IV.
204IV.
Bezerédj vallásos lélek, a ki Isten akaratán való megnyugvással viseli a sors csapásait és Istenbe vetett bizalommal várja a jövőt. Hívő lelkének legszeb megnyilvánulásai a beteg feleségéhez, Bezerédj Amáliához intézett levelei, melyek vallási vigaszokkal teltek. De kifejezésre jut tiszta vallásos felfogása országgyűlési beszédeiben is, a hol vallási eszményeit ecseteli s a felekezeti elnyomást ostorozza. Tiszta vallásosságával nem fért össze a felekezeti türelmetlenség, minden vallási meggyőződést egyaránt tisztelt s mindenkor bátor szószólója volt a lelkiismereti szabadságnak. Ez a lelkiismereti szabadság a középkor béklyóit viselte még, a mikor Bezerédj országgyűlési pályafutását megkezdte. A katolikus papság a szabadelvű áramlatok hódításai ellenére is megtartotta befolyásos állását a magyar országgyűléseken s különösen a főrendekre támaszkodott. Ez a papság a saját szűk látóköréből ítélte meg az országgyűlés elé terjesztett javaslatokat és elfogultságát nem tudta a törvényhozás magasabb szempontjainak alárendelni, állandó ellentétben állott tehát a szabadelvű törekvésekkel.
A különböző vallásfelekezetek egymáshoz való viszonya a magyar országgyűlések évszázados problémája volt s az 1832/36. évi országgyűlésről sem maradhatott el. Megnyugtató eredménynyel ez országgyűlés tárgyalásai sem jártak a főrendek hajthatatlansága miatt, a melyen minden szabadelvű áramlat megtört. A 1790/91. évi országgyűlés szabadelvű légkörében is hatalmi szóra volt szükség, hogy a XXVI. törvényczikk* létrejöhessen s az 1832/36. évi országgyűlésen ez a hatalmi szózat nem nyilatkozott meg, a szabadelvű követek jószándéka és érvei pedig nem voltak elegendők, hogy a felekezeti elfogultsággal szemben az igazságnak érvényt szerezzenek.
Kölcsey naplója 190. l.
A tárgyalások kiindulási pontja az 1790/91. évi XXVI. törvényczikk volt, a mely a legkényesebb ügyeket, a vallásváltoztatást 205és a vegyes házasságból származó gyermekek vallását szabályozta. E törvényczikk rendelkezései a gyakorlatban nem érvényesültek. A katolikus papság kötelező nyilatkozatot követelt a református apától, hogy összes gyermekeit a katolikus vallásban fogja neveltetni. E gyakorlatot az 1790/91. évi XXVI. törvényczikk azon kijelentésére alapították, hogy a református apa gyermekei a református vallást «követhetik», s ebből arra következtettek, hogy nem kötelesek az apa vallását követni.* A vallásváltoztatásnál pedig abban tér el a gyakorlat a törvénytől, hogy a törvény az uralkodó engedélyét követelte az áttéréshez, nehogy «vaktában történjék»; a gyakorlatban pedig, egy utóbb kelt királyi rendelet alapján, hat heti oktatást hoztak divatba az áttérés előtt, a melyet aztán mindenféle ürügy alatt megismételtettek.*
Mailáth: Vallásmozgalmak Magyarországon I. k., 84. l.
Horváth: Huszonöt év I. k., 312. l.
E visszaéléseket Beőthy Ödön bihari követ terjesztette elő az 1833 január 9-iki ülésen s a szabadelvű követek örömmel ragadták meg az alkalmat, hogy az elnyomott protestánsokat megszabadítsák a felekezeti elfogultság bilincseitől. A vonatkozó üzenet szavai szerint: «Dicső emlékezetű Mária Terézia által gyakorlásba hozott reversálisok 1785-ben II. József császár alatt már tökéletesen eltöröltetvén, csak 1792. esztendőben költ felsőbb intézetnél fogva s így a fennálló törvény ellenére, egyedül a végrehajtó hatalom által létesíttettek,» továbbá «a felsőbb rendelkezéseknél fogva és így önkényesen behozott hat heti tanítás, melyre a fennálló 1790. évi XXVI. törvény 13. §-a elég világos rendelésének a végrehajtó hatalom által történt s így egyoldalú törvénytelen magyarázatja szolgáltatott alkalmatosságot.»*
Magyarország gyűléseinek írásai I. k., 66. l.
A katolikus papság természetesen a legnagyobb hevességgel ostromolta a szabadelvű törekvéseket, melyek a vallásszabadság teljes biztosítását czélozták. Az országgyűlésen nem a protestáns 206követek voltak azok, kik a vitát a papsággal felvették, hanem az 1790/91. évi országgyűléshez hasonlóan,* a katolikus követek fáradtak a hazafiak között három évszázad óta fennálló válaszfalak ledöntésére.* Ebben a vitában vezetőszerepet vitt Bezerédj is, s kitartóan védelmezte a szabadelvű követek álláspontját. Nem ragadta el a harczi tűz, mint ezt Kölcseynél tapasztalhatjuk, hanem mindenkor bátran és leplezetlenül tárta fel az igazságot.
Marczali: Az 1790/91. évi országgyűlés II. k., 257. l.
Kölcsey naplója 91. l.
A vallási viták alatt sokan megtagadták elveiket, sok megye mérsékelte utasításait, de Bezerédj mindvégig kitartott s kitartott Tolna megye is. Tolna megye első követénél, Csapó alispánnál tartják a szabadelvű követek bizalmas tanácskozásaikat s itt határozzák el végül, hogy a kilátástalan vitát félbeszakítják s a vallási ügy végleges rendezését jobb időkre halasztják.
Az 1833 február 21-iki országos ülésen jutnak forrpontra a vallási viták. Beőthy Ödön ismert gúnyos modorában állítja pellengérre a katolikus papság által sürgetett hatheti oktatást, midőn egy 70 esztendős ember szomorú esetére utal, a ki ifjúságától kezdve haláláig leczkézés alatt állott s mikor meghalt, holttestét a pap mint meg nem tért bűnösét, nem akarta eltemetni. Az esetet Tagen nagyváradi prépost meghazudtolta, mire olyan izgalom támadt, hogy hasonlót a magyar országgyűlés alig látott. Az ülés Tagen kiutasításával végződött, a mit a szabadelvű követek naggy megelégedéssel fogadtak. Egyedül Bezerédjt nem ragadta el a szenvedély s Deákkal szemben is vitatta, hogy Tagen kiutasítása «sem nem igazságos, sem nem törvényes, sem nem tanácsos».*
1833 február 28-iki levele Sztankovánszkyhoz.
Ugyanezen ülésen Bezerédj is szólott s a vallásváltoztatást megnehezítő oktatás ellen nyilatkozott. Szomorúnak tartaná a katolikus vallásra nézve, ha fennmaradásához kéyszerítő eszközökre volna szükség. A kötelezővé teendő hatheti oktatásról az a véleménye, hogy teljesen hatástalan ott, a hol az ifjúkori nevelés 207nem teremtette meg a kellő vallási meggyőződést. Hivatkozik a protestáns egyházra, a hol mindenkor megvolt az áttérési szabadság s még sem hanyatlott az egyházi élet. Szükségesnek tartja, hogy «evidentiában legyen a közigazgatás előtt a polgárok vallása», de ennek nem szabad olyannak lenni, hogy «a vallásbeli szabadság megszoríttassék».
69. BEŐTHY ÖDÖN.
A Bezerédj egyháza nem hatalmi eszközökkel fenntartott intézmény, hanem a meggyőződések összhangja; s minthogy a meggyőződés 208lelki jelenség, mely az állam hatáskörén kívül esik, nem tűri meg a lelkiismeret igába hajtását. Nem békekötésekre s törvényekre hivatkozik, mikor a protestánsok érdekeit védi, nem az áttérés emberi motívumait vizsgálja, melyekkel Kölcsey oly könnyedén czáfolja meg a túlbuzgókat, hanem lelkébe tekint s lelke szabadságát védelmezi.
Ugyancsak a lelkiismereti szabadság szószólójának szegődik, mikor ugyanazon a vallásügyi tárgyban az 1833 április 2-iki kerületi ülésen a vegyes házasságokból származott gyermekek vallását megállapító kötelezvények ellen száll síkra. Az államhatalmat ostorozza, a mely túllépte hatáskörét, mikor a lelkiismeret ügyébe avatkozott s kimondotta a gyermekről: «atyád kötelezte magát, hogy te pápista leszel s lenned kell». Szabadelvű felfogása nem tűrte, hogy a vallási meggyődődést alku tárgyává tegyék. Az emberi szabadságok a lelkiismereti szabadsággal kezdődnek, s a jobbágyok millió lelkiismereti szabadságukat vívják ki legelőször. A lelkiismereti szabadságot ellenző törekvések ugyanazon táborból indulnak ki, mely a jobbágyi rabság evangéliumát hirdeti. Az a Bezerédj, ki a jobbágykötelékek feloldásának leglelkesebb apostola volt, nem állhatott a lelkiismereti szabadságot eltiprók sorában. Pedig az a hév, melylyel a szabadelvű követek a lelkiismereti szabadság ügyét védelmezték, a kormány és főrendek ellenállásának hatása alatt mindinkább csökkenni kezdett s csakhamar «felekezetekként látszanak állani a vélemények».* Bezerédj azok között áll, a kik nem csüggednek s törhetetlenül bízik benne, hogy «az igazság csak majd mégis kivívja magát», mert meg van győződve, hogy «akárhol győz az, mint az elektrom körében mindenhol hat».
Bezerédj 1833 május 30-iki levele Sztankovánszkyhoz.
Gyönyörű beszédet mond Bezerédj a vallásügy tárgyában az 1833 június 4-i kerületi ülésen, midőn az alsótábla határozatának fenntartását védelmezi meg a főrendi válaszszal szemben. A főrendek e válaszban azt állították, hogy a rendek javaslata 209ellenkezik a katolikus vallás dogmáival, ezért nem fogadható el. Bezerédj viszont azt feleli, hogy nincs törvény s nincs a törvénynek lelke, mely a törvényhozótestnek jövendő intézkedését kizárná. A törvényhozásnak czélja, hogy a körülményekhez képest javítson. Csak ebben áll a törvényhozási hatalom, mely, ha nem így lenne, a nemzeteknek nem maradna más útjuk állapotjukat tökéletesíteni, mint az önkény s erőszak. A dogmát illetőleg tagadhatatlan, hogy minden társaság s így a katolikus vallás törvényei is csak tulajdon körében hatnak, azontúl nem terjedhetnek s így azokat, kiknek nem hozattak, nem is kötelezik. Ki tiszta lélekből tiszteli tulajdon vallását, nem kívánja nyomni, csonkítani a másét. Valamint a törvényhozóhatalom törvényes kötelessége minden intézkedést megtenni, melyet a hon java kíván, úgy a katolikus vallásnak elvei azt, a mi felebarátunké, elvenni nem akarhatják. Vigyázzanak a rendek, mert azon viszonytól, melybe a vallást helyezik, függ ama isteni szikrának a hatása. Ha a hatalmasabb vallásfelekezet materiális hatását a gyengébb lenyomására használja, keresztény szeretet helyett agyarkodás s egyéb szerencsétlenségek fognak helyt. Int azon nemzetek fényes példájára, hol a törvényhozói bölcseség el tudta ezen mirigyet kerülni. Minden jog, melyet lenyom a törvény, égő seb a nép kebelében.
Nem tudjuk, mit csodáljunk inkább Bezerédj beszédében: a törvényhozó bölcseségét vagy a gondolatok magas röptét. Tisztán áll előtte a törvényhozó hivatása, kinek egyetlen eszménye a közjó előmozdítása, s kit hivatása teljesítésében semmi tekintet nem korlátoz. Eszmei kincs számára a vallás, melyet nem szabad anyagi eszközök alkalmazásával lealacsonyítani s a melyhez mindenkinek egyenlő joga van: «Add meg Istennek a mi Istené» veti ellen a konzervatív Andrássy, s Bezerédj nem habozik egy újabb emberibb s természetesebb elvvel felelni az ellenvetésre: «Add meg felebarátodnak, a mi felebarátodé.» Az érvek természetesen nem használtak, a nádor és személynök Niczky útján megüzenték a követeknek, hogy a 210«vallásügyi üzenetből, úgy a mint most van, soha törvény nem lehet.»* S ez nagyobb hatású volt minden érvelésnél, a mint ezt az eredmények igazolták.
Kölcsey id. m. 219. l.
Az 1833. június 11-iki országos ülésen, a melyen már az új személynök, Somsits Pongrácz elnökölt, szólalt fel ismét Bezerédj a vallás tárgyában. Czáfolja azon állítást, mintha vallási ügyben «a törvényhozóhatalom további ügyeletére szükség nem volna», mert a reformáczió erőszakos elnyomásával «a polgári és emberi jussok aequilibriuma rettenetesen megzavartatott» s ez aequilibrium helyreállítására előbb véres harczok, később szellemi küzdelmek folytak, most pedig a törvényhozás van hivatva e feladat megoldására. Különösen azon viszás állapot megszüntetését kívánja, hogy három millió magyar Horvátországban a polgári jussokból ki legyen rekesztve.* Bezerédj e kívánsága a vallási sérelmek egyik nevezetes pontját képezte s a horvát követek ellenzésével találkozott.
Országgyűlési jegyzőkönyv II. k., 29. l.
Erélyesebben szólal fel ugyanazon ügyben az 1833 július 4-iki országos ülésen s védelmezi a teljes áttérési szabadságot. Az áttérést szabályozó törvénynek szerinte csupán egyetlen czélja lehet, t. i. biztosítani, hogy az állampolgárok «minden külső megszorítás vagy gát» nélkül szabadon követhessék, a mit lelkiismeretük parancsol. E téren minden megszorítást egyenlőnek tart a törvény czéljának lehetetlenné tételével, tehát a királyi engedélynek feltételül állítását sem hajlandó elfogadni. Az egyedüli helyes megoldásnak azt tartja, ha az áttérési szándék ünnepélyes kijelentése elegendő s a szándék kijelentését és érvényét semmi feltétel nem korlátozza. Hangoztatja azon elvet is, hogy «nem jó a kormánynak mindenbe avatkozni». Absolut monarchiában sem lehet, hogy a kormány pántlikán vezesse az embereket, s a polgár magánügyeiben sem rendelkezhessék, mielőtt a kormány hozzájárulását meg nem nyerte. Annál kevésbbé illenék «hazánknak constitutionális szabadságához 211az ilyen törvény.»* Bezerédj tehát azok között volt, a kik Kölcsey szerint «az alkotmányi jussokat s a természeti törvény szentségét merészen védelmezték».*
Országgyűlési jegyzőkönyv II. k., 77. l.
Országgyűlési naplója 234. l.
70. GRÓF SOMSICH PONGRÁCZ.
A szabadelvű követek diadalmasan kerültek ki a harczból, melyben az új személynök állott velük szemben erős táborával. Számuk azonban erősen megcsappant s komolyan kezdek foglalkozni azzal a tervvel, hogy az ügyet a napirendről leveszik. 212A megalkuvók és kétkedők sorában is erősen áll Bezerédj meggyőződése és nem tudja elhinni, hogy a vallási törvény ügye rosszul áll.* Pedig a valóság az volt, a miben Bezerédj kétkedett s elvégre is abban állapodtak meg a Csapó szállásán tartott értekezleten, hogy «nincs más mód, mint a vallásügyet a maga sértetlen állapotában nem letenni, hanem szerencsésebb körülményekig felfüggeszteni».* E felfüggesztő határozat a Bezerédj eszméje volt, a ki megrendülve látta, hogy «egyszerre mintegy bizalmatlanság – panicus terror – lepte meg az egész corpust» s attól tartottak a szabadelvű követek, hogy «vége – ha még voksra jön ezen kérdésben, minoritásban» maradnak. A tárgy letevésének eszméje azonban erősen tért hódított s az eszme ellen csupán kevesen nyilatkoztak a bizalmas értekezleten, utóbb pedig Bezerédj egyedül maradt Csapóval. Ez álláspontra az bírta a tolnai követeket, hogy a letevést nem tartották jobbnak a rossz törvénynél s a vallási tárgyban nem csupán «a vallásos, de a polgári szabadság és önállás» biztosítását is látták, a mely eminens nemzeti érdek. «A polgári szabadság kútfeje a lelki szabadság és ha ezt elnyomjuk, az nem fog létezni» írja 1833 július 22-én Sztankovánszkynak Bezerédj. E körülmények hatása alapján hozták a már említett határozatot, a mely a tolnai követek hatása alatt módosult úgy, hogy a követek kérik a tárgyat «ezúttal felfüggeszteni».*
Kölcsey id. h. 236. l.
Kölcsey id. h. 239. l.
Bezerédj 1833 július 11-iki levele Sztankovánszkyhoz.
Időközben azonban Bezerédj az országgyűlésen folytatja a lelkiismereti szabadság érdekében megindított harczot. A talált gyermekek vallása ügyében az 1833 július 5-iki országos ülésben mondott beszédében a zsidók emanczipácziójára irányítja a figyelmet s a jövő állampolitika feladatául jelöli meg, hogy «a zsidó nép a polgári társaság czéljaira minél inkább felemeltessen és a polgári kötelességeknek felfogására és teljesítésére szelidíttessen s hivattasson». E czélból szükségesnek tartja, hogy 213megszüntessék azon megvetés, mely alatt «azon szerencsétlen nép szenved és mely a polgári emelkedésben azt visszatartja», továbbá hogy alkalmas eszközökkel nevelésük és életmódjuk megváltoztassék. Ez indítóokok alapján kelt ki azon intézkedések ellen, melyek a zsidót a talált gyermeknek saját vallásában való nevelésétől eltiltják, mert ezzel azon elvet szentesítik, mintha a zsidók jó polgárokat nem nevelhetnének.*
Országgyűlési jegyzőkönyv II. k., 109. l.
Bezerédj a vallási tárgyat következetesen állampolitikai szempontból tekinti s az állampolgári szolidaritás érdekében ellene van minden vallás háttérbe szorításának. A zsidó állampolgárokat is hasznosítani akarja az állami élet nagy czéljai érdekében s a rájuk vonatkozó különleges intézkedések megszüntetését sürgeti. Nagyon kevesen voltak kortársai között, kik Bezerédj eszményi felfogását megközelítették, s hosszú időre volt szükség, míg e felfogás állami politikánkban diadalra juthatott.
1833 július 13-án országos ülés volt, hol «a vallásügyi nevezetes drámának a kulisszák mögött már előre elkészített utolsó scénáját» eljátszották.* A rendek fenntartották eredeti javaslatukat, nem engedtek a főrendek erőszakos nyomásának, s akaratukat úgy juttatták érvényre, hogy a kérdés tárgyalását felfüggesztették. E nevezetes ülésben felszólal Bezerédj és e felszólalása a liberális törekvések kikristályosodott eszménye. A rendek princzipiuma Bezerédj szerint abban áll, hogy «minden hazafi vallás tekintetében vallástartásbeli külömböztetés nékül egyaránt egyenlő helyzetben álljon a kormány, a polgári hatalom előtt». A főrendek princzipiuma pedig abban áll, hogy a «mely törvény alá tudta a hatalmasabb felekezet a gyöngébbet szorítani, az fenntartassék és hogy amannak uralkodása, ne a kölcsönös érdek és igazság legyen a czélpont». Midőn «valamely állapot kivettetvén természeti állásából, ennek visszanyerésére s az aequilibrium helyreállítására a természet ereje által ösztönöztetik és az erőltetett, következőleg múlékony 214helyheztetésbűl állandóra törekszik», nem szabad azt erőszakosan elnyomni. Ez az igazság, melyet Bezerédj tisztán lát, s melyet éppen azért a legnagyobb mértékben méltányol. Az ellenvetéseket, melyeket a konzervatív követek külső országi analógiákból merítettek, könnyedén megczáfolja azzal, hogy mindenhol javítani törekszenek az elnyomottak sorsán. De különben sem szolgálhatnak eszményül azon országok, melyeknek közállapotai rosszabbak. A javasolt egyezségre nézve az a véleménye, hogy birtok és materiális érdek lehet alkunak a tárgya, de nem a lelkiismeretnek a szabadsága, nem a mindenkit egyenlően illető igazság: «Egy hold földet fel lehet a perlekedők közt osztani, de a napnak az egész emberiségre terjedő világa s éltető ereje ily alkun felül van».
Kölcsey naplója 242. l.
A mellett szavaz tehát, hogy a követek fenntartják határozataikat s nem alkusznak, inkább függőben hagyják az egészet. «Van az igazság eleven, átható megismerésében hatalom is, – így szól – mely azt fenntartja. És azon felettünk lévő Isten, ki nekünk értelmet adott ezen igazságot megismerni, szívet azt érezni, ad erőt is, azt mindannyiszor, mikor kell, újra meg újra kinyilatkoztatni, szellemi és idvességes következéseit kivívni».*
Országgyűlési jegyzőkönyv II. k., 141. l.
Ilyen értelemben ért véget az a nevezetes vita, mely a szabadelvű követek első hevesebb összecsapása volt a konzervatív elemekkel s ha diadallal nem is végződött, mocsoktalanul őrizte meg a szabadelvüség erősen ostromlott lobogóját. Nem valósult meg a nemes szándék, hogy a «törvényes polgári szabadság, mások jussainak teljes tartalék nélküli elismerése s úgy mint a magáénak tiszteletben tartása, védelme mindenekelőtt azon viszonyokban állapíttassék meg, melyek legfőbbünket, Istenünket, lelkünket illetik», a mint Bezerédj követi végjelentésében olvashatjuk.* Nem sikerült megteremteni azon 215boldog állapotot, hol számkivetve van «az önkénynek, a nyomásnak, a viszálkodásnak és agyarkodásnak a religióban rejleni merő gonosz lelke». Az 1832/36. évi országgyűlés első jelentősebb reformtörekvése meghiusult s a balsiker előre jelezte a veszedelmes szirtet, a hol a többi reformkísérlet is hajótörést fog szenvedni.*
Tolna vármegyének az 1836. esztendő július 5-én tartott közgyűlése jegyzőkönyvéből 15. l.
«Ha itt elhagynak committenseink és nem fogják fel jussaikat ők is, melyekért mi exponáltuk magunkat, nem sok jót várhatunk az országgyűlésen más állapotokban is», írja már 1833 július 22-én Sztankovánszkynak Bezerédj s a mint a következmények mutatták, igaza volt.
