„ÉVA KITAGADOTT GYERMEKEI”
„ÉVA KITAGADOTT GYERMEKEI”
„Az Ádám és az Éva a paradicsomban laktak. Vót nekik száz gyerekük. Egyször az úristen gondúkodott magába, hogy meg kéne áldani ezöket a gyerököket ott a Paradicsomban. Kiadta a parancsot Évának, hogy: – Állítsd ki a gyerökeidet sorba! … De annyi ruha nem vót. Ötven gyerököt fölöltöztetött, azokat kiállította sorba gunyhó előtt. Mögy az úr… – No, Éva, itt vannak a gyermökeid, mind az összes? – Itt van, Uram, mind az összes… – Jól van, Éva, ezeket megáldom, ezek uralkodnak a nemzetiség fölött! Ezekből lött az ország-világnak okos, értelmös embörei, a másik ötven ezeknek alattvalói lött, dolgoznak, szántanak, vetnek, mert letagadott Éva ötvenet. Hát, Évának a kitagadott gyermekei vagyunk mink, akiket megáldott az úr, azok uralkodnak fölöttünk” (Nagy Ilona gyűjtése, Somogyudvarhely. 1966. Lammel A.–Nagy I. 1985: 76–77. Lásd még: Nagy Ilona 1970, 1973; Görög V. 1986). A kaszt és a törvénytelen születés kapcsolatára utal ugyanitt egy másik történet, amelyben a paradicsomban Éva „kéjótól” (kígyótól), balkézről lett gyerekei maradnak megáldatlanul (Lammel A.–Nagy I. 1985: 78).
Egyszerűbb ezeknél, a valamikori rendi kereteken kívülről megszólaló Balogh Mátyás őrtilosi beás cigány népének kaszttörténete:
„Krisztus Urunk idejében történedett, mikor az volt, hogy a Krisztus Urunk törvénykezett, úgy emberen, mint állaton, hogy miben éljen és hogyan éljen.” De gyarlóságaik miatt mindenki, a kígyó, a tüskés disznó is rosszul járt.
„A cigány meg a borsóval járta meg, de ez a mai szent napig is áll. Mert a cigány mindenben az utolsó. Az úgy volt, hogy mikor már Krisztus Urunk mindenkinek kiosztotta a sorsát, már vége volt a tanácskozásnak: akkor fut a cigány. Elkésett. Zihált, kapkodta a levegőt…
– Hát te hol voltál?
– Jaj – azt mondja – elég messze lakom az erdő szélén. A feleségem meg borsót főzött. Olyan jó szaga volt, hogy addig nem akartam eljönni, amíg nem főzte meg.
95– No – azt mondja – én már kiosztottam mindent a többi között. Ha te utoljára értél ide, legyél mindig utolsó a népek között! Lakjatok az erdő szélén és mindig borsó legyen az ennivalótok.
Nálunk mai napig is megy ez a közmondás” (Eperjessy E. 1991: 117–118).
