II. A bajor örökösödési háború.
II.
A bajor örökösödési háború.
A bajor örökösödési háború.
József bajor választófejedelemnek 1777-ben bekövetkezett elhúnytával kihalván a Wittelsbach család bajor ága, II. József az eseményt fel akarta használni arra, hogy történeti jogczímen a fejedelemségnek Felső-Ausztriával határos részét, az ú. n. Alsó-Bajorországot örökös tartományaihoz csatolja. Erre nézve békésen meg is egyezett a Wittelsbach család másik ágának fejével, Károly Tivadar pfalzi választóval, a ki a maga részéről hajlandó volt beérni Felső-Bajorország birtokával, s 1778-ban (január 3.) formaszerinti egyezséggel lemondott Alsó-Bajorország birtokáról Ausztria javára. II. Frigyes azonban tiltakozott a szerződés ellen; s miután Mária Terézia (II. József rábeszélésére) engedni nem akart, 1778 nyarán megüzente a háborút, seregével (július 5-én) Glatznál átlépte a cseh határt és Nachodig nyomúlt.*
Arneth, i. m. X, 437. l.
Az öregedő (66 éves) király azonban itt már nem bírt oly eredményeket elérni, mint a hétéves háború idején. Az osztrák sereg jó felkészűltséggel várta a támadást. A fővezérletet maga II. József császár vette át; a jobbszárny parancsnoka Albrecht sachsen-tescheni herczeg volt, a ki mellé tanácsadóúl a tapasztalt Hadik tábornagy volt beosztva; a balszárnyé Lacy tábornagy, a kiváló hadvezető. Az osztrák sereg a felső Elbe völgyén végig, a Riesengebirge lábánál fekvő Hohenelbétől egészen Königgrätzig terjedő Elbe-vonalon erősen elsánczolt állásokban várta a király támadását. A Nádasdy-huszárezred, melynek kötelékében Dévay kapitány 1775 óta szolgált, Tarnopolból ide a fősereghez rendeltetett.* Hasonló védett állásokban várta egy másik sereg az Iser völgyében Laudon alatt a Szászország felől fenyegető Henrik herczeget.*
Wrede, i. m. III/a, 282. l.
Meynert, i. m. VI, 145.l. – Arneth, i. m. X, 511–2. l.
A király most Nachodból kiindúlva végigkémlelte az osztrák erődítési vonalakat észak felé, de sehol nem talált oly gyönge pontot, a hol sikerrel megkísérelhette volna a támadást. Így eljutott egészen Holzenelbéig, a hol akkor József császár személyesen vezette a védelmet. Itt nyílt most alkalma Dévay Pálnak, hogy magát a császár szeme láttára kitüntesse: József jelenlétében megtámadta az ellenség erős előörscsapatát s azt övéinek legkisebb kára nélkűl visszavonulásra kényszerítette, nagy veszteséget okozva az ellenségben. Ekkor tanusított vitézségeért a császár nyomban őrnagygyá nevezte ki.*
«Post reductum Törökianum Regimen Ego ad Nádasdianum translatus sum, ubi inchoato 2-do Bello Borussico penes Hohenelbe peculiari antelati Caesaris ex gratia Supremus Vigiliarum Praefectus [Oberstwachtmeister – őrnagy] denunciatus [sum], postquam in praesentia Suae Majestatis validas hostiles excubias nos aggredientes maximo cum ipsorum damno meis omnibus salvis retrocedere coëgissem». Dévay-kézirat, 5. l.
38. II. József.
(Battoni egykorú festménye után.)*
38. II. József. (99. l.) Battoni egykorú festménye után.
II. Frigyes hasztalan erőlködött, hogy valahol nyílt csatára bírja az osztrákokat, a kik makacsúl megmaradtak előnyös defenzív helyzetükben. Azonközben a zord hegyvidéken korán jelentkezett a téli hideg: szeptemberben már hó borította a tájat. Betegségek, éhség és szökések rontották a porosz sereget. A király – kinek ekkor írt levelei tele vannak panaszszal – végre is visszavonulásra határozta magát; szeptember 19-ikén már Schatzlar helységnél elérte a határt. Mindenütt nyomában jártak az osztrák-magy ar sereg üldöző csapatai. Itt a d’Alton Rikárd gróf tábornok hadosztályának előcsapatát vezénylő Blankenstein Ernő gróf tábornok alatt Dévay őrnagy a Csehországból visszavonuló porosz sereget szakadatlan üldözéssel zaklatta és sok kárt okozott benne. Mikor a poroszok Schatzlarból a határon átvonúlva a sziléziai Michelsdorf helységbe vonúltak, Schatzlar és Schönberg között kétszáz ellenséges lovast éjnek idején megtámadott; nagyobb részüket foglyúl ejtette, a többieket levágta vagy megszalasztotta. E diadalmas fegyvertényének tanuja volt maga Blankenstein tábornok: a császár pedig, értesűlvén róla, személyesen kívánt neki szerencsét a Mária Terézia rend elnyeréséhez; mindamellett – teszi hozzá Dévay emlékiratában – «ekkor még kimaradtam a káptalanból».*
«Nec multo post dum se Rex ex Bohemia retraheret; plurima ipsi inferendo damna indesinenter copias ejus infestavi; de quibus Sua Excellentia Blankenstein attestari poterit. Inter reliqua: Inter Szaszlár [sic] et Schumberg [sic], constitutis hostilibus copiis in Silesia penes oppidum Miklesdorf [sic] 200 hostiles equites nocturno tempore aggressus, majorem eorundem partem captivam reddidi; caeteris aut caesis, aut fugatis, praesente Ipsa Excellentia Sua Blankenstein. Cujus actus in remunerationem Ipsa Caesarea Majestas ad obtinendum ordinem Mariae Theresiae mihi in persona aggratulata est: et tamen ex capitulo evanui». Dévay, 5. l.
A hadjárat végén Dévay ekkor szerzett újabb érdemei alapján tényleg új beadványnyal szorgalmazta a Mária Terézia rendbe való felvételét; a leírt fegyvertények előadását pecsétjükkel és sajátkezű aláírásukkal hitelesítették: d’Alton altábornagy, Blankenstein báró tábornok, Dvornik József és Bohus Ferencz ezredebeli kapitányok s még Listi Iván őrmester, Ambrus Pál káplár, Barna Ferencz és Bováry József közhuszárok.*
MTR levélt. F. IV, D, 14/5, kelet nélkűl. A kérvény szövegében előforduló «Im gegenwärtigen Kriege» kifejezésből nyilvánvaló, hogy még 1779-ben kelt. Ugyanitt megvan e kérvény másodpéldánya F. IV, D 14/2 jelzés alatt. Az e másodpéldányhoz csatolt «Species Facti» Reichenbergben, 1779 márczius 25-én kelt, tehát a háborút követő fegyverszünet idején, a végleges béke előtt.
Újabb érdemeit e beadványban a következőkben sorolja elő:
«A jelen háborúban – úgymond – kezdetben Blankenstein báró vezérőrnagy úr parancsnoksága alatt Königshof [Königinhof] mellett minden ellenséges összecsapásnál teljes erőm megfeszítésével rajta voltam, hogy az ellenségnek mennél nagyobb károkat okozzak. Így különösen Kesselsdorf táján 80 huszárommal az ellenséges bosnyák* és Rosenbusch-huszárok két svadronját megtámadtam s az ellenséges ágyútűz ellenére is 8 emberüket és 16 lovukat elfogtam s a sebesülteket nem számítva több mint 30 emberüket és egy tisztjüket elejtettem.»
Tényleg porosz szolgálatban levő bosnyák huszárokról van szó: «Zwey fe˙ndliche Escadrons von Bosniaken und Rosenbusch Hußaren». I. h.
«Hermanseiffen és Jungbuch mellett [Hohenelbe közelében] az a magas szerencse jutott osztályrészeműl, hogy Fölséged [II. József császár] szemei előtt az ellenség üldözésében többszörösen kitüntethettem magamat: s mivel innentől kezdve múlt évi [1778] október 20-ikáig d’Alton altábornagy parancsa alatt Dvornik kapitánynyal folytonosan portyázó őrszolgálatban voltam («auf Streif Commando gestanden»); ezen egész időn át (mert csapatommal mindig úgy helyezkedtem el és úgy viselkedtem, hogy a csaknem naponkint sokszoros túlerővel ellenem intézett támadások soha ki nem mozdítottak helyemből, ellenben az ellenséget mindig saját veszteségével visszaűztem), Maschendorf, Kolbendorf helységeket és a Rehorn hegység vidékét [a Riesengebirge keleti határán] az ellenség által többször tervbe vett requirálástól és fosztogatástól mindig megszabadítottam, sőt egy ízben Schatzlar mögött az ellenség egész készletét («Fourage») elfogtam, a fedezetére rendelt Rosenbusch-féle huszárzászlóaljat visszavertem s 15 emberét és 18 lovát fogságba ejtettem.»
39. A bajor örökösödési háború színtere.
(A Hohenelbe–königgrätzi védelmi vonal.)*
39. A bajor örökösödési háború színtere. (A Hohenelbe-königgrätzi védelmi vonal.) (101. l.) Tervezte Fest Aladár, rajzolta Hoffer J.
«Ezek után még Schatzlarnál az ellenség összes mozdulatait megfigyeltem s ezekről gyors és helyes jelentéseket adtam. Ez időben még több ellenséges őrjáratot elfogtam s végezetűl még a sziléziai Michelsdorfnál állomásozó ellenséges csapatosztály («Piquet») elfogatását nemcsak megterveztem, hanem a d’Alton altábornagy által ehhez nyert jóváhagyás után Blankenstein vezérőrnagy szemei előtt végre is hajtottam.»*
Dévay idézett kérvényéből. MTR levélt., F. IV, D 14/5. A michelsdorfi eset az 1778. október 6–7 közti éjjelen ment végbe. MTR levélt. F. IV, D 14/2.
Miután a porosz sereg Csehországból kitakarodott, d’Alton hadosztálya a Nádasdy-ezreddel együtt Reichenberg felé vonúlt. Dévay Pálnak most az a feladat jutott, hogy a Lausitz felé eső határon Kratzau és Grottau városok között egészen Friedlandig teljesítse a poroszok ellen az előörsi szolgálatot.* Bár az osztrák csapatok már téli szállásaikra vonúltak, az előörsi csatározások Felső-Sziléziában, a glatzi grófságban s a hegyek közt a télen át is folyton folytak, s az osztrák előörsök sokszor támadtak és jelentékeny sikereket értek el.* Maga az osztrák hadak vezére, Albrecht tescheni herczeg azt mondja e háborúról: «tündöklő sikereket ugyan nem mutatott fel, – de a mi könnyű csapatainknak, melyek csaknem egyedűl viselték a háborút, alkalmat adott, hogy apró sikereikkel, melyeket gyakran arattak az ellenségen, folyton gyakorolják magukat a hadviselésben.»* Dévay Pál ezrede is, a Nádasdy-huszároké, az emlékiratában említett helyeken kívűl különböző osztagaival még számos más csatározásban is részt vett (így Dittersbach és Oberschwedeldorf mellett).* Frigyes király utóbb maga is nyiltan bevallotta, hogy az apró csatározásban az osztrák csapatok különbek az övéinél.*
«Hinc dein Regimine in Bohemiam versus Reichenbergam cum seniori Generali Thalton [d’Alton] proficiscente continuo excubiarum curam gessi in Teritorio Krotzau [Kratzau] et Krotau [Grottau] usque Friedlandum.» Dévay, 5. l.
Meynert, i. m. VI, 147. l
Idézi Arneth, i. m. X, 534. l.
Wrede, i. m. III/a, 282. l.
Arneth, i. m. X, 603. l.
A porosz királyt a további kudarczoktól csak Mária Terézia békeszeretete mentette meg, a ki II. József tudta nélkűl megindította a béketárgyalásokat; tavaszra fegyverszünetet kötött (1779 márczius 7), majd pedig a tescheni békében végleg lemondott a bajor szerzeményről (1779 május 13).
Így végződött e háború, melyet a kortársak elméssége «krumpli-háborúnak» (Kartofflkrieg) nevezett el, mivel lényegében arra szorítkozott, hogy az éhező poroszok a cseh hegyvidék burgonyaföldjeit alaposan megdézsmálták.
40. Albert szász-tescheni herczeg.
(Egykorú festmény után.)*
40. Albert szász-tescheni herczeg. (103. l.) Egykorú olajfestmény után.
A háború befejezése után Dévay őrnagy ezredével egy ideig Bécsben állomásozott, majd még ugyanaz évben (1779) visszament Galicziába helyőrségi szolgálatra a bukovinai határon fekvő Horodenka községbe.* Mikor utóbb II. József császár e tartományt beutazta, Dévayt már mint régi ösmerősét kegyesen üdvözölte és megszólításával többször kitüntette. Négy évvel a tescheni béke után (1783) alezredessé nevezte ki s az Eszterházy-ezredhez* helyezte át. Dévay ezzel Galicziából elkerűlt először osztrák Sziléziába, hol az Eszterházy-ezred 1779 óta Wagstadtban állomásozott, majd 1785-ben az ezreddel átment a csehországi Reichstadtba.* Itt, a mikor ezen ezred parancsnoka, gróf Keglevich István, tábornokká lépett elő, II. József császár – halála (1790 február 20) előtt alig egy hónappal – 179o január 24-ikén kelt diplomával ezredessé nevezte ki.* Ekkor Dévay 54. éves volt.
A Nádasdy-ezred állomáshelyei: Wrede, i. m. III/a. 279. l.
Ez az ezred – ma a 3. sz. Hadik-huszárezred – 1768 óta viselte az akkor ezredtulajdonossá kinevezett Eszterházy Imre gróf nevét. (Wurzbach, i. m., Eszterházy I. életrajza.)
Wrede, i. m. III/a, 244. l.
Az eredeti diploma 1790 január 24-iki kelettel, megvan a zalabéri Horváth család levéltárában. (Nemzeti Muzeum.) Ő maga emlékiratában 1790 január 12-ére teszi a kinevezést: «Facta vero pace anno postea quarto in Gallicia (ubi ejus Provinciae perlustrandae occasione me jam qua notum saepius Sua Majestas clementer allocuta) Vice Colonellus denunciatus et ad Emerico Eszterhazianum Regimen translatus sum; sicque post Comitis Stephani Keglevits in generalem promotionem anno 1790 12-a Januarii mihi Sua Majestas peculiari ex Gratia idem colonelli munus resolvere dignata est». Dévay, 5. l. – Ezredessé a 3.sz. Eszterházy-huszárezredben 1790-ben történt kinevezését a Mária Terézia-rend emlékkönyve is regisztrálja. – I. m. 413. l.
