PRIMAE TERCIUS
PRIMAE TERCIUS
„Miután pedig a magyarok a szent lélek kegyelmének ihletéből, a szent királynak közremunkálása által az igazságnak felismeréséhez és a katholikus hitnek vallásához jutottak…” [Szent Istvánt] „…önként királyukká választották és meg is koronázták: a nemesítésnek s következésképpen a nemeseket ékesítő és a nem nemesektől megkülönböztető birtok adományozásának jogát, teljes hatalmát az uralkodással és országlással együtt a közösség a maga akaratából az ország szent koronájának joghatósága alá helyezte és következésképpen fejedelmükre és királyukra ruházta…” A kereszténység fölvételének Werbőczy forgatókönyvében – az Első rész, Harmadik cím alatt – fölvázolt monumentális jelenetét a hatalmak szent koronára való átruházása követi.
A paragrafus nem szól kevesebbről, mint magáról az államalapításról, amelyben egyszersmind eldőlt a monarchikus államforma kérdése, mégpedig, Werbőczy interpretációja szerint, a köznemesi, majd a reformkori liberális nemesi fölfogásnak megfelelően monarchikus és alkotmányos formában.
A nagycsoport, a hatalom közösségének központi személye a fejedelem, akit a hatalmak átruházása elvén a nép, a szent korona nemzete, a nemesi kommunitás korlátoz hatalmában – az alkotmánnyal. A köznép, a plebs ennek a közösségnek már nem része. „Türelemmel” elviselt, 1791-ig nem egyenlő jogú tagja az akatolikus (protestáns) nemes. Nem tagjai természetesen a nem keresztények sem.
Amit Werbőczy képviselt, a „népszuverenitás” rendi hagyománya. Az, amely Franciaországban 1789-ben, a „nemesség forradalmában” (Lefebvre, G. 1939) a hatalom törvényesülésének a szabadok közösségének – bár egy más szerkezetű nemesi közösségnek – ott is élő önrendelkezési elvével fordult szembe az abszolút fejedelmi önkénnyel (Furet, F. 1979: 170). Szemben a hatalmát karizmatikus személyként, Isten kegyelméből gyakorló febroniánus ideológiával, amelyet lehetőségként a magyar alkotmányerejű szövegek is tartalmaznak, a magyar köznemesi hagyomány legitimációja az átruházási változat alapján állt. Ez személyes szuverenitását s ennek minden következményét megtartva, önként vált választott királya alattvalójává. Nyilván ez volt a polgárosíthatóbb változat is, amelynél csupán a „szabadok közösségének” meghatározása képezi a polgár befogadásának feltételét.
A tételt többek közt a nemesek (négy közül) második fő joga magyarázza tovább, ugyanis, hogy „…senki másnak hatalma alatt nem állanak, mint a törvényesen megkoronázott fejedelemnek; sőt fejedelmünk maga is, rendes hatalmánál fogva… közülök senkit, a törvény útján kívül és kihallgatása nélkül, sem személyében, sem 96vagyonában meg nem háboríthat” (I. rész 9. cím 4. §). A paragrafust az 1869: IV. tc. erősíti meg állampolgári alapjogként. A nemesi alattvalói státus lesz az egyén polgári társadalmi állásának modellje.
A törvény kijelöli a királyban a nagycsoport központi személyét, s a hozzá való viszonyból vezeti le az alattvalók világi rendi jogi állását, az átruházott hatalmakból való részesedését. Az alattvalók mellett keletkezik a nem alattvalók, az idegenek (extraneusok, hospesek) külön szabályozott jogi státusa. Az Aranybullától kezdve, a Habsburg-kor országgyűlésein született törvények során keresztül az a követelés, hogy világi és egyházi tisztségeket és javadalmakat a király magyaroknak adományozzon, a korona alattvalóira, illetve a magyarországi születésűekre vonatkozik. Az idegenség csak a 18. század második felében kapcsolódik össze a magyarnyelvűséggel (Péter L. 1993).
