X. Rákóczy családi körében.
A FELSŐ-VADÁSZI kastély egy századig sem szolgált állandó lakhelyűl a család azon ágának, amely előnevét attól vette. Még Zsigmond fejedelem is ott látta meg először a napvilágot s ma is mutogatják a szobát, melyben született. De már ő Szerencset tette uradalmai központjává s özvegye sokáig legszívesebben Makoviczán tartózkodott. Három fiai közűl a két idősebb nem sokkal azután, hogy a Lorántfy-lányokkal léptek házasságra, Sáros-Patakra költözött, míg a harmadik, Pál, Gráczból hazajötte után Zborón telepedett meg.
A középső testvérnek, Zsigmondnak, s nejének váratlan halála György birtokát aránytalanúl megnevelte. De néhány év múlva a legifjabb, Pál, meglehetősen helyreállítá az egyensúlyt: nőűl vette Hetesi Pethe László és Kapy Anna leányát, Annát, kivel a kistapolcsányi gazdag uradalmat kapta. Állandó lakása azonban még akkor is, több éven át, a zborói kastélyban volt. Ezzel a két testvérrel vált szét a felső-vadászi Rákóczyak Zsigmondtól leszármazó ága két, egy katholikus és egy protestans, ágra, a nélkűl azonban, hogy megszűnt volna György a család feje maradni. Pedig a két testvér a közszolgálati pályán is szemben állt egymással: György Bethlent szolgálta, Pál Ferdinándot s ez utóbbi 1622-ben a felső-magyarországi királyi tábla birájává, 1625-ben a nádor mellé a fellebbezési törvényszék tagjává választatott.
Sem a valláskülönbség, sem egyes jószágrészeknek közös birtoklása nem adott alkalmat komolyabb villongásokra vagy élesebb szakadásra. Pedig mind a kettő elég nyakas ember volt, s jogait és igazát féltékenyen őrző. Épen ezért lehetetlen volt kikerűlni as apróbb összezördüléseket. Egykor Pálnak egyik adósa megtagadta tartozása lefizetését. A törvény ezt elítélte s Pál elfogatta. Az adós nem akarta elismerni tartozását s Györgyhöz folyamodott, ki érdekében testvérénél közbevetette magát. «Nem lehetett volna oly ember, kinek törekedésére elbocsátottam volna» – írá Pál Györgynek – de azért még is szabad lábra helyezte. Máskor Melith Péter állott elé valami régi követeléssel egy szőllőbirtokot illetőleg, mely a korán elhalt Kendy Sándorról szállott vissza rájok. Melith Györgynek jó embere volt, s részéről oda ígérte neki «vagy az pénzt, vagy a szőllőket». De Melith joga nagyon kétséges volt s az ez ügyben elrendelt vallatás sem tisztázta a kérdést, s bár kelletlenűl, Pál is beleegyezett. Mikor pedig sógora, Pethe György, a Pethe-jog révén Szádvárért csak őt magát akarta perrel megtámadni, bár ő kár nélkűl kiegyezhetett volna, azonnal értesítette Györgyöt, mint idősebb testvért, hogy jogai megóvásáról ő is jó eleve gondoskodjék.
A felső-vadászi Rákóczy-kastély s Rákóczy Zsigmond születési szobája.
De bármennyire érezte és tisztelte is Pál az idősb testvér jogait, nehezebben volt engedékenységre birható, mihelyt papi illetményekről volt szó. Magának a vallásnak, a hitbeli meggyőződésnek kérdésében még csak szóváltás sem fordúlt elő köztük: pedig abban az időben, Pázmány térítéseinek aranykorában, a hit-különbség sok család békéjét felforgatta. És surlódásra is lett volna elég alkalom: az 1617-iki osztozás a testvérek közt kikötötte, hogy minden jószágban a praedicatorok is, a plebánusok is háborítatlanúl élvezzék azokat az illetményeket, melyekben őket az osztozás találta.
Volt Szerencsen Györgynek egy kedves papja: Prágay András. Irodalmilag is képzett, mívelt ember, kire ő sokat adott. Történt egyszer, hogy ő is visszatartotta a Prágay Andrást megillető dézma egy részét. György azonnal felkérte testvérét, hogy a szerencsi papot elégítse ki. Pál azzal felelt, hogy felsorolta, hogy miket vont ő meg plebanusától: «ám isten neki, annyi mint az, arrúl is megelégítettem ez egy úttal, de én protestálok, hogy ha Kegyelmed is ennekutána az régi mód, szokás és rendelés szerint az itt valót nem contentálja, bizony én is Prágay uramat nem contentálom».
György úr, azután hogy Lorántfy Zsuzsánnával összekelt, még egy ideig Szerencsen tartózkodott, s csak később tette át lakását Patakra. Az első nagyobb csapás, mely őt itt érte, testvérének és sógorasszonyának halála volt, egészen hasonló ahhoz, mely 30 év múlva fiának, Zsigmondnak, s ennek nejének halálával érte a családot. Pár év után másik csapás következett. 1622-ik év nyarán kiütött a ragály Felső-Magyarországon. A kis Samuka, a legnagyobb a testvérek közt, ki már 1621-ben is sokat betegeskedett, 1622-ben meghalt. E veszteségért kárpótolta a szülőket egy 1624 nyarán született kis fiú, ki a keresztségben Ferencz nevet nyert. Ekkor az anya is betegeskedett, úgy hogy György úr Lőcsére orvosért küldött, de neje szerencsésen kiheverte baját.
Lorántfy Mihály özvegyének s Rákóczy Györgyné mostohaanyjának, Andrássy Katának második férje, Héderváry István, 1624 körűl meghalt. György úr a hagyatékhoz tartozó újhelyi jószághoz, melyet Lorántfy Mihály vett zálogban, jogot formált s Andrássy Kata hajlandónak mutatkozott azt a zálogösszeg letétele mellett kiadni. Pár év mulva meghalt az özvegy is: Lorántfy Katán kívűl második férjétől két árvát hagyva maga után, kiknek nevelését az özvegy testvére, Andrássy Mátyás, vállalta magára, míg «Kata asszony» gondviselése Rákóczy Györgyre hárult, ki a tutorságot 1626 junius 13-án vette át, s utóbb, midőn úgy találta, hogy nem minden adatott kezéhez, megtette a lépéseket, hogy a Katát megillető «marhák» (felkelhető jószágok, ékszerek) kiadassanak.
Egy régi főúrra nézve életbevágó feladat volt ügyelni pereinek folytatására. A mellett gondjának kellett lenni jószágai rendben tartására, melyek legtöbb esetben az ország legkülönbözőbb részeiben voltak szétszórva. Nem kis feladat volt azok értékesítése – mert ettől függött jövedelmezőségök. A mészárszék s kocsmáltatási jog adta a készpénz jövedelem egy tekintélyes részét s György úrnak gondja volt rá, hogy mindkettő jól jövedelmezzen; igaz, hogy e részben nagy segítségre volt neje, kinél inkább hozzáillő nőt aligha találhatott volna. Sok szép szőlleje volt, s a bort, mit azokból nyert, vagy maga árultatta el saját kocsmáin, vagy Lengyelországban adta el. A szürethez szükséges edényeket Makoviczán csináltatta s midőn egyszer odavaló tiszttartója, Rozgonyi Mihály deák, a szüreti eszközöket, «a kádnak való falt és puttonokat» nem küldötte el, volt mit hallgatnia, hogy a «putton, kádfal, abroncs, cseber» nem készűlt el. «Éjjel-nappal érette légy, ha tisztességedet szereted». Az ő borai jól jövedelmeztek: egy hordót 59 forinton adott el. Állandó pénzforrást képeztek a mészárszékek is. Megalkudott dologhoz értő mészárosokkal s összevásároltatta a marhákat. Azután húsvágó mészárosokat fogadott s azokkal mérette ki: de mindezek hittel voltak kötelesek neki. A különböző forrásokból begyűlt pénzzel aztán zálogos jószágot szerzett: ez volt a legbiztosabb s aránylag legjövedelmezőbb elhelyezés.
Mint igazi, magára sokat adó főúrnak nagy gondja volt istállójára, ménesére, s oly időben, midőn a «lóval való kedveskedés» az ajándékozás egyik legszokottabb formája volt, ennek már azért is jó karban kellett lennie. Szenvedélyes vadász lévén, kitünő vadászkutyákat tartott s nem sajnálta költségét, hogy ilyeneket Lengyelországból is hozasson. Egy-egy jó madarász megszerzésére is szívesen áldozott. «Egynehányszor parancsoltam már, írta a makoviczai számtartónak, hogy apró madarakat fogó hálót, igen jó szólló madárkákkal együtt megvevén, alá küldjetek, de még semmi sem telik benne. Azért, ha tisztességedet szereted, parancsolom, igen jó ahhoz való új hálót és fő hívó madárkákat vévén, az madarászt is valamint s valahogy reá bírván az alájövetelre, késedelem nélkűl aláküldjed, ebben semmi lött okon egyebet ne cselekedjél». Nehány nap mulva újra megsürgeti, hogy «az apró madarakat, ahoz való új hálót és madarászt» küldje most, mert mennél tovább szenvedi ily vakmerőségét, «az büntetés annyival öregbedni fog».
A Rákóczy-uradalmak az ország legkülönbözőbb részeiben voltak szétszórva: északon Makovicza, Lengyelország határában, nyugoton Rovna, Morvaország mellett s Ónod délen, Erdély és a hajdúság szomszédságában. Ezek közt terűlt el aztán a többi: Sáros vára, Szerencs, Lednicze, Felső-Vadász, Telkibánya, Ormosd, egy csomó rész-jószág, zálogos birtok s mindnyájának gyöngye és központja, Sáros-Patak.
Az a háromszög, melyet a három határszéli uradalom képezett, politikai fontossággal is bírt. Ez uradalmak fekvése adja meg sokszor a kulcsot Rákóczy magatartásához az egymást felváltó viszonyok közt. Kettő, Makovicza és Rovna, magyar királyi, Ónod Erdélyhez csatolt terűleten feküdtek. Így voltak megosztva a többi uradalmak is: Sáros királyi s Szerencs és Sáros-Patak erdélyi vármegyékhez tartoztak. Két ellenségesen szemben álló uralkodó alattvalója lévén, ezek ellentétes érdekei közt a saját személyes és családi érdekeinek megóvására irányzott törekvése jellemzi magatartását.
Töredék Réz András leveléből Rákóczyhoz.
Ebből a szempontból birt kiváló fontossággal Rovna, mint a mely közvetítő volt közte, Morvaország és Bécs között. Ottani megbízottja, Reéz András, nemcsak a gazdasági ügyeket, építkezést, erődítést a várban, a bécsi és pozsonyi vásárlásokat s a legkülönbözőbb természetű megbízásokat vezette, hanem ő adta meg a pozsonyi kamaránál, a törvényszéken a szükséges informatiókat a perekben, közvetítette az ügyeket a nádornál, a magyar tanácsnál, a cancellárnál, s a Bécsbe felküldött ágensekkel is ő tartotta fenn az összeköttetést. Politikai fontosság tekintetében, kivált Rákóczyra nézve, felért ezekkel, hogy a bécsi, morva és cseh eseményekről, a harmincz éves háború mozzanatairól jelentéseket küldött, még pedig mondhatni hétről-hétre, napról-napra, ha a szükség úgy hozta magával. Reéznek, mint a dispaccik mintájára készített jelentései igazolják, kitünő összeköttetései voltak, főként Magyarországban, de magában Bécsben is, hová postái rendesen jártak, úgy hogy Rákóczy az eseményekről mindig gyorsan és jól volt értesítve. Fontos dolog volt ez Rákóczyra nézve, épen azokban a mozgalmas napokban.
A makoviczai uradalomban Szalay volt a megbízottja. Közelről érintették a lengyel események is: de itt inkább gazdasági érdekei voltak. Az ottani erdőségből fedezte uradalmainak faszükségletét s még mindig maradt eladásra elegendő deszka, zsindely, gerenda. Onnan vezetett az egyik kereskedelmi út Lengyelországba.
Ónodot a hajdúk szomszédsága tette fontossá: az ottani főhadnagynak volt a feladata ezekkel fentartani a jó szomszédságot. Rákóczy mint tulajdonosa az uradalomnak, melynek jövedelme fedezte a vár fentartásának költségeit, szigorú felügyeletet tartott s személyesen gyakran ellátogatott oda. Egy ízben – épen az 1620-iki táborozás alatt – egész véletlenűl meglepte Bethlen ónodi kapitányát, Kátay Jánost, kit azzal vádoltak, hogy az egri törökkel barátságot tart s a pasát magában Ónodban is megvendégelte. Hát az ilyen szomszédságos barátkozás a törökkel tiltott dolog volt s Rákóczy nem is késett figyelmébe ajánlani, vigyázzon, hogy «maradna meg az Kegyelmed becsületi s az miénk is».
Az összes uradalmak központja Sárospatak volt, melynek várát, az ő és családja székhelyét, mindig, minden eshetőségre elkészűlve, hadilag teljesen felszerelve tartották, hogy nem várt meglepetés esetében is ostrom kiállására alkalmas állapotban legyen. Itt lakott Chernel György is, egyik legbizalmasabb embere s összes uradalmainak főigazgatója, kinek a gazdasági tisztviselőkön kívűl a katonai személyzet is alá volt rendelve. Ez időben Rákóczy komornyikja, Görgey Jób, a gyalogok hadnagya Nagy Illés, a város fő és vice porkolábjai Ábrahámfy Gáspár, Deli Mihály, Lengyel Balázs voltak, s ezek hatósága alá rendelve nagy számból álló gazdasági s katonai személyzet. Ez utóbbiak szegődtetésében különben nem volt nagyon válogatós: egy-egy jó lovasnak, még ha rablásért el is ítélte, természetesen nagy gonddal körűl írt térítvény mellett, megkegyelmezett és zsoldjába fogadta.
A sárospataki collegium régi látképe.
A Rákóczy-fiúk aláirása.
Az uradalommal szorosan összefüggött, sőt annak kiegészítését képezte a collegium, melyet eleinte testvérével Zsigmonddal, s ennek halála után maga tartott fenn: nemcsak fedezte a fentartás összes költségeit, hanem a tanügy rendezésébe is befolyt. Fokozatosan fejlesztette, úgy hogy az «iskola» rövid idő alatt collegiummá nőtte ki magát. A mint nőttek fiai, maga is ez iskolába járatta azokat, s példája más főurakat is vonzott, hogy oda küldjék gyermekeiket, tanulás s az udvarral való érintkezés kedvéért. S ő egyforma gonddal és lelkiismeretességgel kormányozta uradalmait, a collegiumot, s vezette gyermekei nevelését. S e tekintetben figyelme kiterjedt nemcsak azok tanulására, hanem szellemi fejlődésükre is: még az étrendet is ő szabta meg nekik. A tanulást illetőleg: előmenetelökkel atyjok meg lehetett elégedve. 1628 nyarán a nyári szűnidőkben a három fiútestvér Zboróra ment nyaralni. Onnan augusztus 16-áról írták első latin levelöket atyjoknak: a nagyobbik kilencz, a kisebbik nyolcz éves volt. Ez a meglehetős hosszú levél correct latinsággal, és a mi fő: hibátlanúl van írva. Föltehetjük, hogy az irály nem az övék, arra vallanak a keresett szavak, melylyel atyjuk utazásához szerencsét kívánnak, de mindenesetre nagy fegyelmezettségre s előmenetelre mutat, hogy György, as idősebb, annyi kézbiztossággal s oly szépen tudta leírni és a kisebbik, Zsigmond is, oly szépen írta nevét alá. Az új pataki iskola már rég túlszárnyalta azt a szerencsi iskolát, melyben az öreg György szerezte első ismereteit s fiainak határozottan jobb írása volt, mint neki. Ő csak egy esetben írt olvasható betűkkel, ha nejével levelezett, kinek teljesen sajátkezű levelét csak 1629-től kezdve, láttam: ez ideig fenmaradt leveleit kivétel nélkűl mind a titkárnak mondta tollba.
Lorántfy Zsuzsánna aláirása.
A sárospataki hajdan református, ma katholikus templom.
Mindazokban az uradalmakban, melyek Rákóczy György alatt állottak, védelmezte, fentartotta s felvirágoztatta a protestantismust. Fentartotta, a hol voltak, az iskolákat, patronusa volt az egyházaknak s nagy részben ő fizette a papokat is, de mint uradalmainak, az egyházi életnek is központja Sárospatak volt, melynek iskoláját s templomát virágzásra emelte. Útját állta, a hol csak tehette, a térítésnek, de türelmetlenségre soha sem vetemedett. S mint protestáns patronushoz illett és mint abban az időben szokásban is volt, hozzájárult a magyar irodalom gyarapításához a maga módja szerint bőkezűen: amaz idők egyik legnagyobb és legolvasottabb munkájának kiadásával.
Ez volt a «Fejedelmeknek Serkentő Órája» Gvedvara Antal spanyol püspöktől s V. Károly császár tanácsosától. Eredetileg spanyolúl írva, azután lefordítva latinra, Marc Aurélnak, mint az uralkodók mintaképének életrajzához fűzve a keresztyén erkölcs-bölcsészet maximáit. Philosophico-didactico-historiai regény, költött és történeti tárgyaknak csodálatos vegyüléke, «melybe szép és gyönyörűséges históriák és ennek fölötte jeles tanuságai, ékes intései foglaltatnak». A második részt, melynek tárgyát teszi, hogy «miképen kellessék a fejedelmeknek és főuraknak az szent házasságban és magzatjuk felnevelésében magukat viselniek», még 1610-ben lefordította Draskovics János és kiadta Gráczban.
Rákóczynak valószínűleg ez a második könyv adta meg a buzdítást, hogy az egész munkát teljesen elkészíttesse s a fordítással Prágay Andrást, szerencsi udvari papját bízta meg. A kiadást Rákóczy Bártfán eszközölte, 1628-ban. Több száz ívre terjedő ívrét munka, három részben: melyek közűl az első a keresztyén erényekről, a második a családéletről, s a harmadik a fejedelmi erényekről szól. A Rákóczyhoz intézett ajánló-levelet követi az előszó, s két epigramm latin és magyar nyelven a Rákóczy és Lorántfy czímerekről, Prágay terjedelmes előszava egy csomó történeti példával s helylyel-közzel párhuzammal a catholicismus és protestantismus közt. Csak most kerűl sor Gvevara Antal előszavaira s végre magára a munkára.
«Fejedelmeknek serkentő órá»-jának czímlapja.
Sok költségbe és nagy áldozatba kerülő munka volt ez – de sem egyik, sem másik nem veszett kárba, mert korának egyik legolvasottabb könyve volt. A példányok legnagyobb részét Rákóczy sajátkezű aláírásával ellátva, szétküldötte barátainak, ismerőseinek, főuraknak, egyházi férfiaknak. Küldött a fejedelemnek s Bethlen Istvánnak, kik midőn a nekik felajánlott példányokat kezökhöz kapták, kijelenték készségöket, hogy a kiadás költségeihez hozzá járulnak; de Rákóczy ezt máskorra tartá fenn.