1704 július II. Tört. Tár. 1882. 150.
Levele július 30. Jablonskyé augusztus 9. U.-o. 150–1.
1704 augusztus 22. U. o. 151. Megjegyezte, hogy ez nemcsak az ő véleménye, hanem a királyé s a minisztereké is.
November 15. U. O. 151–2.
1705 június 5. U. o. 153
1705 június 18. U.-o. 153.
233. FRIGYES VILMOS TRÓNÖRÖKÖS.*
Frigyes Vilmos trónörökös arczképét (551. l.) Boonen Arnold festménye után P. van Gunst metszette.
Éppen ekkor történt, hogy a fejedelem megkérte Berlinbe utazó feleségét, tudakolja meg valamiképen, a porosz király hajlandó-e a magyar koronát elfogadni fia számára; s megengedi-e, hogy e végből fia áttérjen a katholikus vallásra? Azonban Szent Erzsébet egyik unokája, Rákócziné, ezt a kérdést nem intézte Szent Erzsébet másik unokájához, Hohenzollern Frigyes porosz királyhoz.* A még csak tizenkilencz esztendős Frigyes Vilmosnál sokan jobban is szerették volna magyar királynak a 45 éves, daliás, hős Miksa Emánuel bajor választófejedelmet, szintén az Árpádok ivadékát. Egyik őse, Wittelsbach Ottó, négyszáz esztendővel ezelőtt már viselte Szent István koronáját, ő maga küzdött Magyarország fölszabadításáért s pár év előtt a németek egy része a császári trónon is szívesen látta volna.* A Habsburgokkal szemben elvesztette országát s most mint franczia hadvezér küzdött annak visszaszerzéséért. Nagyobb feladat gyanánt Szent István koronája jobban vonzhatta, mint a Hohenzollernt, a kire egy biztos trón öröksége várt. A magyarok már azelőtt is gondoltak reá a királyi szék betöltésénél;* Vetésy azonban 1707 május 23-ikán azt jelentette a fejedelemnek,* hogy a felséges elektornak kevés kedve van a királyságra. XIV. Lajosnak inkább akar tetszeni, mint magát ebbe a dologba őszintén avatni. Nem azért, hogy nyereségnek nem tartaná a magyar királyságra menetelét, hanem azért, mert átlátja annak lehetetlenségét. XIV. Lajos pedig nem biztatja rá sem őt, sem Rákóczit, mert akkor neki kellene gondoskodnia, hogy egyiket vagy másikat a királyságban megtartsa.
Michailovits István 1901-ben több czikket írt a Hohenzollerneknek az Árpádokkal való rokonságáról. Rákócziné június 5-ikén levélben búcsúzott el a királytól, ki 7-fikén udvariasan felelt. 28-ikán a fejedelem is megköszönte felesége jó fogadtatását. Tört. Tár, 1882. 154.
Erdmannsdörfer, Deutsche Gesch. II. 198. A Habsburgok s Wittelsbachok közt kiélesedett ellentétekre nézve 1. C. Höffler közlését, Archiv f. oest. Gesch. XLIV. 263–398. és Heigel, Beziehungen des Kurfürsten M. E. von Bayern zu F. Rákóczi. (Sitzungsbuch der bayr. Akademie, 1885. 1. 1–30.).
Márki, Rákóczi, I. 229–231.
Fiedler, 1. 58.
234. ILGEN RÜDIGER.*
Ilgen Rüdiger (553. l.) Richter D. festménye után Ottó H. J. metszette.
Rákóczi augusztus 26-ikán éppen Vetésyt küldte a porosz királyhoz, de a trón betöltéséről nagyon tartózkodva nyilatkozott a számára adott utasításban.* Megköszönte a királynak, hogy a császárt sohasem kívánja segíteni Magyarország ellen. Az országot királya valósággal rákényszerítette, hogy megfoszsza a tróntól. Most abban a helyzetben vannak, hogy királyt választhatnának, de ezt arra az időre halasztják, mikor a háború hathatósabb folytatása végett néhány külföldi fejedelemmel szövetkezhetnek. Szövetkeznek is a czárral és a lengyel köztársasággal, a mi természetes, mert a czár ajánlotta föl Rákóczinak Lengyelország koronáját. A tartózkodás oka az volt, hogy Vetésyt Rákóczi október 23-ikán egyenesen a bajor választóhoz küldte, ahhoz a fejedelemhez, a kit – mint írta – kezdettől fogva s most is királyuknak kívánnak. Nyugtassa meg, hogy az európai viszonyok kedvezők a trónhoz vezető útjának egyengetésére. Fejtse ki, hogy Magyarország nincs elszigetelve a külföldtől. Rákóczinak a czár nemcsak szövetségese, hanem Lengyelország trónjára is őt akarja ültetni, holott ő előbbrevalónak tartja hazája felszabadítását, mint a lengyel korona szerzését s többre becsüli a békét a bizonytalan háborúnál. Másrészt Francziaországnak sincs oka megsérteni a svéd királyt, ki Szaniszló lengyel királyságának fentartásához ragaszkodik. A lengyel bonyodalmak mindenesetre kellemetlenek hazánkra s a választónak magyar királyságára nézve; de a czár békűlni óhajt a svéddel. A franczia királynak s a bajor választónak közbenjárását azzal hálálná meg, hogy állást foglalna a császárral szemben. A czárnak 80.000 főnyi rendes katonája lévén, ezen kibékűlés után az általános béke érdekében nyomatékosan avatkozhatnék be. Ha azonban a svéd király, a czár hatalmának rohamos növekedésétől tartva, a közbenjárást nem fogadná el: a czár megtörésére a svéd és a lengyel királyok, a választó mint magyar király és ha kell, a török szultán, nagyon is elegendők volnának. Nem ösmeri a franczia király és a bajor választó közbenjárásának eredményét s így nem tudja, nem lehetne-e rábeszélni XII. Károlyt, hogy szabad királyválasztást engedjen Lengyelországban s ha a választás Rákóczira esnék, nyugodjék bele, hogy Szaniszló Nagy-Lengyelország egy részét kapja a királyi czímmel együtt. Nem válnék dicsőségére a királynak, ha ezt megakadályozná; mert a választónak magyar s önmagának lengyel királylyá választását szabadválasztás esetében biztosítva látja. Ő a legtöbb mágnással együtt azon van, hogy a választó jusson Magyarország trónjára s mihelyt tudják jövetele idejét, összeköttetésbe lépnek vele. Ha a svéd király Moszkva ellen indúl, ennek Francziaország nem veszi hasznát, de Károly legalább a választó bejövetelét sem akadályozhatja meg. Ha Lengyelország ellen fordúl, ezt vagy XIV. Lajossal egyetértve teszi s ekkor a választó bejövetelének nem áll útjában; vagy pedig titkos szándékai vannak, de ezeket ott a czár meghiusíthatja.
Fiedler, I. 64–65.
235. MARLBOROUGH HERCZEG.*
Marlborough herczeg arczképe (John Chureill) (555. l.) Kneiler Godofréd olajfestménye a londoni National Portrait Gallery-ban.
A fejedelem benn 15.000 főnyi udvari hadat állít az új király mellé s a nemzet egész erejével akár Csehországig megy eléje, hogy bejövetelét megkönnyítse. Adja tudtára Vetésy a választónak, hogy csupán erényei és a haza java miatt választják meg. A haza olyan fejedelmet akar, a ki megalapítsa és fentartsa szabadságát. Illetlennek tartanák, hogy kárpótlást kérjenek tőle veszteségeikért, a miket szívesen szenvedtek és szenvednek a hazáért. Rákóczi csak azt akarja megtartani, a mit az Isten neki adott, t. i. Erdélyország nyugalmas birtokát; a mihez, ha a választó a koronát elnyeri, a rendek beleegyezésével még Szatmár és Szabolcs vármegyét kéri csatolni olyképp, hogy országának határa a Tisza legyen. Kéri azonkívűl az őt igaz jogon megillető Zrínyi- és Frangepani elkobzott javak visszaadását is. Ne adja Isten, hogy Rákóczi vágyakozzék a tizenhárom vármegyére, mely a korona legdrágább ékköve; sőt ezek megoltalmazásában vére ontásával is segíti őt. Erdély fölségjogát különben az ország törvényei biztosítják. Nem kívánja, hogy házának a választásoknál elsőbbsége legyen mások felett. A rendek akaratából jelenleg Bercsényi a főtábornok. Utódját a király a rendek hármas jelölése alapján nevezze ki; de háborúban az erdélyi fejedelem legyen a fővezér. Mikor a fejedelem a táborban nem jelenik meg személyesen, csapata és főtábornoka a magyar főtábornoktól függjön.
236. I. JÓZSEF CSÁSZÁR BÉCSBEN 1706 ÁPRILIS 29-ÉN MEGFOSZTJA HŰBÉRÉTŐL MIKSA EMÁNUELT.*
I. József császár Bécsben 1706 április 29-én megfosztja hűbérétől Miksa Emánuelt (556. l.) egy egykorú egyleveles nyomtatványról. Aláírása: «Ihre Käyserl: Majestat zerreissen die Investitur- und Lehen-Brieffe aller von denen gewesenen Churfürsten von Cölln und Bayren ingehabten Chur und Fürstlichen und anderen Reichs-Lehen, und werffen solche zu dero Füssen, welche hernach von beeden Herolden auff den Knyen auffgehoben, und in kleine Stuck zerrissen auch endlich von ihren zum Fenster gegen der Pastey hinausz geworffen werden.»
237. XII. KÁROLY SVÉD KIRÁLY TÁBORA.*
XII. Károly svéd király tábora (557. l.) a «Hist. Bilder Saal» VII. Bd. 720. l. képe után.
Ha a választó nem jöhetne be az országba, gondoskodjék egy tábornok alatt 15.000 katona eltartásáról s rendelje azt Rákóczi és Bercsényi vezetése alá. Ebben a seregben a magyar fiúknak elsőbbségök legyen a tisztségek elnyerésében. Kívánják a Lengyelországnak elzálogosított tizenhárom város és a szomolnoki bányák visszaszerzését a hozzátartozó falvakkal.* Ezeknek fele a kincstárhoz, másik fele a Csáky-grófokhoz tartozván, készek megfelelő összegen megváltani. Szerencséjének tartja, ha – a választó közbenjárásával – az aranygyapjas rendet megkapja; de óhajtja, hogy azt a spanyol grandsággal együtt és Bercsényinél előbb kapja meg. Ha a Rákóczi-ház elvesztené Erdélyországot, az utódok a munkácsi és makoviczi herczegség uralkodó herczegei legyenek s olyan kiváltságokkal, mint a császárral és a birodalommal szemben a császárság uralkodó herczegei. Ha egy eshető török háborúban Moldva- és Oláhország visszakerűlne, azt a király és az ország a fejedelemnek adja át örökölhető felségjoggal. A fejedelemség örökös védő- és daczszövetségben éljen Magyarországgal, a melylyel Erdély mint választófejedelemség van összekapcsolva.*
A fejedelem Smolinznak irja Schmölnitz – Szomolnok német neve – helyett. Ennek a rézbányának egyik felét a kincs. tár 1671-ben elkobozta, a másikat pedig 1690-ben megváltotta a Csákyaktól. Bővebben Korabinsky, Geogr:-hist. Lexikon, 678–684. és Magyarország és á Nagyvilág, 1868., 226–229.
A megbízólevél és utasítás (harmincz pontban) Vetésy számára 1707 október 13. Fiedler, I. 80. Rákóczi utóbb – 1708 februárius 6-ikán – erről irhatta, hogy a királyságra nézve «nagy részletességű biztatásokat tett a bavarusnak». Arch. R. II. 166.
238. AZ ARANYGYAPJAS-REND JELVÉNYE.*
Az aranygyapjas-rend jelvénye (558. l.) Richter Aurél rajza.
Ugyanakkor Versaillesba rendkívűli követnek küldte Tournon János grófot,* a kit figyelmeztetett, hogy az erdélyi fejedelem követei mindig egy rangban voltak a savoyai és a lorraini herczegek követeivel. Köszönetet kellett mondania a királynak, hogy Rákóczit méltónak tartotta a magyar koronára; de egyúttal jeleznie, hogy ezt Rákóczi éppen hazaszeretetből s XIV. Lajos érdekében sem fogadhatja el. Nekik hatalmasabb fejedelemre van szükségök; olyanra, a ki szövetségeseire és a külföldi hatalmakra támaszkodva megállapítsa és helyreállítsa az ország szabadságát. Ezért óhajtják királyuknak a bajor választót. Őt magát szövetségese, a czár, azzal szólította föl a lengyel korona elfogadására, hogy különben szövetkezik ellene a császárral. Szeretne kitérni ezen kitüntetés elől; mert hazája és Erdélyország iránt való kötelessége nem engedi, hogy új gondokra vállalkozzék, de különben is meg van győződve, hogy megválasztása csak új bajokba keverné Lengyelországot. Inkább óhajtja, hogy a franczia király kibékítse a czárt és a svéd királyt, a kitől különben védelmet remél arra az esetre, ha a czár őt a lengyel korona visszautasítása miatt megtámadná. Mivel azonban a svéd király még nem válaszolt, a czár és a lublini nagy tanács követei ellenben fölajánlták a koronát, azt határozottan már csak azért sem utasíthatta vissza, hogy a czár valóban ne szövetkezzék a császárral.
Utasítása 12 pontban Fiedlernél, I. 304–8.
239. MIKSA EMÁNUEL LOVASSZOBRA.*
Miksa Emánuel lovasszobra (559. l.) egykorú bronzszobor Ő Felsége tulajdonában.
Ezekkel az utasításokkal teljesen egybevág a fejedelemnek az a másik nyilatkozata,* hogy minden cselekedetének és a czárral folytatott alkudozásának kulcsa: 1. Franczia-bajor közbenjárás mellett béke a svédek és az oroszok közt; 2. A bajor választó legyen Magyarország királya; 3. Rákóczi tartsa meg az erdélyi fejedelemséget; 4. A lengyeleken Leszczinszkíj Szaniszló uralkodjék. Javúlt a helyzet, mikor a czár szentesítette a Rákóczival kötött szövetséget s megfontolás tárgyává tette, hogy a császárt a magyar koronáról a bajor választó javára lemondásra kényszerítse.*
Rákóczi, eml. 226.
U.-o. 236.
Vetésy 1708 januárius 3-ikán, mint a magyar köztársaság és az erdélyi fejedelem rendkívűli követe a belgiumi Monsban emlékíratban* sürgette Miksa Emánuelt, teljesítse a rendek és a franczia király közös óhajtását: fogadja el a magyar koronát. Ennek legfőbb akadálya az volna, ha a czár csakugyan beváltaná fenyegetését és haddal segítené a császárt a magyarok ellen, föltéve, hogy Rákóczi visszautasítja a lengyel koronát. Azonban hosszas, megnyugtató fejtegetései után is a magyar köztársaság és a fejedelem nevében újból s különösebb föltételek nélkűl ajánlotta föl neki a magyar koronát. Tiszta szívből kívánta, hogy igazságszeretet, kegyelmesség, törvényekben biztosított szabadság és állandó szerencse kísérje el erre a trónra.
Közli Fiedler, I. 73–79.
XIV. Lajos, a kit a bajor választó erről az ajánlatról azonnal értesített, Tournon grófot, Rákóczi egyik követét a kihallgatáson biztosította, hogy a fejedelemnek kieszközli az aranygyapjas rendet, elösmeri Magyarország függetlenségét s követeit ugyanolyan módon fogadja, mint a hollandiakat.* Párisban januárius 17-ikén Vetésyt fogadta, a ki rövid beszédében* arra kérte, hárítsa el azokat a nehézségeket, a melyek a bajor választónak magyar királysága elé gördűlhetnek. A fejedelem nevében kérte válaszát úgy ebben az ügyben, mint a czárral való s a magyar nemzetre rendkívűl fontos tárgyalások dolgában, mert ettől függ a nemzet boldogúlása s a küszöbön álló hadjárat czélja. A király biztosította a követet, hogy mindenben a fejedelem és az ország javára törekszik. Vetésy úgy találta, hogy a bajor választónak szenvedő szerep jutott s nincs más akarata mint a királynak. Torcy külügyminiszter és az udvar, szerinte, teljesen Des Alleurs, De Bonac és Tournon jelentéseinek hatása alatt áll; különben nem hinnék, hogy a fejedelemnek Bercsényi, Károlyi s más vezérek előtt olyan kevés a tekintélye.
Rákóczi Vetésyhez márczius 6. U.-o. I. 316.
Jelentése januárius 19-ről u: o. I. 81–83. A fejedelem utóbb – márczius 21-ikén – úgy találta, hogy Vetésy olyasmit szorgalmazott, a mit Tournonnak kellett volna elvégeznie; de megbízta, hogy már most hozza rendbe a dolgot Tournon-nal s folytassa, a mit elkezdett. U.-o. I. 317.
A királyi tanács fontosnak tartotta a dolgot, mert megbeszélésére Monsba a bajor választóhoz ugyanazt a Monasterol grófot küldte, a ki hét esztendővel azelőtt ideiglenes szövetséget eszközölt ki a francziák, spanyolok és bajorok közt. A tanács három legyőzhetetlen akadályt látott a terv előtt. Lehetetlennek tartotta, hogy a választó az előtte álló nagyon veszedelmes úton bejuthasson Magyarországba; mert csak tengeren juthat Danczkába s onnan Lengyelországon át Magyarországba. De ha szerencsésen megérkeznék is, nincs elég jó serege, hogy a császáriakkal győztesen szállhasson szembe.* A császár pedig legjobb csapatait küldené az országba, ha annak élére a bajor választó állana. Nem küldhetnek vele akkora csapatot, hogy keresztűl vághassa magát egész Németországon; nagy dolog volna, ha eljuthatna Bajorországba, vagy éppen a magyar határra. Ez a sereg ott nem telelhetne ki; s ha kitelelhetne is, nem kapna újonczokat s bajban nem segíthetné meg a választót. Magyarországban sem lehet akkora és olyan jó sereget szervezni, hogy az addig folytassa a háborút, míg a bajor választó fegyveres erővel, vagy a békekötés alapján bemehet az országba. Maguk a magyarok képtelenek ellenállani a németeknek, szökött katonákból pedig nem lehet egész hadtestet alakítani. A magyaroké a vitézség tisztessége; jó katonák, de kevés a tisztjök; hadtest alakítására pedig jó katonáknál is inkább kellenek a jó tisztek. Egyébiránt a király Torcynak kijelentette, hogy a magyar szövetkezett rendek követeit oly tisztességgel fogadná, mint a hollandi rendek követeit szokta fogadni; de szeretné, ha a fejedelem a költséges követséget nem küldené addig, míg a függőben levő kérdésre nézve tisztába nem jönnek.*
Pedig a császáriaknak a Vág mellől való részleges visszavonulását Rákóczi éppen ekkortájban (januárius 29.) annak tulajdonította, hogy «a baváriai elektor formális táborozást indított ellenük, a mely igérete szerint nem lehetetlene, mert a mult télen is Monst más híres helyekkel együtt elfoglalta. Arch. R. II. 158.
Vetésy Rákóczihoz februárius 1. Fiedler, I. 83–86.
Ez bölcs tanács volt. Bercsényi is azt javasolta a fejedelemnek, hogy a francziához csak akkor küldjenek ünnepies küldöttséget, mikor hasznát mutatja barátságának; vagyis mikor a bajort ünnepiesen meghíhatják a trónra. «De meg kell előbb a gyűrűváltásnak lenni.»* Ennek előkészítése végett a fejedelem Tournon gróf útján tudatta a királylyal, hogy ő a küszöbön álló hadjáratot személyesen s az eddiginél nagyobb erővel akarja vezetni, de az udvar is kövessen el mindent, hogy a bajort a magyar trónra ültesse s ezzel a végső csapást mérje ellenfelére, Ausztriára. Értesítette, hogy követe Brenner prépost, kihallgatáson volt a pápánál, a ki megnyugtatta, hogy később majd elösmeri követnek, de most a császár szomszédságára való tekintetből nem teheti. Brenner bebizonyította előtte, a bécsiek milyen hamis híreket terjesztenek a magyarokról. A pápa azzal felelt, hogy az említett okból nem nyilatkozik ugyan a Habsburgok letételéről, de szívesen elfogadná a békebíróságot. Rákóczi azonban erről hallani sem akart, mert szabadságukba kerűlne, ha új választás nélkül elismernék a letett királyt.*
Márczius 24. Arch. R. V. 580.
Februárius 15. Fiedler, II. 480–1.
Biztatóbbnak látszott a svéd király beavatkozása; azonban Vetésy és a bajor követ nyomára jöttek, hogy Roland, Rákóczíné danczkai titkára, uraik titkait a svédeknek elárulta. Vetésy bemutatta a Roland táskájában talált leveleket Torcynak, ki a titkárt azonnal a Bastillebe csukatta. A svéd követ lármát csapott, mert azt állította, hogy Roland az ő királya szolgálatában áll; de Vetésy bebizonyította, hogy ez idő szerint Rákóczi fizeti.* Ez a közbejött esemény annál kellemetlenebb volt, mert Monasterol grófnak a bajor választótól a svéd királyhoz kellett mennie s a fejedelem azt remélte, hogy Danczkából ő hozzá is eljön.* Monasterol márczius 16-ikán végre visszaérkezett Párisba; mire Torcy 24-ikén a király nevében tudatta Vetésyvel,* hogy Solari grófot küldi a fejedelemhez. Solari útba ejti a svéd királyt s arra ösztönzi, békűljön ki az oroszokkal. Ha ez megtörténik, segítséget ad a választónak, a ki Németországból és Livlandból szerzett 4000 lovassal Lengyelországon menne át Magyarországba. Ha a svéd király nem hajlandó a békére s a választó megsegítésére, Solari egyenesen a fejedelemhez megy, hogy beszámoljon küldetéséről, megösmerje a nép hangulatát s a fejedelemmel együtt tegye meg a szükséges intézkedéseket a választó bejövetelére. A választó mint egy királyi sereg parancsnoka megy Németországba, hogy alkalmas időben Bajorországba nyomúljon. A fejedelem ezalatt hathatósan folytassa a hadjáratot, mindamellett semmit se koczkáztasson. Ütközetet ne fogadjon el, hanem csak zabolázza meg az ellenséget, hogy erejének egy részét az a választó ellen ne küldhesse. Ha a választó nem törhetne be Bajorországba vagy semmiféle segítséget sem kaphatna a svéd királytól, akkor rajta lesz, hogy egy tábornokot küldjön be németűl tudó vagy éppen német tisztekkel. Annyi pénzt ad, hogy 4000 főnyi hadtestet alkothat szökevényekből és felsőmagyarországi lakosokból. A király nem fogadja el a közbenjárást addig a svéd-orosz béke ügyében, míg nem tudja, a svéd király résztvesz-e ebben a vállalatban. Solari grófnak a svéd király előtt ki kell mentenie Rákóczit a czárral kötött szövetsége miatt s biztosítania, hogy a lengyel koronát csak úgy fogadja el, ha azt Szaniszló király halála után törvényesen fölajánlják neki. Másnap (25-ikén) a király mindezt maga ismételte Vetésy előtt s fogadkozott, hogy mindent megtesz Magyarország szabadságáért. «Ez szép és jó – írta a követ a fejedelemnek;* – de majd meglátjuk, őszinte-e.» Francziaországnak nincs elég ereje a választó támogatására. Júliusig eldől a sorsunk.
Februárius 16. U. o. I. 86. Kray 1706 –7. évi számadásai szerint Roland titkár valóban 200 tallért kapott Rákóczitól 8 hónapra, tehát 300-at egész esztendőre. Arch. R. M 425.
Márczius 8. Fiedler, I. 315–316. Levelét azonban Vetésy Fontainebleauban csak július 10. kapta meg.
Ennek jelentése Rákóczihoz márczius 20. U. o. U. 88–90.
U.-o. I. 89.
A fejedelem sejtette, hogy a franczia udvar a lassú diplomácziai tárgyalásokkal csak időt akar nyerni. Vetésy utján figyelmeztette tehát,* hogy a Rajnánál minden képzelhető erejét össze kell szednie s lekötnie ott és Olaszországban a császár hadait, ha azt akarja, hogy a magyarországi hadjárat jól végződjék; mert különben gondolni sem lehet rá, hogy a magyar ellenállhasson a németnek. Békeajánlatának visszautasítása következtében a bécsi udvar erejének utolsó megfeszítésével törekszik leigázni a nemzetet, mely a franczia király védelmében bízva, készebb elviselni a legnagyobb ínséget, mint alávetni magát az Ausztriai Ház uralkodásának. Ezt abból is láthatják, hogy nem jelentek meg a pozsonyi országgyűlésen. A nemzet öt esztendő óta nem vesztette el erejét sem a vereségek, sem a béketárgyalások következtében. Ha kimodta a király letételét, nem változtat rajta ok nélkül mindaddig, a míg remélhet. De ha a király és a választó végtére határozott reményt nem nyújtanak, s nem fogadják el a fejedelem tervét, okai lesznek a nemzet fegyveres leigázásának.
Márczius 31. U. o. I. 317–320.
A fejedelem a legnagyobb türelmetlenséggel várta a király és a választó elhatározását;* hiszen azzal, hogy Stuart Jakabot XIV. Lajos hajóhaddal küldte az angol trón elfoglalására, nem ejthette el azt a tervet, hogy Miksát a magyar trónra ültesse. Ha azonban a magyar hadjárat tervét a jövő esztendőre halasztanák az semmi esetre sem sikerűl. Az országban kevés a pénz, a háborút minden külföldi segítség nélkűl kell folytatniok s belátja a nemzet, hogy egy külföldi fejedelem sem akarja segíteni. Nagyobb pénz- és hadisegítség nélkűl a választó nem jöhet országába. Ha személyesen nem jöhet, küldjön legalább pénzt és tábornokot, ki seregét szervezze. A király, a ki Des Alleurst még 1704 április elsején sajátkezű nyájas levél kíséretében küldte hozzá, most külön meghatalmazott minisztert nevezzen ki a vezérlő fejedelem mellé. Pártfogását, a nemzet függetlenségének elösmerését ezzel mutatná meg legjobban.
Rákóczi Vetésyhez április 16. U.-o. I. 320–323
240. VETÉSY FOGADTATÁSA XIV. LAJOSNÁL.*
Vetésy fogadtatása XIV. Lajosnál (565. l.) a «Hist. Bilder Saal» VI. Bd. 728. lapján közölt képről.
Április 12-ikén Vetésy Monsba érkezett, hogy magával a királyjelölttel tárgyaljon; de lováról lebukván, feküdnie kellett és csak 18-ikán beszélhetett vele. Ugyanazt hallotta tőle, mint a királytól, azzal a hozzáadással, hogy Solari gróf legközelebb a választó sajátkezű levelét viszi a fejedelemhez. Mindamellett Vetésy valószínűtlennek találta, hogy a király és a választó ebben a hadjáratban komolyan törekednének a terv valósítására. A választó ugyan parancsnok lesz Németországban, a Rajna mellett, de nem törhet be Bajorországba s így a magyarok csalódni fognak.* Május 4-ikén Vetésy az éppen Németországba induló választót térdenállva és megindúltan kérte, mondja meg őszintén, remélhetnek-e a mai körülmények közt. Miksa tehát megmondta, hogy ő többé semmit sem koczkáztat s az Ausztriai Ház ellen sem lép föl. A franczia hadviselés nem engedi, hogy augusztus előtt Bajorországban legyen. Minden lehetőt megtesz, hogy oda eljusson; de ha eljut is, nem fogadja el Magyarország koronáját addig, míg sereg élén oda 1709-ben dicsőségesen be nem vonúlhat s míg az övén kívűl, mely Magyarországba kísérné, Németországban két más sereg nem biztosítja Franczia- és Magyarországok közt a szabad közlekedést. Francziaországnak azonban erre nincs pénze s hamarosan be is akarja végezni a háborút; ezt pedig nem teheti, ha meg akarja szerezni neki a magyar trónt, a mi hosszú lélegzetű dolog. Kéri tehát Rákóczit, intézkedjék a koronáról másképpen; mert ő ilyen körülmények közt nem teheti ki házát és gyermekeit a végső veszedelemnek azért, hogy a mi királyunk legyen. Megeskette Vetésyt, hogy megőrzi a reá bízott titkot.
Vetésy Rákóczihoz, április 19. Fiedler, I. 90.
Ebben a szomorú helyzetben Vetésy még arra kérte a választót, fordúljon újból a franczia királyhoz, váltsa be legalább azt az igéretét, hogy a szövetséget megköti velünk. A választó mindjárt meg is bízta Monasterol grófot, hogy teljes odaadással járjon el ebben az ügyben. Ellenben Solari gróf küldetése elmaradt; nem ment sem a svéd királyhoz, sem Rákóczihoz.*
Vetésy Rákóczihoz május 4. Fiedler, I. 92–93.
Vetésy is elkísérte a választót, ki Strassburgnál csakhamar 53000 főnyi sereget szedett össze, hogy Bajor- s talán Magyarországba indúljon, mihelyt Belgiumból Vendôme is megindul 90000 emberrel. Azonban nem volt szabad mozdúlnia a Rajna mellől, mert ennek torkolatánál várták a döntő csatát. Június 7-ikén tehát Saarlouisból Vetésy a fejedelem parancsára nagy kerülővel (Monson át) ismét Párisba indúlt, hová június 20-ikán érkezett. Monasteroltól tudta már, hogy a király a szövetséget többé nem hajlandó megkötni az 1705. évi alapon. «Egy bakot nyúz ez az udvar – írta Vetésy a fejedelemnek. – Az Isten szerelmére, ne engedje fölséged, hogy tovább is csalja az udvar, mely nem ad egyebet szép szavaknál.»*
Vetésy jelentései június 6., 16., 23. U.-o. 93–95.
A király Fontainebleauban július 3-ikán fogadta Vetésyt, ki előadta, hogy a magyaroknak vagy új királyt kell választaniok, vagy nyíltan a franczia király megigért védelme alá helyezkedniök. Kérik tehát kösse meg a szövetséget velök, mint szabad állammal s azzal a fejedelemmel, kit az üres trónra ültetnek. Királyuknak a bajor választót kívánják. Erre az egész kereszténységben őt tartják a legalkalmasabbnak s nem is gondolnak másra, hacsak ő felsége saját családjából nem ad nekik királyt. A háborút azonban a császár ellen csak úgy folytathatják, ha a király – igérete szerint – védő- és daczszövetséget köt velök; ellenkező esetben ki kell békülniök vele, hogy le ne igázza őket. Kérik tehát végső elhatározását. A választ sejteni lehetett. Torcy miniszter megmondta már, hogy a fejedelemnek nincs módjában béketárgyalásokat kezdeni, s hogy a pozsonyi országgyűlésen a protestánsok Rákóczinál hathatósabban sürgették a császárt a törvényes szabadság és a vallásgyakorlat helyreállítására. «Az Isten szerelmére, felséges uram – tette hozzá Vetésy, – ha nem teljesítik kívánságát, mutassa meg nekik, hogy módjában áll békét kötni.»* Torcy különben július 11-ikén azt a választ adta,* hogy a király az 1705. évi alapon kész szövetséget kötni Rákóczival mint erdélyi fejedelemmel s a szövetkezett rendekkel mint szabad állammal. De ha a fejedelem ez iránt tárgyalni akar, mint Erdély és a szövetkezett rendek fejedelme küldjön teljes hatalmú követet a királyhoz.
Vetésy július 3. Fiedler, I. 96–99.
Vetésy július II. U.-o. I. 99–100.
Torcy még a váratlan oudenardi csatavesztés* után is biztosította Vetésyt, hogy nincs mit változtatni azon, a mit neki mondott; de a diplomácziai szokáshoz híven, a király az emlékiratra írásban nem válaszolt. Vetésy figyelmeztette Rákóczit,* hogy kételkedik a király feleletének őszinteségében. A mit igér, kevés az alapja s a szél azt is elhordja. Scarron, a költő, a ki ösmerte a franczia udvart, a királyt valaha azzal dícsérte meg,* hogy a kis nápolyi grófért kevés beszéddel sokat és sok szóval keveset tett; mert sokat igért neki, de semmit sem cselekedett. Gyönyörűségét találta benne, ha a szerint, a mint érdekei kívánták, igérhetett vagy ajánlhatott valamit; a szél nem olyan állhatatlan, mint ő. Barátjai és szövetségesei közől senki sem állíthatja meg. Ha szerencsés, tűrhetetlenűl büszke és megveti szövetségeseit; ha szerencsétlen, föláldozza érdekeikeit s azt hiszi; eleget tesz minden kötelességének, ha azt mondja, hogy nem tehet többet. Vetésy tehát azt tanácsolta a fejedelemnek, ne áldozza föl magát olyan udvarért, a mely jobban szeret bosszantani, mint ezért ebben a dologban fáradozni. Titkolja el bosszuságát, sőt jó képpel nézze a játékot. Fizessen neki hasonlóval s ha a király hajlandónak mutatkoznék is a tárgyalásra, keressen ürügyet, hogy kijátszsza; mert egyre megy, akár kötünk szövetséget, akár nem. Érdekei veszedelmével Francziaország sohasem tartja meg szerződéseit. A fejedelem mindenképpen egyezzék ki a császárral, különben magára és házára vonja nemzete átkát. Ha ezt föláldozza Francziaország érdekeinek és önmagáért s a hazáért nem tehet jobbat, legalább saját személyét mentse meg és tartogassa kedvezőbb alkalmakra.*
Erről Rákóczi Ráttky György jelentéséböl értesült. Fiedler, I. 100.
Július 18. U.-o. I. 102. Jellemzel, hogy csak az nap kapta Rákóczi márczius 6. és április 26. kelt leveleit.
Scarron azonban már 1660-ban meghalt s akkori megjegyzését félszázad múlva bajos volt alkalmazni.
Július 28. Fiedler, I. 102–3. Vetést’ követségi naplója u.-o. 103–111.
A fejedelem már csak azért sem követte ezt a tanácsot, mert Vetésyt tájékozatlannak találta a franczia udvar szándékaira nézve, a melyekbe egyelőre ő sem akarta beavatni. XIV. Lajosnak ekkor már más jelöltje volt a magyar trónra. De Bonac marquis danczkai követ többször értekezett Rákóczinéval, kinek terveit a franczia udvarral is közölvén, engedelmet nyert, hogy azokat a porosz király elé terjeszsze. XIV. Lajos nevében kijelentette, hogy kész a brandenburgi választót porosz királynak elösmerni s az európai béke helyreállítására közbenjárónak elfogadni, ha ezentúl semleges marad s hadait a csatatérről visszahíjja. Francziaország a császárnál többet, 50–60.000 tallért fizetne neki havonkint s pénzzel segítné abban is, hogy fiát, a porosz királyi herczeget, a magyarok királyuknak válaszszák. Ez nem vezetne szükségképen szakításra az Ausztriai Házzal. A király bízvást mondhatná, hogy nem akadályozhatta meg fia magyarországi útját. Egyébiránt a sléziai határon fölállított néhány brandenburgi csapatnak kéz alatt meg lehetne engedni, hogy Magyarországba szökjenek a trónörökös után.*
Klement emlékirata III. Károly királyhoz 1715, szeptember 22. Fiedler, II. 2–3.
241. A BERLINI KIRÁLYI PALOTA.*
A berlini királyi palota (569. l.) Széchy K. «Gvadányi József» cz. életrajzából.
242. FRIGYES VILMOS TRÓNÖRÖKÖS.*
Frigyes Vilmos porosz trónörökös (570. l.) az «Europäische Fama» CXLVII. füzetének czímerképéről.
A franczia udvar értesítette a tervről Rákóczit is, ki egy királyság megalapítójától s egy kitünően fegyelmezett hadsereg urától ebben a pillanatban már a szomszédságnál fogva is többet várhatott, mint a jelesebb, de földönfutó bajortól, a ki most valóban nem volt egyéb, mint franczia tábornok.* Danczkai űgyvivője, Kray útján tehát ő maga is írt ebben az ügyben Frigyes királynak és Jablonskynak. Frigyes a magyar ügyekről, Wartenberg miniszter tudta nélkűl, már tájékozódott az ügyekről, mikor Klement János frankfurti egyetemi hallgató a fejedelemtől részletesebb tervet hozott Jablonsky számára. Rákóczinak e szerint, Morva- és Csehországban, különösen pedig Sléziában sok titkos híve lévén, a magyarok még a nyáron ezekbe az országokba nyomúlnának; s akkor, ha a királynak úgy tetszik, a magyar és a porosz hadak egyesülnének. Mindenekelőtt azonban kéri a királyt, engedje meg a berlini és königsbergi kereskedőknek, hogy tűzi fegyvereket adhassanak el és szállíthassanak Poroszországon keresztűl Magyarországba. Frigyes ezt megengedte; de a többire nézve csak akkor akart nyilatkozni, ha egy kurucz hadosztály már valóban benn lesz Sléziában. Egyúttal utasította Belgiumban és Olaszországban levő segédhadainak vezéreit, hogy – a mennyiben feltűnés nélkűl tehetik – ne támogassák a szövetségeseket; a dán királynál pedig sürgette, hogy csapatait Bajorországból ne küldje Magyarországba.*
A német történetírók azon vádja ellen hogy képmutató volt, 1. Kvacsala czikkét, Századok, 1898. 581.
Klement Fiedlernél, II. 3. Anna angol királyné már februárius 27-én tiltakozott a dán ezredeknek Magyarországban való alkalmazása ellen s Medows (május 30.) e tiltakozásnak tulajdonítja a sikert. (Simonyi, III. 370., 379.) Ösmeretes azonban, hogy a dánok ez évben is résztvettek a magyar hadjáratban. (Rockstroh, Et dansk Korps historie. 174–179.)
Rákóczi a sléziai csatlakozás reményében választotta csatatérnek az északnyugati felvidéket. Latin, német, cseh nyelvű pátenseket tartogatott készen a három osztrák tartomány föllázítására. Frigyes király azzal is megmutatta Rákóczihoz való jóakaratát, hogy hintót és saját méneséből szekeres lovakat küldött neki ajándékba, mire a fejedelem azonnal megbízta Krayt, menjen a berlini udvarba, üdvözölje a királyt unokája születése alkalmából, s adja át a nagy vállalat érdekében írt leveleket. a király már május 8-ikán biztosította Rákóczit barátságáról és jóakarátáról.* «A Mindenható isteni tanácsával világosítsa fel, isteni segedelmével támogassa, midőn annyi veszedelemben forog hazájáért. És a mi most olyan viharos: azt csöndes, főleg pedig biztos állapotra juttassa.»
Arch. R. II. 193. Századok, 1870. 77.
