VI.
VI.
Latin fordításai: «Ovidiusnak A’ szerelem mesterségéről írt könyvei. «Az Amorum elegiái.» Fábián Juliannának ajánlja. Ez visszautasítja.
A latin írók közül előszeretettel fordult Ovidius szerelmi költeményei felé.
Fekete ifjúságától kezdve nagy kedvteléssel forgatta a klasszikusokat. Kedvenczei Homér, Virgilius, Lucretius és Tacitus, kiket gyakran forgattot s kiknek fordítását szívesen látta volna magyar nyelven. Az erdélyi társaságot arra buzdítja, hogy Cicerót fordíttassa le. Az a kedvező fogadás, a melyben Voltaire részesült, vitte rá arra, hogy Ovidiust is lefordítsa. A szerelmi költemények felé fordult, hogy ebben is mintegy támogassa a szerelemről írt munkáit s megmutassa a magyar közönségnek, hogy a nagy szabású költők fordítására, bármely nyelvből legyen is az, mennyire alkalmas a magyar. Lefordította az «Ars amandi»-t: «P. Ovidius Názonak A’ szerelem mesterségéről írt könyvei» czimmel, az «Amorum» egyes elégiáit és a «Remedium Amoris»-t. Az elsőt teljesen, a másodikból a tetszetősebb elegiákat, a többitől egyes részeket. Munkáját ugyancsak Mátyási, Gvadányi és Aranka birálták. Olvasó közönsége kevés korholni valót talált bennük, mivel régi klasszikusoktól és nem czenzurázott írótól eredő munkák.
«A szerelem mesterségének» különös története van. Feketét Gvadányinak Fábián Juliannához érzett barátsága annyira föllelkesítette és az írónőt, mind költeményei, mind Gvadányi dicsérete folytán oly nagy becsben tartotta, hogy neki ajánlotta a fordítást.
Kinek ajánlanám? soká törekedtem;
De versid olvasván, arról meg győzettem,
Hogy ezen ajánlás tsak reád illhetne,
’S Azzal is érdemed talán béreltetne;
Mert ki Grátziáknak magadként áldozik,
’S ugy mint Amor Annya veletek játszadozik,
Illyetén munkának legjelesb birája
Ezen mesterségnek lehetvén próbája…
…Ajánlásom tehát legyen bizonysága,
Betse Verseidnek előttem melly drága;
’S szint’ azért úgy vegyed Asszonyom munkáimat,
Mint érdemeidnek fizetendő vámat…
De versid olvasván, arról meg győzettem,
Hogy ezen ajánlás tsak reád illhetne,
’S Azzal is érdemed talán béreltetne;
Mert ki Grátziáknak magadként áldozik,
’S ugy mint Amor Annya veletek játszadozik,
Illyetén munkának legjelesb birája
Ezen mesterségnek lehetvén próbája…
…Ajánlásom tehát legyen bizonysága,
Betse Verseidnek előttem melly drága;
’S szint’ azért úgy vegyed Asszonyom munkáimat,
Mint érdemeidnek fizetendő vámat…
Fábián Juliánna azonban mélyen megsértődött érte s kereken visszautasította az ajánlást is, a fordítást is. Fekete Gvadányitól tudta meg a dolgot és rendkívül fölindult az írónő pruderiáján.
66. FÁBIÁN JULIÁNNA ALÁÍRÁSA.
Ajánlása tisztes és nem sértő volt. A pajkos hang, melyet megpendít, inkább az öreg úr dévajkodása, mint gorombaság, a minek Juliánna tekintette. Fekete legott válaszol Gvadányinak, most már nyersen és gorobán:
Julisról nem véltem, hogy szint’ olly nagy szamár
Mint az, melly Holitsnál czifra kantzára vár,
Hogy öszvért miveljen Udvar szükségére.
Tekintvén te veled levelezésére.
De minthogy nem érti küldött ajánlásom,
Ő tőle vedd vissza, kérlek, fordíttásom!…
Ajánló levelem ditsérvén elméjét,
Semmiben sem sérti hire tsemetéjét,
Szintúgy rá férhetne minden Matronára,
A’ nélkül, hogy bántást vélhessen magára.
Aglaet ’s Testvérit nem isméri szegény,
’S verseiben tsak tőled jött a tündöklő fény.
Hadjuk azért őket ostobaságába
Merülve, ’s zsoltáros tudatlanságába…
Hogy öszvért miveljen Udvar szükségére.
Tekintvén te veled levelezésére.
De minthogy nem érti küldött ajánlásom,
Ő tőle vedd vissza, kérlek, fordíttásom!…
Ajánló levelem ditsérvén elméjét,
Semmiben sem sérti hire tsemetéjét,
Szintúgy rá férhetne minden Matronára,
A’ nélkül, hogy bántást vélhessen magára.
Aglaet ’s Testvérit nem isméri szegény,
’S verseiben tsak tőled jött a tündöklő fény.
Hadjuk azért őket ostobaságába
Merülve, ’s zsoltáros tudatlanságába…
A fordítás a Fekete-féle verselésben írt munka. A többivel együtt Ovidius szerelmeinek első fordítása, még pedig distichonok helyett magyar rímes versekben. Fordítását ő maga indokolja.
A fordító nem a tudós, hanem a nagy olvasó közönségre számított, mely a latint nem olvashatván, az ő «szabadon fordított» alakjában jut Ovidiushoz. Becsét emeli a számos szakszerű «nota», mely a mű történeti, mitologiai és művészi vonatkozásait, tehát tárgyi körét magyarázza.
