II.
II.
Újabb bonyodalmak a császárral. A salzburgi érsekség ügye. Radkersburg elfoglalása. Haimburg ostroma. A pápai követ közbenjárása. Bécs otroma és elfoglalása. Frigyes császár magatartása. Miksa főherczegnek római kriálylyá választatása. Németújhely ostroma és megvívása. A szász herczeg segélyhadának megjelenése a harcztéren.
Nem soká táplálhatta Mátyás király azt a reménységet, hogy a császárral (1477 végén) kötött egyezségben poltitikájának egyik alapgondolatát, a szoros szövetséget a Habsburg-házzal, megvalósítva láthatja. Hiába iktatták okiratba, hogy «atyai és fiúi érzelmeket fognak egymás irányában táplálni»; – a szíveket nem irányozhatják az állam-szerződések pontozatai. Hiába állapították meg, hogy «szűntelenűl egymás javának előmozdításán, egymás veszedelmének elhárításán fognak fáradozni»; – nem engedték ezt a viszonyok mélyében lappangó érdek-ellentétek.
A császári méltóság természetéről a középkorban uralkodó felfogásnak következménye vala a törekvés: hatalomkörébe vonni Magyarországot is. Ezzel szemben, szent István király, az ország függetlenségének biztosítása végett fordúlt Rómába koronáért. De már utódja Péter és később Salamon király is, mikor az uralkodásukkal elégületlen nemzet őket trónjuktól megfosztotta, a császári fenhatóság elismerésének árán szereztek Németországból segítséget. És habár a nemzet fegyvere erejével utasította vissza az idegen beavatkozást: két század multával, Habsburgi Rudolf császár feljogosítva hitte magát arra, hogy sajt fiának Albrecht osztrák herczegnek adományozza, IV. László magtalan halála után, a magyar koronát. A nemzet ezt nem vette figyelembe. És Albrecht utódai ettől fogva a házassági összeköttetések képcsőin igyekeztek Magyarország trónjára emelkedni; a mi (1437) sikerűlt is.
Frigyes, a császári és családi politika hagyományaitól áthatva, azoknak forrásából merítette azt a páratlanúl álló szívósságot és kitartást, mely képessé tette, hogy sereg, pénz, szövetségesek nélkűl, félszázadon keresztűl, daczolhasson lázadó alattvalókkal és hatalmas ellenségekkel.
Kész volt ugyan, súlyos megaláztatás árán lefegyverezni Mátyást; de soha sem érezhetett hajlandóságot, hogy őt hatalmi czélai elérésében őszintén támogassa.
Pedig Mátyás mindent megtett, hogy ezt kiérdemelje. Az 1478-ik év tavaszán ajánlkozott, hogy Miksa főherczegnek, Németalföld elfoglalására hadisegítséget nyújt, és háborút üzen a franczia királynak. De a császár bizalmatlansággal fogadta ajánlatait, s nem vette igénybe.
És Mátyás, ki a milánói vállalatra nagy hadikészületeket tett, a császárt arra sem bírhatta rá, hogy kötelezettségének megfelelve, a Strozák ellen föllépjen.
Egy év leteltével, meggyőződött a felől, hogy a milánói fejdelemségnek Aragoniai Frigyesre ruházását a császártól nem várhatja. Ennek következtében értesítette őt, hogy kötelezettségétől fölmenti, és leányának kezét Frigyes nápolyi herczeg részére többé nem kívánja; ellenben elvárja, hogy most már a százezer forintnyi hadikárpótlás kifizetése iránt rendelkezzék.*
Mátyásnak 1479 januar 12-ikén a császárhoz írt levele és a pozsonyi prépost által küldött üzenete CHMELnél. III. 634.
Újból meghiusítva látván terveit, arra kellett magát elszánnia, hogy ismét irányt változtat. Francziaország felé közeledett, és tárgyalásokat indított meg XI. Lajos királylyal;* míg sógora Frigyes herceg is franczia herczegnővel lépett házasságra.
Ezen tárgyalások felől érdekes tudósításokat tartalmaz a florenczi köztársaság francziaországi követének 1479 aug. 6-iki jelentése. MAKUSCEW. 1. 535.
Ugyanakkor összeköttetésbe lépett a svájczi köztársaság vitéz népével, melynek súlya a burgundi fejedelem fölött kivívott diadalok után jelentékenyen növekedett, és földrajzi helyzete lehetővé tette, hogy mind Olaszország, mind a német birodalom ellen fenyegető állást foglalhasson el.
Mátyás 1479 martius 26-ikán a köztársasággal tíz évre szerződést kötött, melyben egymás iránt a kölcsönös barátság és egyezség fönntartását fogadták. És azt a király megszilárdítani igyekezett azzal, hogy a kantonok legbefolyásosabb polgárait pénzajándékokkal és évdíj-utalványokkal kötelezte le.*
Az erre vonatkozó iratokat kiadta SEGESSER: «Die Beziehungen der Schweiczer zu Mathias Corvinus» czímű munkájában. Luzern. 1860.
Hogy a feszűltség, mely a király és a császár közötti viszonyban beállott, szakadásra vezessen: nem hiányzott ok és alkalom. Ezt meghozta csakhamar: Beckensloer János a megszökött esztergomi érsek, ki a salzburgi érsekségre vágyott, és a császár pártfogásával kivitte, hogy Rohr Bernát salzburgi érsek, az 1478-ik év őszén, méltóságáról önkényt lemondott. De ez kevéssel utóbb megbánta lépését, visszavonta lemondását, és a császár neheztelésétől tartván, Mátyás pártfogása alá helyezte magát.*
Az erre vonatkozó iratokat kiadta MAYER F. ily czímű dolgozatában «Über die Abdankung der Erzbischofs Bernhard». Archív für Ősterreichische Geschichtsforschung. LV. 177-246.
Mátyás levelet intézett ekkor a császárhoz, kinek fenyegető hangon tudomására hozta, hogy a mennyiben a hűtelen esztergomi érsek pártolásával nem hagy föl, ő viszont a törvényes salzburgi érseket fogja oltalmazni.*
Az 1479 october 8-ikán kelt levél CHMELnél. III. 244.
És ezzel egyidőben a salzburgi érsek Stiriában fekvő várait átvette, azon kötelezettséggel, hogy azokat mind a törököknek, mind «bárki másnak» támadásai ellen megvédelmezi.*
Mátyásnak 1479 september 20- és Bernát érseknek october 3-ikán kelt oklevelei: Archiv f. Ö. G. LV. 240-I.
Mikor pedig Bernát érsek példáját követve, a hozzá szító Trautmansdorf Kristóf seckaui püspök, november havában Budán megjelent: az ő várait szintén védnöksége alá fogadta.*
PRAY. Annales. IV. 137.
Kevéssel utóbb Mátyás közvetlenűl is éreztette a császárral ellenséges indulatát. Az 1477-iki egyezség felhatalmazta őt arra, hogy ha a százezer forintnyi összeg a kitűzött határidőre le nem fizettetik, tetszése szerint szerezhet magának kárpótlást. Mivel pedig ötvenezer forinttal a császár még mindig hátralékban volt, Mátyás az 1480-ik év februar havában, a Magyarország és Stiria határán fekvő Radkersburg (Regede) várát foglalta el.
A császár ezen tényt békeszegésnek, és mivel hadüzenet nem előzte meg, a nemzetközi jog elveibe ütköző merényletnek bélyegezte. Mire Mátyás a német birodalom fejedelmeihez és a svájczi köztársasághoz intézett körlevélben igazolta eljárását. Az osztrák rendeket pedig, kik a háborúra készülő császárnak segítséget szavaztak meg, óvta ellenséges lépésektől, nehogy – úgymond – ha őt támadásra kényszerítik, tartományuk, melylyel békességben élni és kegyelmesen bánni óhajt, még nagyobb kárt szenvedjen, mint három év előtt.*
Az 1480 majus 3-ikán Stahremberg Gotthardhoz írt levél TELEKInél XII. 123.
És miután a felszólalás hatástalan maradt, Mátyás a nyár elején Zeleni János kapitányt ezer lovassal Ausztriába küldötte, hol a Duna vidékét pusztítva járta be, és Markensteint megszállotta.*
Ezt Frigyes császár 1480 julius 29-iki rendeletéből tudjuk. CHMEL. (Az osztrák krónikák feljegyzései, melyek után TELEKI indult, megbízhatatlanok.)
György bajor fejdelem kísérletet tett a két uralkodónál közbenjárni, és e végett augustus folyamán Pozsonyban fölkereste Beatrix királynét;* de sikert nem ért el.
CHMEL III. 723.
A császár ekkor a német birodalom fejedelmeihez fordúlt segítségéért. A nürnbergi gyűlés (1480 őszén) elhatározta, hogy követeket küld Mátyáshoz, és ha ez békekötésre nem bírható, tizenötezer fegyverest bocsát a császár rendelkezésére.
A német követek: Vilmos eichstädti püspök és Absberg lovag, támogatva a pápai követek által, kieszközölték, hogy fegyverszűnet jött létre.
De ennek tartama alatt, Beckensloer érsek csapatai Stiriában egy magyar hadosztályra ütöttek, azt meglepvén, visszavonulásra kényszerítették, és Magyarországba is üldözték.
A fegyverszűnet ezen megszegéséhez egy más sérelem járult. Nürnbergben (1481 juliusban) újabb birodalmi gyűlés tartatott, melyre Mátyás is küldött követeket; a kiktől azonban a császári biztosok a várt menedéklevelet megtagadták, minélfogva meg nem jelenhettek.*
A pápai követnek 1481 augustus 1-én a pápához intézett jelentése Velenczében.
Ennek következtében a háború megújult. Mátyás csapatai Ausztriában Mauerlingnél egy császári hadosztályt megvertek; és a gazdag sanct-florinai monostort megsarczolták.
Nagy előny volt Mátyásra nézve Mauerkircher Frigyes passaui püspökkel kötött egyezsége, melynek értelmében a püspökség területéhez tartozó Sanct-Pölten és Mautern városok, százezer forintnyi zálogösszegért, az ő birtokába jutottak.
A császár ellenben hasztalanúl sürgette a német fejedelmeknél az igért segélyhadak kiállítását. Az 1481-ik év őszén csak a szász herczegektől érkezett egy kis csapat.* Ez sokáig Bécsben vesztegelt, míg végre 1482 martius elején Markenstein visszafoglalására küldetett.
Ezen csapat parancsnokának (Sittich von Zedtwicz) jelentései a drezdai kir. levéltárban őríztetnek.
Mátyás épen Tatán időzött, neje társaságában, vadászattal töltve idejét, mikor a támadás hírét vette. Rögtön Pozsonyba sietett, és – mint maga írja – kisérőit, kik vadászatra és nem hadviseletre voltak felkészűlve, a fenyegetett város fölmentésére küldötte. Még több mérföldnyi távolságban voltak, mikor közeledésök hírére, az ostromlók hirtelen fölszedték a tábort, és visszatértek Bécsbe.
A király «a híres birodalmi segélyhad» ezen kudarczáról gúnyos levelekben értesítette a pápát és a nápolyi királyt.*
A levelek a múzeumi codexben, 133, 134. szám alatt.
Mindazáltal ezután sem szűnt meg a békesség megkötésére hajlandóságot nyilvánítani. És nem tartózkodott Beatrixnak megengedni, hogy a gyűlölt Beckensloer közbenjárását kérje ki.*
A Beatrix és Beckensloer között 1482 tavaszán váltott levelek a drezdai levéltárban.
Türelmét kemény próbára tette a császár, ki az alkudozásokat húzta-halasztotta. Mátyás miután ismételten eredmény nélkűl sürgeté a végleges választ, megszakította a tárgyalásokat és háborút üzent.
Május elején kezdette meg a hadimunkálatokat. Haimburg várát vette ostrom alá. A császár négyezernyi sereget bocsátott a fontos hely megmentésére. Zápolyai István küldetett ellene; de ez elbizakodottan, vigyázatlanúl haladván előre, a túlnyomó erő által körűlvétetett és megveretett. Ennek következtében a király is veszélyes helyzetbe jutott. Haimburg alól, a tábor egy részének hátrahagyásával, Pozsonyba kellett visszavonúlnia.*
Mátyás osztrák hadjáratának eseményeit legbővebben tárgyalja SCHOBER KÁROLY ily czímű munkájában: «Die Eroberung Niederösterreichs durch Mathias Corvinus in den Jahren 1482–1490». (Wien 1879.)
Itt nagy erőfeszítéssel fáradozott azon, hogy az ostromot mielőbb még hatályosabban megújíthassa. Seregét szaporította, és elhozatta legnagyobb ágyúit, melyek közől egyet nyolczvan ló alig bírt helyéből kimozdítani.
Ekkor aztán ismét Haimburg alá ment. De a kapitány vitézűl ellenállott. Mikor most újból császári felmentő sereg közeledett, Mátyás nagy óvatossággal járt el. A nyílt ütközetet kerűlvén, arra szorítkozott, hogy az ellenséget apró csatározásokban kifáraszsza, és nagy távolságra vivő ágyúi tüzével zaklassa. És czélt ért. A császári hadvezér felszedte táborát, és Bruckig vonúlt vissza. Mátyás ellenállva dícsvágyó kapitányai esdekléseinek, nem vette üldözőbe. A főczélt tartván szem előtt, az ostromra fordította egész erejét. És a vár september 30-ikán megnyitotta kapuit.
Itt hosszabb ideig időzött a király. Majd Bécs felé fordúlt, és egymásután megvívta a körűl fekvő helyeket: Sanct-Veit-ot, Badent, Enzersdorfot. A főváros ez alkalommal még megmenekűlt az ostrom szorongattatásaitól. Mátyás egy hadosztályt Stiriába küldött, maga pedig Sopronba ment, és Kőszeget, mely közel félszázad óta Frigyest uralta, vette ostrom alá. A várat kapitánya csakhamar föladta.
A következő (1483) esztendőben a háború tovább folyt, de mindkét részről lanyhán, jelentékenyebb eredmények nélkűl.
A nyár végén IV. Sixtus a castellói püspököt küldötte a két uralkodóhoz, közbenjáróúl.
Ez előbb a császárt kereste föl, a ki azonban intelmei meghallgatására egyáltalán nem volt fogékony; úgy vélekedvén, hogy ellenfele a hosszú háborúban kimerűlt és ennek folytatására képtelen.
Mátyás megtudta ezt, és tűntető módon kívánta a legátust meggyőzni afelől, hogy a császár tévesen ítéli meg a helyzetet. Jelenlétében, egy alkalommal, tizenhét roppant ágyút hozatott elő, melyeket Pozsony fel indított útnak. Az után a kincstárba vezettette az olasz főpapot, ki – mint Rómába jelenti – az arany és ezüst asztali készletnek, a gyöngyökkel meg drágakövekkel ékesített ruháknak és egyéb értékes tárgyaknak felhalmozott tömege láttára bámulattal telt el.
Mindazáltal a legátus meggyőződött, hogy Mátyás bár a hadviselésre minden eszközzel rendelkezik, a békességet őszintén óhajtja. Mit sem mulasztott el, hogy ezen hangulatban megerősítse.
Elébe állítá az ó- és új-szövetség hőseit és királyait, kiket mennyei áldás jutalmazott, valahányszor papjaik s prófétáik szavára hallgattak. Nagylelkűségére utalt, melyet azzal bizonyíthat be, hogy ő első nyújtja békülésre jobbját «makacs és tehetetlen» ellenfelének. Hizelgett hiúságának is, megjegyezvén, hogy a háború, a mit az elgyengűlt császári aggastyán ellen visel, ép oly kevéssé gyarapíthatja dicsőségét, mint az oroszlánét, ha egérrel harczolna.
A király ajánlkozott, hogy mindazt, a mit elfoglalt, a pápa kezeibe bocsátja, a ki mindaddig tartsa meg, míg a császár ötvenezer forintnyi tartozását lefizeti, és tízezer lovasnak a törökök ellen kiállítását a birodalmi gyűlésen kieszközli.
Mire a legátus azt válaszolta, hogy a javaslat elfogadását nem remélheti, mert a császár úgy magyarázná azt, hogy őt már hitelvesztettnek, megbízhatatlannak tartják; ellenben esküvel kötelezi magát annak kieszközlésére, hogy a császár önkényt többet nyújtson neki, mint a mit tőle ő követelne.
Hangos kaczajba tört ki ennek hallatára Mátyás. «Ő – úgymond – jobban ismeri a császárt, és tudja mily kevéssé lehet benne bízni; ha egyszer visszakapná, a mit a háborúiban elvesztett, kötelezettségei teljesítéséről megfeledkeznék."
A legátus ekkor azt a kérdés vetette föl: nem volna-e czélszerű, hogy a pápa Németország valamelyik városába hívja össze a fejedelmeket, kik a császár és a király kibékítését vinnék végbe, és a török ellen segítséget ajánlanának.
Ezen gondolat megnyervén a király helyeslését, a legátus másodízben ment a császárhoz, ki tizenhat napig tartotta őt magánál, és akkor is határozatlanúl hangzó válaszszal bocsátá vissza Budára.
Mátyás ennek következtében szintén merevebb magatartást tanusított. A legátus meggyőződött, hogy az ő közbenjárása a két fél között a közeledés létrehozására elégtelen. Személyes találkozásuktól várt még eredményt. De a mikor ezt megpendíté, a király gúnyosan megjegyzé: «Ha a császárnak kedve van bevárni engem, én nem sokára közelben leszek!»
Mire az olasz főpap a helyzet alapos ismeretéről tanúskodó válaszában, figyelmezteté, hogy «a császár makacsságát fegyver hatalma nem képes megtörni».*
A legatusnak 1483 october 24-, 25- és december 13-ikán kelt három jelentése ismételten ki van adva. KATONÁnál is. XVI. 500. és kk. 11.
És Frigyes csakugyan leányát, a családi kincsekkel együtt, Bécsből Tirolba szállíttatván, ezzel világosan hirdette, hogy készebb fővárosát is elveszteni, int sem engedményeket tenni.
Mátyás ekkor (1484 elején) hozzálátott Bécs megszállásához. Egymásután foglalta el a körűlfekvő helyeket; martius 11-ikén a lajtamelléki Bruckot, april 15-ikén a Bécs fölött uralkodó Kahlenberget. Miután a Duna jobb partján a várost teljesen körűl zárta, a bal parton Korneuburg ostromára Dávidházi nevű vitéz kapitányát küldötte, ki egy császári felmentő sereget véres ütközetben megvert, de mielőtt az őrség kitartó ellenállásán diadalmaskodhatott volna, golyó által találva elesett. Ekkor – november második felében – maga Mátyás vette át a vezérletet. Az ő személyes jelenése fokozta az ostromlók bátorságát. Az őrség, mely már mindenben szükséget szenvedett csüggedni kezdett, és december 4-ikén megnyitotta a fontos hely kapuit.
71. BÉCS LÁTKÉPE 1483-BÓL.
A SZENT-ISTVÁN TEMPLOM BELSEJE.
(Dörre Tivadar eredeti rajza után.)
Mátyás ezután ismét a Duna jobb partjára vezette át seregét, és 1485 első apjaiban Bécs városának teljes berekesztésére tette meg intézkedéseit. Ő maga Wäring mellett foglalt állást. Januar 29-ikén déli tizenkét órakor kezdődött a város lövetése.
De az ostrom soká húzódott el. És az őrség ismételt kitörései alkalmával sok kárt tett az ostromlóknak.
A táborban elterjedett hírek szerint, Mátyás, hogy a város állapota és a lakosok hangulata felől tájékozza magát, egyszer paraszt-ruhában tojást és vajat árulva, máskor mint kerékgyártó maga előtt kereket hajtva, belopózott, és meggyőződött, hogy az ellenállás napjai meg vannak számlálva.
Nagy inség és drágaság uralkodott. A polgárság békétlenkedni kezdett, és alkudozások indítását sürgette. A császári kapitányok napról-napra halogatták ezen óhajtás teljesítését. A csüggedőket azzal biztatták, hogy Miksa főherczeg német és burgundi hadakkal útban van. De mikor ezen remény alaptalannak bizonyúlt, a lakosság körében az ingerűltség oly mérveket öltött, hogy a feladás iránt való tárgyalásokat nem lehetett több halasztani.
Abba történt megállapodás, hogy a híres bécsi egyetem tanárai tegyék meg az első lépést a tudománypártoló királynál. Küldötteik majus 14-ikén jelentek meg a táborban, és egyelőre hét napi fegyverszűnetet eszközöltek ki. Majd abban egyeztek meg, hogy a mennyiben junius első napjáig felmentő sereg nem érkezik, a város megadja magát, az őrség lovaival, fegyvereivel és összes podgyászával szabadon elvonúlhat. Felmentő sereg nem érkezett.
A kitűzött napon, Mátyás nyolczezernyi hada élén tartotta meg bevonúlását a Habsburgok székvárosába. A tanács, a papság, az egyetem ünnepélyesen fogadta. Még fényesebb fogadtatásban részesűlt öt nappal utóbb a királyné.
75. A RÉGI VÁRKASTÉLY BÉCSBEN.
Szent István dómjának fenséges boltívei alatt adtak mindketten hálát a Mindenhatónak, és meghallgatták Kreuznach Miklós tanár ékes üdvözlő beszédét. Mire a főherczegek régi várpalotájában szállottak meg, melyet csak hamar fényűző módon rendeznek be, és függőkertek alkotásával szépítettek.*
SCHOBER i. m. 95. Az 1485. 6, 7, 8. évekből számos okirat maradt fönn, melyeket Mátyás «in castro» és «in arce civitatis nostre Vindobonensis» keltez. Ez a castrum és arx nem más, mint a mai Hofburg helyén akkor is fennálló várpalota. Itt lakott tehát Mátyás, bár később ő maga is építtetett a karintiai utcza szegletén fényes palotát. A bécsi várpalotában foganatosított építkezés felől szól BONFIN Mátyáshoz intézett ajándéklevelében, Verulinus melyet «Architectura» czímű munkája fordításának élére helyezett.
* * *
Mátyás a hódítás jogczímén Ausztria törvényes uralkodójának tekintette magát. Felvette az osztrák herczeg czímét.. Bécs város tanácsától hűségi esküt követelt. A tartomány rendeinek gyűlést hirdetett, hódolatukat fogadta, adót szavaztatott meg, és új adózási rendszert dolgoztatott ki általok. Jószágokat adományozott magyarországi híveinek Ausztria területén.* Sőt a bécsi püspökségre magyar főpapot nevezett: Dóczi Orbán személyében.*
Így Zápolyai Istvánnak, Dóczi Orbánnak stb., «Jure belli» mondja az adománylevélben.
A magyar országos levéltár őrízi az 1487 martius 7-iki pápai bulát, melyben «Mátyás kérésére» Dóczi egri püspök, a bécsi püspökség gubernatorává neveztetik.
Kezdetben, mikor a háborút megindította, csak az volt czélja, hogy boszút álljon a császáron, őt megalázza és a saját hatalmi érdekeit biztosító egyezség kötésére kényszerítse. De később, a szerencse kedvezéseinek hatása alatt, mind merészebb terveket karolt föl. Úgy vélekedett, hogy az osztrák ház örökös tartományainak állandó birtokosává teheti magyar koronát; és ő mint német területek uralkodója, biztosabban számíthat a császári trón elnyerésére.*
Így fogta föl maga a császár is Mátyás terveit. Tanuskodik erről 1485 elején a brandenburgi választóhoz írt levele. L. SCHOBER 96. és az I. jegyzetet.
Mert ezen czélpontot soha sem téveszté szem elől. És az olasz humanisták is nem szűntek meg imperatori vágyait táplálni, azok teljesűlését hirdetni. «Bár viradna föl – olvassuk egyiköknek munkájában – mielőbb az a nap, mikor Mátyást mint római királyt és császárt üdvözölhetjük! … Miként egykor Mátyás az apostolságra hivatott meg, sorshuzás utján, úgy reméljük, hogy császári sors lesz osztályrésze a mi Mátyásunknak is. Ha majd azután koronázása végett Olaszországba jő, ó milyen beszédet intéznünk akkor Mátyás császárhoz!»*
CARBO «De rebus gestris Matthiae Regis» Mátyásnak dedicált művében. Irodalomtörténeti Emlékek. II. 214.
Azonban Mátyást álmodozásából csakhamar felriasztotta a rideg valóság.
73. FRIGYES CSÁSZÁRNAK A SZÁSZ HERCZEGHEZ INTÉZETT LEVELE.
A császár nem hajlott meg a csapások súlya alatt. Nyugodtan tekintett a jövendőbe. Tántoríthatatlan volt azon meggyőződése, hogy a fordulat nemsokára bekövetkezik. A magyar fegyverek által elfoglalt vagy fenyegetett tartományait sorsuknak engedve át, a német birodalomba távozott. És itt nemcsak oda irányúlt figyelme, hogy a fejedelmeknél segítséget eszközöljön ki, hanem azon is fáradozott, hogy fiának Miksa főherczegnek a császári trónon örökösödését biztosítsa, őt római királylyá választassa meg.
Ezen utóbbi tervét nagy óvatossággal készíté elő, ügyességgel vezette sikerhez. Sőt épen Mátyás király diadalaira, hódításaira és ambitiójára utalva, győzheté meg a fejedelmeket arról, hogy nem szabad időt veszteni, és bevégzett ténynyel kell útját állani az ő törekvéseinek.
Az 1486 elején Frankfurtban tartott birodalmi gyűlés Mátyás ellen 34,000 emberből álló sereg kiállítását határozta el. És február 16-ikán a választó-fejedelmek Miksa főherczeget római királylyá kiáltották ki.
Mátyás ekképen két évtizeden keresztűl kifejtett erőfeszítéseit meghíúsítva látta. Azonban nem volt szokása a bevégzett tények előtt némán meghódolni. El volt határozva, hogy kísérletet tesz a választás megsemmisítésére.
Hat választó-fejedelem adta szavazatát Miksára. A hetedik, a cseh király nem volt jelen. A császár, ki Mátyást nem volt hajlandó elismerni; Ulászlót sem engedte meghivatni, mivel előre lehetett látni, hogy mint a magyar király szövetségese, ellen fog szegűlni.
Mátyás rábírta Ulászlót, hogy a jogain ejtett sérelem miatt óvást emeljen, és a választás érvényességét ne ismerje el. Ő maga is, a választó-fejedelmekhez intézett iratában, szövetségesének feszólalását hathatósan támogatta.
Mivel pedig ilyen körűlmények között érdekében állott viszonyítá Ulászlóhoz még szorosabbá és bensőbbé alakítani, meghívta őt a morvaországi Iglau városba, hol (september havában) tizenkét napot töltött vele.
75. A N.-UJHELYI VÁR-KASTÉLY ÉS VÁR-KAPU.
Nagy európai szövetséget szándékozott a császár és Miksa ellen létrehozni. Csatlakozásra szólította föl Francziaország királyát és az olasz hatalmakat.*
Ezen tárgyalásokra vonatkozólag nagyérdekű részleteket – melyekre e helyen nem terjeszkedhetünk ki – tartalmaznak a ferrarai herczeg milánói ügyviselője által 1486 april 11-, 12-, julius 9- és augustus 18-ikán kelt jelentései. (Kiadatlanok, a modenai állami levéltárban.)
Egyszersmind, a boszú lángjától hevítve, fokozott erélylyel folytatta Ausztriában a hadimunkálatokat.
Augustus elején személyesen állott serege élére. Laa, Recz és Eggenburg városokat, bár erélyes ellenállást fejtettek ki, megvívta. És miután rövid ideig Bécsben a hadjárat fáradalmait kipihente, az 1487-ik év január 13-ikán Németújhely alá indúlt, melynek megszállását Zápolyai István már két év előtt kezdette meg, és azóta sikertelenűl folytatta.
76. ZÁPOLYAI ISTVÁN DOMBORMŰVŰ ARCZKÉPE.
Mátyás az ostrom munkálataiban sok hibát fedezett föl. A sánczokat és tornyokat egymástól és a várostól nagy távolságban emelték; minélfogva a megszálló seregnek meg kellett oszolni, az őrségnek ellenben könnyű volt kirohanásokat tenni és élelmi szereket szállítani.
A király lehetőleg szorosra vonta az ostromövet, tizennyolczezer lépés hosszúságban árkot ásatott a város körűl, gondosan ügyelt az élelmiszerek szállításának meggátlására, és titkon összeköttetésbe lépett néhány elégűletlen polgárral.
Nemsokára rohamot rendelt az egyik külváros ellen. Katonái, kiknek majdnem nyakig kellett a vizekben és mocsarakban gázolni, két ízben verettek vissza; harmadízben sikerűlt az utcákba hatolniok; de ekkor az őrség felgyújtotta a házakat, és a védtelenűl álló magyarokra irányozta ágyúit, melyeknek golyói míntegy ötszáz vitézt terítettek le.
Viszont a magyar ágyúk tüzelése nagy károkat tett a falakban. Mindenfelé rések tátongtak. Husvét hetében Mátyás új rohamra készűlt, és kémet küldött a városba, hogy ott néhány házat felgyújtván, az őrség figyelmét elvonja. De a kém elfogatott, és mindent kivallott. Mire a vár parancsnoka azon csellel élt, hogy a kijelölt helyen ő gyújtott föl egy farakást, miáltal a magyarokat tévútra vezethette, és a falakra rohanókat felkészűlve várván, tetemes vesztességgel visszaűzhette.
Mindazáltal az ostromlók mind közelebb jutottak a falakhoz, és míg ezeknek lövetése szűntelenűl folyt, az őrség és lakosság mindenben szükséget szenvedett. Junius 29-ikén a császári kapitányok és a város tanácsának tagjai megjelentek Mátyás előtt, hogy vele tárgyalásokba bocsátkozzanak. Az alku egészen sajátszerű formában jött létre. Fegyverszűnet köttetett hét hétre; ha ezen idő alatt legalább 3000 fegyveresből álló császári felmentő sereg a város kapujig tud hatolni, a király felhagy az ostrommal; ellenkező esetben a negyvenkilenczedik napon a vár és város megnyilik előtte.
A fegyverszűnet idejét Mátyás arra használta föl, hogy Schottwien és Mürzzuschlag megvívásával a fontos semmeringi útat hatalmába ejtse. Augustus 14-ikén ismét Németújhely alatt volt, és három nappal utóbb ünnepélyes bevonulását tartotta Frigyes császár székvárosába.
Ezalatt végre a német birodalom által felajánlott segélyhad megindúlt. Összesen csak háromezer emberből állott. Albert szász herczeg volt vezére, ki augustus közepén Sanct Pölten felé vonúlt.
Mátyás személyesen vezetett ellene egy hadosztályt. De régi barátságos viszonyukra hivatkozva, találkozást ajánlott neki. A herczeg kész volt ezt elfogadni, s a békés kiegyenlítést megkísérleni. És bár a császár által eltiltatott az alkudozásoktól; november havában ismét érintkezésbe lépett a magyar királylyal.
Megálapíttatott, hogy november 30-ikán Mátyás Sanct-Pöltenben, Albercht Mökben jelenik meg. Amaz pontos volt. Ez udvarias levélben csak egy napi halasztást kért.
Markersdorfban jöttek össze. Őszinte tisztelettel járultak egymás elé. Bizalmas beszélgetésben az egyezség főpontjai iránt tisztába jöttek. A részletek kidolgozását tanácsosaikra bízták.
Arról volt szó, hogy a császár és a magyar irály a közöttök fenforgó vitás ügyek eldöntését a pápára bízzák.
Azonban a császár jóváhagyását nem sikerűlt kieszközölni. Csak rövid fegyverszűnet jött létre. Albrecht herczeg elhagyta a harcztért. Ausztria Mátyás kezeiben maradt.*
SCHOBER i. m. 138. s kk. 11.
