III.
III.
Török háború. Párkány visszafoglalása.
AZ 1683. év forduló pontot jelez a Habsburgok Magyarország iránt követett politikájában. A félholdnak Bécs ellen intézett merész támadása, s a birodalmi fő- és székvárosnak két hónapi szorongattatása, meggyőzte az ottani köröket eddigi maguktartásának félszeg volta felől. S ha eddig hasztalan volt az udvarhoz hű magyarok élén Esterházy Pál nádornak folytonos ösztönzése a török hódoltság felszabadítását czélzó erélyesebb támadó hadjárat ügyében: úgy most az 1683. nyárnak Bécsre nézve a fulladásig forró napjai teljesen kiábrándították az udvart téves hitéből, mintha a kanizsai végek, a Rába és Vág vonalával, elégséges biztosítékot képezhetnének a mindent elborítással fenyegető török áradattal szemben, az annyira és egyedül féltett örökös tartományok megvédhetésére.*
«In cruento illo prćlio Viennensi adfui, et duobus globis hostilibus vulneratus, eadem die hora nona vespertina urbem Viennam intravi.» Protocolum in quo diversć antiquitates etc. continentur. Kismartoni herczegi főlevéltár, Rep: 85. pag. 109.
E kiábrándulásnak köszönhető, hogy míg 1682-ben s a rá következő tavaszon Esterházy Pál nádornak örökösen támadást sürgető emlékiratai csak kevés figyelmet ébresztének a «Consilium bellicum» német ülnökeinél: addig a bécsi tréma után épen ez oldalról sürgettetett leghatályosabban a magyarországi hódolt várak visszafoglalása.
56. ESTERHÁZY PÁL 1683 AUG. 17-I OPINIÓJÁNAK VÉGSŐ SORAI.*
Esterházy Pál nádor 1683 aug. 17-iki opiniójának végső sorai a kismartoni levéltárban őrzött eredeti után.
A politikában beállott e fordulat első sorban Esztergom fölmentését jelentette, mely természeti s hadászati előnyeinél fogva a közép Duna kulcsának volt nevezhető. II. Szolimann szultán 1543 aug. 10-én jutott a fontos vár birtokába, s 1594-ben Mátyás főherczeg hatszor intézett ellene eredménytelen ostromot, míg végre Mannsfeld Károly herczegnek sikerült az erődöt 1595 augusztus 23-án a töröktől visszafoglalnia, de csak azért, hogy alig kilencz évvel később 1605-ben a benne parancsnokló Dampierre tábornok ismét török kézre bocsássa azt. S ez időtől fogva közel nyolczvan éven át szakadatlanúl a török parancsolt Esztergomnak és kies vidékének. Mert a vár széles körben uralkodott a vidék fölött.
A török erődítési rendszer általában kitünőnek volt elismerve s a rendszer minden előnyeit érvényesíteni engedte a nyolcz évtizedes tartós uralom.
A főerősség, a vár, minden oldalról meredeken felnyúló sziklán épült, s sikeresen védhető háromszöget formált két toronynyal, melyek egyikének maradványait a figyelmes vizsgáló ma is észreveheti a Sz. István kápolnája felől Sz. Tamással szemben eső oldalon, míg másika észak felől emelkedett a párkányi palánk átellenében. E két tornyot természetesen még a sziklán is jóval felül emelkedő bástyák kötötték össze, az ezek alatt elnyúló Vízivárost pedig szintén palánkolt falak környezék.
A közlekedés, a szigetre vezető vízi kapun kívűl, a postakapun s az úgynevezett várkapun át történt. Amaz a Víziváros déli részén az országútra, míg ez a Sz.-György hegyre vezetett.
A mainál sokkal lejebb híd volt a Dunán és a balparti hídfő védelmére, Szentgyörgymezővel szemközt feküdt Párkány palánkolt erődje.
E mély síkon fekvő erőd ellen indúlt Bécs alól Szobieszky János, a hős lengyel király, 1683 október 7-én izenetűl hagyván a mögötte vonuló császári fővezér, Lothringen Károly herczegnek, hogy elvárja a császári lovasság közreműködését.
A herczeg, félve attól, nehogy a szövetséges sereg különválása, az ellenséges erődök (Érsekújvár és Esztergom) közelében, veszélyeztesse a hadjárat sikerét; aggódván továbbá a felől is, ha nem fog-e a Lévánál táborozó Thököly Párkány segélyére sietni; Szobieszkyhez küldte gr. Dünewald altábornagyot azon kérelemmel, várná be az összes szövetséges hadak leérkeztét. De a király határozottan kijelenté, hogy ő Párkányt akár a herczeg lovasaival, akár ezek nélkűl, okvetetlen megtámadja, mielőtt még a – tudomása szerint ott táborozó – 1000 főnyi török csapat erősítést vonhatna magához.
És csakugyan. Míg Lothringen a király másíthatlan elhatározásáról értesülvén, lovasait szintén felültette; addig a dragonyosok és kozákokból álló lengyel előhad Párkány ellen nyomúlt. Ezt a király mérsékelt távolban mintegy 5000 lovassal – minden sorhad és tűzérség nélkül – oly tervvel követte, hogy az esetre, ha a török Párkány komoly védelmezésére gondolna: ő a szövetséges sorhadnak és tűzérségének megérkeztét a palánktól egy órányi távolban fogja bevárni.
Ámde a lengyel előhad, mely eddigi rohamos előnyomulásában akadályra sehol sem talált, egész a Dunarévig nyargalt már; és ott egy gulyaőrző kisded török csapatot űzött-hajtott maga előtt, a nélkűl, hogy a királynak bárminemű értesítést küldött volna. E végzetes mulasztás és gondatlanság csakhamar megboszulta magát.
A törökök, kik az éj folyamán Párkány őrségét Esztergomból átküldött mintegy nyolcz ezer emberrel megerősíték, egyszerre meglepő erővel állottak a palánk ágyúinak lőtávolba érkezett gyönge előhadak útjába. Szobieszky csak akkor értesűlt az ellenség közellétéről, midőn előhada már aránytalan mérkőzésben állt azzal. Hasztalan sietett lovassága zömével az ütközet színhelyére. Előhadát már feltartóztathatlan visszavonulásban találta, s a futamodók áradata magával sodorta nem csak a sereget, de őt magát is, ki csaknem életével pecsételte meg rettenthetlen személyes bátorságát. A környezetében maradt csekély számú nemesek egyike, Cerkasz, mentette meg – mondják – a király életét, s elismerésűl ezért haláláig élvezte a párkányi ütközet évfordulója napján részére utalványozott 500 tallér vitézi díjat.
A király fia, Jakab herczeg is, száz veszély közt menekült s atya és fiú sokáig elveszettnek hitték egymást.
A lengyel futás és török üldözés az ügygyel-bajjal elért császári sereg hadvonala előtt érte végét, s a mintegy 2000 elesettért Szobieszky csak a harmadik napon állhatott boszút.
Október 8-ika pihenő nap volt.
9-ike hajnalán a király sorhadát és lovasságát két hadtestre osztván, maga állást foglalt Párkány ellen, a Dunára támaszkodó jobbszárnyon. A centrumban Starhemberg gr. vezényelte a gyalogságot és tűzérséget, Croy hg. altábornagy és gr. Serényi vezérőrnagygyal, kiknek sorhada összesen 19 zászlóaljból állott, egyenként 400 emberrel. Badeni Lajos hg. Dünewald és Pálffy grófok a jelen volt, külön-külön 500 lovat számláló, 17 lovas ezred fölött parancsnokoltak; míg Jablonowszky a lengyel balszárnynyal a császári lovasok legszélsőbb balszárnyán foglalt állást, a centrum mögötti harmadik hadvonal is lengyelekből képeztetvén.
Reggeli nyolczkor indúlt meg a szövetséges sereg Párkány felé, s egy órai menet után megpillantá a palánkon kívűl csatarendben álló török hadosztályt.
Kara Mustafa nagyvezér mindent elkövetett, hogy a párkányi fontos hídfőt megvédhesse. Az ifjú tetterős Kara Mehemed budai basát új erősítéssel küldötte Párkány alá, melynek védelmére immár 16,000 főnyi török őrség állott harczkészen.
57. ESTERHÁZY PÁL ALÁÍRÁSA.*
Gr. Esterházy Miklós, gr. Esterházy István, gr. Thurzó Erzsébet, Nyáry Krisztina és Esterházy Pál
aláírásai a kismartoni levéltárban őrzött eredeti levelekről vétettek.
aláírásai a kismartoni levéltárban őrzött eredeti levelekről vétettek.
A törökök első csalódását Thököly tartózkodó magatartása idézte elő, kinek levonulására Léva felől biztosan számítottak.
A tatárok új khánja is néhány mérföldnyi távolságból szemlélte a két császári sereg mérkőzését.
Kara Mehemed mintegy 10,000 emberrel egy negyed órányira nyugat felé tolta első hadvonalát, a tartalékot ügyesen elrejtvén; minthogy azonban a Garam hátba, a híd pedig a harczél hosszvonalába esett: a visszavonulási viszonyok meglehetősen kedvezőtlenek voltak reá nézve, s nagyrészt ennek tulajdonítható az ütközet végzetes kimenetele is.
A támadást a török jobbszárny intézte az Esztergomból átjött szilisztriai basa vezérlete alatt Jablonowszky huszárjai ellen, míg ugyanakkor a török derékhad rohamot színlett a császáriak centruma felé. Az arczvonal előtt aztán hirtelen félfordulatot tőn s teljes erővel szintén a szövetségesek balszárnyára vetette magát; a hol azonban a lengyel csapat vitézűl helyt állott. Dünewald gróf most a török lovasság feléje fordult szárnyának esett s a Caprara, Pálffy, Piccolomini, Veterani és Lodron lovasezredek élén oly szétrobbantó erővel nyomúlt előre, hogy a futásra kényszerűlt török jobbszárny és derékhad vad menekülése visszavonulni készté a balszárnyat is, mielőtt ez még támadásra is gondolhatott volna. S a csata sorsát ilymód Dünewald határozott fellépése végleg eldöntötte. Ő maga s a lengyelek balszárnya a párkányi sánczárkokig nyomában volt a futó ellennek, mialatt Lothringen az egész sereggel csatarendben nyomult Párkány alá.
Mindez alig vett egy órát igénybe.
A megfutamodott török had egy része Párkány palánkjai között vonta meg magát, más része a Garam gázlóin át Pest felé hátrált; míg a sereg zöme a Duna hídján keresztűl Esztergomba jutni ügyekezett. Csakhogy a híd a rá tóduló ember-, ló- és szekértömeg roppant súlya alatt csakhamar leszakadt, s így a török önmaga vágta útját visszavonulhatásának.
Lothringen, a kínos zavar első pillanatait felhasználva, öt zászlóalj gyalogságot rendelt Szobieszkynek Párkány paliszádjait ostromló kozákjaihoz, öt ágyút pedig a Duna partjára vezénylett, öldöklő kartács-záport zúdíttatván azokból a hídon szorongó törökökre.
Egyidejűleg Badeni Lajos herczeg is rohamot intéz – az esztergomi török ágyúk tüze alatt – Párkánynak Duna felől eső sánczai ellen, melyeken belűl (200 kegyelemért esdő janicsáron kívűl) csakhamar minden törököt kardélre hány az előnyomuló szövetségesek diadalmas csapata.
Párkány elestével tetőpontját érte a Duna hídjának szorított törökök kétségbeesése. Ezek most a rohanó hullámok között keresnek menekülést, úszva remélvén elérhetni az esztergomi partokat. De ez csak igen kevésnek sikerűlt.
A megsebesült Kara Mehemed mintegy 2000 emberrel – még a híd leszakadása előtt – elérte Esztergomot; ugyanennyi török menekülhetett Pest felé is; körűlbelül másfélezeren (az aleppói és szilisztriai basával együtt) fogságba jutottak; míg a túlnyomó többség – mintegy 9000 ember – részint a Duna hullámaiban, vagy a Garam-parti ingoványokban, részint pedig az elkeseredett viaskodásban lelte halálát.
A szövetségesek 20 ágyún és 6000 lovon kívűl tömérdek fegyvert és podgyászt is ejtettek zsákmányúl. És e fényes eredménynyel szemben veszteségök nem volt több 100 embernél.
Szobieszkynek három nappal előbb elhullott lengyelei tehát meg voltak boszulva. Párkányt a lengyelek felgyújtották és a tűz az erőd palánkjait is földig elhamvasztotta.
