I.
I.
«FRAKNÓ.
ME, PRO CORONA HUNGARIAE ABALIENATUM,
RARA FIDELITAS COMITIS PALATINI NICOLAI ESTERHAZI
EIDEM CORONAE RESTITUIT
SUB AUSPICIISQUE AUGUSTISSIMORUM IMPERATORUM
FERDINANDI SECUNDI, ET FERDINANDI TERTII
REGNO, SIBI, POSTERIS, FAMILIAEQUE SUAE,
A FUNDAMENTIS EXSTRUXIT
FIDELITATIS INDUSTRIAEQUE EXEMPLUM
EISDEM RELINQUENS.
SARTUM TECTUMQUE CONSERVATE.»
RARA FIDELITAS COMITIS PALATINI NICOLAI ESTERHAZI
EIDEM CORONAE RESTITUIT
SUB AUSPICIISQUE AUGUSTISSIMORUM IMPERATORUM
FERDINANDI SECUNDI, ET FERDINANDI TERTII
REGNO, SIBI, POSTERIS, FAMILIAEQUE SUAE,
A FUNDAMENTIS EXSTRUXIT
FIDELITATIS INDUSTRIAEQUE EXEMPLUM
EISDEM RELINQUENS.
SARTUM TECTUMQUE CONSERVATE.»
Az Esterházy család származása. Esterházy Pál családja. A család birtokai.
A föntebbi, márványba rótt felirat köszönti a belépőt Fraknó maig ép sziklavárának belső homlokfaláról. De az emléktábla nem elég beszédes.
Hogy Fraknó, melyet 1463 óta Corvin Mátyás és Frigyes, majd Ulászló és Miksa között létrejött ismételt kötések Kőszeg-, Borostyánkő-, Kabold-, Kismarton- és Szarvkő várak- és uradalmakkal egyetemben Ausztriához csatoltak volt, újra a magyar korona fenhatósága alá kerűlt: az Esterházy Miklós lángoló honszerelme és törhetlen hűségének elvitázhatlan érdeme. Ámde magát és övéit e kimagasló erények is csak érzékeny anyagi áldozatok árán tehették ez országrész és Fraknó örökös urává.
A nagy szerző bölcsője nem e tájon ringott.
Messze elágazó törzsének fő büszkesége 1582 aprilis 8-án Galanthán született, mint galanthai Esterházy Ferencz és Illésházy Zsófia tizedik gyermeke.
Atyja, Pozsony vármegye alispánja, az Illésházyakkal közös családfáját a honfoglaló magyarság köréből eredettnek vallhatta. E körűlménynek tulajdoníthatók azok a közokiratokba is behatolt hagyományok, melyek az Esterházyak nemzedékrendjét a világhódító Attiláig, sőt azon túl a bibliai Nimród- és Noéig, ízről-ízre megállapítottnak hirdették; s az a rézbe metszett családfa, mely Ádám ágyékából Seth-, Noé-, és Jáfeten keresztül évezredeken át ízről-ízre Esterházy Miklós nádorhoz és fiaihoz nyújtja fel terebélyes ágait.
Ha újabb történeti kritikánk egyrészt a regék világába utalta e hagyományokat, másrészt sikerült egyszersmind a regénél nem kevésbbé érdekes, mindenesetre szebb, megdönthetlen és tanúlságos valót is kiderítenie.
Ma már nem költött leszármaztatás, hanem teljes hitelt érdemlő történeti emlékek fonalán vihető fel az Esterházyak eredete a honfoglaló ősmagyar nemzetségek egyikéhez, a Salamon nemhez.
Ősi nemzetségök okmányokkal igazolhatólag már a XI. században terjedelmes jószágokkal birt a Csallóköz bőven termő lapályán, Pozsonytól Komáromig az első foglalás «prima occupatio» jogán. S e czímen tartotta meg ismételt osztozások által elaprózott vagyona maradványait fél ezredéven át.*
V. ö. IPOLYI ARNOLD: Nyáry Krisztiná-ja gyönyörűen megírt III. fejezetét a Magyar Tört. Életrajzokban. Budapest, 1887.
A mily emelkedett érzettel, oly teljes joggal felelhetett azért Pálunk édes atyja, az akkor még országbíró gróf Esterházy Miklós, az előkelőbb származását hánytorgató Thurzó Imre nádorfinak menthetlen hivalgására ezzel a csípős megjegyzéssel: «Az én szegény atyám, édes Thurzó uram, a mi hazánkban nagy főember vala s legközelebb való sógora az ő ideje után igen hamar lett palatinusnak; e mellett édes hazájának hasznos szolgája s fia, kinek nemzetsége ezelőtt negyedfélszáz esztendővel is szép nemességben fénylett, kit még akkor vérekkel és hazájoknak szolgálva nyertek, nem pénzen vettek, mint sokan. S nem is valami idegen és jövevény nemzetből, hanem hazájában igaz magyar vérből való volt.»*
Eszterházy Miklós eredeti levele Thurzó Imréhez, 1621. szept. 9. Az árvai vár gazdag levéltárából közölte KUBINYI MIKLÓS: Bethlenfalvi gróf Thurzó Imre életrajzában. Magyar Tört. Életrajzok. Budapest, 1888. 158. 1.
A sértett büszkeség hangján itt említett főember, Esterházy Ferencz volt, a ma élő hasonnevű herczegi és összes grófi ágak közös őse, ki jobb keze volt a pozsonyi grófnak, béke és harcz idején egyaránt, kiterjedt megyéje kormányzatában.
1596-ban, midőn a török részről fenyegető veszély új erőfeszítésre hívta fel a nemzetet, Sellyén találjuk őt, a hol szeptember 20-án szemlét tart a pozsonymegyei dandár felett. Október 1-én vitézeivel az érsekújvári táborba indúlt, honan még idején érkezett Pálffy Miklós, pozsonyi grófhoz, résztveendő a mezőkeresztesi ütközetben, melynek áldozatai között maga is egy fiát gyászolá. (1596. október 6.) Két nappal később a megyének Diószegen egybegyűlt rendei végzést hoztak, hogy a mezei had nem lévén elégséges, a megye összes nemessége felkelni tartozik, mihelyt velök Esterházy Ferencz a dunáninneni részek főkapitányának ebbeli kívánságát tudatni fogja. E tudósítás sem váratott soká magára. Már deczember 7-én felhívja Esterházy Galantháról a megye közönségét: «hogy készítse népét mindjárást és gyűlésbe is jöjjön a jövendő keddre, azaz 10. napjára e hónak, Szempczre, – és ott a mint végez, mindjárást indúlhat a kegyelmetek népe.»*
Pozsony sz. k. város ltárában.
A közszolgálat ilyszerű gondjai közt érte őt a halál.
3. ESTERHÁZY FERENCZ.*
A szövegbe nyomott arczképeket a Fraknóban lévő eredetiek után rajzolta Cserna Károly.
Ferencz az atyjától, Esterházy Benedektől, öröklött galanthai birtokát a gondos gazda serénységével s munkás kézzel ügyekezett gyarapítani. Azon korban a gazdagodás egyik biztos módját nagyjaink az egyházi tizedek haszonbérletében látták. S hogy a gondos Esterházy figyelmét sem kerülte ki e körülmény: azt bizonyítja Fejérkövi István nyitrai püspök s pozsonyi kamara-elnök egyik fenmaradt levele, melyet 1595 július 24-én az ekkor főpap nélkül volt esztergomi érsekség uradalmainak igazgatójához, Hölgyi Gáspárhoz, intézett. A kamaraelnök – előrebocsátván Esterházy Ferencz pozsonyi alispán abbeli panaszát, hogy az igazgatóság vonakodik tovább is az ő haszonbérletébe adni az általa eddig bérlett tizedeket, – így folytatja: «Mivel a mondott úr (t. i. Esterházy) Ő Felsége és az ország ügyeinek előmozdításában nem hanyag; mivel sem költséget, sem fáradságot, sem szorgalmat nem kímélvén, mindenre késznek mutatkozott eddig; azért, hogy el ne csüggedjen s erősnél erősb lelkű maradjon ezentúl is, de sőt hogy még inkább ösztönöztessék Ő Felsége és az ország ügyeiben, mint eddiglen, továbbá is eljárni: nemzetes uraságod azon tekintettel legyen iránta, melyet méltán igényelhet s a mennyiben Ő Felsége kárvallása nélkül történhetik, adja meg a kérelmezőnek, a mit kíván.»*
A Nemz. Múz. kéziratai közt.
4. ESTERHÁZY FERENCZNÉ, ILLÉSHÁZY ZSÓFIA.
Magánügyeinek rendezését s a jó gazdálkodást nagyban ajánlatossá tette az «Ő Felsége s az ország ügyeinek előmozdításában sem költséget, sem fáradságot, sem szorgalmat nem kímélő» Esterházyra nézve azon körűlmény: hogy hitvese, Illésházy Zsófia, 1567-től 1590-ig tizenhárom gyermekkel ajándékozta meg őt.
Az első, Magdolna, Kubinyi László pozsonyi kamarai tanácsosnak lőn nejévé.
5. GALANTHAI KASTÉLY.*
A szövegben adott várak, városok stb. látképei egykorú rézmetszetek után készültek.
A második, Ferencz, férfikort nem ért. A harmadikról, kit Tamásnak neveztek, egyik testvére írva hagyta, hogy «öreg, de nőtlen korában halt meg Galanthán». Nagyratörő fivérei közt, – jegyzi meg róla Szalay László, – ő volt az egyetlen, ki az élet bölcseségét és boldogságát a «bene qui latuit, bene vixit»-ben kereste. Utána következett a születés sorrendjében István, ki a fennemlített mezőkeresztesi ütközetben veszett el, s kiről öcscse Dániel feljegyzi, hogy nem lehetett soha megtudni, ha rabszolgaságba hurczolták-e, vagy pediglen megölték.
Őt János és második Ferencz követték, kiknek egyike sem érte el a férfikort.
Nem így Farkas, ki előbb Illésházy István, majd ennek nádorutódja Thurzó György zászlaja alatt szolgált s ép férfikorában vétkes érvágás folytán halt el.
A nyolczadik gyermek, Zsófia, Révay Mártonhoz ment nőűl.
Gábor, a kilenczedik, első házasságában Ujfalusi Annával Esterházy Farkasnak, az I. Leopold korabeli királyi személynöknek, atyja, másodszor Dersffy Máriával lépett házasságra.
A tizedik gyermekről, a nagynevű Miklósról, alább szólunk.
Őt követte Dániel, ki a szépségéről híres Rumy Judittal, a ma is virágzó cseszneki grófi ágnak lőn megalapítója.
Pál a tizenkettedik, – a zólyomi grófi ág őse – első házasságban Károlyi Zsuzsánnának, Forgács László özvegyének volt férje; második neje Viczay Éva lett.
A legifjabb gyermek, Anna, utóbb Kéry János zólyomi alispánnak, a gróf Kéryek ősének, lett nejévé.*
Esterházy Dániel jegyzetei. «Galantai gróf Esterházy Miklós, Magyarország Nádora». Pest, 1863. I. 5. 1.
