III.
III.
Remete Szent Pál ereklyéi. A pálosok Magyarországon. Lajos mária-nosztrai fogadalma. Az ereklyék megszerzése a velenczei köztársaságtól. Hazahozataluk. Elhelyezésük a szentlőrinczi templomban. A krónikák. A karthauziak legendájának elbeszélése. Az ereklyék hitelességének bizonyítása. Egykoru névtelen elbeszélés az ereklyék vándorlásáról. A Cornelius Flaminius által támasztott vita az ereklyék elhozatala felől. A névtelen elbeszélés szerzője nem Alsáni.
A turini békekötésnek, úgy látszik volt egy titkos pontja, feltétele, melyre Lajos nagy súlyt fektetett, s ez az volt, hogy a velenczei köztársaság engedje neki át Remete-Szent-Pálnak Velenczében őrzött ereklyéit. A turini békekötés után a köztársaság ennek a kívánságnak is eleget tett és Alsáni Bálint pécsi és Horváti Pál zágrábi püspökök útján a szent ereklyéket Lajosnak elküldötte.
A pálosoknak Özséb esztergomi kanonok által 1263-ban alapított rendje, származására nézve minden ízében magyar rend, hazánkban főleg a XIV-ik században örvendett nagy virágzásnak. A pálos barátok, a magyar lakosság sorából kerülve ki, együtt éreztek mindenben azzal, s mint a nép testéből-véréből valók, könnyen érthető meg nagy népszerűségük. Mária-Nosztra, a Buda mellett fekvő Szent-Lőrincz, Elefánt, Lepoglava, Garig, Jenő, Eszény, Lád stb. mutatják, hogy a pálosok rendje hazánk minden részében birt monostorokkal, rendházakkal. Királyainktól nyert kiváltságok hosszú sora tanuskodik a felől, hogy e rend az uralkodók részéről is támogatásban, pártfogásban részesűlt. A regényes vidékű Mária-Nosztra kolostora nem egyszer látta falai között vendégül Nagy-Lajos királyunkat, ki a rend iránt érzett jóindulatáról fényes bizonyságot tett, midőn védőszentje testét számára megszerezte.,
Remete-Szent-Pál teste 1240 óta Velenczében a Szent-Julián-templomban őriztetett, hová Konstantinápolyból vitetett át, mely utóbbi helyen a szent ereklyék 1169 óta pihentek. Az ereklyék megszerzéséhez egy szép monda fűződik; színhelye ép a mária-nosztrai kolostor, melynek falai között Lajos király a velenczei háború kitörésekor időzött.
A monda szerint Lajos király pihenés czéljából a márianosztrai kolostorban tartózkodva, annak tagjai előtt kijelenté, hogy ha az Isten őt a velenczei hadjáratban megsegíti, mindent el fog követni arra, hogy Remete-Szent-Pál testét a rend részére megszerezze. Akkoron, mondja a hagyomány, a kolostornak szent életű és prófétai ihlettel megáldott tagja, az öreg Lukács megjövendölé a királynak, hogy Istenben vetett reménye teljesülni fog, a háborúból mint győztes kerűl ki, és fogadalmát szintén be fogja válthatni. S ennek jeléül a kolostor küszöbe előtt, hogy tanúja legyen a jövendő eseményeknek, egy hárscsemetét ültetett el. S íme a hársfa legott megfogamzott, kizöldült, mely csodajelben a jövő események beteljesedésének zálogát látták. Lajos fájának nevezte el a nép e fát, mely egészen a török pusztítások idejéig zöldelt a kolostor előtt.*
Eggerer, Fragmen panis corvi, I. k. 161. l.
A szent ereklyék megszerzésére tehát, mint látjuk, Lajost e fogadalma is kötelezte. Fogadalmát sikerült is beváltani. A turini békekongresszusra küldött követei Alsáni Bálint és Horváti János püspökök a tárgyalások befejezte után Velenczébe mentek, hol a köztársaság őket, mint láttuk, nagy ünnepségekkel fogadta. Ez alkalommal, úgy látszik, végleg, befejeződtek a tárgyalások a szent ereklyék kiadása körül, s azok a magyar követség kezei közé adattak.
A szent ereklyék átadását valószínűleg hosszabb tárgyalások előzték meg. Magáról az átengedésről csak a beavatottak tudhattak, a nagy nyilvánosság, a velenczei nép valószínűleg nem tudott róla. Az átadás is titokban, éjnek idején történt, nehogy a velenczei lakosság a szent ereklyék elvitelét megtudva, zavargásokba törjön ki. Az elővigyázat érthető is volt, hiszen a szent ereklyék már több mint két század óta Velencze falai között tiszteltettek s a közhangulat bizonyára nem vette volna szívesen azok elvitelét a lagunák városából.
Az október 4-ikére virradó éjjel a Szent-Julián-egyházban nagy titokban fölvétettek Remete-Szent-Pál ereklyéi és egy művészileg faragott faládában elhelyezve átadattak a magyar követeknek. Vele együtt a köztársaság még az Apró szentek közől kettőnek ereklyéit ajándékozta a magyar királynak. Az ereklyék elszállítása az azokat megillető tisztelettel ment végbe, s a tegneren át történt.* Úgy látszik, velük tették meg az utat Alsáni Bálint és Horváti János püspökök is.
Prileszky, Acta Sanctorum Hungariae, 38. l.
A szent ereklyék egyenesen az ország fővárosába, Budára vitettek és ott a Szent-János-kápolnában helyeztettek el ideiglenesen. Közszemlére tétettek ki, felváltva két pálos barát őrködött mellettük. Tiszteletükre messze földről sereglett össze a nép, mely már a megérkezéskor is nagy számban gyűlt össze, «oly nagy processzióval és ajojtatossággal» fogadva a szent testet, «kikhöz hasonlatos soha Magyarországban nem volt».*
Az Érdy-kódexben.
28. A VELENCZEI SAN-TEODORO-SZOBOR.
Az ereklyék azonban nem maradtak Budán sokáig. Illő is volt, hogy Szent-Pál teste a róla nevezett rend valamelyik templomában találjon örök nyugodalmat.
Azért Lajos király azzal a kéréssel fordult Demeter esztergomi érsekhez, engedné meg, hogy a testet a pálosoknak Buda fölött fekvő szentlőrinczi kolostorába vigyék át. Demeter a király kérésének eleget tett, s a szent teste 1381 november 14-ikén az érsek, a király, számos egyházi főméltóság és nagyszámú néptömeg kiséretében ünnepélyesen átvitetett a Szent-Lőrinczről nevezett kolostorba. Itt őriztetett a mohácsi vész utánig, a mikor Trencsénbe szállíttatott át, hol később egy tűzvész alkalmával elpusztult.*
U. ott.
Hazai forrásaink e kegyeletteljes eseményről rövid szavakkal szintén tudomást vesznek. Turóczinál és a budai krónikában pár sorban meg van örökítve az esemény. Azonkívül még a karthauziak legendagyűjteménye, az Érdy-kódex neve alatt ismert kézirat szintén följegyezte ezt az eseményt részünkre. Bővebben szól a történtekről, és ép azért álljon itt e följegyzés a maga zamatos régi nyelvezetében.
«Annakutána, mikoron írnának ezer háromszáz nyolczvan egy esztendőben, mikoron Magyarországban uralkodnék az Nagy Lajos király, kinek hagyomásából és az veneccei uraknak engödelmökből pécsi Bálint pispek és zágrábi Pál pispek egy éjjel nagy csendességgel, hogy a köznép reájok ne rohanna érötte, miért nagy böcsölettel tartják vala, hozák szent Pálnak testét két apró szentöknek testivel Magyarországban, Budának fénes királyi városában, oly nagy tisztösséggel és készölettel, oly nagy processióval és ajojtatossággal, kihöz hasonlatos soha Magyarországban nem volt; és helyezték Buda várában szent János kápolnájában éjjel és nappal vigyázván őmellette két remete fráterek. Kinek kihozásán mondhatatlan nagy ereme vala az felséges jámbor királynak, nagy eremek vala mind teljes országbeli szegénynek bódognak; nagyobban kedég az ő remete szerelmes fiainak. És koronkéd nagy folyamás (sereglés, toldulás) vala Krisztus Jézus szent confessorának látogatására. Kevés idő azért elmúlván, az felséges király, az magyari jó uraknak tanácsokból; nagyságos tisztelendő isztragomi (esztergomi) Demeter érsek, romai cardinál és gubernátor ez országnak jeles cancellariosa úr pápának kedég ez országra és Lengyelországra választott legátusa, kinek mikoron felséges régi Lajos király mind az urakkal látta volna tekélletes jámborságát, kéré hogy dicsőséges remete szent Pálnak szent testét emelné fel Budáról szent János kápolnájából és vinné bódogságos szent Lőrinc mártirnak egyházában Buda felett, hogy ott az ő fiai mint atyjokat bizony tagok ő fejöket és szerelmes mestereket és tanojtványi nyilván tisztölnék, dicsérnék és éjjel nappal szenetlen szolgálnának őneki erekkül erekké. Az felül megmondott érsek azért es legát nagy sok pispeköket és egyházi népeket egybe gyűjtvén, és sok szegények bódogok hozjájok gyűlvén, vevé fel a szent testet, és vívé szent Lőrinc mártirnak egyházába Buda fölött mindszent havának tizennegyed napján, az szent Bereck confessornak másod napján; és legáti hatalmával meg és confirmálá, hogy azon napon ő szent vitelének innepét illenék; kit megtartnak mind ez mai napiglan az ő szent szerzetében való jámbor ősfiak».*
Toldy Ferencz: A magyar irodalom története. II. kiad. II. k. 168. l.
)
Az Érdy-kódex 316. lapjának hasonmása (83. l.) a kódex szövegéből annak a fejezetnek a kezdetét tartalmazza, a mely Remete-Szent-Pál testének Magyarországba hozatalát beszéli el. A kódex a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában Quart. Hung. 358. jelzet alatt őriztetik s a cimeliák között van kiállítva.
Nagy Lajos királyunk gondoskodása azonban nemcsak a szent ereklyék megszerzésére terjedt ki, hanem annak megállapítására is, hogy az ereklyék csakugyan Remete-Szent-Pál ereklyéi. Úgy látszik, a szent ereklyék teljességéről vagy hitelességéről kétely merűlt fel. Kitünt ugyanis, hogy a szent test egyik kezén három újj hiányzik. Valószínű, hogy e hiányt átadásánál nem konstatálták, mert 1382-ben Lajos király azzal a kéréssel fordul a velenczei köztársasághoz, hogy tenne bizonyságot írás útján Remete-Szent-Pál testének azonosságáról, miután annak egyik kezéről három újj hiányzik.* Nem tudjuk, teljesítette-e a köztársaság a király kérését, de a királynak e megkeresése hihetőleg nemcsak abból a czélból történt, hogy a hiányzó három újj felől bizonyságot szerezzen magának, hanem azért is, hogy az ereklyék valódiságáról hivatalos nyilatkozat álljon rendelkezésére.
«Item petit dominus rex, quatenus velint ipsum per litteras eorum certificare de integritate corporis Sancti Puali primi heremite. Nam de una manu dicti corporis tres digiti non habentur.» Magyar Történelmi Tár XI. k. 104. l.
Remete-Szent-Pál ereklyéinek átszállításáról egy névtelen szerzőtől származó rövid történetke maradt napjainkra, mely a holttest eltemetésén kívül elbeszéli annak Thebaisből Konstantinápolyba, onnan Velenczébe, innen pedig Budára s végül a szent-lőrinczi kolostorba való átszállítását. Korára nézve ez elbeszélés alkalmasint az ereklyék átszállítása idejéből származhatik. Históriai értéke nem nagy; újabb, illetve oly adatokat, melyeket a többi ismert források nem erősítenének meg, nem tartalmaz. Adatainak hitelességét is több ízben kétségbe vonták, így Velencze részéről Flaminius Cornelius velenczei senator kisérlette azt megdönteni, azt állítván, hogy Szent-Pál tetemeinek hazánkba szállítása nem felel meg a valóságnak s hogy azok továbbra is Velenczében maradtak. Ma már tudjuk, hogy az általa felhozott érvek a tényt meg nem dönthetik, nemcsak későbbi czáfolatok, hanem az egykorú és közel egykorú adatok egész sora bizonyítja a nemes senator állításainak tarthatatlanságát. Csak azért szólunk itt róluk, mert az általa támasztott irodalmi vita a szerzőség kérdését, Alsáni Bálint nevével hozta összeköttetésbe.
Cornelius Flaminius ugyanis ellenvetéseiben azt a kérdést is felvetette, miért nem nevezi a névtelen író Alsáni Bálintot is bíbornoknak, a midőn Demeter esztergomi érsek mint olyan szerepel nála.* Fuhrmann Mátyás pálos atya, ki Flaminius érvelését sikerrel czáfolta meg,* erre azt mondja. Azért nem neveztetik Bálint is bíbornoknak, mert ő maga a szerzője ennek a munkának, s részint ezért, részint az esztergomi érsek iránti tiszteletből, kinek suffraganusa volt, nem tesz említést saját bíbornoki méltóságáról. Ez a főargumentum azonban nem sok alappal bír, ezt a körülményt nem tartjuk eléggé nyomósnak a szerzőség kérdésének eldöntésére. De valószínűtlen ez magának a szövegnek egynehány kitétele miatt is. Az író a küldöttek közül megnevezi Bálint pécsi és Pál zágrábi püspököket, kinek mindkettőt kiváló családból származóknak, a kánoni tudományokban jártasoknak s a politikai ügyek állásában nem épen tudatlanoknak nevez.* Bajosan föltételezhető, hogy Bálint bíbornok, ha csakugyan ő a névtelen szerző, ezeket a hízelgő kifejezéseket saját magára is alkalmazta volna. Annak magyarázata, hogy Alsáni Bálint itt nem mint bíbornok szerepel, a lehető legtermészetesebb: Bálint püspök akkor, a midőn mint követ időzött Olaszországban, 1381 körül, még nem volt bíbornok, hisz tudjuk, hogy e méltóságot csak 1385-ben nyerte el. De ez adattal együtt némi támaszt nyertünk a munka keletkezésének idejére is. A középkori írók a rangjelzésekben nagyon pontosak voltak, s ha Alsáni Bálint akkor, midőn e munka iratott, már bíbornok lett volna, bizonyos, hogy a névtelen szerző őt mint ilyet szerepeltetné, daczára, hogy az általa tárgyalt esemény idejében még nem volt az. Ebből tehát az a következtetés vonható le, hogy a munka keletkezésének ideje 1381–1385 közé esik. Azt, hogy Alsáni Bálint volna a szerzője, a fentebbiek alapján majdnem kizártnak tekinthetjük. Az ujabb írók közül Ipolyi Alsánit tartja a munka szerzőjének, de véleményét semmi érvvel nem támogatja, de nem tartjuk lehetetlennek, hogy a püspök környezetének valamelyik tagja rejtőzik az ismeretlen név alatt, ki értesüléseit a szent testnek Velenczébe való átszállításáról esetleg magában Velenczében meríthette.* Erre mutatna az a körülmény is, hogy egyik fejezetében ünnepélyes formában kiállított, erre vonatkozó oklevélről van szó.
A VII. fejezetben.
Fuhrmann Mathias: Anonimi Hungarici historia de translatione S. Pauli Thebai cognomento primi Eremitae. Pestini, 1799.
«… natione claros, canonum scientia illustratos, de cursu temporalium non ignaros…» i. h. III. l.
Magyar Sion, 1863. évf.
Remete-Szent-Pál ereklyéi valószinűleg a XV. század folyamán csonkulást szenvedtek. Feje ugyanis nem tudni mi úton Csehországba kerűlt és hollétéről az egykorúaknak hosszú ideig nem volt biztos tudomása. II. Lajos idejében az ereklye újból Magyarországba került vissza. Midőn II. Lajos 1523-ban Csehországban járt, az ereklye a hozzátartozó koronával együtt Corsyn várában őriztetett, de nem mint Remete-Szent-Pál feje, hanem egy másik szentnek ereklyéje gyanánt. Lajos király fáradozásainak sikerült a cseh rendeknél kieszközölni, hogy az ereklye, a mennyiben azonossága kétségbevonhatatlanul megállapíttatik, neki visszaadassék. 1523 márczius 8-ikán Lajos örömmel tudatta Báthory István nádorral, hogy a szent ereklye azonossága bebizonyulván, azt átvette; a fej őrizete ideiglenesen a király kiséretében lévő Országh János váczi püspökre bizatott.*
Orsz. levéltár, DL. 23725, 25676.
