I.
I.
Esterházi László házassága. Pál tanulmányait folytatja. Eljegyzi unokahugát, Esterházy Orsolyát.
E KÖZBEN Esterházy László gróf már meghaladta azt a kort, melyben, atyja utolsó kívánságához képest is, házasságra adhatja vala magát. Az országszerte szép férfiú hírében állt pápai főkapitány tehát, eljegyezte a kanizsai végek ismert törökverőjének, Batthyány Ádám grófnak Mária Eleonora leányát.
«Azomban« – olvassuk tovább Esterházy Pál emlékezéseíben, – «a vacatiókra haza jővén, értettem, hogy László bátyám uram el akarja házastársúl venni Battyáni Ádám uram leányát, Battyáni Mária Eleonora kisasszonyt. Oda menénk azért együtt bátyám urammal Rohonczra; meglőn a kézfogás s gyűrűváltás. Énnékem pedig igen kezdék commendálni a kisebbik kisasszonyt Battyáni uram szolgái, úgymint Gróf Battyáni Borbála kisasszonyt, ki igen szép is vala s én tőlem is nem volt idegen. Mindazáltal énnékem akkor nagyobb kedvem volt a szerzetes élethez, mint a házassághoz.
Rohonczról mentünk Szalonakra, a hol egynehány nap késvén, bátyám uramnak adott Battyáni uram egy igen szép török lovat, kit Gyumliának híttak; énnékem is más szép tiszta fejér török lovat adott, kit Cupidonak híttak; ott is azért sokat tánczoltunk, s végre eljövén onnét Lakompak felé, bátyám uram igen ittas lévén, egy Fáta nevű kantáros paripán futtatván, csak az Isten adta, hogy egy mély parton alá nem esett, hirtelen megállván a ló, maga leesett a lóról s úgy emelték föl s tették a szekérre.
Lakompakra érkezvén, mentünk Lánzsérbe, s onnét Fraknóba, a hol az Orsicska kisasszony együtt volt Esterházy Ferkó öcsémmel; a hová elhivatta bátyám uram Esterházy Mária hugomasszonyt is, ki annakelőtte néném, Julia, Nádasdy Ferenczné asszonyomnál lakott. Fraknóból pedig mindnyájan mentünk alá Kismartonba; engem pedig onnét küldtek vissza Nagyszombatba, retoricára. A hol egy declamatiót csináltam magam, azaz Cicerot jelentettem, miként perorál pokolbul, mely oratiot magamnak kellett elmondanom, kiért egy szép aranyos könyvet adtak a pater jesuiták, pater Ainsics lévén akkor mesterem. Volt akkor egy Ignátius nevű portariussa a collegiumnak, ki én velem igen barátos volt, s gyakorta adott fölöstökömöt s usonnát nemcsak énnékem, hanem azoknak is az úrfiaknak, kik velem voltak, úgymint Draskovit Miklós és János uraiméknak, Veselényi Ádámnak, Csáky Zsigmond és Pálnak s a többinek is.
Ezen esztendőben az én mesterem igen vala azon, hogy a jesuita paterek szerzetébe menjek, a minthogy annyira volt már dolgom, hogy Csáky Zsigmonddal együtt el is akartam alattomban szöknöm; kit észben vévén Szalkovics Ádám* prćfectusom, nem engedett, hanem az atyafiaknak megírta és így nem lehete szándékomat végbevinnem.
Szalkovics Ádám őszinte szeretettel ragaszkodott a fiúhoz. Hogy mentorságát szépen fejlő növendéke mellett eszményibb szempontokból fogta fel és nem puszta kenyérkeresetnek tartotta, mint a kegyetlen prćceptorok: azt úgy mostani, mint későbbi magatartása, valamint maig fenmaradt levelei eléggé igazolják.
35. GRÓF ESTERHÁZY LÁSZLÓ.
Volt akkorban egy Ocsko nevű prćceptorom, ki is azután jesuitává lött. Ez igen kegyetlen ember lévén, igen igen gyakran vert meg, sokszor egy nap háromszor is. Végre kiadtak azon esztendőben rajta.
Azonban bátyám uram lakodalmának napja is elközelgetvén, farsangban pro sexta februarii az ezerhatszáz ötven esztendőben volt Rohonczon, a hol én voltam vőfély, nyoszoru leány hugom, Esterházy Mária; igen pompás volt azon menyegző. A holott harmadnapig késtünk. Onnét a menyasszonyt hoztuk Lakompakra, a hol is derék vendégség tartatott, sok számú főrendek lévén ottan is. Másnapra kelve, mentünk Soprony városán által dél tájban; a hol a városiak ágyúlövésekkel fogadtak, fegyverben állván az egész város. Usonnára pedig három óra tájban Kismartonba értünk. Ott is azért igen nagy vendégség tartatott harmadnapig; annak utánna eloszlának a vendégek s én is, egy hét múlván Szombatba visszamentem a tanulásra. A hol bőjtben igen szép comśdia tartatott egy Gualbertus nevű emberről, ki ellenségének az Istenért megengedvén, a feszület előtt letérdepelve imádkozván, azon feszület hozzáhajlott s megköszönte könyörületességét. Mely feszületnek képit én viseltem, ki mellett kétfelől angyali ruhákban szövétneket tartának: Draskovit János és Miklós uraimék. Azonban Draskovit János uram, föl lévén a fél kezem kötve a körösztfára; kezdé a kezemet az égő szövétnekkel tréfában érdezni, kit végre nem szenvedhetvén, nagyon megszólítottam; kit hallván az emberek, elfakattak nevetve, mely dologért igen megharagudott a mester Draskovit János uramra; ezen comśdia pedig bőjtben volt.
Nagyhéten pedig a nagypénteki processióban disciplinát csinálván, hogy eczettel mosták volna a hátamat, igen megsebesedett s egy néhány hétig rosszúl voltam miatta.
Azon esztendőben tizenhatodik maji kimentünk sétálni a Szombathoz közel lévő Rossindeli erdőbe, a hol egy igen magas kétágú fa volt, kire senki nem mert a deákok közzül fölhágni. Azonban én megbízván magamat, fölmásztam épen a tetejére, s midőn onnét alákiáltanék, egyszersmind eltörék az ág alattam s én fejjel jöttem alá a fárul s estem egy ágra, melyet csudálatosképpen kezeimmel megkapván, kétszer fordultam által rajta, de mégis nem eresztettem el; és így azután lemásztam a fárul mindeneknek nagy csudálkozásával, a hol az egy Isten tartott meg a szörnyű haláltul: kire nézve az egész deákság nekiesvén a fának, mindjárt levágták, hogy máson is ne essék valami szerencsétlenség.
Ezen esztendőben nyáron voltunk Zavaron Milaikovics uramnál, a hol a Dudvágban föröttünk: Czifferenis Horeczki uramnál, ki is igen jól tartván bennünköt, tánczot is indított.»
A serdülő ifjú pályája ez évben jelentős válpontra ért.
El kelle dőlnie a kérdésnek: aszkéta professzora vagy hű Mentora marad-e győztes az ifjú sorsának intézésében. Az iskola szűk körében mozgó Aincsics szavai érvényesűlnek-e az Esterházyak e nagyreményű sarjának jövőjére nézve, vagy a széles látkörű Lamormainéi, a ki Miklós nádor ravatalától ezzel a felhívással fordúlt Esterházy Dánielhez: «Ha az Esterházy familia javát és megmaradását kívánjátok, ennek a gyermeknek feleségűl kell vennie Esterházy István leányát.»
«Ugyanezen esztendőben,» – írja Esterházy Pál, – «tizenkettődik Augusti jöve Szombatba hozzám Esterházy Farkas* uram, ki legelsőbben kezdé javallani házasságomat, és hogy venném feleségűl Orsicska hugomat, mely házasság volna az egész Esterházy familia javára s előmentére. Kire én semmi úttal hajlani nem akartam, kívánván szerzetessé lennem. Mindazáltal anynyira fáradozott a dologban, hogy három heti sok rendbéli kívánsági s beszédi után nagy nehezen reá bírtam magamat, hogy azon házasságot elkövetem: midőn azért reá feleltem volna, ugyan Esterházy Farkas uram akaratjából Kardos István tanulótársam által egy ötvessel egy kis gyémánt gyűrűt csináltatván, ugyan ottan Orsicska kisasszonynak küldöttem megnevezett Esterházy Farkas uram által, ki is nékem viszont hasonló gyűrűt küldött vissza, mely után azontol két carmelita pater barátot küldöttünk Rómába (egyikének neve pater Alexander á Jesu Maria, másikának pater Michaël ab Angyelis volt neve), hogy dispensatiót szerezzenek ezen házasságra.
Esterházy Gábor fia, ki nagybátyja Miklós nádor udvarában élt mint ennek főfizetőmestere s pénzügyekben tanácsosa. Utóbb, minden szerény vonakodása daczára, kir. személynökké lett s 1670-ben a lőcsei tanácskozmány tagjaként ott halt meg.
Eljövén azért a vacatiók, mentünk által a Dunán Kismartonba, a holott bátyám uramnak is megjelentettük a dolgot; kinek is igen tetszvén azon állapot, maga mindjárt irt Rómába s költséget is küldött a carmelita barátoknak, hogy szorgalmazzák a dispensátiót. Én is pedig magánossan szólván Orsicska hugommal, fölötte igen tapasztaltam hozzám való szeretetit.
Vacatiók után azért megint Szombatba mentem a tanulásra, a hol nyárra kelve Homonnay György uram megszeretvén Marianka kisasszonyt, Pozsonyban gyűrűt váltának s csakhamar azon nyáron Sentén a lakodalmat megtartván, elvivé megnevezett hugomasszonyt.* Énnékem is akkor egy jó lovat ada Homonnay György sógor uram. Azon lakodalom pedig igen pompás vala. A koszorú-űzésben egy Cselebi nevű lovon Orosz Pál nevű Homonnay uram szolgája nyerte el a koszorút, mely ló ugyan az úré volt.*
Esterházy László gróf Mária nővérének kiházasítását illetőleg is fényesen igazolta nagynevű atyjának hozzá fűzött reményét. Gyöngéd szeretettel őrködött növésének jogai fölött, s két ünnepélyes okmányban iparkodott azokat tartósan biztosítani. V. ö. a kismartoni hgi főlevéltár Rep. 3. Fasc. B. 25. és 27. számú okleveleit.
Mária esküvőjén ugyanazon menyasszonyi ruhát viselte, mely édes anyja és nővére esküvőjén is használatban volt. Az ő esküvője után egyházi öltönyök készültek a drága szövetből, melyeket a bold. Szűz akkortájban keletkezett s csakhamar híressé vált loretói kegyhelyének ajánlottak föl.
A lakodalom után megint Szombatba mentem a tanulásra, ott lévén azután való vacatiókig; bátyám uram is általjött a Dunán Kismartonba.»
