I.
I.
Zrednai Vitéz János elidegenedése Mátyástól. Elégületlenség az országban Mátyás önkényes uralkodása miatt. Összeesküvés. Kázmér lengyel herczeg meghivatása a magyar trónra. Mátyás magatartása az egybehívott országgyűlésen. Kibékülése Vitéz Jánossal. Kázmér hadjárata és kivonulása. Vitéz János és Janus Pannonius halála.
Külföldön idegen korona megszerzéséért harczolván Mátyás, veszélyben forgott, hogy országát veszti el. És az ő sajátos végzette úgy hozta magával, hogy ismét azok egyike, kik trónra emelték, tesz kísérletet, hogy attól megfoszsza. Legközelebbi rokonának, Szilágyi Mihálynak, összeesküvése után következett családja leghívebb szolgájának, Zápolyai Imrének, lázadása. Most pedig atyai barátja, Zrednai Vitéz János, tervez ellene pártütő merényletet.*
E helyen legyen megengedve e sorok írójának, az ismételve felmerűlt indokolatlan vádakkal szemben utalni arra, hogy «vitéz János élete» czímű munkájában is pártütő merényletnek tüntette föl Vitéz 1471-ik évi actióját. Egyebeket mellőzve, csak e sorokra hivatkozom: «Mindezek felhozásával nem menteni, annál kevésbbé igazolni, – csak magyarázni akarjuk eljárását.» (210.)
Tizenkét esztendőn át benső viszonyuk egy pillanatra sem zavartatott meg. A király határtalan bizalommal követte tanácsait; kivételes kegyeletet, majdnem hódolatot tanúsított iránta. Közbeszéd tárgya volt, hogy a nagynevű főpap mindenható uralkodójánál.* Maga Mátyás is később – nem is túlzással – azt állította, hogy Vitéz János «tetszése szerint intézte az ország ügyeit».* Kétségtelen, hogy politikájának és becsvágyának irányára a nagynevű főpap jelentékeny befolyást gyakorolt.
Egyebek között utalhatok Piccolomini bíbornok, Vespasiano Bisticci és Schlick Miklós nyilatozataira. (Epist. P. I. E. IX. – MAI. Spicilegium Romanum. I. 287. – Fontes rerum Austriacarum. Diplomataria. XLII. 483. 1.
1473 végén a magyar országgyűlésre küldött biztosai részére adott utasításban.
A király bizodalmában és rokonszenvében osztozott vele unokaöccse, a pécsi püspök.
Így tartott ez 1470 tavaszáig. A bécsi összejövetel létrejötte volt utolsó diadaluk, sikertelen felbomlása első kudarczuk.
A császárral való szövetség volt azon alap, a mire politikájuk épületét helyezni kívánták. A Csehország meghódítására és a császári korona megszerzésére irányuló törekvések sikerének föltételét ama szövetségben látták.
Mátyás, a császár megbízhatatlansága által fölháborítva, az 1469-ik év kezdetétől, három ízben kísérlé meg, hogy nélküle és ellene valósítsa terveit. De a cseh királynál és a német fejedelmeknél, kikhez fordúlt, nem találkozott több őszinteséggel. És így történt, hogy a legjelentősebb pillanatban, Podjebrád halálakor, elszigetelve állott.
Az esztergomi érsek és a pécsi püspök belátták, hogy ilyen körülmények között programjuk valósítása lehetetlenné válik; hogy egyidőben Lengyelországgal, Csehországgal és a császárral háborút viselni annyit tesz, mint az országra biztos romlást hozni.
Mátyás ezt nem látta be. Az ő önbizalma korlátlan volt. Nem ismerte a csüggedés érzését. Sehol sem látott leküzdhetetlen nehézséget. Ellenkezőleg, a helyzetek veszélyei mintegy bűvös vonzerőt gyakoroltak rá. Minden akadály még inkább fokozta bátorságát. Minden veszteség élesztette lelkében a kárpótlás szükségének érzetét. Rá valóban alkalmazni lehetett Horatius nagy mondását: «Et si fractus illabatur orbis, impavidum ferient ruinae!»
A külső politika kérdéseiben fölmerűlt ellentét a király és eddigi bizalmas tanácsosainak viszonyában az elidegenedés és feszűltség csíráit fejlesztette ki, melyek az utóbbiaknál annál termékenyebb talajra találtak, mert egy szerencsés vetélytárs cselszövényeinek tulajdoníthaták mellőzésöket.
Ez Beckensloer János egri püspök volt, kit ők neveltek föl és emeltek magasra, de a ki most már egészen túlszárnyalta őket, elfoglalván a király környezetében azt a helyet, melyből ők szorúltak ki.*
Vespasiano Bisticci, a flórenczi hírneves könyvkereskedő, Vitéz kortársa, erről írt jellemrajzában főleg Beckensloer miatt történt mellőztetésének tulajdonítja az ő elpártolását Mátyástól. (MAI. Spicilegium. I. 289. 1.)
A hatalmat, a mit magának kiküzdött, mi sem jelezi érthetőbbnek, mint az a tény, hogy mikor ő maga a váradi székről a leggazdagabb püspökségre, Egerbe, helyeztetett át, utódjává egyik fiatal rokonát, a szintén sziléziai Stolcz Miklóst neveztette ki, habár még tanulmányait sem végezte volt el, és befejezésök végett, ekkor (1471) nevelő kíséretében a bolognai egyetemet kereste föl.*
Az erre vonatkozó adatokat a bolognai egyetem anyakönyvéből e sorok írója közölte a «Könyv-Szemle» 1878-iki évfolyamában. 134. 1.
Míg az esztergomi érsek kezdetben csak amiatt panaszkodhatott, hogy a király meghidegűlt iránta; a pécsi püspök érezhetőbben tapasztalta, hogy kegyvesztetté lőn. Kevéssel a bécsi összejövetel után a slavoniai bán tisztétől, amit Thuz Jánossal együtt viselt, elmozdíttatott; hivataltársa még fogságba is jutott. ugyanekkor a cancellári hivatalt Gábor alcancellár nyerte el, bár csak budai plébános volt, ki azután hirtelen a kalocsai érsekségre emeltetett.*
Az Országos Levéltár oklevelei nyomán.
Mindez mélyen elkeserítette az esztergomi érseket. Közte és uralkodója között heves jelenetek merűltek föl. Külföldön forgalomba hozott és hitelre talált hírek szerint – amelyeknek azonban alaposságához kétség fér – egy alkalommal, mikor az országtanács űlésén, a prímás, az urak nevében, azt a kijelentést tette, hogy «idegen ország érdekében pénzöket költeni, véröket ontani nem hajlandók», Mátyás annyira elragadtatta volna magát indulata által, hogy kezét emelte rá és arczúl ütötte.*
Monhaupt Jánosnak, a szász herczegek ügynökének, 1471 spet. 14-ikén uraihoz intézett levele, a drezdai királyi levéltárban.
Abban, ki tisztán személyes boszúvágy kielégítésére támaszt polgárháborút, az erkölcsi romlottság kivételes fokát kellene föltételezni. Viszont, hogy valaki azon uralkodó ellen, kihez a hála és szeretet kötelékei csatolják, azért ragadjon fegyvert, mivel politikáját vészteljesnek tartja: az erkölcsi erő kivételes foka kívántatnék. A Brutusok ép olyan gyéren fordulnak elő a történelem lapjain, mint a Coriolánok. Rendszerint a személyes elkeseredés és a közállapotokkal való elégületlenség firgyéből születnek az összeesküvések és lázadások.
Ezen két tényező találkozása vezette ez alkalommal is Mátyás bizalmas híveit az ő ellenségeinek élére. Ez utóbbiak sorában a többség bizonyára olyanokból állott, kiket a király csehországi vállalatával idegenített el magától. Azok előtt, kik az ő indító okait és végső czéljait nem ismerték, akképen kellett föltűnnie, mintha túlcsapongó becsvágyának áldozná föl nemzete érdekeit, hűtlenné vált volna családja hagyományaihoz és saját rendeltetéséhez. Mikor azután tőlük még nagy áldozatot is követelt, szükségkép elviselhetetlennek tartották, mivel felfogásuk szerint a czél, amire az kivántatott, a nemzet feladataival ellentétben állott.
És habár az országgyűléseken mindig megszavazták a kívánt adót; amint a király tekintélyének és hódító szeretetreméltóságának varázsköréből távoztak, bizonyára még fokozta ingerűltségöket az önvád, hogy meggyőződésöktől eltántoríttatni engedték magokat.
Nem kevésbbé volt alkalmas az elégületlenség élesztésére Mátyás eljárása, mit az ő belső politikájában követett.
Erélye, szigora és igazságossága sok érdeket sértett
Emellett a lángeszű uralkodók fényes tulajdonai mellett, bírta azok végzetes hibáit is. Nagy czélokat tűzött ki; de úgy vélekedett, hogy az eszközök megválasztásában semmi sem korlátozhtaja; azt hitte, hogy a nemzet, miután a nagy czélokat elérte, nem fog gondolni azzal, hogy milyen útakon vezették oda.
Korának iránya, mely az erős monarchiák szervezése felé sodorta a nemzeteket, nem kedvezett az alkotmányos intézményeknek. Ő is túltette magát azokon. A magyar nemesség ősi jogai között alig volt egy is, amit sértetlenűl hagyott volna.
Adókat vetett ki és hajtatott be, miket országgyűlés nem szavazott meg. Nemeseket törvényes ítélet nélkül elfogatott, száműzött, jószágaiktól fosztott meg. Idegeneket főpapi székekre, várkapitányságokra, nem-nemeseket főispáni hivatalokra emelt. A katonaság megszállott nemesek és papok házaiban; még templomokba és kolostorokba is betört. Adószedők, harminczadosok és sótisztek erőszakoskodásai napirenden voltak. Törvényszéki ítéletek királyi rendeletekkel hatályon kívül helyeztettek. És egyéb törvénybe ütköző rendeletek, adománylevelek és okiratok is bocsáttattak ki.
Az ily módon sokféle forrásokból fakadó elégületlenség terjedését, a Mátyás ellen szövetkezett uralkodók élénk figyelemmel kísérték. Támogatásuk biztosításával siettették a katasztrófa bekövetkezését.
Az esztergomi érsek és a pécsi püspök, kikhez a mozgalom vezetésében Thuz Osvát zágrábi püspök, Zápolyai Imre és Rozgonyi Rajnald csatlakoztak, az eddigi összeesküvések sikertelenségén okúlva, mielőtt a lázadás zászlaját kitűznék, egyik szomszéd uralkodóház sarját kívánták a trónra meghívni, és annak erős sereg élén megjelenését bevárni; azon reményben, hogy ekkor majd a nemzet cserbe fogja hagyni uralkodoját.
A lengyel király másodszülött fiának, Kázmér herczegnek, ajánlották föl a koronát. Jelöltjük mellett, ki anyai ágon Zsigmond királytól származott, az örökösödés elvét hangoztathatták; továbbá, atyja a lengyel, bátyja a csehországi trónt bírván, ezen két állam szövetségéből Magyarországnak a törökök ellen hathatós segítséget ígérhettek. És mivel a herczeg csak tizenhárom éves volt, arra számíthattak, hogy kiskorúsága alatt ők fognak uralkodni, és őt később is befolyásuk alatt tarthatják.
A lengyel király készséggel adta beleegyezését ahhoz, hogy fia a meghívást kövesse. És sietve megtette készületeit a sereg szervezésére, mely őt Magyarországba vezetendő volt.
Mindez a legszorosabb titok leple alatt ment végbe. A zágrábi püspök, osztrák területen keresztűl, váltott üzeneteket a lengyel udvarral.*
Erre nézve érdekes részleteket tartalmaz az egykorú tudósítás, mely az Archív für österr. Geschichtsforschung. VII. 76. lapján közöltetik.
Mátyás ezalatt junius havát a morvaországi Iglauban töltötte, hol egész figyelmét a csehországi ügyek foglalták el.
Itt kereste föl néhány hű esztergomi kanonok küldötte, ki főpapjuk árulásáról és a készülő merényletről tudósítást hozott.*
DLUGOSS elbeszélése, melynek hitelességéhez kétség nem fér.
Válságos helyzetében mesteri önuralom és ügyesség bizonyítékait adta. A lappangó mozgalommal szemben, nehogy kitörését erőszakos föllépéssel siettesse, és hívei körében csüggedést támaszszon: úgy viselte magát, mintha sem a magyarországi elégületlenek, sem a lengyel udvar terveiről tudomása nem volna.
Rögtön útra kelt Magyarországba; de azon ürügy alatt, hogy ott segítséget fog kérni a csehországi vállalat folytatására.* És az olmüczi püspököt Lengyelországba küldötte, hogy ott kísérletet tegyen a bonyodalmaknak békés úton megoldására, vagy legalább a helyzet felől biztos tájékoztatást nyerjen.
ESCHENLOER. II. 223. 1.
A morva főpap julius első felében terjesztette elő Krakkóban uralkodója ajánatait, melyekben késznek nyilatkozott a csehországi koronára tartott jogigények fölött a pápára bízni az eldöntést; vagy pedig Ulászló herczeget fiának fogadni és magával egyidőben megkoronáztatni; egyszersmind újból megkérte a lengyel herczegnő kezét, kilátásba helyezvén hogy azon esetre, ha fiörökös nem származnék frigyéből, Magyarországon is Kázmér király fiainak biztosítja az örökösödést.
Azonban a lengyel urdvar a fényes ajánlatokat visszautasította; azon biztos reményben élt, hogy Kázmér herczeget a magyar trón elfoglalásától csak hetek választják el. Ezt nyiltan elárulta egyik lengyel úr, mikor a magyar király hatalmára utaló olmüczi püspöknek odavetette azon fenyegető megjegyzést: «Megjön az idő, s már meg is jött, mikor királyod nemcsak Csehországot, hanem Magyarországot is elveszti!»*
Az olmüczi püspök küldetéséről ESCHENLOER. II. 223–7. 11. Előterjesztése és a lengyel válasz: Codex Epistolaris s. XV. 252-6. 11.
Ezalatt Mátyás julius második felében Budára érkezvén, szerencsésen megvalósította tervét. Senki sem sejtette, hogy tudomása van a veszélyről, a mi fenyegeti. Mikor julius végén Boroszló polgárai réműlten értesítették, hogy Kázmér lengyel király nagy sereggel készűl fiát Magyarországba küldeni, ő Beckensloer püspök által azt válaszolja, hogy «a schweidniczi sörházakból kikerülő kósza hírekkel ne alkalmatlankodjanak neki».* És a felsőmagyarországi hatóságokat a lengyel betörésre előkészítvén, ezt úgy tüntette föl, mintha csakis a csehországi korona érdekében terveznék.*
ESCHENLOER. II. 234. 1
Mátyás királynak 1471 augustus 3-ikán Kassa városához intézett rendelete TELEKInél XI. 450. 1.
Időközben a főpapokat és urakat, kiket udvarához meghívott, s köztük azokat is, kikről tudta, hogy az összeesküvés részesei, előzékeny nyájassággal, kitüntetésekkel és adományokkal igyekezett lekötelezni.* Egyebek között Újlaki Miklós ingadozó hűségét végleg megszilárdította azzal, hogy legmerészebb vágyát teljesítve, bosnyákország királyának méltóságával ruházta föl, és megengedte neki, hogy Jajczán megkoronáztathassa magát.*
Így például 1471 september 14-ikén Geréb Péternek visszaadja Fogarast, amit tőle «certis ex causis» elvett volt. (Országos Levéltár.)
Ezt Ragusa városa 1471 november 10-én írja meg Ferdinánd nápolyi királynak. (MAKOUSCHEW. II. 95. 1.) Az Országos Levéltár okiratai között az első, a melyben Ujlaki bosnyák királynak czímeztetik, 1472 majus 7-ikén kelt. Abban özvegy Hunyadi Jánosné fiának fogadja őt.
Egyúttal a september első felében tartott országgyűlésen készséggel teljesíttte a rendek kívánatait, orvosolta a sérelmeket, megerősítette az ország szabadságait.
Kötelezte magát, hogy ezentúl évenkint tart országgyűlést; a régi kamara-nyereségen kívül más adót nem hajt be, kivéve, ha a rendek önként ajánlják meg; az egyháziakra külön terheket nem ró; nemeseket csak a törvényes formák megtartásával foszt meg szabadságuktól; jószágok adományozásában a törvényes gyakorlathoz tartja magát; várparancsnokokká érdemes honfiakat, főispáni tisztre csak nemeseket nevez ki; törvénybe ütköző okiratokat nem állít ki, és «ha – úgymond – ilyeneket bárki a maga előnyére kieszközöl, azok érvényteleneknek tekintendők».
Az ország rendei teljesen ki voltak elégítve; amit azzal bizonyítottak be, hogy minden porta után három negyed forintnyi adót szavaztak meg.*
A september 18-án szentesített törvénykönyv KATONÁnál. XV. 521–34. 11. Az adó megajánlására vonatkozó végzés nem foglaltatik benne. Arról említés fordúl elő az esztergomi érsekkel kötött alább idézendő egyességben. KATONÁnál. 514. 1.
Ezen siker, a nyugodt biztosság, melylyel Mátyás a tűzhányó hegy kráterének szélein haladni tudott, méltán felidézi az utókor csodálatát.* A lélek egyensúlyát, mely a nagyság egyik ismerettő jele, ép úgy megtudta őrízni a legveszélyesebb helyzetekben, mint a világtörténelem kimagasló alakjai: Nagy Sándor és Caesar, Nagy Frigyes és Napoleon, kik birodalmak sorsa fölött döntő csaták előestéjén, nyugodtan szentelték óráikat az irodalom remekeinek élvezetére vagy megalkotására.
Lengyelország legújabb történetírója, CARO, így nyilatkozik: «Die Art wie Matthias sich aus dem im Herbst 1471 scheinbar über seinem Haupte zusammenschlagenden Verlegenheiten zu befreien wusste, stellt einen der bewunderungswürdigsten Momente in der kunstvollen Regierungsweise dieses Monarchen dar.» 355. 1.
Mátyás is, épen ekkor, a trónjának fönmaradása fölött döntő országgyűlés tartama alatt, ráért fogadni könyvfestőjét, Blandiust, ki ékes kéziratokkal terhelten Rómából megérkezett, elolvasni a könyveket, miket olasz humanisták küldöttek neki ajándékul, sőt válaszolni is leveleikre.
«Régi, elkopott mondás, – írja egyiköknek, Julius Pomponius Laetusnak – hogy a fegyverek zajban a múzsák szava elnémúl. Mi azonban, úgy szólván folytonos háborúkba bonyolúlva, az időt, ami rendelkezésünkre marad, örömmel és gyönyörrel szenteljük az irodalomnak. Ezért Silius Italicusnak általad imént Rómában díszesen kinyomatott könyvét, melyet nekünk ajándékul felajánlasz, kedvesen fogadtuk, s az elmúlt napokban gyakran forgattuk. Ifjúkorunkban bírta már Silius a mi tetszésünket; most pedig, mikor mi is háborúkkal vagyunk elfoglalva, megnyerte még inkább, mert háborúkról szól éneke. Mindazáltal nem hallgathatjuk el, hogy szánalmasnak tartjuk a királyok sorsát; mert kénytelenek háborúkat viselni, amik gyakran diadalokat hoznak, de mindig embervér özönét ontják… Ellenben irígylendő a Te sorsod és írótársaidé; mert nem vérontásra és uralomra irányúlnak vágyaitok; egyedül az erény és az irodalom babéraiért versenyeztek. Ezzel pedig kedves dolgot műveltek az uralkodóknak is; mert a fegyverek vad zaját felejtetitek velünk!»*
Az 1471 september 13-ikán kelt levél TELEKInél. XI. 454. 1.
A fegyverek vad zaja csakhamar felhangzott körűle. A siker, amit az országgyűlésen elért, nem háríthatta el.
September első napjaiban a lengyel udvarnál közrebocsátották a hadüzenő manifestumot, a melyben Kázmér herczeg magát «Magyarország természetes urának és örökösének», Mátyást pedig «a királyi czímet méltatlanúl bitorló zsarnoknak» nevezi. Előadja, hogy az örökösödési jog alapján igényt tart a koronára, mert Zsigmond és Albert királyoktól származik. Ekkorig jogait kiskorúsága miatt nem érvényesíthette. «Most azonban – írja, Mátyáshoz intézvén szavait – néked és párthíveidnek felmondjuk a békességet. Nem az ország nagyjainak és lakóinak üzenünk hadat; hanem csak neked, a dölyfös és törvénytelen uralkodónak, és azoknak, kik neked segítséget nyújtanak!»*
Ezen irat több egykorú példánya található a hazai és külföldi levéltárakban. Kiadta DOGIEL. Codex Diplom. Poloniae. I. 60. A példányok különböző dátumokat viselnek, mert nem egy időben küldettek szét.
Ezen iratot mindenekelőtt a Lengyelországgal határos megyékben kezdették terjeszteni, a honnan rögtön Budára küldetett néhány példánya. Az ország rendei még együtt voltak, és abban állapodtak meg, hogy a manifestumra nem a király, kihez intézve van, hanem az országgyűlés fogja megadni a választ. Mindazáltal fogalmazására kétségkívül befolyt maga Mátyás is. Ezen államiratot, mely a trónkövetelő atyjához, a lengyel királyhoz, van intézve, méltán mesteri műnek lehet mondani. A határozottság és mérséklet ritka öszhangját tűnteti föl. Elejétől végig megőrzi a méltóságteljes nyugalmat, amit egy kifakadás, egy sértő szó sem zavar meg.
Az ország rendei kifejtik, hogy a magyar törvények értelmében az uralkodóház leányágát a trónöröklés joga nem illeti meg; ennél fogva Mátyás törvényesen és jogosan választatott meg királylyá. Kijelentik, hogy Mátyáshoz és örököseihez minden időben hűségesen fognak ragaszkodni; őt «akár az egész világ ellen is» minden erővel fogják támogatni. Könnyelmű pártütőknek nevezik azon urakat, kik saját érdekeiket tartva szemelőtt, a lengyel királyt tévútra vezették, és fiát a magyar trónra meghívták, a nélkül, hogy erre felhatalmazást kaptak volna. Felkérik tehát a lengyel királyt, hogy rájok többé ne hallgasson. Ők utolsó lehelletökig hűségesen fognak szolgálni törvényes uralkodójuknak; egyúttal készek buzgón közreműködni abban, hogy a két szomszéd ország és uralkodóik között a régi barátság és szövetség megújuljon.*
A september 21-én kelt irat, mellyet tíz főpap és harminczhat főúr írt alá, a lengyel királyság varsói levéltárában.
De már késő volt! Kázmér király, october 7-én kelt válaszában, ragaszkodott azon felfogásához, hogy az örökösödési jog a leányágra is kiterjed. És értesítette a rendeket, hogy fiát, sereg élén, Magyarországba küldötte.*
Az irat ugyanott.
Kázmér herczeg october 2-án, tizenkétezer fegyveres élén megindúlt Magyarország elfoglalására. Lassan haladt előre; kétségkívül a magyar rendek tömeges csatlakozását bevárandó. De csak Rozgonyi Rajnáld, a két Perényi testvér és néhány felvidéki nemes jött táborába. Sárosmegyéből Eger felé irányozta útját. November 8-án Hatvanba ért, s itt tábort ütött.
59. KÁZMÉR LENGYEL KIRÁLY MELLSZOBRA.
Mátyás ez esetben is nagy önuralmat és óvatosságot tanúsított. Nem sietett eléje, hogy nyílt ütközetben mérkőzzék meg vele. Tartózkodott minden kockáztatástól. És a lengyeleket a Cserháton és az Ipoly völgyén kersztűl Nyitráig engedte vonúlni, melynek várát a pécsi püspök nyitotta meg nekik.
Ezalatt a király Vitéz Jánost, hogy az ellenséghez csatlakozástól visszatartsa, esztergomi várában körűlzáratta. De amint ez késznek nyilatkozott hogy meghódol, Mátyás azonnal hajlandó volt megbocsátani neki és kiengesztelődni vele. Azon kitűntetésben részesíté, hogy a legelőkelőbb urakat küldötte hozzá közbenjárók gyanánt: a nádort, a kalocsai érseket, az egri püspököt és Zápolyai Imrét. Ezek létrehozták (december 19-én) ez egyességet.
A prímás kötelezte magát, hogy Mátyást, mint az ország törvényes királyát, egész erejével támogatni fogja; az érsekség erősségeibe megbízható magyar parancsnokokat rendel, kik a királynak is hűségi esküt tesznek, sőt ha kívántatik, királyi őrséget fogad be; a király engedelme nélkül épített várakat lerontja; és azon lesz, hogy Nyitrát a lengyelektől visszaszerezze.
A király viszont biztosítja őt, hogy állása, becsülete és személye ellen soha sem fog bármit elkövetni, vagy mások által elkövettetni; jogainak, kiváltságainak és jövedelmeinek élvezetében meghagyja; és ha jövőben egyiköknek a másik ellen, panasza lesz, az ügy az országtanács elé fog terjesztetni.
Az egyességnek a közbenjárók által megállapított föltételei alá, mint Mátyás, mind Vitéz János egyforma nyilatkozatot írt, amiben lelkiismeretes megtartásukat keresztény hitökre fogadják.*
TÖRÖK János. Magyarország Prímásai. II. 79-81. 11.
Mátyás, miután az agg főpapot személyes találkozásban is megnyugtatta, Nyitra vára alá vonúlt; azon szándékkal, hogy a trónkövetelőt körűlzárván, hatalmába kerítse.* De Kázmér december 26-ának éjszakáján elmenekült; négyezer emberből álló őrséget hagyván hátra, a mely szintén nem fejtett ki tartós ellenállást, és szabad elvonulás föltétele alatt a várat átadta.
Ez CAROnak is nézete. 356. 1.
Kázmér herczeg nem is tett többé kísérletet, hogy igényeit a magyar trónra érvényesítse. Ezentúl egészen az áhítat gyakorlatainak szentelte ifjú életét; úgy hogy miután néhán év múlva földi pályáját bevégezte, az egyház a szentek sorába ikatta.
Vitéz János, néhány héttel kibékülése után, ismét magára vonta a király gyanúját és haragját. Elfogatott és Visegrádon tisztes őrizet alá helyeztetett. Innen csakhamar, a főrendek közbenjárására, szabadon bocsáttatott ugyan, de most már gyűlölt vetélytársának, az egri püspöknek, felügyelete alá helyeztetett.
A küzdelmek és a megaláztatások megtörték lelkét, aláásták életerejét, és (1472 augustus 9-én) sírba vitték.
Öccse, a pécsi püspök, ki Nyitrán még együtt volt a lengyelekkel, a vár föladása után eltűnt. Mátyás attól tartott, hogy Németországba illant, és onnan folytatni fogja ellene ármányait. De a lángelméjű, szerencsétlen főpap nem gondolt újabb vállalatokra. Horvátországba menekűlt, és a zágrábi püspök egyik várába vonta meg magát. A szégyenérzet és az önvád kínjait ő sem szenvedte soká. Fényesen megkezdett pályájának kora és dicstelen halála vetett véget.*
Mátyásnak 1472 martius 24-ikén a szász herczeghez írt levele amiben az ő elfogatását kéri, a drezdai állami levéltárban. – A pécsi püspöknek 1472 martius 15-én Medvevárában kelt adománylevele a Nemzeti Muzeum levéltárában. – Medvevárában bekövetkezett haláláról szól Mátyás 1481-ben a zágrábi püspök ellen kiadott ítéletlevélben. (Az Országos Levéltárban.)
Rozgonyi Rajnáldot is, ki várainak átszolgáltatása árán kegyelmet kapott, szintén rövid idő alatt elragadta a halál.*
A hirtelen bekövetkezett halálról, mely gyanusításokra is adott alkalmat, szól az egykorú ESCHENLOER. II. 252. 1.
Így tehát Mátyás, míg bölcsességével és szilárdságával meghiusította ellenségeinek actióját; ezektől a szerencse kivételes kedvezése által örökre megszabadúlván, nyugodtan tekinthetett a jövőbe.
Azonban ő, ki a legválságosabb események zivatarai közepett biztos kézzel vezette el hajóját a csüggedés szirtje mellett: nem volt képes kikerűlni az elbizakodás törvényét, mit a szerencse és siker nyit meg a hatalom birtokosai előtt.
A nagyság átkát: a mindenhatóság gondolatának kísértéseit, nem tudta magától elhárítani. Azt hitte, hogy rá nézve semmi sem kivihetetlen; hogy neki minden meg van engedve; hogy csak jogai vannak, kötelességei nincsenek.
Azon sérelmek, miket az ország alkotmánya az 1471-ik évi összesküvés előtt szenvedett tőle, ezentúl sem szűntek meg. A következő országgyűléseken a rendek ismételten kénytelenek orvoslássukkal foglalkozni.*
Tanúskodnak erről az 1475- és 1478-ik évben alkotott végzések.
És a nemzeti érzület folytonosan felháboríttatott azon kedvezések áltak, amikben a haza fiainak mellőzésével idegenek részesűlnek.
Zrednai Vitéz János halála után, Beckensloert emelte a király az ország prímási székére; sőt kegyeit azzal tetézte, hogy az egri püspökséget meghagyta neki, és az ő rokonának, Várad ifjú főpapjának halála után, a váradi püspökség javadalmát is neki engedte; ami Rómában méltó megütközést szűlt, és tiltakozást vont maga után.*
Az 1475 september 30-ikán Beckensloerhez intézett pápai irat a bécsi titkos levéltár salzburgi iratai között találtatik.
Ugyanakkor Veronai Gábor atya, ki a csehországi vállalatban nagy szolgálatokkal kötelezte le a királyt, Erdély püspökévé neveztetett ki, és az udvari cancellár tisztét nyerte el, majd később Egerbe helyeztetett át. Mind nagyobb befolyást küzdött ki magának, úgy hogy «a király jobbik szeme» czímével tisztelték meg az olasz diplomaták.*
Ezek mellett hosszú sorozatot állíthatnánk egybe azon (német, cseh és olasz idegenekből, kik egyházi és világi állásokat nyertek el a hetvenes években.
Ezen két főpap volt most a legjelentékenyebb tényező a Csehország meghódítására irányuló tevékenységben, különösen pedig a szent-szék támogatásának biztosításában.
