Janus Pannonius püspök. Mátyás magatartása a bosnyák király és az oláhországi vajda irányában. Egyezsége a császárral.
Majus 28-án a megállapodások ünnepélyes módon közöltettek a pápai legátussal. Az ország rendei a szónoki tisztet egy ifj főpapra bízzák, ki ez időtájt kezdi a közélet terén és Mátyás udvaránál fényes tehetségeit érvényesíteni. Az a váradi püspök unokaöccse, Csezmiczei János volt. Tizenkét éves korában nagybátyja által Olaszországba küldetett, hol egy hírneves ferrarai humanista iskolájában nyerte kiképzését. Itt csakhamar kivált társai között, leginkább emlékezetének erejével, mely képessé tette, hogy egészen ismeretlen költők verseit egyszeri hallás után hibátlanúl ismételje. A verselésben is meglepő könnyűséggel rendelkezett. Sokszor fölszólította barátait, hogy jelöljenek ki tárgyat, melyről verseket készítsen. «Alig hogy meghatároztuk a feladatot – beszéli egyik közűlök – oly sebességgel mondotta tollunk alá a verseket, hogy előbb fáradott el leírásukban a mi kezünk, mint készítésökben az ő elméje.»
Szerencsével utánozta formában és hangban Hortius ódáit, Ovidius elégiáit, Martialis epigrammjait. Tökéletes jártasságot sajátítván el a görög nyelvben, a hellén irodalom több remekművét latinra fordította. Munkái, melyeket Janus Pannonius név alatt hozott forgalomba, a humanista körök kedvelt olvasmányát képezték. És V. Miklós pápa azon kitűntető fölszólítást intézte hozzá, hogy Homer Iliászát fordítsa le.
Miután Paduában a hit- és jogtudományi tanulmányokat befejezte (1458), Nagyváradra jött, hol kanonoki javadalmat bírt.
A huszonkét éves ifjú, mikor a külföldről hozott költői borostyánnal övezve, a tudományos műveltség és derűlt világnézet előnyeivel, a királyi udvarnál megjelent, csakhamar el tudta bűvölni Mátyást, ki alig két esztendő múltával, a pécsi püspökséget adományozta néki; és a maga környezetébe vonzotta, hogy társalgásában és műveiben gyönyörködhessék, tanácsát és tollát igénybe vehesse.
Ő volt most is a budai országgyűlés tartama alatt a rendek tolmácsa a pápai követ színe előtt. És ő fogalmazta a király leveleit a pápához, kit a bosnyákországi ügyek iránt kellett felvilágosítani.
Ugyanis Tamás bosnyák király elhalálozván (1461 julius 10.) fia, István, követte őt, ki Mátyás nagylelkűségét, melylyel a szerb fejedelemséget ráruházta volt, hűtlenséggel viszonozta. A király boszújától félvén, a szent-szék pártfogásáért folyamodott. Azon ígérettel, hogy egész népével a cath. egyházba tér, a pápát rábírta, hogy legátust küldött hozzá, ki őt megkoronázta. II. Pius egyúttal fölhívta Mátyást, fogadja a fejedelmet kegyelmébe, nehogy a törökök karjaiba vesse magát.
«Elődeink példáját követvén, – így hangzik a pécsi püspök ékes tollából folyt királyi válasz – mindig nagy súlyt helyeztünk és fogunk helyezni Szentséged intelmeire és tanácsai, melyek egyaránt bírják a bölcs előrelátás és a tekintély tulajdonságait, a legjobb szándék gyökereiből erednek és a közjó czéljaira irányulnak. Királyi tisztünk is követeli, hogy meg ne tagadjuk a bocsánatot azoktól, kik érte folyamodnak, és kegyelmességünkben részesítsük azokat, kik szívünkhöz visszatérnek; hogy továbbá emlékezetünkbe mélyen véssük a jó szolgálatokat, könnyen feledjük a szenvedett sérelmeket.
«Mindazáltal nagyfontosságú ügyekben nem szabad az irgalmasságal visszaélni; inkább szigorral szükséges a szelídséget mérsékelni, nehogy a bocsánat elnyerésének könnyűsége vétkezésre serkentsen.
«Emberemlékezet óta Magyarország és az egész kereszténység ellen olyan gonosz merényletet senki sem követett el, mint a bosnyák király… És hűtlenségeért bocsánatot kérni pirulván, vagy elnyerhetni nem remélvén, – az apostoli székhez fordúlt, mely természeténél fogva elnézésre hajlandó, a mások sebeinek fájdalmát kevésbbé érezi, és a távolság miatt könnyebben megnyerhető. Hízelgéseivel körűlhálózhatta a jóságos és könnyenhivő bírót; úgy hogy a honnan büntetést érdemelt volna, kegyelmet nyert; azoknak tudta nélkül, talán akaratuk ellenére, kik az ügyben leginkább érdekelve vannak … Jól tudjuk, hogy Szentségedet a legjobb szándék vezette. De mivel nem elegendő megbánni a bűnt, és az elidegenítettnek visszatérítése képezi a bocsánat föltételét: óhajtottuk volna, hogy azt, kinek a feloldozást megadta, az elégtétel megadására is kötelezte volna…
«Mi a folyamodó iránt korábban keményeknek mutattuk magunkat; a megbocsátásban nem akarván sietni, a kegyelmesség gyeplőit visszarántottuk, hogy ezzel őt az elégtétel megadására kényszerítsük. Enne következtében hajlékonyabb lett; hogy bűnét jóvá tegye segítséget ígért, és a török határszélen fekvő erőssége átadására ajánlkozott. De miután az apostoli szent-széktől elnyerte a feloldozást, sőt a magyar királyok jogainak sérelmével, a koronát is; … ígéreteit visszavonta, azt a mit tőle követeltünk, megtagadta…Esedezünk tehát, hogy Szentséged ne táplálja kegyelmességével az ő elbizakodottságát; azon ügyekben, melyek a mi jogkörünkhöz tartoznak, utasítsa őt hozzánk; és a mit az apostoli követek talán Szentséged fölhatalmazása nélkül tettek, vonja vissza…
«Egyébiránt bármiképpen történtek a dolgok ekkorig, mi meghallgatván Szentséged intelmeit, a bosnyák királyt, ki itt jelenlevő követei által bocsánatunkért folyamodott, kegyelmünkbe vissza fogadtuk; azon föltétel alatt, hogy ezentúl hívebben teljesítse kötelességét, és hódolatával tegye jóvá az elkövetett bűnöket!»
Egyidejűleg a bosnyák király követeivel, Vlad oláhországi vajda követei is megjelentek Mátyás udvaránál, hogy segítséget kérjenek a törökök ellen.
Mátyás fölismerte, hogy a melléktartományok fejedelmeinek megoltalmazásával Magyarország megmentésére a legbiztosabb védbástyákat emeli. Ezért elhatározá, hogy a vajda segítségére fog menni. Nagy erélylyel látott a készületekhez, melyekre a velenczei köztársaság húszezer aranyat ajánlott; míg a pápa ezer lovas zsoldjának fizetését vállalta magára, és búcsút engedélyezett mindazoknak, kik a hadjárat költségeihez adományokkal járulnak.
A király julius végén távozott fővárosából. Több hétig Szegeden időzött. September második felében Erdélybe vonúlt. Innen Oláhországba készűlt hadait vezetni, hogy a törökök által időközben elűzött Vládot visszahelyezze, és az utódjává rendelt Radúlt elűzze.
De brassai táborában megjelent Radul. Előadta, hogy Vlád iszonyú kegyetlenségeivel alattvalói gyűlöletét vona magára; egyúttal késznek nyilatkozott a magyar korona fönhatóságát elismerni, és híven ragaszkodni a királyhoz. A vajdát kísérő oláh bojárok és az erdélyi rendek is megerősítették, hogy Vlád érdemetlen a királyi pártfogásra.
Mátyás ilyen körűlmények között nem késett elejteni méltatlan védenczét, sőt fogva küldötte Budára, hol tíz évi börtönnel lakoltatta embertelenségeért. Radult ellenben megerősíttette a fejedelmi méltóságban. Amely eljárásával mind a magyar korona hatalmának mind saját tekintélyének súlyát újból gyarapította.
Ez alatt a tárgyalások Frigyes császárral még mindig nem értek befejezésökhöz.
Mikor a budai országgyűlés után a pápai legátus Gráczba jött, Frigyes kijelentette, hogy a Vitéz Jánossal megállapított föltételek alapján kész a békét megkötni.
Azonban csakhamar változott magatartása.
Albrecht főherczeg nem szűnt meg ellenséges állást foglalni el. Hozzá szítottak Bécs polgárai, kik (septemberben) föllázadtak, és a körükben tartózkodó császárt várpalotájában ostrom alá vették. Frigyes ezen válságos viszonyok között Podjebrádhoz fordúlt, ki erős sereget küldött megmentésére, majd személyes közbenjárásával a két testvért kibékítette.
A császár háladatosságát megmentője iránt az adomány- és kiváltságlevelek hosszú sorozatában rótta le; sőt bizodalmának zálogáúl, halála esetére, fiának gyámjáúl a cseh királyt rendelte.
Ezek után most már nem érezte többé annak sürgető szükségességét, hogy Mátyással egyezségre lépjen; Podjebrádnak pedig épen érdekében állott megakadályozni az egyezség létrejöttét.
Ellenben II. Pius pápa minden eszközt felhasznált, hogy a császárnál ellensúlyozza Podjebrád befolyását; annál inkább, mert ez úgy egyházi, mint politikai kérdésekben, a szent-székkel éles ellentétbe jutott, és igy kívánatossá lett, hogy lehetőleg elszigeteltessék.
Az 1463-ik év első felében két pápai legátus járt a császári udvarnál. Igyekezeteiknek sikerűlt Frigyes császárt rábírni, hogy a magyar királylyal végre a békekötést szentesítse.
Így történt, hogy Mátyás és a magyar rendek küldöttei: Váradi István kalocsai érsek és Vitéz János váradi püspök, Ujlaki Miklós, Pálóczi László és Zápolyai Imre, július 19-ikén Németújhelyen aláírták az egyezségi okírat példánait, és öt nappal később Gráczban átvették a szent koronát, mely egy negyed-századig tartó távollét után, kegyeletes ünnepélyességgel vitetett az ország fővárosába.
35. FRIGYES CSÁSZÁR OKLEVELE. 1463.