X. A GYÖNGYÖSI ELSŐ ÉRTEKEZLET. (1704 márczius.)
X.
A GYÖNGYÖSI ELSŐ ÉRTEKEZLET.
(1704 márczius.)
A GYÖNGYÖSI ELSŐ ÉRTEKEZLET.
(1704 márczius.)
MERÉSZ ellenség nem egyszer hozhatta volna zavarba a fejedelmet, a ki Tokaj bevétele után 1704 januárius 19-ikétől* márczius 4-ikéig* éppen azért tartózkodott Miskolczon, mert azt hitte, hogy seregének gyöngesége a császáriakat támadásra bátorítja. Azonban az egész idő alatt nem követtek el olyan meggondolatlanságot, a mi néha bölcsességnek is beillenék.* Itt értesűlt, hogy fölkelt Erdély és a Dunántúl is* Károlyi már januárius 21-ikén csatlakozásra szólította a szomszédos örökös tartományokat, maga Rákóczi pedig 28-ikán a horvátokat*, de épp olyan sikertelenűl, mint a hogy nem nyerhette meg a ráczokat, a kiknek pedig egy töredéke Károlyi előtt hódolatra jelentkezett. Rákóczinak tiszta és világos nemzetiségi politikája volt, a miről később lesz szó; de, mint előtte és utána annyi magyar politikusnak, neki is tapasztalnia kellett, hogy ennek a kérdésnek megoldása nem a szabadságharcz, hanem a béke idejére tartozik.
Eznap már innen ír Sós Jánosnak. Arch. R. I. 158.
Thaly, Bercsényi, III. 132. Darvas naplója alapján. Szepesi János szerint márczius I. indult ki (Arch. R. I. 213.), de márczius 8. azt írja (u.-o. 112.) hogy «ma negyednapja» – tehát 5-ikén – ment Miskolczról Eger alá.
Rákóczi emlékíratai, 81.
Erről bővebben ír ő maga u.-o. 81–86.
Acsády, Magyarország tört. l. Lipót és I. József korában (Szilágyi, A magyar nemzet tört. VII. 564–5.
A béke tárgyalására a vármegyéket, urakat, nemeseket, Gyöngyös városába hítta. Előbb azonban seregét márczius 4-ikén Miskolczról személyesen vezette – Emődön és Mezőkövesden át – Maklárra, a hová 6-ikán érkezett. Másnap már onnan bombáztatta Eger várát, vagy inkább annak csak belső várát, mert a szőlők felé levő Hornwerket (ouvrage corné), vagyis az ötszögű bástyázat külső műveit, az ellenség már előbb lerontatta. Gróf Zinzendorf Ferdinánd cs. ezredes az erősséget elég gyönge helyőrséggel védelmezte az oda szorúlt ráczokkal és magyarokkal együtt. A ráczok gyakran kirontottak, pl. márczius 10-ikén is, a mikor Gyürky Ádámot, a fejedelem udvari lovas karabélyosainak ezredesét, a fejedelem szemeláttára lelőtték. «Hazánk fiát, drága vérünket, Mars unokáját, nemzete koronáját» a fejedelem nagy díszszel temettette el s özvegye tartására, árvája nevelésére a véglesi uradalom felét rendelte.* A kuruczok azzal bosszúlták meg, hogy a ráczoknak minden kirohanását visszaverték s legnagyobb vitézeiket levágták. Rákóczi Tokajból hozatott középszerű ágyúi és mozsarai az erős falaknak keveset árthattak; de az ágyúzásokkal járó rázkódtatások következtében a víztartók megrepedvén, remélte, hogy az őrséget kiszomjaztatja s megadásra kényszeríti. Márczius idusán azonban az ostrom vezetését gróf Forgách Simon tábornokra bízta, hogy harmadnap személyesen nyithassa meg a gyöngyösi értekezletet.*
Gyürky Ádám temetési zászlajáról; Századok, 1869. 133–4.
Márczius 12-én már átrándúlt Egerből Gyöngyösre, talán az előkészűletek megtétele végett (Arch. R. I. 80.); márczius 15-ről vannak Egerből (u. o. 80–81.), de Gyöngyösről keltezett levelei is (u: o. 164.)
Károlyi Sándor névaláírása.*
Károlyi Sándor névaláírása, 1711. ápr. 12-ikén kelt leveléről. A marosvásárhelyi Teleki-levéltárból. Olv. Károly(i) Sándor.
Itt nem egyszerűen gróf Széchenyi Pál előterjesztéseinek meghallgatásáról volt szó. A dunántúli és az északnyugati vármegyék ágostai hitvallású követei egyenesen azért jöttek, hogy a linzi békében kimondott vallásszabadságot és az őket illető templomok visszaadását sürgessék. Rákóczi az országgyűlésre tartozónak mondta ezt a dolgot, sőt esküvel is fogadta, hogy követeléseiket az összehívandó országgyűlés elé terjeszti;* csak így nyugtatta meg valamennyire a protestánsokat, a kik a halasztásban kész veszedelmet láttak. A katolikus fejedelem Kollonich politikáját folytathatná, hiszen szövetségese, XIV. Lajos és több vezére (Bercsényi, Károlyi) is katholikus; ellenben a király a protestáns (angol és hollandi) hatalmak közbenjárását elfogadván, kétségkívűl kedvezni fog a protestánsoknak.* Mindez elegendőkép figyelmeztette a fejedelmet, hogy nagyon határozott egyházpolitikát kell követnie, mert a felekezeteket épp úgy meg kell nyugtatnia, mint a nemzetiségeket, hogy a szabadságharcz jövőjét biztosítsa. Ebben a tekintetben (miről egyházpolitikájában lesz szó) utóbb bizonyos sikerekre hivatkozhatott; de aggodalommal tölthette el, hogy a királyi biztosok (Széchenyi érsek, Szirmay István és Okolicsányi Pál) közöl az egyik, Okolicsányi, maga állt az elégedetlen ágostaiak élére. Igy könnyen juthatott arra a gondolatra, hogy a felekezeti viszályt Bécsből szítják. Máskülönben a 80-éves Okolicsányit a magyarok is becsűlték tapasztalatai, jámborsága, törvénytudása miatt,* sőt ekkor még a fejedelem is jó hazafinak ösmerte.* Bécsben titkos kurucznak tartották a másik két királybiztossal együtt. Szirmay Thököly miatt Glatzban, Rákócziért Wiener-Neustadtban már raboskodott és Bécsben még most is rendőri felügyelet alatt állott; a bécsiek tehát azt remélték, hogy, mint a magyar szabadság erős védőjének, hitele van a nemesség és a nép előtt. Rákóczi igen bölcs és nagyeszű embernek, de habozó természetűnek tartotta egykori fogolytársát. Szirmay nagyon ragaszkodott hozzá, de meggyőződését a helyzethez és az időhöz képest változtatta.* Széchenyivel, a követség fejével, Rákóczi voltaképpen most ösmerkedett meg, Bercsényi azonban már azelőtt is sokat beszélt neki szép tulajdonságairól, a haza szabadsága iránt való buzgóságáról. E miatt a bécsiek gyanúsították is, de most, mint a szabadság barátját, éppen azért küldötték követségbe, hogy a nemzetet ezzel is meggyőzzék békés szándékaikról.* Az érsek népszerű volt; a fölkelők is bíztak benne, mert mindenkor védelmezte az ország jogait s ha régebben hallgatnak reá, «a mostani bajok» elmaradnak.* A biztosok kegyelmet, jóakaratot, őszinteséget igértek és a szabadság tökéletes és «nagylelkű» helyreállításával kecsegtették a fölkelőket. Válaszában a fejedelem a Habsburgoknak szemökre hányta számtalan szószegésöket, fondorlataikat, a törvények megsértéseit. Huszonöt pontban foglalta össze «mit kíván a magyar nemzet?» A tengeri hatalmak kezességén kívűl a Svéd- és Lengyelországét is kivánta. Míg Rabutint és Heistert vissza nem hívja, a magyarok nem tárgyalnak. A király a törvények értelmében többször tartózkodjék az országban. Tartsa meg az ország szabadságait és kiváltságait, nevezetesen a szabadválasztás jogát és András király törvényeit. Törvény értelmében háromévenkint országgyűlést hirdessen. A magyarokat az ország közügyeinek tárgyalásából ne zárja ki. Az idegen katonákat – törvény értelmében – vitesse ki, A nádori méltóság és bíróságok hatáskörét állítsa helyre. A katholikus egyházi javadalmakat ne adományozza idegeneknek; a protestánsok javára szóló törvényeket pedig valahára hajtassa végre. A szabad királyi városoknak adja vissza teljes törvényhatósági jogaikat. A magyar kincstár ne függjön az udvaritól. A sóval és élelmi czikkekkel való kereskedés, törvényeink értelmében, szabad legyen. A tisztségeket magyaroknak és ne idegeneknek adja. Csak az országgyűlésen megszavazott adót szedesse. A töröktől visszavett helyeket, királyi esküje értelmében, csatolja vissza. A töröktől való visszahódítás czímén elvett jószágokat adja vissza gazdáiknak. A törvénytelen bizottságokat, küldöttségeket, törvényszékeltet szüntesse meg. A Rákóczi ellen törvénytelenül idegen bíróság előtt hozott itéletet semmisítse meg. Az idegenektől vegye vissza Magyarországban törvénytelenül szerzett birtokaikat. Szervezze újra a bécsi magyar kanczelláriát, mely tele van törvényeinket nem értő idegenekkel. Állítsa vissza a jászok, kúnok és más népek, polgárok elkobzott jogait. Szerezze vissza a koronától elidegenített javakat. A jezsuitákat vigye ki az országból. Hatalmazza föl a fejedelmet és az érseket, hogy módokat találjanak, miként akadályozzák meg Erdélynek Törökországhoz való csatlakozását és tegyenek javaslatot szabadsága biztosítására.*
Rákóczi emlékiratai, 147. Levele XIV. Lajoshoz 1704 junius 15. Friedler, II. 442.
Katona, XXXVI. 444–5.
Stepney 1704 április 10. Simonyi I. 234.
Rákóczi emlékíratai 218.
Stepney 1704 augusztus 9. Simonyi, I. 373–4.
Önéletrajz. 137.
Rákóczi emlékiratai, 87. Széchenyi jellemzése «egy lengyel királyi tanácsostól» (1706.), Thaly, Tört. kalászok, 205–6; Lánczytól: Századok, 1882. 273–299.; Thalytól u.-o. 480.; Márkitól: Széchenyi Pál életrajza, 21–24.
Stepney, 1704 november 12. Simonyi, I. 552.
Széchenyi Pál kalocsai érsek.*
Széchenyi Pál kalocsai érsek. XVIII. századi festmény a Történelmi Képcsarnokban.
Ezek valóban nem voltak forradalmi kívánságok; forradalminak inkább csak az a nyilatkozat tekinthető, hogy visszautasította József ifjabb király közbenjárását. Mert ha király: nem lehet közbenjáró; király pedig csak új szabad választás alapján lehet, a kierőszakolt örökös királyság eltörlése után.* Ily körűlmények közt az érsek márczius 29-ikén a fejedelemtől elvált a nélkül, hogy csak fegyverszünetet is köthetett volna. Tanúja volt 27-ikén, hogy Rákóczi születésnapja egyúttal Magyarország újjászületésének a napja. A jókívánók közt ott volt Fierville franczia követ, Michel konstantinápolyi franczia követségi titkár, a lengyel és a török követ, sőt őmaga is, a királyi biztos. A parasztlázadás, a melyet Bécsben tavaly kinevettek, európai jelentőségű szabadságharczczá izmosodott, mely Bécset nem egyszer hozta zavarba.*
Közli Katona, XXXVI. 470–5. Der malcontente Fürst Rakotzy, 39. Rákóczi emlékíratai, 87–88.
Széchenyi jelentése a királyhoz április 2. (Katona XXXVI. 445–7.) és 1704 november 6. (Simonyi, I. 544–5.) V. ö. egy lengyel királyi tanácsos levele 1706-ból (Thaly, Kalászok, 166–6.).
A gyöngyösi értekezlet megadta az alaphangulatot a fejedelem minden további béketárgyalásához, a miknek egyetlen következése a nemzet jogos kivánságainak teljesítése, a szabadság helyreállítása lehetett. Sajnos, megint történt olyasmi, a mit a történelemben véletlenségnek neveznek; hogy t. i. nem ösmertek, vagy figyelmen kívűl hagytak olyan körülményt, a mi az események fejlődését más útra terelhette volna. Mint száz esztendővel azelőtt, megint egy Forgách akarta megakadályozni és ezúttal meg is akadályozta, hogy a nemzet szabadságharczát palotaforradalommal: a régi rendszerű király eltávolitásával tegyék fölöslegessé. Ugyanis alig tért vissza Rákóczi Gyöngyösről Eger alá,* megjelent előtte április elsején gr. Forgách Simon borsodi főispán* és – a mi ez esetben hasonlíthatatlanúl többet jelentett – császári tábornok, hogy szolgálatait felajánlja és hűséget esküdjék. Ezt József ifjabb király jóváhagyásával a végből tette, hogy a fejedelmet és a nemzetet visszatartsa új király választásától s arra bírja, hogy I. Lipótot arra kérjék: a magyar koronát még életében adja át fiának, Józsefnek.* József tehát hajlandó lett volna atyjával szemben olyasmit tenni, mit valaha Mátyás tett bátyjával, I. Rudolffal szemben.
A alkudozások megszakításánák hatása alatt jelent meg egy Manifesto esortatorio alli Ungheresi istigati alla ribellione da Francesco Rakocsi (a velenczei Biblioteca Marcianában, Misc. Stor. d'Eur. 1847–1873. sz. a.), a mely gyalázza Rákóczit s azt bizonyítgatja, hogy az ajánlott békét el kell fogadni. Malagola; Deutsche Revue, 1907., 96.
. Márczius 31. már ott volt Arch. R. I. 81.
Márczius 18. hagyta oda Bécset, hol 27-én tudták meg, hogy kurucz lett. Szalay, VI. 159. Átpártolása érdekes okairól Spangár, Magyar Krónika 72., Katona XXXVI. 483–4
Az egri táborban feltűnést keltett a német ruházatú, de magyar szívű császári tábornok, a ki sokszor mondogatta, hogy «nem vagyunk most Bécsben!»* Bercsényi már április 28-ikán figyelmeztette a fejedelmet, hogy Forgáchnak, mint előbb gróf Kéry János főlovászmesternek, titkos megbízatása volt a király részére «megcsinálni a magyarokat.»* Rákóczi nagyon kevésre becsűlhette az egész tervet; ha új hívét azonnal meg nem kérdezte a hír mibenlétéről, a melynek fontosságáról csak 13–14 esztendő mulva, a száműzetésben győződött meg, Forgách akkor vallotta be, hogy nem mert vele előállani oly időben, a mikor azt a fejedelem és a nemzet nagy hajlandósággal fogadta volna.* Egyébiránt e szándék valósúlásával sem igen történik egyéb, mint Rudolf lemondatása után II. Mátyással. Most azonban a királyi biztosok egy része azzal a jelentéssel tért vissza Bécsbe, hogy Gyöngyösön a papok és a nemesek egyenesen megmondták Rákóczinak és Bercsényinek: nekik nem kell sem király, sem császár,* a mit félesztendő mulva barátja gr. Veterani császári alezredes előtt a fejedelem azzal ismételt, hogy szabad nemzetöknek joga van új királyt választani.* Maga a fejedelem – az angolok szerint* – olyan követeléseket tett, mintha ő volna Magyarország királya. A hollandi követ úgy találta, hogy sokan valóban komolyan gondolnak Rákóczi megválasztására;* Wratislaw cseh kanczellár pedig éppen az angol követet vádolta, hogy a magyarokat új király választásának követelésére bíztatta.*
Rákóczi emlékíratai, 88. Simonyi, I. 316. Thaly Forgáchról a Századokban 1875. 125. és 1882. 551–2. Thaly, Bercsényi, III. 149–152.
Darvai Ferencz április 13. Arch. R I. 344.
Arch. R. IV. 26.
Rákóczi emlékíratai, 83.
Stepney Hedgeshez 1704 április 12. Simonyi, I., 234.
Whitworth Harleynak 1704 október 29. U. o. 508.
Ellis Stepneyhez 1704 márczius 28. U. o. I. 218.
Bruyninx jelentése a hollandi kormányhoz 1704 márczius végén. U. o. 226.
Bécs környékén 1704-ben elfogott kurucz.*
Bécs környékén 1704-ben elfogott kurucz. Eredetije a bécsvárosi Történelmi Múzeum tulajdona.
Rákóczi az erdélyi fejedelmek, egy lengyel király s a bizánczi császárok ivadéka, fiai, anyjuk után, az Árpádoknak vérei lévén, olyan uralkodóházat alapíthatott volna, a mely az Árpádok trónján hasonló joggal űlhet vala, mint a Habsburgoké. De Rákóczi mindenkor tiltakozott a korona után való törekvés vágya ellen* s éppen olyan nyiltsággal vallotta be, hogy Miksa Emmánuel bajor választó megválasztására a közjó érdekében őszintén törekedett.* A Wittelsbach tavaly azt a hibát követte el, hogy nem Csehországra tört, mint a magyarokkal való csatlakozása érdekében Rákóczi tanácsolta, hanem Tirolra, a honnan egy kis nyaralás után kiverték. Azonban ezen a télen elfoglalván Passaut, Linzet, az osztrákok attól tartottak, hogy Bécset – Rákóczival együtt – kétfelől akarja megtámadni. Valóban ellenállásra buzdította a fejedelmet és azzal bíztatta, hogy a császárral ő és Francziaország csak úgy kötnek békét, ha őt is belefoglalhatják.* Marsin franczia tábornagy már januárius 17-ikén értesítette Rákóczit, hogy a franczia, bajor, magyar seregnek április 15-ikén három irányból kell Bécs ellen támadnia.* Villarsnak ez a terve olyanforma volt, mint jó száz esztendő mulva (1809.) a Napoléoné, a mikor a magyarok szintén számításba jöttek Beauharnais és Davoust hadseregei mellett. Ha sikerűl, egészen másképpen alakúl a forradalomban égő Magyarország sorsa.* Politikai ábrándozás, káprázat volt-e, ha Rákóczi annak szánta Szent István koronáját,* a kit egy érem már is Csehország királyának,* egy-két hízelkedő pedig a szent római birodalom leendő császárának nevezett?* Rákóczi utóbb megírta,* hogy «az egyetlen alap, a melyen a háborút kezdte, a választóval való egyesűlése volt».* Ezt az alapot azonban rosszúl választotta, mert Miksa Emmánuel féltékenységén és hitszegésén az egész terv megdőlt. De olyan nagy dolog volt-e csalódnia egy emberben, kiben akkora hadvezérek is csalódtak, mint Villars és Vendôme? S nagy dolog volt-e bíznia olyan hadjáratban, a melyben vele Heister Szigbertet állítják szembe?
Stepney gr. Kaunitzhoz 1704 április 20. U.-o. I. 281.
Önéletrajz, 78. Emlékíratai 20.
Önéletrajz, 176. Emlékíratai 23.
Whitworth Hedgesnek 1704 februárius 27. Simonyi, I. 152.
Stepney Hedgesnek, április 12. U. o. I. 241.
Lederer Béla összegyűjtött munkái, II. 239. Századok, 1889. 723.
Wienerisches Diarium, 1704 februárius 6–9.
Ranke, Französische Geschichte IV. 151.
Vogüé, Villars d'aprés sa correspon dence, I. 260.
Rákóczi emlékiratai, 103.
Heister, ki majdnem lázadásba hajtotta a «mindig hű» Tirolt, gróf Schlick helyett 1704 januárius 22-ikén azzal a kikötéssel vette át Magyarországban a császári hadak főparancsnokságát, hogy szolgálatait nagy jószágokkal jutalmazzák, ha a lázadást vérbe fojtja,* Mert a magyarral keménység és rémuralom nélkűl boldogúlni nem lehet. Januárius 17-ikén a király gróf Pálffy János tábornokot nevezte ki horvát bánnak s a horvátokkal és a szerbekkel Heister segítségére rendelte. Velök szemben a Dunántúl Károlyi Sándor állott, a ki húsvét hétfőjén egészen Bécsig portyázott, A bécsiek rémülete az egyiptomi futáshoz hasonlított. A császárt, a mikor a Szent-István templomból kijött, a fölingerűlt nép durva szitkokkal illette.* Károlyi fő tisztjei vén kuruczok voltak, Thököly hívei: vitéz, de durva, dorbézoló, fosztogató katonák, a kik máról holnapra éltek. A haditanácsban rendesen leszavazták azokat az igaz magyarokat, a kiknek nem zsákmány kellett, hanem szabadság.* Mindig a határokon túl akartak kalandozni, a helyett hogy a hazai föld védelmére fordították volna minden erejöket. Károlyi nem sokat törődött a fejedelemmel, a kit Bercsényi eszközének tartott és csak apró-cseprő sikerekről tett jelentést a nélkűl, hogy a belső bajokat föltárta volna előtte.* A gyöngyösi alkudozások ideje alatt Kismartonban, a nádor várában táborozott s onnan lovassága egy részét a szerbek, a másikat a horvátok megfigyelésére küldte. Maga gondatlan és kicsapongó tisztjeivel inkább múlatott, mint őrködött a Lajta mellett. Elég szépszámú gyalogsága volt, márczius 20-ikán mégis megfutott Heister németjei és dánjai elől és csak Pápánál pihent meg egy kissé. Pár nap mulva Dunaföldvárnál egész serege átkelt a Dunán és magára hagyta azt az országrészt, a mely az első kedvező alkalommal oly örömest és készségesen csatlakozott a szabadság ügyéhez.* Gróf Eszterházy Dániel ugyan ott maradt 5000 emberrel, de többé nem gátolhatta, hogy Heister tűzzel-vassal ne pusztítsa a Dunántúlt, a melyet «a kismartoni bor vesztett el».*
Feldzüge des Pr. Eugen, V. 319.
Stepney Hedgesnek, márczius 22. Simonyi, I. 210.
Rákóczi emlékiratai, 85.
U.-o. 84–86.
A dunántúli hadjáratról maga Károlyi Önéletírás, I. 71–94. Feldzüge des Pr. Eugen VI. 140–6. Thaly, Bercsényi III. 135–145.
Bercsényi Rákóczihoz, április 18. Simonyi VI. 10. Rákóczi emlékiratai, 89.
A fejedelem, a ki ekkor még nem igen ösmerte Károlyit, nem tudta elképzelni megveretése valódi okát és természetes forrását. A mikor a vert vezér Eger alá, hozzá érkezett, még bátorította és vigasztalta is korának kicsiben Terentius Varroját, hogy, serege tapasztalatlansága miatt, nem esett kétségbe a haza sorsa fölött. Dorgálás helyett a Tiszántúlra küldte, hogy ott hadat toborozzon és azután hozzá csatlakozzék; mert hiszen könnyen elgondolhatta, hogy a Dunántúl megrémítése és biztosítása után Heister most már egész erejével az északnyugati határon működő Bercsényire veti magát.*
Rákóczi emlékíratai, 89–90.
